Tarja Kauppinen - A rendszer ellensége

 

„A bátor hangadók igazán a máglya tüze sem változtat.”

Néha úgy érzem, hogy hiába rajongok egy-egy szerzőért, valamiért rendre kifogom azt az időszakot, amikor nem passzolunk az adott kötettel, pedig a történet érdekes és alapvetően kedvemre is való lenne, mégsem sikerül az első találkozás. Ezért aztán, néhány hét elteltével ismételten kézbe veszem az adott művet, abban a reményben, hogy most már közös úton fogunk járni és többnyire jó a megérzésem. Így jártam a mostani regénnyel is, amelyet már hosszú hónapok óta alig vártam, hogy olvashassam, és amikor erre előolvasóként lehetőséget kaptam, majd kibújtam a bőrömből örömömben, de aztán a fent leírtakkal találkoztam és elszomorodtam. Nehéz helyzetben vagyok ilyenkor, mert a megjelenés előtti olvasás nagy megtiszteltetés számomra bárkiről is legyen szó, hiszen ez egyfajta bizalom jele. Ráadásul ebben az esetben különösen fontos volt számomra, mert a szerzőt nagyon kedvelem. A második találkozásom a kiadvánnyal már sokkal gördülékenyebben zajlott és azt is el tudom végre ismerni, hogy beváltotta a hozzá fűzött reményeimet. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni, mind a szerzőnek, mind pedig a Napkút Kiadónak, hogy előolvashattam a könyvet. Köszönöm szépen!

Tarja Kauppinen írónő neve talán már ismerős lehet a számotokra, hiszen a „hard” olvasók, főleg, akik a moly.hu közösségi oldalon is aktívak, valamilyen formában már találkozhattak az alkotóval. Azt hiszem, hogy nem árulok zsákbamacskát azzal az információval, ha elárulom, hogy lelkesen vezeti a Merítés Magazint, amely a fent említett oldal egyik gyöngyszeme, illetve aktív Merítés–díj gyermekirodalom zsűritag is egyben, aki elképesztő szeretettel és nagy tudással értékeli a hazai, magyar éves gyermekkönyveket. Bár az utóbbi tekintetében büszke vagyok arra, hogy én is a zsűri tagjainak egyikeként dolgozhatom vele, mégis úgy érzem, hogy három gyermekes anyaként sokszor teljesen másképpen lát egy adott művet, mint én tanárként. Felmerülhet a kérdés benned is, hogy ha ennyire sokrétű, mégis miért érez késztetést arra, hogy egy teljesen eltérő irányzatban teljesedjen ki, mint író? Nos, ezt a kérdést én magam is kerestem a történetben. Hogy megleltem-e a választ? Talán igen, de majd ezt eldöntöd te magad kedves olvasó!

A rendszer ellensége 2022 nyári újdonságainak egyikeként fog megjelenni a Napkút Kiadó gondozásának köszönhetően. A borító képét és a kötetben szereplő illusztrációkat nagy lelkesen fogadtam elvégre kimondottan ízlésesek, mégis provokatívak a maguk nemében. Az alkotások Szabó Borka munkáját dicsérik, amelyeknek van egy sajátos pikkantériájuk is, de ezeket majd felfedezed magad is.

Először azt gondoltam –és jogosan-, hogy A nép igazsága című első regénynek a folytatását fogom olvasni, elvégre a helyszín adott itt is és a karakterek is ismerősként üdvözöltek legnagyobb meglepetésemre. De szerencsére erről szó sincs, hiszen ez a történet egy önálló regényként született és így, aki esetleg nem olvasta az írónő első könyvét, annak is üdítő szórakozást nyújthat a mostani regény.

A kötet elején egy kis magyarázattal indulunk, hogy mindenkinek komfortos érzés legyen a világ és kényelmesen el tudja helyezni magát a történetben. Ráadásul a szöveg most már inkább a szépirodalom felé kacsintgat, így egy új olvasóközönséget is megszólít akaratlanul is. Ettől függetlenül a „hanyag” szöveg eleganciát a pikáns és egyben bravúros nyelvezettel vegyítette az alkotó, amely gyönyörűséget okoz bármely olvasó lelkében, legyen az a szórakoztató – vagy éppen a szépirodalom lelkes követője.

„– Vegyél magad mellé annyi embert, amennyit csak jónak látsz…

– Csúcs! Akkor egyedül megyek.”

Havasfelföld nem változott semmit, sőt a maga zord világával próbálja "csábítani" az embereket. Ráadásul, hogy csak néhány karaktert említsek: Leiden, Tarja, Rafinesse, Doranna azon szereplők, akiknek gondolatain keresztül ismerhetjük meg az eseményeket. Mondhatni egy emberi természetrajz, egy igazi pszichológiai kalauz, amely a maga fanyar, néhol gúnyos szójátékaival könnyesre áztatja a hideg csípte orcánkat. Mert bizony itt szem nem marad szárazon, hol a nevetéstől, hol pedig azokon a valós és korhű társadalmi életigazságoktól, amelyek mélyre rántják az olvasó lelkét és bizony egy percre sem eresztik.

Ezek fényében még mindig úgy érzed, hogy nem akarod kézbe venni a könyvet? Ugye, hogy érdemes eljönni a Könyvhétre vagy éppen a kiadó weboldalán kutakodni érte!

Szubjektíven azt gondolom, hogy két kedvenc karakterem nélkül nem érne semmit sem ez a történet. Az egyik Tarja, aki a maga különleges világával felemeli a lelket. A másik, pedig Leiden, aki egy erős tükröt tart az olvasó elé. Ráadásul egy párhuzamot is felfedezhetünk a kötetben, amely Leiden képvisel az „átlag” ember életéből merítkezve, ezzel szemben pedig Rafinesse cseppet törtető államférfi, aki végül önbeteljesítő sorsát képtelen elkerülni és végül az alkohol foglyává válik.

„–Tényleg, mivel foglalkoztál korábban?

– Szociológus voltam – improvizált a nő, mert nem volt kedve belemenni ilyen személyes kérdésekbe.

– Az mit termeszt?

– Szociográfiákat. Jegyzeteket a mélyszegénység kultúrájáról, hogy az értelmiségnek legyen min röhögnie.

A fickó bólintott, mint aki érti. Arra gondolt, hogy alighanem látott is már szociológust, az a tag volt a krimóban, aki tréfás anekdotákat adott elő, mire két spanjával megvárták a tyúkól mögött, és a műsor után irtózatosan elpáholták.„

Akárhova is tekintek, legyen az cselekmény, vagy karakteri ábrázolás ismételten csak dicsérni tudom a szerzőt, hiszen újra képes volt felemelni, majd a mélybe taszítani ezzel az írásával. Ugyanakkor a könyv végére elfáradt a lelkem, és már csak egy bizonyos véget reméltem. Hogy azt kaptam, amit vártam? Talán igen, de mivel nincs biztos válaszom, ezért abban már bizonyos vagyok, hogy ismét olvasni fogom a regényt.

Nagyon örülök ennek a kötetnek és hiszem, hogy ez a zsáner remekül áll az írónőnek. Itt megmutathatja egy olyan oldalát is, amely a mélyben szunnyad, de ha egyszer a felszínre tör az olvasók retteghetnek, vajon milyen kalandokra csábítja éppen őket.

Ajánlom a könyvet minden olyan olvasónak, aki szereti az eredeti nyelvezetű, pikáns, de annál minőségibb humorú történeteket és elég bátor ahhoz, hogy felmerje fedezni a mélyebb gondolatiságot. Olyan üzeneteket kapva a regény által, amelyek még hosszú estéken is vele maradnak, és addig nem eresztik, amíg át nem értékeli mindenki saját környezetét.

Már csak annyi dolgod van, hogy a Napkút Kiadó vagy a Libri weboldalán megrendeled a könyvet.

Írta: NiKy

Egy igazi Főnix a porlepte történelmi palettáról - Interjú Kristin M. Furrier írónővel

Az utóbbi időben igazán szerencsésnek érezhetem magam, hiszen csupa olyan könyvet vehettem kézbe, amitől több lettem vagy remekül szórakoztam általa. A szerzők palettája is igen sokrétű, elvégre legyen szó női vagy férfi alkotóról, mindig képesek voltak meglepni vagy éppen meghatni az adott könyvükkel, ezért rendkívül hálás vagyok. Mégis akadnak közöttük olyan írók is, akik képesek évről évre megújulni, sőt olyanra is van példa, aki egy korábbi stílusát frissíti fel. A mostani beszélgető partnerem is egy olyan alkotó, aki otthonosan mozog több műfajban is. Legyen szó ifjúsági, romantikus vagy éppen történelmi fikcióról, mindenhol megállja a helyét és remek történeteket álmod meg számunkra. Nem is olyan régen olvastam A Társalkodónő című regényét, amely elbűvölt és nem eresztett. Kérlek, fogadjátok sok szeretettel a Kristin M. Furrier írónővel készült interjút! Kezdjünk is hozzá!

 

Üdvözöllek ismételten a blogon! Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésemet! Nagyjából két éve beszélgettünk már egyszer. Azóta eltelt pár hónap. Hogy vagy? Hogy telt az elmúlt időszakod?

Köszönöm, hogy újra beszélgethetünk. Nagyon nagyot fordult velem a világ, de pozitív irányba. A főállású anyaság után, visszatértem a munka világába is. Azonban ez komolyan feladja a leckét, hogy tudjak a család, az írás, valamint a munka között lavírozni. Próbálkozom, nem egyszerű.

Pár napja előolvastam A Társalkodónő című hamarosan megjelenő regényedet, és ezúton is szeretném megköszönni a lehetőséget! Ez a történet más, mint az eddigiek úgy érzem. Bár fiatal felnőtteknek szól inkább, mégis sokkal érettebb témával foglalkozol. Kérlek, mesélj erről részletesebben! Hogyan jött az ötlet és miért?

Először is, én köszönöm, hogy vállaltad az előolvasást, tudom, hogy mindenki nagyon elfoglalt. Más a történet minden szempontból, hiszen a legfontosabb, hogy most nem az ifjúsági korosztályt céloztam. Ez természetesen szándékos volt. Nagyon sokan kérték, és én mindig figyelek az olvasók kéréseire/ kritikákra, hogy szeretnének már felnőtt regényt is olvasni tőlem. Igazából a történetet, már két éve forgatom a fejemben. Kihívás volt, sosem írtam még E/1 -ben regényt. Hogy hogyan jött az ötlet? Mindig az adott életszakaszom befolyásol az alkotásban. Olyan dolgok vesznek körül az elmúlt évek során, amik így befolyásoltak érzelmileg. Hiszen A Társalkodónő egy komoly érzelmi küzdelem megjelenítése.

Történetünk egészen a 19. századig vezet minket vissza, pontosabban 1881.augusztus 18.-ára, amikor egy elszegényedett nemesi leány, Emma Watton walesi otthonát megunva – nem önszántából- társalkodónőnek szegődik a szomszéd birtok egy szem leánya mellé, hogy a kisasszony unalmát elűzve, megfelelő társaságot biztosítson számára. Emma napi őrlődései szinte felemésztik, hiszen egy részről hűséges leányként félti édesanyját és két húgát, míg irigységtől telve vágyakozik munkaadója családjának életére. Ez a kettősség odáig fajul, hogy már megkérdőjelezi eddigi életét és szép lassan felemészti az örök elégedetlenség. Emma karaktere, ahogy az értékelésemben is írtam, egy bizonyos „antihős” érzését keltette bennem. Természetesen nagyon hiteles, hiszen mi emberek is ilyenek vagyunk részben. Miért ezekkel a jellemzőkkel ruháztad fel Emmát? Ezt egyébként a többi szereplő kapcsán is megkérdezném. Hogyan alakítottad ki a személyiségjegyeket és volt-e olyan élő személy, aki mintaként szolgált? Ha igen és nem titok, ki lenne ő?

Emma karaktere egyszerűen Ember, nagybetűvel. Az emberek minden gyarlóságával együtt. Ebben a történetben senki nem lesz ártatlan, mint a valóságban sem. Minden szereplő a saját érdekeit képviseli, és ezért válik élethűvé a történet maga. Ennél a történetnél senkiről sem mintáztam karaktert, mármint élő emberről bizonyosan nem. Nem vagyok már húsz éves, azt hiszem a saját megélt tapasztalataimból építkeztem 100% -ban. Sokan keresik ma is a boldogságot, a megelégedést, aztán azt veszik észre, hogy nincs tovább. Abszolút úgy érzem, ez a mai, valamint abban a korban is egy teljesen általános emberi viselkedés.

A történeted a viktoriánus kort vette górcső alá, ami nem kis feladat egy író számára. Ráadásul hiteles történelmi szálakat fedezhettünk fel a könyvben, a társadalmi szerkezetről már nem is beszélve. Miért ebben a korban helyezted el a karaktereket és volt – e nehézséged írás közben? Milyen forrásmunkák húzódnak meg a háttérben?

Imádom a viktoriánus Angliát. Rengeteget olvasok angol klasszikus irodalmat, sokkal többet, mint bármi mást. Olyan szinten ismerős dolgokról írtam, hogy nem nagyon kellett kutatómunka. Ami kicsit "megtornáztatott szellemileg", az az volt, hogy teljesen pontosan vázoltam fel a helyszíneket, Leamington Spa – t főleg. Nem titok, hogy két alkalommal jártam a szigetország ezen részén, és felderítettem teljesen azokat a helyeket, melyek a regényben szerepelnek. Azonban azt vissza kellett keresnem, hogy abban a bizonyos adott éveben is állt - e már az az épület, volt - e ott az a klub , stb. Itt megjegyezném, hogy aki ismeri Leamingtont, számára az illusztrációban is fel fog  tűnni ismerős helyszín. Ez ténylegesen mind hiteles a könyvben. Tehát összességében Leamington történelmét kellett felkutatnom.

Mivel több alkotásodat is volt szerencsém olvasni, így kialakult bennem egy nézet, miszerint akár ifjúsági, akár felnőtt közönségnek szánod regényeidet, mindegyik kötet valamilyen ponton köthető egy adott történelmi korszakhoz, eseményhez, szimbólumhoz. Szándékosan építed ezekre a pillérekre a regényeid témáit, vagy ösztönös? És, ha már történelem, számodra melyik az a kor, társadalom, esemény, amiről biztosan elmondhatod, hogy érdekel, szereted és szívesen élnél benne?

Írásilag nem igazán fog meg a jelenkor. Épp elég élni benne, nem vágyam írni róla. Ha mindenképp a máról akarok írni, akkor novellát, vagy verset írok. A fő ihletforrásom a történelem egyértelműen. Kiemelkedően a középkor, és a 19. század érdekel. Ezekről a korszakokról nagyon sokat olvasok, keresem, kutatom, és imádom az ilyen jellegű utazásokat is. Nagyon szeretnék a 19. században élni. Nem a mai kor szülötte vagyok, azt gondolom. Nem én lennék az első nő, aki kivívná a női egyenjogúságot. Más értékeket látok fontosnak, mint a mai világon előtérbe került dolgok. A családnál nem volt, és nem is lesz semmi fontosabb, akárhányat is ír a naptár. Az emberek alkotta közösségek, az összetartozás, a szeretet, ez az én mozgatórugóm. Ha a férjem megkérdezi hova menjünk nyaralni? Mindegy, csak kastély legyen! A történelembe.

A könyved finoman szólva is egy nehéz lezárással ér véget. Számomra kisebb sokkot okozott feldolgozni, hogy elfogytak a lapok. Ráadásul több kérdésre nem kaptam választ. Szándékozod esetleg folytatni vagy tényleg így ért véget Emma útja?

Igen, azt hiszem kár titkolni, hogy lesz folytatása a történetnek. És ha ennyit elárulhatok a történetről, a neheze még ezután jön...

Kicsit személyesebb vizekre eveznék, ha nem bánod! Az elmúlt időszak finoman szólva sem volt egyszerű. Egy magadfajta kreatív alkotó ember hogyan teremti meg magának az íráshoz szükséges nyugalmat?

Nagyon nehezen. Egy ideig próbálkoztam vele, de fel kellett adnom a nyugalomban való alkotást. Egyértelműen az ötletek terén utazások alkalmával, kiránduláskor feltöltődöm, és itthon csak kiírom a sztorit. Kicsit úgy tudom ezt felvázolni, mint a Szeleburdi család című filmben láthattuk azt a bizonyos ikonikus jelenetet.  Amikor az író apuka a pingpongozó gyerekei között írja  meg a könyvét. Ez nálunk pontosan így van. Ami segít, relax zenét szoktam közben hallgatni, és az egy kicsit tompítja a család édes zaját. Néha azért persze nehéz így az alkotás.

Munkád során emberek szociális helyzetével foglalkozol. Az ott tapasztaltak szolgálnak-e táptalajként a könyveid számára?

Sajnos bizony néha nagyon nyomasztó dolgokat kell látnom. Könyv alapjának nem szeretném használni, viszont ahogy említettem ezek novella formájában kiíródnak belőlem. Készülök lelkiekben arra, hogy egy realista novellás kötetet ezekből kiadjak, ám ennyire feltárulkozni mindenki előtt igen nehéz. Hiszen ezek az életről szólnak.

Szerinted az írás mennyire szól a közönségnek szórakoztatás céljából és mennyire működik egyfajta önterápiás jelleggel az író számára?

Én azt gondolom, aki ír, az cseppet sem véletlen. Az írás, mint minden más alkotói forma, önkifejezés. Mindenképp egyfajta terápia, biztos vagyok benne. Mennyire szól a közönségnek? Ezt minden írónak magának kell eldöntenie. Azt, hogy felvállalja a saját stílusát, és abban alkot, vagy a 12 egy tucat elvén csak a sikerért ír. Én felvállaltam magam.

Ha visszautazhatnál az időbe melyik híres íróval olvastatnád el a következő könyved kéziratát?

A Bronte nővérekkel.

Figyelemmel követed-e a mai kortás irodalmat, illetve kinek a munkásságát tartod a legizgalmasabbnak?

Igen, mindenképpen figyelemmel kísérem, de csak a magyart. A magyar kortárs szerzők közül számomra kiemelkedő Szabó Borka. Imádom a stílusát, ahogyan bánik a szavakkal, nagyon egyedi. Mivel magam is felvállalom önmagam stílusát, így én is azokat az írókat kutatom, akik egyedi stílusban alkotnak. Mint Tarja Kauppinen is, Ő is kiemelkedik egyértelműen a kortársak közül.

Ha valaki kapcsolatba szeretne lépni veled, vagy figyelemmel szeretné követni a munkásságodat, akkor azt hol teheti meg? Illetve mikor találkozhatunk veled személyesen?

A kristinmfurrier@gmail.com email címem nyilvános. Ezen bárki írhat, aki szeretne velem kapcsolatba lépni. Ezenkívül ahol a legtöbb információ megtalálható rólam, az a weboldalam: www.kristinmfurrier.hu. Természetesen a Facebookon is van írói oldalam, az instagramon is, és a moly.hu - is. Ezeken a platformokon vagyok elérhető, és aránylag aktív. Személyesen a könyvhéten lehet majd találkozni velem. Először Szegeden, június 2. –án az Álomgyár könyvesboltban 16.00 órától. Majd Szentesen június 8.-án este hatkor a Szentes Városi Könyvtárban. Végül Budapesten 10.-én, és  11.-én is fent leszek a könyvhéten előreláthatólag. Úgyhogy érdemes figyelni, főleg a NewLine kiadó standjánál.

Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook, Instagram és Honlap oldalait, ahol további érdekességeket olvashattok!

A Társalkodónő című regényét pedig a NewLine Kiadó oldalán tudjátok megrendelni!

Írta: NiKy

Borítóleleplezés – Tarja Kauppinen - A rendszer ellensége

2022 egyik legjobban várt regénye, Tarja Kauppinen - A rendszer ellensége című regénye, amely a Napkút Kiadónál jelenik meg. Mivel nagy rajongója vagyok a szerzőnek, így az első kötete után, egyértelmű, hogy a második résznek is a polcomon a helye! 

Íme, a borító!

Fülszöveg:

Havasfelföldön tort ül a gyarlóság, az erény szitokszónak számít. Leiden Ahnenstolzot ábrándjai a nagyvárosba csábítják, azonban az égbe nyúló bérházak közt beteljesedés helyett csak önzést és kilátástalanságot talál. Meg egy új világrendet, mely a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolását hirdeti…

Gunyoros és megrázóan valószerű kalandjai Leident, ezt a kisszerűségében nagyon is ismerős figurát a történelem útjába sodorják, s nyomában kő kövön nem marad. Fineszes főurak, vérbő perditák, zord amazonok, önkény, ármány, köpönyeg és annak forgatása kíséri végig főhősünket valóság és fikció merész, pikírt és duhaj nászán, ahol az emberi esendőség távlatait a fantasztikum eszköztára bűvöli végtelenné.

A többszörösen díjazott írónő második regénye görbe tükör, abszurd humorú szatíra, mely az emberi természet fonákságait állítja pellengérre. Szarkasztikus látlelet kiüresedett, eszméit vesztett társadalmunkról. Bravúros profizmussal megírt drogos trip, ínyenceknek.

Benkő-Szabó Zsanett, kritikus, blogger

Ha kíváncsi lettél, a Napkút Kiadónál előjegyezheted, hogy az elsők között olvashasd!

A szerzőről

Fotó: Vitovszki Szilárd / Perfekt Szilu-ett Fotó

Tarja Kauppinen 1987-ben született kicsiny hazánk egyik mély bugyrában, ahol hamar megtanulta, hogy a világ őrültségét csak humorral lehet átvészelni. Az élet egy párszor földhöz teremtette, de mindig talpra állt, és keresetlen szavakat dünnyögve továbbhaladt. Végül hátat fordított a XXI. századnak, s megtalálta a helyét: hegyek ormán, falu szélén, az erdő vadjai és a lég madarai között.

Barátai 2017-ben győzték meg arról, hogy ne csak a fióknak írjon, azóta egy regénye és 24 novellája jelent meg kötetekben, pályázati sikerek folytán. A 100 szóban Budapest c. pályázaton négyszer került a legjobb 100 művet tartalmazó antológiába több ezer pályázó közül, legutóbb publikált novellája pedig az Ayahuasca című sci-fi, amely a Cherubion kiadónál jelent meg.

Első regénye, A nép igazsága című szatíra [bekezdés]-díjat nyert, és 2020 őszén került a boltokba a Twister Media gondozásában. A nép igazsága a Dugonics András Irodalmi Díjon II. helyezést ért el „Humor, szatíra” kategóriában, A legszebb magyar könyvborító díját „Humor” kategóriában megnyerte, és Margó-díjra is jelölték. Idén érkező második regénye, A rendszer ellensége szintén szatíra, mely immár a szépirodalmi toplistákon mindig jelesen szereplő Napkút Kiadónál fog megjelenni.

EXKLUZÍV IDÉZETEK

#1

A bátor hangadók igazán a máglya tüze sem változtat.

#2 

Tekintete tétován vándorolt ide-oda a jobbjában szorongatott sarló és a baljában tartott kalapács között, azon tűnődve, hogy miféle műveletet lehetne ezzel a kettővel elvégezni. Kalapálja bele a sarlót valamibe? Vagy vágja ketté a kalapácsot? Minél tovább töprengett, annál kevesebb értelmet látott a dologban.

#3

– Vegyél magad mellé annyi embert, amennyit csak jónak látsz…

– Csúcs! Akkor egyedül megyek.

#4

– Szociológus voltam – improvizált a nő, mert nem volt kedve belemenni ilyen személyes kérdésekbe.

– Az mit termeszt?

– Szociográfiákat. Jegyzeteket a mélyszegénység kultúrájáról, hogy az értelmiségnek legyen min röhögnie.

A fickó bólintott, mint aki érti. Arra gondolt, hogy alighanem látott is már szociológust, az a tag volt az a krimóban, aki tréfás anekdotákat adott elő, mire két spanjával megvárták a tyúkól mögött, és a műsor után irtózatosan elpáholták.

#5

Pár hónap múlva aztán meglett az ürge, aki leadta a gázolajas kannát. Egy illegális bevándorlókat szállító szénás szekér hajtójaként fogták le a vámosok, amikor gyanús lett nekik, hogy a ló elég nehézkesen halad ahhoz képest, hogy csak széna a rakománya. A széna alatt egy tucat megfulladt bevándorló hullájára bukkantak, amelyek láttán emberünk váltig állította, hogy soha semmiféle gázolajos kannát nem talált szomszédja, a Külső Gyártelep dűlő 13. helyrajzi szám alatt lakó Pálinkás Fribold csíkos lábtörlőjén folyó év nyárközép hava hetedik napján, hajnali két óra harminchét perckor, mialatt épp a reterátról tartott visszafelé. A leírás alapján rövidesen Pálinkás Fribold is meglett, a Lunából fogták ki pár mérfölddel lejjebb, de már nem volt kihallgatható állapotban.

Rendeljétek elő a regényt kedvezményesen a Napkút Kiadótól!

Írta: NiKy

"Humor nélkül nem lehet élni. Akit sok megpróbáltatás ér az életben, előbb-utóbb megtanul nevetni rajtuk, mert csak így lehet átvészelni a viszontagságokat anélkül, hogy becsavarodnánk." - Interjú Tarja Kauppinen írónővel

 

Fotó: Szabó Tamás

Mindig nagyon izgatott és boldog leszek, ha olyan személlyel készíthetek interjút, aki valamilyen formában jelen van a hétköznapi életemben. Ez az ismeretség ugyan nem személyes, de a virtuális „élet” is nagyon fontos a számomra, így bizony napi szinten olvashatom Tarja Kauppinen írónő posztjait. Beszélgetésünk fő témája természetesen a nem olyan régen megjelent: A nép igazsága című regénye, de számos más érdekességről is kérdeztem az írónőt. Kezdjünk is hozzá!

Először is köszönöm szépen, hogy elvállaltad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogyan született meg A nép igazsága című regényed?

1987-ben születtem, életem során több mindennel is foglalkoztam hobbi vagy hivatás szintjén, ami ezek közül az írói karrierem szempontjából releváns, az a lótartás, a terepfutás, az erkölcs és a vallások, valamint a pedagógia. Ezek életemnek azon elemei, melyek valamilyen formában A nép igazságában is megjelennek.

A regényt 2016 nyarától 2018 júniusáig írtam. A helyszínt és annak népességét akkori és korábbi lakóhelyeim ihlették, mert életem során elég durva környékeken volt szerencsém lakni. A szerencsét nem ironikusan mondom, valóban sokat tanultam és gazdagodtam ezen élmények által. A 2016-17-es és az azt megelőző évek életem legnehezebb időszaka volt, tele veszélyesebbnél veszélyesebb lakhelyekkel, költözésekkel, egzisztenciális és egészségügyi problémákkal. Mondhatjuk, hogy ezek ihlették A nép igazságát: az az erkölcsi fertő, amit magam körül láttam – akkoriban egész közelről -, valamint a mindennapos küzdelem, amit akkortájt vívnom kellett a környezetemmel, olyannyira, hogy azt az egészségem is megsínylette.

A regény szatíra és fantasy keveréke. Hogyan választottál stílust és miért döntöttél végül e kettőség mellett?

Szatírának indult, de ha megnézzük a legtöbb szatírát, igazak rájuk a spekulatív fikció ismérvei is, hiszen például az 1984, az Állatfarm, a Szép új világ vagy a Harc a szalamandrákkal is tartalmaz fiktív elemeket, sőt, némelyikük még kitalált fajokat is. A nép igazsága ugyanígy keletkezett: a fantasy panelek társadalomkritikai célt szolgálnak.

Ahogy olvastam a történetet, többször úgy éreztem, hogy erős társadalomkritikával van dolgom. Mennyire állja meg a helyét ez a gondolatom? Illetve némiképpen politikai célzatot is éreztem olvasásom folyamán. Van-e alapja ennek a gondolatmentemnek?

Helytálló észrevétel. Szándékosan nem adtam pontos magyarázatot, hogy mindenki a maga olvasata szerint értelmezhesse a XX. századi kelet-európai történelem egyes elemeire tett utalásokat. Ugyanakkor regényem az első betűtől az utolsóig fiktív, a hasonlóság bármilyen valós eseménnyel, rezsimmel, terrorral, autokráciával vagy ideológiával csupán a véletlen műve.

Mennyi ideig tartott az írás folyamata és milyen forrásokból merítkeztél?

Az írás folyamata két évig tartott, és a napjainkra jellemző erkölcsi hanyatlás volt a fő ihletforrásom.

A könyv a Twister Media [bekezdés] pályázatán díjazott alkotás. Mesélj, kérlek erről egy kicsit! Hogyan történik egy ilyen pályázatra való jelentkezés? És az eredményhirdetés után milyen folyamaton mentél keresztül a történeteddel együtt, hogy végül a nyomdából az olvasók kezébe kerülhetett a kötet?

Beküldtem a kéziratot a megadott időszakban, szinopszissal együtt. A szöveg a zsűri részéről, melynek tagja volt többek között a JAK korábbi elnöke, Gaborják Ádám, majdani szerkesztőm is, egybehangzóan pozitív elbírálásban részesült. A szerkesztést Ádámmal a 2019-es év során végeztük, majd a szöveg az illusztrátorhoz, a legjobb magyar képregény díjával is kitüntetett Németh Gyulához került, aki a borítón kívül a kötet belső illusztrációit is készítette az instrukcióim és saját elképzelései alapján. A regény végül 2020 szeptemberében jelent meg, és két könyvbemutatója volt: egy Békéscsabán, a Békés Megyei Könyvtárban, az Országos Könyvtári Napok eseménysorozat részeként, egy pedig online, mivel Budapesten a covid miatt nem lehetett élő könyvbemutatót tartani. A fővárosban is tervezek író-olvasó találkozót, amint a járványhelyzet lehetővé teszi, valamint több vidéki nagyváros könyvtárába is kaptam már meghívást, melyeket az első adandó alkalommal meg is valósítunk.

A borító számomra képregényes érzést tükrözött. Hogyan esett erre a választás? Hiszen a téma súlyosságához képest kissé könnyedebb, bár sajátos stílust képvisel.

Mivel a szöveg több irányzat elemeit is magán viseli, fogas kérdés volt, hogy hová pozicionáljuk a külső megjelenése által. Nyelvezetét és üzenetét tekintve a szépirodalomban is megállja a helyét, így szerkesztőm ezt az irányt javasolta, ugyanakkor utalni kellett a humorra és a fantasyre is. Azért döntöttünk végül e képregényes stílus mellett, mert alighanem a képregény, vagy az azzal rokon illusztrált regény, animációs film rejti magában a legjobb művészi lehetőségeket a szépirodalmi tartalom, az esztétikus nyelvi forma és a kalandos, fantasztikus történet ötvözésére.

Számomra a két legjobb és legizgalmasabb karaktered Leiden és Globberina volt. Ki volt a kedvenc szereplőd? Kivel tudtál igazán azonosulni és kivel a legkevésbé?

Mivel minden karakter finoman szólva is esendő, mindannyiukhoz ambivalens érzések fűznek, amint az olvasók többségét is. Leiden sokaknak kedvence, mert tisztaszívű, ártatlan, jó szándékú legényként minden tökéletlensége ellenére is nagyon szerethető figura. Az én szívemhez Rafinesse áll a legközelebb, mert gyarlóságai mellett számos pozitív tulajdonsága is van: intelligens, talpraesett, jó humorú, megnyerő személyiség, aki kiválóan kommunikál, tud és mer küzdeni a céljaiért, ugyanakkor azt is látja, hogy kihez hogyan kell viszonyulnia, szociális készségei kiemelkedőek. Nagyon megszerettem őt, ami persze nem jelenti azt, hogy szemet hunyhatunk a gazembersége felett, de valójában mind ilyenek vagyunk, van pozitív és negatív oldalunk is, ha nem is olyan élesen, mint ahogy az a regényben megjelenik. De hát a szatíra, a karikatúra lényege épp az, hogy ne csak a szépet és a jót mutassa meg, hanem rávilágítson a csillogó felszín alatt lapuló, kijózanító valóságra is.

Hogy kivel tudok leginkább azonosulni? Kézenfekvő lenne a válasz, hogy Tarjával, és igen, őbelé került a legtöbb belőlem. Ugyanakkor néha Leidennek érzem magam, és van, hogy Rafinesse-nek kell lennem. Semmiképp sem állíthatjuk, hogy Tarja egy az egyben én volnék, ugyanakkor a regény világában egyértelműen az ő nézőpontja áll legközelebb az enyémhez.

Havasfelföld egy elképesztően zord, alantas és finoman szólva is szentségtelen vidékként mutatkozik be a lapokon. Az ott élők pedig – mint várni lehetett- a leggaládabbak. Honnan jött az ötlet és miért ezt a helyszínt és társadalmi réteget választottad?

Havasfelföld a társadalom elé tartott görbe tükör. Ott van például Leiden, a jószívű, de nem túl leleményes kispolgár, aki fárasztó, alantas munkával tölti az egész életét, de nem jut egyről a kettőre, mert nincs az a nő, aki megmaradna egy ugyan kedves és érzékeny, viszont rövid eszű és vagyontalan férfi mellett. Alighanem azért is kedvelik olyan sokan Leident, mert ő képviseli a legszélesebb társadalmi réteget. De ott van például a csinos és magasan kvalifikált Doranna is, aki előnyös külseje és karriersikerei miatt az önteltség bűnébe esik, Rafinesse, a minden hájjal megkent politikus, vagy Tarja, akinek szíve csakis az igazságért dobog, s ez a csőlátás, még ha nemes szándékból fakad is, sebezhetővé teszi.

A humor rendkívül szórakoztatóvá tette a történetedet. Mennyire volt tudatos ez a néhol gúnyos hangvétel? Volt szándékod esetleg a történet komolyságát oldani a vicces elemekkel? Ugyanakkor, ami vicces, nem feltétlen csak szórakoztató.

Humor nélkül nem lehet élni. Akit sok megpróbáltatás ér az életben, előbb-utóbb megtanul nevetni rajtuk, mert csak így lehet átvészelni a viszontagságokat anélkül, hogy becsavarodnánk. Amit még kifejlesztenek a hányattatások, az az önkritika. Aki nem tud nevetni a környezete jelenségein, bízvást meg fog keseredni, aki pedig nem tud nevetni önmagán, nem ismeri fel és be saját hibáit, gyengeségeit, annak önképe ugyanúgy torzulni fog, mint a szereplők közül többeké. Jól látod, a humor célja valóban a mondanivaló komolyságának oldása.

Térjünk kicsit át a személyes életedre, ha megended! Köztudottan nagy sportrajongó vagy. Az évek folyamán többször láttalak versenyeken, megmértetéseken. Most, hogy lassan másfél éve tombol a Covid vírus, ezek az események korlátozottan vagy szinte teljesen elmaradnak. Hogyan éled meg ezt az időszakot? És milyen hatással van ez az írói tevékenységedre?

Sportrajongó, ez a jó kifejezés. Az egyik kedvenc katolikus szentem, Avilai Szent Teréz írja A belső várkastély című művében, hogy minél többet fejlődik az ember, annál kevesebbnek érzi magát – ezt teljesen aláírom. Bár hobbifutóhoz képest szép eredményeket értem el, egyre inkább rádöbbenek arra, hogy mennyire semmi vagyok, hogy mennyire semmi az ember. A legfontosabb, amit megtanultam a sportból, az alázat. A mindennapi életben ritkán szembesülünk a korlátainkkal, azzal, hogy kész, nem vagyok képes többre, ha megfeszülök, akkor sem – a futás azonban megtanított fejet hajtani a természet ereje és a saját korlátaim előtt. Elmondhatatlanul ajánlom mindenkinek, hogy sportoljon, és tapasztalja meg, hogy milyen az, amikor koppansz a saját teljesítőképességed határán. Egy hegycsúcsra felérve, vagy egy célba beesve nem azt szoktam érezni, hogy „sikerült, megcsináltam, hű, de jó vagyok”, hanem inkább leborulok lélekben a természet, a szint, a táv és az erőfeszítés előtt, melyek újra meg újra emlékeztetnek arra, hogy porszemnél is kevesebbek vagyunk. Érhet el valaki hatalmas sikereket, halmozhat fel óriási vagyont, 60-70 km után meg fogja tanulni, hol lakik a magyarok Istene. De ha nem sportol rendszeresen, akkor akár már 10-15 km után is.

A gyakorlati részére visszatérve: amióta nincsenek versenyek, maradnak az instant körök és a virtuális futások. Ezek nyilván kevésbé motiválóak, mint egy tömegrendezvény, edzésnek és kikapcsolódásnak azonban tökéletesek. A világ zaja blokkolja az elmémet, úgyhogy szükségem van arra, hogy hetente legalább egy párszor kimenjek futni az erdőbe, mert csak ilyenkor tudok gondolkodni, fejben alkotni.

Finn hangzású név szerepel a borítón, ez az eredeti neved vagy választott írói álneved?

Álnév a Tarja Kauppinen, mert a valódi nevem olyan hosszú és kacifántos, hogy nem alkalmas írói névnek. Eredetileg azt is szerettem volna, hogy ne tudják az olvasók, hogy Tarja Kauppinen magyar, de ezt már rég elengedtem. Mindenesetre ragaszkodnom az álnévhez, mert megvéd, segít elválasztani a magánéletemet a karrieremtől.

Nagy könyvrajongó hírében állsz a moly.hu oldalon. Milyen történeteket olvasol szívesen és honnan inspirálódsz?

Klasszikusok, szakrális irodalom, szakirodalom, néha líra. Mikszáth és Krúdy világával, nyelvezetével nem tudok betelni, Esterházy Péter a magyar posztmodern legnagyobbja, Krasznahorkai szövegeiről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, drMáriás szatíráinak a világirodalmi piedesztálon volna a helyük, ezen kívül rendszeresen tanulmányozom a Bibliát, szentek életét a világ minden tájáról, foglalkoztat a kereszténység mellett a buddhizmus, zoroasztrizmus, taoizmus is, a szociográfiákat és történelmi témájú szakkönyveket pedig azért forgatom, mert érdekelnek. Az olvasással célom a lelki fejlődés és az ismeretszerzés, a szórakozás nekem nem elég. Persze az sem hátrány, ha egy szöveg értelmezésébe nem őszülök bele, de semmi esetre sem a habkönnyű regényeket keresem.

Hogyan fogadták a családtagok, barátok, ismerősök, hogy könyved jelent meg?

Az írás a magánügyem, igyekszem különválasztani a karrieremet a magánéletemtől. Mindig zavarba jövök attól is, ha egy idegen felismer az utcán, és rám köszön, hogy szia, Tarja. Persze ez nagyon hízelgő, és méltányolom is, csak nehéz megszokni.

Milyen visszajelzéseket kaptál eddig a könyvedről? Illetve, ha akadt negatív véleményezés, hogyan fogadtad?

A többség imádja, a kisebbség elég jónak tartja, és persze elkerülhetetlenül akadt pár visszafogottabb véleményezés is. Ezek senkinek sem esnek jól, annyit tehet az ember, hogy napirendre tér fölötte, ehhez a pszichoterápián tanult spirálgyakorlatot (ez egyfajta meditáció) szoktam segítségül hívni, valamint arra gondolok ilyenkor, hogy a legnagyobbak és a legjobbak sem érintenek meg mindenkit. A könyvem minőségéhez immár nem fér kétség, és hálás vagyok azért, hogy akik kevésbé kerültek egy hullámhosszra vele, azok is korrektül véleményezték. Ugyanakkor elsöprő többségben vannak a kedvelői, fogadtatása kiemelkedően pozitív. Szakmai körökben is elismerő kritikákat kapott.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Esetleg kipróbálnád magad más irodalmi témakörben is?

Aki követi az olvasmányaimat, annak aligha mondok újdonságot azzal, hogy a fő profilom a szépirodalom. Korábban több szépirodalmi novellám is jelent már meg antológiákban, többek között a 100 szóban Budapest kötetekben, ahol óriási a verseny, több ezer alkotás érkezik mindig, ezért különösen nagy eredménynek tartom, hogy négy évben is bekerülhettem a kötetekbe. Szépirodalmat még mindenképpen olvashattok majd tőlem, de tervezem folytatni ezt a crossover vonalat is a szép- és a zsánerirodalom között, amit A nép igazsága képvisel.

Köszönöm az interjút és további sok sikert kívánok!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó Facebook és az Instagram oldalait, hiszen további érdekességeket olvashattok!

A nép igazsága című kötetet, pedig a Twister Media Kiadó oldalán be tudod szerezni!

Írta: NiKy

Tarja Kauppinen - A nép igazsága

 

„Ami népszerű, tetszetős és közkedvelt, korántsem biztos, hogy egyúttal üdvös is.”

Oh, te jó ég! Ezzel a gondolattal hagytam abba a mostani könyv olvasását és bizony ezt az értékelést már tízszer átírtam. Elsődlegesen azért, mert mindig eszembe jutott még egy – egy információ „morzsa”, amit úgy éreztem hozzá kellett, hogy írjak ehhez az értékelésemhez. De először is szeretném megköszönni a könyvet, mely utazókönyvként került hozzám. Hálás vagyok azért, hogy olvashattam és sok értékes gondolattal gyarapodhattam. Köszönöm!

Tarja Kauppinen írónőt a moly. hu oldalról „ismerem”. Lassan három éve is megvan, hogy aktívan olvasom könyves véleményezéseit, követem lelkesen sport tevékenységeit és immáron közel egy éve „társam” egy zsűriben is. Most biztos felvetül a gondolat a kedves olvasó fejében, hogy ilyen lelkes követőként biztos elfogult ömlengésben lesz része véleményezésem folyamán, de ki kell, hogy ábrándítsak mindenkit. Nem vagyok híve az elfogultságnak és bizony nagyon ügyesen szét tudom választani a magán és blogger véleményalkotást. Mégis fontosnak éreztem leírni ezeket a sorokat, megmutatva, hogy magas elvárásokkal kezdtem neki az olvasásnak, elvégre volt már tapasztalatom afelől, hogy milyen „munkákat” add ki a kezei közül az alkotó.

Az első, amivel mindig is foglalkozni szoktam, az a borító. Hogy őszinte legyek, nagyon tetszik a külső kép. Egy igazi „bad girl” látható képregényes stílusban megrajzolva. A kontúrok élesek, a színhasználat erős, ellenben megtévesztő, mert első benyomásra habkönnyű szórakozást sugallhat.  

Fülszöveg alapján: Havasfelföld ​a fertő és a métely világa, mely alantas, szentségtelen vidékként mutatkozik be a lapokon. Csak a legmegátalkodottabbak, leggaládabbak maradhatnak életben itt, s Leiden –egyik hősünk- nem tartozik közéjük, így hát bizony menteni kényszerül az irháját. Bár ne tenné… Szegény legényke a frontra kerülve egykettőre ráeszmél, hogy mindennél van rosszabb. És bizony a könyörtelen valóság gyakran felülmúlja a legmerészebb képzeletet is, valamint, hogy a sors a héroszok szerepét sem mindig a legrátermettebbekre osztja….

Elsődlegesen a karakterekről szeretnék pár mondatot írni, ugyanis Leiden és Globberina „Úrnő” volt számomra a két legjobban kidolgozott és szerethető szereplő. Az érem két oldalán állnak mind korban, mind pedig személyiségileg. Míg az egyik a pusztítás és káoszért rajong, addig a másik bár kalandokról álmodik, mégsem ettől lesz boldog. Mindkét szereplő egyénisége változó, fejlődésre képes. Rendkívül erős személyiségjegyeket hordoznak magukon és mégis bizonyos szinten „esendőek”. Természetesen sok más karakter is színesíti ezt az amúgy sem egyszerű történetet, de nekem rájuk esett a választásom, mert valahogy általuk csöppentem bele igazán a történet mélyébe, és sokszor csak kapkodtam a fejem, hogy mi is történik valójában. Minden szereplő, beleértve a fentebb kiemelteket is árnyaltak, hiszen mindenki bűnös, de mégis áldozat is egyben. Hiszen a saját képükre csak egy ideig lehet formálni a világot, de mivel semmi és senki sem állandó, így felülmúlni önmagukat kegyetlen nehéz és bizony szinte lehetetlen is.

Ami az eseményeket illeti, egyszerűen nem találom a szavakat. Az, hogy minden oldalon történik valami, hogy egy perc nyugta sincs se az olvasónak, se a szereplőknek az egy dolog, de, hogy még hasfájást is okozzon az írónő az több a soknál. Annyit nevettem, sőt sokszor már fulladoztam, és csak reméltem nyerek némi időt, hogy levegőhöz juthassak. Ráadásul senki és semmi nem az, aminek látszik. Bizony mindennek keresni kell a valóságalapját és többször is vissza-visszatértem egy korábbi fejezethez, hogy vajon jól gondoltam-e.

A történet egyértelműen szatíra a javából, mely fel lett pezsdítve számos fantasy elemmel. Elvégre ez a kettősség adja igazán a regény pikkantériáját. Arról már csak felszínesen merek írni, hogy milyen mélyen érinti a mai társadalomra is oly jellemző problémákat. Ilyen például az elnyomás, a diktatórikus eszme, a tömeg elvárásai stb. 

Három idézetet szeretnék megosztani veletek:

 „Hová fajult a világ, hová tűnt az erkölcs, az erény, miben is volna értelme reménykedni?”

A második:

„Kit érdekelnek a háborús bűnök egy kockahas viszonylatában?”

És a harmadik:

„Azt ígérte mindenkinek, amit azok hallani szerettek volna, a nép meg falta a szavait.”

Úgy gondolom, nem szorul magyarázatra, hogy miért is ezekre esett a választásom. Kérlek, gondold át őket! Köszönöm.

Külön ki szeretném emelni a regény nyelvezetét, mert bizony nem egyszerű. Rendkívül igényes, szinte nyelvújító kifejezésekkel tarkított. Kimondottan hangulatregénynek gondolom, mert kell hozzá egy bizony tiszta gondolkodás és nyitottság, ugyanakkor az első pár oldal után berántja az olvasót és nem is ereszti, amíg az utolsó sort el nem olvasta.

Úgy gondolom, hogy ez egy kiváló könyv, tele ízes és izgalmas szófordulattal, energiával, mely felpezsdíti az olvasói lelket. Az írónő stílusa és sajátos véleménye a világról egyöntetűen megmutatkozik a lapokról és igen, bőven azt kaptam, amit elvártam ettől a regénytől, sőt, még annál is többet.

Nagyon szerettem olvasni a kötetet, rendkívül izgalmas volt egy új oldaláról megismerni az alkotót és a legfontosabb, hogy maradandót alkotott a számomra. Anno sok tiltott könyv volt a felmenőim polcain, és ha akkor létezett volna ez a regény, biztos, hogy ott lett volna. Hogy csak egyet említsek a polc többi lakói közül hasonló témában: George Orwell - 1984 alkotása.

Összességében elmondhatom, hogy ideim évem egyik legjobb és legértékesebb olvasmányában volt részem. Mind nézetében, mind nyelvezetében megküzdöttem vele, mégis döntetlen lett, hisz elfogadtam, megértettem és megszerettem. Kell ennél több?

Ajánlom nemtől, kortól függetlenül, hiszen ez a történet maga a kifacsart élet, mely csak rajtuk áll, hogy szárnyra kél-e! Számomra hatalmas kedvenc.

Amennyiben felketettem az érdeklődésed, a Twister Média Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy