Catherine Hokin - Berlin angyalai

 

„Mindig van olyan választás, ami igazából nem választás. Sosem lehet mindenkit megmenteni.”

Évek óta keresem és kutatom azon történelem alapú könyveket, amelyek a II. világháborút veszik górcső alá, ellenben nem dokumentum és tényfeltáró stílusban, hanem regény formájában. Több szempontból vizsgálódom, és jó okkal teszem mindezt. Elsődlegesen az emberi pszichológia érdekel elkövető és áldozat tekintetében. Persze ez csak egy olyan indok, amivel alátámasztom vonzódásomat eme sötét korszak iránt. Számos könyvet írtak már a témában és még valószínű, hogy újabb kötetek jelennek meg, hiszen kiaknázatlan forrása és lehetősége van a túlélőknek és családjuknak feleleveníteni a múltat, amelyet a legszívesebben elfelejtenénk, de ezt nem lehet. Több olyan kiadvány található a könyvesboltok polcain, amik a fent említett nézőpont szerint íródtak, de felmerül bennem egy kérdés. Mi a helyzet az „elkövetők” oldalával?

Catherine Hokin egy Skóciában élő angol származású írónő, aki hiteles történelmi alapokon mozgó regényeket álmod meg olvasóinak. A könyvek témái mindig valós eseményeket dolgoznak fel, de a szereplőik kitalált vagy átnevezett személyek, és olvasmányos formában kívánják átadni a múlt leple alatt meghúzódó eseményeket. A szerzőről itt tudhatsz meg többet, de az oldal angol nyelvtudást igényel.

A Berlin angyalai című regénye a II. világháború időszakába vezeti vissza az olvasót, egészen 1939 évéig, ahol egy fiatal német nő kerül szembe a rezsim vezetőivel.

A regény 2022 egyik újdonsága, amely a Kossuth Kiadó gondozásának köszönhetően került a polcokra. Csermák Annamária különleges munkájának köszönhető ez a gyönyörű borító, amely színeivel és képi világával megragadja a tekintetett és nem ereszti. A könyvben leírt események valóság alapúak, de a személyek és vállalkozások csupán a képzelet szüleményei.

Ezzel a tudással kezdtem el olvasni a könyvet, de lássuk, hogy miről szól pontosan.

Kép: NiKy m.i.

1940. Németország

Magda Aderbach egy átlagos német állampolgár, aki neveléséből adódóan hisz az emberi egyenlőségben és nem kedveli a kialakuló politikai nézeteket. Mivel nőként kevés lehetősége van részt venni a családi lázadásokban, így beiratkozik egy titkárnőképzőbe. Tanulmányi eredményei és kiváló teljesítményének köszönhetően felvételt nyer Walther Tiedemann gyárvezető mellé, hogy a napi ügyeket intézze főnökének. Walther és Magda hamar rájönnek, hogy sokkal több közös van bennük, mint elsőre gondolnák, így hamarosan közös ügyükké válik a zsidó nép megmentése. A későbbiek folyamán Magda Heinrich Himmler titkárnőjeként nappal az SS vezetőjének ügyeit intézi, éjszaka pedig az ellenállás röplapjait terjeszti, és az üldözötteket kiséri menedékházakba. Vajon meddig mehet ez a kettős élet és milyen jövő vár a párt „ellenségeire”?

1980. Berlin

Közel negyven évvel később Magda unokája, Nina egy kelet – berlini gyárban szórja szét a maga által készített röpcédulákat. A hamar felsült akció nem kis kellemetlenségeket hoz az amúgy is lázadónak és feketebáránynak titulált lány életébe. Nagyanyja és szülei óvva intik bármiféle lázadástól és feltűnösködéstől, hiszen a falnak is füle van, és nem lehet éppen tudni, hogy mikor jönnek az engedetlen állampolgárokért. Nagyanyja befolyásának köszönhetően többször is sikerül ép bőrrel megúsznia kilengéseit, míg végül egy szökési kísérlet miatt, amikor Nyugat-Berlinbe kíván átjutni, elkapják és a Stasi börtönébe kerül. Másfél év múlva, a fal leomlása után, végre elindul Nyugatra, hogy felfedezzen egy régi tornyos házat, amely a nagymamája fájdalmas emlékeiből sejlik fel. Vajon mit talál és miért rejtegette nagyszülője ezt az épületet oly elkeseredetten?

„A gyönyörű házakban nem mindig nagyszerű emberek laknak, a múlt pedig nem valami csillagporos álomvilág […].”

Kép: NiKy m.i.

Őszintén szólva nem erre számítottam, ugyanis bár tudtam róla, hogy alapvetően fikciót veszek kézbe, mégis abban reménykedtem, hogy sokkalta színesebb és több oldalról bemutatott történetet olvashatok.

Magda személye érdekes volt a számomra és többszörösen megöleltem volna, azokért a tettekért és hitért, amit képviselt. Bámulatos személyiség volt, aki sokszor éppen, hogy csak megúszta a lebukást, mégis ment előre és félelmeit félretéve harcolt azon elnyomott emberkért, akik nem feleltek meg az akkori rezsim értékrendszerének. Példaértékűnek gondolom személyét, tetteit.

Ellenben unokája már sokkalta ellenszenvesebbé vált a szememben. Nina forrófejűsége, sokszor át nem gondolt tettei, csak borzolták az idegeimet és többször úgy éreztem, hogy egy jószándékú pofon kijárt volna neki. A lázadás millió formáját megélő nagymamája élő példaként szolgálhatott volna, de azt is el kell ismernem, hogy az információk elhallgatása jó alapot adott ennek a viselkedéshullámnak. Sajnos a végére sem tudtam közelebb érezni magamhoz, mert bár ő maga is sokat változott, a megtett út tekintetében nem tudtam sem sajnálni, sem együttérezni vele.

„A gyűlölet minden képzeletet felülmúl.”

Kép: NiKy m.i.

A könyv rendkívül fájdalmasan, mégis valósághűen világít rá az emberi gonoszság végtelenségére, amikor a rögeszme felülbírálja a józanész és emberség fogalmát. Amikor nem számít, hogy egyek vagyunk, csak az, hogy miképpen lehet gaztetteket egy nagyobb eszme takarásában végrehajtani. És az a fullasztó egysíkú nézet, amely a párt hű bérenceit illette egyszerűen elfogadhatatlan ellenszenvet hozott felszínre bennem és sajnos meg kellett állapítsam, hogy jelen pillanatban-hazánkban is fellelhető eme nézőpont, amely soha semmilyen pozitív eredményt nem szült még. Az ember nem változik és pont ezért hiába a múlt vörösen izzó, fájdalmas kiáltásokkal és gyötrő emlékekkel elcsúfított rémálmai, ebben a körforgásba fulladunk bele, újra és újra.

Események tekintetében a történelemkönyvben tanultak elevenednek meg az olvasó lelkiszemei előtt. Olyan szavak, mint deportálás, megtisztítás és kísérlet beleégnek a tudatba és nem lehet elfelejteni.

„Mi a közös egy űrhajósban és egy NDK-s bolti eladóban? Mind a ketten üres térben dolgoznak.”

Kép: NiKy m.i.

Őszintén szólva a fent leírtakat tartom most is, de két dologgal nagyon nem tudok megbékélni. Az egyik a karakterek elidealizálása. Magda tekintetében egy hősnőt ismerhettem meg, aki szinte piedesztálra lett emelve, tettei és gondolatai miatt, ellenben túlzónak véltem, hiszen nemcsak egy titkárnőn múlt ennek a mentőakciónak a sikere, és ettől kicsit komor lettem. Walther legalább annyit tett, ha nem többet, mégsem éreztem megbecsült karakternek.

A másik pedig Nina és az ő idősíkjában történtek. Sokkalta jobban háttérbe szorult ez az idősík, mint a II. világháború időszakában játszódó események. Ha két idővonalon és szempontból ismerhetőek meg az események, akkor egyensúlynak kell lennie, hiszen egyformán fontos értékeket bírnak.

Ezektől függetlenül egy érdekes, sokszor fullasztóan ható történetet olvashattam, amely bár a szórakoztatást is céljául tűzte ki, mégis úgy fogalmaznék, hogy ettől nem lehet jólérezni magunkat, hiszen akinek kicsit is érző szíve van, annak nagyon fájdalmas lesz olvasni a sorokat.

Ajánlom a könyvet minden olyan olvasni szerető léleknek, aki nyitott a történelmi fikciókra, ugyanakkor jól viseli az emberi gonoszság és kapzsiság bugyrait, valamint hisz az emberi egyenlőségben. Mert ez az idézet a legfontosabb: „[…] minden élet értékes, és egyenlő bánásmódot érdemel. […] senki nem értékesebb másoknál a születési helye, a pénzügyi helyzete, a vérvonala, vagy más értelmetlen ok miatt, amit azért találtak ki, hogy magasabbra helyezzék magukat annál, mint ahol valójában vannak.” Amíg hiszünk eme nézetben, addig van reménye az emberiségnek!

Ha elolvasnád a könyvet, a Kossuth Kiadó weboldalán meg tudod rendelni!

Írta: NiKy

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij - A játékos

 

Gyerekkorom óta szerettem olvasni, szinte minden témában faltam a könyveket, még akkor is, ha nem egészen az én korosztályomnak szólt az adott írás. Valahogy azonban ez a szenvedély egykettőre elpárolgott, amikor az iskolai kötelező olvasmányokra került a sor. Egyik irodalomtörténeti csúcsteljesítmény nagyobb kínlódás volt a számomra, mint a másik, nagyon kevés kivétellel. Persze nem volt más választásom, mint végigküzdeni magam mindegyiken az utolsó oldalig, mert a fél osztály minimum hasonló gondokkal küszködött és az olvasónaplómra pályázott. Emlékszem az olvasástól vallásosan tartózkodó bátyámnak életre szóló betűundort okozott az Egri csillagokkal töltött boldog nyár emléke. Mindig is úgy gondoltam, hogy a kötelező olvasmányok többet ártanak, mint használnak, a kérdés csak az, hogy mi okozta ezeknek a könyveknek a népszerűtlenségét? A kötelező jelleg?  A követelményeket összeállító szakemberek és a tanulóifjúság közötti érdeklődés- és korbeli különbségek? Egyszerűen túl fiatal voltam a könyv értelmi-érzelmi befogadásához? Ideje felnőtt(ebb) fejjel újra szembenézni a múlt démonaival!

Kíváló alkalmat ad erre Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij - A játékos című 1866-ban íródott rövidebb regénye, amely a Helikon Kiadó gondozásában jelent meg újra 2021-ben. Korábban is kifejeztem már szimpátiámat a sorozat borítóival kapcsolatban, de most ez kivételen jól sikerült és a témához kiválóan passzoló lett. A könyvkiadás sokszor névtelen katonái a borítókat készítő grafikusok, ezért most emeljük ki külön Szabó Levente nevét.

Mivel a világirodalom egyik kiemelkedő alkotsáról van szó, ezért tartózkodnék a mélyenszántó kritikai megjegyzésektől, elég elemzés született már róla nálam többre érdemesebb szakértők tollából, ezért inkább csak a személyes élményekre hagyatkoznék.

A regény központi témája nem meglepő módon a szerencsejáték függőség, amely gazdagon táplálkozik az író személyes élményeiből. Főhősünk, egyben az író szócsöve is, Alekszej Ivanovics egy idegenbe szakadt, eladósodott orosz tábornok kíséretéhez tartozó tanító. A kompánia egy német kisvárosban várja hetek óta az utolsó forintjait is felélve a sürgönyt a Moszkvában élő gazdag nagymama haláláról és az ezzel járó tetemes vagyon megörökléséről. Felbukkannak körülöttük mindenféle kétes alakok, legtöbben közülük a hagyaték körül spekulálnak. Alekszej reménytelenül szerelmes a tábornok mostohalányába, a regény egyik központi eleme az ezzel kapcsolatos vívódása illetve másik nagy szenvedélye, a rulettasztal.

A stílus hasonló a Bűn és bűnhődésben már lefektetetthez, folyamatos önelemzés zajlik, a szereplő próbálja megérteni saját maga és mások vele szemben tanúsított viselkedését. Igazi antihősről van szó vagy csak a tomboló ifjúságról, mindenki döntse el saját maga, mindesetre nagyon felelőtlen, sokszor az őrület határát súroló irracionalitás jellemzi magatartását, mindez talán írható a magas időpreferenciával rendelkező fiatalság számlájára is (erre enged következtetni az Egy fiatalember feljegyzései alcím is). Az író szerintem nagyon jól érzékelteti, hogy a regény valamennyi szereplője szerencsejátékos a maga módján, ki a játékteremben, ki az oltár előtt próbálja megtalálni a boldogabb jövőt.

Könnyebben fogyasztható olvasmány volt, mint amire számítottam, bár a szerelmi szál annyira nem kötött le, de a korabeli kaszinók világának leírása, a szenvedélybetegség lélekrajza, vagyis az önigazolás gyilkos visszacsatolása, amely a legszilárdabb jellemet is gyorsan megsemmisíti, szerintem különösen jól és hitelesen sikerült, érezhető, hogy az író itt saját tapasztalataiból is merítkezik. A cselekmény nem túl pörgős, de hát mégiscsak a XIX. század derekán járunk, inkább a lelki dilemmákon, az örlődésen van a hangsúly, a feszültség legtöbbször a rulettasztal körül tetőzik.

Úgy érzem, hogy érdemes volt újra megmérkőzni a régmúlt egyik kihívásával még ha csak egy rövidebb olvasmány erejéig is, és örömmel jelenthetem, hogy az idő elteltével a kötelező olvasmány is talán olyan lesz, mint a jó bor.

Ha te is levetkőznéd a kötelezőkből adódó félelmeidet, akkor a Helikon Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: Süni