Philip K. Dick - A jövő orvosa

“Ahogy visszafelé hajtottak Stenog házához, Parsosn a csillogó szemű férfiakat és nőket nézte az utcán. Erős orrok ás állak. Makulátlan bőr. Impozáns férfiak és telt keblű nők szép faja, mind fiatalságuk teljében. Nevetve élik az életüket a remek városukban.

Egy ízben megpillantott egy férfit meg egy nőt egy keskeny rámpán, két tornyot összekapcsoló csillogó fémszálon. Egyik sem volt idősebb húsznál. Kézen fogva iparkodtak, beszélgettek és mosolyogtak. A lány arca kicsi és éles volt, karja karcsú, apró lábfejét szandálba dugta. Meleg arca tele élettel és boldogsággal. És egészséggel.

Pedig ez a társadalom a halálra épül. A halál a mindennapi életük része. Emberek haltak meg, és senkit nem zavart, még az áldozatokat sem. De ez akkor is helytelen. Természetellenes. Az embernek ösztönösen védenie kell az életét. Minden más elé helyezni. Ez a társadalom a minden létformára jellemző alapvető ösztönt támadja.

- Maguk keblükre ölelik a halált. – Nehezen tudta kifejezni magát. – Maguk örülnek, amikor valaki meghal.

- A halál a létezés ciklusának része, éppen annyira, mint a születés. Látta a Lélekkockát. Az ember halála ugyanolyan fontos, mint az élete. – Stenog szaggatottan beszélt, mivel a forgalom miatt kénytelen volt a vezetésre koncentrálni.

És mégis, mindent megtesz a baleset ellen, gondolta Parsons. Óvatos sofőr. Ami ellentmondás.”

Philip K. Dick - A jövő orvosa című regénye 2021-ben jelent meg az Agava Könyvek Kiadó gondozásában. Az írói életmű sorozat eddig megjelent köteteinek hangulatához jól illeszkedő borító véleményem szerint ötletes módon sugallja a nem hétköznapi történet tartalmát.

Főhősünk Jim Parsons orvos, aki valahol egy futurisztikus Amerikában éppen munkába igyekszik, amikor egy különönös baleset következtében a távoli jövőben találja magát. Látszatra a körülmények nem sokat változtak, ám hamarosan kiderül, hogy a kissé túlvezérelt társadalmi mérnökösködés következtében egy olyan társadalom jött létre, ahol a születésszabályozás algoritmikus alapon történik és orvosnak lenni, haldokló vagy sérült emberek életét megmenteni az élet fundamentális törtvényeinek megszegésének és ezáltal főbenjáró bűnnek minősül.

Egyre inkább lehull a lepel a boldog társadalom illúziójáról és bizony kiderül, hogy kemény diktatórikus eszközökkel történik a rend fenntartása, hiszen érthető módon nem mindenkinek tetszik, hogy élete bármikor, akár egy banális hétköznapi balesetben is véget érhet. Hősünk hamarosan egy nagyobb terv részévé válik, amelynek nem kisebb célja van, mint megváltoztatni a történelem menetét.

Kép: NiKy m.i.

Ennyi talán elég is lesz a cseleményről, minden további részlet feltárása már spoiler kategória lenne. Sajnos azt kell, hogy írjam, hogy a történet számomra több sebből is vérzik. Egyrészt nehezen tudom elképzelni, hogy bármilyen szintű prosperitás, tőkefelhalmozás és ezáltal civilizációs fejlődés végbemehet egy olyan társadalomban, ahol mindenkinek az élete egy hajszálon múlik és teljesen kiszámíthatatlan a jövő. Persze mondhatjuk, hogy az ókorban vagy akár a középkorban is olcsó volt az élet, de földi pályafutásunk meghosszabbításának, az egészség megőrzésének ösztöne kezdettől fogva jelen volt. Nehezen tudtam magam elé képzelni ezt a jövőbeni fejlődő társadalmat, ahol mindent a jó génkészletek öröklődésére, a darwinizmusra és a vakszerencsére bíznak.

Kép: NiKy m.i.

Másik alapvető problémám pedig az időutazás paradoxona és az abból fakadó logikai bonyodalmak. Bár az író igyekezett másfajta szemszőgből megközelíteni, de nekem nem állt össze az agyamban az ok-okozati láncolat, amely ne kérdőjelezné meg a könyv teljes jelenét (illetve jövőjét) a múltban tervezett ekkora kataklizmaszerű beavatkozás hatására.

A könyv pozítívuma, hogy az írótól megszokott módon nagyon olvastatja magát, és számos érdekes és egyedi ötletet vet fel egy lehetséges jövőt illetően, mégha azok nekem kissé elrugaszkodottnak is tűntek, dehát valahol a sci-fi műfaja végülis pont erről szól. A szerző rajongói biztos élvezni fogják, de a semleges olvasóknak nem tudnám tiszta szívből ajánlani, vannak sokkal jobb Dick-munkák is, érdemes inkább azokkal kezdeni az ismerkedést. Úgy érzem mindig fontos kiemelni, hogy ez a könyv például eredetileg 1960-ban jelent meg, érdemes tehát a megfelelő kontextusban is kezelni, ugyanis a sci-fi ritkán időtálló műfaj, de a szerző legtöbb művének jól sikerült az időutazás.

 Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha az Agave Könyvek Kiadó weboldalára ellátogatsz. 

Írta: Süni

Kemendy Júlia Csenge - Az időlátók balladája

 

„[…] ami nem megy, azt nem kell erőltetni, de amit erőltetni akarsz, az biztosan nem fog menni.”

Oh, te jó ég! Ez volt az első mondat, ami elhagyta a számat, miután befejeztem a kötet olvasását. Tudtam, hogy jól ír a szerző, elvégre nem az első olvasásom volt tőle, hiszen idén –nem is olyan régen – volt szerencsém kézbe venni Az ​Anyacsalogató Hadművelet című meseregényét, amit akkor kedvencemmé is fogadtam és azóta is többször eszembe jutott már. Tehát ezek után, amikor abban a megtiszteltetésben lett részem, hogy az írónő felkért előolvasójának, kapva kaptam az alkalmon, és mint gyermek az új játékát, alig vártam, hogy olvashassam új regényét. Ezért először itt is szeretném megköszönni a szerzőnek a lehetőséget, hiszen egy csodálatos utazásra váltott jegyet számomra akaratlanul is. Köszönöm szépen!

Kemendy Júlia Csenge – Az időlátók balladája című ifjúsági regénye 2022 nyarának egyik friss megjelenése lesz, amely a Kalliopé Kiadó gondozásában kerülhet majd a könyvesboltok polcaira. A borító nagyon illik a történethez, hiszen pont annyit árul el a kötetről, amennyi a kíváncsi olvasót még jobban magához vonzza.

Remélem még emlékeztek Arany János híres balladájára? Hogy melyik is ez, oh igen, nekem sem most volt, de Ágnes asszony balladáját nem feledhettem én magam sem. Ennek az alkotásnak nagyon szoros köteléket font az idő húrja ehhez a történethez, amely végül egy felejthetetlen történelmi ifjúsági regényt eredményezett. No, de mit is takar igazán? Mindjárt elmesélem nektek!

Adott két idősík, mely bár százhatvanhét év eltéréssel létezik, mégis komoly kapocs két fiatal életében. Ennek a regénynek az időutazás az egyik központi témája és, hogy ebből mi kerekedik ki, csak az olvasó láthatja…

1853. január 12.-én egy álmos, nyolcéves forma kisfiút kelteget keresztanyja az éj leple alatt, hogy elmenekítse egy nagy tragédia elől. A gyermek ijedelménél csak zavara nagyobb, hiszen szeretett keresztszülője viselkedése megdöbbenti. A helyi templom lesz a közös útjuk célja, hiszen egy átjárón vezet az út a jövőbe. Miksa nem érti miért kellett ide jönniük, de azt tudja, hogy valami baljós esemény közeleg. Az asszony elmondja, amit tudnia kell és útjára indítja a gyermeket egy olyan világba, amely ismeretlen és sötét…

2020. február 1.-én Amália – aki ki nem állhatja, ha így hívják - kedvenc hobbijának hódol éppen, összetört tárgyakat illeszt össze, hogy „balesetük” után újra épen létezhessenek funkciójuknak megfelelően. A leány bár ügyes, mégis igen szerencsétlen az életben. Egy csonka család gyermekeként őrlődik két szülője között, akik rendszeres háborút folytatnak nyílt terepen. A lányka születésnapját ünnepelve reméli, hogy idén csak jobb lesz minden és nem ismétlődik meg a tavalyi óriási veszekedés, vagy mint az előző esztendőkben történtek. Az még hagyján, hogy a szülei így viselkednek, de három legjobb barátnői közül kettő szintén hódol a „parazsat az olajra” csata szellemének. Ráadásul hónapok óta látomások gyötrik, amit nehezen tud elrejteni a kíváncsi szemek elől, hiszen ki hinné el, hogy nem buggyant meg, nem igaz?

Egy gimnázium, némi időutazás, négy lány és egy új fiú igazán üdítő egyenlet, de vajon az eredmény pozitív vagy negatív lesz?

Miksa új iskolába kénytelen járni, hogy megtalálja azt a személyt, aki segíteni fogja őt és végre beteljesíthesse azt az egy feladatot, ami nyolc éven át lebegett szemei előtt. Vajon mi köze van Amáliának ehhez és miért fontos egy bizonyos kötelező olvasmány ehhez?

A sok kérdésre több választ is kaphatsz kedves olvasó, hogy éppen megfelelő lesz-e a számodra, azt eldöntöd majd magad. Egy biztos, aki sír nem biztos, hogy végül nevet, hiszen a nevetés is okozhat könnyeket…

„Mi lenne, ha valahogy legyőzhetnénk a halált? A világ minden idejét megkaphatnánk. A szülők ráérnének játszani a gyerekeikkel, a diákok nem lennének idegbetegek egy-egy dolgozat előtt, és soha nem kellene elválnunk a szeretteinktől. De milyen lenne az örök élet annak, aki éhezik, vagy akit bántanak? Örök szenvedés? És mi lenne a bűnözőkkel? Bármit megtehetnének.”

Hogy őszinte legyek nem erre számítottam, de, hogy mit vártam eredetileg már nem tudom felidézni nektek. Azt tudom, hogy belecsöppentem egy időutazós történetbe, amely örvényszerűen lehúzott magához és nem eresztett. Valahol most is ott kallódok, az idők síkjain, ebben biztos vagyok…

Egyszerűen imádtam a szereplőkkel együtt létezni. Amália számomra sokkalta több volt, mint egy átlagos tinédzser, aki éppen kihúzta a „peches” kártyás szerepét. Különleges volt szeme színei miatt – igen jól olvasod – és azért is, ahogy érzelmileg szépen lassan megnyílt Miksa előtt. És, ha már az úriemberről van szó, nem lettem volna a helyében, de bátorsága és igaz hű szíve megnyitotta az én lelkem kapuját is, hogy belépve együtt létezzünk az idők végtelenjén át. Köszönöm, hogy létezel, még ha csak a lapokon is és elmorzsolok most szemem sarkából egy könnycseppet, mert foglalt vagyok már én is…

A humotr félretéve hálás vagyok az írónőnek, mert bár egyik szemem sír, a másik nevet mégis imádtam ezeket a gyermekeket. Minden karakternek megvolt a maga helye és létjogosultsága, ráadásul vétkeztek, hiszen esendők voltak, mégis sokat fejlődtek.

Események tekintetében egy perc nyugta sincs az olvasónak, hiszen egyik kalamajkából a másikba csöppenünk éppen. Hol a szülőkkel és tanárokkal viaskodunk, hol egy lövöldözésből menekülünk, hol pedig a szívünket próbáljuk csillapítani, mikor egy igézően pofátlan szép szempár ránk tekint… mi ez, ha nem őrület?

„Mindig azt mondta, az elméjével kerekedjen felül az ellenségein, és ne a testi erejével.”

És van egy karakter, aki, bár némiképpen a negatív oldalt képviseli, számomra mégis nagyon kedvelhető volt mindentől függetlenül. Ez a személy fontos üzenetet adott mindenkinek, amely így szólt:

„– Hamis szerető az öröklét, kedves. Eleinte úgy érzed, az egész világ a lábaid előtt hever, megtehetsz bármit, következmények nélkül. Ám eljön az a nap, amikor rájössz, hogy az egész értelmetlen. Nézni, hogy a szeretteidből elkopik az élet, szemükben leáldoz a fény. Mindemellett az életnek kevés értelme van, ha nem fenyeget az elmúlás. Micsoda a kezdet vég nélkül? Mint a céltalan utazás. Minden súlytalanná válik, az ételek íze megszürkül a szádban, a zene zúgássá tompul, a könyvek egyformává silányodnak, a szerelem kiüresedik. Ahhoz, hogy valóban élni tudj, ott kell lebegnie a fejed felett a halál ígéretének.”

Azt gondolom, hogy nem szorul további magyarázatra elvégre, aki érteni akarja, tudja, hogy miről szól ez a „rövid” üzenet.

Viszont mélységesen fel vagyok háborodva. Mégis, hogy lehet így befejezni ezt a könyvet? Igen, kedves írónő, most nagyon kapja össze magát és rögvest mesélje el szépen, hogy hol a folytatás? Gondolkodtam rajta, hogy talán négy olvasás elegendő lesz, mert elsőre majd szívbajt kaptam, hogy így nem érhet véget a történet. De bizony olvashatom én napestétől napnyugtáig, ennek a kötetnek így lett vége… Mit tehetnék, egyelőre elfogadom ezt a tény és nagy őzike szemekkel nézek a távolba, hátha hamarosan olvashatom a folytatást is.

Összességében jól szórakoztam, sokat kacagtam és elszorult a gyomrom is. Aggódtam, szomorkodtam és nagyon szerettem én is. Köszönöm az élményt!

Ajánlom a fiatalságnak, vagy a fiatalnak valló idősebb korosztálynak. Legyél férfi vagy nő, tinédzser vagy éppen egy elsuhanó időutazó, egy biztos: olvasnod kell ezt a történetet! Mert igen, mosolyogni fogsz sokat, de a legfontosabb, hogy átértékeled az életed. Már csak azért is, mert ez a mondat nagyon igaz: „– Amit megtanulsz, azt már senki nem veheti el tőled.” Ezért gondolkodj sokat és olvass, amikor csak teheted!

Remélem kellően felkeltettem az érdeklődésedet, így vegyél magadhoz némi élelmet, és italt az útra, no és ne felejts el a Kalliopé Kiadó weboldalán egy példányt rendelni, hiszen ez az alapja utazásodnak! 

Írta: NiKy

Fodor Gergő – A​ Tragédia Gyermekei

 

Valószínűleg nem fogok meglepetést okozni senkinek sem azzal a ténnyel, hogy fennen hangoztatom a vallási töltetű regényekkel nagyon óvatosan bánok, de hozzá kell tennem, hogy jó okkal. Szatíra formájában persze olvastam már több kiváló regényt is, de bohózatokat ritkán veszek kézbe. A mostani regény első pár oldalától a hideg rázott, de mielőtt ebbe mélyebben is belemennék, szeretném megköszönni a Morningstar Publishing Kiadónak, hogy előolvashattam a könyvet!

Fodor Gergő –  A ​ Tragédia Gyermekei című kötete 2022 májusi megjelenéseinek egyike lesz, amely egyben debütáló regényként is vonul be a magyar irodalom színes forgatagába. Ugyanis a fent említett kiadó első regényeként egy igen súlyos terhet ró eme regényre, hiszen minden „szem” rászegeződik a következő időszak kereszttüzében. Megítéltetik, mint első kötete a kiadónak, és mint elsőkönyves szerző debütálásaként is. Ráadásul a fülszöveg is egy igencsak jó ajánlót tár a kíváncsi olvasók elé, elvégre ki ne szeretne olvasni történelmi regényt egy nem mindennapi páros útitársaként.

Nos, ha már így vezettem fel ezt az értékelést, akkor nem okozok senkinek sem meglepetést azzal a ténnyel, hogy ez a történet eltér az eddig megszokottaktól. Ha arra számítasz kedves olvasó, hogy a hagyományos alapokon mozgó történelmi tényeket feltáró könyvet veszel kézbe, akkor sürgősen tedd vissza a polcra és menj is tovább. Ellenben, ha nyitott vagy a pikáns szóhasználatra, egy szokatlan páros utazására és mégis történelmi idősíkokon szeretnél mozogni, akkor nem kell mást tenned, mint kényelembe helyezni magad. Most szólok, hogy tedd ki a „ne zavarjanak” táblát, mert ez az utazás nem lesz fáklyás menet és bizony nagyon kellemetlen lenne, ha kizökkentenének. Tehát, egy finom ital, némi étel – ha az utazás folyamán megéheznél – és egy zug, ahol senki sem zavar meg a következő pár órában. Hidd el, hogy megéri ezt a kockázatot vállalni, mert valami olyasmiben lesz részed, amit eddig nem tapasztaltál!

„Az emberi érzések, nem lehetnek velünk születettek. Valami, valaki, múltból, jövőből, fentről, lentről, odaátról, bentről irányítja, vagy csak szimplán befolyásolja, netalán egyszer, még testünk előtt beprogramozta azt.”

Őszinte leszek, az első hat oldal olvasása után félre kellett, hogy tegyem ezt a könyvet. Egyszerűen nem éreztem a vonzást, hogy olvasni akarjam. Igen, ennek komoly oka van, bár azt már most leszögezem, hogy félreértés történt. Első körben meg voltam győződve, hogy valami vallási töltetű történetet fogok olvasni és cseppet nehezményeztem ezt a tényt. Történelem és vallás? Te jó ég, ennek sose volt jó vége! De mivel makacs és kíváncsi ember vagyok, végül visszatértem és bizony addig le se raktam, míg a végére nem értem. Igen, valóban az első pár oldal cseppet félreérthető volt a számomra, de utána sokkal többet kaptam, mint vártam.

A két fő karakterünk nem is lehetne különbözőbb egymástól. Lucifer – igen jól olvastad – minden idők egyik legfurcsább és egyben legravaszabb teremtménye, aki bizony itt sem tagadhatta meg önmagát. Bár fennen hangoztatja, hogy össze ne merjük keverni a Sátánnal – nem is értem miért – mert bizony ő sokkal több az „öregnél”. Mivel ekkora önérzettel „áldotta” meg a sors, így pimaszsága és ravaszsága egy remek alapot adott a történetnek.

És bizony a másik szereplőnk maga a szépség megtestesítője, a buja csábítás, egy lélek, akiért a férfiak a történelem folyamán ölni és képesek voltak. A NŐ,  a szó minden értelmében egy hosszú utazásra indul Luciferrel, hogy felfedezzék az emberi múlt rögös, sokszor vörös színben pompázó eseményeit, nem kímélve az olvasó rekeszizmait, ugyanakkor mégis hiteles komolysággal mennek végig a kortalan úton.

Események szempontjából egy rossz szavam sem lehet, hiszen egy percig sem lankadt a figyelmem, ráadásul bizony még el is gondolkodtatott nem egyszer, hogy mire emlékszem egy adott kor történelmét tekintve. Tizenhárom helyszín és idősík, ahonnan nem biztos, hogy épségben visszatértem volna, itt mégis bejártam Vietnám dzsungelekkel ölelt rizsföldjeit, Szíria kietlen sivatagjában fulladoztam, jártam a délszláv háború áldozatául esett faluban és nem utolsó sorban az első világháború fagyos lövészárkaiban is. Időpontok és helyszínek, ahol az ember a pusztulást hagyta maga után, mégis felmerült bennem a kérdés. Ez a sok halál megérte? És vajon mi az erősebb: a szeretet vagy a gyűlölet? Nehéz kérdések, nem igaz?

Azt hiszem a szerzőt egy felsőbb transzcendens írásra teremtette, mert a szöveg bár könnyen olvasható mégis pikáns. Nagyon szépen csűri-csavarja a szavakat, belopva magát a lélek legrejtettebb zugaiba. Ha a vallási töltetet nézem, akkor még mindig morgok kicsit, de telitalálat volt még így is.

Összességében elmondhatom, hogy Nőként megméretettem és bűnre lettem csábítva, hiszen a történet által felkínált almát elfogadtam és jóízűen megkóstoltam. De tudjátok mit! Nem bánok semmit és ezért örömmel bűnhődőm az idők végtelenjén át.

Ajánlom a könyvet nagy szeretettel és hittel, mert tényleg élvezet volt olvasni. Legyél akár történelemrajongó, vagy csupán egy kalandra éhes olvasó, hiszem, hogy megtalálod ebben a regényben a felhőtlen szórakozás adta örömöt! És ne feledjétek, nem bűn az alma… akarom írni egy jó regény olvasása!

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha Morningstar Publishing Kiadó weboldalán megrendeled!

Írta: NiKy

Riley Baker - A Happy End után

„Az emberek értelem nélkül élik az életüket. Komolyan vesznek lényegtelen dolgokat és átsiklanak az igazán lényeges pillanatok felett.”

Ritkán veszek kézbe romantikus könyvet, pedig alapvetően semmi bajom nincs ezzel a témakörrel. De valahogy sokkal jobban vonzanak azon tematikájú kötetek, ahol a valós érzelmek funkcionálnak elsődlegesen és nem egy túlgondolt emocionális töltelék. Ennek tudatában cseppet félve álltam neki az olvasásnak, de bizony igen csak meglepett. Mielőtt erről részletesebben is írnék, szeretném megköszönni a Mogul Kiadónak, hogy olvashattam a regényt. Köszönöm szépen.

Riley Baker - A Happy End után című alkotása immáron második kiadását ünnepelhette, amely ezúttal 2020-ban jelent meg a Mogul Kiadó gondozásában. Számomra mindig felvetül ilyen esetben a kérdés, hogy vajon ez mennyire tudható be a történet sikerességének, sem mint egy újabb marketingfogásnak? Most elég vadnak érezheti bárki a fent leírtakat, de sajnos többször találkoztam a negatív oldallal, sem mint a pozitívval. Szerencsére olvasás után azt kell, hogy írjam itt semmi ilyesmiről nincs szó, hiszen a történet egy nagyon érdekes és izgalmas megközelítést ad egy bizonyos „lerágott” csontnak.

Lassan Dunát lehet rekeszteni az olyan történetekkel, ahol fiatalok múltbéli sérelmeik adják a fő drámaiságot és, hogy őszinte legyek, tele van a padlás olyan semmitmondó tragédiákkal, ahol a nemi erőszaktól kezdve, a különböző bántalmazásokig taglalják a felfoghatatlant. Félre ne értsen senki, nem öntagadást élek meg éppen, hiszen a fentiek közül magam is tapasztaltam a bántalmazás bizonyos formáját, mégsem érzem kellően kreatívnak és hitelesnek, hogy divat lett belőle. Ezt a hosszú monológot azért írtam le, hogy felfedjem azon ellenszenvemet, hogy mennyire elcsépeltnek érzem már az ilyen események köré épülő történeteket. Itt viszont semmi ilyesmiről még csak megközelítőleg sincs szó és első körben ez okozta nálam a kellemes meglepettség érzését. De nézzük is, hogy miről szól ez a történet.

Adott két barátnő, akiknek kapcsolatuk a legmélyebb bizalmon alapszik és pont ezért tragikus múltjuk elől „menekülve” élik a mindennapjaikat. Míg az egyik lány egy ördögi kapcsolat árnyékában szenved, addig a másik a magány és üresség elől menekül.

Ha létezik két különböző személyiség, hát Kisha Raids és Avery Wilkinzon megtestesíti ennek a kifejezésnek a lényegét. Míg az előbbi keresi a lelkében felmerülő sötét foltokat, de meggondolatlansága próbára teszi környezete türelmét, addig a másik maga az éjszakai vihar, pezseg az élettől és felforgatja a legnyugodtabb emberi szíveket is. Mégis kiegészítik egymást és pont ezért az évek óta tartó barátság, és egy közös tragikus kimenetelű baleset olyan erős kapocs –e két nő között. De mi van akkor, ha egy születésnapi meglepetés nem várt események láncolatát indítja el? És mit tehet egy emlékezni képtelen lélek, ha a szavak már elfogytak és csak az elfojtott könnyek maradtak? Nos, ezek olyan kérdések, amikre a választ nem biztos, hogy megleled, de ettől függetlenül a legjobb tanácsom feléd, hogy vedd kézbe a könyvet.

„Sohasem tudunk elbúcsúzni azoktól az emberektől, akiket szeretünk, és szerintem ez így van rendjén.”

Az értékelésem első felében kicsit hangot adtam azon nem tetszésemnek, ami a mostani fiatal felnőtteknek szóló könyvekből alakult ki, most pedig arról szeretnék pár szót ejteni, hogy egy alig 258 oldalas regény, mennyire képes felszínre hozni olvasójában azt a múltat, amit, azt hittem már befedett az idő pora.

Egy percig sem fogom tagadni, hogy nagy hatással volt rám ez a könyv, és nem csak amiatt, amiket fentebb említettem, hanem az írónő gördülékeny stílusa és a humorba forgatott minőségi témakörök miatt is.

„(…) Elbúcsúzol tőle addig, amíg még megteheted. Akkor nem fogod egy életen át okolni magad azért, hogy értékes perceket vesztegettél el, amit még vele tölthetnél, ahelyett, hogy olyasvalamiért harcolsz, ami már el van döntve. Ha megpróbálsz valamit megváltoztatni, akkor felborítod az egészet. Ha valaminek be kell következnie, akkor az mindenképpen be fog.”

Ebből már biztosan sejthető, hogy mennyire szerettem Kisha bőrébe bújni. Hiszen amikor vele lélegeztem tényleg kaptam levegőt, és amikor felszínre törtek benne az érzések és némi emlékfoszlányok, úgy értettem meg, hogy a múlt a mi szemszögünkből egy adatgömb, de mint mindennek és mindenkinek, több szempontból is vizsgálódni kell és érdemes. Kisha nem volt tökéletes, hiszen esendősége az első sortól az utolsóig megmutatkozott, de határozottan fejlődőképessé vált és rendkívül nagy utat tett meg.

„Tudod az élet nem mindig úgy működik, ahogy kisgyermekként elképzeled. A gonosz nem minden esetben nyeri el a méltó büntetését, az a bizonyos herceg sem biztos, hogy beléd szeret, sőt miután megetted a mérgezett almát, lehet, hogy senki nem ment majd meg. Nincs üvegcipő, ami kifejezetten a te lábadra passzolna, és sajnos egyetlen életed van. Nem minden történet végződik happy enddel, de az utad során, néhány igazán felejthetetlen pillanat kárpótol majd érte”

Több karaktert megszerettem, ami elsőre nagyon furcsa érzést keltett bennem, ugyanis azt az összes szereplőre tekintve írhatom, hogy igazán senki sincs kidolgozva, mégis kerek egésszé tették a könyvet.

Egy bizonyos nagymama, pedig az én makacs szívemet is megdobogtatta leleményességével, kedvességével és azzal a határtalan lezser, de nagy szeretetével. Mindenkinek ilyen nagyszülőt kívánok.

A legérdekesebb elem a kötetben számomra az időutazás ténye. Picit hiányoltam az átmenetet a jelen és múlt között, de ez nem határozta meg az olvasási élményem.

Összességében elismerem, hogy kellemesen csalódtam és határozott igent mondok a szerző többi alkotása felé.

Ajánlom a könyvet minden olvasni szerető léleknek, kortól és nemtől függetlenül, mert van az a történet, ami elsőre „női regénynek” látszhat, de ha kap egy esélyt, szirmaira bontja az emberi lélek minden mozzanatát és ez a virág a legcsodálatosabb.

Itt a tél és hiszem, hogy ez a könyv adhat annyit, hogy megérje ellátogatnod a Könyvmogul weboldalára, hiszen egy meleg ital társaságában, ez a regény a leghidegebb éjszakákon is felmelegít majd. 

Írta: NiKy

Tiffany Reisz - Fény az éjszakában

 

Végre egy könyv, ami nem az én stílusom, semmiképpen sem, mégis elolvastam. Kezdetben megismertük a főszereplőt, aki férjnél van ugyan, de gyászol, és nagyon szenved. Jóformán észre sem veszi a mostani párját, kizárólag a volt férjét gyászolja. Ez a történetnek az a része, amiért tetszett. Csodálatosan írja le az egészet, ahogyan összetörik a lélek, és ahogyan megbénít a veszteség.

Ahogyan Faye kiszabadul a burokból egy munka által, akkor kezdődik el valójában a cselekmény és itt kapcsolódik be a többi főszereplőnk, Pat atya, Carrick és Dolly. Mind a három karakter nagyon szerethető, főleg Carrick. Igazán illik a korhoz ez a szigorú szabályok szerinti létforma, bár a könyv vége felé pont ennek a lazulása miatt érzem hiteltelennek is, mintha teljesen feleslegesen épített volna fel az írónő egy ilyen szereplőt.

Faye viselkedésváltozása is rettentő gyors nekem. Egyik pillanatban menekül a saját életébe, aztán pár nap alatt hirtelen otthonának tekint valamit, ami nem is lehetne idegenebb. Nekem kifejezetten undorító volt, ahogy Carrick-hez viszonyult, és ahogy vele viselkedett. Ez a része is érthetetlen volt a számomra.

Nagyon könnyű volt vizualizálni, egészen könnyen elevenedtek meg a sorok. Csodaszépen mesél az írónő világítótornyokról, örültem a sok háttérinformációnak, amit azért egy romantikus könyvben nehéz úgy előadni, hogy ne legyen elképesztően unalmas.

Ezeken az "apróságokon" kívül viszont fontos mondandója van a könyvnek a továbblépésről és ezt a részét imádtam. Hogyan fér el egymás mellett ennyi érzelem és hogyan alakul át a vérző seb gyógyult heggé.

Összességében nem volt rossz egyáltalán, nagyon szép szerelmes történet egy olyan nőről, aki már elvesztette a fényt.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Művelt Nép Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: Anett

Kristin M. Furrier - A kastély rejtélye

„Ahol kezdődik a jövő, véget ér a múlt.”

Ezt a könyvet nem is olyan régen magától az szerzőtől kaptam ajándékba. Mivel nagyon megtetszett a fülszövege és nem először olvastam az írónőtől, így nagyon vártam, hogy olvashassam. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném itt is megköszönni a regényt. Köszönöm szépen.

Kristin M. Furrier - A kastély rejtélye című regénye 2016-ban jelent meg az Underground Kiadó gondozásában. A kötet igen kicsi mind terjedelmileg, mind pedig történetileg. Ami elsőre megfogó az a régmúlt divatjának megfelelően öltözött nő a borítón, amely kezdetben kissé szokatlan hatást kelthet, mégis szépen letükrözi a belső tartalmat. A szöveghez választott kissé kopottas betű jó választásnak bizonyult, mert teljesen elhitette velem, hogy egy régi könyvet olvasok éppen. De nézzük is, hogy miről is szól a regény.

Adott két fiatal, akik az egyetemen kapott közös feladatuk miatt egy „tanulmányi” kirándulást tesznek a Tölgypataki kastélyban. A kezdetleges érdeklődést egy igen szokatlan esemény szakítja meg, ugyanis Eliza látomásokkal és furcsa megérzésekkel zárja a napot. Ennek következményeként úgy dönt, hogy addig egy tapodtat se mozdul erről a helyről, amíg fel nem fedezi, hogy milyen rejtélyt őriznek az ódon falak. Ebben társra lel legjobb barátja, Dávid személyében, bár nem mindenki hisz a misztikumokban és ez nehezíti az amúgy sem egyszerű feladat teljesítését. Vajon felderül a múlt egy sötét pillanata? És hogyan fogadja Dávid ezt az őrületet? Nos, megtudhatod, ha kézbe veszed a könyvet.

Saját szubjektív meglátásom szerint ennek a regénynek is megvan az a sajátos bája – ami alapvetően is jellemzi az írónő munkáit-, hogy képes egy letűnt korba helyezni a jelenben élő fiatal szereplőket és természetes hatással olvasztja egybe a múlt és jelen pillanatait. Tulajdonképpen ez a varázsa ennek a regénynek is, hogy gördülékenyen vezeti az olvasó kezét az alkotó, és bár cseppet lassú folyású, mégis bővelkedik izgalmakban is.

A karaktereket különösebben nem ismerjük meg, hiszen ahhoz nem elég terjedelmes a regény, mégis jó érzés a bőrükbe bújni és átélni az adott izgalmakat.

Események szempontjából, ahogy fentebb már említettem, cseppet lassú folyású, viszont rendkívül érdekes és korhű.

A szerző könyveit elsődlegesen azért ajánlom a figyelmetekbe, mert képes úgy alkotni remek regényeket, hogy egy csepp szerelem, vagy testiség sincs a történetekben. Nagyon szeretem az olyan ifjúságnak szánt alkotásokat, ahol nem a modern kor adta divat szerelmekről olvasok, hanem túlmegy ezen a klisé hegyen és tartalmas, valamint különleges történeteket ismerhetek meg. Számomra ettől jó egy ifjúsági szerző és Kristin regényeit ebbe a kategóriába sorolom.

Ajánlom a regényt minden történelem és misztikum kedvelőnek, hiszen itt is a képzelet határtalan útján vezet az ösvény és egyáltalán nem biztos, hogy azt a véget kapod, amit vársz.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha az Underground Kiadó oldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy

Kristin M. Furrier- Elvesztett múlt

 

„A képek korántsem adják vissza a történelmet (…)”

Már nagyon vártam, hogy új történetet olvashassak az írónő tollából, hiszen tavaly volt szerencsém kézbe venni Az üveggyémánt átka című kisregényét, amit akkor nagyon megszerettem, így evidensnek éreztem, hogy ez most sem lesz másképpen. Mielőtt azonban ebbe belemennék, szeretném megköszönni az írónőnek, hogy előolvashattam a könyvét. Köszönöm.

Kristin M. Furrier- Elvesztett múlt című regénye elsősorban az ifjúságnak szóló kalandregény és másodsorban történelmi fikció is egyben, hiszen egy olyan helyszínt és idősíkot választott az írónő, melyet ugyan se a térképen, se a valódi történelmünkben nem leled meg kedves olvasó, mégis elven és ezer színben pompázó. Nézzük is, hogy miről szól a mostani kötet:

Adott két egyetemista, Móric és Moira, akik nagyon közeli kapcsolatban állnak egymással. A két főszereplő Egerkövesden éli a fiatalok gondtalan életét, míg egy napon a leányka egy idős emberrel nem találkozik. Az elsőre kellemetlen szituáció hirtelen egy izgalmas délután ígéretével kecsegtet, hiszen az úriember egy csónakázásról szóló szórólapot ad át Moirának. Sajnos Móricot nem olyan könnyű megmozdítani mostanában, de milyen barát lenne, ha nem engedne az „incselkedő” kérésnek? A kezdeti nehézségek ellenére a két fiatal végül úgy dönt, hogy összekötik a kellemest a hasznossal, hiszen Moira évek óta vágyik egy bizonyos épület felfedezésére. A kalandokban gazdag kirándulás végül megváltoztatja mindkettőjük életét. De vajon ki volt az ismeretlen idős úr? És mit rejthet magában az a titokzatos vár? Nos, erre és még számos más kérdésre megleled a választ, csak merülj el a történetben.

Személyes élményem jelen esetben az, hogy az írónő, most komolyabb témákat boncolgat, mint az előző kötetében, mégis kellő precizitással adagolja az információkat, ami könnyen befogadható az ifjúságnak és az idősebb korosztálynak is egyaránt.

Fent már említettem, hogy egy olyan helyszínt álmodott meg számunkra, ami nincs egyetlen egy mai térképen sem, mégis úgy gondolom, hogy a szereplőkkel együtt jó volt végigmenni az utakon, keresni - kutatni és minden egyes korhadt fát szinte érezni az ujjaim alatt. Megtévesztően erős hatással volt az emocionális világomra, hiszen számos olyan kérdésről elgondolkodtam, amit elsőre nem feltételeztem volna a könyvről. Tematikája szempontjából odafigyelést igényel, ugyanakkor a kellemes szövegkörnyezet és az események adnak annyi szabadságteret, hogy szórakoztató marad az olvasó számára.

Egyetlen problémám volt a regénnyel, mégpedig a karakterek kidolgozatlansága. Tény, hogy nem ezen van a főhangsúly, mégis el tudtam volna viselni kidolgozottabb jellemű fiatalokat, akik fejlődnek és nem csak cselekednek. Bár természetesen van érzelmi ábrázolás, de hiányoznak azok a tényezők, amiket úgy szerettem az előző alkotásakor.

Ettől függetlenül kellemes élmény volt az olvasása és ajánlom jó szívvel a könyvet korosztálytól és nemtől függetlenül, hiszen mindenki meglelheti benne magát.

Amennyiben szívesen elolvasnád a könyvet, a NewLine Kiadó oldalán be tudod szerezni.

Írta: NiKy

Kavagucsi Tosikadzu - Mielőtt a kávé kihűl

 

Vannak azok a történetek, melyeket azért veszünk kézbe, hogy egy időre kiszakítsanak a hétköznapok megszokott malom őrléséből és vannak azon olvasmányok, amelyek formálnak a lelkünkön. Hogy ez tudatos, vagy tudatalatti nem tudom pontosan, de nem egyszer éreztem, hogy más vagyok egy-egy kötet olvasása után. A mostani regényt már egy ideje nézegettem a polcomon, de mindig volt fontosabb. Pedig kimondottam szeretem a keleti kultúra alkotóit, különösen a japán írókat, mert kevés érzelemből táplálkozva, elképesztő műveket képesek létrehozni. Pontosan ezzel találkoztam a mostani olvasási élményemben is. És bár sokáig nem nyúltam a könyvhöz, most mégis úgy gondoltam, hogy pont jókor vettem kézbe. Eredetileg nem akartam értékelést írni hozzá, de már az első történetnél éreztem, hogy különleges és mindenképpen érdemes felhívni rá a figyelmeteket!

Kavagucsi Tosikadzu - Mielőtt a kávé kihűl című kisregénye csupán 250 oldal, mégis felölel olyan fontosabb témákat, melyekről beszélnünk kell!

A kötet négy fő részre osztható. Nézzük is sorra őket!

Szerelmesek címmel kezdődik a könyv, melyben egy férfi és egy nő találkozik a szokott módon. Semmi különleges nincsen ebben csupán az alkalom körülményei. Nem a szokásos kellemes, akár idilli társalgás folyik le köztük, melynek eredményeként a hölgy magára marad. Az ezután való események kissé kaotikussá teszik a történet megértését, de ha figyelmesen olvasunk, rá fogunk jönni mi is a lényege. A főszereplő hölgynek van lehetősége visszatérni ahhoz a bizonyos beszélgetéshez és bár a jelene nem változik meg, a jövőjére bizony kihatással lesz, mely különlegessé teszi ezen események láncolatát.

A második fejezet, A házaspár címet kapta. Amikor olvastam úgy éreztem, talán a legmegrázóbb események elevenednek meg szemeim előtt. Adott egy férj és feleség, az egyik kertész a másik ápolónő. Míg a férfi szeret utazni, addig a nő a vele töltött időt kedveli. Ez a rész az emlékekről szól és arról, hogy a szeretet bármilyen nehézségen át is kitart és számunkra sokszor csak az a fontos, hogy a másik fél jól érezze magát és boldog legyen. A múltba való visszatérés nem változtatja meg a jelent, de feltölti a jövőt. Talán ekkor sírtam először a könyvön, mióta elkezdtem az olvasást és akkor úgy éreztem elevenembe talált a történet üzenete. Hiszek a szerelemben, még akkor is, ha hidegebb a személyiségem és tudom, hogy amikor társat választottam, akkor hasonlóan gondolkodtam, mint a fenti szerelemesek. Van egy párom és pont ezért értem és átérzem az üzenet mélységét. Rendkívül megrázó volt a számomra.

A következő része a regénynek, A nővérek címet kapta. Két testvér elmondott és elhallgatott időszakáról mesél, melyet beárnyékol egy nem várt tragédia. Hogy mit változtat a jelenen egy kávézóban elfogyasztott kávé? Nos, megtudod, ha elolvasod a könyvet!

Az utolsó történet pedig az Anya és gyermeke címet viseli, ahol kivételesen nem a megszokott formában történnek az események, mégis mélyen megérintette a lelkemet. Egy anya és gyermeke kapcsolata mindig különleges marad, akár gondokkal tarkított, akár nem.

Az események különlegessége és azonossága, hogy ugyan azon a helyszínen játszódnak és egy bizonyos székhez van közük. És bár négy fő fejezetből áll a regény, én úgy gondolom egy ötödik történet és megbúvik a lapokon. Ez pedig nem más, mint az állandóság a különböző időutazások között. De, hogy miképpen is értem ezt? Nos, erre magadnak kell meglelni a választ kedves érdeklődő! Amit viszont még ki szeretnék emelni, az az utazás. A folyamat igen szigorú szabályokhoz van kötve, melyek megismerésekor elgondolkodik az utazó vajon megéri-e? Nézzük hát mik ezek!

Az időutazás során csak azokkal az emberekkel találkozhatsz, akik már jártak a kávézóban. Bármit is csinálsz míg „odaát” vagy, a jelent nem változtathatod meg. A kérdéses széken ül valaki. Mindenképpen meg kell várnod, amíg ő elhagyja a széket. Nem ülhetsz át máshova, nem cserélhetsz széket. Az utazás akkor kezdődik, amikor kitöltik a kávédat, és akkor végződik, amikor kihűl.

Mint láthatjátok nagyon szűk keretet szab és nem biztos, hogy megéri. Ugyanakkor mégis azt kell, hogy írjam, hogy van értelme. Mert bár a jelen nem változtatható meg, aki ott jár változik. A kulcs bennünk van. Mivel mi már nem ugyanúgy térünk vissza, mégis csak lesz egy bizonyos előrehaladás. A jövő pedig képlékeny.

Ha saját szemszögemből nézem a könyvet, akkor én minden egyes fő fejezettel ráültem arra a bizonyos székre és minden alkalommal elvesztettem valamit magamból, hogy aztán újraépíthessem magamat. Az életem annyi sebből vérzik, és sokszor nem foglalkozom vele. De most valahogy úgy érzem a legjobbkor vettem kézbe a könyvet. Sokat segített, hogy megértsem a változás kulcsa én vagyok. Bár nem fogok tudni mindenben előrébb lépni vagy megbocsájtani, mégis úgy gondolom, ha csak egy területen lesz fejlődés, már megérte.

Számomra a könyv üzenete elsődlegesen az, hogy nem az a lényeg, hogy mi történt a múltban, hanem a hogyan! A részletekben rejlik sokszor a lelki fájdalmunk kulcsa. Visszatérni és újra átélni, bár elég hihetetlenül hangzik, tudom, de mégis talán csak kevesen lennénk olyan bátrak, hogy megtennénk ezt a lépést. Még akkor is, ha nagyon vágynánk rá, hiszen újraélni egy keserű tapasztalatot, néhol mazochista érzetet kelthet, de nem erről van szó. Csupán nem elég a vágy, ténylegesen akarni kell. Még akkor is, ha az adott pillanatban rossz lesz, mert amikor megtörténik velünk a negatív élmény, nem figyelünk a részletekre. És sokszor a tragédiaként felfogott események, nem azok, aminek elsőre látszanak. Ezzel csak azt akarom írni, hogy egy dolog szenvedni a múlt miatt és egy másik dolog visszagondolni és megpróbálni pontosítani mi is történt akkor velünk. Remélem, hogy értitek, hogy miről írok most nektek. Ez a történet erről szól. Megérteni, hogy a részletekben kell keresni a gyógyírt sokszor, és bár tudom, hogy vannak kivételek, mégis hiszem, hogy ha csak annyit érünk el ezzel a plusz kellemetlenséggel, hogy megértjük a valódi történéseket, eseményeket, már formáltunk a fájdalmukon és remélhetőleg könnyebb lesz.

Úgy gondolom, hogy ezt a kötetet egyszer feltétlenül érdemes kézbe venni. Ha elég bátor vagy kíváncsi vagy, javasolnám, hogy készíts magad mellé egy csomag zsepit és egy adag finom kávét. Ne feledd, hogy nem hagyhatod el a helyed és a kávédat melegen idd meg!

Ez a regény csodálatos mind kívülről, mind belülről. Kedvenc!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, a Kossuth Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet!

Írta: NiKy