Kemendy Júlia Csenge - Az időlátók balladája

 

„[…] ami nem megy, azt nem kell erőltetni, de amit erőltetni akarsz, az biztosan nem fog menni.”

Oh, te jó ég! Ez volt az első mondat, ami elhagyta a számat, miután befejeztem a kötet olvasását. Tudtam, hogy jól ír a szerző, elvégre nem az első olvasásom volt tőle, hiszen idén –nem is olyan régen – volt szerencsém kézbe venni Az ​Anyacsalogató Hadművelet című meseregényét, amit akkor kedvencemmé is fogadtam és azóta is többször eszembe jutott már. Tehát ezek után, amikor abban a megtiszteltetésben lett részem, hogy az írónő felkért előolvasójának, kapva kaptam az alkalmon, és mint gyermek az új játékát, alig vártam, hogy olvashassam új regényét. Ezért először itt is szeretném megköszönni a szerzőnek a lehetőséget, hiszen egy csodálatos utazásra váltott jegyet számomra akaratlanul is. Köszönöm szépen!

Kemendy Júlia Csenge – Az időlátók balladája című ifjúsági regénye 2022 nyarának egyik friss megjelenése lesz, amely a Kalliopé Kiadó gondozásában kerülhet majd a könyvesboltok polcaira. A borító nagyon illik a történethez, hiszen pont annyit árul el a kötetről, amennyi a kíváncsi olvasót még jobban magához vonzza.

Remélem még emlékeztek Arany János híres balladájára? Hogy melyik is ez, oh igen, nekem sem most volt, de Ágnes asszony balladáját nem feledhettem én magam sem. Ennek az alkotásnak nagyon szoros köteléket font az idő húrja ehhez a történethez, amely végül egy felejthetetlen történelmi ifjúsági regényt eredményezett. No, de mit is takar igazán? Mindjárt elmesélem nektek!

Adott két idősík, mely bár százhatvanhét év eltéréssel létezik, mégis komoly kapocs két fiatal életében. Ennek a regénynek az időutazás az egyik központi témája és, hogy ebből mi kerekedik ki, csak az olvasó láthatja…

1853. január 12.-én egy álmos, nyolcéves forma kisfiút kelteget keresztanyja az éj leple alatt, hogy elmenekítse egy nagy tragédia elől. A gyermek ijedelménél csak zavara nagyobb, hiszen szeretett keresztszülője viselkedése megdöbbenti. A helyi templom lesz a közös útjuk célja, hiszen egy átjárón vezet az út a jövőbe. Miksa nem érti miért kellett ide jönniük, de azt tudja, hogy valami baljós esemény közeleg. Az asszony elmondja, amit tudnia kell és útjára indítja a gyermeket egy olyan világba, amely ismeretlen és sötét…

2020. február 1.-én Amália – aki ki nem állhatja, ha így hívják - kedvenc hobbijának hódol éppen, összetört tárgyakat illeszt össze, hogy „balesetük” után újra épen létezhessenek funkciójuknak megfelelően. A leány bár ügyes, mégis igen szerencsétlen az életben. Egy csonka család gyermekeként őrlődik két szülője között, akik rendszeres háborút folytatnak nyílt terepen. A lányka születésnapját ünnepelve reméli, hogy idén csak jobb lesz minden és nem ismétlődik meg a tavalyi óriási veszekedés, vagy mint az előző esztendőkben történtek. Az még hagyján, hogy a szülei így viselkednek, de három legjobb barátnői közül kettő szintén hódol a „parazsat az olajra” csata szellemének. Ráadásul hónapok óta látomások gyötrik, amit nehezen tud elrejteni a kíváncsi szemek elől, hiszen ki hinné el, hogy nem buggyant meg, nem igaz?

Egy gimnázium, némi időutazás, négy lány és egy új fiú igazán üdítő egyenlet, de vajon az eredmény pozitív vagy negatív lesz?

Miksa új iskolába kénytelen járni, hogy megtalálja azt a személyt, aki segíteni fogja őt és végre beteljesíthesse azt az egy feladatot, ami nyolc éven át lebegett szemei előtt. Vajon mi köze van Amáliának ehhez és miért fontos egy bizonyos kötelező olvasmány ehhez?

A sok kérdésre több választ is kaphatsz kedves olvasó, hogy éppen megfelelő lesz-e a számodra, azt eldöntöd majd magad. Egy biztos, aki sír nem biztos, hogy végül nevet, hiszen a nevetés is okozhat könnyeket…

„Mi lenne, ha valahogy legyőzhetnénk a halált? A világ minden idejét megkaphatnánk. A szülők ráérnének játszani a gyerekeikkel, a diákok nem lennének idegbetegek egy-egy dolgozat előtt, és soha nem kellene elválnunk a szeretteinktől. De milyen lenne az örök élet annak, aki éhezik, vagy akit bántanak? Örök szenvedés? És mi lenne a bűnözőkkel? Bármit megtehetnének.”

Hogy őszinte legyek nem erre számítottam, de, hogy mit vártam eredetileg már nem tudom felidézni nektek. Azt tudom, hogy belecsöppentem egy időutazós történetbe, amely örvényszerűen lehúzott magához és nem eresztett. Valahol most is ott kallódok, az idők síkjain, ebben biztos vagyok…

Egyszerűen imádtam a szereplőkkel együtt létezni. Amália számomra sokkalta több volt, mint egy átlagos tinédzser, aki éppen kihúzta a „peches” kártyás szerepét. Különleges volt szeme színei miatt – igen jól olvasod – és azért is, ahogy érzelmileg szépen lassan megnyílt Miksa előtt. És, ha már az úriemberről van szó, nem lettem volna a helyében, de bátorsága és igaz hű szíve megnyitotta az én lelkem kapuját is, hogy belépve együtt létezzünk az idők végtelenjén át. Köszönöm, hogy létezel, még ha csak a lapokon is és elmorzsolok most szemem sarkából egy könnycseppet, mert foglalt vagyok már én is…

A humotr félretéve hálás vagyok az írónőnek, mert bár egyik szemem sír, a másik nevet mégis imádtam ezeket a gyermekeket. Minden karakternek megvolt a maga helye és létjogosultsága, ráadásul vétkeztek, hiszen esendők voltak, mégis sokat fejlődtek.

Események tekintetében egy perc nyugta sincs az olvasónak, hiszen egyik kalamajkából a másikba csöppenünk éppen. Hol a szülőkkel és tanárokkal viaskodunk, hol egy lövöldözésből menekülünk, hol pedig a szívünket próbáljuk csillapítani, mikor egy igézően pofátlan szép szempár ránk tekint… mi ez, ha nem őrület?

„Mindig azt mondta, az elméjével kerekedjen felül az ellenségein, és ne a testi erejével.”

És van egy karakter, aki, bár némiképpen a negatív oldalt képviseli, számomra mégis nagyon kedvelhető volt mindentől függetlenül. Ez a személy fontos üzenetet adott mindenkinek, amely így szólt:

„– Hamis szerető az öröklét, kedves. Eleinte úgy érzed, az egész világ a lábaid előtt hever, megtehetsz bármit, következmények nélkül. Ám eljön az a nap, amikor rájössz, hogy az egész értelmetlen. Nézni, hogy a szeretteidből elkopik az élet, szemükben leáldoz a fény. Mindemellett az életnek kevés értelme van, ha nem fenyeget az elmúlás. Micsoda a kezdet vég nélkül? Mint a céltalan utazás. Minden súlytalanná válik, az ételek íze megszürkül a szádban, a zene zúgássá tompul, a könyvek egyformává silányodnak, a szerelem kiüresedik. Ahhoz, hogy valóban élni tudj, ott kell lebegnie a fejed felett a halál ígéretének.”

Azt gondolom, hogy nem szorul további magyarázatra elvégre, aki érteni akarja, tudja, hogy miről szól ez a „rövid” üzenet.

Viszont mélységesen fel vagyok háborodva. Mégis, hogy lehet így befejezni ezt a könyvet? Igen, kedves írónő, most nagyon kapja össze magát és rögvest mesélje el szépen, hogy hol a folytatás? Gondolkodtam rajta, hogy talán négy olvasás elegendő lesz, mert elsőre majd szívbajt kaptam, hogy így nem érhet véget a történet. De bizony olvashatom én napestétől napnyugtáig, ennek a kötetnek így lett vége… Mit tehetnék, egyelőre elfogadom ezt a tény és nagy őzike szemekkel nézek a távolba, hátha hamarosan olvashatom a folytatást is.

Összességében jól szórakoztam, sokat kacagtam és elszorult a gyomrom is. Aggódtam, szomorkodtam és nagyon szerettem én is. Köszönöm az élményt!

Ajánlom a fiatalságnak, vagy a fiatalnak valló idősebb korosztálynak. Legyél férfi vagy nő, tinédzser vagy éppen egy elsuhanó időutazó, egy biztos: olvasnod kell ezt a történetet! Mert igen, mosolyogni fogsz sokat, de a legfontosabb, hogy átértékeled az életed. Már csak azért is, mert ez a mondat nagyon igaz: „– Amit megtanulsz, azt már senki nem veheti el tőled.” Ezért gondolkodj sokat és olvass, amikor csak teheted!

Remélem kellően felkeltettem az érdeklődésedet, így vegyél magadhoz némi élelmet, és italt az útra, no és ne felejts el a Kalliopé Kiadó weboldalán egy példányt rendelni, hiszen ez az alapja utazásodnak! 

Írta: NiKy

Rácz-Stefán Tibor - Éld át a pillanatot!

 

„ Tudod, mi az igaz szerelem? Amikor a párod összes hibáját elnézed, és a legrosszabb pillanataiban is ugyanúgy szereted, mint amikor a csúcson vagytok (…)” 

Mi mást mondhatnék erről a kötetről, amit nem tettek meg már oly sokan mások? Hogyan fejezhetném ki a megfelelően azon érzéseimet, amiket átéltem általa? Sok kérdés kavarog most a fejemben, amikre nem feltétlenül gondolom azt, hogy választ lelhetek. De a szokott módon, most is teret fogok adni a meglátásaimnak és üsse kő, bátor leszek.

Rácz-Stefán Tibor neve nem volt eddig sem ismeretlen a számomra, elvégre nem első könyves íróról van szó, de hiába a sokadik regénye, én csak most ismerkedem ezzel az oldalával. Számomra inkább, mint blogger volt és van is a tudatomban, hiszen évek óta követem írásait és számos érdekes vagy új információval lettem gazdagabb általa. (Ha te is szívesen követnéd vagy érdekel az író másik arca, a Sorok között blogon megleled).

Miután felkerült az Éld át a pillanatot! regénye egy számomra fontos listára, így evidensé vált, hogy ideje elolvasnom ezt a történetét. Hogy őszinte legyek nem vártam semmit, mert nem egyszer csalódtam már ilyen téren, így nyitott lélekkel, de óvatosan vettem kézbe a kötetet.

Első ránézésre cukorbombaként hatott rám a borító, melyen egy fiatal szerelmespár egymást átölelve áll a sejtelmes fényekben. Mit mondhatnék? Nem voltam elsőre elragadtatva ettől a habos-babos máztól, hiszen ki nem állhatom az elidealizált, érzelmektől túlcsordult marketingre éhes képeket, melyektől bár az olvasói szemem jólakik, de közel sem biztos, hogy a lelkem is azt kapja, amit a szemem megszokott. Tudom, hogy ridegnek hatnak a szavaim, de nem vagyok érzéketlen, csupán két lábbal állok a földön, mikor ilyen hatásvadász dolgokat látok, érzékelek.

Miután levontam az első konklúziómat, úgy voltam vele, hogy essünk túl rajta, de titkon azért reménykedtem, hogy tényleg valami érdekes történettel találkozom.

Fülszöveg alapján egy ​dedikálás alkalmával találkozik két főhősünk, kiknek a kapcsolata először nehézségekkel indul, de végül valami teljesen mássá csap át. Panka egy 17 éves lány, aki több nevelőszülő és állami nevelde után egy állandónak látszó otthonba kerül. A szokványosnak tűnő családi közeg idegenként éri, de igyekszik a játékszabályoknak megfelelően élni a hétköznapokat. Szorgalmasan tanul és dolgozik, hogy később egy biztos jövőt építhessen ki magának. Régóta nincsenek nagy álmai és úgy érzi, hogy csak magára számíthat. Persze, ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor ez a kötet sem íródott volna meg.

Bastien egy nemzetközi sikereknek örvendő, fiatal író, aki bár külsőleg tökéletes, de a látszat néha bizony csal. A 19 éves srác megjárta a poklok poklát és bizony nem kevés veszteségekkel sikerült csak túlélnie. Számára az írás gyógyító erejű és bár a sikerek egyre csak gyűrűződnek körülötte, ő mégis magányos és bizony a környezetét sem kíméli emiatt.

Vajon mit tartogat ez az esemény ennek a két sérült fiatalnak? Mitől lesz másabb ez a karácsony, mint az összes többi?

„A személyes problémáink nem indokolhatják, hogy undorítóan viselkedünk másokkal. Nem várhatja el senki, hogy pusztán sajnálatból kiváltságosként kezeljük! Az élet egyszerűen nem így működik! Csak azért, mert tragikus a múltad, még nem kell neked is kibírhatatlannak lenned, és más jelenét pokollá változtatnod!”

Hogy őszinte legyek, nem ezt vártam ettől a történettől. Valami giccses sztorit, ami majd megakad a torkomon és még a pohár víz sem fog segíteni, hogy megemésszem. Ehhez képest kaptam egy cukorbombát, ami millió ízben szétrobbant a belsőmben és bár picit sziruposra sikeredett, mégis megszerettem.

Panka és Bastien nem tökéletes tinik, akik most léptek le valamelyik plakátról. Élő, hús és vér emberek, akiknek a bőrébe bárki bele tudja képzelni magát. Mert a tökéletlenségük miatt esendőek és különlegesek. Tudom, hogy sok olvasónak a szerelmi szál a legfontosabb, de számomra mellékes zöngévé vált. Sokkal fontosabb lett az emberi- és karakterfejlődés, mely bár csak pár napot ölel fel, számomra mégis egy egész életet jelentett. Csodálatos volt látni, hogy hibáznak, botladoznak, de önmagukban is megtalálják a hibát és próbálnak változni, többet adni és átgondolni a történteket. És erre igazán csak nagyon kevés ember képes.

„ Az élet tele van olyan pillanatokkal, amikor saját magunkkal tolunk ki, ha tagadjuk a nyilvánvalót. Az sem mentség, hogy olykor fájdalmas őszintének lenni saját magunkkal.”

Ez az idézet csak egy a sok közül, mely kinyilatkoztatja azt, amit sokan szeretnénk elfelejteni. Akkor kell bátornak lenni, mikor az élet hozza a helyzetet, mert igen az igazság sokszor fájdalmas, de a gyógyuláshoz elengedhetetlen. Lehet, hogy nem leszel tökéletes külsőleg, hiszen vannak állapotok, melyeken nem lehet változtatni, de sokat segít, ha felemelt fejjel, akár egy szerető társsal, baráttal vagy szülővel támogatva ugyan, de egyedül szembe mersz nézni az adott helyzettel.

„- Minden ember megsebzi a másikat. Egy ponton mindenkiben csalódunk. Ez sajnos lehetetlen elkerülni. Szerintem két féleképpen élheted az életed. Az első a mostani. Távol tartod magadtól az embereket, falat húzol, óvod a szíved, a lelked. Azt csak te tudod, mennyire lehet így boldognak lenni. (…) Vagy egyszerűen élhetsz a pillanatnak is.”

Hogy mit kaptam ettől a könyvtől? Sokat és egyszerre keveset. Az előbbit azért, mert sok pontban magamra ismertem. Az utóbbit, pedig azért, mert olvastam volna még. Nem vagyunk tökéletesek és hiába nyomja ránk a társadalom minden felületen, hogy légy az, nem leszel. Se egy menő ruhától, se egy király kocsitól, sőt még egy szuper állástól sem. Ugyanis önmagadat viszed mindenhová, és azt tudomásul kell venni, hogy az ember már csak ilyen. Tökéletlenségükben tökéletesek.

Összességében elmondhatom, hogy egy új, érdekes és kiemelkedőnek látszó írót ismerhettem meg. Örülök, hogy felfedeztem ezt az oldalát is az alkotónak, mert így még szívesebben fogom olvasni a posztjait és valahol tudatosan keresem majd a további könyveit is.

És még annyi, hogy hálás vagyok, amiért ilyen témához nyúlt, mert így közelebb hozza az olvasóinak az elfogadás érzését. Hiszen lehetsz árva vagy egy fontos részeddel kevesebb, amíg a szíved a helyén van és mozog, addig bárkinek szerethető leszel. Vár rád valahol egy másik sérült lélek, aki csak annyit kér, öleld át és szeresd! Ez az élet egyik mozgatórugója és ezért kelünk fel minden egyes nap újra és újra! Merj élni és merj szeretni! Carpe diem!

Ajánlom minden olyan olvasni szerető léleknek, aki szereti a kedves, de tartalmas történeteket. Nem fél szembenézni a valósággal, de élvezi a mézes-mázos meséket. És záró gondolatként szeretnék egy saját életérzetemet megosztani veled kedves olvasó: Ne versenyezz a múltaddal, hanem inkább várj nagy dolgokat a jövőtől és szeresd a jelenbeli énedet!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Könyvmolyképző oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Mártonffy Zsuzsa - Akiknek két anyja van

 

„A nagy indián azt mondja a kis indiánnak: te az én fiam vagy, de én nem vagyok az apád. Akkor kije volt neki?”

Valamikor a tavalyi év folyamán kerestem egy olyan kötetet, mely nem az általam kedvelt sémák szerint íródott, tehát nem regény, verseskötet, vagy novella. Bár nagyon szeretem a tudományos könyveket is, lényegesebben kevesebbet olvasok-e területen, mint a fent említetteken. Ez a könyv nem regény, de nem is dokumentum, valahol a kettő között helyezkedik el, de témáját tekintve hiánypótló és minden családot alapító vagy vágyó személy kezébe nyomnám nemtől függetlenül. Ugyanis úgy gondolom, hogy nem csak azok tanulhatnak belőle, akik erre az útra kívánnak lépni, hanem mindenki, aki egy új életet szeretne maga mellett tudni.

Először is szeretném, ha tudnátok, hogy az értékelésem mentes minden bírálattól. Személyes meglátásaimat és a könyvről alkotott véleményemet kívánom megosztani veletek, viszont tény, hogy van kialakult meglátásom a témát tekintve.

Nem tagadom, én azon személyek táborát erősítem, akik tudatosan nem akarnak gyermeket vállalni. Ha ezért elítélsz, te dolgod, de mielőtt nagyon belelendülnél, ne feledd, hogy ez az én testem és én életem. Senkinek sem lehet megmondani, hogy mit kezdjen vele és ítélkezni is csak akkor érdemes bárki felett, ha legalább megvizsgáltad minden oldalról az adott embert. Tehát, mikor kézbe vettem ezt a könyvet, volt egy bizonyos gondolatvilágom a témával kapcsolatban, de nyitottan akartam olvasni a sorokat és úgy érzem sikerült.

A kötet borítójával kezdeném az értékelésemet, hiszen ez fogja meg először a könyvet olvasni vágyó lelkeket. A meseszerű kép először egy idilli érzetett kelt, hiszen a kellemes színek mellett egy őzike tekint ki a fák oltalma mögül. Ha ezt elengedem, már egy egészen más perspektívából szemlélem ugyan azt a felületet. Mivel a könyv súlyos témát ölel fel, tudatosult bennem, hogy a fák biztonságából kitekintő élőlény egy gyermek kivetített lelkét vizualizálja. Nagyjából ilyen képet fest a mai ártatlan lélek, ahogy a felnőttek és szabályok szubvenciójából néz ki a világ felé, vagy éppen ezek „fogságából”, ez nézőpont kérdése. Tehát miután ráébredtem, hogy bizony ez a kettőség mennyire becsapó, már sokkal határozottabban figyeltem a részletekre. Azt el kell, hogy ismerjem ez a borító úgy jó, ahogy van és bárki is veszi kézbe, egy kellemes töltettel kezd neki az olvasásnak.

Mártonffy Zsuzsa újságíró, blogger és ennek a kötetnek a megálmodója, írója. Férjével egy saját és két örökbe fogadott gyermeket nevelnek. 2014-ben indította-e témával kapcsolatos blogját, mely nagyon hamar nagy olvasottságnak örvendett és napjainkban országos szinten megkerülhetetlen (Örökbe.hu).

A könyv az örökbefogadásról és ennek teljeskörű átláthatóságáról szól. Az írónő a kötet első részében saját családján keresztül mutatja be a nézeteit, a gyermekeivel előforduló esetleges problémákat, megoldásokat és számos más érdekességet. A könyv riportokat tartalmaz, melyekben különböző személyek mesélik el saját élményeiket, „kálváriájukat”. Minden oldalról megismerhetjük az örökbefogadás tematikáját, tehát jelen vannak a kötetben azon személyek, akik gyermekre vágytak, vagy örökbe adók, nevelőszülők és szakemberek, valamint olyan felnőtt korú emberek, akik örökbefogadott gyermekként nőttek fel.

A kötet széles körben járja be ezt a témát, külön kiemeli a lelki és egzisztenciális követelményeket. Nagy hangsúlyt fektet a pozitív és negatív oldalak bemutatására, valamint az utolsó részben minden előforduló fogalmat megmagyaráz és tisztáz.  

A saját olvasási élményem nagyon meghatározó lett, ugyanis többször tapasztaltam, hogy nehéz szívvel és gyakori félrerakással tudtam csak végig olvasni a könyvet. Sokszor meghatódtam és sajnos a sírás határán is ingadoztam. Olyan emberekről kaptam információt, akik bár számomra idegenek mégis átéltem szenvedéseiket. Minden örökbefogadó személynél éreztem a vágyak és kínok közti dilemmát, de kitartásukért rendkívül erős tisztelet alakult ki bennem. Máskor mélyszegénységben élő emberekről olvastam, majd örökbefogadott felnőttekről. Csupa idegen lélekről, akik valamilyen úton bekerültek egy bizonyos gépezetbe és sajnos nem tudtak onnan kikerülni.

Országunk bármennyire is kicsi sajnos a mindennapi életünk része az árvaság, a családon belüli erőszak különböző formái, valamint a mélyszegénység. A diszfunkcionális családok száma egyre nagyobb és egyre kisebb arányban található funkcionális, tehát egészséges család. A két fogalom közti határt nem csak az erőszak különböző aspektusai húzzák meg, hanem a család szerkezete is. (Erről itt tudsz bővebb információhoz jutni.)

A két szó közötti különbözőség elsődlegesen abban rejlik, hogy a harmónia a felek között és az egzisztenciális, tehát anyagi töltet milyen arányban van jelen és hogyan kezelik a felek. Hiszen attól, hogy valaki szegényes körülmények között él, még nem jelenti azt, hogy nincs szeretet és megértés, ahogy azt sem, hogy a jobb anyagi körülmények között minden terület működőképes.

Napjainkban még mindig sok nő fiatalon kerül olyan helyzetbe, ahol az első aktus után terhesség „örömei” elé néz, ami kora vagy családi háttere miatt is kilátástalansághoz vezet, és különböző okok miatt nem tudja megtartani gyermekét. Természetesen van, aki tudatosan dönt így, vagy kényszer miatt, de egy biztos egy ártatlan lélek kerül otthon és szeretett szülői gondoskodás nélkül a nagyvilágba. A nem megfelelő egzisztenciális háttér vagy tudatlanság gyerekek millióinak sorsát pecsételik meg. Sokkal kevesebb lenne az árva gyermek, ha az iskolákban több figyelmet fordítanának a felvilágosításra és a védekezési lehetőségek széleskörű bemutatására. Persze így is lenne bőven olyan eset, mikor a fent említett eshetőség valamelyike miatt kénytelen a szülő lemondani gyermekéről, de hiszem, hogy sokkal kevesebb arányban fordulnának elő ilyen nehéz élethelyzetek.

Korunk egyik másik nagy és fájdalmas életválsága: a gyermektelenség, tehát meddőség. Egyre több fiatal pár kényszerül lombik programba és többszöri próbálkozás után sem lesz utóduk természetes úton. A  gyermektelenség és folyamatos kudarcok után sokan szerencsére úgy döntenek, hogy az örökbefogadás a megoldás problémájukra. A két lélek találkozása csodálatos élmény lehet, hiszen egy picinyke lelkecske talál szerető szülők oltalmába.

A mai törvény szerint maximum 45 év korkülönbség lehet a legfiatalabb örökbefogadó fél és a gyermek között. Ez meghatározza azt, hogy a későbbiekben is egészséges és tartós körülmények között nevelkedhessenek azon gyermekek, akik egyszer már családra leltek. A kötet szerint a mai felnőttek átlag életkora 40 és afeletti, tehát újszülött gyermekre az esély egyre kisebb ebben az esetben. Mindenki úgy gondolja, hogy egy kisbabával sokkal könnyebb, hiszen ott „tiszta lappal” lehet kezdeni, formálni a gyermek lelkét és tudatát. A kicsivel idősebb gyermekekkel, már nagyobb gondokat vélnek felfedezni, pedig ha belegondolunk egy kisbaba esetében még sokat kell várni mire kiderülnek az esetleges genetikai örökségek, betegségek, értelmi elmaradottságok. Míg egy nagyobb gyermeknél már ez tudható és megfelelően kezelhető. Viszont sajnos a kötet szerint, az esetek nagyobb százalékában fehér bőrű, egészséges gyermeket szeretnének. Természetesen érthető ez az igény is, ugyanakkor egy gyermek bőrszíntől és nemtől függetlenül lehet különleges és egészséges felnőtt a későbbiekben. Nem a szín határozza meg ki milyen ember, hanem elsődlegesen a neveltetés.

A származás és bőrszín úgy látszik itt is megkerülhetetlen feltétel, pedig nemtől és bőrszíntől függetlenül minden gyermek egyforma, hiszen ártatlanul kezdi meg az életet. Csak azon múlik, milyen emberekké válnak a későbbiek folyamán, hogy „otthon” mit látnak a szülőktől és mennyire törődnek velük.

A másik nagyon fontos kérdés az örökbefogadás fogalma és ténye, melyet a kötet szerint időben és nyitottan vállalva a gyermekben egészséges lelket táplál. Ha titokban van tartva, netán le van tagadva, ott a gyermek érzi, hogy valami nem stimmel, de legtöbbször önmagában keresi a problémát, mely idővel elmélyedhet, és akár örökre beleívódhat a lelkébe. Erre ez a mondat a legjobb:

„Ha egy gyerek hazugságban nő fel, hazudni fog.”

Saját környezettemből kiindulva több esetben is tudok örökbefogadott gyermekről. A kezelési folyamat a nyitottól a zártig terjed. Az előbbi esetében már egész kicsi korától mindkét szülő mesél a gyermeknek arról, hogy más pocakjában nőtt, míg meg nem született, de a szülei ők maguk. Míg az utóbbinál lassan felcseperedik a gyermek és még mindig úgy tudja, hogy a saját biológiai szüleivel él. Mindkét eset előfordul és egyéni, de a károk egy titkolózó családban hatalmasak.

A másik az anya szerepe, kötelessége és léte. Erre is szeretnék egy idézetet mutatni a kötetből. Nézzétek csak!

„E mögött ott van az egész magyar közvélekedés is, ami a gyereknevelést kizárólag az anya dolgának tekinti… Ettől persze, hogy kipurcan az anya.

Meg az is, hogy az a jó anya, aki lemond dolgokról. Áldozatot hoz. Szerintem a legnagyobb áldozat az, ha nem élhetem a saját életemet, ha külső sémákhoz kell igazodnom, ha megmondják, milyen az ideális anya, és úgy kell viselkednem…”

Szülőnek lenni kétségtelenül nagy felelősség, de hatalmas öröm is. Hogy ki hogyan képzeli el a családi szerkezetet, hogy kik vállalhatnak gyermeket egyéni. Mégis úgy gondolom, hogy az elvárások nem egészségesek. A saját esetem sem egyedi, de sokan elítélnek érte. Szerintem nem attól leszek jó ember, hogy gyermeket vállalok, bár tény egy másfajta nézettel megtenném. A kötetben erről is szó van, és nagyon jól megfogalmazza az író. Kérlek, olvassátok figyelmesen!

„Egy társadalom minél jobban nyomja a heteronormatív, házasságban élő, (több) gyermeket szülő anya, család modelljét, annál nehezebb abban a társadalomban a nem sztenderd életekkel előállni, bármilyen legyen az. Mert az nem felel meg az elvártnak. Csak figyeljük meg, hogyan vannak jelen a társadalomban a beteg, sérült emberek, akár gyermekek is. Sokszor őket is szégyellik. Ha valaki kicsit sántít, vagy alacsony növésű, bizonyos dolgokban nem elég ügyes, netán kövér. Vagy a gyermektelenek, akiket szintén durván kirekesztenek.”

Egyetlen oldalt nem vizsgál meg a könyv, még pedig az azonos nemű párok örökbefogadási lehetőségeit. Ezzel is foglalkozni érdemes és nagyon szívesen olvasnék pozitív javaslatokkal párosuló történeteket, esetleg meglátásokat.

Összességében úgy gondolom hiánypótló kötet a témáját tekintve is, nem csak a széleskörűsége miatt, hanem a nyitott szemléletéért is.

Ajánlom mindenkinek nemtől és kortól függetlenül, mert ne feledjétek az élet érték és rajtunk múlik, hogy mit kezdünk vele!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Bookline Könyvek oldalán be tudod szerezni. 

Írta: NiKy