Péri Györgyi - Főnixdalok

 

„Gondolat nélkül nincs ember!

De kérdés nélkül nem lesz

okos…

Akarat híján összeesne.

Érzés nélkül meg igen fagyos!”

Verseket olvasni és azokat a megfelelően kezelni, értelmezni nem is olyan egyszerű feladat, hiszen fontos tudni, hogy az adott alkotó milyen korban élt, hogyan alakult az élete és talán némiképpen kell egy bizonyos nyitott szemléletmód is mindehhez. A történelem nagy költőivel talán kicsit könnyebb az olvasó dolga, elvégre rímekben gazdagok többnyire a költeményeik, és ha máshol nem is, de az irodalom órákon alapos ismeretanyagot gyűjthetünk mindarról, ami alapjaiban szükséges egy vers megértéséhez, elemzéséhez. Kortárs szerzők tekintetében már foghatjuk a fejünket, úgy gondolom, hiszen korunk kaotikussága és sokszínűsége bizony elemeiben rombolja le mindazt a tudást, amit fentebb már említettem. Persze a paletta igen színes stílus és mondanivalóság tekintetében is, mégis rendre beletörik a bicskánk egy – egy túlmodernizált verseskötetbe.

Azt gondolom, hogy ahány költő, annyi stílus és irányzat várható egy gyűjteményen belül is, de mégis jó olvasás előtt kicsit tájékozódni, hogy kinek is a kötetét vesszük a kezünkbe.

A mostani könyv éppen ezért remek választásnak bizonyult a számomra, hiszen megálmodóját évek óta ismerem és követem, ráadásul íróként is igen figyelemreméltónak vélek. Első szárnypróbálgatását még 2021-ben volt szerencsém olvasni – Aki hétszer született címmel -, amit azóta is jó szívvel ajánlok barátoknak, ismerősöknek egyaránt. Nem tagadom, hogy magas elvárásokkal kezdtem el az olvasást most is, de hogy azt kaptam-e, amit vártam, erről kicsit lentebb részletesen mesélek.

Péri Györgyi – Főnixdalok című verses kötete 2022 év végén jelent meg magánkiadásban. Senkit se tévesszen meg ez a megjelenési forma, hiszen nagyon igényes a kötet külsőleg és belsőleg egyaránt. A borítót – folytatva a megkezdett kiadási mintát – Lengyel Levente készítette, akinek köszönhetően egy különleges érzékkel kiválasztott színnel és rejtett formai elemekkel ötvözött borítót csodálhat meg a publikum. Ráadásul a könyv belső illusztrációkat is kapott, amelyek jelen esetben Tanai Guzorán Anna festőművésznő munkáját dicsérik. Az alap hangulatot úgy gondolom már meg is kaptuk a fent leírtakkal, ezek után már csak a verseknek kell hozzánk szólnia. Nézzük is, hogy mit rejt ez a kötet magában!

A kiadvány négy nagy fejezetre lett felosztva, melyek a következők:

1. Szappanbuborékok

2. Múltszilánkok

3. Görcs és játék

4. Főnixdalok

Az egyes részek címe is igazi talányosság úgy gondolom, hiszen elsőre nem feltétlenül tudhatjuk, hogy milyen alkotások kaptak helyet.

Minden fő fejezetből választottam egy-egy verset, amely közel került a lelkemhez.

SZAPPANBUBORÉKOK

Ennek a nem is annyira rejtélyes címnek sok apró múltbéli esemény adja a fonákját. Múltbéli emlékek, amelyek fel-felvillannak, de mint a buborék szét is pukkadnak egy idő után. Hol fájdalmas, hol légiesen könnyed a hangulata, de mindig valami mély központi témát érintenek a versszakok…

„Láttalak,
Mikor remegőn emelted kezed a könnyed felett,
Rázkódott erős vállad, mikor megöleltelek.

Megéreztem
Azt hiszem, hogy a könny torz tükrében mást látsz
belőlem,
S a gyengédség utáni vágyat szégyelled előttem.

Letöröltem
Torz tükrödet hátralépve, ahogy lágyan széttártam
kezed,
Hogy lásd úgy, ahogy van:
Sokat ér nekünk a szereteted.”

Kép: NiKy m.i.

MÚLTSZILÁNKOK

Még a múltból kapunk „ízelítőt”, de a hangulat kissé nyomott, szomorkás. A témakörök többnyire ugyanarra az érzésre építkeznek, mégis várjuk a feloldozást. Mindenkinek más jelent a magány, az elveszettség érzése, mégis pontosan ugyanazt az utat járjuk be.

„Belefáradtam már,

hogy jónak kell lennem!

S látlak téged tágra nyílt

Szemmel, meredten…

Én vagyok az,

ki ezt elkövettem.”

Kép: NiKy m.i.

GÖRCS ÉS JÁTÉK

Az emberi lélek bonyolult egy játékszer. Sokszor nem értékeljük igazán, hogy milyen alapos szerkezetet kapunk és csak miután eltörtük, jövünk rá, hogy van, amikor a ragasztott „játék” már nem olyan ékes, mint előtte. Minden lélekeszencia egy valódi kincs, melynek értékét csak te növelheted, ha véded a káros elemektől, emberektől, amennyire csak lehet.

„Egy kellemes hűs reggelen
majdhogynem elsírtam magam,
s bár nem fájt semmi a szív helyén,
a torkomban lüktetett az agyam.

A hűs szél keze simogatott,
cirógatta borzolt hajam,
a nap valahonnan rám kacsintott,
s arra kért, szeressem önmagam.

Az estével a baj elmúlt már –
mondta. – Új nap, új élet, nem érzed?
De. Én csak azt nem értem, a szó bár
anyagtalan, miért fáj, s miért félek?

Nagy nehezen mégis elindultam
azon a biztató, friss reggelen,
a szél csitító karjába simultam,
s lassan kiszáradt a szemem.”

Kép: NiKy m.i.

FŐNIXDALOK

Újra építeni magunkat minden nehéz időszak után, hinni és remélni, hogy egyúttal erősebben, mégis tele bizalommal tudunk majd tekinteni az előttünk álló végtelenre, talán a legnehezebb feladat egy ember életében. Sérült testünk felépül, de a lelkünk nehezebben gyógyul és sokszor már óvatossá, bizalmatlanná válunk. Mégis érdemes a tapasztalatot pajzzsá formálni és bátran, felemelt fejjel ismét bizakodva tekinteni a jövőre. Ezt megtenni hatalmas lépés és nem mindenkinek sikerül, mégis hiszem, ahogy a Főnix újjászületik hamvaiból, úgy a lélek is képes az örök megújulásra a szeretet nevében.

 

„volt
oly hold
mi lágy hullámmal világítja
a holt
lány úszó fürtjeit
halak isszák sós ízű könnyeit

van
oly nap
min máglyák fényébe kiáltó szavak
miatt
anyák esnek térdre
hamuját a szél viszi a füstös égre

lesz
oly éj
min távoli kegyetlen
játék
gyanánt a kor ha nagyobbat vétkezik s
ember akkor már nem létezik”

Azt mondják, hogy az élet csupa móka és kacagás, de mégis többször sérülünk, ráadásul a kövek, melyek reánk hullnak, akaratlanul is sebeket hagynak bőrünkön. A lelkünk nem játékszer, ezt sosem szabad elfelejteni, és bár ki –kinyitjuk szívünk kapuját, a belépőnek egy sor „sárkánnyal” is meg kell küzdenie értünk. Mert mindannyiunkban ott a hercegnő, ki fehér daliás hercegére vár és a kastély ablakából lessük, hogy mikor érkezik el hozzánk… Bár nem külön álló a mostani vers, amelyet megosztani kívánok még, de számomra az egyik legértékesebb alkotás a kötetben.

 

„A Szürke sárkány
ellopta a napot!
Egy felhőbe bújva
A hold csak várt,
és ijedten vacogott.

Nyisd ki drágám a szemed,
s minden ragyogni fog velem s veled…

És jött egy ádáz
Fekete lovag,
fejem leütni készült,
s kínzott engem
sokat, sokat.

Sebeidre gyógyír a jelen,
megérteni csak itt fogod, ezen a helyen.

S volt egy hercegnő,
vár, hatalmas
szerelem…
Rózsa is volt benne,
ha jól emlékezem…

Tudom, drága.
Hervadt rózsád itt van még a kezemben,
s várok rád most is, itt
a jelenben.”

Kép: NiKy m.i.

Ezek után azt gondolom, hogy felesleges lenne bármilyen dicsérő szó vagy mondat, hiszen egyételmű, hogy mennyire a szívemhez nőttek a költemények. Ugyan nem minden vers szól hozzám, mégis összességében megkönnyeztem, néhol elmosolyodtam, de mindenképpen a lelkembe zártam. Pontosan tudom, hogy szinte lehetetlen, amit most érzek, de valahogy mégsem tudok szabadulni a gondolattól, hogy egy rokonlélekre leltem az alkotó személyében. Nőként megértettem, hogy az élet pofoktól nem mentes, de sorstársként egy segítőkéz nyújtásával bárki újra kezdheti az életet. Hiszen elcsúszunk, netán letaszítanak minket a helyes útról, de együtt, erősebben ismét visszatérhetünk a megfelelő ösvényre. A verseskötet egy nő életéből meritkezik egészen a kislányka időszakáig visszanyúlva, hogy a korszakok váltakozásával betekintést nyerhessen az olvasó egy életeszencia küzdelmeibe, örömébe, bizonytalanságába, hitébe. Hogy ki miképpen fogadja be az olvasottakat, az természetesen egyéni, mégis úgy gondolom, hogy jó érzés kézbe venni, elmélyülni és kicsit megmártózni az élet tengerében. A tapasztalás nem mindig a sajátunk kell, hogy legyen, aki ügyes más szenvedéséből is tanul, hogy a buktatókat könnyebben vegye.

És ez a kis részlet egy nagy igazságot üzen:

„– Ne csak a testedet lásd,
hanem azt, aki vagy,
azt a lényt is nézzed,
ki hordja a látványodat.”

Azt hiszem, őszintén elmondhatom, hogy kedvelem ezt a kis kötetet és bízom benne, hogy nem én leszek egyedül ezzel az érzéssel.

Amennyiben úgy érzed, hogy felkeltettem az érdeklődésedet, a könyvet megvásárolhatod a Péri Penna weboldalán.

Írta: NiKy

"Mert mindig mindenki változik. Vagy a környezete hatására, vagy a saját döntései miatt. A változás azonban elég hosszú folyamat, hosszabb, mint egy új szokást felvenni." - Interjú Péri Györgyi írónővel

 

Fotó: Jakab Szilárd

Minden évben megfogadom, hogy különleges oldalukról szeretném bemutatni a szerzőket az interjúk folyamán, olyan személyiségükre rávilágítva, amelyek bár a könyveikben megmutatkoznak, mégis csak a figyelmes olvasók számára észlelhetők. A mostani interjú alanyom egy számomra nagyon fontossá vált írónő, akinek mind a két könyvét a szívembe zártam és sokat köszönhetek általuk. Kérlek, fogadjátok sok szeretettel, Péri Györgyi alkotóval készült beszélgetésemet. Családról, társadalomról, történelemről és még sok más érdekes témáról beszélgettünk. Kezdjünk is hozzá!

Kérlek, mutatkozz be pár szóban a kedves olvasóknak! Mit érdemes tudni rólad és a munkásságodról? Hogyan lett belőled irodalom szerető alkotó?

Péri Györgyi vagyok, magyartanárként dolgozom több mint 25 éve. Gyerekkoromban a könyvek egyfajta menedéket nyújtottak számomra, később már én magam is próbálkoztam az írással. Főiskolás koromban kezdtem tudatosabban alkotni, de abban az időben még nem jelentettem meg a munkáimat.

Testvérem meghívására kerültem be 2009-ben a 7torony Irodalmi Magazin oldalaira, majd a Tolna megyei Tollforgatók Klubja által kiadott antológiában is az olvasók elé tárhattam írásaimat. Így indult kissé döcögősen az írói munkásságom.

Három gyermekes édesanyaként egy jó ideig visszaszorult az írás, ami csak most, a kirepülésük után kezdett újra előtérbe kerülni.

Nem is olyan régen volt szerencsém olvasni, Aki hétszer született című regényedet. Be kell valljam, igen megdöbbentett a cím, hiszen nem szokványos. Ugyanez elmondható a regényedről is. Hogyan született meg a könyv? Milyen forrásokból merítkeztél? Kérlek, mesélj kicsit erről!

Egy érzés indította a könyvet: ha galambbúgást hallottam, olyan szépnek érzékeltem, mégis szomorúságot okozott számomra. Ez az ellentmondás egy novellát hívott életre, mely a Kézjegy antológiában, a 7toronyban Szép szomorúság címmel jelent meg. Ha jól emlékszem valamikor 2009 környékén.

Úgy gondoltam, ezzel én eleget is tettem a feladatnak, de sokan az ottani írótársak közül kérték, hogy bővítsem ki regénnyé. Én akkor még úgy éreztem, nem vagyok képes regényírásra, hisz az olyan mérhetetlenül nagy munka. Később azonban egyre több regényötlet született, majd egy író-szeminárium megmutatta, hogyan tudok a hétköznapi élet feladatai mellett regényt alkotni. Ezzel a lelkesedéssel felvértezve ezt a történetet vettem elő, hogy elsőként kidolgozzam.

Azt tudtam, hogy a babona miatt a történetet a középkorba kell helyezzem, de nem volt semmilyen koncepcióm. Rég volt, hogy én erről tanuljak, úgyhogy az írás közben magam is sokat kellett kutassak. Sok segítséget kértem bölcsész lányomtól, aki a történelmi adatok korrekciójában segített, állattenyésztő ismerősöm a kecskékről adott információkat, vadász ismerősöm pedig a csapdákról és a farkasokról. A kor szokásairól pedig a Múlt-kor történelmi magazin weboldaláról tanultam sokat. A legérdekesebb információkat beleszőttem a történetbe. Ilyen például az, hogy hogyan akarták rászoktatni abban az időben a járásra a gyerekeket, vagy hogyan kell késsel dobni.

A könyvet mégis vagy kétszer kellett megírnom. Ma már tudom, hogy a vázlat, a koncepció mennyire segíti az írói munkát. Igen humoros helyzetekhez vezetett, hogy hol az elejébe, hol a közepébe, hol pedig a végébe írtam random egy-egy fejezetet. Így történhetett, hogy az öt éves kislány két fejezettel később két évessé vált. Volt a szerkesztőnek a nyers kézirattal elég munkája! De állta a sarat!

A karaktereid "színesek és szagosak", ahogy mondani szoktam. Nagyon érdekes lélekkel rendelkeznek és ez tulajdonképpen jellemző a negatív szereplőkre is. Honnan merítkeztél a típusjegyeket véve? Van-e olyan élő személy, akinek a személyiségjegyeit átadaptáltad a regényedben? Amennyiben igen és nem titok, kiről lenne szó? Örülnék, ha mesélnél róla!

Nagyon örülök, ha így látod a szereplőket.

Sokat faragott a szerkesztőm, hogy egységessé váljanak a karakterek. Minden író szerintem saját magából, a tapasztalataiból indul ki valahol. Én magam vagyok néhol a riadt, magába forduló Remény, néhol a kemény, kérlelhetetlen Sára is.

Szinte mindegyik karakterben vegyesen szerepel több jelenkori életemben tapasztalt viselkedés vagy tulajdonság. Kél atya végtelen türelmét és megértését például az egyik kolléganőmben csodálhattam meg. A regényben azért jóval letisztultabbak a személyiségek, mint az életben. Inkább egy-egy élethelyzetben tapasztalt viselkedést vetítettem ki egy karakterre.

Maradjunk még kicsit a szereplőknél. Főhősnőnk neve Remény, mely igen ritka. Honnan jött a névválasztás ötlete? Én úgy tudom, hogy ez talán az orosz Nagyezsda fordításaként lehet értelmezni. Mesélj, kérlek erről kicsit!

A nevekkel folyamatosan hadilábon álltam a regény megírásának kezdetén. A novelláimban személytelenebbé téve a szereplőket sokszor úgy jelöltem: a férfi, a nő, az asszony...  Itt azért ezt nem lehetett.

A főszereplőnek beszédes nevet szerettem volna adni, hogy utaljon arra, Sára miért hajlandó felnevelni. Kerestem más nyelvű megfelelőjét is, de nem tetszett egyik sem. Ez ráadásul már valamilyen nemzethez is kötötte volna a történetet.

A névválasztásokat az előolvasók közül más is furcsállották, így keletkezett egy rész, amiben maga a szereplő jegyzi meg – Mara -, hogy ez nem igazi név, és ezért nem is szólítja a kislányt nevén. Később, ahogy fejlődött a történet, jól jött ez a név. A hiú remény, amit Sára táplált a lány képességiben, megerősíti Remény kétségeit önmagában, így a fejlődése is látványosabbá vált. 

A könyved időszaka és eseményei a késő középkori világba kalauzolják el az olvasót. Miért ezt a történelmi időszakot választottad?

A babona miatt, ami hol veszélybe sodorja, hol megmenti Remény életét - ahogy a fülszövegben is írtuk.

A babona abban a korban még elég erősen élt az akkori emberek életében, de már nem annyira volt meghatározó és elterjedt, mint néhány száz évvel korábban. Bár a babona soha nem veszett ki az emberi gondolkodásból.  Az volt a cél, hogy megmutassam, hogy mindenre van érthető magyarázat, ha látjuk a részleteket, illetve az, hogy az ember tehet önmagáért. 

Kicsit maradjunk még a történelemi korszaknál. Egész olvasásom folyamán azt éreztem, hogy tulajdonképpen párhuzamot állítottál az akkor élt ember félelmekkel átszőtt babonái, és a mai modern kor hite között. Mennyire van alapja ennek a gondolatmenetnek?

Pontosan milyen hitre gondolsz, ami a mai világra jellemző?

Az biztos szerepel benne, hogy a modern ember is könnyen feltételez dolgokat másokról felületes megfigyelése, előzetes tapasztalatai alapján. A feltételezés azonban sokszor nem helytálló. Érdemes megismerni az okokat, és nem aszerint megítélni valakit, amit másoktól hallunk róla, vagy, ahogy elsőre tapasztaljuk. Ebben a dologban nem változott az ember.

És, ha már hitről és vallásról beszélünk, tulajdonképpen az egész regényt meghatározza, és ez adja a sava-borsát is. Miért ezt választottad alappillérként? Milyen szándékkal emelted ki ezt a tematikát? 

A vallást nem szándékosan emeltem ki. Meg is lepődtem, mikor azt hitték a regény miatt, hogy erősen katolikus vallású vagyok. Hiszek istenben, de nem a klasszikus módon. A klérust, az egyházi szokásokat, a liturgiát így teljesen meg kellett tanuljam, hogy hiteles tudjon maradni a kor ábrázolása. Abban a korban már a kereszténység meghatározta a mindennapokat Európában, bár a babonák éltek, az egyháznak nagy hatalma és befolyása volt. Nem kerülhettem ki ezt a fontos elemét az akkori életnek. Az olvasás gyönyörűsége is csak egyházi személyeknek és azoknak adatott meg, akik nemesi származásúak voltak, vagy a gazdaságban számadói, intézői feladatokat láttak el. A haladóbb szellemű kereszténység Kél atya személyében ellenpólusa lett a babonás, tudatlan embereknek. E két pólus között ingázik Sára. 

Ha jól tudom, Szálkán élsz jelenleg. Magyarország egyik kincsesládikájának tartják, hiszen a nem túl könnyen megközelíthető hely gyönyörű a maga nemében. Mennyire inspirált a környezeted, esetleg részleteiben megtalálhatjuk-e ennek a festői tájnak elemeit?

Ilyen szépen leírva ezt még nem láttam. Köszönöm. Igen, Szálka egy kis imádni való mesefalu. A környezetem, lakóhelyem azonban kevésbé jelenik meg a regényben, inkább az erdő. KÉK-túrázom, sokat járok erdőben. A különböző évszakok és az időjárás sok féle arcát és hangulatát engedte láttatni, ami a leírásokat is inspirálta.

A könyved borítója egyszerű, de nagyszerű elvén, egy rendkívül elegáns, de mégis a történethez tökéletesen passzoló képet mutat. Kinek a munkáját láthatjuk a könyv fedelén? És mennyire vagy elégedett vele?

Lengyel Levente munkája. Imádom. A borítót is, az alkotót is. Kreatív művész a maga szakmájában, akivel igazi csapatként tudunk együtt dolgozni. Csak ajánlani tudom mindenkinek.

Mivel a különböző regényötleteim különböző zsánerűek, ő javasolta, hogy a borító alapján tegyük egységessé a megjelenő köteteket. Némi ötletelés után így esett a választás a piktogramokra. A méret, a betűforma marad, a változás a színekben, a piktogramok számában, és a bennük lévő figurákban lesz, amelyek utalnak a beltartalomra. Harmonikusnak tartom a színeket, ami még passzol is az illusztrációkhoz. Ez mondjuk a véletlen műve volt.

A regényed vége finoman szólva is függővéges és pont ezért szeretném megkérdezni, hogy mikor várható a következő része? Ha nem titok, mesélnél egy kicsit a következő részről?

A folytatás Magda reménye címmel fog megjelenni.

Még a háromnegyedével készültem csak el, és még a szerkesztés, lektorálás, és egyéb nyalánkságok követik majd a kézirat befejezését. Nagyon szerettem volna, ha karácsonyra elkészül, de most nem látok erre annyi esélyt. Január-február reálisabb.

A városban Reményt új élet várja, ahol meg kell tanulnia boldogulni. Itt is lesznek segítők, gátlók, kétkedők, félreértések, amik bajba sodorják, vagy éppen kihúzzák a csávából.  A babonaság alapmotívumát megtartottam. Az emberek a városban tudatosabbak, szervezettebbek, ugyanakkor többször cselekednek önös érdekből, kevésbé hangsúlyosak a közösségi értékek. Valamivel mozgalmasabb történetre lehet számítani, hisz több szereplő több eseményt generál rövidebb időszak alatt.

Térjünk még kicsit vissza a regényedhez. A kötet tulajdonképpen egy fejlődésregény, melyben az emberi bűnök felsorakoztatásán át a jó minden árnyalata fellelhető. Tulajdonképpen senki sem az, akinek elsőre gondolnánk és mindenkinek megvan a maga sötét oldala. Ebből arra következtetek, hogy komoly pszichológiai kutatómunka áll mögötted. Kérlek, mesélj erről is egy kicsit!

Tanár vagyok, ahol ebben a témában kaptam némi képzést. Ez jó alapot adott. A saját személyiségem alakítása miatt azonban sokat tanultam az emberi viselkedésről, a miértekről. Bújtam az idézetes-, motivációs könyveket; önelemzést, tanfolyamokat végeztem el, hogy egyes élethelyzetek ne temessenek maguk alá. Talán ez a megszerzett tudás szivárogtak be a regény lapjaira észrevétlen. Egyik táncostársam mondta most, mikor megvette a könyvet: „Györgyi, Aki hétszer született írója. Pedig ő nem is hétszer, hanem vagy 1000-szer született újjá.”

Tulajdonképpen milyen üzenetet hordoz magában a könyved emocionális szinten? Hiszen Sára és Remény kapcsolata is egy finom szálon mozgó, de rendkívül intenzív alapokon működő érzelmi csoda. A két nő egymás iránt való „küzdelme”, a határok feszegetése és tulajdonképpen egy rejtett, de erős ragaszkodás képén keresztül ismerhetjük meg a fehérnép közötti kapcsolat egy bizonyos típusát. Mit gondolsz erről?

Te vagy a riporter, mivel azonban az olvasóm is vagy, hadd kérdezzek vissza: Számodra milyen üzenetet hordozott? Azt írtad az értékelésedben, hogy magad fejlődésében is segített a történet.

Ez így van. Nem titok, hogy nagyon bonyolult és nehéz kapcsolatot ápolok a szüleimmel. Mikor Sára és Remény kapcsolatáról olvastam, megértettem, hogy a szüleimtől is csak azt kaptam, amit ők láttak a nagyszülőktől. Se többet, se kevesebbet. Ennek hatására felkerestem édesanyámat és most azt kell, hogy írjam, jobban el tudom fogadni őket.

Nagyon hálás vagyok, hogy ezt megosztottad velem.

Az egyik célom, hogy az olvasók szórakozva fejlődhessenek. Akár gondolatban, önértékelésben, elfogadásban vagy megértésben. Én is voltam gyerek, aki lázadt a szülők ellen, és próbáltam édesapám keményvonalasságát elkerülni anyaként, ami nem mindig sikerült. Ahogy említettem, mindkettő karakterből van belőlem, az ő fejlődésük talán az én saját fejlődésem kivetülése is lehet. Mert mindig mindenki változik. Vagy a környezete hatására, vagy a saját döntései miatt. A változás azonban elég hosszú folyamat, hosszabb, mint egy új szokást felvenni. A két nő hat egymásra. S a hatások nyilván befolyásolják a döntéseiket is.

Ezen túl viszont egy történet szerintem mindenkinek mást üzenhet az alapján, hogy mit élt meg az életében.

A regényed számos értéket képvisel. Számomra az egyik ilyen, hogyan képes először az empátia, majd a megszokás és ragaszkodás szeretetté formálódni. Miképpen képes egy bántalmazott lélek átadni mindazt a tudást, melyet ő maga is kapott, akár akarta akár nem. Tulajdonképpen a nevelőszülővé válás is gyönyörűen megmutatkozik a lapokból. Milyen szándékkal és rejtett gondolatokkal építetted be ezt a szálat a történetedbe? És ha már nevelőszülői szerepről beszélünk, mit gondolsz arról, hogy egy regény mennyire tudja befolyásolni egy mai nő lelkét? Rá tudja-e esetleg beszélni a gyermekvállalásra vagy akár el tudja-e kedvetleníteni?

Uhhhh! Jókat kérdezel, hallod.

Sok esetben az írói tevékenység nem ilyen tudatos ám. Az emberben megformálódik egy történet, aztán jön egy pont, amit meg kell magyarázni:

Hogy élhet túl egy árva csecsemő a középkorban? Befogadják. De miért tennének ilyet? Főleg úgy, hogy félni kell tőle. Hát kell egy rejtett motivációnak lennie. Sára alakja valami hasonló módon került bele a regénybe.

Hogy a nevelésben az anyai ösztönei hogyan segítették, illetve a szokások hogyan nyomták rá a bélyegét az amúgy is bizalmatlan egyéniségére, az már nem annyira tudatosan alakult. A szándékosan előidézett vetélés eleme, amelyet a haldoklásánál említ, tudatos volt. Ez egyfajta jóvátétellé is alakítja Remény nevelését, amit eredetileg önző módon azért vállalt, hogyha felnő a kis boszorka, meg tudja majd gyógyítani. A kalmár jelenetében viszont már szinte magára ismer: saját balsorsát látja a lányéban. Sára hozzáállásának ez a két fordulópontja volt csupán tudatosnak mondható.

Hogy a mai embert mennyire befolyásolja? Egy regény hat az emberekre, ahogy a környezet is, ahogy mondtam. Hogy mennyire, azt nem tudom megítélni. Egyéni tapasztalatok és fogékonyság kérdése is szerintem.

Nemrég jelent meg a Minden más válogatás köteted. Kérlek, pár szóban mesélnél róla?

Az Aki hétszer született az első regényem.

Előtte rövidebb prózákat, novellákat, verseket írtam. A Minden MÁS című kötet az eddigi meglévő prózákat gyűjti csokorba. Kissné Elek Mária ötlete a cím, mert tényleg mindenféle műfaj és hangulat szerepel benne. Ezek azért jobban megmutatják az én kálváriámat is.

Mivel minden kötetnél szeretnék egy képzőművészt is bemutatni az illusztrációk által, itt is felkerestem egy alkotót, ő azonban mégsem  tudta vállalni a megbízatást, így az én egykori grafikáim díszítik a kötetet.

A borítóterv ugyancsak Lengyel Levente alkotása. 

Milyen jövőbeli terveid vannak? Mikor olvashatunk tőled legközelebb újabb könyvet?

Kincső, Boti és a többiek címmel írt ifjúsági regényt, melyet a Regényes természet pályázatra írtam, a NapKút Kiadó befogadta, annak várom a megjelenését.  

Közben készül Remény történetének folytatása, amelynek a kiadása a jelenlegi kötetek eladási bevételétől is függ majd, de szeretném jövő év elején megjelentetni. Sokan várják már.

Abban is gondolkodok, hogy verseimet hasonlóan kötetbe szerkesszem, ahogy a prózákkal tettem.

Ezeken felül lapul a fiókomban még egy kapcsolatokról szóló felnőtt mese, egy sci-fi és egy riportregény terve is. Remélem lesz erőm mindegyiket úgy megírni, mint az Aki hétszer születetett című regényt, s a jelenlegi olvasók hasonlóan örömmel fogják mindegyiket forgatni.

Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok az írónőnek!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook és Instagram oldalait, ahol további érdekességeket olvashattok!

Aki hétszer született és Minden MÁS című könyveit pedig, a Péri Penna weboldalon keressétek!

Írta: NiKy

Péri Györgyi - Minden más

 

„Légy önmagad!

Mindenki más már foglalt!

(Gilbert Perreira)”

Ha létezik olvasó és történet között szerelem, akkor én most átéltem ezt a csodát, hiszen már ahogy kézbe vettem éreztem egy bizonyos vonzást. De mielőtt ebbe részletesen belemennék, szeretném megköszönni az írónőnek, hogy megírta ezt a könyvet. Köszönöm.

Péri Györgyi szerzővel már megismerkedtem egy pár hónappal ezelőtt, amikor volt szerencsém olvasni első regényét, Aki hétszer született címmel. Erről az értékelést itt tudod megtekinteni.

Bevallom őszintén, akkor már sejtettem, hogy olyan szerzővel „ismerkedem”, akiről biztosan állíthatom, hogy nekem írja a történeteit és igazam is lett. Minden más című könyve 2021 egyik újdonsága, amely a Péri Penna gondozásában jelent meg. Már az első pillanattól kezdve a kezeimhez tapadt és a tekintetemet alig tudtam levenni a borítóról. Rólam érdemes tudni, hogy a színek szerelmese is vagyok, így a vörös és bordó árnyalataiban tündöklő borító nagyon sokat ígért. Elsődlegesen szenvedélyt, másodsorban mélységet és végül a végleteket. De nézzük is, hogy miről szól a regény.

Fülszöveg alapján, az írónő őszintén elénk tárja mind azt az információt, amire szükségünk van olvasás előtt. Tehát megtudjuk, hogy tulajdonképpen ezek a prózák és novellák az életéből, vágyaiból, álmaiból, meg nem élt látomásaiból születtek meg. És valóban, a történetek sokszor már az események közepébe csöppentik az olvasót, mégis szépen kidolgozva fedik fel a titkokról a fátylat. Minden alkotás egy-egy életmozaik, amiben a dráma, a szeretet különböző formái, vágyak, el nem mondott szavak, és sok – sok könnycsepp adja a varázst.

 „A szép álmok ritkaságának melankóliája a grafit.”

Szubjektív meglátásom szerint ez a könyv attól olyan különleges, hogy mindenki megtalálja benne önmagát nemtől és kortól függetlenül. Mert mindannyian szerettünk és szeretünk most is, gyűlölünk és félünk. Rettegünk a még meg nem élt jövőtől, nem értjük a jelent és siratjuk a múlt emlékeit. Hogy azért, mert fáj vagy pont, mert nem, teljesen mindegy. Ami elmúlt már visszahozhatatlan, de a jelenünkre nagy hatással van, a jövő pedig bár alakítható, ha nem tudunk láncainktól szabadulni, semmi sem fog megváltozni.

„Ki gondolná kamasz fejjel, hogy a hibák ismeretében sem tudjuk azokat elkerülni? Sőt, hogy ezeket a hibákat, mint örökölt ruhát cipeljük magunkkal – magunkon. Ki gondolta volna, hogy ennyire nehéz? Senki nem gondolja akkor, hogy az elképzelt jövőkép szertefoszló illúzió csupán. S mintha ezzel együtt te magad is köddé válnál. Hát így lesz a lelkes „Majd mi!”-ből, „Hát mi se.”

Igen, Bárhogy fáj, be kell lássam: ÉN se."”

 A könyvben a vörös szín többször előtérbe kerül, számos formában, térben és időben. A másik pedig a fehér, melyről azt gondolnánk elsőre, hogy a tisztaság jelképe, de ahány kultúra, annyi értelem és tulajdonképpen a tiszta vászon még festhető, de ugyanakkor az elmúlást is jelenti-e tekintetben. Mindenki eldönti maga, hogy melyik jelentésnek ad helyet, de az tény, hogy ez meghatározza a későbbieket.

Karakterek szempontjából szinte senkit sem ismerünk meg igazán, de az adott események tükrében minden lélek megmérettetik, ki – ki a maga lelkiismerete által. Az életek lehetnek jók vagy rosszak, derűvel, vagy gyásszal teltek, de egy biztos, embernek születünk és akként is halunk meg.

 „A gyengére a tisztességesek is rátaposnak.”

Azt mondják a tudás hatalom és én hiszem, hogy ez igaz is. Ebbe a könyvbe a szerző beletette a teljes lelkét és testének egy nagyobb darabját is. A könyv lélegzik, mint az írónő gyermeke, hiszen őt neki köszönhetjük, de rajtunk áll olvasóként, hogy mivé „neveljük”.

És van egy igen komoly alkotás a kötetben, amitől nagyon elszomorodtam, majd megértettem, hogy lehetünk bárhol a világban, bizonyos emberek hasonló sorsot húztak, amikor a lélek esszenciális töltekezéséről beszélünk. Ebben a műben, melyet meg szeretnék mutatni nektek, benne van az én történetem is, csak nem ugyanazt a személyt szólítom meg. Nézzétek csak!

„… mert 59 éves volt és rákos…

Mert gyönyörűen tudott kötni…

Mert mindig pici volt és sovány…

Mert előtte is két hétig kórházban volt…

Mert a doktorok is csak az áttétet vették már észre…

Mert volt, aki megjósolta…

Mert tele volt véraláfutásokkal, úgy összeszurkálták…

Mert mégis jobban lett, és kipirult…

Mert életerős volt már és büszke…

Mert csak azon panaszkodott, hogy neki nem

mondanak semmit.

Mert utolsó szerdán nem vittem neki tiszta hálóinget,

Mert a fogasról szatyrostul ellopták, és

Mert ezért szégyelltem bemenni hozzá…

Mert nem láttam többé!

Mert nem hittem el.

Mert nem tudtam sírni.

Mert anyu már csak feketében jár…

Mert hallottam, milyen a boncolás…

Mert hamvasztani fogják…

… azért, mert ő volt a MAMÁM.”

Azt gondolom, hogy ezekhez a sorokhoz nem kell több magyarázat, ha valaki átélte, megérti, aki pedig nem, annak hiába mondanám.

Ezer érzelem tükröződik vissza a lapokról, amelyek vagy mélyre taszítanak vagy felemelnek. És a legnehezebb, hogy sose tudhatod, hogy éppen mivel találod szembe magadat.

Az írónő gyönyörűen bánik a szavakkal, mert az első sortól kezdve fogta a kezemet és az utolsóig el sem eresztette. Tudtam, hogy nem vagyok egyedül, pedig néha rettegtem, hiszen ezek az életből merített el nem mondott igazságok, melyek egy prózai csomagolást kaptak. De semmit sem ér a külcsín belső nélkül, hiszen a kettő ad egy egységet.

Talán most értettem meg, hogy az írás valóban gyógyítja a lelket, de erre is születni kell. Csak akkor fogunk jobban lenni általa, ha a toll sercegése a papíron egy - egy szívdobbanásunkkal ér fel.

Köszönöm, hogy olvashattam és hálás vagyok az el nem mondott szavakért. Értem, megértem, átéltem. Tehát ilyen érzés, mikor az író megálmodja, az olvasó pedig vele álmodja tovább a történetet. Mese a mesében, lélek a lélekben, eggyé válva.

Összességében egy különleges könyvet kaptam, amitől több lettem és talán kicsivel könnyebb a lelkem is. Ezt az érzést keresem minden alkotónál.

Ajánlom a könyvet nemtől és kortól függetlenül, mert aki szeret álmodni, hinni és vágyakozni, annak ezen sorok otthonra lelnek lelkében. És egy saját gondolat a végére: A legtöbb ember azt mondja, hogy nem másoknak kell megbocsátani, hanem magunknak. De nem őszintén teszik ezt.  A megbocsátás nem olyan könnyű, mint ahogy hangzik és legbelül mindenki tudja ezt.

Amennyiben elmerülnél a könyvben, megteheted, ha a Péri Penna oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy