Kyoichi Katayama - Kiáltsd ki a szerelmed a világ közepén

 

„Furcsa, de amikor azt hisszük, hogy nincs jövőnk, rájövünk, hogy sokkal erősebbek vagyunk, viszont amikor az egész élet előttünk áll, akkor ez az erő elhagy bennünket.”

Sokszor hangoztatom, hogy mennyire szeretem a keleti népek kultúráját. Hallgatom zenéiket, nézem sorozataikat, olvasom könyveiket. Azt el kell ismernem, hogy a japán társadalom cseppet távolabb áll tőlem, de elsőlegesen saját hiányosságomnak rovom fel ezt a tényt, sem mint annak az eshetőségnek, hogy érdektelen lennék e tekintetben. Amikor előolvasói lehetőséget kaptam a Művelt Nép Kiadó jóvoltából, - amit ezúton itt is köszönök -, nagyot dobbant a szívem, hiszen egy olyan történet nyitotta meg kapuját előttem, amely bár az ifjúságnak íródott, mégis sokkalta több annál. És valóban, az emberi pszichológia labirintusában jártam, megmásztam az élet legnagyobb hegyét, hogy levethessem magam a legveszélyesebb szakadékba. Hogy megérte-e? Gyere és fedezd fel velem és döntsd el magad!

Kyoichi Katayama 1959. január 5. (életkor 63 év), Uwajima, Ehime prefektúra, Japánban született, és a Kyushu Egyetemen végzett. A szerző első nagy könyve a Kehai (Jel) volt. A könyv elnyerte a Bungakkai Újoncok díjat. Kiáltsd ​ki a szerelmed a világ közepén című regényéből egy manga (illusztrálta: Kazumi Kazui), egy film és egy japán televíziós dráma készült. Ezt a kiadványát fordították le először angolra 2008-ban.

Kiáltsd ki a szerelmed a világ közepén című regénye 2022 nyári újdonságainak egyike lesz, amelyet a Művelt Nép Kiadó gondozásának köszönhetünk.

Az első, ami megfogja a leendő olvasó tekintetét, az a borító. Az anime hatású kép egy igazi csemege mind a szemnek, mint pedig a léleknek, egy olyan ígéret, amely minden tekintetben azt adja amit sugall.

De miről is szól a történet?

Adott két fiatal, akik miután egy osztályba kerülnek, a közös osztályfeladatok elvégzésével egyre több időt töltenek együtt.

Sakutaro különleges fiú minden tekintetben, hiszen eszes, kiváló a sportok terén és egy csodálatos lélek barátja lehet. A kezdeti barátság szépen lassan átalakul egy mély és erős szerelemmé, amelyet sem az idő, sem pedig ember fel nem oldhat benne.

Aki egy intelligens és kedves lány. Az osztálytársai kedvelik, hiszen szép és szorgalmas leánynak ismerik meg. A Sakutaro-val való harcai és elmélkedései egy gyönyörű érzelmi virágot eredményeznek, amelynek szirmaira bomlása két ember lassan áramló, mégis tartalmas kapcsolatát hozza létre.

De mi van akkor, ha az élet tartogat olyan meglepetéseket, amelyekre egyikük sincs felkészülve? Vajon milyen jövő vár bármelyikükre is a másik nélkül? Vajon képes lesz-e bármelyikük is egy félként létezni a világban, mikor a másik fele nincs vele? És mit tehet egy örök lánggal lobogó, igaz szerelem, ha a szél folyamatosan játszik vele, és csak addig létezhet, míg küzd és akar?

„– Az életben bizonyos dolgok megvalósulnak, bizonyos dolgok meg nem valósulnak meg. Ami megvalósul, azt azonnal elfelejtjük, ami nem, azt mindig féltékenyen dédelgetjük magunkban. Az álmok vagy a vágyak is ilyenek. Bizonyos értelemben maga az élet szépsége abban a szerelemben rejlik, ami sosem létezett. Így nem marad felesleges valami, ami nem is volt, mert a valóságban már, mint szépség létezik.”

Ez a történet nyomot fog hagyni az olvasó lelkében akaratlanul is. Felmerül majd mindenki életének jelenlegi képe, hogy mit ért el és hova tart. Megmérettetik az emberi lélek majd a létezés nagy csatájában, hogy a végén számot vethessen mindenki magával, jó és rossz döntései által. Mert a végén mindenki ugyan arra az ösvényre fog lépni, de a megtett út nem mindegy milyen élményekkel telik.

Szubjektíven úgy gondolom, hogy ez a történet gyönyörű, hiszen számos oldalról vizsgálja az emberi lelket, az élet értelmét és a két lélek közt megélhető tiszta szeretetet.

„– Azt hisszük, sokat fejlődött a világ, de valójában az érzések, amiket minden egyes ember a szíve legmélyén rejteget, nos azok talán soha sem változtak.”

Sakutaro karaktere kimagasló, hiszen hibázik, tehát esendő, mégis sokat tanul és végül elérkezik a megfelelő ösvényre. Nagy utat jár be, de minden egyes küzdelme egy nagy csodához vezető szükséges erőfeszítés, amely nélkül nem érhetne el a végcélhoz.

Aki minden tekintetben gyönyörű és ezt egész végig így éreztem.

A két karakter közti érzelmi térkép tele van buktatókkal, zsákutcákkal, mégis létezik az arany középút, csak meg kell találniuk a rávezető ösvényt.

Számomra még egy szereplő volt igencsak fontos, ez pedig a nagyapa. Az ő értékrendje és egy bizonyos kérése megfájdította a lelkemet és hirtelen úgy éreztem, hogy Sakutaro nagyon szerencsés ifjú, mert ilyen felmenője lehet.

Események szempontjából bár lassú folyású, mégis cselekménydús. Az olvasónak el fog szorulni a torka, talán szenvedni is fog, de senki szeme nem marad szárazon. Ráadásul egy szépen érzékelhető párhuzamot láthatunk a múlt és jelen, élet és halál, valamint Sakutaro és Aki között. Minden idősík nagyon fontos és meghatározó a történet alakulását tekintve.

Nagyon hálás vagyok azért, mert olvashattam ezt a történetet és egy új kedvenc szerzőre lelhettem.

Ajánlom kortól és nemtől függetlenül, mert legyél ifjú, vagy annak valló felnőtt, a lelked ezer színben fog pompázni, hogy végül megismerhesd az igazi sötétséget. Aki „túléli” ezt az utazást, annak pedig a jutalma sem marad el végül. És egy nagyon igaz gondolat: „A világegyetemben minden dolognak célja van, nincsenek rögtönzések vagy váratlan változások. Nekünk csak azért tűnnek váratlannak, mert nem értjük azokat. A gyakorlatban az embernek nincs meg a kellő intelligenciája, hogy felfogja ezeket.”

Remélem kellően felcsigáztalak, hiszen tényleg érdemes kézbe venni a regényt. Ha úgy érzed kíváncsi vagy rá, nem kell mást tenned, mint a Libri weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy

Maszaoka Siki - 120 haiku

 

„Kövön szunnyadó

pillangó, rövid életemet

tovább álmodod?”

Nem tagadom számomra a versek valahogy mindig is közelebb álltak a lelkemhez, mint a haikuk, ugyanakkor nagyjából két éve érzem azt a bizonyos „hívást” és rendre elolvasok egy-egy ilyen kötetet. A mostani értékelésem is egy ilyen gyűjteményről szól, melyet Japán egyik leghíresebb haiku írójának műveit szedte „egy csokorba”. De először is szeretném hálámat kifejezni a Napkút Kiadónak, hogy biztosított számomra egy példányt. Általatok messzi tájakon járhattam, és ha csak lélekben is, de feltöltekezhettem. Köszönöm.

Maszaoka Siki japán költő, író, újságíró és irodalomkritikus. Több forrásból merítkezve, úgy tudom, hogy az 1894–95-ös első kínai–japán háborúban a Nippon című napilap riportere volt. A haiku négy nagy mestere egyikének tartják. Ő a megújítója az addig hokkuként ismert, és általa haikura átkeresztelt versformának. ( Róla itt tudsz bővebben olvasni).

Czifra Adrienn műfordító munkájának köszönhetjük ezt a csodálatos kötetet. Az általa „életre” keltett szavak szárnyán számos emocionális hullámvölgyön mehettem keresztül és bizony sokszor a könnyeimet törölgettem olvasásom közben.

A könyv négy nagy fejezetre bontható, melyeket az évszakok ihlettek és tulajdonképpen egy teljes évet ölelnek fel. Bár az is igaz, hogy egy ötödik rész is megbúvik a lapokon, mellyel tulajdonképpen elkezdődik minden. Nézzünk is egy-egy példát ezekre!

Az első ilyen, melyet fent már említettem, az Újév címet kapta. Az ebben a részben található elszórt alkotások mind nagyon friss érzést keltenek az olvasóban. Hogy csak egy példával éljek:

„Hegyekben álló

több száz régi könyv fölött

új év köszönt be”

A következő fejezet már egy sokat ígérő időszakról mesél, mely nem más, mint a Tavasz. Alapjaiban is a változékony, de újjáéledő természetet keressük, mely a költő írásaiban is fellelhető. Nézzétek csak!

„ Tavaszi parton

derűt csal az arcomra:

minden él, virul.”

És a másik:

„Szárnyát libbentve

szellő hátán tovaszáll

kicsiny pillangó.”

A harmadik nagyobb részben természetesen csak is a Nyár kaphat helyet. A meleg levegő, az illatoktól és színektől dúskáló kert számos ihlet forrása. A költő többször visszatér egy-egy mozzanathoz, mégis számos oldaláról mutatja be. 

„Világnak terhét

vállaimról ledobom:

déli szieszta”

És a második:

„Hűvös holdfényben

zöld békák kuruttyolnak

eget rengetőn”

A negyedik fejezet már az Ősz beköszöntével érkezik el hozzánk, ahol már érezzük az alkotó bágyadtságát és egy bizonyos készülődést, mely valószínűleg elszomorítja majd az olvasót. Erről is hoztam egy kis ízelítőt:

„Tovatűnt a hold:

égbe törő nagy hullám

bekebelezte”

Vagy a másik:

„Micsoda magány –

tűzijáték elillan

s egy csillag lehull”

És az utolsó fejezet, mely mindig az elmúlásról szól, természetesen a Tél beköszöntével kezdődik. Az itteni haikuk már teljesen más élményt nyújtanak az olvasónak, és bár nem feltétlen kellene szomorúságot éreznünk, valahogy mégis ezt hozza felszínre. A mozdulatlannak hitt táj pedig, bár tele van élettel, mégis csak a figyelmes szemlélőnek mutatja meg valódi arcát.

„Hópelyhek mögött

lilában játszik a hegy

ó, bealkonyul”

És a második:

„Kis hegyi falu:
hó alatt láthatatlan
csak patakját hallom”

Személyes élményem a kötettel kapcsolatban, hogy bár valóban rendkívül igényes és sokrétű haikukat olvashattam, mégis számomra egész végig rám telepedett egy bizonyos bú, komorság. Többször úgy éreztem, hogy reménytelen a világ, hiszen igazságtalanságként fogtam fel az alkotó küzdését betegségével. Egy ennyire sokrétű ember, hogy szenvedhet ilyen kórságban? És milyen fiatalon tapasztalta meg az élet árnyékos oldalát. És pont ezért, két írása kimondottan a lelkem mélyéig hatolt és biztosan állíthatom, hogy nem fogom elfelejteni, amíg élek.

„Engem, ki elmegy

és téged, ki itt maradsz:

más-más ősz köszönt”

És egy újabb gyöngyszem:

„Elbúcsúztunk hát

gondolatok peregnek

és a könnyeim”

És még egy pár sort szeretnék kiemelni, melyben igazán éreztem az elmúlás fájdalmát és akárhányszor olvasom, csak potyognak könnyeim.

„Kezem elfagyott

nem mozdul már ecsetem

túl későre jár”

Összességében úgy érzem, hogy egy kimagasló gyűjteményt volt szerencsém olvasni, mert bár érzékenységem számomra is meglepetés volt, mégis határozottan kiállok azon véleményem mellett, hogy minden könyvnek meg van az a különleges esszenciája, hogy jó időben és pont akkor szólítja meg olvasóját, mikor szüksége van rá. Ezért is gyógyír számomra az olvasás!

Ajánlom minden olyan olvasni szerető léleknek, akik szeretnek elmerengeni az élet apró szegmensein, és ha csak pár sor erejéig is, de meglátják a tiszta, natúr valóságot.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Napkút Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Karl Löwith - Kelet és Nyugat

 

Aki ismer, vagy régebb óta olvassa értékeléseimet tudja, hogy mennyire szeretem a keleti népek kultúráját, történelmét. Olvasom a róluk írt könyveket, nézem filmjeiket, sorozataikat és hallgatom zenéiket. Ez a lelkesedésem nagyon korán kezdődött, még egészen kicsi koromban és máig nem hűlt ki szívemben a rajongás. Ezért mikor ezt a kötetet megláttam nagyon megörültem és sokáig csak csodáltam. De először is szeretném megköszönni a Gondolat Kiadónak, hogy biztosított számomra egy példányt. Nagyon hálás vagyok érte.

Ahogy már meg szokhattátok a borítóval szeretném kezdeni az értékelésemet. Ha ránéztek ti is láthatjátok, hogy a külső képen egy rajz látható. Erős, de nem túlzó kontúrvonalakkal egy férfit láthatunk, aki a távolba tekint. Az egész szín és formai kompozíció nyugtató hatással van a szemre, hiszen egy kellemes színtónusú és vonalú képet szemlélhetünk. Ugyanez elmondható a hátsó borítóról is, bár ott két vándor találkozását ábrázolja. Nagyon elégedett vagyok ezzel a külsővel és kimondottan szépen mutat majd a polcomon.

Ami a belső tartalmat illeti továbbra is elégedettséggel vegyes örömöt éreztem végig olvasásom folyamán. Ugyanis nem is emlékszem mikor olvastam utoljára ennyire érdekesen megfogalmazott írást a Japán kultúráról, illetve egy „titokzatos” világ képe elevenedett meg szemeim előtt.

A mi világszemléletünk eltér a japán kultúrától, de természetesen a két világ nem csak ebben, hanem vallási, politikai és tulajdonképpen a létezésről alkotott nézetükben is eltér egymástól.

Hogy csak pár dolgot említsek, ilyen a házassághoz valló hozzáállás, a vallás és eszmények meglátása, a család fogalma.

A Japán társadalomban az illendőség és udvariasság a legmeghatározóbb elvek egyike. A nagyapa és az idősebbik fiú töltik be a családfő szerepét, az ő döntéseik határozzák meg a többi családtag sorsát. A házasság két szülői döntésen alapszik és elsődleges funkciója az utódokról való gondoskodás mindkét értelemben.

A kötet számos más tényre és történetre alapozza nézeteit, melyeket válogatott formában ad át olvasójának. Karl Löwith egy kilencven évvel ezelőtti országról beszél, de könyve mondanivalója a mai napig érvényes és hiteles. A szövegek között találhatunk külön a zen és a japán „semmi” fogalmának magyarázatát, és kiterjedt figyelmet fordít a keleti képzőművészetre is.

Bár Löwith írása –ahogy fent említettem már- majd egy évszázadnyi múltra tekint vissza, mégis nagyon jó táptalaja azon érdeklődőknek, akik komolyabban bele szeretnének merülni a keleti kultúrába. Nagyon érdekes, hogy az alkotó többször is felhívja a figyelmet arra, hogy „Japán csak japánul” érthető. Tehát, aki a nyugati gondolateszmével kívánja megérteni ezt a világot, bizony hamar elvesztheti érdeklődését, hiszen nagyon könnyen félreértheti, vagy akár túlzónak találhatja az itteni szokásokat, nézeteket. Bár hidat emelni a két világ közé nem lehetetlen, számos akadályt kellene legyőzni. Hogy ki lesz olyan bátor, nos, ezt eldönti mindenki maga.

Összességében elmondhatom, hogy egy érdekes és felettébb részletes kötetet olvashattam a Japán társadalomról, ezt megkoronázva a nyugti világ bizonyos szintű összehasonlításával.

Ajánlom minden olyan olvasni szerető léleknek, aki kedveli a fent említett társadalmat, illetve azoknak is, akik csak többet szeretnének tudni erről a világról.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Gondolat Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Isabel Allende - A japán szerető

 

Milyen érdekes az élet! Már nem is tudom hányszor került elém ez a kötet, de csak most olvastam el. Megvettem egy drága barátnőmnek, és végül egy másik kedves molytársamtól kaptam kölcsön, hogy belefeledkezhessek. Ezt itt is szeretném megköszönni, mert enélkül nem tudom mikor is szántam volna magam rá az olvasásra, és kimaradt volna mindazon élmény, melyet olvasás közben éltem át.

Az első, amit meg kell, hogy jegyezzek, az a borító egyszerű, de nagyszerű mibenléte. Rendkívül ízléses, teljesen a bel tartalomhoz passzoló. A színek kellemessége és egy leheletnyi elegancia tükröződik vissza. Csak gratulálni tudok a tervezőnek!

Ami a történetet illeti, ez egy csodálatos családregény, tele fájdalommal, haraggal, szeretettel, az emberi lelkek különböző megnyilvánulásával, melyet minduntalan átsző egy bizonyos vékony háló, ez pedig nem más, mint az élet és a halál közti leheletnyi vékony réteg. A kötet öt szálon fut, mégis ebből négy a meghatározó, melyet a karaktereken keresztül élhetünk át, és az az egy csupán a történelem ismétlődése, mely mocskával és drámai felhangjával illeszti össze a szereplők életfonalát.

A könyv elején még nem éreztem ezt a határtalan odaadást. Szokványosan kezdődött, hiszen egy fiatal lány hánytatott sorsára enged egy pillanatnyi betekintést, hogy kerül a jelen időszakban a másik fő karakter mellé, hogyan is alakul ki az ő "kapcsolatuk".

Ha lehet így fogalmazni, Alma és a Belasco család foglalják el a történet első részét. Megismerjük a múltat, a család felépítését, a társadalomban betöltött szerepüket. A családtagok egymáshoz való viszonyukat, a háború előtti és közbeni időszakot.  Alma, Nathaniel és Icsimei kapcsolatát, a szeretetük különböző formáit, a különlegességeket, gyengeségeket, és különösképpen az akkori társadalmi különbözőségekből adódó terheket, melyek kihatnak eme három különleges személy életére, a világban való elhelyezkedésükre.

Míg a két hím őrlődése a család, a kötelességek és a akkori politikai kirekesztettség által elszenvedett megaláztatásokon keresztül vezeti olvasóját. Addig Alma személyiségének fő állomásait láthattam, főleg azon pillanatokra fókuszáltam, ahol kialakul ez a páratlan, szenvedélyes, életigenlő, határozott NŐ életképe, és mely elkíséri az élete további szakaszaiban. Alma életfelfogása, hol, mint egy vulkán tör felszínre, hol egy csendes folyó áramlik, megélve a tragédiák okozta sebek gyógyulását, a saját létének megkérdőjeleződését és legfőképpen a két férfihoz fűződő kapcsolatát. A két hím hányatottsága teljesen eltérő, míg az egyik az "aranyélet" adta biztonságos falak között keresi útját és lép a férfiaknak kijelölt ösvényre, addig a másiknak meg kell küzdenie származásából adódó megkülönböztetésekkel, a családja elvárásaival, az embertelen körülményekkel, a férfivá érés nehézségeivel és főleg egy meg nem értett szerelem elmélyülésével, melyet ebben az időszakban még csak lelkileg kell feldolgoznia.

A három karakter közti kapcsolat, a szeretet, a szerelem milliónyi árnyalatát hozta felszínre.  Ezen lelkek kitartása, kölcsönös tisztelete és hihetetlen bátorsága tiszteletet ébresztett bennem és nagyon szurkoltam egy bologabb befejezésért. Hogy erre milyen választ leltem, megtudhatod, ha elolvasod a könyvet.

Ami a negyedik szereplőt illeti, korát meghazudtolva éli az életét, kegyetlen sorsa, erőssé és szívóssá tette.  Szorgalma, hihetetlen élni akarása és az a páratlan kedvesség mely jellemzi, kiemeli a láthatatlanságból, hiába szeretne ott maradni. Ennek következtében Irina láthatóvá válik Alma számára is és eme két nő árnyakban megbúvó összefonódását követhetjük nyomon.

A könyvben sok apró és két hatalmas szerelem kap helyet. Míg az egyik évtizedeket ölel fel és kitartóan pulzál, addig a másik apró lépésekkel erősödik, mégis mindkettőről elmondható az a mélység, kölcsönös tisztelet, mellyel adóznak mind a szellemi, mind a testi gyönyörök iránt.

És szót kell, hogy ejtsek az ötödik szálról is, melyről határozott véleményt alakítottam ki és bár, szerencsére védett időszakból írom eme sorokat, mélyen fel vagyok háborodva.

Sok történet szól a második világháború Európában megélt szörnyűségeiről, és gyötrelmeiről, de oly keveset tanulunk átlagban arról, amit a tengeren túli népek műveltek a japánokkal. Nem érdekel, mely népről van szó, ezt SENKI nem teheti meg a másikkal. Szidjuk a németeket, de nézzünk már szét a világban!! Nem tudunk olyan népet mutatni, akihez ne fűzne kegyetlenkedés és más népcsoportok irtása vagy megalázása. A könyvben számos kiváló mondat olvasható, de én most egyet kiemelnék, mert a benne leírtakat igaznak gondolom.

 "– A németek nem egy pszichopata fajta, (…) .Olyan normális emberek, mint te vagy én, de fanatizmus, hatalom és bűntetlenség birtokában bárki olyan vadállattá válhat, mint az auschwitzi SS-ek."

Úgy gondolom, hogy ezen érdemes lenne elgondolkodni és azon is mi hol helyezkedünk el eme nézetünk szerint! Mert más kényelemből, biztonságból ítélkezni és más a káosz közepén tisztességes embernek maradni! Nincs több hozzáfűzni valóm.

Összességében azt kell, hogy írjam ez a könyv csodálatos. Érzelmek millió árnyalatai kerültek felszínre, de már nagyon régen nem sírtam ennyit egy történeten. Idei olvasásaim egyik kiemelkedő kötete és evidens, hogy kell egy saját példány a polcomra. Számomra kedvenc!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Geopen Kiadó weboldalán megtudjátok venni a könyvet!

Írta: NiKy