Kristin M. Furrier - A Társalkodónő

 

„Igaz barát figyelmezteti csak az embert hiányosságaira.”

Ez az értékelés talán eltér majd a „,megszokottaktól”, de éjjeli olvasásom után a mai nap káoszán át is vissza-visszatértem ehhez a történethez és sok értelemben megmozgatott lelkileg. A legtöbb esetben nem foglalkozom a szerző kilétével, elvégre mindig csak az aktuális könyvre koncentrálok. Azt gondolom, hogy ha valakit az életben nem kedvelek, még lehet számomra kiváló alkotó – erre is tudnék példákat írni – és nem is érzem tisztességesnek, hogy keverjem bármilyen szinten a két nézőpontot. A mostani könyv értékelésénél is igyekeztem elvonatkoztatni attól a ténytől, miszerint –ebben az esetben – nagyon is kedvelem az adott alkotót és egyúttal szubjektíven látni regényét. De mielőtt szirmaira bontom ezt az véleményezést, szeretném megköszönni az írónőnek, hogy előolvashattam a könyvét! Hálásan köszönöm.

Kristin M. Furrier szerző neve egyet jelent számomra a kellemes szórakozás ígéretével. Évek óta nagy figyelmet fordítok munkásságára és majdnem minden eddig megjelent regényét olvastam. Ezektől függetlenül nagyon vegyes élményeket kaptam történetei által, mégis elmondhatom róla, hogy folyamatosan fejlődő és rendkívül jó ízlésű alkotó. Szeretem, ha valaki képes a szekvenciális avanzsálásra.

A társalkodónő 2022 egyik újdonságaként a NewLine Kiadó gondozásában kerül a könyvesboltok polcaira. A kisregény már borítójával felhívja a leendő olvasók figyelmét, elvégre egy gyönyörű, viktoriánus kor divatjátnak megfelelő ruházatú hölgy áll háttal, amely elsődlegesen egy finom eleganciát és egy csipetnyi misztikumot kölcsönöz a képnek. Egyszerűen jó ránézni!

Történetünk egészen a 19. századig vezet minket vissza, pontosabban 1881.augusztus 18.-ára, amikor egy elszegényedett nemesi leány, Emma Watton walesi otthonát megunva – nem önszántából- társalkodónőnek szegődik a szomszéd birtok egy szem leánya mellé, hogy a kisasszony unalmát elűzve, megfelelő társaságot biztosítson számára. Emma napi őrlődései szinte felemésztik, hiszen egy részről hűséges leányként félti édesanyját és két húgát, míg irigységtől telve vágyakozik munkaadója családjának életére. Ez a kettősség odáig fajul, hogy már megkérdőjelezi eddigi életét és szép lassan felemészti az örök elégedetlenség.

Egy napon egy nem várt esemény következményei elindítják egy olyan úton, amelynek nincs kitaposva az ösvénye, mégis rajta áll vagy bukik egy egész család jövője. Vajon képes lesz –e helytállni egy olyan korban, amikor a nőknek önálló szava nem lehet és a férfi akarata a döntő? És vajon megleli-e a belső nyugalmat vagy örökké kénytelen az örök kétség és vágyakozás örvényében őrlődni? Nos, kedves olvasó, ha azt hiszed, hogy minden kérdésedre választ lelsz, akkor már most kuncogok magamban, hiszen egy olyan élményre számíthatsz, amelyre álmaidban sem gondolnál! De megéri kézbe venni a könyvet, mert ezt az ösvényt mindenkinek fel kell fedeznie! Mész vagy maradsz? A döntés rajtad áll!

„Hírből értesülni arról, hogy egy szerettünk beteg, egészen más, mint saját szemünkkel látni azt.”

Azt hiszem, hogy ez a regény önmagában egy hatalmas áldás és átok is egyben. Az előbbit elsődlegesen a különleges és korhű társadalomrajzi kitekintések miatt, az utóbbit pedig az a mérhetetlen lelki gyötrelem miatt írtam.

Rendkívül nagy utat jártam be Emmával és sokat fejlődtem általa jómagam is. Egy fiatal hölgy vágyain keresztül és a különböző élet adta gyötrelmeken át mindent megtapasztalhattam, de a végére nem maradt semmim, amiből felemelkedhettem volna. Egy sors lehet bármilyen kilátástalan a kezdetekben, nagyon sokat változhat akár pozitív irányba is, csak nyitottnak és bátornak kell lenni. Emma megadta számomra ezt, mégis néha nehezteltem rá. Egy ideig e kettőséggel tekintettem rá, míg végül megérett bennem a felismerés, miszerint ebben a regényben kicsit mindenki „antihős” a maga nemében. Nincs csak patyolat tiszta lelkű nemes hölgy, ahogy a „gonosz” sem csupán lélektelen személy. Mindenkiben van jó és kevésbé szerethető oldal, ami tulajdonképpen emberivé és hitelessé tette a szememben őket. Ezt a fajta jellemábrázolást nagyon szeretem, mert sokkalta közelebb érzem magamhoz a szereplőket.

Események szempontjából hullámzónak mondanám, hiszen vannak fejezetek, amelyek lassan folydogálnak és akad olyan is, amikor csak kapkodtam a fejem. Azt hiszem ez a fajta váltakozás ad egy bizonyos ébresztőt is az olvasó lelkének, hogy ne lankadjon figyelme.

A regény végére pedig elfáradtam szellemileg, amihez nem vagyok hozzászokva. Ezt elsődlegesen a lázadó lelkemnek tudom be, hogy képtelen voltam elfogadni a történet végét és oly sok kérdésem maradt, amire nem leltem választ. Hogy felháborodtam-e? Igen, nem tagadom, de mit tehettem volna? Ennyi érzelmi tortúra után vágytam a számomra kielégítő magyarázatra, mégis elfogytak a lapok.

Mit tehet az olvasó, ha nincs vigasz a fájdalmára? Talán semmit, vagy talán elfogadja, hogy ez a történet így ért véget.

Összességében egy nagyon kellemes olvasási élményben volt részem, amely cseppet önsegítő is volt a számomra, mert Emma karakterén át megértettem, hogy a vágyaink lehetnek bármekkorák, nem mindig lépünk a helyes ösvényre értük, de ettől még a bűntudat jelzi számunkra, hogy hol húzódnak meg határaink. Hogy valaki átlépi-e ezt a vonalat, azt pedig majd mindenki maga eldönti!

Ajánlom a könyvet minden olyan olvasónak, aki szereti a korhű történeteket, szeret kalandozni és hisz abban, hogy az ember vágyain át ítéltetik meg! Egy különleges szerző csodálatos történetét veszi kézbe mindenki és remélem hasonlóan fogtok vélekedni, mint én!

Ez a kötet polcod ékessége lehet, ha a NewLine Kiadó weboldalán megrendeled.

Írta: NiKy

Max Porter - Lanny

 

„Mi volna, ha az emberek kimondanák, amit igazából éreznek?”

Vannak azok a történetek, amelyek olvasása után úgy érzed többé nem vagy ura gondolataidnak, mert csapdába estél és meg is érdemled büntetésedet. Ez a könyv, amit most értékelni kívánok ilyen hatással van rám és tudom, hogy ez csak a kezdet. Hiszem, hogy minden regényt okkal veszek kézbe és többnyire a megfelelő időben és ebben semmi spiritualitás nincsen, csupán nagyon erős megérzéseimre hallgatok ilyen esetekben.

Max Porter szerző immáron második regényét olvastam, hiszen tavaly nagy kedvencet avattam első alkotása által. A ​bánat egy tollas állat című szerzeménye a gyász feldolgozásán alapszik, amely a maga groteszk módján végigvezeti az olvasó lelkét az öt különböző gyógyulási szinten. Azon lelkek, akik veszítettek már el fontos személyt az életükben és kicsit nyitottabbak a könyvek nyújtotta segítségre, hatalmas fejlődésen mehetnek keresztül és még viszonylag jól is szórakozhatnak közben. Számomra ilyen hatással volt akkor az író kötete és nagyon vártam, hogy újra olvashassak tőle.

Lanny című regénye 2021 őszi újdonságainak egyike, amely a Jelenkor Kiadó gondozásában jelent meg. Többnyire külön figyelmet fordítok a borítóra, de ebben az esetben ettől eltekintek, mindenki nézzen rá és vonja le a maga konzekvenciáját.

Már a cím is sokat sejtető, elvégre egy nevet takar. Ez a név különleges, ahogy gazdája is, hiszen egy kisiskolás fiú birtokolja. Lanny más, mint a többi gyermek, hiszen kíváncsi, rendkívül érdeklődő és énekével még a legfagyottabb szíveket is felmelegíti. Örökmozgó természetével a falusi emberek nem tudnak mit kezdeni, ahogy szülei is sokszor tanácstalanok. Egy nap egy idős művész szárnyai alá veszi és segít kibontakoztatni azt a hatalmas belső kincset, amit e gyermek birtokol.

Ez idő alatt is valahol az erdő mélyén, a hideg fakérgek alatt, ahol a holt sem szívesen fekszik, egy árnyék várja az emberi szavakat. Ennek a megfoghatatlan teremtménynek az élet és halál csupán egy apró játék, és, hogy éppen melyik nyer, azt minden éjjel maga dönti el. Hosszú léte folyamán mindig keres és kutat, de mások észre sem veszik, csak néha egy-egy elsuttogott hangfoszlány meri kimondani a nevét. A halott Fogacsán Apó része a természetnek és eggyé olvad a falubeliek életével, míg meg nem leli azt az egyetlen apró, fényesen ragyogó lelket, kinek létezése gyönyörrel tölti el. Vajon ki ez az árny és mi dolga van? Lanny, ez a tündéri gyermek, vajon képes lesz-e valaha beilleszkedni egy lassan változó falu társadalmába, életébe? És vajon mit képes kibírni az emberi elme, amikor a legnagyobb fájdalommal kell szembesülnie? Erre és még számos más nagyon fontos kérdésre is megleli mindenki a választ, mert az olvasó akaratlanul is keres, kutat és addig nem nyugszik, míg válaszait meg nem kapja.

„Apró, elbizakodott villanások vagyunk egy fenséges, grandiózus rendszerben.”

Szubjektíven csak annyit írhatok, hogy ennek a könyvnek ismételten nagy ereje és elképesztően mély mondanivalója van. Többször úgy éreztem, hogy nem elég csak nagyon figyelmesen olvasnom, mert ki kell nyitnom közben a lelkem rozsdásodott kapuját és be kell fogadnom az író esszenciáját. Határtalan fájdalommal, az el nem mondott szavakkal, a meg nem élt pillanatokkal és egy óriási fekete mélyedéssel találkoztam. Ebben a sötétségbe beledobtam minden keserűségemet, felesleges terhelő gondolataimat és kiüresedtem. Ekkor Lanny megfogta a kezemet és elvezetett a fénybe, amitől elsőre megvakultam, majd ismét egy tisztább látással felocsúdtam. Ez a könyv ilyen hatással volt rám.

„Mindig az a legjobb, becsületesnek lenni.”

Karakterek szempontjából mindenkinek fontos a szerepe, mondanivalója, akár csak egy lélegzete. Ami elsőre oda nem illőnek tűnik, az is egy egésszé forrja össze magát a végére és nem marad semmi és senki, akiért ne fájt volna a szívem.

Lanny, te különlegesebb voltál számomra, mint meg nem született gyermekem, kinek gondolatát is féltve őrzöm lelkemben. A belső tisztaságod, a folyton mozgó, állandó kérdéseket feltevő személyed betöltötte az űrt és rendkívül hálás vagyok érte.

A szülők gyarlósága nagyon emberi volt, még akkor is, ha helyenként izzó vassal ütöttem volna őket, de rájöttem én túl szigorú vagyok és talán ezért nem is érthetem eme gondolatiságot, cselekedeteket.  

„Eszembe jutott az anyám. Valaki azt mondta egyszer neki, amikor még nagyon fiatal volt, hogy nem képes kiénekelni egyetlen tiszta hangot se. Úgyhogy egész életében nem dalolt, nem fütyörészett soha. Én nem tudok énekelni, mondogatta.

Nem sokkal azután, hogy meghalt, rájöttem, hogy ennek az a nevetségesen ostoba vélemény volt az oka. Nem tud énekelni.”

És te, drága Flúgos Pete, soha nem gondoltam volna, hogy ennyire megkedvellek és bárhogyan is, de mindent megértettem. Különleges lélek vagy egy hatalmas horizonton, és csak igazán az tud rád szeretettel tekinteni, akinek a belső világa legalább olyan ragyogó. Soha ne aludjon ki benned a tűz, hiszen ettől vagy egyedi és megismételhetetlen.

Események szempontjából egy perc nyugtom sem volt, minden oldalon nagy figyelemmel haladtam előre és csak reménykedtem, hogy épségben végig tudom olvasni a könyvet.

Nagyon egyedi a regény, többek között a narratív struktúrája teszi azzá, de benne van a szerző minden lélegzete, gondolata, véleménye, szívdobbanása. Nagy figyelmet igényel, de ettől is erős a hatása, hiszen testestől és lelkestől a történettel lélegezik az olvasó és szem nem marad szárazon.

A szerző párhuzamot von az élet és halál, az őrület és értelem, az álom és valóság között. Felhívja a figyelmet, hogy csupán apró pillanatok összessége az élet és csak az él igazán, aki meglátja életének fénylő szilánkjait. Többször is visszatekint a múltba, majd újra a jelenbe, több szemszögből megvizsgálva egy adott órát, percet. Minden perspektíva egy külön látásmód, de összességében csak az olvasó értheti meg a valóságot. Kicsit olyanokká válunk ez által, mint ha mi lennénk a mesélő, akinek akarva akaratlanul is a báb szerepe jut, hogy ebből feleszmélve a végére kiüresedjen, és csak bámuljon a semmibe.

„Ő abban hisz, hogy a lelkünk kiszökik, és ott járkál körülöttünk egy darabig, és alaposan körülnéz. Ő azt hiszi, akkor láthatjuk először, hogy is zajlanak a dolgok igazából, hogy mennyire közel vagyunk a növényekhez, hogyan kapcsolódik egymáshoz minden, és végre fölfogjuk, de ez csak egy másodpercig tart. Formákat és mintákat látunk, és ez hihetetlenül gyönyörű, mint a világon a legeslegjobb alkotások, és minden egyszerre benne van, a matematika, a tudományok, a zene, meg az érzések, az összes dolgok egyben. És aztán csak szétoszlunk, és levegővé változunk.”

Összességében ismételten egy nagyon egyedi és rendkívül sokrétű történetet olvashattam, amiért nem lehetek elég hálás.

Ajánlom a könyvet minden nyitott léleknek, mert vannak azok a történeteket, amelyeket nem elég megérteni, be is kell tudni fogadni. A lélegzetünk eggyé válik ilyenkor a szereplőkével, és amíg az utolsó lapot el nem olvassuk, nem tudjuk, hogy hol kezdődik a valóság és mi az álom éppen. Ettől is csodálatos olvasónak lenni, hiszen ahány könyvet kézbe veszel, annyi utazásra váltasz jegyet.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Jelenkor Kiadó oldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy

Gál Szabolcs - Star Sky

 

“A negatív karma a legerősebb kapocs két ember között. Gondolja el, sérelmeket okozunk valakinek, ha a másik nem bocsát meg és nem zárja le, akkor azzal még lesz dolgunk. Így van a világ egyensúlyban.”

Vajon el van-e az ember sorsa rendelve a csillagokban? Elkerülhető-e a végzet, ha már ismert, vagy az ember minden törekvése hiábavaló, mert a kozmikus szabályok mindent felülírnak?

Gál Szabolcs - Star Sky című írása 2020-ban jelent meg és két sors generációkon átívelő egybefonódásáról szól. A kötet ízléses csomagolást kapott, bár a borítón szerintem a fényképező barna doboza túlzottan dominál és nem voltam kibékülve a magasban szálló repülőn a termékmegjelöléssel sem, de ezek csak apróságok. Eleinte tetszett e belső szerkesztés és tagolás, de aztán az olvasás során ezzel meggyűlt a bajom, de erről még később fogok írni.

A történet két idősíkot ölel fel; a viktoriánus Angliában kezdődik egy balsorsú szerelemmel, majd napjaink Magyarországán fejeződik be. Bár eleinte romantikus történetnek indul, de később nagy szerepet kap benne ármány és cselszövés, politika valamint csippetnyi erőszak is.

A legnagyobb problémám a könyv olvasása folyamán az volt, hogy nem tudtam akár egyetlen szereplővel sem szimpatizálni vagy azonosulni, nem éreztem egyiküket se hiteles, hús-vér embernek. Ez leginkább annak köszönhető, hogy szinte alig tudunk meg valamit a jellemükről, érzelmeikről vagy motivációikról. Az egész történet egy légüres térben mozog, ezt leginkább a korabeli angliai események leírásánál éreztem hiányosságnak, az író már sokkal magabiztosabban bánik a jelenkori szereplőkkel, akik közül többen is jóval árnyaltabban lettek kidolgozva.

Az alapvetésnek számító románc rendkívűl elnagyolt, alig kapnak helyet benne az érzelmek, szinte csak annyit tudtam meg a pár kapcsolatáról, hogy irigylésre méltóan gazdag nemi életet élnek. A szex fontos pillér valóban, de egy percig sem éreztem ennek a szerelemnek az enigmatikus jelentőségét.

Valahogy az egész angliai szál sántít, mintha nem tudná eldönteni, hogy krimi legyen vagy romantika. A férfi főszereplő lebukása inkább egy színpadi bohózat csúcsjelenetét juttatta eszembe, semmint valami drámát. A morális iránytű is ide-oda mozog: egy erkölcsi megingás évszázadokra rossz karmát jelenthet, de az emberölés szinte helyeselendő és bátor tett a történet szereplőinek magatartása alapján.

Ezzel szemben kapunk sok információt a XIX. századi London és Cheltenham helytörténetéről, a városrendezési folyamatokról és a vasúthálózatról, továbbá egyes helyszínek utca-házszám pontossággal vannak megjelölve. Kétségtelen, hogy az író tájékozottan mozog ebben a témában, de szerintem ezek az ismeretek ilyen mélységben csak kevés olvasót fognak érdekelni, az olvasás élményéhez pedig szinte semmit nem tesznek hozzá.

A kötet rendkívűl szétaprózodott, sok rövid fejezetre van bontva, ami közül számos alig fél oldal hosszúságú. Ez számomra egy idő után nagyon zavaró lett, állandó az ugrálás a szereplők és a helyszínek között, sok fejezet olyan kurta, hogy szinte nem is tartalmaz érdemi mondanivalót. Sokat segített volna, ha inkább nagyobb, összefüggőbb részekre lett volna tagolva a történet. Így olyan, mintha összeollózott újságkivágásokat vagy egy film forgatókönyvét olvasnánk.

Fontos szerepet kap az asztrológia, ahol megint úgy éreztem, hogy az író lubickol, ezek a részek tényleg érdekesek lettek, de magamban azt kívántam, hogy bárcsak egy kicsit laikusabban lettek volna megírva.

Gondok vannak sajnos a nyelvezettel is. Néhány esetben szavak hiányoznak a mondatokból, ami egy esetben eléggé össze is zavart, de ezeken még könnyen tovább tudtam lépni. Azt viszont már nem tudtam megérteni, hogy a magyar hétköznapi szóhasználatba át nem ültetett angol szavak miért nem lettek lefordítva? Például slum, stakeholder vagy obsessed? Persze ki is lehet keresni a jelentésüket a szótárból, de ezeket nyugodtan le lehetett volna írni magyarul, még akkor is, ha azok angol szereplők szájából hangzanak el. Nem tartottam szerencsésnek a kendőzetlen aktuálpolitikai utalást sem, bár én ilyen szempontból semlegesnek tartom magamat, de ez egyes olvasók számára megintcsak zavaró lehet.

Sokszor éreztem úgy, hogy az író feltételez az olvasó részéről bizonyos “egyértelmű” ismereteket, szinte soha nem találkozunk táj –vagy helyszínleírással, hangulattal, mintha mindenki tudná, hogy hogyan néz ki egy viktoriánus korabeli Edinburgh vagy hogy mit jelent a cerveza.

Súlyos hibának tartom, hogy egy vílághírű együttestől átvett teljes oldalas dalszöveg esetében nincsen megjelölve a forrás, ami akár kellemetlen jövőbeni szituációkat is eredményezhet. Továbbá angolul nem tudó olvasók számára egy esetleges szerzői fordítás itt is sokat segíthetett volna.

Összességében véve kár a könyv első feléért, nagyon vontatottra és elnagyoltra sikerült. Meglátásom szerint sokkal jobb végeredmény születhetett volna, ha az író inkább a jelenre koncentrál, és mondjuk a mai kor emberének szemszögéből mondta volna el a múlt eseményeit, akár úgy, hogy a szereplőkkel együtt ismerjük azokat meg a cselekmény során.

A fent leírtak fényében nem tudom, hogy kinek szól igazán és pont ezért minden kedves olvasó döntse el maga, hogy szerencsét próbál -e az adott kötettel.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Libri weboldalára ellátogatsz!

Írta: NiKy

Max Porter - A bánat egy tollas állat

 

Mindannyian különlegesek vagyunk, mindenki keresi az újat, azt az egyedi tárgyat, élethelyzetet vagy akár könyvet, amitől többek leszünk, mégis egyedi és kivételes. Számos olyan írótól volt szerencsém olvasni, aki az adott korban, melyben élt  nem mindennapian, akár kicsavarva adta át olvasójának gondolatait, tudását, meglátásait.

Hogy ez miért történt, ezernyi választ adhatunk rá, de igazán csak azon emberek értik meg a szokatlan regények mondanivalóját, akik vagy átmentek hasonló eseményeken, élet helyzeteken, vagy nagyon nyitottak az egyediségre. És ha már itt tartok, a kreatív gondolkodás szerelmese vagyok. Ez a mély rajongásom adódik abból is, hogy jómagam is ilyen pályát választottam az egyik fő életcélomnak, de a másik és legfontosabb, hogy imádok olvasni, és szeretem az emberek gondolatait, tudását megismerni. Fejlődök általuk többnyire és úgy érzem egy újabb lélekesszenciát fogadhattam barátommá.

Mert bizony, mi olvasók, olyanok vagyunk az írók számára, mint vendég a fodrász számára. Ugyan úgy visszajárunk, ha elégedettek vagyunk az alkotó munkásságával, és minden alkalommal igényeljük tehetségét. Ahogy a hajunk is picit másabb lesz, sose lesz ugyanolyan, úgy minden olvasás az írótól formál rajtunk. És, hogy ez miért is fontos? Lehet, te csak élvezed az olvasás adta örömöket,-és evvel nincs is semmi baj-, de többen vagyunk úgy, hogy be akarjuk fogadni és mindig többé válni.

Ez a hosszú felvezetés, ennek a könyvnek a végterméke. Max Potter számomra egy ember a tömegből, de miután befejeztem a történetét, barátommá fogadtam, két test és egy lélekké váltunk egy időre. Nagyon megosztó az alkotása, többeknél ki fogja húzni azt a bizonyos gyufát, de jól teszi. Ha szereted, ha unod, ha utálod teljesen mindegy, mert érzelmet vált ki nálad, már elért valamit. A tompultság a rohanó világunk egyik mellékterméke. Olvasunk, darab-darab, de nagyon kevés érzelmet fektetünk bele, tisztelet a kivételnek.

Én kemény lelkű vagyok, sokan nem kedvelnek, nyíltságom és őszinte beszédem miatt, de nem érdekel.  Jobb tudni és világosságban járni, mint sötétségben tapogatózni. Szeretem a fényt, mert megmutatja a rútságot is. Ahogy ez a kötet, egy olyan témát boncol szét, melyről sokszor nem szeretünk sem beszélni, sem pedig észrevenni.

A gyász, mint jelenség nem egy pozitív érzés. De ezen is át kell, hogy essünk, méltón elsiratva szeretteinket, vagy egy életformát, álmot, vágyat, mely nem teljesülhetett be. Eme könyv három lélek mélyre süllyedéséről szól, a gyötrődés különböző időszakairól, az önpusztítás, majd a felengedés és végül a viszonylagos megbékélésről.

Nem simogatja a lelket, egy varjú segítségével vezeti végig az olvasót a fázisokon és bizony sokszor mocskos, trágár. De ha valaki csak ezt látja meg, tudomásul kell venni, hogy nem neki íródott ebben a formában ez a téma és érdemes tovább keresni más forrásokat is. Nekem a lemeztelenített valóságot nyújtotta és segített gyógyulnom. Mindenki gyászol élete folyamán, van, aki kevesebbet, valaki többet, de átéljük a vesztesség okozta károkat és elszenvedjük a magunk fájdalmát. A kötet egy iránymutatás, egy özvegy apa és két fia által megélt események, a múlt és jelen váltakozásán át, és némi jövő képet mutatva.

Különlegessége nyersesége, a szavak bravúros használata és ez a tollas állat léte, gondolatai, meglátásai. Sokszor úgy éreztem ez sok, megfulladok, de ezen pillanatokat feloldotta egy oda nem illő, mégis fantasztikus hatást keltő poén, és csak azt vettem észre már azért sírok, mert kacagok. És az utolsó tíz oldal kitépte a szívemet, megcsipkedte, lenyelte, majd kihányta és visszaadta. Most regenerálódok és emésztem az olvasottakat. Számomra hatalmas kedvenc, mert különleges, szókimondó és gyógyító.

Amennyiben kíváncsi vagy a könyvre, leadhatod rendelésed a Jelenkor Kiadó weboldalán.

Írta: NiKy