"Az élet értelme a szeretet" - Interjú Tillmann Pentele szerzővel

 

Kép: Tóth Csilla Ilona

Azt szokták mondani, hogy a Haiku a költészet ékszeresdoboza. Sok apró, fényes gyöngyszem, amely külön egy-egy pillanat emlékeitől csillog, de együttesen nagyobb fénnyel világít, mint a Hold ezüstösen visszacsillanó képe a víztükörben. Erre ez a pár sor az ékes bizonyíték:

„Egy árva könnycsepp

A végtelenbe csöppent –

Utána mennél.”

Évek óta nagy rajongója vagyok a haiku költészet csodás világának, ahol pár sorban olyan pillanatképeket rögzítenek a szerzők, amelyeket mi, hétköznapi szemléletű emberek valószínűleg sosem vennénk észre. Sokszor rácsodálkoznak a természet adta szépségekre, az emberi érzelmek ezerszínű ragyogására vagy éppen olyan eseményekre, amelyek csak ott, abban a pillanatban válnak láthatóvá. Kíváncsi lélekként 2022-ben volt szerencsém kézbe venni Tillmann Pentele - Éhes sziromsugarak című verseskötetét, amely akkor nagyon megtetszett és szívembe zártam minden sorát. Idén pedig Eleven viadukt című könyvével végleg rám tekere a hűséges olvasó „rabláncát”. Mivel számos kérdés és gondolat fogalmazódott meg bennem olvasásaim folyamán, így éltem a lehetőséggel és interjút kértem a költőtől, amelyet legnagyobb örömömre elfogadott. Ezt a beszélgetést szeretném most megosztani veletek. Kérlek, hogy fogadjátok szeretettel és érdeklődéssel!

Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogy kezdődött az költői pályafutásod és mikor szerettél bele az írásba?

Az első publikációm az Aposztróf Kiadó Szó-Kincs 2013 antológiában jelent meg. Ez hozta meg számomra a kedvet, hogy ne csak a fióknak írjak. Gyerekkoromtól kezdve foglalkoztatott az írás, de csupán önnön szórakozásból, innentől viszont már buzgón kerestem az irodalmi pályázatokat, hátha sikerül beválogatást nyernem másutt is. Eleinte nyelvi játékokból inspirálódva alkottam rövid groteszk versikéket, melyek zöme a Kis Lant folyóirat több számában meg is jelent, majd egy-kettő A Hetedik folyóiratban. Kevésbé groteszk, de még mindig ilyen rövid hangvételű verseimet párszor a Cédrus Művészeti Alapítvány is közléssel jutalmazta, így megjelenhettek a nyomtatott Napút folyóiratban, majd a később létrejött Napút Online felületén. Ugyanitt az évről évre kiírt tematikus haiku pályázaton is rendszeresen beneveztem, és ha az emlékezetem nem csal, csupán egyetlen egyszer nem sikerült beválogatást nyernem. Nem szokásom dicsekedni, de most kivételt teszek: a legutóbbi pályázaton viszont, mint Kiemelt-pályázó oklevélben is részesültem.

Először az Éhes sziromsugarak című könyvedet vettem kézbe, amely – mint már fentebb említettem -, egy bizonyos életszeretet és tisztelet érzését kelti az olvasóban. Mennyire volt tudatos ennek a szemléletnek a megragadása, átadása az olvasó számára? Milyen üzenetet kívántál „kikiáltani” az irodalmi világba?

Sose írtam olyan céllal, hogy az követendő példaként szolgáljon. Inkább a szórakoztatás motivál, mind magam, mind az olvasók számára. Hiszek abban, hogy az élet értelme a szeretet. Talán ez az, ami még visszaköszön a haikuimból.

A könyv számos értéke mellett megtartotta a már oly „megszokott” haiku alapszerkesztési formát, amely az évszakok váltakozásával osztja fel a költeményeket. A négy eltérő fő rész elemeiben hűen ábrázolja az adott időszakot, mégis sokszínűségre törekszik. A természet apró csodáitól kezdve, az emberi lélekesszencia töredékekig, mindent megtalálhat az érdeklődő publikum, ráadásul a humor is megfűszerezi ezt a világot. Milyen sajátos oknál fogva nyúlsz bizonyos verseidben az „adomákhoz”? Nem félsz attól, hogy esetleg félreértik, vagy bohózatnak veszik ezáltal az írásaidat? Hiszen ez a stílus ugyan mindenkiben él, de sajátos formában, tehát ami számomra kacagtató, lehet másnak ennek ellentétjét jelenti. Gondolok például eme soraidra:

„hajnali égen

két bőregér kóvályog

vértől részegen”

A költői létből kitekintve, magánemberként is jellemző rád ez a stílus?

Egyáltalán nem félek attól, hogy félreértenek. Nincs abban semmi. Ezek a saját magam átélt pillanatnyi benyomások, és kész. Egyébként e haiku megírásának körülményére pont nem emlékszem, de nem feltétlen kell itt szó szerint vérszopó denevérekre gondolni, melyek a buliból hazatartó fiatalság vámpírjai. Valószínűleg a cikázást látva leltem bennük egy valamikori részeg önmagamra. Már én is mosolygok rajta, de nem gondolnám, hogy viccnek szántam. Ami viszont tagadhatatlan, igen, magánemberként is jellemző rám a humoros sztorizás. Nem feltétlen törekszem mulattatni, csak egyszerűen hajlamos vagyok úgy mesélni, hogy közben torztükörből, esetleg fejen állva tekintek vissza a történtekre. 

Kép: NiKy

Idén pedig – már tudatos választásomként – került kezeimbe Eleven viadukt című köteted, amely kissé eltér az általam először olvasott verseskönyvedtől, mégis elmondható róla, hogy érzelmekben és humorban gazdag. Ellenben szemfüles olvasóként, illetve egy könyvbemutatódon elhangzott információ morzsa által úgy éreztem, hogy a magánemberként választott hivatásodat is beleszőtted verseid szövegébe. Mennyire van alapja ennek a gondolatmenetnek, és ha így van, miért választottad ezt a sajátos ismertetési formát?

Nem nagyon kellett szövögetni, beletekeredett az magától, és utólag sem gondoltam, hogy ildomos volna elzárni a publikum elől, ha egyértelműen a kéményseprő voltomra utalnak. Soha nem akartam másnak láttatni magam, mint aki vagyok. Ami pedig e lassan eltűnő mesterséget illeti, úgy érzem, méltán megérdemli, hogy ebben a versformában is születhessenek róla költemények. Sajnos mára elveszítette megbecsültségét. Akárhogy is van, én büszkeséggel gondolok vissza e szakmában eltöltött közel tíz évre.

A költészetedben fel-felütik fejüket az pajzán eszmei kitekintések is. Gondolok itt például eme soraidra:

„pongyolád alá

suhant a fantáziám

pitypang-pihéje”

Tudatos „flörtölésről” lenne szó, vagy kis pikkantériának szántad az ehhez hasonló verseidet? Esetleg van egy konkrét vagy képzeletbeli címzettje ezeknek a rímeknek?

Rég nincs bennem effajta kamaszos kíváncsiság, hogy én szoknyák alá nézzek. Egyébként egy gyógynövényes könyvet lapozgatva figyeltem fel a gyermekláncfű másik nevére. Gondolatban kettészeltem azt, s e kapott két szóból kiindulva alkottam. Hogy lehetett volna-e belőle kevésbé sikamlóst összehozni, nem tudom, ám eszem ágában sem volt ezt félrehajítani. Volt, aki azt tanácsolta, hogy kerüljem az erotikus témát a haikuírás során, mert nem jellemző a műfajra. Igaza van, tényleg nem elterjedt, ugyanakkor elvétve bár, de fellelhető még a klasszikus japán szerzők alkotásai között is. Hagyományt ide vagy oda, az olvasóim továbbra is számíthatnak tőlem ilyen és hasonló anomáliákra, viszont nem ez lesz az fő célom. A kérdésedre pedig visszakanyarodva hozzáteszem, hogy minden egyes haikum elsődleges címzettje a párom. Nélküle nem tudnék ennyi érzelemdús és színes alkotást létrehozni. Ezért is van az, hogy az Éhes sziromsugarak című kötetemet neki ajánlottam: „Babarózsának”.

Azt mondják, hogy a versek és a haikuk a szabad gondolatok gyöngyei. Hogyan vélekedsz erről?

Erre a kérdésre csak annyit tudok válaszolni, hogy én eleve szabadgondolkodású vagyok, és szabadon írok. El sem tudom képzelni másképp.

Kép: NiKy

Számodra kik a haiku műfaj nagy alkotói? Kiktől inspirálódtál az évek alatt vagy van-e olyan nagy alkotó, akinek a stílusa közel áll hozzád és miért? 

A műfaj nagy alkotói? Bele se kezdenék, mert igen hosszú a lista és senkit se szeretnék kihagyni. A hazai piacon megjelenő minden magyar nyelvű haikukötetet igyekszem beszerezni. Mind-mind formált, s úgy érzem, mindig tanulok belőlük. Akiknek a stílusa közel állhat hozzám (vagy legalább is szeretném): ilyen például Kobajasi Issza a humora által, őt Terebess Gábor fordításában olvastam először, a másik Kállay Kotász Zoltán, haikuinak nyelvi játékossága folytán. Zalán Tibort is szeretném megemlíteni, bár kevésbé hiszem, hogy közel áll a stílusa az enyémhez, viszont nagyon szeretem. VÁZ című kötetét gyakran forgatom. Abból a Póz című haikuját most mégiscsak bátorkodom az általad példaként előhozakodott denevéres haikum mellé helyezni. Idézem: „Másnapos ablak / mered rám. Krisztus-pózban / várom a halált”.

A hétköznapi életedben a munka mellett mikor jut időd az írásra? Van-e olyan időszaka egy napnak, amikor csak az alkotásra tudsz koncentrálni? Honnan merítesz iheletet és van-e olyan tevékenység az életedben, amely mélyíti ezt a tevékenységedet? 

Egy kis notesz mindig van nálam, ha valami eszembe jut. Meg esett már, hogy séta közben raktam össze fejben egy-egy háromsorost, amit most haikuként olvashat tőlem a nagyra becsült olvasó. A legtöbb viszont este (vagy közvetlen munka után) már otthon, a fürdőkádban ellazulva születik. Persze, a hosszabb terjedelmű művek esetében csak skiccek íródnak itt a habok között. Az asztali gépnél kap minden végleges formát. A hagyományos haiku tematikája mindig a természethez kötött, a szabadban végzett munka pedig könnyen lehet e pillanatnyi benyomások paradicsoma.

Kis kutatómunkám alkalmával úgy láttam, hogy szerkesztőként is tevékenykedsz. Ez cseppet más oldala az irodalmi szférának, mesélnél erről kicsit részletesebben? Hogy jött az életedbe eme tevékenység és mennyire tudod összeegyeztetni a versírással? Időszakos vagy állandó munkákat vállalsz? 

Én ajánlottam fel Zolinak a segítséget, barátságból. Tudtam, hogy egy könyvkiadót beindítani biztos nem lehet kis feladat. A videofelvételek szerkesztése pedig nem az első helyen áll ilyenkor. Számomra ez kikapcsolódás, ha éppen nincs kedvem írni vagy olvasni munka után. Amatőrként használom a szerkesztőprogramot, így erősen igyekszem, hogy minél élvezhetőbb legyen majd az összeállításom.

Kép: NiKy m.i.

Térjünk rá kicsit a kiadásra. Az éhes sziromsugarak című könyved a Dr. Kotász Könyvkiadónál jelent meg. Hogy találtál rá a kiadóra és milyen volt a közös munka? 

Kállay Kotász Zoltánnal az ismeretségünk 2016-ra nyúlik vissza. A Napút Online irodalmi portál főszerkesztője volt akkoriban, én pedig a náluk kiírt Kortárs irodalmi alkotások pályázatára küldtem be verseket. Az eredményhirdetést követően levélben megosztotta velem, hogy ugyan beválogatást nyertem a verseimmel, de hozzáteszi, volt köztük olyan, amely mellett igen sokat kellett érvelnie. Én ezt megköszönve, ellátott jótanácsokkal. Írta, hogy kíváncsi a többi szerzeményeimre is. Amint van, csak küldjem, én meg küldtem. A levélváltásaink így egyre sűrűbbek lettek. Időt, energiát nem sajnálva mentorál engem. 2017-ben találkoztunk először személyesen a Cédrus Művészeti Alapítvány tematikus Haiku pályázat ünnepélyes eredményhirdetésén. Itt is csak bíztatott, nehogy abbahagyjam az írást. Elsősorban neki köszönhetően ‒ gondolom, ösztönzőleg ‒ sorra jelentek meg a verseim a Napút Online felületén pályázaton kívül is. Nem sokra rá valamikor megkérdezte, hogy gondolkoztam-e már saját köteten… Egy éven belül meg is jelent az első önálló kötetem Eleven viadukt címmel az ő Műpártolók Egyesülete támogatásával a Napkút Kiadónál. 2020-ban eljött a Napúttól, és alapította a Dr. Kotász Könyvkiadót. Felvetette a második kötet ötletét, én meg örömmel belementem. A közös munka? Szerintem már nem kérdés: baráti.

A könyveid borítóiról egységesen elmondható, hogy egy-egy természeti csodát jelenítenek meg. Tudatos választásokról van szó? Mennyire a saját döntésedből születtek meg a borítóid és elégedett vagy-e velük? 

Mindkettő saját választás. Az első kötetem százhúsz haikuja közül egy tucatnál is több kapcsolatos a nappal, amit akkor úgy véltem, hogy nem elhanyagolható észrevétel, ha a borítót tervezzük. Viszont erre nem akartam címileg is utalni, így olyan képet próbáltam találni, amin megjelenik ugyan a nap, de többlettartalommal bír. Így eset a választásom Selmeci László galagonyás fotográfiájára. Az ág íves hajlása, mint egy hídé: élő híd! Eleven viadukt… A második kötetem, Éhes sziromsugarak borítója, párom Simkó Fanni fényképfelvételei. Az előzményei, hogy a könyv hátoldalán lévő képen anno merengve észrevettem, azon a méhek, ahogy a mézcsöppet körbegyűlik, megelevenítik a társaik által berepült virágot, melyről a nektárt gyűjtötték (szárnyaik a szirmok analógja). Erről írt haikum többedmagával megjelent a Napút Online portálon, és ez a kép szolgált illusztrációként. A könyv elején lévő képre pedig úgy esett a választásom, hogy egy régebbi kirándulásunk emlékeit nézegettem, amikor feltűnt, hogy eme virág a hiányzó szirmával, akárcsak a méhek bezáratlan köre. Gazdagabb mondanivalójú borítót talán nem is lehetett volna kitalálni.

Milyen jövőbeli terveid vannak? Mikor várhatjuk az újabb könyvedet és maradsz-e a költészet világában? 

Idénre lett tervezve, hogy megjelenik az Aranymogyoró című első regényem. Ha minden jól megy, évvégére várható. Három évvel ezelőtt kezdtem el írni a világjárvány hatására, de semmiképp nem dokumentum jelleggel. Fikció. Vissza fogja adni ugyan az akkori hangulatot, ám abszurd humorral fűszerezve. Amire pediglen mindvégig törekedtem, hogy egyszer se szerepeljen benne a koronavírus szó semmilyen formában.  Ha megjelenik, utána nem kizárt egy újabb haikukötet…

Köszönöm szépen ezt a különleges beszélgetést és sok sikert kívánok!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook oldalát, ahol sok érdekes információt olvashattok!

Az Éhes sziromsugarak című könyvet a Dr. Kotász Könyvkiadó, valamint az Eleven viadukt című kiadványt a Napkút Kiadó webshopokban tudjátok megrendelni!

Írta: NiKy

Tillmann Pentele - Eleven viadukt

 

„Egy árva könnycsepp

A végtelenbe csöppent –

Utána mennél.”

Azt szokták mondani, hogy a Haiku a költészet ékszeresdoboza. Sok apró, fényes gyöngyszem, amely külön egy-egy pillanat emlékeitől csillog, de együttesen nagyobb fénnyel világít, mint a Hold ezüstösen visszacsillanó képe a víztükörben.

Sokan úgy gondolják, hogy eme kis verssorok nem említhetőek egy lapon a „nagy” versekkel, hiszen pillekönnyű szavaikkal csak egy-egy picinyke élet mozaikot rögzítenek, amelyet az aktuális szerző meglát vagy érez. Pedig ezek a gyöngyszemek nagyon értékesek, mert a hétköznapi élet sokszor unalmas, szürke vásznát színekkel bolondítják meg. Ráadásul a fényben ezek a színes csodák képpé állnak össze az olvasó szemei előtt, és amit eddig látatlanul láttunk, most elevenen robban lelkünkbe. A legrejtélyesebb alkotók ezért a haikuírók, mert olyan varázslattal bírnak, ami még a makacs, vakságban szenvedőt is meggyógyítják akaratlanul is. Látni vagy nézni? Azt gondolnánk, ugyanazt jelenti mind a két szó, de a gyakorlatban teljesen elválnak egymástól. Míg az előbbi rácsodálkozik a hajnal frissességére, a leveleken csücsülő, kicsiny esőcseppekre, elhiszi, hogy ami elé tárul sokkalta több a látszatnál, addig az utóbbi elfogadja, amit elé vetít az aznap és nem keres mögöttes értelmet, vagy szépséget semmiben. Hogy ki melyik szemlélettel tekint a világra, nagyon szubjektív, de egyet biztosan állíthatok. Az apró örömökért minden nap meg kell dolgozni, de a szorgalom és nyitottság ezer színben jutalmazza a bátrakat. Megéri mindenképpen!

„pillangó illan

a tó tükre siratja –

fordított eső”

Kép: NiKy m.i.

Tillmann Pentele költő immáron második kötetét vehettem kézbe, amely bár előbb került kiadásra, mint első olvasmányom (Éhes sziromsugarak 2022), mégis a gyűjtemény színvonala meghazudtolja ezt. A kötet jól mutatja a szerző könnyed, szinte légies stílusát, amely néhol kicsinyke pajzán humorral fűszerezett. Ezek az apró kitekintések – komiszságok - nagyon jót tesznek a hangulat fokozása tekintetében, hiszen az olvasó is felélénkül általuk.

Tillmann Pentele – Eleven viadukt című könyve 2019-ben jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában. A borítón Selmeci László fényképfelvételét láthatjuk, amely meleg színeivel és a természet adta szépségével, igazán remek érzéseket hoz a felszínre szemlélőjében.

A kötet felosztás nélküli, ámbár bizonyos időközönként egy-egy nagyobb cím alá rendezett. A megadott, sokszor összetett szavak, tulajdonképpen egy keretet adnak az alatta olvasható kis „pillanat verseknek”.

Ebben a kiadványban elsődlegesen a légiesség és az ember lelkének sokszínűsége mutatkozik meg. A versek időtállónak mondhatóak, mivel a sorok között rejtekező üzenetek többször jellemzik az átlagot, hiába tagadunk mindent.

„a talpad alatt
négylevelű lóhere –
szerencsetiprás”

Egy kis háttér érdekességként megsúgom, hogy a költő magáról is „megemlékezik”, mikor hétköznaponként mások felett „repked” és a sok koromtól mentesít minket.

Kép: NiKy m.i.

„kibomlik a füst
házacskád kéményéből –
fekete virág”

A szavak játékossága szinte kikiállt a sorokból, hol kis pimaszan kacsintgat, hol csak éppen egy félmosolyt engedd meg magának, de minden esetben kacagtató az eredmény utána.

„lyukas cipőtalp
a kíváncsi tyúkszemem
azon kukucskál”

Természetesen a komolyabb tematikák is érintve lettek, hiszen ez a párhuzam alapvetően is jellemzi a szerző munkásságát.

„kéretlen menedék –
fölöttem boltíves
koporsófedél”

Kép: NiKy m.i.

Ami pedig a könyvek és maga az irodalom szeretetéről mesélnek, azt külön ki szeretném emelni, mert nagyon szívembe zártam őket:

„nincs ihletem, írt
szó híján a szűz lapot
radírozgatom”

Ezek után úgy gondolom, hogy nem lesz meglepő senki számára, ha elismerem, hogy mennyire kedvemre valók a költő alkotásai és biztosan elmondhatom magamról, hogy egy hűséges olvasójára lelt bennem.

Összességében azt kaptam, amit már tapasztaltam első ismerkedésem alkalmával. A könnyed szavakkal ékesített sorok felemeltek, de a mélyebb gondolatok megerősítettek. Az ilyen könyvekért érdemes sokat olvasni, hiszen sose tudhatjuk, hogy éppen mikor lelünk rá egy különleges lélek „üzenetére”.

„beomlott tető
alatt ázó kötetek –
fuldokló szavak”

Ajánlom a könyvet Neked, aki most ezeket a sorokat olvassa és mindenkinek, aki szereti a költészet különlegesebb darabjait. Mert minden ékkő addig csillog, amíg a Nap és ebben az esetben az olvasó – tekintete reá szegeződik.

A könyvet megvásárolhatod a nagyobb bolthálózatokban vagy a Napkút Kiadó weboldalán egyaránt. 

Írta: NiKy

Tillmann Pentele - Éhes sziromsugarak

 „hajnali égen

két bőregér kóvályog

vértől részegen”

Hosszú évek óta keresem azokat a szerzőket - legyenek írók vagy költők -, akik egyéniségükkel alkotásaikon át képesek megérinteni a lelkem. Sok alkotót ismertem meg ez idő alatt és szerencsésnek mondhatom magam, hiszen nem egy barátságot kötöttem, mégis némiképpen egy bizonyos hiányérzet tört rendre felszínre bennem. Ennek talán az okát nem is lenne érdemes fejtegetnem, de mivel rosszul viselem a (probléma) csomókat, így végül arra a megállapításra jutottam, hogy bizony ezt is ki kell bogoznom minél előbb. Végül megtaláltam a megoldást, pedig véletlenül ismertem fel. Mai korunk komor eseményei okán, akaratlanul is keresem a humort, legyen bármilyen halovány is. Számomra egy mosoly felér ezer jó szóval, és ha olvasok is szükségesnek érzem ezt az „apróságot”.

A költészetre kitekintve inkább komorabb üzeneteket kapok útravalómul, sem mint boldog percekről való megemlékezéseket. Ezért kissé felvértezem lelkemet, mielőtt kézbe veszem az adott művet. Jelen esetben is így kezdtem volna meg az olvasásomat, de már volt szerencsém a szerző alkotásaiból „ízelítőt” hallani. Némi kitekintésként, hadd jegyezzem meg, hogy nem is olyan régen részt vettem a Dr. Kotász Könyvkiadó egyik könyvbemutatóján, ahol Kállay Kotász Zoltán vállalta a konferanszié szerepét, amelyet igen szórakoztatóan alakított, így általa nyertem előzetes betekintést eme kötetbe. Már akkor megállapítottam, hogy valami egészen különleges kis könyvet fogok hazavinni és vajon igazam lett? Nos, ezt mindjárt részletesen is kifejtem.

Tillmann Pentele költő, író és szerkesztő, akinek neve már önmagában is figyelemre méltó. Sokat gondolkodtam az írói névválasztás eredendőségén, de végül megértettem okát. A Pentele igen ritkán hallott, a köztudatban kevesek által ismert név, amely görög eredetű keresztnév, jelentése: könyörületes. Igazán érdekes választásnak gondolom, ámbár az is igaz, hogy egy-néhány költeményben fellelhető ennek eredete. Ezt a gondolatiságot meghagyom mindenkinek kibontakoztatni, hiszen érdemes kézbe venni a kötetet. Ha valaki megleli kis pimaszságomra a választ, örömmel venném, ha az értékelés alá megírná véleményét. Köszönöm!

Kép: NiKy m.i.

Tillmann Pentele - Éhes sziromsugarak című verseskötete immáron a második könyve, amely 2022-ben jelent meg a Dr. Kotász Könyvkiadó gondozásában. A kiadvány borítója letisztult képivilágával megadja az alaphangulatot.

A könyv számos értéke mellett megtartotta a már oly „megszokott” haiku alapszerkesztési formát, amely az évszakok váltakozásával osztja fel a költeményeket. A négy eltérő fő rész elemeiben hűen ábrázolja az adott időszakot, mégis sokszínűségre törekszik. A természet apró csodáitól kezdve, az emberi lélekesszencia töredékekig, mindent megtalálhat az érdeklődő publikum, ráadásul a humor is megfűszerezi ezt a világot.

Tavasz:

Kép: NiKy m.i.

Minden évben alig várjuk a tavasz eljövetelét, hiszen az élet bimbózni látszik. A növények „lerúgják” magukról a hótakarót, nagyot nyújtóznak. A hűs esőben megfürösztik elgémberedett tagjaikat, majd a friss, üde szellő megszárítja őket. A frissesség határtalan öröm minden élettől duzzadó élőlénynek és pont ezért a csintalanság is meg – megvillanni látszik.

„hosszú pillákkal

kacérkodik velem az

előbújó nap”

Nyár:

Kép: NiKy m.i.

A következő természetesen a nyár időszaka, itt már sokkal élénkebb a természet. Minden lélek – legyen az növény, állat vagy éppen ember – feltöltekezhet a meleg napsugarak csipkedésével, a lágy szellő simogatásával, a hűsítő eső ölelésével. Az élet ezer színben pompázik, csak körbe kell nézni és befogadni ezt a csodát.

„hegy árnyékában

nehezen érik a meggy –

nőj fölé, kis fa!”

Ősz:

Kép: NiKy m.i.

Az ősz már némiképpen a búcsú ideje, de még minden zsizseg, hiszen a természetben élők felkészülnek a fagyos télre, elemózsiát gyűjtenek, és meleg fészket készítenek. Míg a növények ezer színben pompáznak, addig az emberi lélek feltöltekezik a látvánnyal, a mennyei illatokkal és elfogadja, hogy lassan itt a csendesség időszaka.

„vasalás nélkül

csíptették fel az égre

eső függönyét”

Tél:

Kép: NiKy m.i.

És végül elérkezett a tél, fehér köpenyt húz magára a világ. A táj kopár, bár selymesen csillogó, hiszen a fehér lepelre hulló napsütés meg-megcsillan a zord idő ellenére is. A világ álmos és lassú, bár a felszín alatt vannak népek, kik most is szorgalmasan élik a hétköznapjaikat. Az emberi szív elfogadja ezt az állapotot és elgondolkodik az eltelt időszak múlandóságán, az életében megélt vagy éppen elkerült pillanatokon, eseményeken. Ahogy a világ lenyugszik, úgy éled a remény az újdonság iránt, de még ki kell „pihenni” az eltelt időszakot.

„szomorú tüzet
fojtogatja a sírás
vizes fa könnye”

Mint látható, amilyen picinyke ez a kötet, annyira sokszínű és változatos a maga tekintetében. Ráadásul olyan apróságokból merítkezik a szerző, amely a legtöbbünknek láthatatlan.

Külön ki kell emelnem a szerző pajzán gondolatait is. A humor mellett fel-felcsillanni látszott a Férfi a szó eredendőségében. Bizony szépen elszórtan helyezkednek el ezek a kis huncutságok, de a figyelmes olvasó rá fog lelni eme kis eszenciára. 

Kép: NiKy m.i.

„pongyolád alá
suhant a fantáziám
pitypang-pihéje” 

A humort már többször említettem, de talán pont ezért szeretném megmutatni az egyik „gyöngyszemet”.

„fűben fekve kis
pocakod csupán eggyel
több vakondtúrás”

Összességében elmondhatom, hogy üde, friss és nagyon fiatalos könyvet olvashattam. Ezek után biztos vagyok benne, hogy a másik kiadványát is el fogom olvasni a szerzőnek és érdeklődve várom a további alkotásait is. 

Ajánlom a könyvet a versek és haikuk szerelmeseinek, ráadásul a jó hangulat biztosítva van, hiszen a páratlan humor megteszi hatását. Aki egy kis könnyed kikapcsolódásra vágyik vagy éppen a rekeszizmok tornáztatására, annak garantált az élmény, ráadásul ehhez át sem kell öltözni, csak kényelembe helyezkedve élvezni a leírtakat. Kell ennél több? Ugye, hogy nem!

Amennyiben úgy döntesz, hogy elmerülnél ebben a világban, csak annyit kell tenned, hogy a Dr. Kotász Könyvkiadó webshopjában megrendeled a könyvet.

Írta: NiKy