Bergsveinn Birgisson - Válasz Helga levelére

 

„A szerelem nem csupán városi romantikus történet, hogy túlcsordul és megállás nélkül ömlik, mintha valami örök pumpa hajtása. (…) az embernek ki kell tartania a döntése mellett, táplálnia kell azt és nem eltérni tőle – ez a szerelem.”

Vajon mi a szerelem? Teszem fel immáron sokadszorra ezt a kérdést, hiszen egy megfoghatatlan, láthatatlan definícióról beszélünk, mégis az egyik legmeghatározóbb fogalom mai világunkban.

Az emberi érzelmek bonyolultsága mindig is vitatott kérdés volt. A mély érzelmű lelkek meghatározó szerepet töltöttek be az emberiség történelme során. A szerelem, közismertebb nevén románc számos formában megihlette évszázadok óta a művész embereket, akik többnyire egyoldalú, de mindenképpen negatív töltetű emocionális túlcsordulásuktól eltelve alkották meg az utókor számára műveiket. A világ számára ezek az alkotások többnyire az alkotó halála után váltak értékessé, pedig a még élő művész, talán nagyobb megbecsüléssel még időtállóbb és tartalmasabb „értékeket” álmodna meg a számunkra.

Az irodalmi szférában a romantika irányzata már igencsak elcsépeltté vált az utóbbi években, illetve elment egy olyan irányba, hogy szinte rendelésre íródnak az újabb művek, sem mint a tiszta érzelmi ábrázolás érdekében. Ehhez a tematikához nyúlva Bergsveinn Birgisson, izlandi származású író egy olyan kisregényt álmodott meg a számunkra, amely elsődlegesen a reális talajú gondolkodáson alapszik, mégis elmondható róla, hogy talán eredetibb és valóságosabb, mint azt elsőre  gondolnánk.

Bergsveinn Birgisson (1971. augusztus 30. Reykjavík) izlandi származású író, filológus, aki az északi költészet és folklór kutatásának egyik kiemelkedő alakja. Hazánkban eddig három regénye jelent meg.

Bergsveinn Birgisson - Válasz Helga levelére című kisregénye 2022-ben jelent meg a Ø Kiadó gondozásában. A kötet puritán külseje egységesen jellemző az eddig megjelent kiadói kiadványokra, amelyet jelen esetben maga a fordító, Veress Dávid álmodott meg a számunkra.

A könyv egy idősödő izlandi gazda, Bjarni visszaemlékezéseiről szól, amelyeket levél formájában vet papírra. Ezek a sorok egy nagy szerelemről mesélnek, amely az idők múlásával még erősebbé vált és soha meg nem szűnt. Szép lassan a régi sebek ismét vérezni kezdenek, ahogy főhősünk számot vet életével, ahogy tulajdonképpen egykori szeretőjének évtizedekkel ezelőtt kapott levelére válaszol. Velejéig őszinte, néhol örömteli, de többnyire nyers és fájdalmas emlékek buknak a felszínre, és tulajdonképpen arra keressük a választ, hogy vajon jól döntött –e anno Bjarni, hogy a szenvedélyes szerelem és ismeretlen városi élet helyett, rideg feleségét és megszokott, de annál hidegebb, vidéki otthonát választotta.

Kép: NiKy m.i.

„Hagyjam ott a vidéket, ahol az őseim majdnem ezer éve éltek, és költözzek egy városba, ahol nem látnám a munkám gyümölcsét és bérlő lennék, mások rabszolgája? Ahol az emberek azt mondják, az idő pénz, és amit poliészterbe öltözve az irodákban megkeresnek, színházra meg szórakozásra költik?”

A történet elsődlegesen egy visszaemlékezés monológ, amely a maga nyers, szinte puritán egyenességével vissza-visszarepíti az olvasót a múltba. Megismerhetjük főszereplőnk felmenőinek életét, szeles, kissé vad természetű (vidéki) otthonát, feleségét és a környező embereket is. Elsődlegesen az emberi természet és az elzárt közösség közti párhuzamot véljük látni, ahogy egy hamis pletyka megelevenedik, szinte életre kél és azt, hogy ez miképpen befolyásolja majd a szereplőket.

„Visszatérek már, érzem,
oda, honnan vétettem.
Bár kevésen tengettem,
hosszan és jól élhettem.

Fonal van a szívemben,
hogy ne éljek vétekben,
utamon az vezessen –
beh, de rég elengedtem.

Élet, veled én a pénzen
sokat perlekedtem,
jaj, minek is, hiába, hiszen
magammal nem vihettem.

(…) inkább szembemegy az ember azzal, amit prédikál, legyen az politikai meggyőződés vagy, mondjuk, egzisztencialista filozófia. Mintha a fogyókúrázók tennék a legtöbb cukrot a palacsintára, és a legkegyetlenebbek magyaráznának a „lelkek iránti szeretetről”. Általában azok a legnagyobb gaztevők, akik a leghangosabban szónokolnak a bűnözés ellen, a kapitalizmus meg, aminek mindenkit gazdaggá kellene tennie, mindenkit elszegényít, és biztos lehetsz benne, hogy a szabadság, amiről mostanában oly sokat beszélnek, végül mindenkiből rabszolgát csinál.”

Kép: NiKy m.i.

Alapvetően nagyon kettős érzésem van a kötettel kapcsolatban, ugyanis, ha szimplán tekintek az olvasottakra, akkor egy vén kujon szexuális ábrándozásait véltem felfedezni, amelyek még idős korára sem hűltek ki. Az ex szeretővel eltöltött pajzán órák, és az azóta szűnni nem akaró vágyakozás, alaposan felőröli főszereplőnk lelkét és ez elől az olvasó sem menekülhet.

„Az ember szívében elnyomott vágy talán a halál torkában válik igazán világossá és tisztává.”

Ugyanakkor a vad vidéki élet, az emberek összezártsága és a lelkitusák sűrűjében mindig fel-feldereng egy ösvény, amelyet a „Mi lett volna, ha” néven emlegetek csak. Sok olyan kérdésről elmerengünk, amelyek alapvetően természetesek a számunkra és többször is úgy érezhetjük, hogy a mi életünkből is merítkezik a szerző.

Ráadásul a halál és élet párhuzamáról is másképpen kezdünk vélekedni, amely talán nem csak fekete és fehér a maga torzított valóságában, hiszen az elmúlás kérdéséről oly sok verziót olvastunk már, de szépnek és megnyugtatónak igazán kevés alkalommal láthattuk. 

Kép: NiKy m.i.

„Néhányan valami rajtuk kívül álló okból halnak meg. Mások azért, mert már régen bennük volt a halál, befészkelte magát az ereik közé. De mindenki meghal. Mindenki a maga módján. Vannak, akik egy mondat közepén esnek össze. És vannak, akik álmukban szenderednek el. Vajon úgy ér véget ilyenkor az álom, ahogy a film utolsó képe lepereg a vászonról? Vagy csak megváltozik? Új fényt kap, és új színeket? Észrevesz ebből bármit az álmodó?”

Összességében úgy gondolom, hogy minden kettősség ellenére értékes olvasásban volt részem, mert több olyan tematikát is érintettünk, amelyről fontos volt elmerengeni. Hogy a vágy, mint egyik központi elem mennyire érinti meg az olvasót, az igencsak szubjektív és megismételhetetlen. Az bizonyos, hogy csak akkor vagyunk jól testileg és lelkileg egyaránt, ha döntéseinket mind a két oldalról megfontoljuk és válasszunk akár a szív, akár az ész tekintetében, sose nézzünk vissza és bánjuk meg. A döntéseinkért felelősséggel tartozunk.

Ezek tudatában inkább olyan olvasóknak ajánlom, akik szeretnek elmerengeni az életről, a vágyakról és az elmúlásról egyaránt. Szívesen merülnek el egy idegen lélek visszaemlékezéseiben és értékelik mindazt a mély mondanivalóságot, amely ezekből fakadóan a felszínre tör. De egyet sose felejtsen el senki: „Mindenki hibázik. Különben nem lennénk emberek.”

Ha szívesen kézbe vennéd a könyvet, akkor ajánlom figyelmedbe a Ø Kiadó weboldalát, ahol megvásárolhatod. 

Írta: NiKy

Stian Skald - A lelkek kútja

 

„Mit a képzelet verejtékkel felépít, a valóság egy pillanat alatt romba dönt.”

Sokszor félek attól, hogy ha megszeretek egy adott sorozat első kötetét, akkor a második része nem fogja megütni azt a színvonalat, amitől ez az érzés kialakult bennem. A mostani értékelésem is egy olyan sorozatról szól, amely az első részével megfogott és bizony ezzel a kötetével meg is tartott. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni, hogy utazókönyvként olvashattam. Köszönöm.

Stian Skald - A lelkek kútja című kötete 2021 egyik újdonsága, mely az Undorgorund Kiadó gondozásában jelent meg. A szerzőtől, mint azt fentebb már említettem, volt szerencsém olvasni Az elveszett aranyváros keresése című alkotását, ami tulajdonképpen ennek a történetnek az első része. Már akkor megállapítottam, hogy tetszik az szerző magával ragadó és egyedi stílusa, kétséget kizáró igazi high fantasy szerzeménye, mely bővelkedik a kalandregények adta izgalmakban és ezt a mitológia fűszerezi meg.

A borítóról csak annyit szeretnék megemlíteni, hogy nagyon tetszik. És itt a bizonyíték, hogy igen is lehet izgalmas és szép külsejű könyveket készíteni magánkiadásban is. De nézzük is, hogy miről szól a történet.

 Az előző könyvben megismert kis csapat ott folytatja útját, ahol az első rész befejeződött. Akkor egy viszonylag izgalmas fináléval volt dolgunk, elvégre Fortélyos Maugis és társai a mágikus kapun átkelve egy idegen földrészen találták magukat. Ezt a helyet nem másnak hívják, mint Zengoraz, a hét sziget világa, amely szinte tükörképe a saját világuknak.  A kezdeti döbbenetet hamar felváltja az ottani valóság két őslakói között dúló háború, amelyet sok kaland, számos szorító helyzet és halálközeli élmény tesz változatossá. Maugis varázstudása nem úgy működik, ahogy kellene, és sokszor nem érti, hogy mi történik vele és társaival. Ráadásul az Aranyváros utáni kutatás sokkalta többről szól, mint egy kalandokkal teli kincsvadászat. Hamarosan olyan tudás birtokába jut, mely elpusztíthatja mind a két világot. Vajon sikerrel jár a kis csapat? És mi történik, ha már csak a remény marad?

„Kiürítjük keserű poharunk,

Majd kéz a kézben zuhanunk

Így kelünk hát fel az utolsó útra

Feneketlen mély a lelkeknek kútja.”

Szubjektív meglátásom szerint ez a történet sokkal jobbra sikeredett, mint az első kötet. Itt is volt minden, ami szem szájnak ingere, tehát féltem, harcoltam, reménykedtem és kutattam. Minden pillanatomat kitöltötte a karakterekkel való együtt lélegzés és a meggyőződés, hogy valami nem stimmel.

Kedvenc szereplőmmé nőtte ki magát immáron Maugis, hiszen benne megvan minden olyan tulajdonság, amit értékelek egy adott karakterben. És bár a maga módján esendő, hiszen hibázik, mégis úgy éreztem, hogy a vele való azonosulás a legkedvezőbb és legkönnyebb. Szerettem a gondolatait, azon érzéseket, melyek az események hatására kerültek felszínre és bár néha megráztam volna, hogy feleszméljen, mégis tökéletesen eggyé tudtam válni vele.

„Ha a jövő vágyainkat megöli

Ez az éj akkor is a miénk marad

S a holnap talán álmunkat összetöri

E pillanat most örökké tart.”

Az események pörögnek, egy perc nyugta sincs az olvasónak. Sokszor szinte a harcok és veszélyes helyzetek közepében éreztem magamat és egy rendkívül színes világot ismerhettem meg.

Amit pedig a könyv végén kaptam, teljesen kiakasztott. Mégis, hogy lehet így befejezni egy történetet? És igen, most jön az, hogy kell a folytatás, most rögtön.

A hisztit ezennel befejeztem, de kedves író úr, ha kérhetem, legyen olyan jó, és addig ne álljon fel a gépe mellől, míg a következő kötete kész nem lesz.

Összességében egy nagyon izgalmas és különleges regényt olvashattam.

Ajánlom a fantasy és kalandregények szerelmeseinek, de azok is kellemesen szórakozhatnak, akik élvezik, ha ismeretlen tájakon járhatnak.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha az Underground Kiadó oldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy