Margaret Atwood - Pénelopeia

 

„Istenek, jósok, váltsátok meg éltem,

Hogy az ifjú dalia feleségül kérjen!

De nem jön a dalia, rám sosem talál,

A sorsom robot, a végzetem halál.”

Nőként nőkről olvasni, mindig igen kockázatos vállalkozás. Bár mondhatnám, hogy sorstársi nézetből könnyen belehelyezkedhetünk egy adott személy szerepkörébe, de az eltérő korokban élt elődeink tekintetében ez sajnos alapvetően elenyésző mértékben fordul elő. A fikciók világában, amikor egymás hegyén-hátán íródnak a különböző rendkívüli képességű hölgyekről szóló, világmegváltó(mentő) regények, szintén nehéz azonosulni az adott karakterrel.

Mi halandók, talán érzünk vágyat a különlegességre, de azt, hogy mennyire tudunk belesimulni egy ilyen lélek gondolataiba, cselekedeteibe, igen nehéz kérdésnek gondolom.

Aligha létezik olyan ember a Földön, aki valamilyen formában ne hallott volna az Odüsszeia legendájáról. Odüsszeusz hosszú utazása számos formában megihlette a művészeket, hiszen a mozi világától kezdve, a színházon, szobrászaton és festészeten át a nagy legendáról több kiváló mű és alkotás született. De mi a helyzet a történet egy olyan karakterével, akinek szerepe nagyon fontos, mégis kevés méltatásban részesült eddig? Hogy kiről is lenne szó? Nos, természetesen a fehérnép egyik legérdekesebb személyéről, maga Odüsszeusz feleségéről, Pénelopé asszonyról. Ez a páratlan teremtés több évtizedig tartotta magát hitvesi esküjéhez, ráadásul az uradalom fennmaradása is igen csak nagy százalékában neki volt köszönhető. Okos és ravasz gondolkodásának, valamint a jó szerencsének is köszönhette, hogy végül megtért ura még legalább egy megtépázott „hazát” talált, amelynek sorsa egy hajszálon függött addigra. A mostani olvasásom erről a különleges teremtésről mesélt, akiről oly keveset tudtam, mégis nagyon vártam történetét.

Margaret Atwood, teljes nevén: Margaret Eleanor Atwood (1939. november 18. Ottawa), kanadai származású író, irodalomkritikus, költő és feminista aktivista. Korunk egyik legtermékenyebb alkotói között tartjuk számon, hiszen közel 17 regénye, 15 verseskötete és számos egyéb műfajú kiadványt álmodott meg olvasóinak. Első regénye The Edible Woman (Az ehető nő) 1969-ben jelent meg. Leghíresebb alkotásai között tartjuk számon A szolgálólány meséje (The Handmaid's Tale 1985), a MaddAddam-trilógia (MaddAddam Trilogy), valamint az Alias Grace című regényeit. Több elismerésben is részesítették, ilyen például a Man Booker-díj és az Arthur C. Clarke‑díj is. A szerzőről honlapján tudhatsz meg többet.

Margaret Atwood: – Pénelopeia című kisregénye először 2007-ben, majd új köntöst kapva 2023-ban jelent meg a Jelenkor Kiadó gondozásában. A kötet borító tervét Féder Márta álmodta meg, amely egy bizonyos régmúlt eleganciát sugároz.

Mint fentebb már említettem ez a könyv Odüsszeusz feleségéről, Pénelopé hercegnőről szól, ámbár az is igaz, hogy bár női szemszögből íródott a regény, mégis többedmagával meséli el a történetet. A hercegnő mellett külön fejezet jut azon tizenkét felakasztott szolgálólánynak, akik végig kitartottak a család otthonmaradt tagjai mellett, elviselve a megaláztatást, erőszakot és számos más atrocitásokat, ezzel is segítve asszonyukat. Az ő tragikus sorsukból merítkező alvilági hangok suttogásából egyre felerősödő visszhangokká válnak, míg végül mindent betölt a bosszú szelleme.

„Az okosság olyan adomány, amiért a férfi akkor szereti a feleségét, ha biztonságos távolságban érzi magától. A kedvesség, az más, azt akármikor elfogadja, jobb csáberő híján.”

Kép: NiKy m.i.

A kötet tulajdonképpen két részre osztható. Míg az elsőben megismerjük a hercegnő gyerekkorát, neveltetésének körülményeit és házasságának előzményeit, addig a második már egy bánatos, de leleményes asszonyról mesél, aki meghazudtolta időszakának kortárs asszonyait és kitartott hosszú éveken át, és sose szűnt meg szeretni férjét.

Természetesen mindeközben képet kapunk az istenek által is csodált unokanővérről is, maga Helené személyében, aki mindig két szinttel fentebbről néz az emberiségre. A két nő közötti eltérés nem csak a külsőségekben fedezhető fel, hiszen bár mindkét asszonyért a legendák szerint sok vért ontottak, de eltérő okokból.  

„Miért képzelik úgy a nagyon szépek, hogy a világban mindenki más csak az ő szórakozásukat szolgálja?”

Ez a kettős párhuzam sok intrikát és bánatot okoz Pénelopé lelkében, de egyben egy erős akaratú asszonnyá is formálja az évek múltával. De vajon elegendő-e az asszonyi leleményesség és kitartás ahhoz, hogy visszatérjen férje és ismét béke költözzön a falak közé?

Kép: NiKy m.i.

A könyv párhuzamok tekintetében igen gazdagnak mondható, hiszen élet és halál, szépség és eszesség, valóság és ábránd keveredik egymással oldalról oldalra. Hogy éppen kinek a szemszögéből ismerjük meg az adott időszak eseményeit, az fejezetenként változik, de legyen akár a cselédség, akár a hercegnő emléke, minden sorából árad a vér vasas íze, a halál rothadó bűze és az a tömény virágillat, amely mindezt elfedni kívánja.

Női sorsról olvasni nem könnyű még ennyi idő távlatában sem, különösen akkor, ha a modern felfogás nem képes igazán átállni a kor szellemében. De mégis részese lettünk egy olyan világnak és lélek útjának, amely inspiráló még a XXI. század szülöttjének is.

Sokszor elgondolkodtam, hogy Pénelopé személye tulajdonképpen egy letűnt korban élt mai emancipált nő tükörképe. Mert a mostani időszakban, bár a szépség még mindig uralkodó figyelemforrás, de az ész és kitartás a jövő kulcsa igazán. A mai házasságok már többnyire nem előre elrendeltettek, mint hajdanán, mégis a mondás igaz és adott, miszerint a külső megfog, a belső megtart.

Kép: NiKy m.i.

„A régi törvényeknek megfelelően a házasságot csak fontos embereknek rendezték el, mert csak ők hoztak örökséget a partiba. Egyébként a párzás ment, így vagy úgy: erőszak, csábítás, viszony vagy egyéjszakás együtthálás olyan istenekkel, akik azt mondták magukról, hogy pásztorok, vagy olyan pásztorokkal, akik azt mondták magukról, hogy istenek. Alkalmanként istennők is beszálltak, beöltöztek a romlandó húsba, mint amikor a királynő fejőlányt játszik – és az illető férfi jutalma rövid élet lett, gyakran erőszakos halál. Nem keveredik jól a halhatatlanság és a halandóság: mint tűz és sár, és mindig a tűz lesz a győztes.”

Saját meglátásom szerint ez egy nagyon érdekes olvasmány volt, írom mindezt úgy, hogy nem vagyok nagy rajongója a görög mitológiának. Sőt, talán kijelenthetem, hogy kimondottan nem kedvelem, de most mégis elismerem erejét és különlegességét.

Kimondottan szerettem főszereplőnk gyarlóságát, minden hibájával és különlegességével együtt, mert pont azt képviselte, amivel tudtam azonosulni és merőben jó érzéssel töltött el a gondolat, hogy a mai korban is szívesen megismerkednék egy modern Pénelopé –val.

Nagyon fájt a szívem azért a 12 szolgálólányért, még akkor is, ha némelyek eltévelyedtek, és megértettem bosszútól csöpögő élcelődésüket, amely pont annyira maróan gúnyos, mint amit még a jóízlés megkövetelt éppen.

Események szempontjából pörgős időszakon ível át útunk, amely tele van nehézséggel, meg nem értettséggel, és mégis kitartunk a hitünk mellett, mert csak ez az ösvény járható igazán. A várakozás lassan felemészti a lelkünket, de ahogy eljön a hajnal, úgy éled minden egyes nap újjá a remény bennünk, hogy küzdeni érdemes a végsőkig, vagy amíg erőnk és jó szerencsénk bírja.

Sosem fogom megérteni igazán, hogy milyen az az elsöprő szerelem, de tanulságos meséken keresztül mindig közelebb kerülök hozzá, ami izgatottsággal tölt el.

Mivel első olvasásom volt a szerzőtől, ezért kíváncsian vártam, hogy milyen véleménnyel zárom a kötet olvasását, mert gördülékeny az írásmód és néhol megnyugtató is. Tudom, hogy ellentmondás a fenti sorokban elhangzottak, mégis úgy tudom elmesélni tapasztalataimat, hogy felvázolom részletesen, így talán elmondhatom, hogy olyan volt számomra, mint a vihar előtti csend.

„Mit tehet egy asszony, ha botrányos pletykák keringenek róla a világban? Ha védekezik, csak még bűnösebbnek tűnik.”

Összességében úgy érzem, hogy kellemes meglepetés ért, mind a szerző, mind a tematika tekintetében. Bár még mindig úgy gondolom, hogy a görög mitológia istenei távol állnak tőlem, de legalább már nem morgok, ha róluk (is) kell olvasnom és még akár érdeklődéssel is fogadom a leírtakat. Ami az írónőt illeti, már sokkal magabiztosabban veszem le ezek után könyveit polcomról és nagyon várom, hogy a következő regénye is elvarázsoljon.

Ajánlom a könyvet az antik világ szerelmeseinek és minden feminista szemléletű személynek, hiszen remek alapozónak gondolom a regényt, ráadásul szórakozásnak sem utolsó.

Amennyiben szívesen kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Libri weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Tasnádi István - Helló, Héraklész!

 

„– De mi nehezebb, mint a bűn?

– Talán a jó cselekedet – tippeltem.”

Azt hiszem, hogy nem árulok zsákbamacskát, ha elismerem, megint egy számomra fontos lista miatt vettem meg a könyvet. Persze alapvetően is szeretem a kiadó Abszolút kiadványait, mert mindamellett, hogy szórakoztatóak, rendkívül színes tudást nyújtanak az olvasónak.

Tasnádi István – Helló, Héraklész! című könyve 2021 őszi újdonságainak egyike, mely a Pagony Kiadó gondozásában jelent meg. A kötet már a borítóval megfogja olvasóját, hiszen egy vicces jelenetet láthatunk. Ha valaki kicsit tüzetesebben is rátekint, rögtön meg fogja érteni, hogy bizony a görög mitológia neves hősei tekintenek rá a képről. És ha már a borítóról van szó, Felvidéki Miklós rajzai rendkívül impozánsak a maguk stílusában és jó szívvel ajánlom külön megnézésre őket. Ráadásul még a Budapest Bábszínházban is megtekinthető a történet. Erről itt tudsz meg többet!

De nézzük is, hogy fülszöveg alapján miről is szól a regény.

Ezt a történetet megtaláljátok minden valamit magára adó történelemkönyvben, számos relikvia díszítésén és több formában megfilmesítették, sőt még videójátékban is megleled. De most egy olyan különleges formában fogod megismerni a valódi eseményeken alapuló történelmet, amit csak egy nagyon közeli személy mesélhet el hitelesen.

Iphiklész remek mesélőként elregéli, hogy ki is Héraklész, közkedveltebb nevén Herkules. Hiszen csak egy testvér ismerhetni az igaz történetet. Egészen kicsi gyermekkoruktól, az iskolás éveken át egészen a felnőtt kor küszöbéig vezet a mese ösvénye, tele ármánnyal, cselszövéssel. Járatlan úton 12 próbát téve, mitológiai lényekkel övezve. Vajon megismerjük–e igazán ezt a különleges hőst? És mi köze van Hérának ehhez az egészhez?

„Ahogy néztem utána, arra gondoltam, hogy mindig is szerettem volna valamivel kitűnni a tömegből. Valamiben különbözni, jobbnak lenni, mint a többiek. Most kezdtem látni a tesóm példáján, hogy ennek azért ára van.”

Ez a történet nagyon szerethető, mert remek karakterekkel, humorban gazdag párbeszédekkel, fantasztikus és izgalmas eseményekkel tarkított. Nagyon sokan szeretik a görög mitológiát és pont ezért egy kis csavarral meghintve remek pár órás szórakozást nyújthat.

Őszinte leszek, én más mitológiai lényekért és kultúráért rajongok, ezért nem voltam túl lelkes az olvasásom kezdetén, de bizony még engem is sikerült berántania a történetnek és ezért fejet hajtok az író előtt.

Összességében elmondhatom, hogy nagyon jól szórakoztam, sokat mosolyogtam és jó érzéssel tettem le a könyvet.

Ajánlom a görög mitológia szerelmeseinek, de azok is élvezhetik a könyvet, akik szeretik a jó humort és a kalandozást. Az ifjúságnak pedig kötelező olvasmánnyá tenném, hiszen vidáman és szórakozva érdemes tanulni, nem igaz?

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Pagony Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Stian Skald - A lelkek kútja

 

„Mit a képzelet verejtékkel felépít, a valóság egy pillanat alatt romba dönt.”

Sokszor félek attól, hogy ha megszeretek egy adott sorozat első kötetét, akkor a második része nem fogja megütni azt a színvonalat, amitől ez az érzés kialakult bennem. A mostani értékelésem is egy olyan sorozatról szól, amely az első részével megfogott és bizony ezzel a kötetével meg is tartott. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni, hogy utazókönyvként olvashattam. Köszönöm.

Stian Skald - A lelkek kútja című kötete 2021 egyik újdonsága, mely az Undorgorund Kiadó gondozásában jelent meg. A szerzőtől, mint azt fentebb már említettem, volt szerencsém olvasni Az elveszett aranyváros keresése című alkotását, ami tulajdonképpen ennek a történetnek az első része. Már akkor megállapítottam, hogy tetszik az szerző magával ragadó és egyedi stílusa, kétséget kizáró igazi high fantasy szerzeménye, mely bővelkedik a kalandregények adta izgalmakban és ezt a mitológia fűszerezi meg.

A borítóról csak annyit szeretnék megemlíteni, hogy nagyon tetszik. És itt a bizonyíték, hogy igen is lehet izgalmas és szép külsejű könyveket készíteni magánkiadásban is. De nézzük is, hogy miről szól a történet.

 Az előző könyvben megismert kis csapat ott folytatja útját, ahol az első rész befejeződött. Akkor egy viszonylag izgalmas fináléval volt dolgunk, elvégre Fortélyos Maugis és társai a mágikus kapun átkelve egy idegen földrészen találták magukat. Ezt a helyet nem másnak hívják, mint Zengoraz, a hét sziget világa, amely szinte tükörképe a saját világuknak.  A kezdeti döbbenetet hamar felváltja az ottani valóság két őslakói között dúló háború, amelyet sok kaland, számos szorító helyzet és halálközeli élmény tesz változatossá. Maugis varázstudása nem úgy működik, ahogy kellene, és sokszor nem érti, hogy mi történik vele és társaival. Ráadásul az Aranyváros utáni kutatás sokkalta többről szól, mint egy kalandokkal teli kincsvadászat. Hamarosan olyan tudás birtokába jut, mely elpusztíthatja mind a két világot. Vajon sikerrel jár a kis csapat? És mi történik, ha már csak a remény marad?

„Kiürítjük keserű poharunk,

Majd kéz a kézben zuhanunk

Így kelünk hát fel az utolsó útra

Feneketlen mély a lelkeknek kútja.”

Szubjektív meglátásom szerint ez a történet sokkal jobbra sikeredett, mint az első kötet. Itt is volt minden, ami szem szájnak ingere, tehát féltem, harcoltam, reménykedtem és kutattam. Minden pillanatomat kitöltötte a karakterekkel való együtt lélegzés és a meggyőződés, hogy valami nem stimmel.

Kedvenc szereplőmmé nőtte ki magát immáron Maugis, hiszen benne megvan minden olyan tulajdonság, amit értékelek egy adott karakterben. És bár a maga módján esendő, hiszen hibázik, mégis úgy éreztem, hogy a vele való azonosulás a legkedvezőbb és legkönnyebb. Szerettem a gondolatait, azon érzéseket, melyek az események hatására kerültek felszínre és bár néha megráztam volna, hogy feleszméljen, mégis tökéletesen eggyé tudtam válni vele.

„Ha a jövő vágyainkat megöli

Ez az éj akkor is a miénk marad

S a holnap talán álmunkat összetöri

E pillanat most örökké tart.”

Az események pörögnek, egy perc nyugta sincs az olvasónak. Sokszor szinte a harcok és veszélyes helyzetek közepében éreztem magamat és egy rendkívül színes világot ismerhettem meg.

Amit pedig a könyv végén kaptam, teljesen kiakasztott. Mégis, hogy lehet így befejezni egy történetet? És igen, most jön az, hogy kell a folytatás, most rögtön.

A hisztit ezennel befejeztem, de kedves író úr, ha kérhetem, legyen olyan jó, és addig ne álljon fel a gépe mellől, míg a következő kötete kész nem lesz.

Összességében egy nagyon izgalmas és különleges regényt olvashattam.

Ajánlom a fantasy és kalandregények szerelmeseinek, de azok is kellemesen szórakozhatnak, akik élvezik, ha ismeretlen tájakon járhatnak.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha az Underground Kiadó oldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy

Ronnie W. A. - A róka vére

 

„Fesd a falra az ördögöt, és megjelenik.”

Erős túlzásnak fog tűnni, amit most szándékozok leírni, de én egy olyan sorozaton „nőttem” fel, ami elől más menekülne. Nem fogom titkolni, hogy Laurell K. Hamilton – Anita Blake kisasszony történeteiről írok éppen. Magával ragadó, szexi és tele varázslatos lényekkel. Ennek tudatában, mikor láttam ezt a történetet úgy voltam vele, hogy érdekel, még akkor is, ha a hasonlóság elenyésző. Inkább a stílus adta mámorban egyezik, de mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni az írónőnek, hogy olvashattam a könyvét. Hálásan köszönöm!

Ronnie W. A. – A róka vére című regénye egy napjainkban játszódó, átlagos történetnek tűnhet elsőre. Igaz a könyv helyszínei és karakterei már cseppet túl kontúrozottak, de ne siessünk ennyire előre.

Az első, amit mindig megvizsgálok az a borító, melyet most sem szándékozok elengedni. Elsődlegesen azért, mert nagyon kedvemre való, másodsorban pedig annak fényében, hogy rendkívül szépen kifejezi a történet lényegét, de erre csak olvasás után jöttem rá. A borítófestményt Iván Eszter készítette, amelyet szeretnék külön méltatni, mert számomra nagyon különleges, hiszen remek a színválasztás és szépek a kontúrvonalak. Nagyon tetszik. 

Fülszöveg alapján nézzük is, hogy miről szól a történet:

Adott egy fiatal nő, aki nem is olyan régen megjárta a poklok legmélyebb bugyrait és bár az idő némiképpen begyógyította az átélt gyötrelmeket, mégis a történtek minden nap megkeserítik az életét. Rita Miller, a fiatal FBI-ügynök élete finoman szólva sem egyszerű, elvégre a munkahelye egy darázsfészek, a főnöke egy le nem zárt érzelmi cunami, aki ráadásul családon belül ragadt és hősnőnknek még a fájdalommal is meg kell küzdenie, hiszen a sebek sajgása nem múlik el.

New York a fellegek városa, a bűnözés melegágya és pont ezért itt a Metropolitan rendőrkapitányságon segít be szakértőként Rita a „Valentine”-nak nevezett, emberi szíveket kivágó sorozatgyilkos előkerítésében. A nyomozás sikertelensége számos kérdést vett fel, de inkább bonyolódik sem, mint megoldódni látszik, ráadásul a vezetőség arra bíztatja, hogy próbáljon beépülni a helyi maffiába, amelyre leginkább a Lázálom szexklubban lenne lehetősége. A tettek mezejére lépve mellé szegődik a már jól ismert Balszerencse is, és így ahogy azt várni lehet nem kevés kalandban, feszültségben és túlfűtött érzelmekben lesz része. De, hogy ne legyen ilyen egyszerű az alapjaiban is őrületekig fokozott káosz, az egyik hulla mellett egy titokzatos követ is talál, ami elhozza számára azt az időszakot, ami olyan események láncolatát indítja el, amire igazán senki sincs felkészülve. Hogy mi köze van ennek az egésznek az azték mitológiához? És hogy jön a képbe a természetfeletti? Nos, erre és más kérdésekre megleled a választ, csak vedd kézbe a könyvet!

Szubjektív meglátásom szerint, a történet csak hangulatilag és némiképpen elemeiben hasonul az értékelésem elején említett sorozathoz. Annyira mindenképpen, hogy megadja a kezdő lökést, de szerencsére ezen felül már teljesen egyedi világképpel és eseményekkel foglalkozik. Az azték kultúra és történelem igen elhanyagolt a mai könyves témákban, így üdítő volt belemerülni a kötetbe, ami ráadásul jól letükrözi azt, hogy az írónő bizony szép kis kutatómunkát végzett.

A karakterek bizony színesek és szagosak, egytől egyig imádnivalóak, - igen még azok is, akiket néha fejbevertem volna egy péklapáttal. Imádtam azonosulni Ritával és talán pont ezért nem idegesítettek azok a „kilengései”, amelyektől más kötet esetén tépem a hajam. Szerettem, hogy szókimondó, laza, bátor és érzelmekben gazdag. Esendősége mellett megmutatta, hogy nőként is lehetünk erősek és bizony csak az „istenek” tudhatják, mi lesz a következő lépésünk.

A hímek közül nekem egyértelműen Matt és Lee volt a kedvencem, persze teljesen más okok miatt. Ugyanakkor mind a két férfi rendelkezett azon tulajdonságokkal, amitől egy hölgy igen csak pironkodna. És, bár volt egy másik személy is, akit nem értettem, de végül a vele történtek feldühítettek és már nem tudtam mást érezni iránta, csak szánalmat.

Az azték istenekkel nem foglalkoztam eddig szinte semmit sem, de ennek a kötetnek az olvasása után rá kellett, hogy döbbenjek, hogy érdekel a téma, és bizony bele fogom ásni magam ebbe a történelmi időszakba is.

A regény cseppet függővéges érzetet keltett bennem, amit most kivételesen panaszképpen emlegetek. Mégis, hogy lehet így befejezni egy könyvet? Tessék azonnal megírni a folytatást, mert ez az 500 oldal igen kevésnek bizonyult. És, most, hogy befejeztem a hisztit, már csak mosolygok.

Kedves Írónő!

Mindig meglepődőm, hogy kis országunk mennyi tehetséges és egyedi írástechnikájú alkotót rejt magában. Te az egyike vagy azoknak, akik tudnak újat hozni az amúgy már „lerágott” csontú divattémákba, és pont ezért nagyon élveztem a könyved olvasását. Remek humorral párosított, erotikától ugyan nem mentes történetet álmodtál meg nekem és azon olvasóidnak, akik szeretik a fantasyt és élvezik a „forró” helyzeteket. Rólam köztudott, hogy „harapok” a most úgy kedvelt pornónak csúfolt könyvek miatt, de most kijelenthetem, hogy megtaláltam azt a könyvet végre, ami számomra erotikus és fantasztikus érzés volt olvasni! Köszönöm, neked ezt az élményt és nagyon várom a következő regényedet!

Egy őszinte, de „szájkosárral” rendelkező olvasód.

Összességében egy különleges könyvet vettem kézbe, amit eddig háromszor olvastam el és tudom, hogy még jó párszor meg fogom tenni.

Ajánlom a fantasy és erotika szerelmeseinek, de azoknak is remek szórakozást nyújthat, akik szeretik a mitológiát a regényekben! Számomra nagy kedvenc lett!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Delta Vision Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy