Mervi Heikkilä - Rőt-patak

 

„[…] ha az ember könyveket olvas, fontos és érdekes tudás birtokába kerülhet.”

Nem tudom, hogy ismeritek-e azt a bizonyos érzést, hogy amikor megláttok egy könyvet, hirtelen egy erős vágyat és hitet véltek felfedezni magatokban, hogy ez a kiadvány kell nektek! Ezt éreztem én magam is, amikor felfedeztem a júniusi Könyvhéten a kiadó standjánál ezt a csepp kötetet. Semmit sem tudtam róla, csak egy erős meggyőződés szállta meg lelkemet, hogy kell és jó lesz. Hogy igazam lett? Nos, ezt mindjárt kiderítheted!

Mervi Heikkilä finn származású írónő, aki először gyermekeknek szóló verseivel robbant be a köztudatba. A későbbiek folyamán pedig áttért az ifjúsági kalandregényekre, amelyek pörgősek, akciódúsak és hihetetlen tájakra vezetik olvasójukat. A kalandok erdőn, kietlen pusztaságon, ördögökkel és egyéb veszélyes, de annál furcsább lényekkel lakott hegyeken át vezet, ahol minden oldalról veszedelem leselkedik az utazóra, akinek a legnehezebb időszakokban egy-két barát társaságában kell helytállni. Mert a legnagyobb bajban ismerhetjük meg igaz barátunkat! A történetek sokszor idegörlőek, de megéri kézbe venni őket.

A Rőt-patak című ifjúsági regény 2022 nyári újdonságainak egyike, amelyet a Főnix Könyvműhely Kiadó gondozásának köszönhetünk. A borító tervét Kati Vourento készítette.

De nézzük is, hogy miről is mesél ez a kötet:

Valamikor régen egy távoli vidéken élt egyszer egy füvesasszony, akinek bár létezését a sötétség határozta meg, mégis teljes életet élt a természet lágy ölelésében. Ennek az asszonynak nagy tudására sok falubeli hagyatkozott, hiszen a gyógynövényeket úgy ismerte, mint senki más a közelben. Az erdő mélyén egy kis kunyhóban teltek napjai leányával, aki vad volt, szenvedélyes és csak a természet parancsolt zabolátlan lelkének.

Bagoly – nevét nem szeretvén – együtt lélegzett az erdő fáival, haját a szabad szél formázta, a hűs patak oltotta szomját és együtt sóhajtozott a hatalmas tölgyesekkel. Legjobb barátai egy róka és egy holló, akikkel mindent megosztott, és egymásra vigyázva élték a mindennapokat.

Egy napon furcsa szerzetekre lett figyelmes. Mivel a falubéli gyerekekkel rendszeresen meggyűlt a baja, úgy érezte ideje elűzni a betolakodókat. A kezdeti félreértések végül mély barátsággá formálódtak, ámbár az erdőt hatalmas veszély fenyegette, amelyet el kellett pusztítani bármi áron. A három fiatal sorsa összefonódni látszott, de a kalandok sok kockázattal jártak. Vajon mi lehet az a veszély, amely elpusztítással fenyegeti az erdőt és lakóit? És vajon mennyit ér a barátság, ha minden veszni látszik?

”Az erdei állatok szabadságra termettek. Teret kell adni nekik, hogy megőrizhessék lelkük szabadságát.”

Azt hiszem ezek után már felesleges tagadnom, hogy mennyire szerettem ezt a történetet. Kimondottan élvezetes volt olvasni és bizony nem egyszer összeszorult a gyomrom, hogy vajon sikerül –e a szereplőknek ép bőrrel megúszniuk a veszedelmeket.

Bagoly karaktere eleinte nehezen volt befogadható a számomra. Bár korosztályának megfelelően viselkedett, mégis többször éreztem úgy, hogy megráznám. Aztán, ahogy haladt előre a történet, úgy óhatatlanul és nesztelenül is simultam bele bőrébe. Mert bár köztünk nagy a korkülönbség, mégis én magam is voltam gyermek és hasonló kíváncsisággal szemléltem a körülöttem lévő világot.

A fiúk személye csak felszínesen ismerhető meg ugyan, mégis többször is elmosolyodtam viselkedésükön. Ráadásul a „nagy” titok meg sem lepett, mert mint kiderült, egy sokkal súlyosabb rejtélyt kellett volna felfedeznem, de ez még várat magára, hiszen egy sorozat első kötetét vettem kézbe.

Események szempontjából pörgős és egy perc nyugta sincs az olvasónak. Hol menekülni kell, hol bujdosni, hol pedig egy nehéz helyzetből kikecmeregni, de mindig hittel előre menni és a célt soha fel nem adni.

Azt hiszem, hogy egy rossz szavam sem lehet, és pont ezért már nagyon várom a sorozat következő részét.

Ajánlom a könyvet mindent fiatal és idősebb olvasónak egyaránt, mert a kalandokat mindenki élvezheti, persze csak akkor, ha elég mersze van hozzá. És egy jó tanács: „A bánkódás a képzelet téves használatából fakad […] Nem érdemes pazarolni rá az időnket és az erőnket.” Ha ezt megfogadod, akkor sokkal könnyebb lesz az életed!

Amennyiben te is kalandoznál, nem kell mást tenned, mint a Főnix Könyvműhely weboldalára ellátogatnod. 

Írta: NiKy

László Ferenc - Honi bestiárium

 

„[…] az irodalmi élet valami olyasféle, mint a Habsburg-dinasztia: nemcsak a nagy, bölcs és felvilágosult uralkodóknak jut szerep a folytonosság fenntartásában, de a kevésbé jelentékenyeknek, mi több, bizony még a terhelteknek és a hülyéknek is.”

A XX.század magyar irodalmából többnyire olyan szerzők jutnak eszembe, akik valamilyen formában kötelezőként voltak feladva az általános - és középiskolás éveimben. Természetesen számos regényt vettem azóta is kézbe az ebben a században élt alkotóktól, mégis ha felsorolásra kerül a sor, kapásból négy-öt – kötelezővé tett – olvasmány írójának neve jut eszembe. Valószínű ennek elsődleges oka, hogy ezek a személyek társadalmi szinten is közkedveltek – vagy éppen ellenkezőleg, de mindenképpen beszélnek róluk, újra megjelentetik könyveiket. De mi van azokkal a szerzőkkel, akik nevét az évek pora belepte? Alkotásaik mégis számottevőek, de csak kevesebb olvasóhoz jutnak el műveik. Vajon létezik olyan, hogy rossz író, és ha igen mitől válik valaki azzá? Ezek a kérdések nagyon érdekes válaszokat szülnek, ezért úgy gondoltam, hogy érdemes kézbe vennem a mostani könyvet.

László Ferenc író, kritikus, történész és nem utolsó sorban a Revizor kritikai portál aktív szerkesztője, a Bartók Rádió műsorvezetője. Csillapíthatatlan érdeklődésének tárgyai a holt írók és operák. Róla itt olvashatsz többet.

A Honi Bestárium 2022 egyik újdonságaként jelent meg a Jaffa Kiadó gondozásában. A kötet számos érdekes és a maguk korában elismert szerző portréját jeleníti meg egy-egy színes, rövid, de annál izgalmasabb jellemtörténet által. A legtöbb alkotót ma már a köztudatban nem találjuk meg, de ettől függetlenül értékes könyveket hagytak hátra az utókor számára. Ez a kötet tulajdonképpen egy kis kincsesláda, csak tartalmában irodalmi értékeket fogunk meglelni.

Őszintén szólva először arra gondoltam, hogy csupa olyan író neve fog elém kerülni, akikről semmit sem tudok, de legnagyobb örömömre több olyan névvel is találkoztam, akiktől már volt szerencsém olvasni.

Ilyen volt mindjárt első kézből Fehér Klára, akitől a Mi, szemüvegesek című ifjúsági regényét olvastam már. Ráadásul évek óta gyűjtöm az írónő könyveit. Ugyanilyen örömmel fedeztem fel Karinthy Ferenc írót, akitől számos írása csücsül a polcomon olvasásra várva. Szintén hasonló örömmel nyugtáztam Szobotka Tibor alkotó nevét, akitől most szándékozok pont olvasni.

Sok-sok név, akikről illene tudni és legalább egy alkotást elolvasni. Hiszen nemcsak a nagy írókat érdemes ismerni, hanem a kisebb szerzők neveiből is hasznos csemegézni és ki tudja, lehet éppen a következő kedvenc szerzőre lelünk ezáltal.

Minden apró történetben találtam elgondolkodni valót, néhol elmosolyodtam és akadt olyan személy is, akinek nevét kiírtam, mert felkeltette az érdeklődésem. Ez a kötet értékes a maga nemében és nagyon örülök, hogy ismét közös olvasásként a Könyv-történet bloggal értékelhettem ezt a kiadványt. Érdemes rápillantani erre a véleményezésre is.

Összességében úgy gondolom, hogy több olyan alkotót találtam, akiktől szeretnék olvasni. A portrék pedig érdekesek voltak, annyira bizonyosan, hogy felkeltsék az érdeklődésemet.

Ajánlom a könyvet az irodalom szerelmeseinek és minden olyan olvasni szerető léleknek, aki a szépirodalom területén is szívesen kalandozik és fedez fel olyan szerzőket, akik értéket hagytak hátra az utókor számára, de valamiért belepte nevüket az idő pora! És ne feledjétek, ha egy író munkássága nem tetszik, az szubjektív, hiszen másoknak még nagy örömet szerezhetnek alkotásaik!

Amennyiben te is kíváncsi vagy eme irodalmi kincsesláda tartalmára, nem kell mást tenned, mint a Jaffa Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy

Kiss Judit Ágnes - Babaróka kövecskéi

 

„A jó orvos sikere, ha többé nem látja a betegét.”

Azt hiszem, hogy már nem érdemes meglepődnöm azon a tényen, miszerint a mai gyermekeknek szóló mesék alkalmazkodnak az aktuális eseményekhez, legyen szó egy világjárványból adódó pandémiáról, munkanélküliségről, vagy ha kistestvér születik a családban. Természetesen fontos témakörökről van szó, amelyeket a meséken keresztül könnyebben megérthetnek a kisebbek, mégis meglepő hatással volt rám először.

Kiss Judit Ágnes egy igazán sokrétű szerző, hiszen számos mesét álmodott meg a kisebbeknek, sőt az ifjúságnak és a felnőtteknek is egyaránt. Könyvei többnyire fontos tematikákat dolgoznak fel, amelyek a megszólított korosztálynak tökéletesek és még szórakoztatóak is. Ha behatóbban is megismerkednél a szerző munkásságával, akkor kövesd őt honlapján vagy a közösségi oldalakon egyaránt.

Jelen esetben Babróka című mesesorozatának következő kötetét vehettem kézbe, amely immáron a hetedik a sorban. Ennek a sorozatnak a középpontjában egy rókacsalád áll, apa, anya és a címből is adódó Babaróka csemete, majd a későbbiek folyamán Aprókával bővül a família.

Babaróka kövecskéi 2022 egyik újdonsága, amely a Pagony Kiadó gondozásában került a könyvesboltok polcaira. Immáron, ahogy megszokhattuk, az illusztrációk ezúton is Egri Mónika munkáját dicsérik, amelyek hozzák a már elvárt színvonalat. A rajzok bájosak és kedvesek és pont ezért öröm külön miattuk is végiglapozni a könyvet.

Ebben a könyvben négy történet található, amelyek a következők:

- A hordozókendő
- A Kisdedóvó
- A járvány
- A kistesó

Az első mese A hordozókendő címet viseli, amely már valószínű sejteti az olvasóval, hogy egy kis féltékenységi jelenettel indul a történet. Babarókának hiányzik a testi közelség a szüleivel, de mióta Apróka megszületett egyre kevesebb idő jut rá és a kívánalmaira. Hogy Ő is kicsit jobban érezhesse magát, Apával kirándulni mennek, amely olyan izgalmakat hozott, amelyek egy derékfájást is eredményeztek. Hogy mi történik ezután? Nos, ezt majd kideríted, ha kézbe veszed a könyvet!

A második történet már komolyabb hangvételt vesz, hiszen Babarókának új közösségbe kell mennie. A Kisdedóvó nem olyan, mint a régi, megszokott környezet. Valahogy minden sokkal idegenebb és a szabályok is szigorúak. Vajon hogyan lesznek így barátai és mikor jön végre érte az anyukája?

A harmadik mese szintén komolyabb, ráadásul nagyon mai eseményeket dolgoz fel. A járvány elterjedésével egyre több állatcsalád kénytelen otthon maradni és egymás társaságában meglelni a napi rutin örömét. De mi van akkor, ha a munkát nem is olyan könnyű elvégezni, hiszen a gyermekek folyton „láb alatt” vannak és a család több figyelmet követel? Vajon a többi család hogyan éli meg ezeket a nehéz időszakokat?

Az utolsó részben pedig A kistesó kap főszerepet, hiszen Apróka igazán tüneményes. Különösen akkor, ha folyton Babaróka után koslat és bizony még a városépítést is megnehezíti. Vajon miért olyan nehéz a kicsikkel és mikor jönnek a szülők játszani?

„Szóval ezt jelenti a beilleszkedés. Hogy csinálja, amit mondanak neki, és egyedül játszik egész nap. És ez rendben van.”

Őszintén szólva régen olvastam ebből a sorozatból, talán legutóbb év eleje körül lehetett. Mégis úgy éreztem, hogy kicsit vissza kellett szokjak a történetbe.

Babaróka nagyon megfelel a korosztályának és pontosan úgy reagál a különböző helyzetekre, ahogy normális az ilyen korú gyermekeknél. Sajnos a szülőknek igen nehéz több csemetével élni a szürke hétköznapokat és pár éve még mi is megtapasztalhattuk, hogy milye a pandémia időszakában otthonról dolgozni, gyereket nevelni és ellátni a háztartást. Az intézményesített életnek is meg van a maga előnye, ámbár a kis róka esetében élesen észlelhető volt a társadalmi kirekesztettség egy bizonyos formája.

A szerző nagyon szépen vezette az olvasót a különböző konfliktusokon át a megoldásokig, vagy legalábbis gyengéd javaslattal szolgált a mesékben, hogyan is érdemes kezelni a hasonló helyzeteket. Bár cseppet furcsállottam a történetek valódiság alapját, mégis azt kell, hogy írjam, hogy nagyon értékesek a maguk nemében, hiszen felhívják mind a gyermekek, mind pedig a felnőttek figyelmét egyaránt. A szeretettel megírt történetek olyanok a család számára, mint a habkönnyű, meleg, ölelhető takaró, amelybe jó bevackolni magunkat és élvezni a puha lágyságot.

Azt hiszem most is nagyon kellemes élményt kaptam ezzel a négy mesével, hiszen a szórakoztatás mellett okító szándékot is felfedeztem, amely kedvességgel és szeretettel könnyen befogadható a gyermekeknek egyaránt.

Ajánlom esti mese gyanánt vagy egy kellemes hétvégi kikapcsolódásnak, hiszen a mesék nemcsak gyógyítanak, de remek szórakozást is nyújtanak. A szülőkkel való közös meseolvasásnál nincs is jobb a világon. Szeretettel ajánlom!

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Pagony Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Pataki Eszter – Pataki Krisztina - 512 méter

 

„Amíg meg nem tapasztalod, csupán a képzelet játéka az egész.”

Napok óta gondolkodom ezen a regényen, hiszen mind témakörében, mind pedig a történetben használt „szleng” és szövegkörnyezet rátelepedett a lelkemre. De mielőtt ezt bővebben kifejteném, szeretném megköszönni a szerzőpárosnak, hogy előolvashattam a könyvet. Köszönöm szépen!

Ráadásul ismételten egy közös olvasást tartottunk kedves barátommal, aki a Könyv-történet blogján írt a kötetről. Jó szívvel ajánlom, olvassátok el!

Szerintem nem újdonság, hogy mennyire szeretem a hazai szerzők könyveit, különösen akkor, ha ifjúkorát meghazudtolva ragad tollat egy-egy merész álmot megvalósítva, az éppen szárba szökkenő történet megálmodója. Ebbe a kategóriába sorolom a mostani regény íróit is. Igen, jól olvastátok, hiszen jelen esetben egy testvérpár alkotását vehettem kézbe. Pataki Eszter és Pataki Krisztina nem kis fába vágta írói pennáját, ugyanis a témakörök elég nehezek önmagukban is, nemhogy így együttesen csokorba szedve. Olvashatunk drog használatról, függőségről, bántalmazásról, családi drámákról és a gyász feldolgozásáról is egyaránt. Természetesen ezen tematikák csak a jéghegy csúcsai, hiszen sokkalta többet kapunk a regény által.

Az 512 méter című könyv 2022 nyarának egyik újdonságaként kerül a polcokra a Talentum House Kiadó gondozásának köszönhetően. A kötet borítótervét – és a belső illusztrációit Forró Kinga munkájának köszönhetjük. E tekintetben külön is érdemes végiglapozni a kiadványt, hiszen nagyon kellemes élményben lesz része a kíváncsi olvasónak.

De vajon miről is szól ez a regény?

Történetünk középpontjában két csonka család áll.

Anna tizenhét éves, nagy könyv – és természetrajongó. Míg az előbbi megnyugtatja és kirángatja a zord hétköznapokból, addig az utóbbi heves érzelmeket hoz felszínre benne, hiszen szerinte a környezetszennyezés nem játék. És milyen igaza van. Nővérével és író édesapjával egy festői környezetben él, távol a város zajától. Egyik kedvenc helye a vízpart, ahol a hullámok „áriája” megnyugtatja háborgó lelkét. A család a felszínes kommunikáció híve, pedig minden tagjának megvan a maga fájdalma, sérelme. De amíg Anna a „béke” hídja a családtagok között, addig minden marad a régiben.

Gergő tizenhat éves és egy igazi lázadó lélek. Hajdani élsportolóként tudja, hogy mindennek súlyos ára van, amelyet meg kell fizetni. Hogy ez éppen miképpen történik, már nem is érdekes. A jegyei egyre rosszabbak, a „bandával” eltöltött idő egyre hosszabb, de nincs mit tenni, hiszen ki akar egy olyan családhoz hazamenni, ahol csak a múlt fájdalmai csapódnak az ember arcába valahányszor rá kell néznie édesanyára vagy testvérére. Ráadásul „ő” is ott van, aki miatt minden felborult… Ha teheti, a vízparton lődörög és titkon beles minden „normálisnak” hitt idegen család életébe. Hiszen a kíváncsiság nem bűn vagy mégis?

Ennek a két fiatalnak egy nehezebb nap után összeakad a tekintete. Csupán egy pillantás volt az egész, mégis meghatározta a jövőt. Ahogy a napok telnek, úgy lesz egyre nagyobb igényük egymás társaságára, de vajon hogyan is fognak megismerkedni, mikor a tó két ellenkező partján élnek? Vajon miért vágynak egymás társaságára és végül képesek lesznek-e legyőzni a múltjukat és a köztük húzódó 512 métert?

„Az ember sokszor önkéntelenül cselekszik, ám elég egy apróság, ami kizökkenti a megszokásból, és ezek a máskor jelentéktelennek tűnő dolgok rögtön mélyebb értelmet nyernek.”

Ez a történet sok szálon futó, de alapvetően két szemszögből ismerhetjük meg az eseményeket. Az egyik oldalról Anna gondolataival találkozunk, míg a következő fejezetben már Gergő háborgó lelkével küzdünk a kegyetlen valóság ellen. Az egyik szereplő teljes ellentéte a másiknak, mégis vonzzák egymást és pont ezért, egy igazi kis szerelmi kaland keveredik ki a szürke hétköznapokból. Mert a szerelem könnyűvé tesz, mint egy pillangót, ráadásul az akadályok is sokkal könnyebbnek tűnnek. De vajon mennyire elegendő két mély érzésű lélek ragaszkodása ahhoz, hogy a múltban történtek ne törjék össze a pilleszárnyon lebbenő érzelmi szépséget?

„Azt hiszem, ez a felnőtté válás egyik fontos lépcsőfoka: szembenézni a valósággal, még ha fájdalmas is. A valóság szigorú tanító, de a mosolya őszinte, míg az önámítás egy negédesen mosolygó, gyönyörű nő, aki belül romlott, és ártóak a szándékai.”

Szubjektíven először arra gondoltam, hogy „hurrá” egy újabb klisés történetet fogok olvasni, ahol minden fiatal fájdalmas múlttal küzd, de majd együtt megoldják, amit eddig nem tudtak megoldani. De végül, szép lassan beláttam, hogy szó sincs erről, bár tény, hogy a fent említett kissékből akadt jószerivel, mégsem egy szokványos történetet vettem kézbe.

Számomra nagyon fontosak a karakteri ábrázolások és a jellemfejlődések is egyaránt. Sokszor azért vagyok bosszús, mert valamelyik fent említett nincs éppen kidolgozva, vagy éppen teljesen el van hanyagolva. Kérem szépen, itt mind a két esetben elégedett lehettem, hiszen még a mellékszereplők is alapos ismertetést kaptak, a jellemfejlődésről már nem is beszélve. Nagyon tetszett Anna és Gergő lassú „násztánca”, tulajdonképpen egy természetesnek mondható folyamat indult el a két fiatal között, ami még számomra is kedvező képet festett és nagyon örültem a bonyodalmak ellenére is.

Anna karaktere kicsit közelebb áll a lelkemhez, hiszen nagy könyvrajongó – akárcsak én –, és a környezettudatos életszemléletével kimondottan komfortos érzést kaptam.

Gergő már nehezebb léleknek bizonyult az állandó dacos és konok nézetei miatt, ráadásul többször önzőnek éreztem cselekedetei okán. Természetesen a végére őt is elfogadtam és szívesen láttam az eseményeket az ő szemszögén keresztül is.

A mellékkarakterek fontossága kiemelkedik a regény által, ugyanis mindenkinek megvan a maga szerepe és „kötelessége”. Egyetlen egy felesleges személyt sem tudnék felsorolni, minden úgy volt jó és kerek egész.

Események tekintetében hullámzónak éreztem a könyvet, hiszen sok lelki drámát kell túlélnünk és megértenünk egyaránt, ugyanakkor, ha ezen átlendültünk, akkor pedig már csak kapkodhatjuk a fejünket, hogy éppen hol tartunk.

„Talán klisésen hangzik, de azt kívánnám, hogy ne legyen szenvedés a Földön. Sírni tudnék, ha csak ránézek egy fásult, szomorú arcra az utcán. Jó lenne, ha az emberek nem szenvednének a betegségektől, a szerelemtől, a csalódástól, az elmúlástól, a magánytól, a testi fájdalomtól, a megalázottságtól, a fáradtságtól, a gyásztól, a szegénységtől, a munkától.”

Olvasásom folyamán felmerült bennem a kérdés, hogy vajon éppen aktuálisan melyik szerző tollából merítkezve háborgok éppen? Hogy kinek a gondolatait, álmait ismerhetem meg? Izgalmas kérdések ezek számomra, hiszen egy szerzőpáros esetében egyáltalán nem egyételmű, hogy éppen kinek a gondolatait olvasom. Persze elsődlegesen azért érdekel, mert sokat elmondana az adott lélekről is, hiszen az egyikük lágy, mint egy meleg nyári szellő, míg a másikuk valószínűleg maga a tomboló vihar. És bár ez nem határozta meg a véleményemet, de mégis jó volt elmerülni ezekben a gondolatiságokban.

Valóban kellemes olvasásban volt részem, egyetlen egy tekintetben volt csak kellemetlen élményem. Miért kellett ennyire obszcénra írni? Elhiszem, hogy a mai tinédzserek bizonyos társadalmi rétege ilyen trágár módon fejezi ki magát, de nem ez az átlag. Többször előfordult, hogy értetlenül álltam az aktuális helyzetben használt minősíthetetlen csúnya beszéd felett, amely teljesen felesleges volt éppen. Nem vagyok álszent, pontosan tudom, hogy sok valóságalapja van, de számomra akkor is sok volt, főleg, hogy ifjúsági kötetről van szó.

Ettől függetlenül jól szórakoztam, elgondolkodtam és néha fájt a lelkem nekem is. A könyv súlyos, nagyon mai témákat boncolgat egy szerethető történeten keresztül. Érdemes kézbe venni és legalább egyszer elolvasni.

Ajánlom a könyvet minden nyitott léleknek. Legyél forrongó lelkű fiatal, még éppen tűzben égő felnőtt, vagy a nyugalmas hétköznapokat élő idősebb olvasó, ebben a könyvben megtalálod a magad üzenetét és hidd el, hogy megérinti majd lelkedet. Ez a mondat pedig nagyon igaz: „Mindig könnyebb másvalakit hibáztatni az életkörülményeinkért.” Amíg ezen elgondolkodsz, addig hidd el, hogy a világ is színesebb és élhetőbb lesz.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, nem kell mást tenned, mint a Book24 weboldalra ellátogatnod.

Írta: NiKy

Kállay Kotász Zoltán - Térzene

 

„Vén bükkfa, egyre

Csak vastagítja törzsét –

Ölelhetővé.”

Minden évben van egy elhatározásom, hogy éppen aktuálisan mely területről próbálok minél több szerzőtől olvasni. Ez idén a versek és haikuk témakörére esett, ráadásul a moly.hu-n egy éves kihívás is segített ebben az elhatározásomban, miszerint minden héten legalább egy verseskötetet kell kézbe venni. Mint olvasható a feladat igencsak egyszerűnek tűnik, pedig koránt sem az. Az ember élete folyamatosan változik, így nehéz előre megjósolni, hogy vajon ténylegesen képesek leszünk-e elolvasni egy-egy könyvet akárcsak ebben a tematikában. Jelentem én eddig sikeresen vettem az akadályokat, pedig voltak időszakok, amikor nagyon nehezen ment. A mostani elhatározásomat több költő is segíti akaratlanul is, hiszen rendre meglepnek egy-egy újabb kötetükkel. A mostani verseskötetet például Kállay Kotász Zoltán szerzőnek köszönhetem, amit itt is szeretnék megköszönni. Köszönöm szépen!

A fent említett alkotó már „jóbarátként” üdvözölt a lapokon, hiszen nagy kedvenceim egyike egy régebben olvasott, a Társasutazás ​ Közép-Mámor földjére című könyvének köszönhetően, amely akkor annyira megfogó volt számomra, hogy azóta is ajánlom boldog-boldogtalannak egyaránt. Így itt is megragadom az alkalmat és jószívvel ajánlom, mert ténylegesen elrepít messzi tájakra és bizony egy édes rabságba esik az olvasó lelke. Egyébként ezt az érzést a mostani kiadványnál is érezni véltem, hiszen több napig vissza-visszatértem egy–egy művéhez.

Térzene című könyve 2017-ben jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában. A borítóképen rögtön egy párhuzam fedezhető fel, amely elsődlegesen a maradandó és mulandóság üzenetét hordozza, ráadásul az egész kötetre jellemző ez az érzés.

A legtöbb haiku kötet az évszakok felbontásával játszik, amikor a szerzők ennek mentén választják szét alkotásaikat. A mostani esetben is felfedezhető ez az tagoltság, mégis nem egy évre osztható fel csupán, hanem némi manírral élve, újra kezdődik, tehát egy ismétlődésnek lehetünk a tanúi. De nézzük is, hogyan fest ez a valóságban:

A Tavasz az újrakezdés ígéretével ébreszti fel a természetet, hiszen a növények java ilyenkor kezd éledezni, a téli álomból pedig az állatok is magukhoz térnek, hogy megkezdhessék az aktuális évüket.

„Szilánkok

Folynak össze

Sima tükörré.”

A következő természetesen a Nyár időszaka, itt már sokkal élénkebb a természet. Minden lélek – legyen az növény, állat vagy éppen ember – feltöltekezhet a meleg napsugarak csipkedésével, a lágy szellő simogatásával, a hűsítő eső ölelésével. Az élet ezer színben pompázik, hiszen csak körbe kell nézni és befogadni ezt a csodát.

„Kétszáz éves

Tölgyek bámulják a kék

Pillangó röptét.”

Az Ősz már a csendesedés időszakát ígéri, de senki sem hallgat rá. Ugyan, hogy is tehetné bárki, mikor fel kell készülni a hidegre. A legtöbben lakást építenek és élelmet gyűjtenek, hiszen a megfelelő felkészültség nagyon fontos. De ilyenkor már új ruhába bújnak a fák, a zöld után következik a sárga és a barna, kinek mi tetszik éppen. De egy biztos, ez az időszak mind látványban, mind illatok terén örök emlékeket idéz.

„Lomb a lomb felé

Hajol – összedugják bölcs

Fejüket a fák.”

A Tél idősíkja már az elmúlásra és az elengedésre bíztatja „barátait”, hiszen lassan vége az évnek és az új kezdethez a múlttól való elszakadás elengedhetetlen. A hideg nappalok csendes fehér köpenyt húznak a tájra, de azért itt is fellelhető a szorgalmas „árnyékok” munkássága. De ettől még a nyugalomé a főszerep és az a legszebb emlékek meleg ölelésébe való bevackolódásé.

„Páracseppekbe

Bújt ezernyi csillag –

Napfény felszippantja.”

Nini és újra itt a Tavasz, amely ismét ébresztőt fúj a maga madárseregével. Halihó, ébresztő, kezdődik a munka! És valóban, megint élettel telik meg a táj és mindenki kidörgöli szeméből az téli álmok maradványát.

„Csíra-izgalmak-

Felvételi időszak

A faiskolában.”

És utolsó időszakként ismét itt a Nyár, hogy az előző hónapok szorgos munkáinak gyümölcsét mindenki learathassa.

„Kövek fürdetik

A napsugarak lábát –

Reszket a levegő.”

Ebben a kötetben számos apró pillanat csodás „játéka” fedezhető fel, amely elsődlegesen a természetbe csábítja olvasóját. Sokkal kellemesebb például egy hűs patak mellett olvasni és akár, aki kíváncsi és szerencsésebb, az a maga szemével is felfedezheti a leírtakat.

Ebben a könyvben ismét megleltem a magam nyugalmát és ettől igazán felengedtem. A nehezebb időszakban is gyógyír a fáradt léleknek és többször is érdemesnek véltem kézbe venni.

Összességében ismételten kellemes élményben volt részem, amiért igazán hálás vagyok.

Ajánlom a költészet szerelmeseinek, de főként a haikuk világa iránt nyitott lelkeknek. Ez a könyv egy apró kincse az irodalomnak, amelyre érdemes vigyázni, mert ezek a kicsinyke kis „csodák” egy egész napot csodálatossá tehetnek, ha megfelelő szemlélettel olvassuk őket.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Napkút Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy