Nacume Szószeki - 120 haiku

 

„Ketten reppennek

s egyként táncolnak tova –

pillangórománc”

Nagyon érdekes, hogy nem is olyan régen ugyanezzel a címmel és fordítóval olvastam egy hasonló kötetet, ami akkor nagy kedvencem lett és azóta is többször elővettem. Bevallom tudatlanul sikerült így választanom, de ha már így alakult, nagy örömmel álltam neki ennek a kötetnek a felfedezéséhez is. De mielőtt ebbe részletesen belemennék, szeretném megköszönni a Napkút Kiadónak, hogy ismételten távoli tájakon járhattam általatok és újra felfedezhettem azt a sok csodát, amit az életünk vagy a természet tartogat a szemfüles figyelőknek. Köszönöm.

A mostani kötet ismételten csepp mind terjedelmileg, mind külsőleg. A borító nagyon megtetszett, hiszen jó ránézni és valahogy nyugtatóan hatott rám, erre pedig most nagy szükségem volt úgy érzem.

Mint fent már említettem Czifra Adrienn fordítói munkájának köszönhetjük ezt a csodálatos kis könyvet. Mivel nem először találkozom a hölgy munkásságával, így nagy elvárásokkal kezdtem neki az olvasásnak.

Nacume Szószeki, japán író alkotásait olvashatjuk a könyvben. Az alkotó eredetileg Nacume Kinnoszuke néven látta meg a napvilágot 1867.február 9.-én. A legtöbb forrás szerint a Meidzsi-korszak egyik legelső regényírója és munkásságának köszönhetően, a modern realista regény megalapítója is egyben. Főbb művei, hogy csak párat említsek, a Macska vagyok és a Kokoro. Bár elsődlegesen regényeket írt, de számos haikut is köszönhet neki az utókor. (Róla itt tudhattok meg többet).

Ebben a kötetben 120 válogatott alkotása olvasható, mely 5 fő részre osztható.

Az első rögtön Újév címmel vezeti be olvasóját a különleges sorok világába. Hoztam is egy példát számotokra:

„Engedtessék meg:

új év első reggelét

ágyamban töltsem”

A következő fő állomásunk természetesen a Tavasz. A megújulás és az élet kezdetét jelképező időszak számos ihlet forrása és egyben egy különleges és szeszélyes állapotot okoz. Innen is szeretnék néhány kiemelkedő alkotást megmutatni. Nézzétek csak!

 „Alkonyi órán
halvány pír az ablakon:
hegytetőtűz gyúl”
 

A második:

 

„Belereng az ég –
ködfátyolból feltörő
csatakiáltás”

 

Az utolsó:

 

„Elmém gyötrődik
mint holdsugár a ködben
akad ilyen éj…”

A harmadik időszak természetesen a Nyár, ilyenkor csiripelnek a madarak, jó az idő és többnyire kellemesen telnek a napok. Ez az etap egy érdekes gondolatvilágot eredményez:

„Jánosbogarak

mintha fogócskáznának

hűs folyó tükrén”

És egy másik:

„Álmából kelve

szárnyra szökken egy tücsök –

dobkongás hallik”

Az Ősz hamar eljön, ebben a periódusban a színek dominálnak és egy bizonyos enyészet érződik már. Innen is hoztam pár szépséget:

„Hajnalkavirág

épphogy szirmát bontotta –

ennyi hát a lét?”

És a második:

„Zord őszi szélben

ha felmászol a dombra

hegyeket láthatsz”

A Tél kikerülhetetlen, hiszen egyszer mindennek vége lesz. Bár, ha az alkotó szemével nézzük ezt az időszakot, akkor olyan érzésünk lehet, mintha a világ egy csodálatos fehér dunyhában pihenne meg. Erről ezek a sorok mesélnek a legjobban. Nézzétek csak!

„Hófödte hegyen

ha járnak is emberek

láthatatlanok”

És egy másik:

„Téli szélvihar

tajtékzó hullámokba

lökte a napot”

Szubjektív véleményem a kötetről, hogy nagyon megnyugtató volt végigolvasni, ugyanakkor egész végig éreztem egy bizonyos depresszív mélységet, melyet még akkor is emésztettem, miután már letettem a könyvet. Erről és arról a csodálatos lelkivilágról mesél ez a pár személyes kedvenc haikum. Kérlek, olvassátok figyelmesen!

„Napnyugta után

ha a vihar ideért

el kell búcsúznunk”

A második:

„Datolyaszilva –

édesen se feledd el

fanyar múltadat!”

És a harmadik:

„Párnám peremén

búcsúznak a csillagok –

hajnalhasadás”

Talán túlgondolom, de úgy éreztem az elmúlás többször eszébe jutott az alkotónak. Sok oldalról és több szemszögből közelíti meg az adott témát és bár a sorok gyönyörűek a maguk nemében, én mégis sírva fakadtam, mert szinte hallottam, ahogy hangosan nekem olvassa. Tudom, hogy sokan gondoljátok úgy, hogy túl élénk a fantáziám, de ezen alkotások csak akkor csapódnak le az olvasóban, ha hagyod, hogy a lelked szárnyra kelljen. Számomra ez a három alkotás a kötet ékköve és igazán csak az fogja érteni, aki elengedi magát olvasása közben.

„Padlásszobámban

magányosan alszom el

rideg éjszakán”

A második:

„Egyetlen csillag

összes álmom elűzi

fagyos éjszakán”

És az utolsó:

„Múlóban az év

gömbölydeden szunyókál

macskám ölemben”

Összességében elmondhatom, hogy egy egyedi és kiemelkedő haiku kötetet olvashattam, mely több mély és megrázó gondolatot hagyott bennem. Az egyik ilyen, hogy a világ évről évre folyamatosan változik, de az ember soha.

Ajánlom mindenkinek, aki szeret elmerülni a természet csodáiban, néha teret mer adni a komorabb gondolatoknak és akár csak pár sor erejéig is elmerészkedne gyönyörű tájakra. Mert ne feledjétek: A halálnak nem a légzés hiánya az egyetlen formája. Ha nem láthatsz olyan dolgokat, amelyeket eddig minden nap láthattál, a lelked elsorvad. Mert bárhol is jársz az életben, a megszokottól elszakadni nem lehet.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Napkút Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Maszaoka Siki - 120 haiku

 

„Kövön szunnyadó

pillangó, rövid életemet

tovább álmodod?”

Nem tagadom számomra a versek valahogy mindig is közelebb álltak a lelkemhez, mint a haikuk, ugyanakkor nagyjából két éve érzem azt a bizonyos „hívást” és rendre elolvasok egy-egy ilyen kötetet. A mostani értékelésem is egy ilyen gyűjteményről szól, melyet Japán egyik leghíresebb haiku írójának műveit szedte „egy csokorba”. De először is szeretném hálámat kifejezni a Napkút Kiadónak, hogy biztosított számomra egy példányt. Általatok messzi tájakon járhattam, és ha csak lélekben is, de feltöltekezhettem. Köszönöm.

Maszaoka Siki japán költő, író, újságíró és irodalomkritikus. Több forrásból merítkezve, úgy tudom, hogy az 1894–95-ös első kínai–japán háborúban a Nippon című napilap riportere volt. A haiku négy nagy mestere egyikének tartják. Ő a megújítója az addig hokkuként ismert, és általa haikura átkeresztelt versformának. ( Róla itt tudsz bővebben olvasni).

Czifra Adrienn műfordító munkájának köszönhetjük ezt a csodálatos kötetet. Az általa „életre” keltett szavak szárnyán számos emocionális hullámvölgyön mehettem keresztül és bizony sokszor a könnyeimet törölgettem olvasásom közben.

A könyv négy nagy fejezetre bontható, melyeket az évszakok ihlettek és tulajdonképpen egy teljes évet ölelnek fel. Bár az is igaz, hogy egy ötödik rész is megbúvik a lapokon, mellyel tulajdonképpen elkezdődik minden. Nézzünk is egy-egy példát ezekre!

Az első ilyen, melyet fent már említettem, az Újév címet kapta. Az ebben a részben található elszórt alkotások mind nagyon friss érzést keltenek az olvasóban. Hogy csak egy példával éljek:

„Hegyekben álló

több száz régi könyv fölött

új év köszönt be”

A következő fejezet már egy sokat ígérő időszakról mesél, mely nem más, mint a Tavasz. Alapjaiban is a változékony, de újjáéledő természetet keressük, mely a költő írásaiban is fellelhető. Nézzétek csak!

„ Tavaszi parton

derűt csal az arcomra:

minden él, virul.”

És a másik:

„Szárnyát libbentve

szellő hátán tovaszáll

kicsiny pillangó.”

A harmadik nagyobb részben természetesen csak is a Nyár kaphat helyet. A meleg levegő, az illatoktól és színektől dúskáló kert számos ihlet forrása. A költő többször visszatér egy-egy mozzanathoz, mégis számos oldaláról mutatja be. 

„Világnak terhét

vállaimról ledobom:

déli szieszta”

És a második:

„Hűvös holdfényben

zöld békák kuruttyolnak

eget rengetőn”

A negyedik fejezet már az Ősz beköszöntével érkezik el hozzánk, ahol már érezzük az alkotó bágyadtságát és egy bizonyos készülődést, mely valószínűleg elszomorítja majd az olvasót. Erről is hoztam egy kis ízelítőt:

„Tovatűnt a hold:

égbe törő nagy hullám

bekebelezte”

Vagy a másik:

„Micsoda magány –

tűzijáték elillan

s egy csillag lehull”

És az utolsó fejezet, mely mindig az elmúlásról szól, természetesen a Tél beköszöntével kezdődik. Az itteni haikuk már teljesen más élményt nyújtanak az olvasónak, és bár nem feltétlen kellene szomorúságot éreznünk, valahogy mégis ezt hozza felszínre. A mozdulatlannak hitt táj pedig, bár tele van élettel, mégis csak a figyelmes szemlélőnek mutatja meg valódi arcát.

„Hópelyhek mögött

lilában játszik a hegy

ó, bealkonyul”

És a második:

„Kis hegyi falu:
hó alatt láthatatlan
csak patakját hallom”

Személyes élményem a kötettel kapcsolatban, hogy bár valóban rendkívül igényes és sokrétű haikukat olvashattam, mégis számomra egész végig rám telepedett egy bizonyos bú, komorság. Többször úgy éreztem, hogy reménytelen a világ, hiszen igazságtalanságként fogtam fel az alkotó küzdését betegségével. Egy ennyire sokrétű ember, hogy szenvedhet ilyen kórságban? És milyen fiatalon tapasztalta meg az élet árnyékos oldalát. És pont ezért, két írása kimondottan a lelkem mélyéig hatolt és biztosan állíthatom, hogy nem fogom elfelejteni, amíg élek.

„Engem, ki elmegy

és téged, ki itt maradsz:

más-más ősz köszönt”

És egy újabb gyöngyszem:

„Elbúcsúztunk hát

gondolatok peregnek

és a könnyeim”

És még egy pár sort szeretnék kiemelni, melyben igazán éreztem az elmúlás fájdalmát és akárhányszor olvasom, csak potyognak könnyeim.

„Kezem elfagyott

nem mozdul már ecsetem

túl későre jár”

Összességében úgy érzem, hogy egy kimagasló gyűjteményt volt szerencsém olvasni, mert bár érzékenységem számomra is meglepetés volt, mégis határozottan kiállok azon véleményem mellett, hogy minden könyvnek meg van az a különleges esszenciája, hogy jó időben és pont akkor szólítja meg olvasóját, mikor szüksége van rá. Ezért is gyógyír számomra az olvasás!

Ajánlom minden olyan olvasni szerető léleknek, akik szeretnek elmerengeni az élet apró szegmensein, és ha csak pár sor erejéig is, de meglátják a tiszta, natúr valóságot.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Napkút Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy