Péri Györgyi - Főnixdalok

 

„Gondolat nélkül nincs ember!

De kérdés nélkül nem lesz

okos…

Akarat híján összeesne.

Érzés nélkül meg igen fagyos!”

Verseket olvasni és azokat a megfelelően kezelni, értelmezni nem is olyan egyszerű feladat, hiszen fontos tudni, hogy az adott alkotó milyen korban élt, hogyan alakult az élete és talán némiképpen kell egy bizonyos nyitott szemléletmód is mindehhez. A történelem nagy költőivel talán kicsit könnyebb az olvasó dolga, elvégre rímekben gazdagok többnyire a költeményeik, és ha máshol nem is, de az irodalom órákon alapos ismeretanyagot gyűjthetünk mindarról, ami alapjaiban szükséges egy vers megértéséhez, elemzéséhez. Kortárs szerzők tekintetében már foghatjuk a fejünket, úgy gondolom, hiszen korunk kaotikussága és sokszínűsége bizony elemeiben rombolja le mindazt a tudást, amit fentebb már említettem. Persze a paletta igen színes stílus és mondanivalóság tekintetében is, mégis rendre beletörik a bicskánk egy – egy túlmodernizált verseskötetbe.

Azt gondolom, hogy ahány költő, annyi stílus és irányzat várható egy gyűjteményen belül is, de mégis jó olvasás előtt kicsit tájékozódni, hogy kinek is a kötetét vesszük a kezünkbe.

A mostani könyv éppen ezért remek választásnak bizonyult a számomra, hiszen megálmodóját évek óta ismerem és követem, ráadásul íróként is igen figyelemreméltónak vélek. Első szárnypróbálgatását még 2021-ben volt szerencsém olvasni – Aki hétszer született címmel -, amit azóta is jó szívvel ajánlok barátoknak, ismerősöknek egyaránt. Nem tagadom, hogy magas elvárásokkal kezdtem el az olvasást most is, de hogy azt kaptam-e, amit vártam, erről kicsit lentebb részletesen mesélek.

Péri Györgyi – Főnixdalok című verses kötete 2022 év végén jelent meg magánkiadásban. Senkit se tévesszen meg ez a megjelenési forma, hiszen nagyon igényes a kötet külsőleg és belsőleg egyaránt. A borítót – folytatva a megkezdett kiadási mintát – Lengyel Levente készítette, akinek köszönhetően egy különleges érzékkel kiválasztott színnel és rejtett formai elemekkel ötvözött borítót csodálhat meg a publikum. Ráadásul a könyv belső illusztrációkat is kapott, amelyek jelen esetben Tanai Guzorán Anna festőművésznő munkáját dicsérik. Az alap hangulatot úgy gondolom már meg is kaptuk a fent leírtakkal, ezek után már csak a verseknek kell hozzánk szólnia. Nézzük is, hogy mit rejt ez a kötet magában!

A kiadvány négy nagy fejezetre lett felosztva, melyek a következők:

1. Szappanbuborékok

2. Múltszilánkok

3. Görcs és játék

4. Főnixdalok

Az egyes részek címe is igazi talányosság úgy gondolom, hiszen elsőre nem feltétlenül tudhatjuk, hogy milyen alkotások kaptak helyet.

Minden fő fejezetből választottam egy-egy verset, amely közel került a lelkemhez.

SZAPPANBUBORÉKOK

Ennek a nem is annyira rejtélyes címnek sok apró múltbéli esemény adja a fonákját. Múltbéli emlékek, amelyek fel-felvillannak, de mint a buborék szét is pukkadnak egy idő után. Hol fájdalmas, hol légiesen könnyed a hangulata, de mindig valami mély központi témát érintenek a versszakok…

„Láttalak,
Mikor remegőn emelted kezed a könnyed felett,
Rázkódott erős vállad, mikor megöleltelek.

Megéreztem
Azt hiszem, hogy a könny torz tükrében mást látsz
belőlem,
S a gyengédség utáni vágyat szégyelled előttem.

Letöröltem
Torz tükrödet hátralépve, ahogy lágyan széttártam
kezed,
Hogy lásd úgy, ahogy van:
Sokat ér nekünk a szereteted.”

Kép: NiKy m.i.

MÚLTSZILÁNKOK

Még a múltból kapunk „ízelítőt”, de a hangulat kissé nyomott, szomorkás. A témakörök többnyire ugyanarra az érzésre építkeznek, mégis várjuk a feloldozást. Mindenkinek más jelent a magány, az elveszettség érzése, mégis pontosan ugyanazt az utat járjuk be.

„Belefáradtam már,

hogy jónak kell lennem!

S látlak téged tágra nyílt

Szemmel, meredten…

Én vagyok az,

ki ezt elkövettem.”

Kép: NiKy m.i.

GÖRCS ÉS JÁTÉK

Az emberi lélek bonyolult egy játékszer. Sokszor nem értékeljük igazán, hogy milyen alapos szerkezetet kapunk és csak miután eltörtük, jövünk rá, hogy van, amikor a ragasztott „játék” már nem olyan ékes, mint előtte. Minden lélekeszencia egy valódi kincs, melynek értékét csak te növelheted, ha véded a káros elemektől, emberektől, amennyire csak lehet.

„Egy kellemes hűs reggelen
majdhogynem elsírtam magam,
s bár nem fájt semmi a szív helyén,
a torkomban lüktetett az agyam.

A hűs szél keze simogatott,
cirógatta borzolt hajam,
a nap valahonnan rám kacsintott,
s arra kért, szeressem önmagam.

Az estével a baj elmúlt már –
mondta. – Új nap, új élet, nem érzed?
De. Én csak azt nem értem, a szó bár
anyagtalan, miért fáj, s miért félek?

Nagy nehezen mégis elindultam
azon a biztató, friss reggelen,
a szél csitító karjába simultam,
s lassan kiszáradt a szemem.”

Kép: NiKy m.i.

FŐNIXDALOK

Újra építeni magunkat minden nehéz időszak után, hinni és remélni, hogy egyúttal erősebben, mégis tele bizalommal tudunk majd tekinteni az előttünk álló végtelenre, talán a legnehezebb feladat egy ember életében. Sérült testünk felépül, de a lelkünk nehezebben gyógyul és sokszor már óvatossá, bizalmatlanná válunk. Mégis érdemes a tapasztalatot pajzzsá formálni és bátran, felemelt fejjel ismét bizakodva tekinteni a jövőre. Ezt megtenni hatalmas lépés és nem mindenkinek sikerül, mégis hiszem, ahogy a Főnix újjászületik hamvaiból, úgy a lélek is képes az örök megújulásra a szeretet nevében.

 

„volt
oly hold
mi lágy hullámmal világítja
a holt
lány úszó fürtjeit
halak isszák sós ízű könnyeit

van
oly nap
min máglyák fényébe kiáltó szavak
miatt
anyák esnek térdre
hamuját a szél viszi a füstös égre

lesz
oly éj
min távoli kegyetlen
játék
gyanánt a kor ha nagyobbat vétkezik s
ember akkor már nem létezik”

Azt mondják, hogy az élet csupa móka és kacagás, de mégis többször sérülünk, ráadásul a kövek, melyek reánk hullnak, akaratlanul is sebeket hagynak bőrünkön. A lelkünk nem játékszer, ezt sosem szabad elfelejteni, és bár ki –kinyitjuk szívünk kapuját, a belépőnek egy sor „sárkánnyal” is meg kell küzdenie értünk. Mert mindannyiunkban ott a hercegnő, ki fehér daliás hercegére vár és a kastély ablakából lessük, hogy mikor érkezik el hozzánk… Bár nem külön álló a mostani vers, amelyet megosztani kívánok még, de számomra az egyik legértékesebb alkotás a kötetben.

 

„A Szürke sárkány
ellopta a napot!
Egy felhőbe bújva
A hold csak várt,
és ijedten vacogott.

Nyisd ki drágám a szemed,
s minden ragyogni fog velem s veled…

És jött egy ádáz
Fekete lovag,
fejem leütni készült,
s kínzott engem
sokat, sokat.

Sebeidre gyógyír a jelen,
megérteni csak itt fogod, ezen a helyen.

S volt egy hercegnő,
vár, hatalmas
szerelem…
Rózsa is volt benne,
ha jól emlékezem…

Tudom, drága.
Hervadt rózsád itt van még a kezemben,
s várok rád most is, itt
a jelenben.”

Kép: NiKy m.i.

Ezek után azt gondolom, hogy felesleges lenne bármilyen dicsérő szó vagy mondat, hiszen egyételmű, hogy mennyire a szívemhez nőttek a költemények. Ugyan nem minden vers szól hozzám, mégis összességében megkönnyeztem, néhol elmosolyodtam, de mindenképpen a lelkembe zártam. Pontosan tudom, hogy szinte lehetetlen, amit most érzek, de valahogy mégsem tudok szabadulni a gondolattól, hogy egy rokonlélekre leltem az alkotó személyében. Nőként megértettem, hogy az élet pofoktól nem mentes, de sorstársként egy segítőkéz nyújtásával bárki újra kezdheti az életet. Hiszen elcsúszunk, netán letaszítanak minket a helyes útról, de együtt, erősebben ismét visszatérhetünk a megfelelő ösvényre. A verseskötet egy nő életéből meritkezik egészen a kislányka időszakáig visszanyúlva, hogy a korszakok váltakozásával betekintést nyerhessen az olvasó egy életeszencia küzdelmeibe, örömébe, bizonytalanságába, hitébe. Hogy ki miképpen fogadja be az olvasottakat, az természetesen egyéni, mégis úgy gondolom, hogy jó érzés kézbe venni, elmélyülni és kicsit megmártózni az élet tengerében. A tapasztalás nem mindig a sajátunk kell, hogy legyen, aki ügyes más szenvedéséből is tanul, hogy a buktatókat könnyebben vegye.

És ez a kis részlet egy nagy igazságot üzen:

„– Ne csak a testedet lásd,
hanem azt, aki vagy,
azt a lényt is nézzed,
ki hordja a látványodat.”

Azt hiszem, őszintén elmondhatom, hogy kedvelem ezt a kis kötetet és bízom benne, hogy nem én leszek egyedül ezzel az érzéssel.

Amennyiben úgy érzed, hogy felkeltettem az érdeklődésedet, a könyvet megvásárolhatod a Péri Penna weboldalán.

Írta: NiKy

Simon Jimenez - Elveszett madarak

 

“Olyan korban élünk, amikor a hajók bele tudnak siklani az univerzum átlátszatlan hajtásaiba, majd elvitorláznak az idő peremét megülő hullámokon. Elő tudunk állítani izomszövetet, és a szálakat új végtagokká csévézhetjük. Egész kontinenseket törhetünk darabokra egyetlen YonSef robbanószerkezettel. Az élet megváltozott, de az értelmetlen kegyetlenségre való képességünk nem. Akármennyit is panaszkodtam amiatt, ahogy a szüleim diktálták a szabályokat, tudom, hogy kiváltságos gyerekkorom volt. Habár ritkán nevettünk, a családom sosem nélkülözte az ételt vagy a biztonságot. Nem szerettem régi otthonomat az állomás Sasfészkében, azonban nem vitathatom, hogy megfelelt az otthon fogalmának. És az enyém volt. A fiú számára az otthon a poklot jelentette.”

Simon Jimenez - Elveszett madarak című regénye az Agave Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg 2022-ben. Utóbbi időben nem voltam túlzottan elvarázsolva a kiadó könyveinek külalakja tekintetében, de úgy érzem, hogy a mostani kiadványuk bőven túllépte a tisztességes iparosmunka korlátait. Lehet, hogy erőltetettnek tűnik mindig a borítúval kezdeni egy értékelést, de meggyőződésem, hogy mint ahogy minden árucikk, úgy a könyvek esetében is döntő jelentőségű lehet a külső csomagolás az érdeklődés felkeltéséhez.

A színpad ezúttal a nem túl távoli, még ésszel felfogható jövő, ahol az emberiség egy kiváltágos töredéke elhagyja az élhetetlenné vált Földet és kirajzik a világűrbe, hogy aztán azt, magát meg nem hazudtoló módon, az országok és kormányok helyébe lépő gigavállalatok által uralt szektorokra szabdalja. Virágzik a kereskedelem az egymástól egyébként sokszor teljesen elszigetelt világok között, amelyet egy újfajta technológia tesz lehetővé: az űrhajók a világegyetem Áramlatain, egyfajta gravitációs hullámokon sodródva képesek óriási távolságokat megtenni, ám míg a Zsebben tartózkodó legénység szubjektív idejében alig pár hónap telik el, addig “odakint” évtizedek repülnek el. A történet egy isten háta mögötti, szinte a feudális korban rekedt agrárvilágon kezdődik, ahova a hajók csak tizenötévente egyszer jutnak el és egy nap egy rejtélyes fiú hullik alá a meghasadt égből.

A fiúról azonban sokáig szinte semmit nem tudunk meg, csak azt, hogy valamiért nagyon fontos az “ezeréves” asszonynak, vagyis annak a zseniális, szinte istenként tisztelt tudósnak, aki még a régi Földön megtervezte az emberek csillagközi életét lehetővé tevő első űrállomásokat. A nő rejtélyes és egyben visszautasíthatlan megbízást ad annak a Nia Imani kapitánynak, aki a fiút a távoli bolygóról kimenekítette. A megállapodás szerint legénységével a gyermek gondját kell viselnie és el kell rejtenie, míg bizonyos képességek jelét nem mutatja…

Kép: NiKy m.i.

A kötet tulajdonképpen egy fejlődésregény, amelyben végigkísérhetjük, ahogy a kezdetben néma és zárkózott gyermek felcseperedik és szoros kötelék alakul ki közte és a legénység tagjai, különösen Nia között. Megismerjük ezt a furcsa, mégis ismerős univerzumot, ahol a vállalatok korlátlan hatalomra tettek szert és hiába az univerzum gyakorlati végtelensége, étvágyuk és gátlástalanságuk kiapadhatatlan, egész bolygókat szipolyoznak ki gazdaságilag. A könyv antitézise a többnyire arctalan, ezerfejű hidra, a határtalan emberi mohóság és ambíció. A könyv első felében a felnőttéváláson van a hangsúly, a múlt és önmagunk megismerésén és megértésén egy viszonylag veszélytelen világban. Szereplőink például látogatást tesznek egy olyan világon is, ami akár A kis hercegből is előbukkanhatott volna, ahol egyetlen ember él teljes elszigetelődésben. A regény logikai második felvonásában a korai felnőttkor elérésével aztán a világ hirtelen egy sokkal veszedelmesebb és kegyetlenebb hellyé változik.

Kép: NIKy. mi.i.

A cselekmény legfontosabb szála és mozgatórugója a Nia és a fiú között kialakuló rendkívül erős és különleges kapocs, mint egy fogadott anya és fogadott gyermeke között megbonthatatlan kötelék. Ennek megfelelően a könyv első 200-250 oldalán rengeteg belső monológgal, szorongással és melankóliával fogunk találkozni, mert minden szereplő őriz valamilyen csontvázat a szekrényében. Őszintén megmondva, számomra nehezen ment ezeknek az oldalaknak az olvasása a rendkívül lassú tempó miatt, szinte fojtogató volt ugyanzon érzések újabb és újabb megfogalmazása. Aztán az író a második 200 oldalra sebességet váltott és csak kapkodtam a fejem. Nehéz spoiler-ek nélkül leírni mindazt, ami a végkifejletben történik, ezért csak annyit javasolnék, hogy akinek, hozzám hasonlóan, nehezen ment az első fele, az tartson ki, mert a végére abszolút kárpótolva lesz szerintem. Vannak persze logikai bukfencek, a műfaj sosem volt teljesen mentes tőlük, de valami olyan érzelmi hullámvasútra leszünk felültetve, amely végül mindannyiunkban nyomot fog hagyni.

Kozmikus magány, a másik utáni sóvárgás, a minden logikát és józan észt meghazudtoló elementális remény tartja egyben a regény szövetét. Nem a még több és fejlettebb technológia fog önmagában bennünket társas lényekké tenni, hanem a végtelen távolságokat áthidalni képes szeretet és önfeláldozás.   

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed és kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha az Agave Könyvek Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: Süni

Szerb Antal - A Pendragon legenda

 

 “- Van valami ősi bölcsesség, valami ős-kinyilatkoztatás, amelynek minden emberi tudomány csak a higítása – mondta csendesen. – Amit az emberek elfelejtettek abban a mértékben, amint növekedett a képességük, hogy racionálisan gondolkozzanak.

- Igen – mondtam -, ez ma már csaknem tudományos igazság. Minden nép mitológiája egy törvénymondó bölccsel kezdődik: Hamurabbi Egyiptomban, Hermes Trismegistos Egyiptomban…
- És minden nagy gondolkozó úgy tudta, hogy az igazságot valahonnan messziről, ősidőkből kapták az emberek. Gondoljon Platón Atlantis-meséjére a Timaiosban…Volt egy világ, egy nagy-nagy sziget, ami a tenger alá süllyedt. Innen hozdták magukkal a titkokat az egyiptomi papok. Az elsüllyedt sziget talán csak szimbólum, szimbóluma a mágikus megismerésnek, ami azután elsüllyedt az emberek tudatában, és csak az álomban jelenik meg itt-ott… (…)
-És aztán?...

-Aztán következik a racionalizmus. Az emberek elkezdenek módszeresen és természettudományosan gondolkozni. Kitalálják a gőzgépet és a demokráciát. És a régi megismerés paradoxonná válik, szisztematikus eszünkkel meg sem értjük, mint ahogy nem tudjuk megérteni a négerek babonáit. Ami azután jön okkult tudomány, mind csalódás és paródia. A racionális ember álarcosbálja az irracionálisban.”

A szokásosnál hosszabb lélegzetvételű idézettel kezdeném az értékelést; egyrészt mert számomra az egyik legelgondolkodatóbb üzenete ez a könyvnek, másrészt pedig ad egyfajta ízelítőt a regény kultúrális-eszmei hátteréről is.

Szerb Antal - A Pendragon-legenda című műve a Helikon Kiadó saját Zsebkönyvek sorozatában élte meg újabb kiadását 2020-ban. A kötet több, mint 300 oldal, tehát a zsebkönyv kategóriába már nehezebben fér bele, egy hosszabb lélegzetvételű olvasmányról van szó, de külalakban továbbra is követi a sorozat darabjaira jellemző esztétikai színvonalat.

Az íróról mindenféleképpen meg kell említeni, hogy korának egyik legnagyobb tehetségeként tartották számon, a magyar irodalomtörténet kimagasló kvalitású alakja, aki számos alkotótársához hasonlóan a második világháború népirtásában lelte fájdalmasan korai halálát.

A történet az 1930-as évek Angliájában játszódik, főhőse a Londonban élő Bátky János irodalomtudós, aki kutatásainak és társadalmi ismeretségeinek köszönhetően kapcsolatba kerül a wales-i Alistair Pendragon-nal, Gwynedd tizenharmadik earl-jével. Hamarosan fény derül egy bonyolult szerelmi viszonyra és egy különös végrendeletre, amelynek köszönhetően két hatalmas vagyon egyesülne a szigetországban. Mivel sok pénzről van szó, ezért felbukkannak mindenre elszánt alakok is, de a világi javakon és érdekeken túl a misztikumnak és a természetfölöttinek is komoly szerepe van az események alakulásában.

Nehéz bármilyen kategóriába is besorolni a művet, magán viseli a detektívregény, a hagyományos kísértethistóriák jegyeit, de ugyanakkor irodalomtudományi mélységű betekintést kapunk az okkultizmus kultúrtörténetébe is, és ráadásul nem mentes a ponyvaregények stílusvonásaitól sem, ráadásul itt-ott a rejtői humor is felbukkan.

Kép: NiKy m.i.

Sajátos szintézis olvasására vállalkozik tehát az olvasó, ami azonban véleményem szerint elsődlegesen szórakoztató irodalom igyekszik lenni. Egészen az utolsó 30 oldalig jellemző rá egyfajta tétnélküliség, mintha csak egy kissé ijesztő vígjátékot néznénk, ahol egy főszereplőnek sem eshet úgysem semmi baja, világosan látjuk, hogy kik a “feláldozható” mellékszereplők, minden a racionális józanság szabta játékszabályok betartásával történik.

“Kár, hogy oly mulandóak a pillanatok, amikor az ember nemes és tiszta és az angyalokkal rokon – hogy elfutnak, és az összetett, semmilyen Én marad, akiről nem lehet másképpen beszélni, mint óvó gyengédséggel és enyhe iróniával.”

Fanyar humor és mély, filozofikus gondolatok egyaránt jellemzik a regényt, a cselekmény lassú ütemben hömpölyög a végkifejlet felé, de mindvégig a nyomozáson és a rejtélyeken marad a fő hangsúly.

Az utolsó részre azonban minden megváltozik, és hirtelen a föszereplővel együtt átlépünk egy különös világba, ahol a józan ész bedobja a gyeplőt az ősi hiedelmek és babonák közé. Számomra nagyon meghökkentő volt ez a fajta lezárás, az író szempillantás alatt sebességet váltott, az addigi könnyed hangvétel rendkívűl nyomasztóvá és sötétté válik, de legvégül ismét előbukkan a nap a viharfelhők mögül.

Kép: NiKy m.i.

Fontos lehet kiemelni, hogy olykor-olykor érezhető a szereplők hangvételén (különösen a főszereplő esetében, aki ugyanakkor paradox módon a gyengébbik nem nagy rajongója) egyfajta gunyoros, ironikus hozzáállás a női oldal vonatkozásában:

“Pedig még nem fordult elő, hogy egy nőt valami szellemi dolog önmagáért érdekelte volna. Vagy a férfinak akar udvarolni azzal, hogy odafigyel, vagy pedig okulni akar, és az még rosszabb. Az egyik nő pénzt akar kapni, a másik tudományt, de azt is csak érdekből: hogy magára vehesse a művelt nő attitűdjét, mint egy estélyi köpenyt.”

Én ezt a könyv szellemében egyfajta sajátos “se veled, se nélküled” attitűdnek tudtam be, de úgy vélem, hogy lehetnek olvasók, akik számára ezek a kinyilatkozások akár komolyabb mértékben is zavaróak lehetnek.

Számomra döntőrészt élvezetes volt a regény, az író megoldásai, szójátékai rendkívűl sziporkázók és szellemesek, nem hiányzik belőle a szívemnek oly kedves önirónia sem. Az utolsó harmadra azonban a cselekmény egy kicsit csapkodóvá vált, talán a kelleténél hosszabbra is nyújtózkodott és lesz olyan olvasó, aki számára a csúcspont is amolyan idegen test lesz a történet többi részéhez képest.

Remélem az eddigiekből kiderült, hogy a könyv egyfajta keresztmetszete a 30-as évek népszerű irodalmi témáinak anélkül, hogy bármelyik mellett egyértelműen lándzsát törne, így számos műfaj kedvelőinek nyújthat kikapcsolódást. Egy vígjátékba illő detektív- és kultúrtörténeti elemekkel tűzdelt rémregény, ami azonban mindvégig modern marad és mindezért talán mindenkinek érdemes lenne egy próbát tennie vele.

Amennyiben elmerülnél a könyvben, megteheted, ha a Helikon Kiadó weboldalára ellátogatsz!

Írta: Süni

Eve Rigel - Lien

 

„A félelem jó barátunk, nem hagyja eltunyulni az elménket, mert befészkeli magát a legrejtetettebb zugokba is, és segít emlékezni. A félelem fájdalmat okoz, rettegést és bizonytalanságot szül, de muszáj jelen lenni ahhoz, hogy mindent érezhessünk. Nélküle elveszítenénk a legfontosabbat… önmagunkat.”

Korunk hazai sci-fi írói igen változatos munkákat tesznek le az érdeklődők elé. Gondolok itt elsősorban a témaválasztásra és a megálmodott történet kidolgozására. Hibátlan könyvet írni nem könnyű és nagyon szubjektív az olvasó részéről is, hiszen ami egyikünknek tetszik, az egy másik szemszögből már nem lesz ugyanolyan. Természetes folyamatról van szó, mégis akkor mikor mondhatjuk egy adott kötetről, hogy kiváló vagy éppen megfelelő? Ezt a kérdést a mai napig nem tudtam megválaszolni teljes bizonyossággal, mégis úgy gondolom, hogy minden könyvnek megvan a maga olvasói rétege, legyen bármilyen műfajú éppen. Hogy a sci-fi hova tartozik, szintén nem teljesen behatárolható, hiszen sem korosztály, sem pedig nem szerint könnyen besorolható.

Én a „gyengébb” nem képviselőjeként például többször veszek kézbe nehezebb tematikájú könyveket és kevésbé kedvelem a habkönnyű romantikus történeteket. Pont ezért, mikor felkeresett az írónő, nem is gondolkoztam azon, hogy akarom –e olvasni, hiszen reméltem, hogy egy érdekes és felettébb szórakoztató történettel leszek gazdagabb. Hogy milyen élményben is volt részem? Nos, ezt hamarosan kiderítheted!

Először is szeretném itt is megköszönni a lehetőséget, hogy olvashattam a történetet. Köszönöm!

Eve Rigel szerző neve számomra újdonságot jelentett, hiszen első olvasásom volt az alkotótól. Kis kutakodás után felfedeztem további műveit is, melyek fülszöveg alapján igen érdekessé váltak számomra. Úgy látom az írónő első szárnybontogatása volt a „hard” zónában eme regénye, amely elemeiben érezteti a témakör ismeretlenségét, mégis érdekes elegyet képezett.

Kép: NiKy m.i.

Eve Rigel – Lien című kisregénye 2022 téli újdonságainak egyike, amely a Trivium Egyesület jóvoltából jelent meg. A kötet E-book formában olvasható, amely szerencsére jól szerkesztett és ezt külön örömöt okozott a számomra. Sajnos nagyon kevés kötet jelenik meg ebben a formában igényesen és ezért sokszor morcossá válok olvasás közben. Egyedül a borító képével nem vagyok kibékülve, hiszen ehhez a történethez egy sokkal ütősebb, úgy is írhatom, hogy hangsúlyosabb illusztráció illene.

De miről is szól tulajdonképpen ez a történet?

Adott egy férfi, aki megjárta a legveszélyesebb csatákat is. Harci tudása és fegyverismerete a legmagasabb szinten jegyzett, bátorsága kiemelkedő és helyén van a szíve és esze egyaránt. Narval három évvel ezelőtt még egy teljes életet élő katona volt, aki hűen szolgálta a császárt és hitt az egység erejében. De egy nem várt esemény után minden megváltozott.

Jelen korunkra egy különleges alakulat vezetőjeként egy távoli bolygón komoly veszélynek kitéve azért harcol csapatával együtt, hogy segítséget nyújtsanak a rászorulóknak. Ezért a ganjuri ellenállókhoz csatlakozva veszik fel a harcot napról-napra, remélve, hogy egy napon megnyerik a háborút.

Egyik nap egy fiatal nő jelenik meg, aki egy igen különleges ajánlatot tesz a csapatnak. A feladat nem kis veszéllyel járó, de a fizetség mindent megér. Vajon sikerül-e teljesíteni a feladatot és mi köze van ehhez a császárnak?

Kép: NiKy m.i.

Eközben a palota falain belül igen veszélyes az élet. A császár és felesége kemény kézzel irányítják a belső udvart. A legkisebb hiba is komoly büntetést von maga után, így a fegyelem az egyetlen túlélési biztosíték. Ebben a közegben él és dolgozik Davina, a császárnő személyi szolgája. A napi rutin és a múlt elfeledt történései között őrlődve küzd az életben maradásért. Egyetlen fénypont ebben az őrült káoszban, Aritha, aki beragyogja a legsötétebb pillanatokat is. Vajon van-e kiút ebből az őrjítő malomkerékből és miért nincs egy emlék sem Davina elméjében?

„– Tudod, Mash, megboldogult öregapám mindig azt mondogatta, úgy még sose vót, hogy valahogy ne lett vóna!

– De, Narv, te nem is ismerted az öregapádat!

– Attól még mondogathatta.”

A regény egyszerre tartogat a kíváncsi olvasóknak izgalmakat, egy csipetnyi humort és sok akciót. Ellenben a figyelmesebb szemlélőknek fel fog tűnni a kötet szövege mögötti üzenet is, amely témáját tekintve kissé elüt a szórakoztatástól, mégis fontos részét képezi az eseményeknek.

Szubjektíven először nem tudtam mit kezdeni a történettel és önmagamhoz képest lassan, közel egy hónapig olvasgattam. Nehezen rázódtam bele és őszintén szólva az elejét nagyon untam. Mégis azt kell, hogy írjam a kötet nagyjából negyedétől kezdett igazán érdekessé válni a számomra és utána már csak akkor pillantottam fel, mikor az utolsó oldalt is befejeztem.

Karakterek tekintetében több szemszögből ismerjük meg a történetet, így minden szereplőnek fontos a jelenléte. Amit sajnálok, hogy egyikük sem lett igazán kidolgozva, így a fejlődésük elenyésző.

Kedvenc szereplőm Lien lett, akinek személyét végig homály fedi, mégis úgy éreztem, hogy az ő lelke lett a legjobban árnyalva és sokkalta több annál, amit elsőre a szerző látni enged. Róla szívesen olvasnék egy külön szálon futó novellát, hiszen ezer színben pompázik a személye.

Kép: NiKy m.i.

Ami a többieket illeti kicsit csalódottan nyugtáztam, hogy a sablonos jellemzőket mindenki felaggathatta magára, de ami mögötte rejtekezett, azt sajnos a homály elfedte.

Események tekintetében egy igen sűrű és sokoldalú, úgy is írhatom, hogy feszes tempójú történetet olvashattam. Ebben a tekintetben nagyon elégedett vagyok és a kidolgozás is kiemelkedő a számomra.

Ellenben sajnos két negatív szempontot ki kell, hogy emeljek. Az első a szerelmi szál beleerőltetése volt. Bár a főszereplők közötti kapcsolati szál indokolttá tehetné, mégis úgy érzem, hogy csak rontott a történet értékén. A másik kifogásolni való fordulat szintén két szereplő közti családi viszonyon alapszik, ami teljesen érthetetlenné vált a számomra és őszintén szólva fel is bosszantott. A magyarázat sem segített ennek feloldásán, ezért inkább arra kell, hogy gondoljak, talán az olvasói célközönség kiszélesítése miatt kerülhetett bele.

Ezektől függetlenül érdekes világot kaptam, ahol biztos, hogy nem élnék.

Összességében úgy gondolom, hogy nem hibátlan a történet, de egy jó kezdésnek mondanám. Bizonyos karakterekkel még szívesen találkoznék egy második részben vagy éppen egy-egy különálló történetben. Mivel szórakoztató irodalom, így a könyv funkcióját betöltötte.

Ajánlom a könyvet azon olvasóknak, akik szeretik a katonai sci-fiket, nem riadnak vissza a véres leszámolásoktól és szeretnek izgulni. Szórakoztató és gördülékeny stílusú, így bárki jól érezheti magát, aki kézbe veszi.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Trivium Egyesület weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Emma Donoghue - Menedék

„[…] vajon miért versengenek egymással az emberek, hogy minél több dolgot halmozzanak fel, amikor saját bőrüket sem tarthatják meg az Isten által kiszabott időn túl.”

 

Vajon ki számít igazi hívőnek és ki hitetlennek? Teszem fel sokadjára is ezt a kérdést, hiszen a XXI. századra megváltoztak a vallás gyakorlásához szükséges nézetek és feltételek. A kereszténység hatalmi játszmái már elenyészőben vannak, ezért a modern családok életében a felmenőktől eredeztethető erkölcsi szabályok és a mostani szülők tévelygéseinek egyvelegét kapják a fiatalok. A család, mint fogalom is igen tág értelmet kapott, hiszen jóformán mind szerkezetileg, mind fogalmilag kiszélesedett. A hit mindenkiben mélyen gyökerezik, hogy ki milyen szinten ad teret annak életében, természetesen egyéni.

A korai századokban ellenben teljesen más életfelfogásról tudunk. A vallás, mint irányadó intézményforma, a családok mindennapi életének nagy részében uralkodott, és az ezzel való ellenszegülésre bűnként tekintettek, amely súlyos következményeket vont maga után. De mi a helyzet a vallási közösségek szent embereivel? Kik számítottak igazán hívőnek és kik engedtek a testi örömöknek? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ, amikor megvettem a mostani könyvet. Természetesen tisztában voltam azzal a ténnyel, miszerint fikciót veszek kézbe, mégis reméltem, hogy részben választ remélhetek a kérdéseimre.

Emma Donoghue (1969. október 24.Dublin, Írország) ír-kanadai származású irodalomtörténész, regényíró és forgatókönyvíró. A 2010-ben megjelent Room (Szoba) című regénye a Booker-díj döntőse és nemzetközi bestseller lett. Számos kiváló történet megálmodója, amelyek szerencsére kis hazánkba is eljutottak az évek alatt.

Menedék című regénye 2022 egyik újdonsága, amely a XXI. Század Kiadó gondozásának köszönhetően került a könyvesboltok polcaira. A kiadvány elsőre is feltűnő gyönyörű borítójának képi világával, amely a hangulatos színeivel, valamint a történet fő szálait idéző ábráival megadja a szemnek és léleknek azt a kezdeti feltöltődést, amely elegendő ahhoz, hogy a kíváncsi olvasó már ezek alapján is kosarába helyezze a könyvet. Nem tagadom első ránézésre én is elcsábultam, pedig a vallás, mint műfaj nem áll közel a számomra szívesen olvasott területekhez.

„– A bölcső és a halálos ágy tehetetlensége között minden embernek vannak gyenge pillanatai, nem igaz?”

A történet egészen a VII. századig repíti vissza az olvasót, méghozzá Írországba. Három férfi áll ennek a kötetnek a középpontjában. Három lélek, kik nem is különbözhetnének jobban egymástól, mégis akad egy közös pontjuk: az Istenbe vetett hitük.

Kép: NiKy m.i.

Artt tudós, pap, aki szent emberként járja a világot és terjeszti az igét. Híre sokszor megelőzi, ezért minden kolostor tárt karokkal fogadja és a legnagyobb tisztelettel adóznak irányába.

Cormac egy idősebb szerzetes, aki túlélte a pestist és több harcot is megvívott mind az emberekkel, mind az élettel. Későn megtérő hívőként hűségesen szolgálja az Urat és a rendet. Gazdag élettapasztalatával kiemelkedik társai köréből.

Triant egy ifjú szerzetes, aki egy nehéz múlttal a háta mögött éli a mindennapokat a kolostor falai között. Mindenesként ott segít, ahol szükség van rá, de lelkesedése töretlen és a zene iránti szeretetét csak az Istenbe vetett hite győzi le. 

Kép: NiKy m.i.

Artt jós álma összekapcsolja eme három férfit, miszerint zarándoklatra indulnak, hogy megtalálják azt a földet –szigetet –, amit még ember nem piszkított be bűnös lelkével. Az út hosszú és nehéz, ezzel mindannyian tisztában vannak, de ami rájuk vár, azt még a legmerészebb álmaikban sem várták volna. Vajon mi erősebb, az emberi test szükségletei vagy az egy Istenbe vetett hitük? És ki számít igazán hívőnek? Aki mindent feláldoz, vagy aki emberként az egyén bűneivel szolgál a legjobb tudása szerint?

Ezekre a kérdésekre mindenkinek magának kell meglelnie a választ, de a kötet nagyon jó útmutató.

„– A szerzetes élete egyetlen hosszú háború az ördög ellen. És amikor több tucat ember él együtt… nos, hol lenne jobb búvóhelye a farkasnak, mint a nagy birkanyáj közepén?”

A történet számos érdekes kérdést vet fel, amelyekre nem is gondolnánk elsőre. Ezek megkérdőjelezik a valóságot, a hitet, de még az önmagunkról vélt gondolatokat is. Minden új eseményével újabb kérdéseket vélünk felfedezni és csak remélhetjük, hogy választ találunk rájuk.

Szubjektíven először arra gondoltam, hogy te jó ég, ez a kötet nem nekem íródott. Önmagamhoz képes hosszú ideig volt kezeimben és nagyon lassan haladtam vele. Nehezen emésztettem meg a sűrű, sokszor ragadósnak vélt imádságokat. Az eltorzult, akár hívhatom úgy is, elvakult nézeteket. Nehezen fogadtam be a hit nevében elkövetett lelki torzulásokat és azt a tényt, hogy az Úr az állatokat azért „adta”, hogy az embert szolgálják.

Ennek a regénynek erős pontja a madárvilág ismertetése is, hiszen számos fajtáról olvashatunk. Érdekesnek találtam a leírásokat és lelki szemeim előtt megelevenedett a kép, amikor ezen csodás tollas lényekről olvashattam.

„A madarak mindig a saját fajtársaikkal tartanak, még akkor is, ha néha összekapnak egy falaton; […] erejük a sokaságban rejlik.”

Kép: NiKy m.i.

Karakterek tekintetében részletesen megismerhetjük a három szerzetest és külön a belső monológokkal zárjuk őket a szívünkbe. Mindenkinek megvannak a maga titkai, szenvedései és apró, gyarló örömei. Természetesen a túlzó bigott vallásosság miatt számos bűn elkövetésében lesz osztályrészük mind a szereplőknek, mind az olvasónak akaratlanul is.

Események tekintetében lassú folyásúnak mondanám inkább, de nem is ez a lényege, hiszen elenyészővé válik minden, mikor egy komoly pszichológiai kavalkádot kapunk.

Összességében úgy gondolom, hogy remek könyvet vettem kézbe, hiszen egy számomra igen csak nem kedvelt műfajhoz tartozik, mégis olvastatta magát. A karakterek élettel teliek voltak a számomra és sokszor fájt a szívem értük. A kötet végére viszont elfáradtam és már meg sem lepődtem a lezáráson sem. Jó tudni, hogy a történet alapjait egy valós helyszín, a legismertebb nevén Mihály-szikla és a múltban ott élt szerzetesek adták. Bár a szerző elmondása szerint nem volt lehetősége ellátogatni eme helyre, mégis sikerült hitelesen egy különleges történetet álmodnia hozzá és ki tudja, lehet számára az Égiek ezt a küldetést adták.

Ajánlom a könyvet minden olyan olvasónak, aki hisz az Úrban, de azoknak is, akik kevésbé hívőnek vallják magukat. Mivel én az utóbbiak táborát erősítem, így hiteles forrásként írhatom, hogy mindenki megtalálja benne mind a szórakozás örömét, mind pedig az élet materiális és idealista kérdéseire a válaszokat. És egy értékes gondolat: „Az élet a legnagyobb ajándék, nem szabad visszaadni, ki kell várni a végét.”

Amennyiben úgy érzed, hogy elég erőt gyűjtöttél és belevágnál ebbe a kalandba, nem kell mást tenned, mint a XXI. Század Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy