Emma Donoghue - Menedék

„[…] vajon miért versengenek egymással az emberek, hogy minél több dolgot halmozzanak fel, amikor saját bőrüket sem tarthatják meg az Isten által kiszabott időn túl.”

 

Vajon ki számít igazi hívőnek és ki hitetlennek? Teszem fel sokadjára is ezt a kérdést, hiszen a XXI. századra megváltoztak a vallás gyakorlásához szükséges nézetek és feltételek. A kereszténység hatalmi játszmái már elenyészőben vannak, ezért a modern családok életében a felmenőktől eredeztethető erkölcsi szabályok és a mostani szülők tévelygéseinek egyvelegét kapják a fiatalok. A család, mint fogalom is igen tág értelmet kapott, hiszen jóformán mind szerkezetileg, mind fogalmilag kiszélesedett. A hit mindenkiben mélyen gyökerezik, hogy ki milyen szinten ad teret annak életében, természetesen egyéni.

A korai századokban ellenben teljesen más életfelfogásról tudunk. A vallás, mint irányadó intézményforma, a családok mindennapi életének nagy részében uralkodott, és az ezzel való ellenszegülésre bűnként tekintettek, amely súlyos következményeket vont maga után. De mi a helyzet a vallási közösségek szent embereivel? Kik számítottak igazán hívőnek és kik engedtek a testi örömöknek? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ, amikor megvettem a mostani könyvet. Természetesen tisztában voltam azzal a ténnyel, miszerint fikciót veszek kézbe, mégis reméltem, hogy részben választ remélhetek a kérdéseimre.

Emma Donoghue (1969. október 24.Dublin, Írország) ír-kanadai származású irodalomtörténész, regényíró és forgatókönyvíró. A 2010-ben megjelent Room (Szoba) című regénye a Booker-díj döntőse és nemzetközi bestseller lett. Számos kiváló történet megálmodója, amelyek szerencsére kis hazánkba is eljutottak az évek alatt.

Menedék című regénye 2022 egyik újdonsága, amely a XXI. Század Kiadó gondozásának köszönhetően került a könyvesboltok polcaira. A kiadvány elsőre is feltűnő gyönyörű borítójának képi világával, amely a hangulatos színeivel, valamint a történet fő szálait idéző ábráival megadja a szemnek és léleknek azt a kezdeti feltöltődést, amely elegendő ahhoz, hogy a kíváncsi olvasó már ezek alapján is kosarába helyezze a könyvet. Nem tagadom első ránézésre én is elcsábultam, pedig a vallás, mint műfaj nem áll közel a számomra szívesen olvasott területekhez.

„– A bölcső és a halálos ágy tehetetlensége között minden embernek vannak gyenge pillanatai, nem igaz?”

A történet egészen a VII. századig repíti vissza az olvasót, méghozzá Írországba. Három férfi áll ennek a kötetnek a középpontjában. Három lélek, kik nem is különbözhetnének jobban egymástól, mégis akad egy közös pontjuk: az Istenbe vetett hitük.

Kép: NiKy m.i.

Artt tudós, pap, aki szent emberként járja a világot és terjeszti az igét. Híre sokszor megelőzi, ezért minden kolostor tárt karokkal fogadja és a legnagyobb tisztelettel adóznak irányába.

Cormac egy idősebb szerzetes, aki túlélte a pestist és több harcot is megvívott mind az emberekkel, mind az élettel. Későn megtérő hívőként hűségesen szolgálja az Urat és a rendet. Gazdag élettapasztalatával kiemelkedik társai köréből.

Triant egy ifjú szerzetes, aki egy nehéz múlttal a háta mögött éli a mindennapokat a kolostor falai között. Mindenesként ott segít, ahol szükség van rá, de lelkesedése töretlen és a zene iránti szeretetét csak az Istenbe vetett hite győzi le. 

Kép: NiKy m.i.

Artt jós álma összekapcsolja eme három férfit, miszerint zarándoklatra indulnak, hogy megtalálják azt a földet –szigetet –, amit még ember nem piszkított be bűnös lelkével. Az út hosszú és nehéz, ezzel mindannyian tisztában vannak, de ami rájuk vár, azt még a legmerészebb álmaikban sem várták volna. Vajon mi erősebb, az emberi test szükségletei vagy az egy Istenbe vetett hitük? És ki számít igazán hívőnek? Aki mindent feláldoz, vagy aki emberként az egyén bűneivel szolgál a legjobb tudása szerint?

Ezekre a kérdésekre mindenkinek magának kell meglelnie a választ, de a kötet nagyon jó útmutató.

„– A szerzetes élete egyetlen hosszú háború az ördög ellen. És amikor több tucat ember él együtt… nos, hol lenne jobb búvóhelye a farkasnak, mint a nagy birkanyáj közepén?”

A történet számos érdekes kérdést vet fel, amelyekre nem is gondolnánk elsőre. Ezek megkérdőjelezik a valóságot, a hitet, de még az önmagunkról vélt gondolatokat is. Minden új eseményével újabb kérdéseket vélünk felfedezni és csak remélhetjük, hogy választ találunk rájuk.

Szubjektíven először arra gondoltam, hogy te jó ég, ez a kötet nem nekem íródott. Önmagamhoz képes hosszú ideig volt kezeimben és nagyon lassan haladtam vele. Nehezen emésztettem meg a sűrű, sokszor ragadósnak vélt imádságokat. Az eltorzult, akár hívhatom úgy is, elvakult nézeteket. Nehezen fogadtam be a hit nevében elkövetett lelki torzulásokat és azt a tényt, hogy az Úr az állatokat azért „adta”, hogy az embert szolgálják.

Ennek a regénynek erős pontja a madárvilág ismertetése is, hiszen számos fajtáról olvashatunk. Érdekesnek találtam a leírásokat és lelki szemeim előtt megelevenedett a kép, amikor ezen csodás tollas lényekről olvashattam.

„A madarak mindig a saját fajtársaikkal tartanak, még akkor is, ha néha összekapnak egy falaton; […] erejük a sokaságban rejlik.”

Kép: NiKy m.i.

Karakterek tekintetében részletesen megismerhetjük a három szerzetest és külön a belső monológokkal zárjuk őket a szívünkbe. Mindenkinek megvannak a maga titkai, szenvedései és apró, gyarló örömei. Természetesen a túlzó bigott vallásosság miatt számos bűn elkövetésében lesz osztályrészük mind a szereplőknek, mind az olvasónak akaratlanul is.

Események tekintetében lassú folyásúnak mondanám inkább, de nem is ez a lényege, hiszen elenyészővé válik minden, mikor egy komoly pszichológiai kavalkádot kapunk.

Összességében úgy gondolom, hogy remek könyvet vettem kézbe, hiszen egy számomra igen csak nem kedvelt műfajhoz tartozik, mégis olvastatta magát. A karakterek élettel teliek voltak a számomra és sokszor fájt a szívem értük. A kötet végére viszont elfáradtam és már meg sem lepődtem a lezáráson sem. Jó tudni, hogy a történet alapjait egy valós helyszín, a legismertebb nevén Mihály-szikla és a múltban ott élt szerzetesek adták. Bár a szerző elmondása szerint nem volt lehetősége ellátogatni eme helyre, mégis sikerült hitelesen egy különleges történetet álmodnia hozzá és ki tudja, lehet számára az Égiek ezt a küldetést adták.

Ajánlom a könyvet minden olyan olvasónak, aki hisz az Úrban, de azoknak is, akik kevésbé hívőnek vallják magukat. Mivel én az utóbbiak táborát erősítem, így hiteles forrásként írhatom, hogy mindenki megtalálja benne mind a szórakozás örömét, mind pedig az élet materiális és idealista kérdéseire a válaszokat. És egy értékes gondolat: „Az élet a legnagyobb ajándék, nem szabad visszaadni, ki kell várni a végét.”

Amennyiben úgy érzed, hogy elég erőt gyűjtöttél és belevágnál ebbe a kalandba, nem kell mást tenned, mint a XXI. Század Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy

On Sai - A gyógyítók

 

„A világ úgy működik, ahogy működtetjük. Nem egy kőomlás, ami maga alá temet, hanem egy út, amit te is, én is építünk.”

Előre is elnézést kérek a következő, kissé túlfűtött, rajongói hisztimtől, de képtelen vagyok magamban tartani. Javaslom, akit zavar egy bekezdéssel haladjon tovább! Köszönöm!

OMG! Cseppet-sokkos állapotban vagyok, ráadásul ismételten függővéget kaptam. Mégis, hogy lehet így befejezni egy történetet? Arról már nem is beszélve, hogy közel húsz alkalommal olvastam az első két részét a Vágymágusok sorozatnak, és kisebb olvasási válságon estem át minden ilyen élmény után. Most mégis mit olvassak, ami felemel és nem hagy ebben a kétségbeesésekkel teli árokban?

Miután kiírtam magamból az első sokkot, talán értelmesebb értékelésre is képes leszek.

On Sai nevét úgy gondolom, hogy lassan nem kell bemutatnom, hiszen aki szereti a hazai fantasy világot, az úton – útfélen találkozhat valamilyen formában az írónő nevével. Ha mégis akad olyan személy, aki még nem olvasott a szerzőtől, annak javaslom, hogy dobjon el mindent és irány az első könyvesbolt. Ugyanis az írónő híres a nyakatekert mondatairól, a páratlan humoráról és a gyilkos függővégeiről. Oh, igen, ezt még most sem vagyok képes megbocsájtani, de talán nem is kell, hiszen minden ilyen jól irányzott merénylet után csak még jobban vágyom a következő adagomra, amit csak az alkotó könyvei tudnak csillapítani.

Komolyra fordítva a szót – bár lehet jelen esetben felesleges ezzel erőlködnöm -, a Vágymágus sorozat immáron harmadik részét vehettem kézbe, amit, mint már sejthető, jó ideje nagyon vártam.

A gyógyítók 2022 téli újdonságainak egyikeként jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásának köszönhetően.

Kép: NiKy m.i.

Hogy miről is szól eme regény?

Nos, minden ott folytatódik, ahol az előző részben abbamaradt.

A már jólismert Szépvölgyi testvérpár, Roan és Rianna kalandjait követhetjük nyomon. Szépvölgyi Rianna élete sose volt könnyű, elvégre egy ősnemes család lányaként egy elnyomó társadalom béklyóitól terhes jövő árnyékolja be sorsát, ahol a nők a társadalmi utódlásáért felelnek, de az igazi úr a férfiak világa. Minden kis nemesi magocska egy új élet szikrája, így a vérvonal fennmaradása az elsődleges célja a társadalomnak. Ráadásul a mágia csak a férfiak körében elismert, bármely nő esetében halálos bűn, amely az élet kioltásához vezet. Ebben a közegben nem sok jót ígér a lányban lakó ősi mágia feltörése, amely ráadásul elhívja védett otthonától távolra, egy olyan világba, ahol a férfiak az urak és minden vár kövében a halál csókolta szikra várja, hogy felébressze.

A sok megélt veszély után egy perc pihenésre sincs lehetősége hősnőnknek, hiszen a lelepleződés szeme, már csak félárnyékot vet rá. Sok veszéllyel kell ismét szembenéznie, hol a halál feni kaszáját reá, hol a vágy és szerelem lángja égeti fel minden percben.

Kép: NiKy m.i.

Egy ősi háború, két halálos ellenség és egy elfeledett múlt tele titkokkal, fájdalommal. Vajon mennyit ér egy igazságért üvöltő hang és megéri-e feláldozni mindent egy perc szabadságért cserébe?

„Nem akarok olyan világban élni, ahol nem lehetek önmagam. Jogom van annak lenni, aki vagyok, jogom van élni, szeretni, szabadságban és békében tölteni a napokat. Miért ekkora súly más előítélete?”

Ez a történet olyan sok mindenről szól, hiszen szórakoztat, felperzseli a lenyugodtabb olvasói lelkeket és mégis sokkalta többet ad, mint egy pár órás kikapcsolódás. Sok igazságról tesz tanúbizonyosságot, ámbár az olvasó hol azért sír, mert nevet, hol pedig azért a sok igaz szóért, ami a sorok között rejtekezik.

Nem titok, hogy számomra hatalmas kedvenc több okból is. Az első és talán legfontosabb, hogy ebben a sorozatban mindent megtaláltam, amit keresek a legtöbb könyvben. A szórakoztatás mellett intelligens és nem követelőző, mégis akaratlanul is tanító. A humora páratlan és olyan ingoványos ösvényen járhatok, amelyen a legmerészebb álmaimban sem tenném.

„Ha egy rendszer rossz, meg kell változtatni.”

Kép: NiKy m.i.

Imádom a karakterek esendőségét, mégis különleges mindenki a maga nemében. Legyen negatív vagy éppen pozitív egy személy, mindenkinek különleges szerepe van és ezerszínben pompázik a lelke. Mindenki téved, hibázik, szenved, de ott a remény, az öröm és a vágy is.

Imádom Rianna-t, mert bátor és igazságos. Sokszor nehéz helyzetben is mások javát nézi, mégis hisz az egyenlőségben és ki meri mondani azt, amit mások elhallgatnak.

Másik kedvencem, természetesen Lidérc. A csodás loboncával, a hihetetlen óvó szeretetével, a kiemelkedő bátorságával és legfőképpen a pimasz beszólásaival hódította meg a szívemet.

És talán csodálkozásra adhat okot, de Delon is kiemelkedik a karakterek sokasága közül. Egy igazi disznó, mégis szerethető és talán igazam lesz a végén vele kapcsolatban is.

„(…) mindennek oka van, a saját nézőpontjából minden ember logikusan cselekszik. Legfeljebb kívülről nem értjük.”

Cselekmény tekintetében ismét pörögnek az események. Az olvasónak egy perc nyugta sincsen, ráadásul egy rendkívül bonyolult és szövevényes társadalmi kasztharcba is belecsöppenünk akaratlanul is, ahol a nemesi vér mindenek felett áll, és csak a származás adhat előnyöket az életben maradáshoz.

Összességében ismételten imádtam ezt a könyvet és mivel pimasz lezárást kaptam, csak reménykedhetek benne, hogy az újra olvasások által kicsit csillapítani tudom kíváncsi – fanatikus – olvasói lelkemet.

Ajánlom a könyvet minden olyan fantasy szerető olvasónak, aki szereti a pörgős eseményeket, imádja a gyilkos humort és jól kezeli a kissé túlfűtött pillanatokat. És ne feledjétek: „Ne a kudarcra figyelj! Mindig lehetett volna többet, jobbat! Arra fókuszálj, ami sikerült elérni, különben felőröl a világ.”

Ha te is részese szeretnél lenni a kalandnak, nem kell mást tenned, mint a Könyvmolyképző weboldalán megrendelned a könyvet! Kalandra fel!

Írta: NiKy

Szőke Szabolcs - A bácsi zenél

„Jobb saskeselyűként egy csonttal beérnem,

mint nagy lakomákra senkikhez betérnem;

jobb árpakenyéren, mintsem mocskolva magam,

élősdi gyanánt senkik táljából élnem.”

Omar Khajjám (Halasi Zoltán fordítása)

Hosszú évek óta figyelem, ahogy Budapest szívében, a Nyugati pályaudvar környéke egyre jobban megtelik olyan személyekkel, akik a társadalmi kasztok alsó szintjén lézengenek. Sokuk kéregetéssel vagy éppen ármányos valótlanságokkal ámítják a járókelőket, mások valóban személyes tragédiáik nyomásától fulladozva lépnek eme nehéz sors útjára, bízva abban, hogy az aznapi kenyérre és tejre valót a járókelőkben mélyen rejlő empátia segítségével megkereshetik. Nem tudom, hogy ki miképpen látja ezt a társadalmi réteget, de számomra nagyon nagy bántatot okoznak, hiszen nehezen tudom megkülönböztetni a csalót a valóban rászorulótól és nem egyszer érzem becsapva magam, ha éppen segítséget nyújtok, ámbár az is igaz, hogy mostanra, a sok negatív tapasztalat árnyékában már csak élelmet vagyok hajlandó adni bárkiről is legyen szó.

De mi a helyzet azokkal az emberekkel, akik egy szót sem szólnak, sőt a maguk tehetségével kívánnak bevételhez jutni? Az utcazenész vagy más néven szabadúszó művész ugyanolyan gyakran előforduló „látványosság”, mint a koldus, ámbár nyilván nem lehet eme két társadalmi réteghez tartozó személyeket egy lapon említeni, mégis nagyon sokan egy szinten látják őket. A különbség bizony már első pillantásra is szinte „ordít”, mégis sok ember szemében azonossá válnak. A koldusról tudjuk, hogy többnyire fedél és munkanélküli személy, aki mások jóindulatán múló, úgy is mondhatni, hogy könyöradományokból tartja fent magát. Ezen belül is van magán- valamint valamelyik maffia hálózat rosszul fizetett alkalmazottja, de mind a két esetre igazak a fent leírtak.

Az utcazenész egy viszonylag rendezett körülmények között élő személy, aki szabad művészként tartja el magát. Bár a kereseti forrása megegyezik a fent említett személyekkel, mégis teljesen eltérnek lehetőségek és életkörülmények tekintetében. Ezek a művészek átlagban nagy tudású hangszerismerettel, jó hallásérzékkel és többnyire a zenei életben már elért eredményekkel rendelkeznek. Hogy önszántukból vagy éppen a rendszer általi leértékeltség és egyre nagyobb elhanyagoltság miatt döntenek az utca mellett, oly mindegy. A zenészek előadásáért fizetséget illik adni, és ezt a mesterséget az emberiség történelmét tekintve már az igen korai szakmák egyikeként tartjuk számon. A régi korok vásárjaiban is hallhattunk, láthattunk hasonló tevékenységet folytató művészeket, akik a szabadságért cserébe vállalták ezt az igen csak barátságtalan bevételi forrás lehetőséget. Csak Budapestet járva akaratlanul is találkozhatunk eme szakma képviselőivel, és bár nem mindenki mondhatja el magáról, hogy valóban művész, mégis érdemes meghallgatni, értékelni és némi honoráriummal megköszönni az adott előadást. 

Kép: NiKy m.i.

„Aki utcai zenélésre adja a fejét, számolnia kell vele, hogy a tevékenységét egyesek (talán nem is kevesen) koldulásnak fogják tartani, ahogy azzal is, hogy ha megfelelő hely keresése céljából járja a várost, ahol a műfajt űzni tudja, elkerülhetetlenül szembe fog találkozni a koldusokkal. Ezek sem egyformák, és sokról nem lehet tudni, miért is jutott erre a sorsra, és hogy magánzó-e vagy valamilyen koldultató maffia rosszul fizetett alkalmazottja.”

Erről a témáról fogok most mesélni kicsit részletesebben, segítségemül hívva a mostani könyvet, melyet nagyon szépen köszönök a Dr. Kotász Könyvkiadónak itt is. Hálás vagyok, mert egy remek utazásra váltottatok számomra jegyet, ahonnan bizony kelletlenül tértem vissza a valóságba.

Szőke Szabolcs zenész, képzőművész és színházi alkotóművész, aki főleg Budapesten tevékenykedik, ámbár élete folyamán folyamatosan járta a világot és hódította meg zenéjével a különböző kultúrák népeit, külön kiemelve Olaszországot. Zenei tanulmányait klasszikus hegedűn kezdte édesapja legnagyobb döbbenetére, mégis makacs ragaszkodással fordult idővel az egzotikus vonós hangszerek irányába, amely később kiegészült a különleges hangzású, főként keleti vonós hangszerek felé (gadulka, sarangi).  A művész úrról elmondható, hogy szórványosan hallott és kevésbé ismert hangszereket tervezett, melyek közül többet meg is valósított különböző színházi produkciókban és koncerteken is. Elsősorban tradicionális, ámbár mára már alig ismert, szinte a feledés homályába veszett hangszereket kutatott és készített el, amelyek később előadásaiban is fontos dramaturgiai szerepet kaptak. Elmondható a művész úrról, hogy igen sokrétű alkotó, aki képzőművészként is tevékenykedett, hiszen egyéni és csoportos kiállításokon is megmutatta tehetségét, valamint a látványtervezés a színházon belül is igen közel állt lelkéhez. Zenei pályafutása első fontos szakaszában a színház keretein belül kezdett el dolgozni, majd 1971-81 között állandó munkatársa és egyik alapítója volt a nemzetközileg is elismert Stúdió "K" Színháznak. Egy érdekes interjút olvashattok róla ezen a honlapon.

Kép: NiKy m.i.

„A szabadúszó zenésznek gyakran nagyon bizonytalan forrásokból érkezik némi jövedelme. Szinte állandósul a lecsúszás veszélye.”

A bácsi zenél című könyv 2021-ben jelent meg a Dr. Kotász Könyvkiadó gondozásában. A borító rajzát a szerző készítette, amely a maga naturista letisztultságában egy igazán kellemes hangulatot ad az olvasáshoz.

A kötet Szőke Szabolcs művész úr életének bizonyos szegmenseibe enged betekintést kisebb novellák által, amelyek bár az idősíkokon mozogva eltérnek, ráadásul sok – sok név kerül az olvasó elé, mégis egy nagy kerek egész történetté növik ki magukat. Ez a hihetetlen tapasztalatokkal gazdag élet számos komikus és szívszorító történést mesél el, amely arra enged következtetni, hogy a szerző egy sokat tapasztalt, mégis a világra nyitott lélekesszenciával rendelkezik, ráadásul különleges hangszerjátékokkal ismertette meg a világot. Ha valaki kíváncsi milyen műfajról is van szó, annak jószívvel ajánlom ezt a pár perces előadás részletet.

„A víz egyenlő az idővel, és hasonmásával gondoskodik a szépségről. Minthogy részben vízből vagyunk, mi is így szolgáljuk a szépséget. Ez a város (Velence) a vízközelségével javítja az idő kinézetét, megszépíti a jövőt. Ez ennek a városnak a szerepe a világegyetemben. Mert a város statikus, mi pedig mozgunk. Mert mi elmegyünk, a szépség marad. ( Joseph Brodsky: Velence vízjele)”

Kép: NiKy m.i.

Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ennyire magával fog ragadni ez a könyv. Ugyan nyitott lélekkel tekintek a világ és más emberek élete irányába, de csak távoli szemlélőként tekintettem eddig a társadalom eme szegmensére. Bár az én életemet is mindig meghatározta a zene, hiszen fiatalként a tánchoz elengedhetetlen volt, majd később pedig a hangszerek iránti rajongásommal egyetemben a mindennapi életemhez szükséges árnytársammá nőtte ki magát. Ám, mint magánember csak csodálója vagyok ennek a világnak, de egy ilyen mély betekintés után szinte részesévé válhattam, még ha csupán az olvasottakon át tehettem ezt meg. Csodálatos volt olvasni azt a gazdag életet, amelyet megélt a szerző. Mind emberileg, mind pedig művészetileg bejárta a világot, olyan helyeken is zenélhetett, amelyek sokunknak csak a képes újságok lapjairól mutatkoznak meg. Sok negatív és még több pozitív élményről számol be eme kötet, ahol a zene érték, legyen szó bármely kultúra tekintetében. 

Kép: NiKy m.i.

A legtöbb feljegyzés illetve novella Olaszországhoz köthető, de ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen a művész úr második otthonaként emlegeti sokszor. Több családdal is örök barátságot kötött, akikkel az évek folyamán együtt zenélt, nevetett vagy éppen viselte el az élet árnyékos oldalát.

„Az utcazenészt, hiába érintkezik helyzete a kolduséval, Olaszországban mégis a kvalitása alapján mérik.”

Kacagtatóan üde a szerző fanyar humora, hiszen sokszor nem tudtam eldönteni, hogy azért nevetek, mert sírni lett volna kedvem, vagy azért, mert az olvasottak komikumát próbáltam elképzelni.

Többször meghallgattam a fent már említett előadást, hiszen jómagam sem találkoztam még eme különleges hangszerrel. A gadulka keltette fel legjobban az érdeklődésemet, hiszen nagy rajongója vagyok a vonós hangszereknek. Eme kötetnek köszönhetően biztos, hogy keresni fogom az alkalmat, hogy közelebbről is megismerhessem.

Ráadásul kissé panasszal szeretnék élni, ugyanis a sok finom bor és étel leírása következtében rendre éhessé váltam jómagam is. Persze remek recepteket is találtam pont ezért a kiadványban elrejtve, de ezt fedezze fel mindenki maga.

Szerettem olvasni ezt a könyvet, hiszen minden sorától felpezsdült a lelkem. Ráadásul egy olyan különleges művészti ágat és személyt „ismerhettem” meg, akivel személyesen is nagyon szívesen váltanék egy pár szót. Jó érzés kézbe venni ezt a könyvet és biztos vagyok benne, hogy nem utoljára tettem.

Ajánlom a könyvet a zene szerelmeseinek és minden olyan olvasni szerető léleknek, aki nyitott egy csodálatos, élménygazdag lélek életére és szívesen kalandozik a gasztronómia világában is. És egy fontos üzenet: „Az élet olyan gazdag, ha az ember szegény.”

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Dr. Kotász Könyvkiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Adamek Katalin - Borzongások

 

„Olvasóemberként mindenem a könyv […]”

Évek óta – pontosabban amióta a Covid járvány az életünk része – nem utazok sehova, csak lakóvárosomban intézem ügyes-bajos dolgaimat. Ez a fajta elzárkózás nem volt előtte jellemző rám, de valahogy belekövültem a saját életembe. Nagyjából két hónapja érzem, hogy mennem kell, hiszen sosem voltam híve az otthon ülésnek, mégis erre kényszerültem. Pont ezért még a nyári Könyvfesztivál alkalmával figyeltem fel erre a kötetre, amely már a borítójával is magához hívott.

Adamek Katalin egy különlegesen szerencsés életkártyát húzott lélek, akinek megadatott, hogy először munkájából adódóan, később pedig már magáncélból beutazza Földünk csodás tájait. Olyan helyekre is eljutott, amelyekről sokunknak csak a videók és képeskönyvek lapjain látható képek adnak némi támpontot. Ráadásul ezek az utazások bár nem voltak zökkenőmentesek, mégis rengeteg tapasztalattal és élménnyel gazdagították a szerzőt.

Az írónő 1939-ben született Katymáron, bunyevác felmenőktől származik. Gyermekkorát a könyvek szeretete töltötte ki, hiszen saját vallomása szerint sokszor merült el a valóságtól távol eső „világokban”.

„Szenvedélyesen olvastam magyar és idegen költők verseit, előfordult, hogy a késő esti órákban is. Ilyenkor édesapám megkérdezte, hogy még mindig tanulok-e. Soha nem árultam el neki, hogy a tankönyv alatt az éppen aktuális olvasmányom lapult.”

Kép: NiKy m.i.

Később egyetemet végzett, amely meghatározta további életútját beleértve magánéletét is. Kiállításszervezőként számos földrészre, különleges országokba, eldugott kis városokba vezetett útja, ahol többnyire élményekkel töltekezhetett fel, bár akadtak negatívak is bőven. Első körben Egyiptom utcáin találkozott a mélyszegénységgel, amelyet eddig csak a médiából közvetített információkból ismert.

„Idővel arra lettem figyelmes, hogy egy nyolcéves forma kisfiú egy nagy fonott kosárban szemetet cipel ki a házakból, majd ráönti az utcán álló kordélyra. Elegyengette, majd az így előbukkanó, fonnyadt salátaleveleket kivette a halomból, és megette azokat. […] Humanitárius katasztrófákról, szegénységről és nélkülözésről ma is sokat hallunk a sajtót olvasva vagy a híradót nézve, de azért mégiscsak más, ha az ember szemtanúja az olyan elkeserítő jeleneteknek, mint amit az egyiptomi fővárosban láttam.”

Kép: NiKy m.i.

Egy másik útja során, amely Franciaországon át vezetett, egy légitársaságnál éppen sztrájk zajlott és sehogy sem akaródzott elindulni a járata. Ezért végül egy hosszabb útvonalon volt kénytelen két kollégájával egyetemben elérni célállomásukat. Ám az út így is sok kellemetlen élményt hozott. Ráadásul itt is egy életre szóló élményben részesült.

„Meglepetéssel nyugtáztam, hogy a fehér és fekete rendőr nem egymás mellett foglalt helyet, hanem egymástól távol, tekintettel az ellenkező oldalra. Társalgás nem folyt köztük. Megdöbbenve tapasztaltam a faji ellentét ilyen pregnáns jelenlétét. Őszintén sajnálom, hogy a faji megkülönböztetés valamennyi formáját csak papíron oldották meg, mert a színesbőrűeket, az ázsiaiakat még most sem illeti meg azonos bánásmód minden szövetségi államban. Az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány első hulláma során irdatlanul nagyszabású rasszizmus és a rendőri erőszak elleni tüntetéssorozat kezdődött, amely Európa és Dél-Amerika valamennyi országába is begyűrűzött. A tüntetéseket egy afroamerikai férfi, a minneapolisi George Floyd halála váltotta ki, aki egy brutális rendőri intézkedésben vesztette életét.”

Kép: NiKy m.i.

Mint látható, az utazásokkal telt évek számos olyan helyzet elé állították a szerzőt, amely pozitív végkifejlete csak biztos nyelvtudásának és leleményes kitartásának volt köszönhető. Az utazások során bejárta azon történelmi és vallási helyeket, amelyeket még a diákévek alatt szívott magába, hogy később ezen ismeretek kiegészítéseképpen, a személyes élménnyel párosítva őrizze meg emlékezetében.

A könyv két részre osztható: míg az elsőben a munkautakat ismerhetjük meg, addig a második fele a személyes utazásokról mesél. Minden fejezet más-más országról szól részletesen, nemcsak az élménybeszámoló tekintetében, de a gasztrokultúra, a történelmi és némiképpen a szociálkultúra ismertetésével egyetemben.

A világ különleges és sok szépséget rejteget a kíváncsi tekintetek elől, igazán csak akkor ismerhetjük meg, ha vesszük a bátorságot és magunk járunk utána.

Szubjektíven úgy érzem, hogy a szerző a könyv elején megfogta a kezem és megengedte, hogy én is részese lehessek mindannak a csodának, amit megtapasztalt különleges élete folyamán. Számos helyen jártam és sokszor csodával határos módon szinte éreztem az ottani szellő simogatását arcomon, vagy az helyi életkülönlegességek zamatát. 

Kép: NiKy m.i.

Úgy gondolom, hogy nemcsak egy útikönyvet olvashattam, hanem egy nagyon érdekes memoárt is egyetemben, mert minden történet igaz élményekről számolt be, ráadásul nagyon kellemes írásmóddal párosítva.

Összességében remekül szórakoztam, sok olyan helyszínt írhattam fel a listámra, ahova el szeretnék utazni és a szerző jóvoltából most már részletesebben is képet kaptam arról, hogy mit érdemes felkeresni és ezért nagyon hálás vagyok. A köszönetnyilvánítás során olvastam, hogy nem teljes a repertoár, és kimaradtak úticélok, ezért biztatásképpen szeretném leírni, hogy engem nagyon érdekelnének ezek az élmények is és szívesen venném kézbe az újabb kiadványt is.

Ajánlom a könyvet minden olyan olvasni szerető léleknek, aki szeret utazni, akár csak a biztonságos fotelból, érdekli más népcsoportok élete és kultúrája, valamint egy csodálatos lélek memoárja. Mert számomra ez a könyv olyan, mint „Egy könnycsepp az örökkévalóság arcán.” Felemelő és többszöri olvasásra szánt alkotás.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Napkút Kiadó weboldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy

Körtvélyessy Magda - Kettős párhuzam

 

„Minden búcsúzás elmúlás is egyben,

s minden elválás egy kicsinyke halál,

hullócsillag a világegyetemben,

amely új pályára többé már nem állt.”

Azt hiszem most először életemben találkoztam olyan alkotással, amely valamilyen formában hozzám köthető. Ennek a könyvnek a megszületésénél nem voltam ugyan jelen, de ahogy mondani szokták a vér nem válik vízzé és ebben az esetben ez nagyon igaz. Ez az értékelés merőben más lesz, mint átlagban, elvégre inkább egy tiszteletbeli megemlékezés, sem mint kritika. Szeretnék tisztelegni egy számomra fontos személy emléke iránt és csak remélem, hogy mások érdeklődését is felkeltem a kötet iránt.

Körtvélyessy Magda festőművész, költő és egy letűnt kor szabadszellemű gondolkodója. Életét országunk „nagy zöldjén” kezdte meg, mely visszatekint egész munkásságban is. Az Alföld olyan volt számára, mint növénynek a napfény, elengedhetetlen és elfelejthetetlen, hiszen az ember gyökereit nem felejti bármerre is sodorja az élet.

Személye gazdagsága visszatükröződik munkásságában, elvégre festményeit több országban is kiállították. Ezekből a képekből színek és formák kavalkádján át egy bizonyos élet és szabadság szeretete árad, amely végig kísérte egész létezését és az utolsó ecsetvonásai is ezt tükrözték.

1936-ban a Kis Újság jelentette meg első versét, amely a „Csillogó palásot” címet kapta. Azután költészete is virágzásnak indult, ezért végül két szenvedélynek hódolt. Az egyik a festészet, a másik pedig az írás. Ez a kettősség adta meg számára a kifejezést és a megnyugvást.

Élete során számtalan képet alkotott, de végül verseiből csak egy könyv született, amely 1993-ban a Művészbarátok Egyesülete gondozásában jelent meg. Ez a kötet magában foglalja hat évtized munkáját, álmát, vágyait és gondolatait. Ezekből az időkből kerültek ki azon versek, amelyek végül ebben a könyvben kaptak helyet.

Magda munkáit olvasva nagy ajándékot kaptam akaratlanul is, hiszen ismét visszarepülhettem a múltamba és ha nem is közvetetten, de több emléket felidézhetem általa. Azt hiszem ez olyan ajándék, amit kevesen remélhetnek és talán pont ezért is gondolom azt, hogy nagyon szerencsés lettem. Nem tagadom, hogy rokoni szálak fűznek az említett személyhez, de igyekeztem elfogultság nélkül tekinteni erre a munkájára.

A könyv hat fő részre bontható, amelyek külön – külön is megállják a helyüket, de együttesen nagyon megindítóan hatnak, hiszen egy ember lelki eszenciája lakozik bennük. De nézzük is őket részletesebben:

Rögtön az elején a címadóval találjuk magunkat szembe. A Kettős párhuzam Magda két szenvedélyéről mesél. Hiszen kevesen mondhatják el magukról, hogy jól megfér életükben az ecset és a penna is, mégis viharos időkben hol az egyik, hol a másik tesz jó szolgálatot a léleknek. Ha valaki több területért is rajong, kissé nehéz helyzetben találja magát, elvégre minden alkotói időszakban vannak magasságok és mélységek, de nem mindegy melyik formában elevenítjük ezeket meg. Ezt ez az alkotás méltón tükrözi.

„Tűnődöm rajta mostanában,
miért is írok és kinek?
Van-e még ember a világban,
kit érdekelnek a rímek?

Gondolatok vak mélységei
vagy fénylő magas csúcsai
tudnak-e még megérinteni,
s valami újat mondani? –

 Tűnődöm rajta mostanában,
van-e még olyan fajta lény,
ki megáll a vad rohanásban
s szeméhez eljut még a fény,
aki szereti még a szépet,
s élvezni tudja varázsát
csengő verssornak vagy egy képnek
napokig érzi hatását? –

Tűnődöm rajta mostanában –
és ha nem volna senki már?
Felel egy hang az éjszakában:
Ne hidd, hogy akkor nem írnál!
Az írás belső lelki-kényszer,
kagylóba rejtett drága ékszer!
Ha csak te látod, – már megérte!”

Örök tanulmány című fejezet alatt olyan alkotások kaptak helyet, ahol a szabadszellemű gondolkodó, az örök ember és élet kutató, valamint egy nyitott tekintetű asszony képe sejlik fel, aki mindent és mindenkit górcső alá vesz, és erről mer véleményt formálni.

„Szakadék szélén állunk,
mégsem hullunk belé,
mert mi felfelé szállunk,
a csillagok felé.

Hűtlen bolygók voltunk,
eltévedt csillagok,
egyedül kóboroltunk.
szívünk jéggé fagyott.

Add a kezed és ne félj:
csúcsok köszöntenek!
Átrepít a szenvedély
száz szakadék felett!”

A következő szakasz Érintés címmel hirdeti az örök szerelmet vagy a magány utáni vágyat. Egy asszony legyen férjnél vagy hajadon, mindig lesz egy elérni kívánt álma. Néha viszont egy kettőség lép életbe, amikor megadatik a hű, szerető társ, de mégis néha az egyedüllét, a magány vágya emelkedik fel. Hogy kiben mikor és mennyire erősödik meg ez a párhuzam, változó, de a legtöbb versében érződik, hogy folyamatosan küzdőként élt és bár elismerte szerelmét, mindig felsejlett az a bizonyos szürke üresség.

A szerelemről így vélekedik:

„Szavaid csillogó palástjába,
didergő szívem fázva menekül.
Két szemed mélységes varázsába
tévelygő lelkem halkan elmerül.

Karjaid forró ölelésébe
remegve simul karcsú alakom.
A szíved lázas lüktetésére
borzongás fut át hűvös ajkamon.

A lelkem mélyén vágyak ébrednek,
ha a kezedet félve megfogom.
Szívemben fakult lángok élednek,
s a jégpáncélt messzire eldobom.

Szívembe vésem színes szép szavad.
Fönn az égen csillagok nevetnek.
Ó, hát hozzád simulnom még szabad?
S te azt suttogod halkan – szeretlek!”

És ez az alkotás pedig egy kiálltás a másik emocionális ellentétről. Nézzétek csak!

„Egyedül lenni önmagaddal
tudsz-e kedvesem?
Ne üsd el kérlek, szép szavakkal:
fontos ez nekem,
mert súlyod, avagy könnyűséged
ezzel mérem én! –
Vigyázz, hogy megüsd a mértéket
az ész mérlegén!

Aranyad nem érdekel, drágám,
bármennyi legyen! –
Szellemi kincseid hiányán
kétségbeesem,
mert sosem tudnám azt szeretni,
kihez nem lehet
mind magasabbra emelkedni,
s lehúz engemet!

Csak, ha becsülni megtanultam,
tudok szeretni.
Nem szenvedélytől elvakultan
vágyat keresni!
Becsülni viszont nem tudok mást,
csak a szellemet,
csak a fönséges fénylő tudást!
Semmi egyebet!

Inkább maradjak egymagamra
örök-egyedül,
mint valakire ráutalva,
kiben zavar ül!
Amíg súlypontom belül esik
önönmagamon,
az egyedüllét szépségeit
olcsón nem adom!

A boldogság, úgy tűnik nekem,
maga a magány, –
mikor szabadon száll a szellem
s túl száll önmagán!
Szép gondolatok szárnyalása
csúf-rab vágyakon,
egy üres lélek társasága:
kő a szárnyakon!

Egyedül lenni önmagaddal
tudsz-e kedvesem?
Ne üsd el kérlek, szép szavakkal:
fontos ez nekem,
mert súlyod, avagy könnyűséged
ezzel mérem én! –
Vigyázz, hogy megüsd a mértéket
az ész mérlegén!”

Az Alföld vonzásában című szakaszban előkerül a régi szülői ház és táj, az elfeledett emlékek és a megélt vagy meg nem élt érzelmek. A felmenők iránt érzett hűség és szeretet és egy belső gyermeki én fájdalmakkal teli emlékezése.

„Búcsúzó őszi nap haldokló sugára,
reszketve hull reá Anyám ősz hajára.
Viola-szín szeme törtfényű homályán
tétováz a napfény, akár lombok árnyán.

Reszkető kezével a kezem keresi,
érzi, hogy sokáig már ezt sem teheti.
Beteg szíve halkan, elfáradtan dobban,
s tudja, hogy már tudjuk: – nem lesz soha jobban!

Boldogok leszünk-e? Valaha vagy soha?
Mi is lesz a sorsunk, ha Ő elmegy „oda”? –
Ezért aggódik Ő legjobban szegényke!
Ó, mily nehéz is ez, hogy a szív megértse?

Hogyha meggyógyulna: de boldogok lennénk!
Mindig mindent az Ő kedve szerint tennénk!
Jaj, de nincsen remény! Hiába itt minden!
Segíteni ki tud? Talán csak az Isten?”

Utazásaim nevet kapta az a fő rész, ahol megmutatkozik örök vándor életének egy-egy pillanata. Megannyi csodás tájon járthatott és oly sok szépséget ihatott szemével magába. A Nap minden évben máshonnan sütött reá és hol mardosó forrósággal, máskor a legzordabb hideggel küzdött. Több alkotása is szól egy –egy helyszínről, amely elsődlegesen egy tisztelgés és másodsorban pedig emlékezés. Ebből is választottam egyet:

„Itt állok Pompeji kapujában.
A Vezúv most oly csendes és nyugodt,
szelíd lankáin friss-zöld pineák,
és komoran sötétlő ciprusok.

Köszöntelek Te néma temető! – -
Virágzó város voltál egykoron,
a lakóidat élve temette el
a lávafolyam, hamu és korom!

Nagy tragédiák hűs szele szállong,
amely még ma is szíven üt.
Nehéz, szorongó, fájó érzés
kísér utamon mindenütt.

Félbetört oszlopok állnak,
kihalt pusztuló házsorok,
itt-ott kicsorbult kő-víztartók,
s amerre nézek: – csak romok!

Itt hagytak örök mementóként:
elpusztult városa a világnak!
Egy néma felkiáltó jel vagy,
melyre csak kísértetek vigyáznak!”

Az Utakat kerestem pedig már az a szakasza a művésznőnek, amikor idősebb kort megélve vissza-vissza tekint életére. Hol a természet adta csodákról, hol pedig országunk gyöngyszemeiről is mesél.

„Egy Dunaparti kis padon ültem,
csodálva tavaszt s illatot.
A szél a friss-zöld gesztenyefákon
virággyertyákat ringatott.

Jó volt itt egyedül, eltűnődve
megfüröszteni arcomat
a tavaszi napsugár özönben,
míg elpihen a gondolat.”

Bár érzelmileg meghatódott voltam egész olvasásom alatt, azért azt megállapítottam, hogy nem minden alkotással tudok azonosulni vagy éppen igazán átérezni. Talán az is hozzátevődik, hogy egy más kor gyermeke vagyok már és bár a szépségért és rímekért jómagam is tisztelettel rajongok, én már messze se tudom úgy látni és érzékelni a világot, mint a kötet szerzője és azon csodálatos teremtők, akik sokat hagytak hátra az utókornak.

Tudom, hogy ez a kötet eltérően hathat az olvasóra, hiszen részben egy élet gyűjteménye, mégis remélem, hogy sokan kézbe fogják venni, és ha ismeretlenül is, de megemlékeznek a művésznő életéről. Hiszem, hogy a versek által minden költő lelkéből kapunk egy csipetnyit és aki érzékeny a rímek kavalkádjára, annak mámorító érzést kelthetnek a sorok, emlékek. És zárásképpen a kedvenc alkotásomat szeretném megmutatni, amely a szívemig hatolt, nem eresztett és remélem mindenkinek ad egy keveset:

„Itt ahol minden békésen pihen
itt ahol mindig csendes a táj
itt fog nyugalmat találni szívem
itt ahol akkor semmi sem fáj.”

Ha elolvasnád a könyvet, akkor a Libri weboldalán még éppen aktuálisan megrendelheted. 

Írta: NiKy

Néhol szerettem volna görbe tükröt tartani az utazó elé, máshol pedig megdöbbenteni az olvasót. - Interjú Szanyi Ildikó írónővel

 

Sokszor hangoztatom, hogy számomra mennyire fontosak kis hazánk szerzői, különösen azon alkotók, akik olyan oldaláról tudják bemutatni tehetségüket, melyről még nem olvastam, vagy nagyon ritkán. Még tavaly volt szerencsém olvasni a Nem ezt ígérték című novellás kötetét a mostani interjúalanyomnak, mely akkor belopta magát a szívembe. Idén a Három tucat szuvenír című kötetével pedig bebizonyította számomra is, hogy országunk dimbes-dombos vidékein is találhatunk még bőven szép és érdekes felfedezni valókat. Kérlek, fogadjátok sok szeretettel, a Szanyi Ildikó írónővel készített interjút! Kezdjünk is hozzá!

Eltelt kicsivel több, mint egy év, mióta beszéltünk. Hogy vagy mostanában? Hogy telt az elmúlt egy év a pandémia időszakában?    

A bezárkózás alatti időszakban munkával és a családi kapcsolatok erősítésével. A hétfőtől péntekig tartó online munkavégzés annyira leterhelt, hogy jól esett hétvégenként kimozdulni egy kicsit. A barátaimmal kevesebbet találkoztam, mint általában, viszont sokkal többet beszéltünk telefonon. A kapcsolatok, a valakihez-tartozás-érzése felértékelődött bennem. Nagyon sokat beszélgettem olyanokkal, akikkel eddig csak laza ismerősi kapcsolatban álltam. Igen, átgondolva, az elmúlt egy év alatt a két bezárkózás ellenére is sokat gazdagodtam személyes kapcsolatokban.

Van a könyveidnek egy bizonyos megfoghatatlan varázsa, amikor úgy érzi az olvasó, hogy megfogod a kezét és végig vezeted az eseményeken. Mennyire van alapja ennek a gondolatmenetnek?

Nem szándékos. Lehet, hogy a tanári és idegenvezetői munkámból adódó gondoskodás, pártfogás bújik elő ilyenkor belőlem.

Az értékelésemben is írtam, hogy egy kicsit másra számítottam, amikor kézbe vettem a Három tucat szuvenír könyvedet. Ettől eltekintve rendkívül érdekes és szívmelengető volt olvasni a soraidat. Honnan jött az ötlet, hogy a másik szakmád, az idegenvezetés által átélt történéseket feldolgozzad? Hogyan született meg ez az alkotásod?

Tavaly tavasszal, amikor a vírushelyzet betört az életünkbe, tele voltam tervekkel. A naptáram pedig tele volt idegenvezetői munkával, amiket a pandémia egyszerűen eltörölt. Úgy kezdtem el feldolgozni a helyzetet, hogy elkezdtem leírni az utóbbi évek leginkább emlékezetes útjait. Gondolatban még egyszer bejártam ezeket a helyeket, az írás közben újra átélhettem az ottani élményeket. Ez nagyon jólesett. Nyárra elkészült a 36 történet, a 36 különböző helyről magammal hozott szuvenír.

Számos helyen járhattam a novelláid által és sok embert ismerhettem meg. Mennyire valós vagy éppen fikció, amit megosztottál az olvasóiddal? Minden pontosan úgy történt, ahogy leírtad?

Hihi. Ezt már mások is kérdezték. A történetek az esetek többségében egyáltalán nem úgy történtek, vagy megtörténtek, de nem azon a helyen. Először átgondoltam, hogy melyik helyszínről szeretnék írni, majd megszülettek a helyszínhez kapcsolódó gondolatok. A szereplők egy része kitalált személy, mások viszont megfordultak az életemben, bár nem mindig utasként. A célom az volt, hogy a helyszínek ismertetése mellett bemutassam a különböző utastípusokat, a turizmus szereplőit, és az életüket a kulisszák mögött. Néhol szerettem volna görbe tükröt tartani az utazó elé, máshol pedig megdöbbenteni az olvasót. 

Melyik utad volt a legemlékezetesebb a számodra és melyikre gondolsz nehéz szívvel?

Sok emlékezetes utam volt, nehéz lenne egyet kiválasztani. Szerencsére egyikre sem gondolok nehéz szívvel.

Volt- e olyan csoportod, akikkel a mai napig is tartod a kapcsolatot, vagy személy(ek)? Kialakulhat-e egy-egy ilyen út alkalmával szorosabb barátság, ismeretség?

Igen. Több mint tíz évvel korábban egy pár éven keresztül többet foglalkoztam idegenvezetéssel, mint tanítással, és ebben az időszakban rendszeresen vezettem osztrák és svájci csoportokat is az országban.  Az egyik svájci csoportom, aki egy hetet töltött itt, nagyon emlékezetes maradt a számomra. Valamilyen, számomra érthetetlen dialektust beszéltek. Ekkor ismertem meg a wallis-i németet. Az itt töltött idő alatt olyan sokat meséltek erről a dialektusról, hogy elkezdtem vele foglalkozni, elkezdtem tanulmányozni Svájc Wallis régiójának kortárs irodalmát, és beiratkoztam a Debreceni Egyetem doktori iskolájába. A doktori tanulmányaim alatt rendszeresen jártam hozzájuk Svájcba, sőt ők is meglátogattak engem Magyarországon. A barátságom az akkori csoportvezetővel a mai napig is tart. 

Európa számos országában jártál már. Van-e olyan hely, amit még nem fedeztél fel, de rajta van azon a bizonyos listádon?

Ó, sok ilyen van! Nagyon szeretném élőben látni a Sarki fényt, illetve érdekel még Kelet-Ázsia, azon belül Dél-Koreába vagy Japánba utaznék.

Az elmúlt egy év finoman szólva se kedvezett a turizmusnak sem. Hogyan érinti a szakmát a járvány nyomán kialakult helyzet, a külföldről érkező turizmus több mint 90 százalékos csökkenése?

Sok jóbarátom élete, akik a járvány előtt utazási irodában dolgoztak vagy főállású idegenvezetőként tevékenykedtek, alapvetően megváltozott. Sokan otthagyták a szakmát, és teljesen más munkakörben kezdtek el dolgozni. Sok utazási iroda nem tudta átvészelni a krízishelyzetet, és bezárt. Most velük együtt reménykedem. Remélem, hogy előbb vagy utóbb, de helyreáll a szervezett turizmus. Helyre kell, hogy álljon, hiszen az emberek utazási szükséglete, ami az ismeretlen felfedezéséből, az új kultúrák megismeréséből, a kalandvágyból adódik, az utóbbi évek tapasztalatai alapján szinte alapvetőnek mondható. Egy idegenvezetőt pedig nem lehet gépekre cserélni. Az utasok az információk és adatok mellett, mindig is igényelni fogják a gondoskodást, a törődést, a mosolyt, és ezt csak egy hús-vér idegenvezetőtől kaphatják meg. 

Térjünk vissza a könyveidhez. Számos novellád érzelmileg nagyon megkapó volt a számomra. Mi alapján válogattad össze a történéseket, embereket, életeseményeket?

Részben a saját életemből merítettem, részben pedig azokat a társadalmi-szociális viszonyokat igyekeztem ábrázolni, amik mostanában foglalkoztatnak. 

Milyen terveid vannak a következő időszakban? Mikor várhatunk tőled újabb könyvet?

Jelenleg a Napkút Kiadóval közösen a Svájcban élő szerző, Rolf Hermann novelláskötetének magyar nyelvű megjelenésén dolgozunk. Elkészült egy kisregényem, ami tovább jutott egy irodalmi pályázat utolsó fordulójába, így többet nem árulhatok el róla. A laptopomon pedig újabb és újabb novellák „teremnek”, amik, remélem, hamarosan egy harmadik novelláskötetben látnak napvilágot. És egy kevésbé irodalmi jellegű, mégis szerzői munka is áll előttem: a SzegaBooks Kft. megbízott két, turisztikai témájú tankönyv írásával.   

További sok sikert kívánok az írónőnek!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó Facebook oldalát, hiszen sok érdekességet olvashattok!

A Nem ezt ígérték és a Három tucat szuvenír című könyveket pedig, a Napkút Kiadó oldalán tudjátok megrendelni. 

Írta: NiKy

Szanyi Ildikó - Három tucat szuvenír

 

Az elmúlt másfél év nem volt könnyű számunkra. Túl sok minden történt és tulajdonképpen a mai napig is tart, bár, hogy ki miképpen éli meg a pandémia időszakát az egyéntől függ, de mégis egységesen mondtunk le az eddigi életünk megszokott eseményeiről, szeretteink mindennapi társaságáról, utazásainkról. Ez a kötet ennek az időszaknak egy „gyöngyszeme”, de most nem a vírus okozta életkörülményekről mesél, hanem egy sokkal érdekesebb és talán százszor fontosabb élménycsokrot ad át az utazni szerető olvasó számára. Életek ékkövein keresztül, csodás tájakra –melyek elérhető közelségben vannak számunkra- utaztatja az olvasó lelkét. De mielőtt ebbe részletesen belemennék, szeretném megköszönni ezt az élményt az írónőnek. Köszönöm, hogy ismét feltöltekezhettem általad és egy erős kompentatív érzést hagytál bennem. Köszönöm.

Szanyi Ildikó írónő nevével tavaly találkoztam először, mikor volt szerencsém olvasni Nem ezt ígérték című alkotását. Akkor nagy rajongással írtam meg a véleményemet a kötetről, - amit azóta számos barátomnak és ismerősömnek ajánlottam jó szívvel, mert bizony nagyon megragadó volt a számomra. Mikor tudomásomra jutott, hogy újabb könyve várható, nagyon izgatott lettem és bár lehet, hogy rendkívül nagy elvárásokkal kezdtem neki az olvasásnak, cseppet-mást kaptam, mint vártam. Hogy csalódott lennék? Határozottan nem vagyok az, hiszen ezt a könyvét is a szívembe zártam a harmadik novella után.  A mostani élményem egy olyan, erős intuitív élményt okozott, mely még most is bennem él és összeszorul a szívem.

Az írónő idegenvezetőként bejárta Európa szinte összes országát, és pont ezért nagyon hiteles forrásmunka,-az élet adta empirikus-, szuvenírek a könyvben olvasható novellák, az egyes helyek jellemzőivel lefestve. A novellákban a társadalom minden szegmenségről olvashatunk nemtől és kortól függetlenül. A kötetben szereplő történetek ebben a nehéz időszakban "Az ezeregy éjszaka meséinek" is megfelelnek, hiszen oltalmat nyújtanak a reményvesztett lelkeknek és felemelnek páratlan humorukkal, szépséges tájleírásaikkal, vagy más egyén belső gondolatai, élethelyzete és érzelmei által. Kiemelkedő értéket képviselt számomra, amikor egy idős úr utazását ismerhettem meg, de érdekesnek találtam egy „lánykérés” reményében tett kirándulás eseményeit is. Két történetet szeretnék kiemelni, melyek terjedelmileg igen rövidek, de annál érdekesebbek és bizony a humor sem áll távol tőlük.

Az első:

„Hogy a felvidéki Rimaszombat lakosai furcsa ízlésű emberek, már eddig is nyilvánvaló volt számomra, akárhányszor elsétáltam a pici főtér klasszicista stílusú egykori kereskedőházainak szocreál árukkal teletömött kirakatai előtt. Ám hogy a humoruk is a helyén van, az csak azután derült ki, miután az egyik csoporttal látogatást tettem a városi múzeumban. Az egyiptomi hölgy, Tasheritnetiakh háromezer éves múmiája és a közelből előkerült bronzkori leletanyag mellett mindig kiállítják a hónap műtárgyát is. Szeptemberben a hónap műtárgyát annak az öt kártékony ormányosbogárnak a gombostűre tűzött teteme alkotta, melyeket a múzeum takarítónője kapott el, mielőtt a bogarak befészkelték volna magukat a hideg elől az épületbe.”

És a második:

„A Dobsinai-jégbarlangban tett látogatása során Kovács Józsefné, Marika néni nem azt találja izgalmasnak, hogy egy 7500 évvel ezelőtt kialakult, csaknem tízezer négyzetméteres jeges felületű, egyedülálló jégformációkat bemutató üregben sétál. Nem is a huszonöt méter vastagságú jégfalon belül élő Brandt denevérfaj legjelentősebb közép-európai lelőhelye hatja meg. De még azon a földrajzi érdekességen sem csodálkozik, hogy a ma Szlovákiában található jégbarlang valaha az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legfrekventáltabb üdülőhelye, majd Csehszlovákia sportkorcsolyázóinak kedvelt gyakorlóhelye volt. Marika néni azt a tényt nem tudja feldolgozni, hogy a csehszlovák műkorcsolyázó, Karol Divin, aki tudvalevőleg elsőként ugrott Európában tripla Rittbergert, hogy a fenébe gyakorolta ezt az ugrást ebben az alacsony belmagasságú teremben.”

Szubjektív meglátásom a kötettel kapcsolatban, hogy egy hermetikusan elzárt világban, mikor azt is meggondoljuk, hogy a boltba lemenjünk-e, egy ilyen utazókönyv kincset ér, mert nem csak Európa országairól kapunk egy csipetnyi leírást, hanem hazánk dimbes-dombos tájait is megismerhetjük. Rendkívül megrázó és egyben felemelő volt olvasni olyan emberekről, akik valamilyen szituatív élmény miatt indultak el egy–egy hosszabb útra és sokszor bizony felszínre kerültek az elfojtott érzelmeik, problémáik. Ebben a világban, mely már inkább elzárkózik az eddig megszokott életformától, egy ennyire élettel teli könyv megváltás, felengedés. Számomra pedig mindenekfelett didaktikus élményt is okozott, és rámutatott a hibáimra. Összeszorult gyomorral olvastam többször egy-egy novellát és be kell, hogy valljam nem egyszer elsírtam magam. Egy érzelmi hullámvasútra ültem fel olvasásom folyamán, mert hol felhőtlenül kacagtam, hol a könnyeimmel küzdöttem.

Összességében elmondhatom, hogy nagyon szép érzelmicsokrot kaptam, csodás tájakon járva és igen én is elhoztam minden egyes novella általi „utamról” a magam kis szuvenírjeit.

Ajánlom nemtől és kortól függetlenül, mert az élet nem állt meg, csak néha nehezebb és az ilyen művekkel mindig kapunk egy hatalmas lendületet, hogy miért is érdemes tovább küzdeni!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, a Napkút Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Catherine Ripley - Hogyan?

 

„(…) az olvasás segíti az agy növekedését, változásait és a tanulási folyamatot.”

Világunk különleges, hiszen minden pillanatában történik valami és igazán soha nincs megállás. Életünkben sok mindent már kicsi korunkban elsajátítunk és mire valóban öntudatunkra ébrednénk, már természetesnek vesszük környezetünket, az élethez szükséges alapfunkciókat és a körülöttünk lévő személyeket. De vajon felmerült-e már benned, hogy valójában ezeknek a dolgoknak mi az eredetük, miből vannak, vagy hogyan működnek? Elsődlegesen a gyermekek tesznek fel kérdéseket, mikor rácsodálkoznak az élet „nagy csodáira”, de tulajdonképpen a legtöbb felnőtt sem tudja ezekre a választ, melyek körbe vesznek minket, de természetesnek vesszük létüket. Először is szeretném megköszönni a Móra Kiadónak, hogy biztosított számomra egy példányt és elmerülhettem egy igazán érdekes világban. Köszönöm!

Catherine Ripley: Hogyan? című alkotása az élet különböző területeiből merítkezve, egy szórakoztató ismeretterjesztő kötetet álmodott meg azon kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt, akiknek kíváncsisága kiapadhatatlan és szívesen merülnek el az élet rejtelmeiben. A könyv számos érdekes és fontos kérdésre ad választ, melyeket 7 fő részre bontott az alkotó. Lássuk is ezeket!

Az első fontosabb témakör, mely valószínű még a felnőttek lelkét is boldogsággal járja át, ha meghallják ezt a mondatot: Boldog Születésnapot! A sok izgalmas kérdés közül, hogy csak párat említsek, megtudhatjuk, hogy mióta tartunk szülinapi bulikat, hogyan lebegnek a lufik, miért vannak zajkeltő eszközeink és miért is olyan finom a torta. A móka és kacagás mellett igazán örömteli játékosan tanulni, nem igaz?

A második fő csoportunk egy olyan témát jár körbe, mely az egyik személyes kedvencem lett a könyvből, ez pedig az olvasáshoz köthető. A könyvtárban cím természetesen sok mindent elárul, de azért szeretnék kiemelni pár érdekes kérdést. Hiszen nem mindenkinek világos, hogy hogyan tudsz könyveket kikölcsönözni, hogy miért vannak a könyvtárakban számítógépek, vagy az olvasástól tényleg okosabbak leszünk-e. És bizony számos más érdekességet is megtudhatunk.

A harmadik rész az Állatok, állatok, állatok címet kapta, mely elsőre úgy tűnhet már „lerágott csont”, de bizony nagyon komoly információkhoz juthatunk hozzá. Ilyen például, hogy miért dorombolnak a cicák, álmodnak-e a kutyák, hogyan esznek meg a kígyók nagy dolgokat, vagy egyáltalán honnan származnak az állatok. Te tudod bármelyikre is a választ?

A negyedik rész a második kedvencem a könyvből, ugyanis úgy érzem, hogy minden emberi lelket érint ez a téma. Biztos ti is mondtátok már a szüleiteknek, hogy Beteg vagyok! Sőt állítom a felnőttek is életük folyamán legalább egyszer kiejtették ezt az egyszerű mondatot a szájukon. De vajon mit is takar igazán? Nos, fontos tudnod, hogyan leszel beteg, miért hánysz, hogyan lehet elkapni a megfázást, miért kell orvoshoz menni évente legalább egyszer és még számos olyan információról olvashatsz, ami akár elősegítheti, hogy minél jobban felkészülhessél a vírusos időszakra.

A következő fő témakörünk megint csak hétköznapi, hiszen az Utazzunk cím lefedi mindazt az izgalmas információt, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy közlekedni tudjál. Már pedig felfedezni a világot csak így lehet, de hogy ne szaladjak messzire, az iskolába is így juthatsz el. Itt megtudhatjuk, hogy miért van ilyen sok közlekedési tábla, hogyan építik az utakat, ki találta fel az első autót és bizony még a kerék formájáról is mesél.

A hatodik részben egy nagyon izgalmas és közkedvelt témát boncolgatunk. A strandon ki ne szeretne lenni, hiszen jó meleg van, úszhatunk a hűs habokban és bizony még a barátokkal és a családdal is sok móka és kacagás vár ránk. De vajon azt tudtad, hogy miért olyan forró a homok, hogyan tudsz lebegni a vízen, hány bálna él az óceánokba és miért égsz le a napon?

Az utolsó fejezetben pedig ismét egy izgalmas területre tévedünk, hiszen kit ne hozna lázba egy olyan világ, melynek köszönhetően messzire is eljuthatunk. A repülőtéren számos fontos téma kerül elénk és bizony ahhoz, hogy gyorsan átessünk a formaságokon, jó, ha tisztában vagyunk pár alapfogalommal. Ilyen például, hogy miért van szükség útlevélre, hogyan működik a reptéri átvilágítás, hová tűnnek el a csomagjaink és hogyan szállnak le könnyen a repülők! Lám – lám mennyi kérdés és vajon mi rá a válasz?

Személyes élményem a kötettel kapcsolatban az, hogy nem csak szórakoztató, de rendkívül széleskörben ad válaszokat az aktuális kérdésekre. A szövegkörnyezet jól érthető, könnyen követhető és rendkívül igényes. Bizony még számomra is tartogatott újdonságokat, hiszen több olyan kérdésemre kaptam választ, amit régen tudtam, de az idő teltével elfelejtettem. És volt olyan információ is, ami teljesen ismeretlen volt a számomra. Ami pedig az illusztrációkat illeti, nagyon tetszenek. Akvarellfestés érzetem volt egész végig, apró kontúrokkal, kellemes árnyalással és rendkívül vidám színekkel párosítva. Nagyon élvezetes volt végig nézni a képeket, sőt többször is visszatértem egy – egy rajzhoz.

Összességében elmondhatom, hogy egy összeszedett, rendkívül precíz, de mégis könnyed könyvet vehettem kézbe.

Ajánlom kortól és nemtől függetlenül, hiszen a tudás nem szégyen, hanem erény. És ne feledjétek, az életben minden csoda és bátran kérdezzetek! Merjetek játszani, vidáman sokat kérdezni, de legfőképpen minél többet olvasni!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Móra Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet!

Írta: NiKy

Sólyom Erika - Szenegálom

 

Mindannyiunkban ott van az utazás utáni vágy. Ki élőben, megélve a pillanatot, ki a könyvek által, de szeretünk utazni, más tájakat, idegen társadalmakat felfedezni. Jómagam is kíváncsi lélek vagyok, és sokszor elvágyom a messzeségbe. Van egy bakancslistám, ahol számos olyan ország és népi kultúra található, melyek nem sok embernek kerülnek fel a listájára. Nem jártam még ezen helyeken, de bátorságot és erőt merítettem ebből a könyvből, hogy bár sosem lesz igazán alkalmas, de vágjak bele mikor érzem az utazás hívó szavát. Sólyom Erika: Szenegálom kötetét recenzióként választottam, melyért nagy köszönömmel tartozom a Napkút Kiadónak. Ismételten egy kedvenc kötetet és egyben egy ígéretes alkotót ismerhettem meg. Köszönöm.

A Szenegálom egy útikönyv és egy cseppnyi memoár összegyúrásával született meg. A kötet elején az alkotó kisebb betekintést enged az életébe, hogy mégis el tudjuk őt helyezni térben és időben. Be kell, hogy valljam már az a pár oldal teljesen lenyűgözött, hiszen egy fantasztikus és kalandos életről olvashattam. Az írónő nyelvész és nem utolsó sorban több –nem hétköznapi nyelv és – kultúra ismerője. Kontinenseket átívelő életéről nagyon szívesen olvasnék egy külön könyvben, mert igen is úgy gondolom, hogy nagyon színes életet élő személyről írok most nektek.

Ebben a könyvben viszont kicsit másképpen kapunk ízelítőt Dakar és környékéről, az ott élőkről, a társadalmi és kulturális szokásokról, valamint, hogy mennyire oda kell figyelni egy turistának, ha a pénzét nem akarja feleslegesen elköltenie.

Ezt a könyvet úgy olvastam, hogy nem néztem utána sem az országnak, sem a kultúrának. Viszont ahogy haladtam az olvasással, minden fejezet után már az internetet böngésztem, cikkeket olvastam, zenét hallgattam, vagy éppen egy új táncformát próbáltam magamévá tenni. Nem hittem volna, hogy ilyen hatással lesz rám, hiszen sok utazókönyvet olvastam már. De így, az alkotó szemszögéből barátként tekintettem minden szereplőre, minden helyre ismerősként néztem és nagyon boldog voltam, mikor ráébredtem, hogy megtetszett ez a kultúra és szívesen fogok foglalkozni vele a kötet befejeztével is.

Cheikh Lo munkásságáról meg voltam győződve, hogy eddig nem hallottam, de mikor beírtam a youtube oldalán a nevét és meghallgattam pár számot, rá kellett, hogy jöjjek bizony ismert ismeretlent köszönthetek a képernyőn. Azt a számát, mellyel anno befutott és tulajdonképpen azóta ismeri igazán a világ, jómagam is többször hallgattam, sőt számos előadó is már feldolgozta. Ez a szám: Né La Thiass címet viseli (ehhez linket az értékelés alá fogok tenni), de kicsit később Íródott szerzeményét is nagyon megindítónak éreztem, ami a Cheikh Lo - Degg Gui (feat. Flavia Coelho) közös előadásában hallható.

A kötetnek köszönhetően pedig megismertem Lamine Thiam munkásságát és a sabar tánc műfaját is. Nagyon sok érdekességgel szolgál még ez az alig 136 oldalas kis könyv, ha érdekel egy érdekes társadalom, ha szereted a színes, de nem a szokványos utazási élményekről szóló beszámolókat, akkor nagyon jó szívvel ajánlom neked. Számomra nagy kedvenc lett, és ha egyszer eljutok erre a tájra, biztos bejárom azon helyeket, melyekről olyan jó volt olvasni.

És ahogy ígértem fentebb, Né La Thiass című számot hallgassátok meg mindenképpen, és ha gondoljátok, osszátok meg velem élményeteket!

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Napkút Kiadó oldalán meg tudod venni a könyvet.

Írta: NiKy

M. Tóth Tivadar - A megismerés szintjei

 

"Lásd meg a múltat,

finom kezek holnapod

karcolták bele."

Talán érdemes azzal kezdenem az értékelésemet, hogy még „gyermekcipőben” járok a haikuk tanulmányozásában. Tehát nem szakszerűen közelítem meg a műfajt, hanem, mint egy laikus olvasó. De ezt nem tehettem volna meg, ha a Napkút Kiadó egy recenziós példánnyal nem ajándékoz meg. Ezt szeretném ezúton is megköszönni, mert csodálatos élményben volt részem. Köszönöm.

Mindannyiunk életében vannak pillanatok, melyeket nehezen tudunk feldolgozni, érzelmileg megragadnak, és nem eresztenek. A haikuk ilyen pillanatok összességét mesélik el pár szóban. Ez a gyűjtemény egy olyan költő írása, akiről sok információt a kötet nem árul el, pedig szívesen olvasnék többet róla, mert kiemelkedőt sikerült alkotnia. A megismerés szintjei egy olyan alkotások összessége, melyeket apró mozzanatok ragadnak ki az életből.

A fülszöveg azzal kecsegtet, hogy utazáshoz remek olvasmány. Ezt én picit kiegészíteném: az egész életünk egy utazás, nem csak mikor reggel felkelünk és a napi dolgaink után megyünk, hanem minden nap, minden hét, minden hónap és év egy hosszú úton telik, melyet úgy hívnak élet. A zsákunkban azon élmények összessége lapul, melyeket ezen az úton szedtünk össze, eledelünk a természet adta csodák, fekhelyünk jó esetben egy megvetett vánkos és csak akkor hunyhatjuk le a szemünket biztonsággal, mikor tudjuk, hogy van ép cipőnk, melyet felhúzhatunk és indulhatunk tovább mikor beköszönt a hajnal első fénye. Bár igen kicsinyke kötetről van szó, hiszen alig 96 oldal, mégis egy egész életre való bölcsesség található benne. Sokat kigyűjtöttem, de vannak közöttük is kiemelkedőek, melyekről tényleg érdemes elgondolkodni. Nézzétek csak:

„Szertegurult a

jövő gyöngysora. Kinél

maradt a cérna?”

Nagy kedvencemmé fogadtam a következőt.

„Lélekzabáló
démonok csonthalmán kis
tücsök hegedül.”

Hogy miről szólnak? Olvasd el, ha kell többször is. Minden alkalom után másképpen tekintesz a szövegre és magadra vagy akár az életedre. És, amit külön ki szeretnék emelni, hogy ahogy olvastam a sorokat, ahogy beitták magukat a lelkembe, megelevenedett bennem egy férfi lélekesszenciája és elmosolyodtam. Mert hiába rejtőzik el, a lapokra vetett szavak áthatolnak az olvasó tudatán, és megindul a „film” gyártás, megállíthatatlan ez a folyamat. Tehát, bár pontos adatokat nem tudok, de sejtésem már akad. Egy olyan alkotóról van szó, aki csendes figyelemmel szemléli magát és környezetét. Aki mer kérdést kérdéssel megválaszolni, és akinek az írása tartós hidat emel olvasójának szívéhez, lelkéhez. Azt nem írom, hogy rajongó lettem, de azt igen, hogy egy nagyon jó indokot kaptam, hogy felkerüljön arra a listámra, melyen olyan személyek neve szerepel, akiktől még szeretnék olvasni a jövőben. És zárásként egy személyes kedvencem:

„ Ne kérdezz, nézz rám,
s olvasd némán az utat,
amit bejártam! ”

Amennyiben szeretnél elmerülni a haikuk világába a Napkút Kiadó oldalán meg tudod venni a könyvet. 

Írta: NiKy