Kiss Judit Ágnes - Egy nőalak szürke kontúrja

„Egy nőalak szürke kontúrja a kora hajnali kék derengésben. Ahogy az ég egyre világosabbá válik, az alak az ellenfényben egyre feketébb.”

 

Évről-évre egyre több olyan kiadvány jelenik meg a hazai könyves piacon, amely a családon belüli erőszak és azon belül is a pedofília témaköröket veszi górcső alá. Eme két tematika súlyos önmagában is, de együtt nagyon megrázó, talán úgy is fogalmazhatnék, hogy felfoghatatlan az áldozatok vonatkozásában. A gyermekvédelmi és jogi intézmények malma lassan őröl és sok esetben a családon belüli abúzus egy ismétlődő, folyamatos, a hétköznapi élethez hozzátartozó folyamattá válik a bántalmazó és áldozata között. Egy ilyen család kialakulása már idejekorán észlelhető, hiszen ebben a szerkezetben a központ többnyire egy autoriter alak köré összpontosul, aki többszörösen visszaél szerepkörével. Ezen személyek többnyire maguk is bántalmazottként élték anno gyermekkorukat és váltak később bántalmazóvá, ellenben ez nem egyenes úti következménye a korán átélt traumáknak, ellenben nem kizárható az a mély fájdalmat őrző lélek összefüggésében. Erről ugyanakkor nem szokás beszélni és sokszor csak nagyon hosszú idő elteltével kerülnek felszínre az évek óta tartó visszaélések esetei. Természetesen nagyon kényes tematikákról van szó, hiszen a bizonyítékok egyértelműsítése is komplikált folyamat, mégis sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a lakosság és a hivatalok irányából is egy átláthatóbb és irányozottabb gyermeksegítő hálózat kiépítésére. Csak, hogy egy kiragadott példával éljek, a mai rendszer elsődlegesen a bizonyítékok révén kiemeli a bántalmazott gyermeket a családból, ezzel is növelve a lelki sérüléseket. A bántalmazó felelősségre vonása sem működik olajozottan, pont a fent említettek miatt, pedig az intézményesített „szent” család képe napi téma még a parlamentben is. Több olyan eset is napvilágot látott az utóbbi években, amelyek megosztóan hatottak a társadalmi közegre. Ítélkezünk, idegen emberek felett, pedig sosem tudhatjuk, hogy ki milyen sebekkel lép egy kapcsolatba.

A mostani olvasmányom alappillérei a fent említett témakörök, valamint a vallás szerepe az ember életében.

Kép: NiKy m.i.

Kiss Judit Ágnes egy igazán sokszínű szerző, elvégre a gyermek – és ifjúsági irodalomban évente jelenik meg számos kötete, de a felnőtteknek szóló történeteivel is igen gazdag a paletta. Ráadásul 2022-ben a Merítés-díj Ifjúsági zsűri Top10-be került a Kórház az osztályteremben című könyve. Még ebben az évben kétszeres díjnyertesként A csodabogár című mesekönyve vitte el a közönség és zsűri által kiosztható díjakat. Témaválasztásai sokszor érdekesek, merészek, és pont ezért, érdemes odafigyelni az írónő munkásságára mindenképpen. Ha szeretnél többet megtudni az alkotóról, akkor látogass el a honlapjára. 

Kiss Judit Ágnes – Egy nőalak szürke kontúrja című könyve 2023-ban jelent meg a Kalligram Kiadó gondozásában. A kiadványt elsősorban a szerző miatt rendeltem elő, de ki kell, hogy emeljem a különleges címválasztást és a borító szépségét is. Együttesen elegendőek, hogy a leendő olvasó bizalommal vegye kézbe a kötetet.

Történetünk főhőse Gina, az a tizennégy éves tinédzser, aki hétköznapokon egy otthonától távoleső iskola kollégiumában él, de hétvégente várja a „szerető” családja. Gina édesanyjával, húgával és nevelőapjával tölti az iskolai szüneteket, ahol a nappal szürkeségét az éjszakák sötét, sűrű masszája váltja fel. Az otthoni közeg egyetlen fénypontja húga, aki ártatlanságával és gyermeki bizalmával fonja körbe nővérét, hiszen a bántalmazó éjszakák fájdalma és a tudatos tudatlanságban szenvedő édesanya között őrlődő lánynak nincs más menekülési lehetősége, csak a több száz kilométerre fekvő iskola.

A távoli közegben való kallódása sem segíti elő fájdalmának megélését, hiszen egyik kapcsolatból a másikba siklik, néha tábort ver ugyan egy szintén nehéz sorsot húzó fiú oldalán, de újra és újra visszatér az érzéketlenség fátyla mögé, hiszen a szeretetlenségnél még ez is jobb, mint a semmi.

A pusztító életmód és a kilátástalan családi közeg végül elhozza számára az egyetlen olyan utat, ami még fényt hozhat a sötétségbe. Később felnőttként ez az ösvény határozza meg sorsát, ámbár aki az erőszak magját magába szívta egyszer már megbélyegzettként, nagyon nehezen térhet más ösvényre. Vajon tényleg ennyi lenne az élet és nincs kiút a pokolból? És a hit ad-e elegendő erőt? Lemosható-e a múlt ragacsos sara a megtépázott lélekről és lesz-e valaha jobb a mostnál?  

„[…] nem számít, hogy milyen fiatalon hal meg az ember, ha volt értelme.”

Kép: NiKy m.i.

A történet kétpólusú vagyis két nagy részre osztható. Az első szakaszában megismerjük a fiatal leányt, a családját, az iskolai közeget. A sötétség sűrűjében keressük magunk is a kiutat és fényt, és reméljük, hogy még időben megleljük, hiszen közeleg a fullasztó vég. A második periódusban már felnőtt nőként vagyunk jelen a történetben, ahol a bántalmazási forma cseppet átalakul ugyan, de ott folytatódik, ahol a remény halvány szikrája pislákolni kezdett. Eme kettősség végig kíséri főhősnőnk fájdalmakkal teli életét, amelyről olvasni is nehéz volt, de tudni, hogy az életből is merítkezhetett a szerző, elvégre ez napi szinten megtörténhet bármelyikünkkel, egyenesen elfogadhatatlan.

Nagyon érdekes volt olvasni, ahogy tükröt tart Gina elé az élet. Erőtlen gyermekből, egy tanult nővé válni, majd ismét visszaesni a „gödörbe” egy másik formában és újra felállni. Nagyon példaértékűnek tartom még akkor is, ha többször úgy éreztem, hogy megráztam volna, ébredjen fel végre.

A kilátástalanságban szenvedés, ahogy én hívom, egy súlyos pszichés betegség, amely a bántalmazott kapcsolatban élőkben alakul ki akaratlanul is. Sajnos alapjaiban meg is valósul, hiszen kiszolgáltatottá válnak a bántalmazó irányában, valamint annak akaratának alárendeltségében. Erről sokkal többet kellene beszélni és ebben a kötetben bőven érintődik is a kérdéskör.

Izgalmas volt felfedezni az anya, mint fogalom kettőspontját is. Mert mindenkinek van egy édesanyja, és később – jószerivel – a leányok anyává válnak maguk is. A gyermekként tapasztalt hibák vajon automatikusan tovább adódnak a leszármazottak irányában? Vagy felül lehet írni, még ha nagyon komoly erőfeszítések árán is?

Kép: NiKy m.i.

Gina karaktere az esendőségén át egészen a „fejlődéséig” beleégett a lelkembe. Ennyire közelről megtapasztalni egy majdnem elfeledett emléket hozott bennem is elő a mélyről és a magam démonaival is küzdve akartam a változást.

A vallás témaköre az esetemben nagyon kényes, hiszen nem átlagosan tekintek rá. Úgy gondolom ez a fajta tükör is jót tesz az olvasónak, akár hisz, akár nem. Elfogulatlanul kicsit átgondolni, hogy a saját életében milyen szerepet is tölt be eme tematika. A hit persze más kérdés, hiszen nem említhető a vallással. Külön kell tudni választani és erre eme regény nagyon jó példával szolgál.

A regény sokkalta több egy szimpla női sors történetnél. Annyi oldalról megvizsgálja a családon belüli abúzust, amelyről talán nem is gondolnánk elsőre. Mégis a fájdalmas sorokon át a figyelmes olvasónak megadatik a remény kezét megfogni. Hittel vagy anélkül átértékelni kicsit a saját életét és jobban figyelni a körülötte lévő emberi sorsokat. Persze egy regény nem fog megváltoztatni egy egész társadalmi zárt viselkedést, de alapjaiban kell elkezdeni a változást és kitartó „hittel” gyűrűzni fog, meglátjátok.

A könyvet azon olvasóknak ajánlom, akik erős lélekkel rendelkeznek, mert nem kímél senkit sem. Értve olvasni pedig ebben az esetben szinte kötelezővé válik, hiszen a történet automatikusan hozza a felszínre azt, amiről azt hittük, hogy eltemettünk a mélyre, persze, ha akad ilyen. Érdemes kézbe venni, akár csak egyszeri olvasás gyanánt, de javaslom, hogy előtte vértezzük fel magunkat egy nehezebben emészthető, mélyebb mondanivaló irányában.

„Egy nőalak szürke kontúrja a kora hajnali kék derengésben. Ahogy az ég egyre világosabbá válik, az alak az ellenfényben egyre feketébb.”

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Libri weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Perintfalvi Rita - Amire nincs bocsánat

 

„A kritika és ítélkezés nélküli, elfogadó jelenlét az a háttér, amely képes megnyitni a másik szívét, hogy elindulhasson a gyógyulás útján.”

Vajon miért érzem magam olyan kellemetlenül, ha a vallásról olvasok bármely formában? Annyiszor feltettem már magamnak ezt a kérdést, de igazán sose találtam meg rá a választ. Széles az érdeklődési köröm és kimondottan keresem a kényes témákat, mégis két olyan szegmenst is fel tudok sorolni, amelyek rossz érzéssel töltenek el. Az egyik a már fent említett vallás, ámbár jelen pillanatban egy nagyon is súlyos okkal vettem kézbe ezt a könyvet.

Magyarországon nagyon sok olyan ember él közöttünk, aki vallásgyakorló, Istenfélő. Sokan több nemzedékre visszatekintve büszkélkedhetnek hitük tisztaságával, mások az életük árnyékos oldalától menekülve keresnek vígaszt a hitben. Bárhogyan is nézzük, a vallás, meghatározó szerepet tölt be a mai napig is bizonyos formában a társadalmi értékrendben. Bár –szerencsére- azok az idők elmúltak, mikor ez alapján ítéltünk meg egy embert, mégis inkább úgy gondolom, hogy hangsúlyos szerepet kap a „háttérben”. Ráadásul még mindig akadnak olyan társadalmi közegek, ahol meghatározó lehet, hogy ki milyen felekezethez tartozik vagy hithűen éli-e a mindennapjait.

Az egyházközösség zárt világát egy hétköznapi ember csak távolról figyelheti. Sokan el se tudják képzelni, hogy milyen szigorú szabályokon alapszik azon személyek mindennapos élete, akik az Urat szolgálni kívánják egy egész életen át. Ez az élet tele van lemondással, magánnyal és meg nem értettséggel is egyetemben, hiszen idejekorán elszakadnak a kis növendékek családjuktól, barátaiktól és meg kell tanulniuk alkalmazkodni egy új szabályokhoz kötött, zárt rendhez.

 „Egy közösségbe vagy szerzetesrendbe belépve gyakran írják elő a naiv fiataloknak, hogy le kell mondaniuk a közeli barátokkal, a családdal való kapcsolattartásról. […] amelynek célja az, hogy az egyén utolsó szabad tereit, ahol személyének integritása még szabadon megmutatkozhat, tudatosan lerombolják. A lélek legbensőbb magját, az én önmagával való kapcsolatát igyekeznek szétzúzni. Hiszen a személyiség akkor igazán erős és szabad, ha az önmagával való kapcsolata stabil alapokon nyugszik. Ilyenkor a személy nem befolyásolható, nem manipulálható, hanem szuverén, öntudatos és kritikus. Mer szabadon gondolkodni és cselekedni. Nem akar véleményében és tetteiben a külső elvárásoknak szolgai módon engedelmeskedni. A spirituális erőszak célja ennek a belső szabadságnak a letörése.”

A fent leírt bevezető csupán ízelítőként szolgál, hiszen csak a felszínét kapargatom mindannak, amiről a mostani olvasmányom szól. A fő téma, mint azt már a cím is mutatja, az egyházon belül elkövetett erőszakról, és annak különböző formáiról mesél.

Perintfalvi Rita magyar katolikus teológus, egyetemi oktató, publicista. 1996-ban a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán kulturális és szociálmenedzser szakon végzett, majd 1998-ban a Szombathelyi Hittudomány Főiskolán főiskolai hittanár végzettséget kapott. Később elvégezte (2002-ben) a Szegedi Hittudományi Főiskolán az egyetemi katolikus teológus szakot is. Kezdetben a Bécsi Egyetemen tanított, majd később a Grazi Egyetem Katolikus Fakultásának tanárává vált. Róla itt olvashatsz többet.

Kép: NiKy m.i.

Perintfalvi Rita - Amire nincs bocsánat című könyve 2022-ben jelent meg a Kalligram Kiadó gondozásában. A kötet domináns, kissé agresszív színválasztásával, valamint cseppet provokatív képi világával jól tükrözi, hogy mire is vállalkozik az, aki kézbe veszi ezt a kiadványt.

Az Amire nincs bocsánat cím is egy bizonyos felhívás, amely elsőre talán kissé drámai felhangként érződhet, de sajnos teljesen hitelesen érzékelteti, hogy a téma tabuként való kezelése nagy gondot okoz, ráadásul az egyházközösség zárt világában a mai napig is megtörténő eseményekre irányítja az olvasó figyelmét.

„A hallgatás megtörése az első lépés a gyógyuláshoz”

A könyv öt fő részre bontható, melyek a következők:

1. Bevezetés
2. Az egyházon belüli spirituális és szexuális visszaélések sokféle arca
3. Áldozattörténetek
4. A tettesek
5. Gyógyulási utak

Mint látható egy teljes ívet körbejáró kötetről van szó, ahol az áldozatokról ugyanúgy szó esik, mint az elkövetőkről. A szexuális bántalmazás akár felnőtt, akár fiatalkorú esetében is kiemelésre került benne, hiszen a hit által elkövetett visszaélésekről nagyon elvétve esik szó a közmédia berkein belül. De megkockáztatom, hogy ez a felvetés igaz bármely közegre. Nem kívánom külön taglalni a főcímek alatt található leírásokat. Csupán két szempontot szeretnék kiemelni.

„Az egyházon belül elkövetett szexuális bántalmazás – mondjuk ki végre! – lélekgyilkosság.”

Az áldozatok tekintetében az egyszerű lelki bántalmazástól a szexuális visszaélésig olvashatunk történeteket. Azon személyek, akik vállalták, hogy elmeséljék a velük történteket, elképesztő bátor emberek. Minden egyes verbális vagy nonverbális bántalmazás egy rendkívül részletesen felépített behálózásnak az eredménye, amelynek fő áldozati tulajdonsága az érzelmi elszigetelődés, tehát a magány és kirekesztettség. Legyen szó gyermekről, tinédzserről vagy már felnőtt személyről, a manipuláció széles skáláját olvasva az olvasó lelke is darabokra hullik akaratlanul is.

Kép: NiKy m.i.

„Az áldozattá válásban a legkínzóbb érzés a hatalomtól, a cselekvőképességtől való teljes megfosztottság, a tehetetlenség érzése. Az áldozat azt érzi, hogy képtelen megvédeni magát. […] A szexuális bántalmazás során a tettes nem tiszteli a másik testi határait, hanem épp ellenkezőleg, átlépi azokat. Néha erőszakkal, máskor pedig érzelmi manipulációt alkalmazva azért, hogy ne kelljen erőszakhoz folyamodnia. Persze, ami ilyenkor történik, az mégiscsak erőszak, függetlenül attól, hogy nem fizikai erőszak formájában nyilvánul meg.”

Az elkövetők tekintetében két formát tudunk elkülöníteni. Az első az áldozatból átavanzsált, a második pedig a pszichés zavarokkal küzdő, egy idő után lélektelenné váló bántalmazó. Míg az előbbi a múltjának démonjaival való küzdelmét adta fel, addig az utóbbi egy elfojtott vágy rabjává válva lép a bűnök útjára.

„Aki iránt rajonganak, az gyakran elveszíti a realitásérzékét, és nem veszi észre a határokat, amelyeket nem szabadna átlépnie. Ha pedig ezekért a határátlépésekért soha senki nem kéri számon, ha semmilyen kontroll nincsen az illető felett, akkor egy idő után már észre sem fogja venni, hogy olyasmit tesz, ami megengedhetetlen.”

Szubjektíven először arra gondoltam, hogy ez a világ megérett a pusztulásra, hiszen már nincs olyan társadalmi szegmens, ahol az erőszak ne ütötte volna fel a fejét valamilyen formában. Persze az emberi ösztönök elfojtása egyenesen táptalaja a frusztrált lélek kialakulásának, amely ha nem tud feltöltekezni, akkor ez a negatív lelkiállapot olyan mértéket ölthet, amely sajnos jó eséllyel a fent leírtakhoz vezet.

Már annyiszor elmondtam és valószínű most sem utoljára teszem, hogy a testi vágy megélése alapvető szükséglet az evolúció tekintetében is. Ettől még a hit tökéletesen beleilleszkedhet az életbe, sőt kimondottan hitelessé teszi a tanításokat is. Mert ne mondja senki nekem azt, hogy hiteles az az ember, aki a testi örömöket megtagadva éli életét, és jogosan szól bele mások szexuális életébe, beleértve a gyermeknemzést is!

A református egyház már sokkal elfogadhatóbb –e tekintetben, ámbár nyilván mindenhol akadnak gondok, kellemetlenségek.

Kép: NiKy m.i.

Ennek a könyvnek elsőleges célja, hogy felhívja a figyelmet ezekre a szörnyűségekre, továbbá megerősít mindenkit abban, hogy a papok világa sem bűntelen.

Amiről külön szót kell, hogy emeljek, az azon közeg, ahol az áldozatokat hibáztatják a történtekért, majd eltusolják – szőnyeg alá söprik – az eseményeket, hiszen ha nem beszélnek róla, akkor meg se történt, nem igaz? Az már persze más kérdés, hogy az elkövető nevet magában és újabb prédáját lesi, míg az áldozat örökké megbélyegzetten él.

„Amikor az embert bántják, az olyan, mintha a szégyenteljes pillanattól fogva az embert leszögeznék, odaszögeznék ehhez az élményhez. Attól a pillanattól fogva túlélésre játszik. A traumát otthagyja, megy előre, de a szög, amikor bántották, ott fogja, ahol őt bántották. S hogyan lehet ezt a szöget kihúzni, a traumát feloldozni? Vissza kell menni oda, ahol a trauma megesett, és valakinek a karjai közt újra kell élni, el kell siratni, meg kell gyászolni akkori énünket. Szomorú, hogy amikor az embert bántják, a fájdalmat nincs kivel megosztani.”

Sok szempontból úgy gondolom, hogy hiánypótló ez a könyv. Ugyanakkor mindenképpen ki kell, hogy emeljem, nem túl szerencsés bemutatkozásnak gondolom az önteltséget. Lehet, hogy nem ez volt a szerző szándéka, mikor munkásságáról számolt be, de számomra sajnos ilyen benyomást keltett. Ráadásul a szájbarágós, előre elspoilerezett felvezető is inkább sértő. Feltételezem, hogy aki egy ilyen komolyságú könyvet a kezébe vesz, rendelkezik némi fogalomismerettel, valamint elsőre is érteni fogja a leírtakat. Ezektől függetlenül nem bántam, hogy olvastam.

Összességében hasznos olvasmányban volt részem és sokszor nagyon fájt a lelkem. Bárhogyan is szépítem, a szexuális abúzus bűn és minden esetben bűntetendő. Azért, mert pillanatnyilag nem derül ki, hogy ki mit követ el az „árnyékban”, még nem azt jelenti azt, hogy sose derül fény rá. Minél tovább van egy elkövető szabadlábon, annál jobban elkényelmesedik.

Nem tudom, hogy akarom –e ajánlani ezt a könyvet. Mert bár nagyon fontos tematikáról szól, mégis rendkívül leterhelő az olvasása. Ha valaki kézbe veszi, ne számítson semmi „jóra”. A valóságtudat miatt sokkal nehezebb olvasni, mint elsőre gondolnánk, ugyanakkor nemcsak beszélni kell róla, hanem tenni is ellene, ehhez pedig eme kötet nagyon jó kezdet úgy érzem. És ne feledjétek: „A titok patogén. Mérgez. Elszigetel, és ezáltal végtelenül magányossá tesz. Amikor egy régóta hordozott, megbetegítő titkot végre ki lehet mondani, annak már önmagában gyógyító ereje van.”

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Libri weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy