Pető Andrea - Elmondani az elmondhatatlant

 

„ A háborús nemi erőszak történetét a hallgatás és elhallgatás határozza meg.”

2019. október 7 óta őrzöm hét lakat alatt ezt a könyvet a polcomon. Anno nagy kutatások árán sikerült megvásárolnom, de amikor kézbe vettem már nem éreztem hirtelen olyan sürgetőnek az olvasását. Ezen persze nincs is mit csodálkozni, hiszen a XX. század legsötétebb időszakának egyik legszörnyűbb tematikáját dolgozza fel, amely nem más, mint -ahogy az alcímben is olvasható- a nemi erőszak Magyarországon a II. világháború alatt. Azt gondolom, hogy egy átlagos jóérzésű ember is egyetértene velem abban, miszerint nehéz olvasás elé néz bárki, aki kézbe veszi eme kiadványt, kiváltképpen akkor, ha az olvasó múltjának porlepte diafilmjeiből olyan emlékeket hoz felszínre, amelyeket inkább elfelejtene.

Hiszek abban, hogy okkal veszek kézbe könyveket és fontosnak tartom a félelmekkel való szembenézést, ezért úgy döntöttem, hogy ideje ezen is átesnem, így elsődlegesen történelmi és másodlagosan ismeretterjesztő témaként olvastam a sorokat.

Az I. és II. világháború számos írót és producert ihletett meg mind a múlt, mind a jövő tekintetében, hiszen kiapadhatatlan forrása az emberi gyalázatnak és szörnyeteggé válásnak. Míg az előbbit inkább a filmvilág veszi „szívesebben” górcső alá, addig az irodalmi szekcióban elterjedtebb formában az utóbbit találhatjuk meg. Természetesen nincs pontos adatom arról, hogy számok szempontjából hogyan is néz ki ez a statisztika, de a személyes tapasztalatokból kiindulva többször vettem kézbe bármely formában a II. világháborúval foglalkozó könyvet és oly sok szempontból volt szerencsém olvasni ebből az időszakból származó szak – és szórakoztató irodalmat egyaránt.

Érdekes módon a nőket ért súlyos testi kihasználás, a szexuális visszaélések és maga a nemi erőszak témaköre elenyésző számban került megírásra, ámbár az is igaz, hogy erről a tematikáról nehéz beszélni a szégyen és a politikai elnyomás miatt egyaránt. Ha kicsit behatóbban vizsgáljuk meg az irodalmi szférát, azért akadtak szerzők, akik ki mertek állni az olvasói pódium elé és felmerték vállalni keserű sorsukat, tapasztalataikat is. Magyarország tekintetében itt van mindjárt az egyik leghíresebb regény, amelyet maga a szerző múltjáról rántja le a leplet. Egy többszörösen megerőszakolt nőről kapunk információkat, aki megjárta a poklot, mégis volt bátorsága intelemeket hagyni az utókor számára. Polcz Alaine: Asszony a fronton című regényről írtam fentebb, amelyet számos nyelvre fordítottak le. Dicső Dániel rendező 2014-ben filmet forgatott belőle, valamint szintén ebben az évben színházi előadásként is megtekinthető lett, Halász Judit és Borbiczki Ferenc főszereplésével. A filmről és a színházi előadásról ezeken a linkeken tájékozódhatsz. Film és Színház!

Szintén nagy port kavart Kováts Judit: Megtagadva című regénye, amely 2014-ben jelent meg hazánkban. A történet 1942-ben kezdődik és egy kamasz lány, Sólyai Anna történetét meséli el, aki a háború időszakában hosszabb ideig megússza a zaklatásokat, de végül egy napon „elkapják” és attól fogva napi szinten megerőszakolják. Később pedig elviszik „jóvátételi munkára”, ahonnan hetek múltával sikerül megszöknie.

Hogy ne csak a hazai szerzőket említsem, Szvetlana Alekszijevics híres történészíró is foglalkozik a háborús nemi erőszak jelenségével, ámbár a kötet elsőlegesen a szovjet oldalt veszi górcső alá. Az 1988-ban íródott A háború nem asszonyi dolog című regénye egy igen komoly és részletes képet fest a fehérnép szenvedéseiről, megaláztatásairól egyaránt.

Mint látható szép számmal akadt a témával foglalkozó irodalmi alkotás eddig is, de ezek a történetek személyes élményekből íródtak. Az olyan kötetek száma, amelyek külső szemszögből, komoly kutatást megelőzően születtek, igen elenyésző.

Kép: NiKy m.i.

Pető Andrea magyar történész, egyetemi tanár, író és nem utolsó sorban a XX. századi társadalomtörténet nemzetközileg elismert kutatója. Fő kutatási területe a XX. századi társadalom és a társadalmi nemek története. Eleinte a politizáló nők történetét vizsgálta a II. világháborút követő politikai fordulat után, többek között feltárta hogyan számolta fel a hatalom a nőegyleteket, hogyan élték meg a politizáló nők ezeket az éveket. Később pedig nagy szerepet játszott abban, hogy a hazai tudományos életben a társadalmi nemek kutatása elfogadott diszciplína lett, valamint hogy az általános és középiskolai oktatás egyre érzékenyebb erre a témára. Róla itt tudhatsz meg többet, bár az oldal megtekintéséhez angol nyelvtudás szükséges.

Az Elmondani ​az elmondhatatlant című történelmi-tudományos könyve 2018–ban jelent meg a Jaffa Kiadó gondozásában.

A könyv Magyarország II. világháborús történetét mutatja be a politikai és hadviselés szempontján keresztül, ezen belül is egy olyan láthatatlan részéről rántja le a leplet, amelyet a hallgatás és szégyen súlyos terhei formáltak és rejtettek el a kíváncsi szemek elől.

„A nők testét érintő nemi erőszakról nyilvánosan nem beszéltek, mert a nemi erőszakért mindig a nőket hibáztatták, mondván, nem tudtak jól elrejtőzni, úgy, mint más, „szerencsésebb” társaik. A mindent elfedő hallgatást akár még gyilkossággal is biztosították, Ausztriában több esetben említették, hogy a megerőszakolt leányokat az apák ölték meg, hogy eltüntessék a szégyen nyomát.”

A könyv külön foglalkozik a háborús nemi erőszak típusaival és magyarázataival, a német, valamint a Vörös Hadsereg megszállási időszakával és egy hosszú fejezeten keresztül bontja szirmaira az emlékezet, hallgatás és elhallgatás témaköröket is. Ráadásul Oroszországról is képet kap az olvasó, mind az áldozati, mind az elkövetői visszaemlékezésekből is.

„[…] a háborús nemi erőszak ötféle helyzetben történhet meg. […] a háborús nemi erőszak akkor következik be, ha az állam gyenge, és nem képes megvédeni állampolgárait a fegyveresektől; a katonai vezetőség a csapatokat szabad rablással kívánja jutalmazni; a társadalmi normák szétesnek; a férfiasság meghatározása militarista jelleget ölt; illetve jelen van a düh és a frusztráció, illetve a férfi személyes traumája a hadseregben és az életben elszenvedett megaláztatások miatt.”

Bár a kötet elsődlegesen kutatási eredményeket összegez, mégis inkább histográfiát olvashatunk. Külön taglalva az elszenvedő és az elkövető oldalt is, ámbár az előbbiről szól inkább a kiadvány. A német megszállásról rövid fejezetben olvashatunk, de a Vörös Hadsereg itt állomásozásáról annál többet. Kiemelten hangoztatva, hogy nehéz tényként venni az elhangzottakat a hallgatás és az elhallgattatás tükrében. A háborús nemi erőszak magyarázatául szolgál, hogy az átvonuló szovjet hadseregben szolgáló katonák különböző egzisztenciájú – sokszor az iskolapadból épphogy kikerülő – férfiakból állt, akik a minimális élettapasztalat okán, még tettvágytól fűtötten harcoltak a hazáért. Az is meghatározhatta eme tettet, hogy sokszor bódult, részeg állapotban törtek be házakba, követelve az élelmet és tulajdonképpen mindent elvittek, ami mozdítható volt. Ha egy család férfi tagjai nem kívántak közreműködni, akkor sokszor tettlegességig fajult a vita, hiszen az ellenállás jó okot adott a katonáknak arra, hogy megöljék a férfiakat és elhurcolják magukkal a fehérnépet. Ráadásul eme feltüzelt haragot nem csupán a győztes követelés adta alapul, hanem azon düh forrása is, amely szerint a hazájukban maradt asszonyaikkal, gyermekeikkel és édesanyjukkal hogyan bánt a magyar hadsereg! Szemet szemért fogat fogért elvként működve.

Kép: NiKy m.i.

Ha a pszichológiai oldalát tekintjük, akkor feltételezhetjük, hogy az erőszakot elkövető egyed a frusztrációját alapvetően is erőszakkal kívánta felülírni, amely a háború után a családi közegben is folytatódhatott. Elvégre a hosszú évek alatt engedélyezett erőszakoskodást nehéz kontrollálni a civil élet folyamán.

„A nőkkel kapcsolatos testi erőszakról csak úgy érdemes beszélni, ha az erőszak elszenvedője képes elmondani, ami szerinte vele történt. Politikailag problémás, ha valaki az áldozat nevében beszél. Ezzel ugyanis láthatatlanná teszi az áldozatot, mivel a beszélő a saját nyelvét és megfogalmazásait erőlteti rá másvalakinek az élményeire. Ez különösen a magyar esetekre jellemző, amikor férfiak mondják el, hogy ők mit láttak, mi történt a nőkkel, míg maguk a nők általában hallgatnak.”

A háborús időszakban történt nemi erőszak tulajdonképpen egy sárfolt volt a nemzet számára és egyben egy eszköz, amely a jogok egyenlőtlensége okán, kiszolgáltatottá tette a nőket, tulajdonképpen kitárgyiasította a testüket akaratlanul is. Tehát emiatt is érezhette úgy a szovjet hadsereg, hogy büntetlenül követelhették az asszonyokat.  

Egész Európa forrongott a németek által okozott súlyos károk okán, mégis elmondhatjuk, hogy nemcsak ezen a kontinensen történtek súlyos testi sérülések.

Vegyük csak Korea és Japán esetét. Valószínűleg nem sokan ismerik azt a fogalmat itthon, amit a koreai nép sosem fog elfelejteni: a „komfortnőknek” nevezett szexuális rabszolgák gyűjtőnevét. Ezek azok a koreai nők voltak, akiket a japán hadsereg tagja a területi megszállás időszaka alatt elraboltak és bezárva tartottak hosszú időn át. Nagyjából 70 000 – 200 000 ezer nőt tettek szexrabszolgává a második világháború során, akiket az egész háború időszakán át végig erőszakoltak. A kötet szerint ez volt a leghosszabb haszonszerzés céljából működtetett szexrabszolgasági intézmény, amely 1932-1945 között állt fent.

Kép: NiKy m.i.

„A nemi erőszakot nem feltétlenül a szexuális vágy motiválja. Nemcsak az áldozat, de minden harmadik elkövető is szexuális diszfunkcióról számol be, azaz a nemi erőszak nem jár együtt nemi örömmel. Az elkövetőt hajthatja a nő iránti gyűlölet, valamint hatalmának kiélése is.”

Saját meglátásom szerint a könyv rövidsége ellenére részletgazdag és sokszor önismétlő is egyben. Bár a részletesség megkövetel egy bizonyos szintű ciklikusságot, mégis olyan érzésem volt, hogy túl sokszor tértünk vissza a kiindulóponthoz.

A nők helyzetéről szóló fejezetek sokszor fájdalmasan hatottak rám, elvégre egy egyszeri élményből merített tapasztalat okán sem viselem jól a mások akaratán kívül eső nemi tettlegességet, függetlenül attól, hogy egy adott leány 9 vagy éppen 60 éves.

A háborús bűnök száma a plafont veri, hogy ez éppen a bajtársiasság alapján, az elfojtott dühből vagy egy alaptermészetből ered oly mindegy, a kölcsönös elkorcsosult viselkedés egy olyan soha véget nem érő örvényt gerjeszt, amelyet a „gyengébb” nem tagjai kénytelenek csendben elszenvedni.

A mai korban is a hallgatás és elhallgattatás elve él, pedig jelen pillanatban nincs háború országunkban. Ez a kötet tökéletesen rávilágított arra, hogy honnan ered ez a nőket végtelenségig kihasználó és gender megalázó viselkedésforma.

A családon belüli erőszak nem különül el különösebben a háborús erőszaktól, csupán annyiban másabb, hogy nem egy idegen asszonyt ér ez az abúzus.

A kötet továbbra is kiemelkedő a számomra, de egy komolyabb szerkesztést igényelt volna. Sajnos rendszeresen találkoztam elírással, elgépeléssel, ami kellemetlen volt számomra, hiszen folyton kizökkentett az olvasásból.

Összességében nagyon fontos, részletgazdag kiadványt vehettem kézbe, amely rávilágított arra, hogy a történelem ismétlődésével a női nem egyedei mindig is ki lesznek szolgáltatva a nemi erőszak hullámainak és a farkastörvények miatt mindig lesz áldozata ennek a borzalomnak.

A könyvet jó szívvel nem tudom ajánlani, ámbár még egyszer leírom, nagyon fontos témát dolgoz fel, hiteles módon. A kor és nemiség nem számít, bárki kézbe veheti, de vértezze fel magát kellő lelkierővel, mert a leírtaktól többször fullasztónak fogja érezni az olvasást, ebben biztos vagyok. És egy nagy igazság: „A nemi erőszak a férfiak szégyene is, és a javarészt férfiakból álló kormányok inkább a jövőre figyelnének, mint a múlt sérelmeire.”

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Jaffa Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Rupi Kaur - otthon test

 

„a fájdalom bejárat a boldogságunkhoz”

Azt hiszem, hogy elvesztem, elvégre egy olyan ösvényre léptem ezzel az olvasásommal, amit eddig nagy ívben kerültem. Ez pedig a feminizmus egy rövid szakasza. Nagy élharcosa vagyok jómagam is az igazságtalanságok elleni küzdelmeknek, de a fent említett irányzat többnyire túlzó volt a számomra, főleg az utóbbi időszak eseményeit tekintve. Ugyanakkor jó érzés mégis látni, hogy van letisztult, valóságot nem eltorzító nézeteken alapuló szegmense is, amelyet, mint nő nagy erőkkel támogatok.

Most biztos többen azt gondoljátok rólam, hogy na „itt egy újabb irányzat bolond”, de őszintén szólva nem erről van szó. Aki pár napja olvasta Rupi másik kötetéről írt soraimat már tudhatja, mennyire nehezemre esett bevallani, hogy esetlegesen tévedtem a költőnővel kapcsolatban, amit itt meg is erősítek, hiszen ez a könyve egy új oldaláról mutatta meg magát előttem.

Rupi Kaur egy olyan szabadelvű gondolkodó a számomra, aki a múltjában megélt tragédiákat létraként használva, a modern világunk eszközeivel vegyítve, szót emel azon nőkért és gyermekekért, sőt egy egész népért, akiknek nincs lehetőségük megosztani másokkal gyötrelmeiket. A világunk számos területén elfogadott a nemek közti elkülönítés és annak különböző visszaélései. Azt gondolom, hogy a szerző hangja csak egy töredéke annak, ami hozzájárul ahhoz, hogy ne „homokba dugott fejjel” éljük a kényelmesnek mondható hétköznapjainkat. Ezek az alkotások például minden agresszivitás nélkül nagyot ütnek, akár akarja az olvasó, akár nem. A szerző oldalát érdemes követni, hiszen számos érdekességgel leszünk gazdagabbak és akár az újabb alkotásairól is olvashatunk. Ehhez ugyan kell némi angoltudás, de úgy gondolom, hogy megéri ellátogatni az oldalára.

Rupi Kaur – otthon test című alkotása 2021-ben jelent meg a Könyvmolyképző gondozásában. A kötet illusztrált és bár még mindig vannak fenntartásaim a rajzokkal, mégis egyediséget kölcsönös az alapvetően is szokatlan formalitású verseknek, amelyeket maga a szerző készített.

A könyv elsősorban az alkotó életéből merítkezik, ahol fellebbenti a fátylat a gyermekkorában átélt meggyalázásról, a családját ért atrocitásokról, az otthon keresés ingatag időszakáról, majdan a történelem súlyos kárairól és külön hangot ad azon nőkért és gyermekekért, akiknek nincs lehetőségük elmondani a világnak tragédiájukat.

„a bántalmazás nem csak
szerelmi kapcsolatokban lehetséges
a bántalmazás
egy barátságban is megtörténhet”

A könyv négy fő részre bontható, amelyek külön-külön is letaglózóan hatnak, de együttesen a lelket darabjaira törik és csak sírni volna kedve az olvasónak. Összességében elmondható, hogy a versek vitriolosak, patetikusak és rebellis felhangúak. Nézzük is részletesebben őket.

Az első ilyen a tudat címmel hirdeti magát, ahol olyan kérdések merülnek fel, amelyeket feldolgozni ésszel nem lehet, mégis fontos beszélni róluk. Két verset szeretnék mutatni, a teljesség igénye nélkül:

„törni akarok
repedni
kalapáccsal nagyot kapni
meg akarok nyílni ahol zárva vagyok
titkos ajtót találni
kiengedni magamat magamból
azt akarom hogy
valami elkapja a nyakamat
és középen kettéhasítson
hogy megint azt érezzem élek

-nem akarok tompa lenni többé”

És a második:

„vagy a múltat színezem éppen
vagy a jövő miatti aggodalom köt le
nem csoda
ha nem érzem az életet
ha nem az egyetlen
valóságos pillanatban élek

-a jelen”

A második részben a szív kerül átvitt értelemben a középpontba. Itt a költőnő saját életéről mesél, apró pillanatok mozaikjaiból építhetünk fel egy egész élet történetét. Hogy mit kapunk már az elején sejthető, mégis úgy rakjuk ezen darabkákat össze, mintha hipnózis alatt állnánk, pedig tudjuk a valóság széttép minket is belülről…

„nehezen választom el
a bántalmazó kapcsolatokat
az egészségesektől
képtelen vagyok különbséget tenni
szerelem és erőszak között

-nekem mindegyik ugyanolyan”

És a második:

„a család a barátok
a közösség szeretete
éppen olyan sokat ad
mint a szeretet
egy szerelmi kapcsolatban”

A harmadik szakasz egy lassabb időszakot ölel fel, ahol tulajdonképpen a pihenés, egy nyugalmi állapot illúziójával kecsegtet. Hogy ez mennyire valóság vagy csupán a képzelet játéka lenne, ezt döntse el mindenki! Számomra inkább néma sikoly egy olyan ítéletről, amely hamarosan valósággá válik, addig pedig csak a figyelmeztetések érkeznek. De vajon te meghallod őket?

„tönkretettük
az egyetlen otthonunkat
a kényelem és a profit kedvéért
pedig egyikből sem húzunk majd hasznot
ha a föld egyszer
nem kap majd levegőt”

És a második:

„hiányoznak azok a napok mikor a barátaim
tudtak életem minden piszlicsáré részletéről
én meg tudtam minden bagatell részletet az övékéről
felnőtt fejjel hiányzik ez az állandóság
hogy vagyunk
a séták a háztömb körül
a hosszú beszélgetések amikor úgy belefeledkeztünk
a pillanatba hogy azt sem tudtuk hány óra
amikor győztünk és ünnepeltünk
amikor vesztettünk és még inkább ünnepeltünk
amikor egyszerűen gyerekek voltunk
most nagyon fontos állásunk van
ami betölti a nagyon sűrű napunkat
naptárakat bújva beszélünk meg egy kávézást is
amit valaki végül lemond
mert a felnőttkor annyira kimerítő
hogy sokszor ki sem lépünk a lakásból inkább
hiányzik a tudat hogy valaha
egy rajtam túlmutató csapathoz tartoztam
és ez sokkal könnyebbé tette az életemet
-nosztalgia a barátság után”

Az utolsó rész pedig az ébrenlét címével egy olyan állapotot hirdet, amikor a költőnő szinte felrázza az olvasók lelkét, hogy most van itt az ideje cselekedni és minden apró léleknyomat egy fontos pontja a világmindenségnek. Ezen versekből is válogattam:

„ne aludj
a lehetőségeid lábtörlőjén
várva hogy megtörténjenek a dolgok
amikor te is lehetsz az
ami megtörténik”

És egy másik:

„könnyű szeretni
a jó dolgokat önmagunkban
de a valódi önszeretet az
ha megbarátkozunk
a mindannyiunkban ott lévő
problémás részekkel is

-elfogadás”

Azt gondolom, hogy ezzel a verseskötetével elérte a szerző azt, hogy új kedvencet avattam általa. Nehéz utat jártunk be és azt hiszem még messze se értem, hogy mennyi minden rejtőzik az alkotóban, de a versei által minden olvasás után egy új világ és nézet mutatkozik meg előttem. Kitartó ember lévén hiszem, hogy számos alkalommal kézbe fogom venni ezt a könyvét, mert itt értettem meg igazán mit jelent nőnek lenni egy kegyetlen világban és az én múltam kényszerrel lefedett szenvedései is új értelmet nyertek általa.

Ajánlom a könyvet minden olyan léleknek, aki elfogadó és nyitott a világban élő nőtársaikkal szemben. Elég kíváncsi és bátor, hogy felfedezze az elnyomás, a bántalmazás, a történelem mocskát, és mégis harcosként felemelkedjen egy fontos ügyért. Mert nem mindegy, hogy minden nap milyen közegben ébredsz, hova szülöd gyermekeidet és a legfontosabb, hogy mennyire tiszteled önmagadat és ezáltal másokat is. A tested a lelked otthona, ha nem ápolod mindkettőt, elveszíted önmagadat. És a szerző saját szavaival élnék:

 „nem tudok semmi olyanról ami némábban
lenne hangos a szorongásnál”

Kérlek, vedd meg ezt a könyvet, amelyet a Könyvmolyképzó Kiadó weboldalán megtehetsz! Köszönöm!

Írta: NiKy

Amanda Lovelace - Amikor a hercegnő menti meg önmagát

 

„a boldogságod

előbbre való

mindenki más

boldogságánál

- az „önbecsülés” valódi jelentése.”

Nagyon szeretem az olyan könyveket, amik valamilyen külsőség alapján fel tudják hívni magukra a figyelmemet, hiszen mint kreatív művészlélek számomra elengedhetetlen, hogy egy apró mozzanat elcsábítson vagy megfogjon magának. Ennek a kötetnek, melyet most értékelni kívánok, megvan az a bája, mely alapján éreztem azt a bizonyos vonzást. Bár végül ajándékba kaptam egy nagyon szeretett barátnőmtől, amit itt is köszönök, mégis jó volt levonni ezt a konzekvenciát.

Amanda Lovelace egy bestselleres amerikai költő, aki a Tumblr és az Instagram oldalakon posztolt költészete révén vált híressé. Számos kötet szerzője, de országunkban csak most jelent meg a Goodreads Choice-díjas, Amikor a hercegnő megmenti önmagát című kötete, melynek megjelenését a Könyvmolyképző Kiadónak köszönhetjük. A szerző elsődlegesen nőkről ír nőknek. Olyan sorsokról és élet helyezetekről mesél, melyek minden nőtársunkat érintenek bárhol is éljen a nagyvilágban.

Ennek a kötetnek számos előnye és hátránya van. Az előbbi, -hogy csak egyet említsek- az a határtalan erő és kisugárzás, amivel támogatni kívánja az adott témában szenvedő hölgyeket alkotásain keresztül, az utóbbin pedig azt a mérhetetlen igazságtalanságot, elnyomást, bántalmazást és keserűséget értem, amelyek a mai világunkban még sajnos helyet kapnak.

A kötet 4 fő része osztható, melyek a következők:

- a hercegnő
             - a királykisasszony

- a királynő

- te

Mint látható különböző státuszokra, rangokra osztja a fejezeteket, kivéve az utolsót, mégis szépen illeszkednek egymáshoz. Minden rész egy –egy életszakaszból merítkezik és mindenhol megérthetjük, hogy tulajdonképpen egy segélykiáltással van dolgunk, melyet a lázadó, sokszor stilizált sorok megerősítenek.

I.                     a hercegnő

Ennek a fejezetnek van először sokkoló hatása az olvasóra, hiszen itt találja magát szembe a szerző stílusával, ebben a részben kap helyet az első olyan téma, ami szaggatni kezdi a lelkeket.

„a hercegnő
mármint én kicsit
könyvbolondnak születtem.

sokszor csak simogattam
a könyveim gerincét

miközben ott ültem
a toronyba szobámba zárva.

közben reméltem hogy a könyvekből
kiömlenek a finom szavak

a puha zöld szőnyegre
hogy egyesével összeszedhessem

és ízlelgethessem őket
mint a szamócát a számban.

- szavakat gyűjtök örökké.”

 

II.                   a királykisasszony

Itt már egy sokkal érettebb, de még nem teljesen beért gondolatisággal találkozhatunk, amely sokszor pofonként csapódik arcunkba, de képtelenek vagyunk elengedni a lapokat.

„hinnem
kell
hogy
eljön a nap
amikor nem

                        rezzenek össze

ahányszor
meghallom
a nevét.

-  egyes nevek mindig átkozottak lesznek.”

 

III.                 a királynő

Ebben a fejezetben találkoztam először olyan témával, ami nagyon sokunkat érint és nem csak egyes nőket.

„amikor
anyám
meghalt
végre
találkozhattam
apámmal
akit
mindennap
láttam
tizenkilenc
éven
át.

igaz
amit
mondanak:
a közös
gyász
súlya
vagy
összehoz
vagy
távolabb sodor
egymástól.

- sosincs késő egy kapcsolathoz.”

 

IV.                te

Az utolsó fő fejezetben találtam rá önmagamra és tulajdonképpen itt értettem meg, hogy a leírt szavaknak mekkora erejük is van.

„ha a tükörbe
nézel
& késztetést érzel
hogy azt mondd magadnak

nem vagy
elég jó
elég szép
elég vékony
elég telt
akkor azt hiszem
ideje
apró darabokra
törnöd
azt a tükröt.

nem gondolod?

- legyenek azok a szilánkok ugródeszkák önmagad szeretetéhez.”

Mint látható sem a versek formái, sem a ritmusuk nem hasonlítható egy átlagosan felépített verseléshez. Különlegességük elsődlegesen abban rejlik, hogy a költő devalválóan beszél a társadalmi kényszerekről, elvárásokról, de mindegyik szerzeményéről elmondható, hogy vitriolos, kombattáns.

Szubjektív meglátásom szerint, kimondottan inspiráló olyan költő alkotásait olvasni, akinek a soraiból kitekint a valóság és mégis elhisszük, hogy csak a képzelet műve. Számomra pedig a következő mondat nagyon találó:

„mindig a csend volt a leghangosabb sikolyom.”

Összességében úgy érzem, hogy bár most először olvastam a szerző tollából, biztos, hogy nem utolsó alkalommal veszem kézbe se ezt a kötetét, se másokat. Hiszem, hogy aki ennyire mélyen képes berántani gondolatiságába, annak művei mindig elvezetnek majd egy új célhoz, megmutatva egy új ösvényt, ami felfedezésre vár nőiességem és hitvilágom megismerésében.

Ajánlom a könyvet minden olyan nyitott léleknek, aki szereti a költészetet és érdekli más emberek gondolatai, verselései. És egy saját gondolatot engedjetek meg nekem: Ha egy madár elveszti tollait, még nem felejt el repülni. Ha egy húr elpattan, a muzsika hangja tovább zeng. Még ha fel is ébredek, álmomat akkor sem feledem.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Könyvmolyképző Kiadó oldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy

Ripszám Alexandra - Trauma – Egy család tragédiája

 

"Az ember hajlamos azt hinni, hogy az időnek varázsereje van. Ami szép, meseszerűvé válik, ami rossz, az előbb-utóbb kifakul, aztán el is felejtjük teljesen. Talán lehet benne némi igazság."

Hol is kezdjem ezt az értékelést?

Nem tagadom, hogy nagyon dühös vagyok, mert egy roppant izgalmas és végre viszonylag kidolgozott könyvet sikerült az utolsó harminc oldalon elrontani. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni, hogy utazókönyvként olvashattam. Köszönöm.

Ripszám Alexandra nevével először találkoztam, de mint ismeretlen írót tekintve elfogott az a jól ismert izgalom, hogy vajon milyen világot álmodott meg a számomra? Esetleg egy új kedvenc alkotóra lelek személyében?

Őszintén szólva a borító és a fülszöveg fogott meg magának elsőre, mert úgy éreztem, hogy bár a „maffiás” könyvekből Dunát lehet rekeszteni, de mégis akadhat ebben a témában is újdonság. Nem tagadom, hogy érdekelnek az emberi brutalitás különböző formái, okai és  pont ezért nem rémülök meg az erőszakosabb művektől sem, így ezzel a részével nem is akadt problémám.

A kötet külseje egy megtört nőt ábrázol, akinek, ha mélyen belenézünk a szemébe, megláthatjuk a dac és a végtelen várakozás elegyedését. Először nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget ennek, de így utólag el kell ismernem, hogy teljesen lefedi a sztorit és az árnyékolt részek is sejtetik, mire számíthat a gyanútlan olvasó.

Nézzük is először, hogy miről szól a regény:

Adott egy csonka család, melyben egy alkoholista apa és lánya nem éppen felhőtlen életébe enged betekinteni az alkotó. Jonathan egy „vadállatnak” felel meg, hiszen sűrűn elveszti az önkontrollt és brutálisan, szinte ösztönlényként engedi ki magából a feszültséget. Ezeknek a dührohamoknak sokszor egy szem gyermeke látja kárát, melyek többnyire megbánással és hatalmas ígéretekkel végződnek. Ebben a diszfunkcionális családban az erőviszonyok egyenlőtlenek, míg az egyik henyél és rombol, addig a másik tűr és szenved. Egy időre változás lép be az életükbe és mikor már minden idillinek látszik, ahogy várható, felborul ez az átmeneti állapot. Előtérbe kerül a férfi múltja, melyet egy annyira súlyos probléma árnyékol, hogy kénytelen menteni saját és lánya életét. A hosszú út, melyet megtesznek, egy kegyetlen naphoz vezet, amit egyikőjük sem felejt el ezután. A menekülésben egy másik személy segíti őket, kinek létét és indítékát titok övez, mégis kénytelenek megbízni benne. Vajon mennyi esélye van elmenekülni bárkinek is a maffia mindenre kiterjedő figyelme elől? És mi köze van ennek a rejtélyes idegennek mindehhez?

Szubjektív meglátásom szerint az alkotó remekül felvázolta egy többszörösen hánytatott, csonka család életét, gyötrelmeit. A brutalitás különböző fajtáit is hihetően festette le, amit úgy gondolom, hogy kevesen tudnak kellően és hitelesen visszaadni úgy, hogy ne tűnjön túlzónak vagy kidolgozatlannak.

Ami a karaktereket illeti, szinte senki sincs árnyalva, hogy őszinte legyek, inkább egy „skiccet” kapunk, egy kontúrt a szereplőkről kezdő csomagként és a többit az olvasó fogja saját lelkiismerete szerint hozzá tenni és kiszínezni. Ezt a fajta írói játékot nagyon szeretem, mert gondolkodásra és valamilyen szintű kreativitásra ösztökéli az olvasót, de mégis megvannak a korlátok, hogy mihez kell igazodni.

Az apa személye számomra hiteles, hiszen egy narcisztikus bántalmazó, aki mégis áldozata saját tetteinek. Szépen megfigyelhető, hogyan megy végbe a lelki torzulás 5 fázisa:

1. Először a keserűség érzése

2. Ennek a „fájdalomnak” a tompítani vágyása

3. Valamilyen pszichotrop vagy pszichoaktív szerhez folyamodás

4. Sok esetben agresszív erőszak elkövetése

5. Józanodás és megbánás

Mint látható az apa ezeken a folyamatokon megy keresztül évről évre. Nála tapasztalható a regényben a legnagyobb személyiség fejlődés, mely bár nem mentesíti a múltjában elkövetett bűnök alól, mégis balzsamként hat az olvasó lelkére.

Nina karaktere számomra első pillanattól kezdve sajnos unszimpátiát váltott ki. Először nem értettem ezt az érzést, de később – függetlenül attól amin ment keresztül – rá kellett döbbenjek, hogy egy torz személyiséggel találkoztam. A túlélési vágy nála a legerősebb, ugyanakkor szintén elfojtott agressziót hordoz és rendkívül buta, meggondolatlan és deprimált. Viszont nagyon fájt, ami vele is megtörtént és végig nézve a gyermekkorát, azt el kell ismernem, hogy könnyen alkalmazkodó.

Adam az a személy, akivel nem tudtam először mit kezdeni. De, ahogy az írónő szirmaira bontotta a lelkét, úgy értettem meg és végül is fogadtam el. Nem egy álom férfi és úgy gondolom, hogy sokat kell még fejlődnie, de ígéretes karakter, akiből még sokat ki lehet hozni.

A regény három fő szálon mozog:

1. Jonathan és Nina kapcsolata

2. A menekülés és a maffiával való találkozások

3. Nina és Adam kapcsolata

Mindegyik szakasz érdekes érzéseket hozott bennem felszínre, de többnyire inkább a kölcsönös érzelmi játszmák kötötték le a figyelmemet.

Ami miatt viszont dühöt és csalódottságot éreztem, azt Mina viselkedésének és az utolsó nagyjából harminc oldal eseményeinek köszönhettem. Nem fogok spoilerezni, de ezt így ebben a formában nem kellett volna. Az addig rendkívül izgalmas és felettébb érdekes történet átcsapott valami olyan drámába, amitől a filmekben is égnek áll a hajam, nemhogy egy ilyen jellegű kötetben.

Összességében úgy gondolom, hogy a fenti csalódottságom ellenére egy érdekes olvasmányban volt részem. Az írónő munkásságára pedig oda fogok figyelni, mert szívesen olvasnék más tematikában is tőle. Viszont ennek a sorozatnak a második kötetét én elengedem. Nekem elég volt ennyi az ifjú hős és arája életéből.

Hogy kinek ajánlom? Nos, mindenképpen olyan olvasóknak, akik jól bírják a brutalitást, nem ijednek meg az saját árnyékuktól. De érdekes lehet azoknak is, akik kíváncsiak az élet sötétebb oldalára, maximum éjjel a lámpa égve marad elalvás előtt.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az Undergorund Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy