Rupi Kaur - otthon test

 

„a fájdalom bejárat a boldogságunkhoz”

Azt hiszem, hogy elvesztem, elvégre egy olyan ösvényre léptem ezzel az olvasásommal, amit eddig nagy ívben kerültem. Ez pedig a feminizmus egy rövid szakasza. Nagy élharcosa vagyok jómagam is az igazságtalanságok elleni küzdelmeknek, de a fent említett irányzat többnyire túlzó volt a számomra, főleg az utóbbi időszak eseményeit tekintve. Ugyanakkor jó érzés mégis látni, hogy van letisztult, valóságot nem eltorzító nézeteken alapuló szegmense is, amelyet, mint nő nagy erőkkel támogatok.

Most biztos többen azt gondoljátok rólam, hogy na „itt egy újabb irányzat bolond”, de őszintén szólva nem erről van szó. Aki pár napja olvasta Rupi másik kötetéről írt soraimat már tudhatja, mennyire nehezemre esett bevallani, hogy esetlegesen tévedtem a költőnővel kapcsolatban, amit itt meg is erősítek, hiszen ez a könyve egy új oldaláról mutatta meg magát előttem.

Rupi Kaur egy olyan szabadelvű gondolkodó a számomra, aki a múltjában megélt tragédiákat létraként használva, a modern világunk eszközeivel vegyítve, szót emel azon nőkért és gyermekekért, sőt egy egész népért, akiknek nincs lehetőségük megosztani másokkal gyötrelmeiket. A világunk számos területén elfogadott a nemek közti elkülönítés és annak különböző visszaélései. Azt gondolom, hogy a szerző hangja csak egy töredéke annak, ami hozzájárul ahhoz, hogy ne „homokba dugott fejjel” éljük a kényelmesnek mondható hétköznapjainkat. Ezek az alkotások például minden agresszivitás nélkül nagyot ütnek, akár akarja az olvasó, akár nem. A szerző oldalát érdemes követni, hiszen számos érdekességgel leszünk gazdagabbak és akár az újabb alkotásairól is olvashatunk. Ehhez ugyan kell némi angoltudás, de úgy gondolom, hogy megéri ellátogatni az oldalára.

Rupi Kaur – otthon test című alkotása 2021-ben jelent meg a Könyvmolyképző gondozásában. A kötet illusztrált és bár még mindig vannak fenntartásaim a rajzokkal, mégis egyediséget kölcsönös az alapvetően is szokatlan formalitású verseknek, amelyeket maga a szerző készített.

A könyv elsősorban az alkotó életéből merítkezik, ahol fellebbenti a fátylat a gyermekkorában átélt meggyalázásról, a családját ért atrocitásokról, az otthon keresés ingatag időszakáról, majdan a történelem súlyos kárairól és külön hangot ad azon nőkért és gyermekekért, akiknek nincs lehetőségük elmondani a világnak tragédiájukat.

„a bántalmazás nem csak
szerelmi kapcsolatokban lehetséges
a bántalmazás
egy barátságban is megtörténhet”

A könyv négy fő részre bontható, amelyek külön-külön is letaglózóan hatnak, de együttesen a lelket darabjaira törik és csak sírni volna kedve az olvasónak. Összességében elmondható, hogy a versek vitriolosak, patetikusak és rebellis felhangúak. Nézzük is részletesebben őket.

Az első ilyen a tudat címmel hirdeti magát, ahol olyan kérdések merülnek fel, amelyeket feldolgozni ésszel nem lehet, mégis fontos beszélni róluk. Két verset szeretnék mutatni, a teljesség igénye nélkül:

„törni akarok
repedni
kalapáccsal nagyot kapni
meg akarok nyílni ahol zárva vagyok
titkos ajtót találni
kiengedni magamat magamból
azt akarom hogy
valami elkapja a nyakamat
és középen kettéhasítson
hogy megint azt érezzem élek

-nem akarok tompa lenni többé”

És a második:

„vagy a múltat színezem éppen
vagy a jövő miatti aggodalom köt le
nem csoda
ha nem érzem az életet
ha nem az egyetlen
valóságos pillanatban élek

-a jelen”

A második részben a szív kerül átvitt értelemben a középpontba. Itt a költőnő saját életéről mesél, apró pillanatok mozaikjaiból építhetünk fel egy egész élet történetét. Hogy mit kapunk már az elején sejthető, mégis úgy rakjuk ezen darabkákat össze, mintha hipnózis alatt állnánk, pedig tudjuk a valóság széttép minket is belülről…

„nehezen választom el
a bántalmazó kapcsolatokat
az egészségesektől
képtelen vagyok különbséget tenni
szerelem és erőszak között

-nekem mindegyik ugyanolyan”

És a második:

„a család a barátok
a közösség szeretete
éppen olyan sokat ad
mint a szeretet
egy szerelmi kapcsolatban”

A harmadik szakasz egy lassabb időszakot ölel fel, ahol tulajdonképpen a pihenés, egy nyugalmi állapot illúziójával kecsegtet. Hogy ez mennyire valóság vagy csupán a képzelet játéka lenne, ezt döntse el mindenki! Számomra inkább néma sikoly egy olyan ítéletről, amely hamarosan valósággá válik, addig pedig csak a figyelmeztetések érkeznek. De vajon te meghallod őket?

„tönkretettük
az egyetlen otthonunkat
a kényelem és a profit kedvéért
pedig egyikből sem húzunk majd hasznot
ha a föld egyszer
nem kap majd levegőt”

És a második:

„hiányoznak azok a napok mikor a barátaim
tudtak életem minden piszlicsáré részletéről
én meg tudtam minden bagatell részletet az övékéről
felnőtt fejjel hiányzik ez az állandóság
hogy vagyunk
a séták a háztömb körül
a hosszú beszélgetések amikor úgy belefeledkeztünk
a pillanatba hogy azt sem tudtuk hány óra
amikor győztünk és ünnepeltünk
amikor vesztettünk és még inkább ünnepeltünk
amikor egyszerűen gyerekek voltunk
most nagyon fontos állásunk van
ami betölti a nagyon sűrű napunkat
naptárakat bújva beszélünk meg egy kávézást is
amit valaki végül lemond
mert a felnőttkor annyira kimerítő
hogy sokszor ki sem lépünk a lakásból inkább
hiányzik a tudat hogy valaha
egy rajtam túlmutató csapathoz tartoztam
és ez sokkal könnyebbé tette az életemet
-nosztalgia a barátság után”

Az utolsó rész pedig az ébrenlét címével egy olyan állapotot hirdet, amikor a költőnő szinte felrázza az olvasók lelkét, hogy most van itt az ideje cselekedni és minden apró léleknyomat egy fontos pontja a világmindenségnek. Ezen versekből is válogattam:

„ne aludj
a lehetőségeid lábtörlőjén
várva hogy megtörténjenek a dolgok
amikor te is lehetsz az
ami megtörténik”

És egy másik:

„könnyű szeretni
a jó dolgokat önmagunkban
de a valódi önszeretet az
ha megbarátkozunk
a mindannyiunkban ott lévő
problémás részekkel is

-elfogadás”

Azt gondolom, hogy ezzel a verseskötetével elérte a szerző azt, hogy új kedvencet avattam általa. Nehéz utat jártunk be és azt hiszem még messze se értem, hogy mennyi minden rejtőzik az alkotóban, de a versei által minden olvasás után egy új világ és nézet mutatkozik meg előttem. Kitartó ember lévén hiszem, hogy számos alkalommal kézbe fogom venni ezt a könyvét, mert itt értettem meg igazán mit jelent nőnek lenni egy kegyetlen világban és az én múltam kényszerrel lefedett szenvedései is új értelmet nyertek általa.

Ajánlom a könyvet minden olyan léleknek, aki elfogadó és nyitott a világban élő nőtársaikkal szemben. Elég kíváncsi és bátor, hogy felfedezze az elnyomás, a bántalmazás, a történelem mocskát, és mégis harcosként felemelkedjen egy fontos ügyért. Mert nem mindegy, hogy minden nap milyen közegben ébredsz, hova szülöd gyermekeidet és a legfontosabb, hogy mennyire tiszteled önmagadat és ezáltal másokat is. A tested a lelked otthona, ha nem ápolod mindkettőt, elveszíted önmagadat. És a szerző saját szavaival élnék:

 „nem tudok semmi olyanról ami némábban
lenne hangos a szorongásnál”

Kérlek, vedd meg ezt a könyvet, amelyet a Könyvmolyképzó Kiadó weboldalán megtehetsz! Köszönöm!

Írta: NiKy

Rupi Kaur - a nap és az ő virágai

 

„sokszor
dühösek vagyunk másokra
amiért nem teszik meg
amit nekünk kellett volna megtennünk magunkért

-felelősség"

Ha valaki nekem azt mondja még pár hete, hogy pozitív véleményt fogok írni a szerző munkásságáról, akkor biztosan kinevetem, ugyanis Tej és méz című alkotását egyszerűen felháborítónak találtam, és merem megkockáztatni, hogy jobban utálom, mint A Szürke ötven árnyalata című sorozatot és ez nagy szó az esetemben. Ezekből kiindulva már sejtheti mindenki, hogy nem kis kínban vagyok, hiszen most kezdem felfedezni a szerző lelkét.

Rupi Kaur kanadai költő, író, illusztrátor és fotós. Az indiai Punjabban született, majd nagyon fiatalon Kanadába emigrált családjával. Egy „formális” kultúra tagjaként több útkeresésen esett át, amely végül ahhoz a kreatív személyiséghez vezetett, akit már az olvasóközönség is megismert. 2009-ben kezdett el verseket előadni, később pedig már az Instagramon is feltűnt, míg végül három versgyűjteményével az egyik legnépszerűbb "Instapoet" lett. Róla itt tudsz meg többet, de némi angol tudás szükségeltetik az oldalához.

Rupi Kaur – a nap és az ő virágai című verseskötete hazánkban 2019-ben jelent meg először a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában. Ezt követően 2021-ben egy újabb nyomtatást is megélt, hiszen nagyon hamar elkapkodták az olvasók. Először jómagam nem értettem ezt a hatalmas rajongást, de, mint már fentebb említettem, egy nagyobb koppanással ért földet az állam, amit bevallom azóta is keresek.

Ebben a kötetében megmaradt a költői lázadó felhang – amit tapasztaltam a Tej és Méz című alkotásánál is – viszont kiegészült a múlt, a család és egy bizonyos női lélek feltárásával is, ami tulajdonképet emberivé tette számomra is az alkotó munkáit.

Ebből csemegéztem kicsit, hogy lássátok, miért is érzem magamhoz közel a verseit. 

„azt kérdezed
lehetünk-e barátok
elmagyarázom a méh
nem azért álmodik
csókról a virág szájával
hogy aztán megelégedjen a leveleivel

-van elég barátom”

A második:

„amikor a világ összetörik a lábad előtt
nem baj ha engeded hogy
mások szedjék össze a szilánkokat
ha ott vagyunk hogy kivegyük a részünket a boldogságodból
amikor minden jól megy neked
akkor arra is képesek vagyunk
hogy osztozzunk a fájdalmadban

-közösség”

És a harmadik:

„talán mind bevándorlók vagyunk
egyik otthont cseréljük a másikra
előbb az anyaméhet hagyjuk el a levegőért
aztán a külvárost a mocskos belvárosért
ahol jobb életet keresünk
néhányan történetesen egész országokat hagynak el”

Azt gondolom, hogy ezek az apró részletek beszélnek helyettem is, így nem fejteném ki őket bővebben. Csupán annyit jegyeznék meg, hogy minden egyes sorában ott vagyok és hiszem, hogy mindenki megtalálja önmagát benne. Hiszen egy olyan világban élünk, ahol nagyon szerencsés az, aki egy egész életet le tud élni ott ahová született és békében önmagával és környezetével adja tovább utódainak a maga családi történelmét.

És zárásképpen egy személyes kedvencet is megmutatnék:

„a határokat
az ember alkotta
csak fizikailag választanak el
ne hagyjátok hogy
egymás ellen fordítsanak bennünket

-nem vagyunk ellenségek”

Összességében egy határozott igent mondok ezek után a költőnő alkotásaira, mert végre megismerhettem egy szeletét lelkének és nem csak egy dühödten vagdalkozó ember kitörésiről olvashattam.

Ajánlom a könyvet kortól és nemtől függetlenül, mert bár elsődlegesen női szemmel mutatja meg az életet, mégis hiszem, hogy tanulhatunk egymástól, hiszen emberek vagyunk és egymásért létezünk. És a szerző sorai pedig tökéletesen leírják a saját gondolataimat is: 

„aznap amikor mindened meglesz
remélem eszedbe jut majd
amikor semmid sem volt”

Amennyiben elmerülnél te is ebben a világban, megteheted, ha a Könyvmolyképző oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy