K. F. Breene - A rózsák romjai

„-Túl sokat olvasol.

-Létezik olyan, hogy túl sok olvasás?

-Akkor túl sokat ábrándozol.

(…) –Hát az lehetséges.”

Évek óta keresem azt az érzéki stílusban íródott könyvet, amely többről szól a puszta testiség megjelenítésénél. Van tartalma, olyan mondanivalója, amely tökéletessé teszi számomra az adott olvasási élményt. Sokszor morgok, sőt mérges is vagyok, hogy az erotika műfaja alá már minden „szemetet” besöpörnek, hiszen, aki némi túlfűtöttségre vágyik, annak eme kifejezés –még ha tagadja is a világ előtt – elfogadhatóvá válik. Önnyugtatás csupán, ezt mindenki jól tudja, ellenben sokfelé visz ez a kissé túlfűtött, de annál sikamlósabb út, elvégre a szépirodalmi, illetve szórakoztató szférákban számtalan ízléses kiadvány látott már napvilágot. Sokunk számára a gyönyör egyedinek tűnő, hiszen számtalan formában elégíthetjük ki testünket és lelkünket egyaránt, ám az irodalmi közeg nagyon megosztóvá válik, amint a testiség képbe kerül. Azt gondolom, hogy minden kiadványt helyén kell kezelni és a maga kategóriájában megítélni, ámbár még így is fennállhat annak veszélye, hogy nem ránt be az adott felnőtteknek szóló mese. Számomra egyértelmű volt, hogy a mostani olvasmányom a szórakoztató irodalom kissé buja világába fog kalauzolni, az persze már más kérdés, hogyan is hatott rám.

K. F. Breene amerikai származású szerző, aki elsődlegesen túlfűtött fantasy történeteivel hódította meg az olvasók lelkét. Kis hazánkban a Démonkirály átka című tetralógiáját ismerhetik meg a paranormális romantika kedvelői. Ha érdekel az írónő munkássága, akkor látogass el honlapjára. 

K. F. Breene - A rózsák romjai című erotikus fantasy regénye 2022-ben jelent meg az Álomgyár Kiadó gondozásában. Az elsőre gyönyörűnek tűnő borító bevallom őszintén számomra kissé kaotikussá vált, amikor felfedeztem, hogy a kép közepén egy haladó jóga póznak sem utolsó pozícióban lévő alakból egy fénypászma türemkedik kifelé. Őszintén szólva inkább röhejes, sem mint érzékiséget tükröző, de ízlések és pofonok, ahogy mondani szokás.

Történetünk erősen hajaz a már oly jól ismert, és sokunk által szeretett, Szépség és Szörnyeteg mesére, amely ugyan a felnőttek szórakoztatását vette céljául, mégis számos formában hozza, a már ismert mese elemeket. Vegyük mindjárt elsőként figyelembe, hogy a kötetben alakváltók kapják a főszerepet, ámbár az is igaz, hogy nem a szokványos módon. Kapunk egy hősnőt, aki szeret olvasni és a növények nagy rajongója, aztán ott a rettegett „szörnyeteg”, aki idővel „ledobja” formáját (ruháját) és megmutatkozni látszik emberi oldala is. Aztán szintén felfedezhető egy átokkal súlytott kastély és annak – kissé eldeformált – személyzete, egy városi bunkó, aki nem ismeri a nem szó valós jelentését, némi kitekintést kapunk egy igazi fő gonoszra is, akit csak Démonkirály néven ismerhetünk meg. Ezeken felül az elvárt humor és rejtélyesség is felüti a fejét, megfűszerezve egy nagy adag erotikus töltettel, oh és egy csipetnyi varázslattal egyetemben. Itt kérem szépen az orgia olyan, mint másnak az osztriga, csak úgy cuppantjuk befelé az ízeket, képeket, ámbár úgy vélem kissé túlcsordult a fűszerezés, ami a szexet illeti éppen.

Kép: NiKy m.i.

„Miért kérdezi valaki a véleményemet, ha aztán nem veszi figyelembe?

-Talán csak azt szeretné, ha megdicsérnéd és segítenél neki bekötni.

- Bah! (…) Ez történik, ha egy pasi olyan nőt vesz feleségül, aki túlságosan támogató hajlamú. A végén hülyét csinál magából.

- Legalább van valami foglalatossága. (…)”

Talán nem kellene pimaszkodnom, mert alapvetően tetszett, amit olvastam, mégis lenne pár megjegyzésem, amit nem tudok magamban tartani.

Először is mesélje már el nekem valaki, hogy miért kell egy történetet ilyen minősíthetetlen, ocsmány beszéddel teletűzdelni. Egy egész szappan elfogyna, ha minden karakter száját ki kellett volna mosnom és még lehet keveset is írtam. Azzal, hogy ugyan nem a fallosz szót használják a koronaékszerek megnevezése kapcsán, még nem azt jelenti, hogy le kell alacsonyodni a putriba. Számomra sokkal élvezetesebbek azok a regények, ahol – még ha elhangzik is némi obszcén mondat -, az nem fojtja el az érzékiséget az éppen izgatott olvasói lélekben.

Hasonló gondom támadt a szex minőségével egyaránt, ámbár a züllöttség mércéjét megértettem és elfogadtam, de a főszereplőnk tekintetében már egy idő után untam. Kissé olyan hatást keltett, minthogy a köz emberének nevezett társadalmi rétegben csak a trágárság járja, és halvány esélye sincs senkinek sem a kicsit kulturáltabb beszédhez, valamint a „bizsereg az alsó testrész” érzésének nem egyetemes következménye, hogy akárki nadrágjába bedugjuk a kezünket – remélem.

Kép: NiKy m.i.

„Könyvek sorakoztak a kicsiny helyiség polcain, mely nem volt sokkal nagyobb, mint egy felmagasztosult szekrény. De én nem bántam. Számomra ez volt a menedék. A tudás forrása. Egy kemény nap után, egy unalmas nap után, illetve lényegében bármilyen nap után idejöhettem és elmenekülhettem egy másik világba, élhettem egy másik életet.”

A fenti idézet volt az első olyan gondolat, amely lényegében megszeretette velem ezt a történetet. Igen, minden tiltakozásom ellenére, szép lassan azt vettem észre, hogy hol dühöngök a fent leírtakon, hol izgulok, vagy éppen hangosan felkacagok. Nagyon változónak éreztem az aktuális megítélésemet a kötet iránt szinte minden elolvasott oldal után, ámbár végig izgultam (nem mind a két értelmében) és nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen titkokról kapok éppen információt. Persze több kérdésemre nem leltem választ, de ezen könnyedén át tudtam lebegni, hiszen egy sorozat első kötetét vettem kézbe.

Finley karakterét egyszerre kedveltem és utáltam, ez tagadhatatlan, ugyanis a könyvek és növények iránti elköteleződése nagyon tetszett, szinte rokonlélekként üdvözöltem, de amikor beindultak a nedvei, valahogy nem tudtam azonosulni vele. Vágyaim nekem is vannak természetesen, de ezt a fajta, szinte már állatias párosodás érzését nehezményeztem, szinte mocskosnak éreztem magam tőle. A felelőssége és karakán viselkedése mégis folyamatosan a pozitív megítélés irányába taszított, így igyekeztem elfogadni és főleg az értékeire koncentrálni.

Nyfain maga a tökéletes bunkó, bár a sok sérülése által ez nem is csoda, mégis egy érett, domináns hím, aki rendre megfelel a neki szánt szerepkörének, talán kicsit sokat szenved a múlt és jelen árnyai miatt, de ezen nagyon könnyen felül lehet kerekedni. Közte és Finley között szinte tapintható a feszültség minden téren és ettől is válnak olyan izgalmassá a szócsatáik jelenetei.

Cselekmény szempontjából az átok másképpen sújtja a királyságot, mint az eredeti mesében, de pont ezáltal válik igazán érdekessé. A betegség – amely az átok egyenes ági mellékterméke – csak súlyosbítja az amúgy sem könnyű életet, elvégre ki szeret démonokkal henteregni akarata ellenére!

Régen imádtam a komornyik, Lumiere karakterét, hiszen mókás kis fickónak tűnt, aki a maga nézeteivel tette színessé a komor kastély világát, most ugyanebben a szerepkörben tetszeleg Hadriel, aki nagyon jó humorral segíti a történet alakulását. Nélküle szerintem semmit nem érne ez a sztori sem, és pont ezért az egyik kedvencemként tartom számon.

Kép: NiKy m.i.

Kimondottan kedveltem, hogy a könyvek szeretete mellett a növények gondozásáról is kapunk némi betekintést, hiszen számomra is ez a két világ adja a megnyugvást többek között.

„A növényekkel való munkálkodás (…) mindig megnyugtatott valami különös módon, amit nemigen tudnék leírni. Élveztem a kifinomult gondosságot, amit igényelt. Azt is, ahogyan a növény tulajdonságai együtt változtak a környezetével.”

Összességében úgy gondolom, hogy nagyon megosztó ez a kötet még a ponyva kategóriában is, mert bizony ezt máshova nem tudom sorolni sajnos. A fantasy elemek ugyan adottak és ez a csábító töltet is hozzátesz, de minden egyéb tekintetben csak a humor és a helyén kezelés terel a pozitív irány felé. Még számomra sem teljesen egyértelmű, hogy mit is várhatok a sorozat további részeitől, ámbár az is igaz, hogy hamarosan folytatni fogom a titkok felfedezését, mert kellően függővéggel záródott a mostani regény, természetesen nagyon morcos vagyok miatta.

Nem szoktam erotikus műfajú könyveket jószívvel ajánlani, és talán ez sem éppen annak fog látszani, mégis azt kell, hogy írjam, hogy „agyatlan” olvasásra tökéletes és ízlésektől függetlenül, a megfelelő hozzáállással egészen szórakoztatóvá is válhat minden erotika műfajt kedvelők számára.

Ha úgy döntesz, hogy belevágsz ebbe a kalandba, akkor az Álomgyár Kiadó weboldalán megtalálod a könyvet.

Írta: NiKy 

Atiq Rahimi - Türelemkő

 

„(…) sajnos, vagy sem, de nem lehet mindenki boldog, sem az életben, sem a mesékben. Az egyik ember boldogsága egy másik ember számára mindig boldogtalanságot szül. Szomorú, de így van.”

A Közel - Keletről szóló történetekről mindig Az Ezeregyéjszaka meséi jutnak eszembe, pedig számos könyvet olvastam már, ami nem éppen a boldogságról szólt. Az élet ezeken a tájakon teljesen eltér a számomra megszokottaktól, hiszen, a kulturális különbözőségen kívül, számos olyan tényezővel kell szembesülnöm - ha eme népekről hallok, olvasok -, amelyek befogadhatatlanok számomra minden téren. A történelmük kaotikussága, a végeláthatatlan háborúk után maradt pusztulások és az emberi elkorcsosulások, valamint a vallás által félreértelmezett társadalmi nézetek szinte fojtogatóvá válnak az olyan „szabad”, biztonságban élők számára, mint amilyen jómagam is vagyok. Mégis úgy gondolom, hogy a sok negatívitás ellenére is vonz és szükségesnek érzem, hogy mélyebben beleássam magam ebbe a témakörbe.

Atiq Rahimi író, filmrendező. 1962-ben született Kabulban, egy magas rangú köztisztviselő gyermekeként, és a Lycée Esteqlal középiskolába járt. A szovjet inváziót követően Rahimi elmenekült Afganisztánból, egy évig Pakisztánban talált menedéket, majd 1985-ben, miután politikai menedékjogot kapott, Franciaországba költözött.

A Sorbonne-on folytatott tanulmányai befejeztével egy párizsi székhelyű produkciós céghez csatlakozott, ahol hét dokumentumfilmet készített a francia televízió számára, valamint számos reklámfilmet. Írással a kétezres évek környékén kezdett foglalkozni, amellyel egy új izgalmas világhoz nyitotta meg kapuit. Első, perzsa nyelven írt regénye számos díjjal gazdagodott. Jelenleg kétlaki életet él, hiszen hol Párizs macskaköves útjait járja, hol pedig Afganisztán pulzálásában keresi a lehetőségeit.

Atiq Rahimi – Türelemkő című kisregénye a negyedik könyve a szerzőnek és kis hazánkban 2010-ben jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában.

Valahol Afganisztán háborgó „gyomrában” egy füsttől és vértől szennyezett, haldokló városban fekszik egy férfi magatehetetlenül. A ház csendjét néhol gyermekei visongása, a külső világban zajló forrongások és felesége hangja töri meg. Egy sebesült lélek, akinek egy „eltévedt” golyó megpecsételte sorsát, hiszen az élet és halál peremére száműzte, akaratlanul is fültanúja lesz, ahogy a magára hagyott asszonya szépen lassan elmeséli féltve őrzött vágyait, titkait. Ezek az alkalmak először szorványosan törik meg a csendet, később egyre hosszabban, míg végül az igazság otromba talppal tiporja szét a hit legbiztosabbnak vélt mezsgyéjét. Vajon milyen titkokról hullik le a homály fátyla és mennyit ér egy megfélemlített asszony szava, ha a legkisebb hibáért is a halál ölelő karja várja a bűnbeesett lelkeket? És mit számít a múlt, ha a jelen vörös ködén át csak az infúzió cseppjei jelentik az életet? Az idő lassan folydogáló folyama egy letűnt időszak képeivel festi fel a díszleteket, amelyek hol fájdalmasan, hol félelemtől átitatva ragadják el a lelkeket.

„Néhány hangya járkál a légy hullája körül, a szőnyegen. Aztán rávetik magukat, és elviszik.”

Kép: NiKy m.i.

A történet akár egy színházdarab is lehetne, ahogy az olvasó előtt kibontakozik egy asszony tragikus sorsa. A két idősíkon mozgó kötet számos meghökkentő meglepetéssel szolgál, amelyek nézőponttól függetlenül, valószínűleg felháborítják, később pedig elborzasztják az olvasót. Ezeket természetesen az asszony vallomásaiból ismerhetjük meg, amelyek pont olyan lassan csordogálnak, ahogy az infúzió cseppjei eljutnak a férje szervezetébe. Élet és halál, hit és remény, fájdalom és megváltás, hazugság és őszinteség váltakozik a lapokon. Minden oldal nyomasztó hatással bír, rövid, tő mondataival, kesernyés szájízt hagyva a kíváncsi „szemlélődőben”.

„Féltem, féltem mindentől, tőled, az ágytól, a vértől. Ugyanakkor olyan félelem volt ez, amit szerettem. Ismered a félelemnek azt a fajtáját, amely nincs messze a vágytól, ellenkezőleg, izgat téged és szárnyakat ad, még akkor is, ha éget?”

Kép: NiKy m.i.

Szubjektíven először arra gondoltam, hogy semmi újat nem olvashatok majd ebben az alig 143 oldalas kiadványban, hiszen a csapból is a nők eltorzítása, bántalmazása folyik, ha egy olyan országról kapunk információt, mint amilyen maga Afganisztán is. Természetesen lázong a lelkem, minden bántalmazott asszonyért, gyermekért, de a tehetetlenség fojtogatása alatt, csak a levegőm és a reményem fogy el, hiszen mit tehetnék egymagam ennyi szenvedő lélekért? Önsanyargatás, mondják sokan nekem, hogy olyan történetekről szóló könyveket veszek kézbe, amelyekről tudom előre, hogy fájni fognak. De, hogy értethetném meg bárkivel is, mennyire fontosnak tartom a széles látásmódot, a sokszínűséget, hogy jómagam is értékelni tudjam minden egyes nap, hogy hova születtem és hol élek. Amikor ilyen életekről olvasok – legyen igaz történet vagy éppen fikció –, mindig arra a konzekvenciára jutok, hogy az én gondjaim eltörpülnek mások fájdalma mellett és szerencsés vagyok.

Egy asszony fájdalmán át „láthattam” azt a majd 300 évvel lemaradt barbarizmust, ahogy egymással bántak az emberek. A nőket oly régóta tartják félelemben, és az önző birtoklás jogán elvesznek mindent, amit egy puha szépség adni képes. A nemek közötti egyenlőségről papolhatnék napestig, de semmi értelmét nem látom, hiszen nem itt kell leírnom ezeket, ellenben ezáltal mindenki sejtheti, milyen nézetekkel élek.

„Az életemben két mesterem volt, a nagynéném és az apád. A nagynénémtől azt tanultam meg, hogy kell élni a férfiakkal, az apádtól, pedig azt, hogy miért kell velük élni.”

Kép: NiKy m.i.

Olvastatta magát a kötet és hajtott az a kiapadhatatlan tudásvágy is, hogy milyen titkokra láthatok rá egy ilyen elfojtó környezetben. Megdöbbentem, ezt nem is tagadom bizonyos részeknél, de a végére őszintén szólva elfáradtam, hiszen itt nem volt remény.

Ellenben kifejezetten bosszantónak találom, hogy még most is azzal kellett szembesülnöm, hogy a trágárság felütötte fejét ebben a történetben is. A drámai felhang így is adott volt számomra, semmi szükségét nem éreztem erre az alacsony szintre való lesüllyedésre, miszerint csak az obszcén kifejezés adhat súlyt a keserűségnek, haragnak. Számomra ezek a könyvek elértéktelenednek egy idő után, mikor ezzel találkozom, és bár én magam is néha elengedek egy – egy nem kívánt szitkot, azt gondolom, hogy egy nő szájából nagyon lealacsonyító ez a fajta alantasság.

Összességében úgy gondolom, hogy nagyon megosztó könyvet vehetettem kézbe. Talán írhatnám úgy is, hogy sokan unalmasnak fogják találni lassú áramlásáért, a sok keserű emlékért és a valóság fájdalmas ridegsége miatt, ugyanakkor szeretném megcáfolni a fent leírtakat, mert ez a tempó kimondottan jót tesz a megértésnek és a kötet hagyj időt mindenkinek a leülepedésre, feleszmélésre.

„Épp ezt nevezzük misztériumnak (…). Minden vég lehetséges, de tudni, hogy melyik a jó és a helyes… Ebben van a titok.”

Ajánlani jó szívvel nem fogom tőlem szokatlan módon, de csupán a gyötrelmes tartalma miatt, elvégre ezt jó érzéssel nem lehet olvasni. Természetesen mindenki eldönti maga, hogy bátor és szembenéz az élet sötét oldalának egy szegmensével, vagy inkább úgy érzi számára a napos, de információkban szűkebb oldalt választja, elvégre a szabad döntés ajándék, amelyet megbecsülni érdemes.

Amennyiben úgy döntesz, hogy kézbe vennéd a könyvet, akkor látogass el a Libri weboldalára, hátha akad még egy szabad példány a számodra. 

Írta: NiKy

Terry Brooks - Shannara első királya

 

„A dolgok nem mindig aszerint történnek, ahogy várjuk.”

Biztosan ismeritek azt az érzést, amikor egy bizonyos hiányérzet kezd kialakulni lelketek mélyén! Először nem tudjátok azonosítani, csak sejtitek, hogy valami nem jó, de hiába keresitek ennek forrását, nem leltek rá. Majd egyik pillanatról a másikra megvilágosodtok, mert egy olyan helyzetbe kerültök – akár akaratlanul is -, amely elhozza számotokra a teljes felismerést.

Számomra ilyen katarzissal megélt élmény volt kézbe venni mostani olvasmányomat. Ennek fő oka, hogy hosszú hónapok óta alig jutottam hozzá az általam oly nagyon szeretett fantasy tematikában íródott alkotásokhoz, hiszen javarészt ifjúsági, Holokauszt, vagy más embersorsokkal foglalkozó irodalmi szférákban kalandoztam. Persze nem volt kényszer hatása ez a „távollét”, de beleestem abba a hibába, hogy nem választottam néha olyan kötetet, amely szívem felfedező oldalát is kielégítette volna.

Gondolom senkinek sem lesz újdonság, ha azt írom, hogy először J. R. R. Tolkien - A Gyűrűk Ura című könyvének világát akartam felidézni ezzel a kötettel, de nagyon rossz ötletnek bizonyult, már az első oldal után megállapítást nyert nálam, ugyanis hiába „nevelkedtem” fel a fent említett „óriás” világában, egy „megszokott” elemekből építkező történet még nem fogja ugyanazon szinten szőni ármányokkal telített eseményeit, arculatát. De miután visszatértem a helyes elvárások ösvényére, meglepődtem, hogy mennyi minden várt rám egy hosszú utazás alatt.

Terry Brooks 1944. január 8.-án született Illinois-ban. Gyermekkorát és felnőtté válásának korai szakaszát a Sinnissippi Park és környékén töltötte történetek megálmodásával. Idejekorán megmutatkozott írói „vénája”, amely csodálatosabbnál csodálatosabb világokba száműzték lelkét. Egyetemi diplomáját a Hamilton College-ban szerezte angol irodalom szakon, majd a Washington & Lee Egyetem jogi karán szerzett diplomát. Már középiskolában is sok időt áldozott az írás szentségének, így nem is csoda, hogy nagy hatással volt rá William Faulkner, akinek stílusa apró hintésekkel alakította későbbi írói pályáját. Közel hét évébe telt, mire befejezte Shannara kardja című regényét, amely 1977-ben jelent meg. Ez lett az első olyan szépirodalmi mű, amely valaha is felkerült a New York Times trade paperback bestseller listájára.1982-ben kiadta a Shannara Tündérkövei, majd 1985-ben a Shannara Kívánságdala című műveit, mindkettő bestseller volt. Az évek hamar elröppentek, mégis minden esztendő egy újabb mű születésével kecsegtetett. Azóta számos regényt írt a Shannara, Landover és Word/Void sorozatokban, többek között George Lucas is őt választotta ki a Star Wars: The Phantom Menace regényváltozatának megírására. Ha kíváncsi vagy a szerző munkásságára, ajánlom figyelmedbe honlapját.

Terry Brooks - Shannara első királya című high fantasy és posztapokaliptikus regénye 2020 –ban jelent meg kis hazánkban a Delta Vision Kiadó gondozásában. Ez a kiadvány a híres Shannara sorozat előzménykötete, amely ugyan kronológiai sorrendben elsőként mutatja be a kezdeteket, mégis utolsóként került a rajongók kezébe.

„[…] a gonosz lehetősége ott lapít minden ember lelke mélyén, magamat is beleértve.”

Kép: NiKy m.i.

Ahogy már megszokhattad, kérlek, hogy hunyd be a szemed egy pár percre. Ereszkedj bele a végtelen érzésébe, lazuljon el tested egésze és hagyd, hogy gondolataid átformáljanak egy másik világba:

Sötét van, éjszaka csak a Hold világítja útunkat, mert sok felhő takarja az égen „zümmögő”, pislákoló, fényes bogarakat. Minden pillanatban érezzük, hogy valami megváltozik körülöttünk, de sem alakot, sem mozgást nem érzékelünk. Ösztönösen összébb húzzuk magunkon köpenyünket, bár a szél most csendesen játszadozik néha hajunkkal, mégis jelenlétét éreznénk inkább, mint ezt a baljósságot. Bármi is történik velünk éppen, Bremen megmondta, hogy eljön a változás, akár akarjuk, akár nem. Ebben az időszakban, mikor a jól ismert világ elemeire hullhat, minden megszokott fontossá válik számunkra.

Eljött az idő, hogy ismét higgyünk a mágiában, pedig a Fajok Első Háborúja után, már a Druidák is felhagytak a gyakorlásával. De mi segíthet egy olyan entitással szemben, aki ősi idők gyermeke, az első Druidák tagjaiból veszett el? Megfoghatatlan, mégis élőbb az élőnél és ereje minden nappal egyre nagyobb. Kompániájával közeledik, hogy elpusztítson mindent, ami oly kedves a számunkra és nem hagy maga után mást, csak vért, áldozatokat, romokat.

Nincs más választásunk, nekünk kell összefogni és az utolsó leheletünkig, Bremen utasítása szerint eljárni. Hogy mi lesz a vége, ha nem tudjuk összekovácsolni a fajokat egy közös ügy érdekében? Erre gondolni sem merek, mert abban a pillanatban a jeges szél vinné el lelkemet.

Öten indulunk útnak, mindenki nehéz batyut hordoz lelkében, ez a teher nem megosztható, de mégis egy célért viseljük súlyát. Nincs sok időnk és talán csak a balga remény játékának áldozatává válunk, mégis hittel járjuk végig a magunk útját és bár a szélrózsa minden irányába szóródunk, a búcsú pillanatában belenézünk egymás szemébe és némán megerősítjük ígéretünket, amelynek terhe az életünkbe is kerülhet. Mi lesz a világgal, ha kudarcot vallunk? Vajon lesz bárki is, aki megírja mesénket az utókor számára, már ha eljöhet ez az idő? Annyi kérdés, és semmi válasz. De talán egy mégis akad, felelj, hát kérlek rá! Te mit tennél helyettünk, hinnél vagy elvesznél egy olyan célért, amelynek útját sötétség borítja? Felelj, hát kérlek, mert én elveszek a bizonytalanság vízében…

„[…] a tanulás nem egyenlő a zárt dolgozószobával és az elmélkedéssel. Az tanul, aki utazik és elvegyül, aki közös témákról vitatkozik, aki – csak a megfigyelésből meríthető – tudatában van az élet árapályának, aki hajlandó beismerni, hogy talán nem minden igazság érhető el a régi utakon.”

Kép: NiKy m.i.

Köszönöm, hogy velem tartottál ebben a rövid ismertetőben, hiszen saját szemeddel jobb látni, mint egy fülszöveget ismételni. Persze az igazi „élmények” csak a könyv olvasása által adatnak meg mindenki számára, de itt pont elegendő ennyi is ízelítő gyanánt, úgy érzem.

Mint már érezhető, egy igazi kalandban lesz része mindenkinek, aki jegyet vált eme veszélyekkel és fájdalmakkal telt utazásra. Senki ne gondolja, hogy biztoságban van, csak mert a kötet külső szereplőjeként vehet részt a kalandban, hiszen az olvasó lelke a tét, az pedig felér ezer karddal, ha elvész, pótolhatatlan kinccsé válik… Persze, mindig azt értékeljük igazán, amit már nem birtoklunk, nem igaz?

„Nem elég elemezni és értekezni; tenni is kell.”

A kötet négy részre bontható, ámbár szinte csak átlibbenünk egyik térből a másikba, igazán nem érzékeljük sem az idő múlását, sem a fájó sebeink újra – újra felszakadását. Eme szakaszok mégis alapot adnak, akár égő fáklyák a sötétségben, hogy tudjuk, egy percre sem pihenhetünk, nincs megállás, sem vígasz veszteségeinkre.

1. Paranor bukása
2. A Fekete Tündérkő felkutatása
3. A kard kovácsolása
4. A Rhenni csata   

Kép: NiKy m.i.

„Milyen gyorsan megváltozik minden, ha nem figyelsz oda […] Milyen sebesen változik az élet.”

Saját élményem megosztónak mondható, legalábbis az elejét tekintve, hiszen eleve téves elvárásokkal akartam elindulni a számomra kijelölt ösvényen. Mikor balgaságomat beláttam és visszatértem a kiindulópontomra, már felvérteztem magam bizonyos szinten és tiszta (lélekkel) szemlélettel tekintettem a rám váró kalandok elébe. Sok olyan társra akadtam utazásom folyamán, akiket szívembe zártam és bizony a szeretet szikrájával lángoltak el, mikor eljött értük az árnyak valamely borzalma. Minden veszteséggel nőtt bennem a harag, hogy ezt mégis, hogy teheti meg velem az ég (író) és nem tagadom bosszút esküdtem, mikor már azt hittem eszemet vesztem. De végül elértem én is utam végéhez és fáradtságommal nem törődve újra akartam kezdeni mindent, ám végül beletörődtem, hogy számomra sincs feloldozás, ahogy egyes lelkeket sem kérdezett senki, tették, ami jutott és elfogadták, ami megadatott. De kérdem én, hogy ki foglalkozik igazán az olvasó háborgó lelkével? Milyen gyógyír létezik, amely enyhíti a veszteségeket?

„Régi barátait is meglátogatta, akiknek némelyike éppenhogy fölcseperedett, amikor utoljára találkoztak. Némelyikük valaha közel állt hozzá, de különböző utakon indultak el, és valamennyien túl messzire mentek ahhoz, hogy visszafordulhassanak. […] Az idő ellopta a vonzalmakat, meglazította a kötelékeket. A barátságok ígéretekké változtak, de egyik sem lehetett elég erős ahhoz, hogy visszahozza azt, ami elmúlt. De hát ilyen az élet: különböző utakon indít el, míg a végén ki-ki egyedül marad.”

Számomra nagyon fontos minden „utazásom” folyamán, hogy kikkel hoz össze a sors (író), kikből lesz barát vagy éppen ellenség. Minden szereplő legyen az élő, holt vagy éppen csak egy identitás, fontos a maga létében, egyszeri és megismételhetetlen. Pont ezért emlékezem meg rólatok most e pár sorban, hogy méltón adhassam át közös kalandunk záradékaként a bennem szárbaszökkent gondolatokat, érzelmeket.

Kép: NiKy m.i.

„Önmaga gyűrött karikatúrája volt, egy halom csont, lötyögős bőrben.”

Bremen: Ennek a hatalmas bölcsességnek és átoknak a magja te magad voltál, veled kezdődött utam és veled is ért véget az utolsó szóval. Sírtam érted, mert a könnyek megkönnyebbülést ígérnek a fáradt léleknek, de számomra csak a tisztelet egy apró morzsájaként hullottak le a földre. Reméltem, hogy sorsod olyan véget ér, amely méltó hozzád, és ha én mégis másképpen látom a történteket, általad mozgott minden és mindenki a megfelelő jövőért. Persze sok múlott másokon, elhullottak jók és rosszak, de nélküled nem tudom, hogy merre vezet majd a jövő láthatatlan szakasza. Én tanultam tőled, pedig nem is ismertelek igazán, olyan erő voltál életed elhalványuló időszakában is, amely befogadóját is feltöltötte.

„Csapdába estem a között, aki voltam és aki vagyok. Sem ennek, sem annak nem érzem magam.”

Tay Trefenwyd: Örök kételkedés és harc volt életed, amely egy perc nyugalmat sem reméltetett. Míg a druidák fátyolos, maszkszerű életét élted is ott volt benned az örök kérdés, hogy jó helyen vagy-e, ezt kell-e tenned! Hited mindig előre vitt és céloddal, szeretteid iránt való elköteleződésed vetekedett, ami áldásával és átkával egyetemben megbélyegezte sorsodat minden téren. Nagyon szerettem azt az időt, míg veled jártam a végtelenséget, hiszen olyan értéket képviseltél, amit keveseknek adatik meg. Érted izgultam az egyik legjobban és haltam el, ahogy az árnyak átvették az élők életterét. Jó lenne, ha újra olvashatnám, hogy merre jársz éppen, bár ahol most te lépkedsz, ott minden nyomodban egy lélekvirág sarjad szeretettel.

„Csak egyetlen oka lehet a visszatérésednek (…). És az nem jó hír. Ám legyen. De szövetségesekre is szükséged lesz, és ezek egyike én vagyok.”

Risca: Számomra egy örök talány a léted, már az első pillanattól kezdve nem tudtalak elhelyezni téged. Maga voltál a vidám, mégis legjobban képzett harcos, de akárhányszor veled indultam el, ezer kérdés bukott felszínre bennem. Ki voltál valójában? Harcos, aki a fegyvereket jobban ismerte, mint népét, vagy egy örök virgonc druida, aki a mágiáját magához ölelte, mint kebelbarátot, és bár egy jó sörre nem hívhatta meg, a saját belsődet adtad át minden alkalommal. Hős voltál, mégpedig a legjobbak egyike és egyben egy hűséges, elkötelezett társ a végtelenben.

„Gyermekkorára gondolt, amikor az erdős határvidéken élt Varfleettől északkeletre, a Sárkányfogak árnyékában. Nem is nagyon különbözött akkori önmagától. Éjszakánként, amikor a szülei, fivérei és nővérei már aludtak, álmatlanul feküdt és az eget bámulta, csodálta nagyságát, helyekre gondolt, amelyekre ugyanez az ég néz le és ahova ő sohasem jut el. Néha odaállt a hálószoba ablakába, mintha attól, hogy közelebb megy, megláthatná, ami kint várakozik. Mindig tudta, hogy el fog menni, akkor is, amikor a többiek nekiláttak kialakítani az életük kereteit. Felnőttek, megházasodtak, gyermekeik lettek, saját otthonba költöztek. Vadásztak, csapdát állítottak, kereskedtek, földet műveltek azon a vidéken, ahol megszülettek. Ő azonban csak sodródott, fél szemmel folyton a távoli eget nézve, folyton azt mondogatva magának, hogy egy napon mindent látni fog az ég alatt.”

Kinson Ravenlock: A menekülés múltad és jelened elől hozott össze Bremennel és talán akkoriban még nem láttad ennek gazdagságát, később magad is megérthetted, hogy nincs rossz út, csak a cipő kényelmessége határozza meg minőségét. Visszük magunkkal démonjainkat, nincs menekvés, ezt te magad is tudtad minden pillanatban, de képes voltál hűséges barát és társ lenni egy olyan ügyért, amelynek kivitelezését ezer veszély keresztezte, míg legvégül egy aranykoszorú került fejedre.

„Egy nyughatatlan lélek és egy háborgó szív üldözöttje. Ez volt Mareth”

Mareth: A legnagyobb rejtély voltál egész idő alatt számomra, mégis megkedveltelek. Elfogadtam lelked sötét oldalát, ahogy a fény felé közeledve is megértettem kételyeid okát. A bátorság egy hallgatag lélek legnagyobb adománya és te küzdöttél, míg szükséges volt, bizonyítottál magadnak és másoknak egyaránt. Persze felmerül a kérdés, hogy jól döntöttél-e, mikor elfogadtad a „botodat”, de ezt már senki sem tudhatja meg…

Persze számos más érdekes szereplőt nem említettem, de számomra ők voltak a legfontosabbak mind közül.

Kép: NiKy m.i.

Összességében elmondhatom, hogy hosszú utat tettem meg, harcoltam élő és holt ellen, elhullajtottam a magam könnyeit, mikor azt hittem senki nem figyel és végül elfáradtam, hiszen egy halandó lélek vagyok, tele erővel, de nem kiapadhatatlan forrással rendelkezem. Utam immáron nekem is véget ért, legalábbis amíg feltöltekezem egy még hosszabb kaland erejéig, ezért most kissé szomorúan engedem el eme világ karaktereinek kezét.

Olyan élménnyel zárom le lelkem ládikáját, amelyet csak az a tapasztalt utazó érezhet, aki megjárta a poklot és mennyeket, de minden tapasztalása ellenére, letörölve a könnyeket, egy új remény hajnalával néz az eljövendőre.

Hogy kinek ajánlom? Nehéz kérdés, bár nyilván a fantasy és kalandok kedvelőinek kötelező darabként említeném. Mégis, inkább úgy fogalmaznék, ez az utazás jól jön, ha ki akarsz szabadulni a szürke hétköznapok mókuskerekéből, még akkor is, ha a lelked már sosem lesz olyan, mint olvasás előtt.

És ne feledd el, kérlek: „Az igazság sohasem törékeny. Minden fegyverek között a leghatalmasabb.”

Remélem kellően felcsigáztalak és szívesen merülnél el ebben a világban. Ha úgy érzed ez a könyv számodra íródott, nem kell mást tenned, mint a Delta Vision Kiadó weboldalát felkeresned. 

Írta: NiKy

Kovács Attila - A csontváz óra

 

„[…] gondolkodással, szorgalommal és beszélgetéssel mindent meg lehet oldani.”

Nem tagadom, hogy ez az olvasás igen csak jólesett lelkemnek, hiszen nagyon szeretem a régies nyelvezettel megfogalmazott történeteket. De ne szaladjunk ennyire előre.

Évek óta nagy figyelemmel válogatom meg azon meséket, amelyek a kisebb iskolás gyermekeknek íródnak olvasássegítés szándékából. Mivel gyerekeket is tanítok, így mindig nagy gonddal illesztem be gyakorlás címén egy – egy általam már olvasott, frissebb kötetet, amelyről úgy gondolom, hogy illik a kis zsenge lelkű gyermekhez és akár az olvasás szeretetét és elültethettem vele. Ugyan a mostani alkotás már azon lurkóknak szól, akik magabiztosabban tudnak hosszabb szöveget is értelmezni, elolvasni, mégis úgy érzem, hogy a kisebbek számára szintén remek gyakorlást és szórakozást nyújt.

Kovács Attila, ismertebb nevén Holden Rose, magyar származású szerző, aki igen csak közkedvelt a Móra Kiadó sajátos sorozatán belül - Lapozz és parázz! – megjelent, az ifjúságnak szóló köteteivel. Ám jelen esetben a fiatalabb ifjonti lelkekre is gondolt, hiszen a mostani mesekönyve nemcsak egy igazi csemege a léleknek, hanem tökéletes az olvasás és szövegértés fejlesztésére is.

Kovács Attila – A csontváz óra című mesekötet 2023-ban jelent meg a Móra Kiadó gondozásában. A kötet rajzait jelen esetben Oravecz Gergely illusztrátornak köszönhetjük, amelyek úgy gondolom, hogy ékei a kiadványnak.

Azt mondják, hogy minden nagy ember lelke ifjonti éveiben indult virágzásnak. Az akkor megélt és átélt események, a körülötte lévő személyek nagyban formálták eszmei értékét és későbbi gondolkodásában is erős gyökeret biztosítottak. Ha igaz ez a feltevés, akkor nincs is min csodálkozni, hogy ez a történet egy igazi kaland minden olvasó számára.

Adott két legényke, akik ugyanabba a kisgimnáziumba járnak. Minden szabad percüket kedvenc elfoglaltságukkal töltik, hiszen a madaraknál nincs érdekesebb élőlény az egész országban. Eme két úriember nagy barátsága sok kalamajkát megélt már, de hát köztudott, hogy bajban ismered meg igaz barátodat.

Petrovics Sándor és Sass István nemcsak legjobb barátok, de az egész iskolában ők a legjobbak latinból is. Ezt a nyelvet vagy jól tudja valaki, vagy örökre megfejthetetlen marad számára. Ezért a szigorú és sokszor mogorva Haag professzor, aki ráadásul az iskola rettegett igazgatója is, komoly figyelemmel kíséri a két jóbarátot. Egy nyelvóra alkalmával különleges tárgyra lesznek figyelmesek a fiúk, amely, mint később kiderül, nem kis bonyodalmat hoz a fejükre. Hogy mi lehet ez a rejtélyes tárgy? Nos, ezt derítsd ki magad, én csak mosolygok magamban!

„Szomorúan néztem utána, hiszen […] egy lány nem bocsát meg gyorsan. Aznap biztosan nem.”

Kép: NiKy m.i.

Azt kell, hogy írjam, minden sorát imádtam ennek a mesének, pedig igen csak rövidre sikeredett. Hiszen aki szereti Petőfi Sándor munkásságát, annak igazi kuriózum lesz eme kis mese.

Ugyan egy kitalált detektív történetről van szó, mégis végig izgultam olvasásom folyamán. És bizony nagyon meglepődtem, amikor kiderült a rejtély. Tetszett, hogy tud meglepetéssel szolgálni, hiszen nem volt egyértelmű a befejezés.

Rendkívül élveztem az ízes, régies szavakat, amelyek szinte belesimultak lelkembe. És őszintén szólva kissé szomorkás hangulatom támadt, mikor a kötet végére értem. Tudom, hogy a szándék nem egy regény megírása volt, de igazán olvastam volna tovább is.

Összességében kellemes kikapcsolódásban volt részem és az illusztrációkkal együtt remek időtöltésnek gondolom a könyvet. A szöveg pont annyira nehezített, ami tökéletes az olvasás és szövegértés gyakorlására és még felhőtlen szórakozást is nyújt közben.

Ajánlom gyermekeknek és kortalan felnőtteknek egyaránt, mert rendkívül izgalmas, csodás és leleményes kalandban lesz része mindenkinek. Ráadásul, ha szemfüles vagy, akkor négy híres, magyar vers részletre is rálelhetsz a szövegben elrejtve. Mi ez, ha nem dupla rejtély egy kalandos történetben. Gyere és fedezd fel a régmúlt idők talányát és mosolyogj sokat, hiszen minden történettel csak több leszel!

A könyvet meglelitek, ha a Móra Kiadó weboldalára ellátogattok!

Írta: NiKy

Benjamin Read – Laura Trinder - Éjféli óra

 

“– Idd meg, csúnya megrázkódtatás ért.

A Miss Rhowse meghitt és kellemes kis irodájában ülő Emily hosszasan belekortyolt a kapott teába, és kivett egy szem kekszet a dobozból. Hátradőlt a kényelmes, kárpítozott karosszékben a kicsiny cserépkályha mellett.

- Köszi. Elég szörnyű volt.

- Á, ugyan, jó a szíve. – Miss Rhowse az asztala sarkán ült, kezében csészével és csészealjjal.

- Tényleg? – húzta össze Emily a szemét.

- Ó, igen, egy befőttesüvegben tartja az asztalán.”

 

A Benjamin Read és Laura Trinder szerzőpáros által jegyzett Éjféli Óra a Ventus Libro kiadó gondozásában jelent meg 2019-ben. A stílusos borító és a könyv általános értelemben vett igényes prezentálása határozottan pozitív első benyomást keltett bennem.

Kép: Niky m.i.

Az alapfelállás már kissé megszokottnak és talán unalmasnak is tűnhet: adott egy lázadó, rettenthetetlen kislány, aki eltűnt szülei nyomába eredve egy veszedelmes, ámde mégis csodálatos alternatív valóságba keveredik. A helyszín ezúttal London, amely egy különös paktum révén helyet ad egy másik Londonnak is (itt sokan asszociálhatnak Neil Gaiman - Sosehol című klasszikusára is), ami tulajdonképpen egy mágikus zseb, ahol megrekedt az idő és a viktoriánus korabeli Anglia örök borostyánba merevedett. Ez a rendkívül izgalmas hely mindenféle természetfölötti lény számára ad menedéket, akiknek természetes életterét a modern ember a tudományos vívmányaival már nagyon leszűkítette.  Emily hajmeresztő kalandok sokaságán keresztül bukkan rá szüleire, akikről persze kiderül, hogy az ő esetükben is létezik egy alternatív “valóság”, sőt, a főhős maga is megdöbbentő titkokat tár fel saját származását illetően.

Kép: NiKy m.i.

Mondhatnánk, hogy a bonyodalom így első olvasásra nem fog elkápráztatni sok olvasót, hiszen számtalan alkalommal találkozhattunk már hasonló forgatókönyvvel. Azonban gyorsan le szeretném szögezni, hogy a könyv számos új ötletet is felvonultat (például nekem nagyon tetszett a két világ közötti kapcsolattartásra is szolgáló Éjféli Posta ötlete és leírása a maga repülő biciklijeivel és sokszor életveszélyes küldeményeivel), és a kissé gótikus, sokszor ijesztő öreg London is izgalmas díszletet adott. A könyv nem mentes a humortól sem, bár nekem az olykor kissé túlságosan is anarchista és lázadó kislány kissé taszító volt, amihez hozzátett az itt-ott meglehetősen trágár szóhasználat is. A könyv háromnegyedéig nagyon jól szórakoztam, tetszett a tizenéves kislány rendíthetetlensége, illetve az is, ahogy rázós helyzetekben, konokságának is köszönhetően, tudott hibázni és rossz döntéseket is hozni. A történet a végére aztán érzésem szerint kicsit kifulladt, egy-két megoldás kissé “megúszósra” sikerült és a lezárást is lehetett azért már előre sejteni.

Összességében egy kellemes olvasási élményben volt részem, pláne, ha figyelembe veszem, hogy a könyvet elsősorban a fiatalabb korosztály számára írták. Tetszett a különös hangulat és a könyv első felében a történet is kellően fordulatosra sikeredett. Harry Potter rajongóknak az elvonási tünetek enyhítésére nyugodt szívvel ajánlani tudom!  

Amennyiben kíváncsi vagy Emily történetére, nem kell mást tenned, mint a Kossuth Kiadó weboldalára ellátogatni.

Írta: Süni