Terry Brooks - Shannara első királya

 

„A dolgok nem mindig aszerint történnek, ahogy várjuk.”

Biztosan ismeritek azt az érzést, amikor egy bizonyos hiányérzet kezd kialakulni lelketek mélyén! Először nem tudjátok azonosítani, csak sejtitek, hogy valami nem jó, de hiába keresitek ennek forrását, nem leltek rá. Majd egyik pillanatról a másikra megvilágosodtok, mert egy olyan helyzetbe kerültök – akár akaratlanul is -, amely elhozza számotokra a teljes felismerést.

Számomra ilyen katarzissal megélt élmény volt kézbe venni mostani olvasmányomat. Ennek fő oka, hogy hosszú hónapok óta alig jutottam hozzá az általam oly nagyon szeretett fantasy tematikában íródott alkotásokhoz, hiszen javarészt ifjúsági, Holokauszt, vagy más embersorsokkal foglalkozó irodalmi szférákban kalandoztam. Persze nem volt kényszer hatása ez a „távollét”, de beleestem abba a hibába, hogy nem választottam néha olyan kötetet, amely szívem felfedező oldalát is kielégítette volna.

Gondolom senkinek sem lesz újdonság, ha azt írom, hogy először J. R. R. Tolkien - A Gyűrűk Ura című könyvének világát akartam felidézni ezzel a kötettel, de nagyon rossz ötletnek bizonyult, már az első oldal után megállapítást nyert nálam, ugyanis hiába „nevelkedtem” fel a fent említett „óriás” világában, egy „megszokott” elemekből építkező történet még nem fogja ugyanazon szinten szőni ármányokkal telített eseményeit, arculatát. De miután visszatértem a helyes elvárások ösvényére, meglepődtem, hogy mennyi minden várt rám egy hosszú utazás alatt.

Terry Brooks 1944. január 8.-án született Illinois-ban. Gyermekkorát és felnőtté válásának korai szakaszát a Sinnissippi Park és környékén töltötte történetek megálmodásával. Idejekorán megmutatkozott írói „vénája”, amely csodálatosabbnál csodálatosabb világokba száműzték lelkét. Egyetemi diplomáját a Hamilton College-ban szerezte angol irodalom szakon, majd a Washington & Lee Egyetem jogi karán szerzett diplomát. Már középiskolában is sok időt áldozott az írás szentségének, így nem is csoda, hogy nagy hatással volt rá William Faulkner, akinek stílusa apró hintésekkel alakította későbbi írói pályáját. Közel hét évébe telt, mire befejezte Shannara kardja című regényét, amely 1977-ben jelent meg. Ez lett az első olyan szépirodalmi mű, amely valaha is felkerült a New York Times trade paperback bestseller listájára.1982-ben kiadta a Shannara Tündérkövei, majd 1985-ben a Shannara Kívánságdala című műveit, mindkettő bestseller volt. Az évek hamar elröppentek, mégis minden esztendő egy újabb mű születésével kecsegtetett. Azóta számos regényt írt a Shannara, Landover és Word/Void sorozatokban, többek között George Lucas is őt választotta ki a Star Wars: The Phantom Menace regényváltozatának megírására. Ha kíváncsi vagy a szerző munkásságára, ajánlom figyelmedbe honlapját.

Terry Brooks - Shannara első királya című high fantasy és posztapokaliptikus regénye 2020 –ban jelent meg kis hazánkban a Delta Vision Kiadó gondozásában. Ez a kiadvány a híres Shannara sorozat előzménykötete, amely ugyan kronológiai sorrendben elsőként mutatja be a kezdeteket, mégis utolsóként került a rajongók kezébe.

„[…] a gonosz lehetősége ott lapít minden ember lelke mélyén, magamat is beleértve.”

Kép: NiKy m.i.

Ahogy már megszokhattad, kérlek, hogy hunyd be a szemed egy pár percre. Ereszkedj bele a végtelen érzésébe, lazuljon el tested egésze és hagyd, hogy gondolataid átformáljanak egy másik világba:

Sötét van, éjszaka csak a Hold világítja útunkat, mert sok felhő takarja az égen „zümmögő”, pislákoló, fényes bogarakat. Minden pillanatban érezzük, hogy valami megváltozik körülöttünk, de sem alakot, sem mozgást nem érzékelünk. Ösztönösen összébb húzzuk magunkon köpenyünket, bár a szél most csendesen játszadozik néha hajunkkal, mégis jelenlétét éreznénk inkább, mint ezt a baljósságot. Bármi is történik velünk éppen, Bremen megmondta, hogy eljön a változás, akár akarjuk, akár nem. Ebben az időszakban, mikor a jól ismert világ elemeire hullhat, minden megszokott fontossá válik számunkra.

Eljött az idő, hogy ismét higgyünk a mágiában, pedig a Fajok Első Háborúja után, már a Druidák is felhagytak a gyakorlásával. De mi segíthet egy olyan entitással szemben, aki ősi idők gyermeke, az első Druidák tagjaiból veszett el? Megfoghatatlan, mégis élőbb az élőnél és ereje minden nappal egyre nagyobb. Kompániájával közeledik, hogy elpusztítson mindent, ami oly kedves a számunkra és nem hagy maga után mást, csak vért, áldozatokat, romokat.

Nincs más választásunk, nekünk kell összefogni és az utolsó leheletünkig, Bremen utasítása szerint eljárni. Hogy mi lesz a vége, ha nem tudjuk összekovácsolni a fajokat egy közös ügy érdekében? Erre gondolni sem merek, mert abban a pillanatban a jeges szél vinné el lelkemet.

Öten indulunk útnak, mindenki nehéz batyut hordoz lelkében, ez a teher nem megosztható, de mégis egy célért viseljük súlyát. Nincs sok időnk és talán csak a balga remény játékának áldozatává válunk, mégis hittel járjuk végig a magunk útját és bár a szélrózsa minden irányába szóródunk, a búcsú pillanatában belenézünk egymás szemébe és némán megerősítjük ígéretünket, amelynek terhe az életünkbe is kerülhet. Mi lesz a világgal, ha kudarcot vallunk? Vajon lesz bárki is, aki megírja mesénket az utókor számára, már ha eljöhet ez az idő? Annyi kérdés, és semmi válasz. De talán egy mégis akad, felelj, hát kérlek rá! Te mit tennél helyettünk, hinnél vagy elvesznél egy olyan célért, amelynek útját sötétség borítja? Felelj, hát kérlek, mert én elveszek a bizonytalanság vízében…

„[…] a tanulás nem egyenlő a zárt dolgozószobával és az elmélkedéssel. Az tanul, aki utazik és elvegyül, aki közös témákról vitatkozik, aki – csak a megfigyelésből meríthető – tudatában van az élet árapályának, aki hajlandó beismerni, hogy talán nem minden igazság érhető el a régi utakon.”

Kép: NiKy m.i.

Köszönöm, hogy velem tartottál ebben a rövid ismertetőben, hiszen saját szemeddel jobb látni, mint egy fülszöveget ismételni. Persze az igazi „élmények” csak a könyv olvasása által adatnak meg mindenki számára, de itt pont elegendő ennyi is ízelítő gyanánt, úgy érzem.

Mint már érezhető, egy igazi kalandban lesz része mindenkinek, aki jegyet vált eme veszélyekkel és fájdalmakkal telt utazásra. Senki ne gondolja, hogy biztoságban van, csak mert a kötet külső szereplőjeként vehet részt a kalandban, hiszen az olvasó lelke a tét, az pedig felér ezer karddal, ha elvész, pótolhatatlan kinccsé válik… Persze, mindig azt értékeljük igazán, amit már nem birtoklunk, nem igaz?

„Nem elég elemezni és értekezni; tenni is kell.”

A kötet négy részre bontható, ámbár szinte csak átlibbenünk egyik térből a másikba, igazán nem érzékeljük sem az idő múlását, sem a fájó sebeink újra – újra felszakadását. Eme szakaszok mégis alapot adnak, akár égő fáklyák a sötétségben, hogy tudjuk, egy percre sem pihenhetünk, nincs megállás, sem vígasz veszteségeinkre.

1. Paranor bukása
2. A Fekete Tündérkő felkutatása
3. A kard kovácsolása
4. A Rhenni csata   

Kép: NiKy m.i.

„Milyen gyorsan megváltozik minden, ha nem figyelsz oda […] Milyen sebesen változik az élet.”

Saját élményem megosztónak mondható, legalábbis az elejét tekintve, hiszen eleve téves elvárásokkal akartam elindulni a számomra kijelölt ösvényen. Mikor balgaságomat beláttam és visszatértem a kiindulópontomra, már felvérteztem magam bizonyos szinten és tiszta (lélekkel) szemlélettel tekintettem a rám váró kalandok elébe. Sok olyan társra akadtam utazásom folyamán, akiket szívembe zártam és bizony a szeretet szikrájával lángoltak el, mikor eljött értük az árnyak valamely borzalma. Minden veszteséggel nőtt bennem a harag, hogy ezt mégis, hogy teheti meg velem az ég (író) és nem tagadom bosszút esküdtem, mikor már azt hittem eszemet vesztem. De végül elértem én is utam végéhez és fáradtságommal nem törődve újra akartam kezdeni mindent, ám végül beletörődtem, hogy számomra sincs feloldozás, ahogy egyes lelkeket sem kérdezett senki, tették, ami jutott és elfogadták, ami megadatott. De kérdem én, hogy ki foglalkozik igazán az olvasó háborgó lelkével? Milyen gyógyír létezik, amely enyhíti a veszteségeket?

„Régi barátait is meglátogatta, akiknek némelyike éppenhogy fölcseperedett, amikor utoljára találkoztak. Némelyikük valaha közel állt hozzá, de különböző utakon indultak el, és valamennyien túl messzire mentek ahhoz, hogy visszafordulhassanak. […] Az idő ellopta a vonzalmakat, meglazította a kötelékeket. A barátságok ígéretekké változtak, de egyik sem lehetett elég erős ahhoz, hogy visszahozza azt, ami elmúlt. De hát ilyen az élet: különböző utakon indít el, míg a végén ki-ki egyedül marad.”

Számomra nagyon fontos minden „utazásom” folyamán, hogy kikkel hoz össze a sors (író), kikből lesz barát vagy éppen ellenség. Minden szereplő legyen az élő, holt vagy éppen csak egy identitás, fontos a maga létében, egyszeri és megismételhetetlen. Pont ezért emlékezem meg rólatok most e pár sorban, hogy méltón adhassam át közös kalandunk záradékaként a bennem szárbaszökkent gondolatokat, érzelmeket.

Kép: NiKy m.i.

„Önmaga gyűrött karikatúrája volt, egy halom csont, lötyögős bőrben.”

Bremen: Ennek a hatalmas bölcsességnek és átoknak a magja te magad voltál, veled kezdődött utam és veled is ért véget az utolsó szóval. Sírtam érted, mert a könnyek megkönnyebbülést ígérnek a fáradt léleknek, de számomra csak a tisztelet egy apró morzsájaként hullottak le a földre. Reméltem, hogy sorsod olyan véget ér, amely méltó hozzád, és ha én mégis másképpen látom a történteket, általad mozgott minden és mindenki a megfelelő jövőért. Persze sok múlott másokon, elhullottak jók és rosszak, de nélküled nem tudom, hogy merre vezet majd a jövő láthatatlan szakasza. Én tanultam tőled, pedig nem is ismertelek igazán, olyan erő voltál életed elhalványuló időszakában is, amely befogadóját is feltöltötte.

„Csapdába estem a között, aki voltam és aki vagyok. Sem ennek, sem annak nem érzem magam.”

Tay Trefenwyd: Örök kételkedés és harc volt életed, amely egy perc nyugalmat sem reméltetett. Míg a druidák fátyolos, maszkszerű életét élted is ott volt benned az örök kérdés, hogy jó helyen vagy-e, ezt kell-e tenned! Hited mindig előre vitt és céloddal, szeretteid iránt való elköteleződésed vetekedett, ami áldásával és átkával egyetemben megbélyegezte sorsodat minden téren. Nagyon szerettem azt az időt, míg veled jártam a végtelenséget, hiszen olyan értéket képviseltél, amit keveseknek adatik meg. Érted izgultam az egyik legjobban és haltam el, ahogy az árnyak átvették az élők életterét. Jó lenne, ha újra olvashatnám, hogy merre jársz éppen, bár ahol most te lépkedsz, ott minden nyomodban egy lélekvirág sarjad szeretettel.

„Csak egyetlen oka lehet a visszatérésednek (…). És az nem jó hír. Ám legyen. De szövetségesekre is szükséged lesz, és ezek egyike én vagyok.”

Risca: Számomra egy örök talány a léted, már az első pillanattól kezdve nem tudtalak elhelyezni téged. Maga voltál a vidám, mégis legjobban képzett harcos, de akárhányszor veled indultam el, ezer kérdés bukott felszínre bennem. Ki voltál valójában? Harcos, aki a fegyvereket jobban ismerte, mint népét, vagy egy örök virgonc druida, aki a mágiáját magához ölelte, mint kebelbarátot, és bár egy jó sörre nem hívhatta meg, a saját belsődet adtad át minden alkalommal. Hős voltál, mégpedig a legjobbak egyike és egyben egy hűséges, elkötelezett társ a végtelenben.

„Gyermekkorára gondolt, amikor az erdős határvidéken élt Varfleettől északkeletre, a Sárkányfogak árnyékában. Nem is nagyon különbözött akkori önmagától. Éjszakánként, amikor a szülei, fivérei és nővérei már aludtak, álmatlanul feküdt és az eget bámulta, csodálta nagyságát, helyekre gondolt, amelyekre ugyanez az ég néz le és ahova ő sohasem jut el. Néha odaállt a hálószoba ablakába, mintha attól, hogy közelebb megy, megláthatná, ami kint várakozik. Mindig tudta, hogy el fog menni, akkor is, amikor a többiek nekiláttak kialakítani az életük kereteit. Felnőttek, megházasodtak, gyermekeik lettek, saját otthonba költöztek. Vadásztak, csapdát állítottak, kereskedtek, földet műveltek azon a vidéken, ahol megszülettek. Ő azonban csak sodródott, fél szemmel folyton a távoli eget nézve, folyton azt mondogatva magának, hogy egy napon mindent látni fog az ég alatt.”

Kinson Ravenlock: A menekülés múltad és jelened elől hozott össze Bremennel és talán akkoriban még nem láttad ennek gazdagságát, később magad is megérthetted, hogy nincs rossz út, csak a cipő kényelmessége határozza meg minőségét. Visszük magunkkal démonjainkat, nincs menekvés, ezt te magad is tudtad minden pillanatban, de képes voltál hűséges barát és társ lenni egy olyan ügyért, amelynek kivitelezését ezer veszély keresztezte, míg legvégül egy aranykoszorú került fejedre.

„Egy nyughatatlan lélek és egy háborgó szív üldözöttje. Ez volt Mareth”

Mareth: A legnagyobb rejtély voltál egész idő alatt számomra, mégis megkedveltelek. Elfogadtam lelked sötét oldalát, ahogy a fény felé közeledve is megértettem kételyeid okát. A bátorság egy hallgatag lélek legnagyobb adománya és te küzdöttél, míg szükséges volt, bizonyítottál magadnak és másoknak egyaránt. Persze felmerül a kérdés, hogy jól döntöttél-e, mikor elfogadtad a „botodat”, de ezt már senki sem tudhatja meg…

Persze számos más érdekes szereplőt nem említettem, de számomra ők voltak a legfontosabbak mind közül.

Kép: NiKy m.i.

Összességében elmondhatom, hogy hosszú utat tettem meg, harcoltam élő és holt ellen, elhullajtottam a magam könnyeit, mikor azt hittem senki nem figyel és végül elfáradtam, hiszen egy halandó lélek vagyok, tele erővel, de nem kiapadhatatlan forrással rendelkezem. Utam immáron nekem is véget ért, legalábbis amíg feltöltekezem egy még hosszabb kaland erejéig, ezért most kissé szomorúan engedem el eme világ karaktereinek kezét.

Olyan élménnyel zárom le lelkem ládikáját, amelyet csak az a tapasztalt utazó érezhet, aki megjárta a poklot és mennyeket, de minden tapasztalása ellenére, letörölve a könnyeket, egy új remény hajnalával néz az eljövendőre.

Hogy kinek ajánlom? Nehéz kérdés, bár nyilván a fantasy és kalandok kedvelőinek kötelező darabként említeném. Mégis, inkább úgy fogalmaznék, ez az utazás jól jön, ha ki akarsz szabadulni a szürke hétköznapok mókuskerekéből, még akkor is, ha a lelked már sosem lesz olyan, mint olvasás előtt.

És ne feledd el, kérlek: „Az igazság sohasem törékeny. Minden fegyverek között a leghatalmasabb.”

Remélem kellően felcsigáztalak és szívesen merülnél el ebben a világban. Ha úgy érzed ez a könyv számodra íródott, nem kell mást tenned, mint a Delta Vision Kiadó weboldalát felkeresned. 

Írta: NiKy

Kovács Attila - A csontváz óra

 

„[…] gondolkodással, szorgalommal és beszélgetéssel mindent meg lehet oldani.”

Nem tagadom, hogy ez az olvasás igen csak jólesett lelkemnek, hiszen nagyon szeretem a régies nyelvezettel megfogalmazott történeteket. De ne szaladjunk ennyire előre.

Évek óta nagy figyelemmel válogatom meg azon meséket, amelyek a kisebb iskolás gyermekeknek íródnak olvasássegítés szándékából. Mivel gyerekeket is tanítok, így mindig nagy gonddal illesztem be gyakorlás címén egy – egy általam már olvasott, frissebb kötetet, amelyről úgy gondolom, hogy illik a kis zsenge lelkű gyermekhez és akár az olvasás szeretetét és elültethettem vele. Ugyan a mostani alkotás már azon lurkóknak szól, akik magabiztosabban tudnak hosszabb szöveget is értelmezni, elolvasni, mégis úgy érzem, hogy a kisebbek számára szintén remek gyakorlást és szórakozást nyújt.

Kovács Attila, ismertebb nevén Holden Rose, magyar származású szerző, aki igen csak közkedvelt a Móra Kiadó sajátos sorozatán belül - Lapozz és parázz! – megjelent, az ifjúságnak szóló köteteivel. Ám jelen esetben a fiatalabb ifjonti lelkekre is gondolt, hiszen a mostani mesekönyve nemcsak egy igazi csemege a léleknek, hanem tökéletes az olvasás és szövegértés fejlesztésére is.

Kovács Attila – A csontváz óra című mesekötet 2023-ban jelent meg a Móra Kiadó gondozásában. A kötet rajzait jelen esetben Oravecz Gergely illusztrátornak köszönhetjük, amelyek úgy gondolom, hogy ékei a kiadványnak.

Azt mondják, hogy minden nagy ember lelke ifjonti éveiben indult virágzásnak. Az akkor megélt és átélt események, a körülötte lévő személyek nagyban formálták eszmei értékét és későbbi gondolkodásában is erős gyökeret biztosítottak. Ha igaz ez a feltevés, akkor nincs is min csodálkozni, hogy ez a történet egy igazi kaland minden olvasó számára.

Adott két legényke, akik ugyanabba a kisgimnáziumba járnak. Minden szabad percüket kedvenc elfoglaltságukkal töltik, hiszen a madaraknál nincs érdekesebb élőlény az egész országban. Eme két úriember nagy barátsága sok kalamajkát megélt már, de hát köztudott, hogy bajban ismered meg igaz barátodat.

Petrovics Sándor és Sass István nemcsak legjobb barátok, de az egész iskolában ők a legjobbak latinból is. Ezt a nyelvet vagy jól tudja valaki, vagy örökre megfejthetetlen marad számára. Ezért a szigorú és sokszor mogorva Haag professzor, aki ráadásul az iskola rettegett igazgatója is, komoly figyelemmel kíséri a két jóbarátot. Egy nyelvóra alkalmával különleges tárgyra lesznek figyelmesek a fiúk, amely, mint később kiderül, nem kis bonyodalmat hoz a fejükre. Hogy mi lehet ez a rejtélyes tárgy? Nos, ezt derítsd ki magad, én csak mosolygok magamban!

„Szomorúan néztem utána, hiszen […] egy lány nem bocsát meg gyorsan. Aznap biztosan nem.”

Kép: NiKy m.i.

Azt kell, hogy írjam, minden sorát imádtam ennek a mesének, pedig igen csak rövidre sikeredett. Hiszen aki szereti Petőfi Sándor munkásságát, annak igazi kuriózum lesz eme kis mese.

Ugyan egy kitalált detektív történetről van szó, mégis végig izgultam olvasásom folyamán. És bizony nagyon meglepődtem, amikor kiderült a rejtély. Tetszett, hogy tud meglepetéssel szolgálni, hiszen nem volt egyértelmű a befejezés.

Rendkívül élveztem az ízes, régies szavakat, amelyek szinte belesimultak lelkembe. És őszintén szólva kissé szomorkás hangulatom támadt, mikor a kötet végére értem. Tudom, hogy a szándék nem egy regény megírása volt, de igazán olvastam volna tovább is.

Összességében kellemes kikapcsolódásban volt részem és az illusztrációkkal együtt remek időtöltésnek gondolom a könyvet. A szöveg pont annyira nehezített, ami tökéletes az olvasás és szövegértés gyakorlására és még felhőtlen szórakozást is nyújt közben.

Ajánlom gyermekeknek és kortalan felnőtteknek egyaránt, mert rendkívül izgalmas, csodás és leleményes kalandban lesz része mindenkinek. Ráadásul, ha szemfüles vagy, akkor négy híres, magyar vers részletre is rálelhetsz a szövegben elrejtve. Mi ez, ha nem dupla rejtély egy kalandos történetben. Gyere és fedezd fel a régmúlt idők talányát és mosolyogj sokat, hiszen minden történettel csak több leszel!

A könyvet meglelitek, ha a Móra Kiadó weboldalára ellátogattok!

Írta: NiKy

Benjamin Read – Laura Trinder - Éjféli óra

 

“– Idd meg, csúnya megrázkódtatás ért.

A Miss Rhowse meghitt és kellemes kis irodájában ülő Emily hosszasan belekortyolt a kapott teába, és kivett egy szem kekszet a dobozból. Hátradőlt a kényelmes, kárpítozott karosszékben a kicsiny cserépkályha mellett.

- Köszi. Elég szörnyű volt.

- Á, ugyan, jó a szíve. – Miss Rhowse az asztala sarkán ült, kezében csészével és csészealjjal.

- Tényleg? – húzta össze Emily a szemét.

- Ó, igen, egy befőttesüvegben tartja az asztalán.”

 

A Benjamin Read és Laura Trinder szerzőpáros által jegyzett Éjféli Óra a Ventus Libro kiadó gondozásában jelent meg 2019-ben. A stílusos borító és a könyv általános értelemben vett igényes prezentálása határozottan pozitív első benyomást keltett bennem.

Kép: Niky m.i.

Az alapfelállás már kissé megszokottnak és talán unalmasnak is tűnhet: adott egy lázadó, rettenthetetlen kislány, aki eltűnt szülei nyomába eredve egy veszedelmes, ámde mégis csodálatos alternatív valóságba keveredik. A helyszín ezúttal London, amely egy különös paktum révén helyet ad egy másik Londonnak is (itt sokan asszociálhatnak Neil Gaiman - Sosehol című klasszikusára is), ami tulajdonképpen egy mágikus zseb, ahol megrekedt az idő és a viktoriánus korabeli Anglia örök borostyánba merevedett. Ez a rendkívül izgalmas hely mindenféle természetfölötti lény számára ad menedéket, akiknek természetes életterét a modern ember a tudományos vívmányaival már nagyon leszűkítette.  Emily hajmeresztő kalandok sokaságán keresztül bukkan rá szüleire, akikről persze kiderül, hogy az ő esetükben is létezik egy alternatív “valóság”, sőt, a főhős maga is megdöbbentő titkokat tár fel saját származását illetően.

Kép: NiKy m.i.

Mondhatnánk, hogy a bonyodalom így első olvasásra nem fog elkápráztatni sok olvasót, hiszen számtalan alkalommal találkozhattunk már hasonló forgatókönyvvel. Azonban gyorsan le szeretném szögezni, hogy a könyv számos új ötletet is felvonultat (például nekem nagyon tetszett a két világ közötti kapcsolattartásra is szolgáló Éjféli Posta ötlete és leírása a maga repülő biciklijeivel és sokszor életveszélyes küldeményeivel), és a kissé gótikus, sokszor ijesztő öreg London is izgalmas díszletet adott. A könyv nem mentes a humortól sem, bár nekem az olykor kissé túlságosan is anarchista és lázadó kislány kissé taszító volt, amihez hozzátett az itt-ott meglehetősen trágár szóhasználat is. A könyv háromnegyedéig nagyon jól szórakoztam, tetszett a tizenéves kislány rendíthetetlensége, illetve az is, ahogy rázós helyzetekben, konokságának is köszönhetően, tudott hibázni és rossz döntéseket is hozni. A történet a végére aztán érzésem szerint kicsit kifulladt, egy-két megoldás kissé “megúszósra” sikerült és a lezárást is lehetett azért már előre sejteni.

Összességében egy kellemes olvasási élményben volt részem, pláne, ha figyelembe veszem, hogy a könyvet elsősorban a fiatalabb korosztály számára írták. Tetszett a különös hangulat és a könyv első felében a történet is kellően fordulatosra sikeredett. Harry Potter rajongóknak az elvonási tünetek enyhítésére nyugodt szívvel ajánlani tudom!  

Amennyiben kíváncsi vagy Emily történetére, nem kell mást tenned, mint a Kossuth Kiadó weboldalára ellátogatni.

Írta: Süni

Clara Dupont-Monod - Egy közülünk

 

„(…) az embert a hely, ahová születik, legalább annyira meghatározza, mint a család, amely körülveszi.”

Mit is jelent pontosan a tökéletes kifejezés? Teszem fel sokadszorra is a kérdést. Az átlag meglátás szerint a tökéletes olyan hibáktól vagy hiányosságoktól mentes (pl. állapot); minden tekintetben teljes és hibák nélküli, amiben hiánytalanul benne van minden, aminek benne kell lennie, és nincs benne semmi olyan, aminek nem kellene ott lennie. Azt mondhatnám ezt értem, de ez vajon az emberre is átruházható –e?

Én úgy gondolom, hogy ez a fogalom függ a személytől vagy helyzettől, hiszen ahány ember, annyi meglátás és nézet. Mindig az az aktuális tökéletes, amit egy nagyobb csoport, akár társadalom elfogad, beenged. De vajon, ha csupán az egyedet nézem, mennyire lehet egy hiányosságokkal küzdő lélek egy család számára egyszeri és megismételhetetlen?

Születésünk első pillanatától fogva a család szeretete segíti lelkünk és testünk fejlődését. Ez a burok olyan fontos, mint az édesanyától származó táplálék, amely elemeiben indít el minket az élet rögös útján. Számos családi forma létezik, hiszen ki egykeként cseperedik fel, ki megduplázódva (ikrek), míg mások sok testvérrel nőnek fel. A testvéri kapocs lehet szoros, vagy éppen kötelességből adódó, de mindig valami erős köteléket jelent, amely egy belső szállal csomóz mindenkit össze. De mi van akkor, ha egy egészséges családba egy tökéletlen születik bele? Egy gyermek, akinek nem adatot meg a test irányítása, egy lélek, aki tökéletlenségében simul bele a háznép életébe…

Clara Dupont – Monod (1973. október 7. Franciaország), francia származású író, újságíró. Pályafutását a Cosmopolitan magazin újságírójaként kezdte, 24 évesen csatlakozott a Marianne stábjához vezető riporterként. 2007-ben a Marianne kulturális oldalainak főszerkesztője lett. Ezzel egy időben rendszeresen készített interjúkat, amelyeket az RTL rádióban az ''On refait le monde'' című műsorban sugároztak. Számos regényt írt, amelyek előszeretettel a könyves listák élén szerepelnek, ezek közül az egyik legszemélyesebb alkotását magyarul is olvashatja az érdeklődő publikum.

Clara Dupont-Monod - Egy közülünk című regénye 2023-ban jelent meg General Press Kiadó gondozásában. A kötet borítója nagyon kellemes mind színvilágában, mind formailag egyaránt. Ez a kiadvány nem csak kívülről tetszetős, de belsőleg is kimagasló a maga kategóriájában, elvégre nem hiába nyerte el a francia Femina –díjat, valamint a Goncourt Des Lycéens – díjat.

„(…) a gondtalanság állapotát –faramuci helyzet – csak akkor értékeli igazán az ember, amikor már elmúlt, nyoma sincs, csak az emlékeiben.”

Kép: NiKy m.i.

Egy hétköznapi család éli mindennapi életét, ahol a két szülő terelgeti gyermekei útját, vezetik a gazdaságot és a nagy rokonsággal, barátokkal ünneplik évről évre a különlegesebb alkalmakat. Míg meg nem érkezik egy újabb áldás életükbe, akinek léte maga a csoda, mégis ezer átokkal szórja szét szeretetének magjait.

A legidősebb testvér szigorú és elveiből nem engedő, mégis eleinte minden komiszságban benne van. Tele van energiával, mégis belül ezer kérdés cikázik fejében. Minden ízében védelmező húgával szemben, míg el nem jön életében a fordulópont. Egy gyermek, aki védtelenségében felébreszti védelmező ösztöneit és pont ezért, a nagy szeretete saját börtönévé válik idővel.

A középső csemete tele van huncutsággal a kezdetekben, hiszen imádott bátyjával oly sok mindent megtehet, később a gondoskodó figyelem fakulni látszik, mert egy „apró lélek” elveszi tőle az eddig megszokott törődést. A vidámság és gondtalanság egy fékezhetetlen tűzzé alakul át, amely elevenen égeti el őt és a körülötte élőket. Idővel feltámad a szél lelkében is és egy erős hittel védelmezi a számára fontos személyeket, mégis lassan saját árnyéka lesz.

A legfiatalabb sarj, a későn szülöttek „dajka átkával” cseperedik, de tudja, hogy egy árnyék mindig reá vetül, akár akarja, akár nem. Bár az idősebb két testvér figyelmét igen ritkán élvezheti, hiszen régen elszálltak a fészekből, mégis néha, azon ritka alkalmakkor, mikor egyesül a família, mindent megtesz, hogy láthatóvá váljon számukra. Különlegessége idejekorán megmutatkozik, és mint egy száz éves aggastyán terelgeti családját a megfelelő pillanatok felé. Csak titkon, éjszakánként suhan át az „árnyék” szobájába, hogy legféltettebb titkát megossza az egyetlen eszenciával, aki igazán megérti őt.

És ott a tökéletlen gyermek, aki vakon születik egy idegi rendelleneséggel, amely egész életére rányomja bélyegét. Létezése meghatározza a család jövőjét. Ahogy telnek a hetek, hónapok, évek úgy issza magába a nappalok világosságát és az éjszaka sötétségét és csupán csak egy gyengéd hang ébreszt benne némi értelmet, mert van az a személy, kinek fényessége áttöri az örök sötétséget.

„(…) az embert mások tartják felszínen, mert éreztetik vele, hogy tartozik valahová, és mint egy hatalmas szív, pumpálják bele a vért.”

Kép: NiKy m.i.

Ez a könyv oly sok mindenről szól, amely elemeiben rázza meg olvasóját. Megismerhetünk egy olyan háznépet, ahol a két felmenő nem tud megbirkózni a bizonytalan jövővel. A két gyermek eltérő módon dolgozza fel a váratlan nehézségeket, de mindegyik fejlődő lélek idejekorán kénytelen felnőni, hiszen már semmi sem lehet olyan, mint régen.

Olvashatunk a testvéri kapcsolat fontosságáról, a család kitartásáról és erejéről, egy különleges gyermek gondozásáról vagy éppen, ha a tragédia árnyéka fedi el a hétköznapokat, mindez hogyan ülepszik le a későn „érkező” ifjú lelkére. Minden pillanatában feszengünk akaratlanul is, hiszen nehéz elfogadni az olvasottakat, de a fájó lélek sebeire nincsen gyógyír, csak egy adag zsebkendő és a remény, hogy velünk ez soha nem történhet meg.

„(…) az élet olyan könnyedén felforgathatja bárki boldogságát. A gyerekkor megtörhet, a test felmondhatja a szolgálatot, a szülők összeomolhatnak.”

Talán elmondhatom, hogy bár közvetetten nincs ilyen személy az életemben, mégis a barátaim között tartok számon egy olyan „kincset”, aki bizonyos szinten hasonlít erre a különleges gyermekre. Nehéz erről bármit is mesélni és nem is akarok róla sokat írni, hiszen minden ember egyszeri és megismételhetetlen, mégis tudni érdemes, hogy a valóságból merítkezhetett a szerző maga is. Olyan sokszor éreztem tehetetlennek magam akármelyik gyermek szemszögét olvasva, hogy megszámolni sem tudom. Mindenkinek idő előtt kellett felnőnie és a szülőkre, pont ezért, nagyon dühös lettem. Persze írhatnám, hogy felkészületlenül érte őket ez az egyedi helyzet, mégis úgy vélem, hogy sokkal körültekintőbben kellett volna eljárniuk gyermekeik szoktatása és nevelése tekintetében.

Számomra a legidősebb fiú sorsa rendítette meg legjobban lelkemet, mert annyi jótól fosztotta meg magát az „árnyék” védelmében, amely sors szerencsére a középső gyermek sikeresen elkerült. A harmadik már csak a romok eltakarítása utáni állapotokat kaphatta meg, és talán pont ezért is vált a szememben egy gyermeki test és egy idős ember egyvelegének. 

Kép: NiKy m.i.

„(…) mert lehet úgy szeretni, hogy az ember nem fél attól, hogy valami baja lesz annak, akit szeret, lehet úgy adni, hogy nem félünk a veszteségtől, nem szabad folyton valami veszélytől tartva ökölbe szorított kézzel élni (…).”

A helyszín szépségével csak a történet mélysége vetekedhet. Minden kirándulás felért egy igazi túravezetéssel, ahol jó magam is hallani véltem a fák leveleinek zörrenését, a szellő huncut kacérkodását, a kövek naptól forró lüktetését. A természet minden csodájával azonosultam egy-egy pillanatban és nagyon nehezen találtam vissza a saját valóságomba.

A kötet egyik rejtett egyedisége az a narratíva, amely által hol külső szemlélőként, hol egy  aktuális karakter lelkében tehetünk időutazást. Minden pillanat maga volt a csoda, hiszen évek telnek el, mégis úgy éreztem egész végig, mintha egy némafilmet néznék csendesen.

Összességében egy gyönyörű könyvet vehettem kézbe mind külsőleg, mind belsőleg egyaránt. Úgy gondolom, hogy itt kezdődik egy fájdalmas valóság átfestése, amely érzékenyítő hatással bír a fájó léleknek. Bármivel is találjuk magunkat szemben az életünkben, az összetartás, szeretet és kitartás meghozza a maga eredményét és bár sérülünk akaratlanul is, a gyógyírt hamarabb megkapjuk, ez a család és barátok féltő szeretetének ereje.

Úgy érzem, hogy ezt a könyvet mindenkivel elolvastatnám, ha megtehetném, mert a magunk konzekvenciáját levonva sokat segíthet az elfogadásban, és erőt meríthetünk általa, saját életünkre vonatkozóan is. Én hiszek a történetek erejében, hiszen általuk többek lehetünk, csak megfelelő nyitottsággal kell olvasni őket. „Figyelj ide! Az emberben a másik emberről csak az marad meg, próbálkozott-e. Az eredmény lehet tökéletes vagy kevésbé sikerült, az nem számít. Egyedül az számít, az illető mennyi erőfeszítést tett bele.”

Ha tehetek egy javaslatot, akkor ezt a könyvet mindenképpen tedd a polcodra és akár évről évre olvasd el újra! Minden pillanattal erősebbé, érzékenyebbé tesz és egy idő után a szíved feltöltekezik, ebben biztos lehetsz. Ha úgy döntesz, hogy megfogadod a tanácsomat, akkor a General Press Kiadó weboldalán megrendelheted.

Írta: NiKy

Elena Honoria - A Varázslónő

 

„A remény az, ami mindannyiunkat előre visz.”

Mostanában egyre ritkábban veszek kézbe olyan regényt, ahol a fantasy világ keveredik a romantikus érzelmekkel. Általában szeretem a műfaji keveredéseket, de eme kettőséggel csínján kell bánni, hiszen nehéz az arany középútra rálelni. Nagy divatnak örvend a szórakoztató irodalmi szférában is eme stíluskeveredés, mégis elenyésző számban olvashatunk igazán kiemelkedő alkotásokat. A mostani könyvet elsődlegesen a szép borítója alapján választottam, másodsorban abban reménykedtem, hogy a sok mostanában feldolgozott fajsúlyos tematika után, egy kis könnyed kikapcsolódásra lelek.

Elena Honoria hazánk egyik írónője, aki a 2020-as években döntött úgy, hogy kiáll az olvasópublikum elé és megvalósítja álmát. A kezdeti döcögős időszak remek tanulási folyamat volt a számára, elvégre, ahogy a mondás is tartja, „minden kezdet nehéz”. A novellák mellett hamarosan megjelent első önálló kötete Cukorfalat címmel, amelyet E-könyv formájában olvashatunk. A varázslónő című regénye pedig a 2023-ban a Smaragd Kiadó gondozásában látott napvilágot. Ha kíváncsi vagy a szerzőre, akkor látogass el honlapjára.

A varázslónő romantikus fantasy, amely egy több szálon futó történet. A kiadvány elsődleges éke a borító, amelyet Zsiros-Petróczki Kitti álmodott meg.

Egyszer volt hol nem volt, élt egyszer egy fiatal lány… kezdődhetne így is ez a történet, hiszen megismerkedünk főszereplőnkkel, aki emberként különleges adománnyal született. Minden emberöltőben akad egy lélek, aki más, mint a többiek. Kiemelkedik adottságával, amely a mágiahasználók közé is emelheti, de ennek súlyos ára van, hiszen semmi sincs ingyen. Ahhoz, hogy a legjobb varázslók közé kerülhessen, le kell mondania minden emberi érzelemről, hiszen a tudás hatalom és magányos élet az átka. Vajon elég erős –e eme leánykának a hite és akarata, hogy megfizesse álmaiért ezt a súlyos árat?

Évekkel később egy Mágusról is hírt kapunk, aki szintén nagyon tehetséges. Jelleme és kissé forrófejű viselkedése számos kalandba keveri, hiszen hosszú évek óta keresi az igaz szerelmet. Vajon megleli –e és mennyit ér számára az egyetlen és örök szerelem ára?

„Annyi fájdalom és csalódás érte, hogy már nem mert reménykedni semmiben.”

Kép: NiKy m.i.

Őszintén szólva, sok mindenre számítottam, csak arra nem, amit kaptam. A szórakozás számomra nagyon fontos egy ilyen jellegű kötetnél, elvégre nem szépirodalmi alkotást veszek kézbe, mégis keresem a szerző lelkét is az adott műben. Azt gondolom, hogy a történet stílusa könnyed és gyorsan olvasható a maga nemében. A szerző lágyan simítja össze és teszi a végén egységessé a több szálon futó események szálait. Ez a remek történetvezetés ellazíthatja az olvasót és pár órás kikapcsolódást ígérhet.

Ellenben sajnos több problémám is adódott ezzel a kiadvánnyal. Először is, spoilermentesen leírva, logikai bukfenceket véltem felfedezni. Csak, hogy kiragadjak egy példát, a főszereplőnk érintése különleges - ezt többször is kiemelésre kerül – de, amikor a Mágussal elmélyül a kapcsolata, ez az apróság mintha eltűnni látszik. Ha valakinek megvan a képessége, mások érezelmeit „látni”, akkor ezt az adományt használjuk akaratlanul is.

A másik kellemetlen élményem abból fakadt, hogy peremvidékre lettem száműzve olvasásom folyamán. Egyszerűen olyan felszínesen vannak ábrázolva a karakterek és jelentős eseményeken siklunk át pár sorral elintézve, hogy sajnos esélyem sem volt belesimulni a történetbe. Tudom, hogy vesszőparipám, de a szereplők jellemábrázolása nagyon fontos minden tekintetben, tehát mindegy, hogy könnyed olvasmány vagy szépirodalmi, fajsúlyos témában íródott alkotás, erre szüksége van az olvasónak, hiszen ezáltal válunk eggyé az adott történettel. És pont ezért, egyszerűen hiába igyekeztem ellazulni olvasás közben, esélyem sem volt rá, míg végül a fele könyvet átunatkoztam, szó szerint.

Kép: NiKy m.i.

A könyvet két részre lehet bontani. Az első felében megismerkedünk főszereplőnkkel, mind gyermek, minden felnőtt életében, majd szép lassan a mágikus világról is kapunk információkat. A második felében a kötet talán kicsit felgyorsul ugyan, de elveszik a varázslat minden tekintetben. Az alapok nagyon jók, ezt el kell ismernem, de nem lettek mélyebben kidolgozva, és ezáltal egy felszínes katyvasz marad az olvasónak. Az emberi világban való boldogulás annyi mindent adhatott volna még, mégis éppen csak érintünk témákat, majd libbenünk is tovább. Miért?

Túl száraz a szöveg, nincs összhang a kivitelezés és szándék között és ettől pedig zavarossá válnak a cselekmények. 

Kép: NiKy m.i.

Összességében úgy gondolom, hogy ráfért volna még egy kis szerkesztés erre a kötetre, vagy legalábbis egy 30 oldallal meglehetett volna toldani, hogy valóban megismerhessük a szereplőket. A cselekményből is talán a fűszer hiányzik igazán, túl gyorsan történik minden és ezért nagyon „nyers” marad az összhatás. Az érzelmekre is több sort kellett volna szánni, attól még nem lesz túlromantizált egy kötet, mert belemélyedünk a karakterek lelkébe.

Sajnálom, hogy nem tudtam eggyé válni ezzel a felnőtteknek szóló mesével, hiszen minden adott volt hozzá, de egyszerűen képtelen voltam rá.

Talán egyszeri olvasásként érdemes lehet kézbe venni a könyvet, hiszen nem vagyunk egyformák és pont ezért lehet, hogy más megtalálja benne azon rejtett kincseket, amelyek számomra elrejtve maradtak.  

„Nem szabad sosem feladni. Amíg van remény, addig küzdeni kell.”

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Smaragd Kiadó weboldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy