"Vetésforgóban vannak nálam a műfajok. Ha regényt írtam, jöhet utána a vers, ha fordítottam, utána jöhet a dráma etc. Így izgalmas és érdekes az élet.."- Interjú a Csonthavazás című regény megálmodójával, Acsai Roland íróval

 

Sokszor próbálkozom egy író több alkotásával is, ugyanis attól, hogy egy nem tetszett, még egyáltalán nem biztos, hogy minden könyvéről ilyen vélemény alakulna ki bennem. Acsai Roland neve tavaly került elém, mikor egy véletlen vásárlásom alkalmával megvettem az egyik alkotását. Sajnos az akkori olvasmányi élményem nem volt túl pozitív, de szerencsére idén ezt megcáfolta a Csonthavazás című kisregénye. Mivel nagyon tetszett ez az alkotás úgy éreztem egy interjú keretén belül ti is szívesen megismerkednétek az író sokrétűségével. Vágjunk is bele.

Először is köszönöm, hogy elfogadta a felkérésemet. Kérem, mutatkozzon be a kedves olvasóknak pár mondatban! Hogy vált Önből író és fordító? 

Már gyerekkoromban is írtam, korán kaptam egy táskaírógépet is a szüleimtől. Kezdetben verseket és állatos történeteket. Tudtam, hogy irodalommal szeretnék foglalkozni, ezért jelentkeztem az ELTE BTK magyar szakára, ahová szerencsére fel is vettek, és nagyszerű irodalmárok tanítottak: Tarján Tamás, Szegedy-Maszák Mihály, Fráter Zoltán, Kenyeres Zoltán és még folytathatnám a sort, biztos sokat ki is hagytam, ezért bocsánatot kérek. Előtte és utána is rengeteget olvastam.  Mindent meg akartam ismerni. Elkezdtem neves folyóiratokban publikálni, aztán jött az első kötet, és azóta dolgozom tovább.

Számos könyvet írt és fordított. Hogyan fér meg egymás mellett ez a két felettébb eltérő tevékenység a hétköznapokban? Illetve melyikkel foglalkozik szívesebben?

Egyáltalán nem eltérő tevékenységek, sőt. A fordításnál és az írásnál nem tudnék egymáshoz hasonlóbb munkákat mondani. Ezért is volt szinte minden klasszikus írónk nagy fordító is! Mindkettőnél ugyanúgy le kell ülni reggel a gép elé, és írni kell. A nyelvi készségeidet és mesterségbeli készségeidet használni. De azért íni nyilvánvalóan jobban szeretek.

Íróként jellemző Önre egy bizonyos sokszínűség. A gyermekkönyvek mellett a repertoárjában megtalálható a fantasy, kalandregény, verseskötet. Melyik stílus áll a legközelebb Önhöz és miért? Hogyan tudja szétválasztani ezt a sok eltérő műfajt? Illetve, hogy dönti el, hogy éppen miben alkotna?

Vetésforgóban vannak nálam a műfajok. Ha regényt írtam, jöhet utána a vers, ha fordítottam, utána jöhet a dráma etc. Így izgalmas és érdekes az élet. A különválasztás természetes folyamat. Ha prózát ír az ember, máshogy gondolkozik, mintha verset. A fantasys szürrealizmust nagyon kedvelem.  

A fordítások terén is elég színes a paletta. Férfiként mennyire nehéz például romantikus műfajt fordítani? Mely típust helyezi előtérbe, amiről biztosan tudja, hogy bármikor szívesen fordítana?

A romantikus stílust meg tudom oldani a költői stílus segítségével. Ifjúsági regényeket szeretek legjobban fordítani, fantasyket, disztópiákat. 

Mint már említettem a fordításai is igen változatosak stílusilag. Melyik könyvön volt a legnehezebb dolgoznia és melyikkel foglalkozott a legszívesebben?

Legnehezebb munkáim a régies nyelv miatt Elisabeth Gaskell regényei voltak, aki egy viktoriánus regényíró. 

Térjünk rá kicsit a mai világhelyzetre. Egy ennyire sokrétű alkotót, mint amilyen Ön is, hogy érintett meg a világjárvány időszaka? Mennyire befolyásolja az írásban? Inspirálja, vagy inkább letaglózza?

Egy nagy lírai periódust hozott be az életembe. Sok verset írtam. Versíráskor befelé figyeltem, nem kifelé. 

Ahogy mondani szokták, a könyvszakma „mostohagyermekei” a műfordítók, a felmerülő hibákért rögtön őket hibáztatják. A kritikák, véleményezések és könyvbemutatók során a legtöbbször meg sem említik őket. Hogyan tudta lelkileg kezelni ezen problémákat? Illetve volt-e már olyan élménye, amikor véleményezésnél a munkáját kritizálták?

Ez munka (is), ahol az ember együtt dolgozik a munkatársaival, és megbeszéli velük a dolgokat. Nyilván igyekszem mindent a helyén kezelni. A jó szerkesztő megtalálja a hibákat, és nem kreálja őket. 

A műfordítás igen összetett feladat, ugyanúgy, mint az írás. Ön szerint kiből válik jó fordító? Van –e jelenleg olyan iskolai szak, amit ajánlana elvégzésre azoknak, akik utána e területen dolgoznának? Ön szerint itt is fontos a tehetség vagy egyszerűen elsajátíthatóak a szakma követelményei? Bárkiből lehet fordító?

A műfordításnál mindig az a lényeg, hogy az ember a célnyelvet nagyon magas szinten bírja. Én író vagyok, nekem a műfordítói szakma kezdetekor is ez volt a kiinduló alap. A magyarszakokat ajánlom éppen ezért, meg a nyelvszakokat. Nem hinném, hogy bárkiből lehetne műfordító. Semmi nem lehet bárkiből. Van, akinek ebben van tehetsége, van, akinek abban. 

Köztudott, hogy nincsenek túlfizetve a szakmában dolgozók. A kilencvenes évek óta az inflációval dacolva sem emelkedtek a fizetések. Ön szerint ez mennyire befolyásolja a mostani fiatal elhelyezkedők szakmai hozzáállását?

Akinek az az álma, hogy író vagy fordító legyen, az ma is az lesz. 

A magyar nyelvben is a különböző korosztályok és társadalmi rétegek szlengjei folyamatosan változnak. Mennyire követi nyomon ezen változásokat? Egyáltalán fontos mindig képben lenni? Kitől fordítana a legszívesebben? Várhatunk-e Öntől újabb fordítást vagy könyv megjelenést?

Igyekszem képben lenni az új nyelvhasználatok, divatok, zenék terén, mert ezt jó tudnia annak, aki az ifjúságnak (is) ír. Most elsősorban írnék, nem fordítanék. Szerencsére három könyvem jelenik meg ősszel. Egy kétszerzős mesekönyv, a Kerekítő manó mini meséi, egy ifjúsági regény, a Regény a csodaszarvasról és egy gyerekeknek és gyerekekről szóló verseskötet is, az Északi szajkó.

További sok sikert kívánok az írónónak!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó Facebook oldalát, hiszen sok érdekességet olvashattok!

A Csonthavazás című könyvét pedig a Napkút Kiadó oldalán tudjátok megrendelni.

Írta: NiKy

Acsai Roland - Csonthavazás

 

Acsai Roland író munkássága nem ismeretlen a számomra, hiszen számos kötetet írt és fordított már a korábbiakban. Én tavaly év elején olvastam először az írótól, akkor a Jin és Jang című regénye sajnos nem azt váltotta ki nálam, amit vártam, végül közepes értékelést kapott a kötet. A mostani regényét a Napkút Kiadó recenziójaként választottam, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy egy másik műfajban milyen élményt hagy bennem az alkotó munkája. A könyvet ezúton is szeretném megköszönni a kiadónak. Köszönöm a lehetőséget, hiszen végre kellemesen csalódtam az alkotó eme írásában.

A csonthavazás a fülszöveg alapján bizalomgerjesztő és igencsak felcsigázza az olvasni vágyó moly lelkét. A történet egy nem is annyira fantázia szülte világot vetített lelki szemeim elé. Az emberek a társadalom rohamos hanyatlásától, a meddőség általános elterjedésétől és az állandó veszélyektől meggyötörten élik mindennapjaikat. És, ha még mindez nem lenne elég: hó helyett csontszilánkok hullanak a járókelők fejére. Ha belegondoltok már ennyi tudás is elegendő ahhoz, hogy megállapíthassuk egy elég bizarr és érdekes alaptörténetet tár elénk az alkotó.

A társadalmi felépítés eléggé kietlen, mint a táj is, melyen a történet játszódik. A belső harc feloszlik az osztagosok és a szerzetesi rendek között, kettőjük között a különbség nem csak a fény és sötétség képviseletében, hanem a harci módszerekben is megmutatkozik. Az előbbi feladata ez a katatónikus pusztulat megtartása, míg az utóbbiaktól a megváltást és az új korszak eljövetelének ígéretét kapjuk. A történet több szemszögből íródott, sok karakteres, és bizony minden szereplő kulcsfontosságú a maga nemében, az események alakulásában. Akik először csak említés formájában kerülnek képbe, később azok is szerephez jutnak és bizony fontos események láncolatát indítják el.

Mégis négy szereplőt sorolok a fő karakterek közé. Per, Ethümia, a főpapnő és Hannah, ők négyükről szól igazán ez a történet. Mindenkinek megvan a maga árnyalt oldala, még akkor is, ha első körben ellentmondásosnak tűnik a szereplők személyének ábrázolása. Mégis ezen szereplők köré épülnek az események és bőven okoznak fejtörést. Igazán egyiket sem tudtam megkedvelni, de főleg azért éreztem így, mert az alkotó nem hagyott időt arra, hogy jobban megismerjem őket. Ahhoz túl rövid és túlzsúfolt volt a történet, mind eseményileg, mind pedig a szereplők felsorakoztatása kapcsán. Ebből is adódik azon nézetem miszerint kisregénynek túl sok volt. Már az elején belecsöppentem az események közepébe. Innen kiindulva bontja szét az író a múlt és a jelen történéseit, mégis túl gyorsnak éreztem a sztori haladását. El tudtam volna viselni egy hosszabb, kicsit összeszedettebb társadalmi leírást, a karakterek múltjának szélesebb áttekintését ahhoz, hogy felismerhessem, kivel tudok azonosulni és kivel nem.

Ettől függetlenül még mindig úgy gondolom, hogy egy nagyon jó alaptörténetet kaptam. Az események és világ felépítése a maga komor hangulatában tárult szemeim elé és úgy gondolom, hogy nagyon tudtam volna élvezni, ha a fent leírtakkal nem szembesülök. Azt kell, hogy írjam meghozta a kedvem az író a további műveihez, és csak remélem, hogy legalább ilyen izgalmas olvasmányban lesz részem.

Ajánlom azoknak, akik szeretik a feszültséggel teli, izgalmas történeteket és élvezik a misztikus lényekkel megszínesített társadalom kritikus írásokat.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Napkút Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy