Paulik Móni - Szabad a nem

 

Úgy látom, hogy az idei meseszériában egyre több olyan kötet lát napvilágot, amely valamilyen formában nevelőszándékot közvetít a kisebbek felé. A könyvek többnyire olyan üzeneteket hordoznak, amely könnyen érthető, játszva és szórakozva pille szárnyon ragadja meg a kisebbek figyelmét. A mostani mese is hasonló értékeket képvisel.

Paulik Móni immáron harmadik kötetét veheti kézbe az olvasó. A szerzőre jellemző a könnyen érthető szöveggel megfogalmazott mesék, amelyek pillanatok alatt megragadják korosztálytól függetlenül a figyelmet és játszva megtanítják az aktuális tematikát. Most sem lett ez másképpen, hiszen ebben a történetben megtanulhatják a gyermekek, hogy a NEM szó használata milyen hasznos és bizony mekkora szükség van rá.

„– Hát persze, hogy szabad NEM-et mondanod!

– Sőt, néha kell is! […] Attól még szófogadó valaki, mert néha NEM-et mond. Például neked sem kell mindenkivel barátkoznod. Egy simogatást vagy egy puszit bármikor visszautasíthatsz, ha zavar!”

A Szabad a nem című mesekönyv 2022 egyik újdonsága, amely a Csimota Kiadó gondozásában jelent meg. A kötet borítótervét és a belső illusztrációkat Szegedi Katalin rajzai ékesítik. Bár egy cseppet a 90-es években megjelent stílust idézte fel bennem a kötet, talán pont azért zártam olyan könnyen a szívembe.

A történet középpontjában egy kisfiú áll, akinek több szituáción keresztül kell megtapasztalnia, hogy kinek hol vannak a határai, beleértve a sajátjait is. A nem szó megfelelő használata elengedhetetlen a gyermek számára, hiszen nem kell mindent eltűrnie, ami zavarja, vagy bántja éppen. Természetesen társa is lesz ebben a kalandban, hű barátja, Manna, hiszen ez a kutyus kicsi kora óta mellette tölti a legtöbb időt. A vele való játék csupa móka és kacagás, kivéve akkor, mikor megjelenik az unokatesó, mert Manna valamiért eltűnik ilyenkor. Persze ennek fele se tréfa, de mégis mi lehet a gond? Nos, azt hiszem erre a kérdésre érdemes meglelni a választ… nem gondolod?

Valóban nagyon fontos témakört jár körbe ez az alig negyven oldalas mesekönyv. A NEM szó használata elengedhetetlen az egészséges gyermek lelki fejlődésének. Hiszen nem kell mindent eltűrni és a kedves visszautasítás olykor remek tapasztalatokat szül.

A mese több élethelyzeten keresztül taglalja a fent említett tematikát, amelyek bár gyorsan olvashatóak, mégis nagyon kellemes élményt nyújtanak.

Összességében hasznos könyvnek gondolom, amely értéket közvetít és egyben érzékenyítő is.

Ajánlom a könyvet a kisebb olvasóknak akár négy éves kortól, hiszen minél előbb megtanulja mindenki a helyes önkifejezés formáit, annál egészségesebb és magabiztosabb lesz a gyermek a későbbiekben!

Amennyiben elolvasnád a könyvet, nem kell mást tenned, mint a Csimota Kiadó weboldalára ellátogatnod!

Írta: NiKy

Kőszeghy Csilla - Maxi sorozat

 

Ha létezik szerelem első olvasásra, akkor én most átéltem ezt a csodát, hiszen ezúttal egy olyan mesesorozatot értékelek, amitől remélhetőleg minden kutyát szerető lélek elolvad, ahogy tettem én is.

Kőszeghy Csilla illusztrátor, írónő nevével sajnos én most találkoztam először, pedig nem első könyves szerzőről van szó, hiszen Bumburi kalandjai -5 kötet- és Hanna és Gubanc című meséi már több olvasó szívét is felmelegítették. Mégis úgy érzem, hogy soha jobbkor találtam rá Maxim sorozatára, amely egy csintalan kutya kalandjairól mesél.

A Maxim sorozat könyvei: Rosszcsont Maxi, Maxi és a bábszínház valamint Maxi az olimpián című mesekönyveket foglalják magukba. A sorozat 2021–ben jelent meg a Csimota Kiadó gondozásában. Először is az illusztrációk miatt kezdtem lelkesedni, mert valami fantasztikusan aranyosra sikeredtek, de eleinte nem találtam, hogy kinek a munkáját láthatom és ledöbbentem. Végül nagy örömömre kiderült, hogy a szerző egyben a rajzoló is és így roppant vidáman kezdtem meg az olvasást.

Nézzük is, hogy a különböző részek miről is szólnak.

Rosszcsont Maxi címmel rögtön megismerkedhetünk főszereplőnkkel, aki nem más, mint Maximilian, alias Maxi, aki úgy érzi, hogy sok mindenben tehetséges és bizony nincs nála nagyobb király. Az már más kérdés, hogy a környezete mit szól mindehhez. De vajon igaza van?

A második részben Maxi a bábszínházban fedezi fel az újdonságokat. Néhol megküzd egy hétfejű sárkánnyal, máskor pedig a farkas menekül előle. De sebaj, hiszen a színház csupa móka és kacagás, vagy mégsem?

És a harmadik részben Maxi az olimpián találja magát, ahol megismerkedik a művésztánc elegáns mozdulataival, egy frappáns csellel a fociban, de szívesen úszik együtt a többiekkel is. És ki tudja, lehet, hogy ő viszi haza az aranyérmet is?

Mint láthatjátok ez az eb igazán különleges, hiszen minden kalandjában megmutatja, hogy mire képes és még az olvasóit is elvarázsolja. Mi őkelme, ha nem csoda eb?

Összességében egy kedves, vidám és nagyon szórakoztató sorozatot ismerhettem meg.

Ajánlom a könyveket a kisebb korosztálynak, hiszen egy kutya kalandjait igazán csak szeretni lehet, és ha van otthon egy saját kis kedvencetek, a mese után igazán üdítő lesz egy nagyot játszani vele. Egy állat szereteténél, nincs őszintébb érzelem a világon.

Amennyiben megismerkednél Maximmal, megteheted, ha a Csimota Kiadó weboldalára ellátogatsz!

Írta: NiKy

Turi Lilla - Amire emlékszem

„Nem mindig tudjuk, hogy hol vannak a határaink, de a legtöbb hiba helyrehozható.”

Ezt a könyvet érzésből rendeltem meg, mert a külső képen látható rajz emlékeztetett gyerekkorom mesekönyveire és szerettem volna nosztalgiából is a polcomon tudni. Persze immáron ez a kötet egy számomra fontos listán is helyet kapott, mely külön kiemelte értékét.

Turi Lilla alkotóként elsődlegesen az illusztrációival keltette fel a figyelmemet, hiszen számos kötetet díszítenek a munkái. Bár egyiket sem olvastam még, de a boltok polcáról már többet leemeltem és valahogy megfogók voltak a számomra.

Amire emlékszem című könyve 2021 egyik újdonsága, amely a Csimota Kiadó gondozásában jelent meg.

A kötet tulajdonképpen egy emberi memoár képekbe ágyazva, némi szöveggel meghintve. A rajzok és a foghíjasan elhelyezett bölcs mondatok adják a varázsát. Egy ember élete –amennyiben szerencsés- hosszú évtizedekre tekint vissza, a megszületés pillanatától az utolsó lélegzetünkig egy történelmi korszak, a saját idősíkunkban. Minden élet tele jóval és rosszal egy külön könyvet érdemelne, ahogy egy lélek visszatükröződése is. Ennek a könyvnek ez a fő témája, egy lélekeszenciát a megszületésétől az utolsó pillanatáig követhetjük nyomon.

„Van, hogy ugyanaz a dolog sokkal jobban esik, ha úgy csinálhatjuk, ahogy mi szeretnénk.”

Számomra elsődlegesen egy lélek leporelló, mert a képek a saját gondolataimmal keveredve életre keltettek egy történetet és az utolsó lapokig szárnyra keltek. Úgy gondolom, hogy sokszor a kevesebb több és ez a könyvecske az élő példája ennek a mondásnak, azaz hiteles forrása.

„Lesznek barátok, akik segítenek, ha baj van, és akkor is, ha nincs.”

Én is voltam gyermek és bár még fiatal éveimben járok, a kötetnek köszönhetően megéltem egy előre kivetített lehetőséget. Bár mindannyian mások vagyunk, mégis egy levegőt szívva ugyanazért születünk meg, hogy megtanuljunk élni ebben az idősíkban, ezen a Földön.

Számomra egy külön történet is felsejlett a lapokból, melyről itt nem szeretnék írni, de annyit elárulok, hogy megkönnyeztem.

Azt gondolom, hogy a szerző megálmodott egy témát, melyet elénk tárt, de a mi dolgunk történetté alakítani, és ha kell, újra és újra kézbe venni.

Ajánlom minden olyan olvasni szerető léleknek, akik örömüket lelik abban, hogy saját meséket is kitaláljanak a képek segítségével. És ne feledjétek! A szerző megálmod egy történetet és a mi dolgunk saját ízlésünkre formálni. Ahány olvasói lélek, annyi mese a mesében.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Csimota Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Afonso Cruz - Időtlen napló

 

Számos olyan könyv jelenik meg, amit igazán nem tudunk behatárolni témakörileg. Persze van egy adott témája, de nem tartozik egyik kimondott fő tematika alá sem. Az ilyen alkotások többnyire idegen érzettel párosulnak, hiszen nincs egy kerete ahová helyezhetnénk, kicsit talán a „hontalan” érzést jelentheti. A mostani értékelésem is egy ilyen kötetről szól.

Az időtlen napló egy fiatal kis lélek mindennapjait meséli el, illetve ha pontos akarok lenni, akkor nagyjából egy év egy-egy napjának apró meglátásait, pillanatnyi érzéseit és eseményeit ismerhetjük meg. Ahogy a fülszövegből is megtudhatjuk, nem egy átlagos naplóról van szó, leginkább impressziókkal, a társadalmi és természeti jelenségek észlelésével, különös kalandokkal, a felnőtt világ abszurditásaival egy kislány szemszögéből. Ez már önmagában is különleges, és ahogy haladtam előre a kötettel végig azt éreztem, ez a gyermek bizony sokszor bölcsebb, mint a legtöbb felnőtt, hiszen időt szán olyan jelenségek átgondolására, mint például amiről következő idézet is szól. Nézzétek csak:

„Észrevettem (…), hogy mi a különbség a tavasz és az ősz között: ősszel meghalnak a növények, tavasszal pedig megszületnek. A különbség csakis az esőben lehet. A tavaszi eső életet ad, az őszi halált hoz.”

Biztosan észrevetted már kedves olvasó, hogy egy gyermek sokszor kér figyelmet, vagy csak rácsodálkozik az életben lévő „természetességekre”. Ezért folyton kérdez és magyarázatot vár. Ha kellőképpen türelmesek vagyunk, akkor a válaszunk lesz számára egy kulcs a kapuhoz, melyet nagy gonddal fog őrizni és mindig vissza fog szaladni a „kapuk őréhez”, hogy egy újabb választ remélve kaphasson egy újabb kulcsot az élethez. És vajon mi is érdekelheti a naplóbéli kislányt? Ilyen például a február, hiszen mi tudjuk, hogy különleges hónapról van szó, de igazából sosem kutatjuk a miértjét, csak átéljük az adott jelenséget. De ez a kislány, rá mert kérdezni és a következő választ kapta:

„Apa szerint a február a legnehezebb hónap. Ilyenkor kevesebb napod van, hogy betartsd a határidőket. Én sajnálom ezt a hónapot. Senki sem tehet arról, hogy kicsinek születik.”

Ennek a gyermeknek még tiszta és romlatlan a lelke, ezért nagyon odafigyel a környezetére és helyén van az empátia a kicsi szívében. A legtöbbünk számára a természet apró és nagyobb csodái kellékek. Háziállatokat tartunk, növényeket nevelünk, de ha valamelyik elhunyt igazán kevesen ejtünk őszinte könnyeket értük. Pedig minden élőlény, legyen az ember, állat vagy növény megérdemli a törődést, a szeretetet. Pont ezért nem szeretem a vágott virágokat, mert csak egy pár órás gyönyört okoznak, de tulajdonképpen részben nekem köszönhetik a halálukat. Mert valljuk be hölgyeim, a legtöbben virágot szeretünk kapni, de mi lenne, ha cserepesen kérnénk! Az élő virág nagyon hálás tud lenni, ha megfelelően szeretjük és ápoljuk őket, ugyan úgy, mint az állatok és embertársaink. Ezen élőlények ugyan nem tudnak beszélni, de szűrik a levegődet és csodálatos, illatos valamint szépséges éke lesz a lakásodnak. Ezért számomra talán ez a legérdekesebb idézet a könyvből:

„A téren van egy néni, aki a virágokból él.

Letépi és eladja őket. Olyan rossz, hogy nem tudnak elmenekülni!”

Sokszor a bölcsességek egymást kergetik a lapokon, pedig igen kevés szöveg található a kötetben. Az illusztrációk nagyon naturalisták, de pont ettől az egyszerű kopárságtól olyan élettel teliek. Minden dátumra jut egy apró meglátás, ami elsőre nem biztos, hogy jelent számunkra bármit is, de mikor a rajzokkal összepárosítva újra olvassuk, egy egész életnyi kép elevenedik meg a szemünk előtt. Mindenkinek egyéni lesz ez a kép sorozat, hiszen más élet utakat járunk be, de a végére mindenki ugyan oda jut és ez az idézet bőven megérteti, hogy mire kell oda figyelnünk még most.

„Nagyapa sokat van a parkban. Szerinte nem az a baj az öregséggel, hogy mindent elfelejtesz, hanem az, hogy téged felejtenek el.”

És végezetül talán a legelgondolkodtatóbb meglátást olvashattam, melyet a mai napig is a szívemben őrzők. Sokszor a negatív érzéseknek helyet adva kimondunk olyan dolgokat, melyek akkor megkönnyebbülést okozhatnak, de a szavaknak súlya van kedves olvasó. A kimondott szó egy ígéret is egyben, melyben megbújhat az őszinte törődés és szeretet, de párosulhat dühvel és bántással is. Egyszer azt hallottam, hogy a kommunikáció nagyban befolyásolja az önbecsülésünket is, hiszen nem mindegy mit kommunikálunk ki magunkról, a nézeteinkről. Nem kell, hogy mindenki szeressen, de az fontos, hogy hitelesek és őszinték legyünk. Azt adjuk a másik felé, amit viszont szeretnénk, hiszen sem többet sem kevesebbet nem fogunk kapni. És bár a fent leírtakat tartom, a következő részlet a könyvből pont ezért vált olyan fontossá a számomra. Nézzétek csak!

„Megpróbáltam kiszórni a havat az ablakon,

de visszahullott a szobámba.

Mint amikor megbánjuk, amit kimondunk,

kidobáljuk a szavakat, mégis visszahullanak ránk.”

A kötet gyönyörű és nem csak belül, de kívül is. A borító nyomasztó hatása morbid módon rátelepszik az olvasó lelkére, és észrevétlenül is, de végig ott is marad. Mégis akármelyik rajzra nézek, elfog egy végtelen nyugalom és talán egy kis üresség is. Hogy akkor miért is rajongok érte? Mert megosztó, egyedi és valódi. Én is rácsodálkozom a világra, pedig már messze se olyan ártatlan a lelkem. Minden pillanatot igyekszem megbecsülni, és ha tehetem, csak kicsit is, de segítek, ahol kell. Lehet azt mondani, hogy nem lehet így élni, de hiszek a hullámzás erejében. Ha én jót teszek veled, te is tovább adhatod ezt a cselekedetet valaki más fele és így tovább. Ahogy mondani szokás, egy kis odafigyeléssel hatalmas energiákat szabadíthatunk fel. És ki tudja, lehet, hogy legközelebb te teszed csodálatossá az én napomat! Ezért ez a napló a maga tökéletlenségében tökéletes a számomra és biztos vagyok benne, hogy nem most vettem utoljára kézbe.

Összességében elmondhatom, hogy megosztó kötet olvashattam, de minden oldalával egy-egy apró életigazságra leltem. Csodálatosan fájdalmas, mint amilyen maga az élet is az. Ajánlom kortól és nemtől függetlenül. Egyszer érdemes mindenkinek kézbe vennie.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet a CsimotaKiadó oldalán meg tudod venni a könyvet. 

Írta: NiKy

Lipták Ildikó - Csak neked akartunk jót

 

Nem is olyan régen hallottam egy igen érdekes meglátást, miszerint: a gyermekkor egy olyan börtön, ahol mindenki letölti a kiszabott büntetését. Nincs helye fellebbezésnek vagy enyhítő ítéletnek. Lehet morbid a maga nemében ez a meglátás, de bizony nem egy esetben megállja a helyét sajnos.

Milyen érdekes az élet, hiszen a legtöbbször azt halljuk a felnőttektől gyermekként, hogy addig élvezd ki az ifjúságodat, amíg teheted! Máskor pedig felnőtt emberek mondják, bárcsak újra gyermek lehetnék! Ezzel a két megfogalmazással önmagában nem lenne probléma, kivéve akkor, ha ez az időszak nem is olyan felhőtlen, és itt elsődlegesen a külső körülményekről, sem mint a pubertáskori hormon gondokról írok. Sokan önhibájukon kívül vannak kitéve a felnőttek meglátásainak és nem egy olyan tinédzser van, akinek nem a felhőtlen, boldog időszak jutott. Hiszem, hogy nagyobb százalékában azon esetek állnak, ahol az életünk első tizennyolc évét diszfunkcionális családban kell eltöltenünk. Hogy ez most csak a család szerkezetét jelenti, vagy súlyosabb gondok húzódnak meg a háttérben, teljesen mindegy, kevés olyan jó gyermekkor van, ahova visszakívánkozunk. És most felejtsük el a nosztalgiát, hogy régen minden jobb volt.

A mostani olvasási élményem is nagyon vegyes érzéseket hagyott bennem. Lipták Ildikó egy 130 oldalas kis könyvben összegyűjtötte azon fontos kérdéseket és problémákat, melyekkel igen is foglalkozni kellene, de sokszor a szőnyeg alá vannak söpörve. Gondolok itt az elvált gyermekek sorsára, egy új nevelőapa be nem töltött szerepére, anya – lánya kapcsolatra, a lakhatás és hitel kérdésére. De hogy ne nyúljak messzire: egy tinédzser zűrös, kérdésekkel teli lelkére és az iskolai mindennapokra.

Mint láthatjátok ezek önmagukban is elég súlyosak, de egy történetben összeollózva már fullasztóan is hatnak. Valljuk be, hogy egy ekkora kötet ennyi témát nehezen bír el, bár ebben az esetben kivételesen nem éreztem azt a kidolgozatlanságot, bár hozzá kell, hogy tegyem, sajnos nem vagyok felhőtlenül elégedett. Ezen könyv már a címével is okozott egy bizonyos frusztrációt bennem, ugyanis mikor meghallom vagy olvasom a „Csak neked akartunk jót” szlogent kiver a víz. Kérlek, ha szülő vagy soha ne használd ezt se védekezésre, se magyarázkodásra, mert borzalmasan hat, és akinek szól még csak idegesebb is lesz tőle!

Történetünk főszereplője Lilla, egy tizenhárom éves kislány, aki próbálja megszokni új környezetét, „nevelő apja” otthonát, annak minden házsártoságával együtt. Az említett személy nagyon önzően viselkedik, és elvárja, hogy mindenki úgy táncoljon, ahogyan ő fütyül. Némiképpen kicsinyességet és rosszindulatot is vélek felfedezni az illetőben. Az édesanya sajnos nem tudja kézben tartani az életét, ezért egy olyan döntést volt kénytelen meghozni, mely Lilla életét is befolyásolja a továbbiakban. Az iskolai élet olyan képet fest, melybe mindenki bele tudja képzelni magát. Hierarchiai rend van és klikkek. A menőnek számító tinédzserek jó anyagi környezetből kerülnek ki, többnyire önzőek és nagyon akaratosak. Ebbe a társaságba szeretne tartozni kis fő karakterünk is, az már más kérdés, hogy mit kell megtennie ezért a helyért.

Ahogy a fülszöveg is írja, egy borzalmas bőrkabáttal indul el a történet, melynek szerepe elenyésző a véleményem szerint, de ahhoz mindenképpen fontos, hogy az események láncolatát hozzá lehessen kötni. Olvasásom folyamán sok kérdés merült fel bennem, amikre helyenként kaptam választ, de a végére akadt bőven, amit válaszoltalanul hagyott az írónő. Bár szeretem az olyan könyveket, melyek mély nyomot hagynak bennem, azt nem kedvelem, mikor nagyon fontos kérdésekre nem lelem meg azt a bizonyos választ. Gondolok itt a leányka további kapcsolatára a nevelőapával, vagy az édesanya valóban ennyire életképtelen létére és még sorolhatnám!

Ami értéke ennek a kötetnek, az a leányka szemszöge. Mivel végig Lilla szemén és gondolatain keresztül tapasztalom a történteket, adott egy bizonyos komfort érzést, hogy a valóságban is így élhetik meg az ezen korosztályú fiatalok a mindennapjaikat. A leányka gondolatai, csetlései és botlásai, a különböző élettapasztaltok gyűjtése, és hogy többnyire levonja a helyes következtetéseket, felidézte bennem, hogy valamikor én is így szemléltem a világot, csak más bajokkal kellett megküzdenem a magam legjobb tudása szerint. Úgy gondolom ez a kis kötet egy nagyon izgalmas írás a maga kategóriájában. Csupán azt nehezményezem, hogy a lezárás számomra nem volt kidolgozva, sok maradt az elvarratlan szál.

Összességében elmondhatom, hogy egy olyan élményben volt részem, melyről még biztos többször el fogok gondolkodni. Ajánlom mindenkinek kortól és nemtől függetlenül, hiszen mindannyian voltunk 13 évesek és ki hogyan, de megélte a maga kis harcát.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a Csimota Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy