Anna Kåver - A szorongás vége

 

„Az aggódás az élet velejárója.”

Mostanában többször is olyan önsegítő könyvekhez nyúlok, amelyek valamilyen szinten meghatározhatják a lelki fejlődésemet. Persze egy kötet és tartalma önmagában édeskevés, ha jómagam nem követem a benne leírtakat. Nehéz ember vagyok, és sokszor rosszul viselem a kéretlen tanácsokat, mégis befogadóbb lettem ezekre a művekre, mióta van pozitív tapasztalatom. Most a szorongás témaköréről akartam többet megtudni, így esett a választásom erre az alkotásra.

Anna Kåver klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, író. Svédország egyik neves szaktekintélye, aki eddig hét kötetet publikált pszichológiai területen. Könyveiért megkapta a Disa-díjat, amely elsődlegesen ismeretterjesztő célzata és gyógyító szándéka miatt történt.

Anna Kåver - A szorongás vége című könyve 2021 őszi újdonságainak egyike, amely a Corvina Kiadó gondozásában jelent meg. Mint fentebb említettem első körben a témaválasztás, másodlagosan pedig a borító miatt gondoltam úgy, hogy érdemes kézbe vennem.

„Vajon az aggódás szükséges velejárója az életnek? Igen, részben igen. Úgy születünk erre az életre, hogy adott korlátaink vannak. Az egzisztenciális gondolkodók ezt nevezik tényszerűségnek (fakticitás). Azaz mindazt, amit nem tudunk befolyásolni, amit adott az életünkben: rassz, bőrszín, etnikai hovatartozás, szemünk színe, testünk, nemünk, szüleink, vérmérsékletünk… Életünk lényege, hogy használjuk fel jól a nekünk osztott kártyákat, fogadjuk el őket, a jókat és a rosszakat is. Lehet ugyan, hogy úgy érezzük, mindez „kockadobással” dőlt el, ennek ellenére komoly lehetőségeink vannak arra, hogy befolyásoljuk és alakítsuk életünket.”

A szorongás hétköznapi értelemben egy népbetegség, de jelentkezhet egyénileg is. Ennek az érzésnek számos formáját különböztetjük meg, de elsődlegesen a saját életünket megkeserítő „betegséget” és tüneteit kell orvosolnunk.

A szerző több fogalommal is megismerteti olvasóját, szétválasztva azon érzelmeket, melyekre a legtöbben szinonimaként gondolnak, de nagyon nem egyenértékűek. Ilyen például a félelem, stressz, aggódás.

„A félelem a reakciók – gondolatok, érzelmek, testi érzetek – egész rendszere, amikor egy hirtelen, viszonylag behatárolt fenyegetéssel találjuk magunkat szembe. A pszichológiában leginkább fiziológiai reakciókra gondolunk, ha félelemről beszélünk – szívdobogás, légszomj, izomfeszültség és ehhez hasonlók. A fenyegetés lehet teljesen fizikai, például egy pisztolyt fognak a fejedhez, vagy egy medve rohan feléd. De lehet pszichés is, ha a partnered leül melléd a kanapéra, és azt mondja, hogy beszélni akar veled – mondjuk a válásról. A fenyegetés lehet valós, de lehet olyan is, amit csak beképzelünk magunknak. A félelem egy alapvető érzés, a szorongás legjelentősebb és legfontosabb építőköve.”

Minden ember életében jelen van ez az alapvetően sem könnyű jelenség. Számos esetben hétköznapjainkat keseríti meg, de sokszor alapja lehet akár az öngyilkoságnak is.

Ez a kötet elsődlegesen arra hivatott, hogy felfedje és megmutassa, hogy miről is beszélünk, mikor a szorongás kifejezését használjuk, valamint hozzásegít ahhoz, hogy miképpen tudjuk felismerni és akár feloldani magunkban ezt a jelenséget.        

„(…) az aggódás ugyanis egyben a problémamegoldás és a magunk, illetve mások iránti felelősségvállalás előfeltétele is lehet. Az aggódás tehát lehet destruktív és konstruktív is.”

Saját meglátásom szerint egy részletgazdag, precíz írásról van szó, ami több oldalról is körbejárja az adott témát.

Számomra elsődlegesen azért volt jó választás olvasni, mert rávezetett arra, hogy a néma előítélet is mennyire romboló egy ember számára. Erről szeretnék idézetet is mutatni:

„Az ember pszichés jólléte nagyrészt tapasztalatain alapszik. A családtagjaik és más fontos emberek – tanárok, barátok, nagyszülők – hatnak ránk és alakítják életszemléletünket. Tanulunk tőlük, és átvesszük az életről, másokról és a rólunk kialakított véleményüket. Ezeket a tapasztalatokat akár előítéleteknek is nevezhetjük, mivel pontosan úgy, mint minden más előítélet esetében, nehéz szabadulni tőlük, és nem mindig tükrözik az objektív valóságot. Például könnyen elképzelhető, hogy egész életedben botfülűnek, önállótlannak és butának tartod magad, mert a környezeted így kezelt téged, és te magad is ezt gondolod magadról.”

Az egyetlen negatívum, amit ki szeretnék emelni, az a szöveg szárazsága és ezáltali nehezebb befogadhatósága. Mert bár a szerző él azon „jogával” miszerint a munkáságát felhasználva – természetesen név és bizonyos esetek megváltoztatásával – valós példákon mutatja be a témakört, mégis minden szempontból nehezen emészthető és kicsit több türelemmel érdemes olvasni.

Összességében egy hasznos könyvet vettem kézbe, de nem fogom újra elolvasni.

Ajánlom a könyvet a pszichológia szerelmeseinek és minden olyan olvasni szerető léleknek, aki szeretne többet megtudni a témakörről. És az írónőtől egy gondolat a végére: „A pszichológiai kutatás kimutatta, hogy azok az emberek, akik sokat aggódnak, aggodalmaskodnak, bizonytalan helyzetekben alacsony toleranciaszintet mutatnak, és általában kevésre becsülik önmagukat.”

Ha te is szeretnél többet megtudni a témakörről érdemes ellátogatnod a Corvina Kiadó weboldalára.

Írta: NiKy