Kyoichi Katayama - Kiáltsd ki a szerelmed a világ közepén

 

„Furcsa, de amikor azt hisszük, hogy nincs jövőnk, rájövünk, hogy sokkal erősebbek vagyunk, viszont amikor az egész élet előttünk áll, akkor ez az erő elhagy bennünket.”

Sokszor hangoztatom, hogy mennyire szeretem a keleti népek kultúráját. Hallgatom zenéiket, nézem sorozataikat, olvasom könyveiket. Azt el kell ismernem, hogy a japán társadalom cseppet távolabb áll tőlem, de elsőlegesen saját hiányosságomnak rovom fel ezt a tényt, sem mint annak az eshetőségnek, hogy érdektelen lennék e tekintetben. Amikor előolvasói lehetőséget kaptam a Művelt Nép Kiadó jóvoltából, - amit ezúton itt is köszönök -, nagyot dobbant a szívem, hiszen egy olyan történet nyitotta meg kapuját előttem, amely bár az ifjúságnak íródott, mégis sokkalta több annál. És valóban, az emberi pszichológia labirintusában jártam, megmásztam az élet legnagyobb hegyét, hogy levethessem magam a legveszélyesebb szakadékba. Hogy megérte-e? Gyere és fedezd fel velem és döntsd el magad!

Kyoichi Katayama 1959. január 5. (életkor 63 év), Uwajima, Ehime prefektúra, Japánban született, és a Kyushu Egyetemen végzett. A szerző első nagy könyve a Kehai (Jel) volt. A könyv elnyerte a Bungakkai Újoncok díjat. Kiáltsd ​ki a szerelmed a világ közepén című regényéből egy manga (illusztrálta: Kazumi Kazui), egy film és egy japán televíziós dráma készült. Ezt a kiadványát fordították le először angolra 2008-ban.

Kiáltsd ki a szerelmed a világ közepén című regénye 2022 nyári újdonságainak egyike lesz, amelyet a Művelt Nép Kiadó gondozásának köszönhetünk.

Az első, ami megfogja a leendő olvasó tekintetét, az a borító. Az anime hatású kép egy igazi csemege mind a szemnek, mint pedig a léleknek, egy olyan ígéret, amely minden tekintetben azt adja amit sugall.

De miről is szól a történet?

Adott két fiatal, akik miután egy osztályba kerülnek, a közös osztályfeladatok elvégzésével egyre több időt töltenek együtt.

Sakutaro különleges fiú minden tekintetben, hiszen eszes, kiváló a sportok terén és egy csodálatos lélek barátja lehet. A kezdeti barátság szépen lassan átalakul egy mély és erős szerelemmé, amelyet sem az idő, sem pedig ember fel nem oldhat benne.

Aki egy intelligens és kedves lány. Az osztálytársai kedvelik, hiszen szép és szorgalmas leánynak ismerik meg. A Sakutaro-val való harcai és elmélkedései egy gyönyörű érzelmi virágot eredményeznek, amelynek szirmaira bomlása két ember lassan áramló, mégis tartalmas kapcsolatát hozza létre.

De mi van akkor, ha az élet tartogat olyan meglepetéseket, amelyekre egyikük sincs felkészülve? Vajon milyen jövő vár bármelyikükre is a másik nélkül? Vajon képes lesz-e bármelyikük is egy félként létezni a világban, mikor a másik fele nincs vele? És mit tehet egy örök lánggal lobogó, igaz szerelem, ha a szél folyamatosan játszik vele, és csak addig létezhet, míg küzd és akar?

„– Az életben bizonyos dolgok megvalósulnak, bizonyos dolgok meg nem valósulnak meg. Ami megvalósul, azt azonnal elfelejtjük, ami nem, azt mindig féltékenyen dédelgetjük magunkban. Az álmok vagy a vágyak is ilyenek. Bizonyos értelemben maga az élet szépsége abban a szerelemben rejlik, ami sosem létezett. Így nem marad felesleges valami, ami nem is volt, mert a valóságban már, mint szépség létezik.”

Ez a történet nyomot fog hagyni az olvasó lelkében akaratlanul is. Felmerül majd mindenki életének jelenlegi képe, hogy mit ért el és hova tart. Megmérettetik az emberi lélek majd a létezés nagy csatájában, hogy a végén számot vethessen mindenki magával, jó és rossz döntései által. Mert a végén mindenki ugyan arra az ösvényre fog lépni, de a megtett út nem mindegy milyen élményekkel telik.

Szubjektíven úgy gondolom, hogy ez a történet gyönyörű, hiszen számos oldalról vizsgálja az emberi lelket, az élet értelmét és a két lélek közt megélhető tiszta szeretetet.

„– Azt hisszük, sokat fejlődött a világ, de valójában az érzések, amiket minden egyes ember a szíve legmélyén rejteget, nos azok talán soha sem változtak.”

Sakutaro karaktere kimagasló, hiszen hibázik, tehát esendő, mégis sokat tanul és végül elérkezik a megfelelő ösvényre. Nagy utat jár be, de minden egyes küzdelme egy nagy csodához vezető szükséges erőfeszítés, amely nélkül nem érhetne el a végcélhoz.

Aki minden tekintetben gyönyörű és ezt egész végig így éreztem.

A két karakter közti érzelmi térkép tele van buktatókkal, zsákutcákkal, mégis létezik az arany középút, csak meg kell találniuk a rávezető ösvényt.

Számomra még egy szereplő volt igencsak fontos, ez pedig a nagyapa. Az ő értékrendje és egy bizonyos kérése megfájdította a lelkemet és hirtelen úgy éreztem, hogy Sakutaro nagyon szerencsés ifjú, mert ilyen felmenője lehet.

Események szempontjából bár lassú folyású, mégis cselekménydús. Az olvasónak el fog szorulni a torka, talán szenvedni is fog, de senki szeme nem marad szárazon. Ráadásul egy szépen érzékelhető párhuzamot láthatunk a múlt és jelen, élet és halál, valamint Sakutaro és Aki között. Minden idősík nagyon fontos és meghatározó a történet alakulását tekintve.

Nagyon hálás vagyok azért, mert olvashattam ezt a történetet és egy új kedvenc szerzőre lelhettem.

Ajánlom kortól és nemtől függetlenül, mert legyél ifjú, vagy annak valló felnőtt, a lelked ezer színben fog pompázni, hogy végül megismerhesd az igazi sötétséget. Aki „túléli” ezt az utazást, annak pedig a jutalma sem marad el végül. És egy nagyon igaz gondolat: „A világegyetemben minden dolognak célja van, nincsenek rögtönzések vagy váratlan változások. Nekünk csak azért tűnnek váratlannak, mert nem értjük azokat. A gyakorlatban az embernek nincs meg a kellő intelligenciája, hogy felfogja ezeket.”

Remélem kellően felcsigáztalak, hiszen tényleg érdemes kézbe venni a regényt. Ha úgy érzed kíváncsi vagy rá, nem kell mást tenned, mint a Libri weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy

A kendőzetlen igazság - Interjú Koncz Mars János íróval

Úgy látszik, hogy az idei évben csupa olyan szerzővel ismerkedhetem meg, akik valamilyen formában alakítanak a világról vagy éppen az emberi pszichológiáról kialakult nézőpontomon. Hiszen sokan vagyunk és sokfélék, de nemcsak a természetben rejtőznek ragadozók. Ezt a témakört is járta körbe Koncz „Mars” János – Buborékember című pszichokrimije is. Ez a regény egy interneten „vadászó” ragadozóról mesél, aki bizony rendre visszaél az áldozatai naiv jóhiszeműségével. Mivel nagyon megfogó volt számomra a történet és több kérdés is felmerült bennem olvasásom folyamán, így kaptam az alkalmon és interjúra hívtam Koncz Mars János szerzőt. A vele készült beszélgetést olvashatjátok most!

Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogy kezdődött az írói pályafutásod és mikor szerettél bele az írásba?

Üdvözlök mindenkit, én köszönöm a lehetőséget! A nevem Koncz János, de az inkognitóm megőrzése végett és hogy valóban senki se ismerjen fel, Koncz Mars János néven publikálok. 🙂

Igazából gyerekkorom óta szerettem írogatni, de a felnőttkorom javát vállalkozóként éltem meg, így nem nagyon maradt időm az írásra. A COVID járvány kibontakozásakor úgy gondoltam, hogy élnék a felszabadult időmmel és nekiláttam komolyabban foglalkozni az addigi vázlataimmal.

A történeted tulajdonképpen egy krimi, amit bizonyos szinten a valóság táplált. Kérlek, hogy mesélj kicsit arról, hogy honnan merítkeztél írás előtt? Illetve, hogy milyen sajátos források adták az ötletet, hogy végül megírd ezt a könyvet?

Valahogy többször is belefutottam olyan karakterekbe életem során, amelyről az antifőhőst mintáztam. A gimnáziumi éveim alatt, később a vállalkozásom során, az általam működtetett túraportálon és most, legutóbb egy kiadó révén. A végletekig manipulatív, erősnek, befolyásosnak mutatkozó, ám valójában gyenge karakter, aki belemenekül saját szelfjébe, buborékvilágába, tehát adott volt. Mivel érdekel a pszichológia, ugyanakkor nem akartam valamiféle szakmai anyagot írni - mivel nem vagyok szakmabeli - inkább szórakoztató formába próbáltam önteni a tapasztalásaimat.

Az utolsó eset, és az azt övező botrány, illetve a botrányban vállalt szerepem felbátorított, hogy sok konkrétumot felhasználva írjak egy ilyen történetet. Ahogy a valódi világban felvettem a kesztyűt a felháborító jelenséggel szemben, úgy a történetben is "le akartam győzni" a negatív főhőst. Megjegyzem, a könyvben könnyebb dolgom volt, hiszen rábízhattam a négytagú "csapatra" a munkát (vagyis a könyvbeli nyomozókra).

A karaktereid alapvetően teljesen hétköznapi, úgymond közemberek. Az olvasó ezáltal könnyedén beletud simulni a nyomozócsapat bármely tagja személyébe. Ellenben az Éjsötét Kiadó mögött meghúzódó szereplők, már sokkalta árnyaltabbak, úgy is fogalmazhatnék, hogy pszichológiailag megkérdőjelezhetőek. Van olyan személy az életedben akár közvetett vagy közvetlen ismeretségedben, akiről mintáztad a személyiség jegyeket? Miért pont egy négytagú csapatot állítottál a középpontba?

Először a négytagú csapatról ejtenék pár szót: A stáb tagjait részint létező személyekről mintáztam, részint saját karakterem részeit építettem beléjük. Mivel sohasem szerettem a latin sorozatok tisztán fekete vagy fehér szereplőit, úgy gondoltam, hogy a jellemhibáik felvállalásával közelebb viszem őket az olvasókhoz. Mivel imádom megfigyelni az embereket minden élethelyzetben, ezért nem volt nehéz dolgom velük. Csak arra kellett ügyelnem, hogy nehogy keverjem őket: mondjuk, nehogy a pszichológus kezdjen egyszer édességet falni vagy hasonló...

Az Éjsötét Kiadó karaktereinek megformálásában komolyan támaszkodhattam az imént említett, botrányba keveredő kiadó alakjaira. A velem való kommunikációjuk a többszörösen skizofrén, álprofilok mögé bújt támadásaik elegendő forrást biztosítottak, amihez már csak egy kis fantáziára volt szükségem. Bár valóban hihetetlennek tűnnek a negatív figurák, azt kell mondjam, hogy inkább finomítottam rajtuk, semmint hogy kiemeltem vagy kikarikíroztam volna bármit. Természetesen kitalált minden karakter, ezt fontos leszögezni, de kétségtelenül valós inspirációk vezettek.

Bizonyos szinten elbűvölt az a pszichológiai kidolgozottság, ahogy végig vezetted az olvasót az eseményeken. Gondolok itt elsősorban a levelezések egymásra épülésére, levezetésére. Mennyire vagy jártas az emberi természet vagy akár kérdezhetem úgy is, hogy mennyire ismered a pszichológia szerteágazó ösvényét? Jó emberismerő vagy?

Bízom benne, hogy igen. De persze erre mindig sikerül rácáfolnia a sorsnak, amikor előhúz a kalapból egy-egy olyan "nyulat", akit maximálisan félreismerek. 🙂

Bevallom őszintén, hogy olvasásom folyamán először olyan érzésem volt, mint ha egy amerikai sorozatba csöppentem volna. Elvégre részletes nyomozást olvashatunk a kötetben. Régen mennyire voltál híve ezeknek a sorozatoknak? Egyáltalán magánemberként szereted a krimit, mint műfajt?

Örülök, hogy így éreztél. Mármint, mintha egy sorozatba csöppentél volna.

A kérdésedre válaszul: a jó krimit szeretem, de nem vagyok nagy krimirajongó. A probléma, az ügy konkrét megoldásánál izgalmasabbnak tartom az odavezető utat. Éppen ezért kedveltem például Colombo hadnagy sztorijait, ahol az esetlen, néha ügyefogyottnak tűnő főhős zseniálisan bogozta ki az eseményeket. Ezek a történetek még úgy is szórakoztatóak voltak, hogy az első percben tudtuk, hogy ki a rossz fiú.

A frissebb kiadású zsánerfilmek már inkább az akcióra, a látványra helyezik a hangsúlyt, s így néha elsikkad a lényeg. Akkor pedig inkább egy kifejezetten akciófilmet nézek inkább...

Elég sajátos borító képet választottál, és nem tagadom nagyon ismerős volt valahonnan a férfi, aki a könyved elején szerepel. Ki készítette a képet és milyen szándékkal választottad ezt a karaktert?

A képet én készítettem. Vagyis rajzoltam. Ha a könyv hátoldalán lévő QR kódra kattintasz, akkor megnézheted a rajz kialakításának lépéseit is. 😉 Természetesen előtte több vázlatot is készítettem, de mindegyikbe szerettem volna valami olyan buborékot ábrázolni, amely kemény, rideg hatású, mintha fémből vagy más áthatolhatatlan anyagból készült volna. A végleges verziónál pedig először két embert akartam "belezárni" a felületbe, de aztán végül maradt Bárány József alakja.

Hogy emlékeztet valakire? Nem tudom. Lehet. 🙂 De rengeteg kopasz embert ismerünk, úgyhogy ez bizonyára csak illúzió.

Szerinted a mai világunkban, miért van még helye olyan átveréseknek, amelyeket a közösségmédia oldalakon megtörténhetnek? Elsődlegesen gondolok itt hamis profilokra vagy akár egy pályázat meghirdetésére, amelyre a gyanútlan, még kezdő írók jelentkeznek a siker reményében. Mennyire büntethető ez a fajta visszaélés és milyen módszereket javasolsz egy csaló lefülelésére? Egyáltalán kiszűrhető – e, hogy a valóság alapokon mozgó pályázatokra jelentkeznek-e a leendő szerzők? Te találkoztál már az életben ehhez hasonló esettel? És, ha igen mit tettél vagy tennél ellene?

Az ügyeskedők minden korban „ráhajtottak” a gyanútlan, jóhiszemű áldozatokra. Mivel a rendőrség rettentően túlterhelt és a létszámhiány miatt a "valódi" bűnügyekre is alig marad idő, így a törvény segítségét kérni naiv cselekedet.

A jelen kori csalók kihasználják a közösségi média adta lehetőségeket, hiszen egy kis trükközéssel bármennyi profilt alkothat valaki. A konkrét esetben például, amit az említett kiadóval kapcsolatban átéltem, előfordult olyan, hogy Újév hajnalán, amikor a normális gondolkozású emberek épp a bulizás utóhatásait szenvedik meg, addig az én könyveimet 22 (!) álprofil pontozta le gondosan nagyjából fél óra leforgása alatt a Google Play-en. Tehát, ha az írásból élnék, akkor egész pontosan kárt okozott volna az adott kamuprofil gyáros. Így csak annyit ért el, hogy tartalmat gyártottam az esetből.

Később az egyszerű gyanút egész konkrétan beigazolta az illető ügyetlensége, amikor saját magát buktatta le, amelyet újra csak a nagyvilág elé tártam a blogomban. Azt gondolom, hogy az ilyenek ellen csak ezen a módon lehet harcolni. Persze a valódi világban ehhez jó idegek kellenek, hiszen a kamuprofilos megalázási próbálkozásokon át, a jogi lépések megtételén át igen komoly támadások érhetik az embert. A könyvbeli szereplők is átmentek komoly viszontagságokon, de ahogy őket, úgy engem sem tántorítottak el az események.

Manapság nagy divatja van az úgy nevezett internetes trolloknak. Ez az elnevezés elég groteszk a maga nemében, de tulajdonképpen már sajnos kivédhetetlen a közösségimédia felületeken. Szerinted mi motiválja azokat a személyeket, akik, mások megalázásával próbálják többnek érezni magukat? Egyáltalán szerinted ki az a troll és hogyan védekezhetünk ellenük?

A trollok sok esetben ártalmatlan unatkozók (például a politikai vagy életviteli tanácsokkal foglalkozó kommentfalakon). Őket egyszerűen figyelmen kívül kell hagyni, úgy gondolom.

Akik mások megalázásával próbálják piedesztálra állítani önmagukat, azok nem igazi trollok. Ezek az emberek már minősített pszichopaták. Erre részletesen kitérek a "Buborékember"-ben. Az ezzel foglalkozó rész megírása előtt elég sokat konzultáltam szakmabeli ismerősömmel és ekkor vált világossá csak számomra is a különbség köztük és a "mezei" trollok közt.

Védekezni meglehetősen nehéz ellenük, hiszen olykor ugyanaz az ember mozgat sok tíz karaktert, akik végletekig lojálisak a "gazdájukkal", imádják őt és felnéznek rá.

De legtöbbször éppen ez a vak imádat, illetve a mesterkélt stílus ad okot a gyanakvásra. Ha ilyet tapasztalunk, akkor nyugodtan rá lehet menni arra a vonalra, hogy kamuprofillal társalgunk és ennek megfelelően lehet belekényszeríteni helyzetekbe, ahol esetleg lebuktatja magát. Persze ez elég sok idő lehet.

A könyved tulajdonképpen a saját kiadódon belül jelent meg. Miért érezted azt, hogy szükséges létrehoznod egy magánvállalkozást? Próbálkoztál kiadatni más kiadóknál is vagy rögtön belevágtál ebbe a nem kis projektbe? Milyen nehézségekkel kellett szembenézned a megjelenésig? Egyáltalán szerinted miért érdemes kiadókhoz fordulni? Milyen előnye és hátránya van az ilyen megjelenéseknek?

A magánvállalkozást nem én hoztam létre. Egy ismerősömé, aki konkrétan szerkesztőként, sőt tudtommal főszerkesztőként is dolgozik, dolgozott. A konkrét kiadó létrejöttét a téma indokolta. A megkeresett kiadók, tartva a korábban említett kiadó erkölcstelen és aljas húzásaitól nem merték nyíltan felvállalni a könyvet. Ez rettentően elszomorított, de teljesen megértettem őket.

A saját kiadó felépítése nem egyszerű, de a könyv elkészítéséhez nagyon sokan segítettek, amit itt külön megköszönnék nekik: ki csupán tanácsokkal segített, ki a korrektúrázás, szerkesztés trükkjeiben mutatott utat, de volt, aki a tördelést magyarázta el, illetve olyan kedves ember is akadt, aki a webshopunk GDPR részét nézte át, nehogy azzal támadhassanak be minket. Így összeállt a kiadó és a könyv is.

A nehézségekről: legrosszabb az volt, hogy sokan óvtak a megjelentetéstől, mondván, hogy vehemensebb támadások érnek, mint eddig: feljelentések, ilyesmik. Talán ez volt a legnehezebb. A többi csak munkaigényes volt, nem nehéz.

A kiadókkal úgy általában nincs problémám, bár sok helyütt érzem a "lehúzás" vágyát, illetve néha nevetséges feltételekkel kerestek meg önjelölt "segítők". Ha az ember magának ad ki, akkor ilyesmi értelemszerűen nincs. Az anyagi kockázatvállalás egyébként is jellemző, hiszen ma már talán nem is létezik a klasszikus könyvkiadás, ahol elég volt írni egy jó sztorit és eljuttatni valamely főszerkesztőnek. A nagy kiadók betagozódtak abba a létbe, ami korábban például az amerikai filmiparra volt jellemző: már csak a biztosra, csak a tutira hajtanak, ahol semmi kockázat nincs. Kezdő íróként tehát ők eleve kiesnek.

Az efféle megjelenés hátránya, hogy nem veszik annyira komolyan (holott a jelenlegi kiadók 90% nem más, mint egyszerű magánvállalkozás valami jó fantázianévvel).

Most kicsit személyesebb vizekre eveznénk, ha megended! Mint magánember, hogy éled meg a mai hazai közéletet. Mennyire érzed élhetőnek a folyamatosan emelkedő árakat? Mennyire befolyásol téged a könyvírás terén? Letaglóz vagy inkább merítkezel belőle? Egyáltalán van bármi hatással rád a jelenkori események mind politikai, mind egészségügyileg, elvégre még mindig nem zárult le a COVID kérdését sem?

Mindig izgatott a társadalom működése, belső dinamikája, így természetesen hatással van rám az aktuálpolitika és a hazai közélet is. Anélkül, hogy belemerülnék, nagyon veszélyesnek és helytelennek tartom a magyar belpolitika egypólusúvá válását, ám ennek okai sajnos nem csupán a kormány populizmusában keresendők, hanem az ellenzék inkompetenciájában, erkölcsi erodálódásában is.

Minden drágul, sőt a közeljövőben még durvább mértékű lehet az infláció, ami tovább nehezíti az életünket, egész konkrétan a könyvkiadást is: drágul a gyártás és fogyatkozik a vásárlóképes kereslet, hiszen akinek kenyérre kell a pénz, az nem vesz olvasnivalót.

Jómagam próbálok pragmatikusan hozzáállni a helyzethez, hiszen változtatni nem tudok rajta, így inkább igyekszem sodródni az árral (itt most a szó szoros és átvitt értelmében is). Az írást nem befolyásolja, sőt talán kicsit inspirál is. A "Buborékember"-en kívül főleg sci-fi-t írok, ám ezek a történetek sok esetben csak díszletül szolgálnak egy-egy valós probléma megjelenítéséhez. A most készülő "Paranoidia" a normalitás kérdését járja körül, illetve hogy mindezt hogy befolyásolja a társadalom, illetve korábbi - de még ki nem adott - kisregényem, az "Olasz történet" azt boncolgatja, hogy a robotizáció miként veszi ki a munkásosztály kezéből az érdekérvényesítés lehetőségét.

Az egészségügyet csak megélem, de próbálok nem foglalkozni vele és inkább egészségesen élni. Történetet pedig semmiképp sem kerekítenék például a COVID-ból, mert szerintem mostanság Dunát lehet rekeszteni az ilyesféle sztorikkal.

Gyermekként a legtöbbünknek kimondottan határozott álmai vannak. Egy elképzelés, hogy felnőttként milyen szakmát is szeretnénk majd csinálni. Ennek hátsó forrása többnyire a szülők, nagyszülők életéről vett minta, de mégis ilyenkor még határtalan a képzelet. Te milyen gyermek voltál? Milyen álmokat dédelgettél? Volt-e már akkor esetleg olyan ábrándod, hogy egyszer író leszel?

Rossz, vagyis inkább nehezen kezelhető gyerek voltam állítólag. Ez abból adódott, hogy nagyon jól tanultam, viszont nem voltam hajlandó semmiféle olyan szabályt betartani, amit "illett volna". A tanáraim nem tudtak beskatulyázni, így aztán igazából irányítani, terelni sem. Szóval a szüleimnek nem volt könnyű. Sajnos ez a fajta hozzáállás mostanáig megmaradt, így a környezetemnek sem könnyű.

Egyébként boldog, kiegyensúlyozott családban nőttem fel, a késői Kádár-korszak szokásos problémáit megélve. Sohasem tudtam eldönteni, hogy "mi leszek, ha nagy leszek" - még ma sem - így az életutam meglehetősen kacskaringókkal teli volt. Írni mindig szerettem, de ezt korábban csak saját szórakoztatásomra végeztem. Azzal, hogy kiléptem a fényre, egy újabb, izgalmas világ nyílt meg előttem: a könyvkiadás és az írói társadalom olyan szubkultúrát mutatott be, amelyről olvasóként nem is sejthettem. Érdekes, ugyanakkor néha kicsit lelombozó ...mint amikor rájössz a "varázsló" trükkjére és onnantól már csak egy illuzionista a krapek.

Szoktál-e olvasni, és ha igen, kik azok az írók, szerzők, akiknek a könyveit szívesen veszed kézbe és miért?

Szoktam és szeretek is olvasni, csak mostanság kevés időm van rá. Régen voltak kedvenc íróim, ma már inkább mindenevő lettem. Egy időben elolvastam mindent Ken Follett-től, mert lenyűgözött a részletekbe menő alapossága, ahogy egy-egy témához nyúlt. Aztán, ahogy picit több időm lett, faltam mindent. Mivel izgatnak az okok és előzmények, olyan "műveket" is hajlamos voltam elolvasni, mint a Biblia, Marx írásai, vagy egészen extrém - és sok helyütt tiltott - irodalomként a "Harcom". Úgy gondolom, hogy ezeket muszáj ismernünk ahhoz, hogy megértsük mi miért alakult így, ahogy.

A legutóbbi olvasmányaim az abszolút kortárs, magyar írók könyvei, akik javát csak most ismertem meg, amióta beléptem ebbe a világba. Itt nem mondanék neveket, mert az írók érzékeny emberek, de a lényeg: sok tehetséges szerzővel találkozom.

Család, barátok, hogyan fogadták, hogy könyved jelenik meg? Támogatnak, vagy esetleg nehezményezik?

Először meglepődtek: "te írsz?" Talán ez volt a legjellemzőbb.

De miután felocsúdtak, mindenki nagyon támogatóvá vált. Édesanyámat úgy kellett lefogni, hogy ki ne menjen az utcára méteres molinókkal, hogy a "kisfiam író lett"! ...na persze azért ez nem így volt, de látom rajta, hogy milyen büszke rám.

A párom hasonlóképp támogató, hiszen ő szokta elsőként átolvasni az írásaimat. Nagyon sokat segít, amit próbálok a könyveim elején megköszönni neki.

Ért-e már bármiféle atrocitás a könyved tekintetében. Ugyan még nagyon korai lehet ez a kérdés, de már egy-két blogger, előolvasó véleményezte az adott művet. Milyen érzés, ha kritika éri a könyvedet, ami nem feltétlenül pozitív? Hogyan kezeled ezeket a megnyilvánulásokat? Valamint már fentebb többször emlegettél egy bizonyos kiadót. Nem félsz attól, hogy esetleg hasonlóságot vélnek felfedezni a könyvedben szereplő Éjsötét Kiadó és köztük, amely esetlegesen valami negatív visszavágást, szépen szólva reakciót eredményez? Számítasz-e bármilyen kellemetlenségre?

Kamuprofilos beírogatás jött már a szerzői FB profilomra, de ezt kellő gúnnyal hárítottam, azt hiszem. Egyébként a kritikák eddig jók voltak, akik jeleztek bármit is, azoknak tetszett. Nyilván rengeteg gyermekbetegséggel küzdhet a könyv, hiszen sohasem készítettem még ilyet, így bármennyire is igyekeztem, bizonyára vannak hiányosságai, hibái.

Az építő jellegű kritikát általában jól kezelem, igyekszem tanulni belőle (még akkor is, ha adott esetben karcos stílusban öntik rám).

A korábban említett kiadó sok újdonsággal már nemigen szolgálhat, hiszen egy százharmincötödik álprofilos fenyegetés vagy egy huszadik, ügyfélkapun benyújtott rendőrségi feljelentés nagyjából annyira izgat fel, mint a korábbiak. Természetesen az aljasság tárháza túlmutat az emberi megismerés lehetőségein, így akár kitalálhatnak valami sokadik "poént", de nem vagyok ijedős.

Egyébként pedig mind az Éjsötét Kiadó főszerkesztője, mind pedig a tulajdonosa nárcisztikus pszichopata. Amennyiben ebben bárki magára ismer, hát lelke rajta, az ő dolga.

Mennyire vagy híve a ma már egyre jobban elterjedt E-book könyveknek? Gondoltál-e már rá, hogy így jelenteted meg írásaidat? Szerintem mi az előnye és hátránya ennek a formátumnak?

Kétségtelen előnyük, hogy olcsóbbak, nem kell hozzájuk erdőket kivágni, ám mivel nem anyagiasulnak, a legtöbben nem tekintik őket igazi produktumnak. Amíg a könyvesboltból az átlagember nem lop el egy könyvet, mert erkölcstelennek érezné a tettét, addig egy E-book-ot szemrebbenés nélkül letölt valamelyik torrentoldalról és/vagy átmásolja bárkinek.

Kezdő íróként tehát megvan az előnye, mert ha nem számít belőle bevételre az ember, akkor jó eszköz a marketingre: hamarabb megismerhetik az író nevét.

Sokan nem szeretik, bár jó olvasóval szerintem ugyanolyan jó olvasni, mintha egy nyomtatott könyvet tartanánk a kezünkben.

Egy baráti beszélgetés alkalmával szóba került a téma, ahol valaki azt mondta, hogy az E-book olvasóban nem lehet virágot préselni, illetve az olvasónak nem tesz jót, ha azzal ütik agyon a legyet. 🙂 Ez is szempont.

Van több E-book formátumban megjelent könyvem: a két legismertebb a "Felelőtlen próféta" és "A kártevő". Illetve a Google Play-en fent van néhány ingyenes olvasásra létrehozott rövidebb könyvem is (igaz, jól lepontozva... 😃 )

Milyen zsánerben olvashatunk tőled legközelebb? Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Idén két könyvet szeretnék még megjelentetni. Az egyik a "Paranoidia", amelyet már említettem. Ez egy sci-fi lesz. A másik, amelynek még csak munkacíme van, egy életrajzi ihletésű kalandregény, amely Kolumbiában játszódik majd.

Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook oldalát, ahol sok érdekes információt olvashattok!

A Buborékember című könyvet pedig, a Marsbook Kiadó oldalán tudjátok megrendelni!

Írta: NiKy

Kemendy Júlia Csenge - Az időlátók balladája

 

„[…] ami nem megy, azt nem kell erőltetni, de amit erőltetni akarsz, az biztosan nem fog menni.”

Oh, te jó ég! Ez volt az első mondat, ami elhagyta a számat, miután befejeztem a kötet olvasását. Tudtam, hogy jól ír a szerző, elvégre nem az első olvasásom volt tőle, hiszen idén –nem is olyan régen – volt szerencsém kézbe venni Az ​Anyacsalogató Hadművelet című meseregényét, amit akkor kedvencemmé is fogadtam és azóta is többször eszembe jutott már. Tehát ezek után, amikor abban a megtiszteltetésben lett részem, hogy az írónő felkért előolvasójának, kapva kaptam az alkalmon, és mint gyermek az új játékát, alig vártam, hogy olvashassam új regényét. Ezért először itt is szeretném megköszönni a szerzőnek a lehetőséget, hiszen egy csodálatos utazásra váltott jegyet számomra akaratlanul is. Köszönöm szépen!

Kemendy Júlia Csenge – Az időlátók balladája című ifjúsági regénye 2022 nyarának egyik friss megjelenése lesz, amely a Kalliopé Kiadó gondozásában kerülhet majd a könyvesboltok polcaira. A borító nagyon illik a történethez, hiszen pont annyit árul el a kötetről, amennyi a kíváncsi olvasót még jobban magához vonzza.

Remélem még emlékeztek Arany János híres balladájára? Hogy melyik is ez, oh igen, nekem sem most volt, de Ágnes asszony balladáját nem feledhettem én magam sem. Ennek az alkotásnak nagyon szoros köteléket font az idő húrja ehhez a történethez, amely végül egy felejthetetlen történelmi ifjúsági regényt eredményezett. No, de mit is takar igazán? Mindjárt elmesélem nektek!

Adott két idősík, mely bár százhatvanhét év eltéréssel létezik, mégis komoly kapocs két fiatal életében. Ennek a regénynek az időutazás az egyik központi témája és, hogy ebből mi kerekedik ki, csak az olvasó láthatja…

1853. január 12.-én egy álmos, nyolcéves forma kisfiút kelteget keresztanyja az éj leple alatt, hogy elmenekítse egy nagy tragédia elől. A gyermek ijedelménél csak zavara nagyobb, hiszen szeretett keresztszülője viselkedése megdöbbenti. A helyi templom lesz a közös útjuk célja, hiszen egy átjárón vezet az út a jövőbe. Miksa nem érti miért kellett ide jönniük, de azt tudja, hogy valami baljós esemény közeleg. Az asszony elmondja, amit tudnia kell és útjára indítja a gyermeket egy olyan világba, amely ismeretlen és sötét…

2020. február 1.-én Amália – aki ki nem állhatja, ha így hívják - kedvenc hobbijának hódol éppen, összetört tárgyakat illeszt össze, hogy „balesetük” után újra épen létezhessenek funkciójuknak megfelelően. A leány bár ügyes, mégis igen szerencsétlen az életben. Egy csonka család gyermekeként őrlődik két szülője között, akik rendszeres háborút folytatnak nyílt terepen. A lányka születésnapját ünnepelve reméli, hogy idén csak jobb lesz minden és nem ismétlődik meg a tavalyi óriási veszekedés, vagy mint az előző esztendőkben történtek. Az még hagyján, hogy a szülei így viselkednek, de három legjobb barátnői közül kettő szintén hódol a „parazsat az olajra” csata szellemének. Ráadásul hónapok óta látomások gyötrik, amit nehezen tud elrejteni a kíváncsi szemek elől, hiszen ki hinné el, hogy nem buggyant meg, nem igaz?

Egy gimnázium, némi időutazás, négy lány és egy új fiú igazán üdítő egyenlet, de vajon az eredmény pozitív vagy negatív lesz?

Miksa új iskolába kénytelen járni, hogy megtalálja azt a személyt, aki segíteni fogja őt és végre beteljesíthesse azt az egy feladatot, ami nyolc éven át lebegett szemei előtt. Vajon mi köze van Amáliának ehhez és miért fontos egy bizonyos kötelező olvasmány ehhez?

A sok kérdésre több választ is kaphatsz kedves olvasó, hogy éppen megfelelő lesz-e a számodra, azt eldöntöd majd magad. Egy biztos, aki sír nem biztos, hogy végül nevet, hiszen a nevetés is okozhat könnyeket…

„Mi lenne, ha valahogy legyőzhetnénk a halált? A világ minden idejét megkaphatnánk. A szülők ráérnének játszani a gyerekeikkel, a diákok nem lennének idegbetegek egy-egy dolgozat előtt, és soha nem kellene elválnunk a szeretteinktől. De milyen lenne az örök élet annak, aki éhezik, vagy akit bántanak? Örök szenvedés? És mi lenne a bűnözőkkel? Bármit megtehetnének.”

Hogy őszinte legyek nem erre számítottam, de, hogy mit vártam eredetileg már nem tudom felidézni nektek. Azt tudom, hogy belecsöppentem egy időutazós történetbe, amely örvényszerűen lehúzott magához és nem eresztett. Valahol most is ott kallódok, az idők síkjain, ebben biztos vagyok…

Egyszerűen imádtam a szereplőkkel együtt létezni. Amália számomra sokkalta több volt, mint egy átlagos tinédzser, aki éppen kihúzta a „peches” kártyás szerepét. Különleges volt szeme színei miatt – igen jól olvasod – és azért is, ahogy érzelmileg szépen lassan megnyílt Miksa előtt. És, ha már az úriemberről van szó, nem lettem volna a helyében, de bátorsága és igaz hű szíve megnyitotta az én lelkem kapuját is, hogy belépve együtt létezzünk az idők végtelenjén át. Köszönöm, hogy létezel, még ha csak a lapokon is és elmorzsolok most szemem sarkából egy könnycseppet, mert foglalt vagyok már én is…

A humotr félretéve hálás vagyok az írónőnek, mert bár egyik szemem sír, a másik nevet mégis imádtam ezeket a gyermekeket. Minden karakternek megvolt a maga helye és létjogosultsága, ráadásul vétkeztek, hiszen esendők voltak, mégis sokat fejlődtek.

Események tekintetében egy perc nyugta sincs az olvasónak, hiszen egyik kalamajkából a másikba csöppenünk éppen. Hol a szülőkkel és tanárokkal viaskodunk, hol egy lövöldözésből menekülünk, hol pedig a szívünket próbáljuk csillapítani, mikor egy igézően pofátlan szép szempár ránk tekint… mi ez, ha nem őrület?

„Mindig azt mondta, az elméjével kerekedjen felül az ellenségein, és ne a testi erejével.”

És van egy karakter, aki, bár némiképpen a negatív oldalt képviseli, számomra mégis nagyon kedvelhető volt mindentől függetlenül. Ez a személy fontos üzenetet adott mindenkinek, amely így szólt:

„– Hamis szerető az öröklét, kedves. Eleinte úgy érzed, az egész világ a lábaid előtt hever, megtehetsz bármit, következmények nélkül. Ám eljön az a nap, amikor rájössz, hogy az egész értelmetlen. Nézni, hogy a szeretteidből elkopik az élet, szemükben leáldoz a fény. Mindemellett az életnek kevés értelme van, ha nem fenyeget az elmúlás. Micsoda a kezdet vég nélkül? Mint a céltalan utazás. Minden súlytalanná válik, az ételek íze megszürkül a szádban, a zene zúgássá tompul, a könyvek egyformává silányodnak, a szerelem kiüresedik. Ahhoz, hogy valóban élni tudj, ott kell lebegnie a fejed felett a halál ígéretének.”

Azt gondolom, hogy nem szorul további magyarázatra elvégre, aki érteni akarja, tudja, hogy miről szól ez a „rövid” üzenet.

Viszont mélységesen fel vagyok háborodva. Mégis, hogy lehet így befejezni ezt a könyvet? Igen, kedves írónő, most nagyon kapja össze magát és rögvest mesélje el szépen, hogy hol a folytatás? Gondolkodtam rajta, hogy talán négy olvasás elegendő lesz, mert elsőre majd szívbajt kaptam, hogy így nem érhet véget a történet. De bizony olvashatom én napestétől napnyugtáig, ennek a kötetnek így lett vége… Mit tehetnék, egyelőre elfogadom ezt a tény és nagy őzike szemekkel nézek a távolba, hátha hamarosan olvashatom a folytatást is.

Összességében jól szórakoztam, sokat kacagtam és elszorult a gyomrom is. Aggódtam, szomorkodtam és nagyon szerettem én is. Köszönöm az élményt!

Ajánlom a fiatalságnak, vagy a fiatalnak valló idősebb korosztálynak. Legyél férfi vagy nő, tinédzser vagy éppen egy elsuhanó időutazó, egy biztos: olvasnod kell ezt a történetet! Mert igen, mosolyogni fogsz sokat, de a legfontosabb, hogy átértékeled az életed. Már csak azért is, mert ez a mondat nagyon igaz: „– Amit megtanulsz, azt már senki nem veheti el tőled.” Ezért gondolkodj sokat és olvass, amikor csak teheted!

Remélem kellően felkeltettem az érdeklődésedet, így vegyél magadhoz némi élelmet, és italt az útra, no és ne felejts el a Kalliopé Kiadó weboldalán egy példányt rendelni, hiszen ez az alapja utazásodnak! 

Írta: NiKy

Mátyás B. Ferenc - Időhámozás

 

„nem szenvedek

mégis magyar vagyok

olyan ki használja eszét

ha kiröhögsz veled röhögök

míg eltakar végleg

a kulturális szemét –„

Régóta keresem azon szerzőket, akik munkásságuk által új kapukat nyitnak meg előttem. Legyen az egy olyan műfaj, amely még ismeretlen a számomra, vagy egy olyan költőiség, amelynek üzenetével feltöltekezhetem. Sok alkotás megfordul kezeimben és számos műfajból próbálok merítkezni, de még mindig akad – szerencsére – olyan alkotó, aki képes megszólítani, felemelni. Amikor először veszek kézbe egy ismeretlen költő munkáját, elfog egy bizonyos izgalom, hiszen nagyon szeretném szeretni és nyitott lélekkel várom üzenetét. A mostani kötet is egy ilyen alkotások csokrát takarja, amelyek újdonságként üdvözölték lelkem, de mégis ismerősek voltak a sorok, azonban ezt csak a végén értettem meg.

Mátyás B. Ferenc 1943. augusztus 6-án született Csepelen. Magyar író, költő, aki jelenkorunkban is aktívan alkot az utókor számára. Eddig tizenkilenc könyve látott napvilágot, amelyek közül az utolsó előtti megjelenést olvastam jelen esetben. Az első kiadványa Légyfogás kézzel és csapóval (elbeszélés, 1980) címmel jelent meg. Számos elbeszélés, regény, novella megálmodója, de mégis talán a versekben teljesedik ki igazán. A szerzőről itt olvashatsz többet.

Időhámozás című verseskötete 2020-ban jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában.

A könyv számos témát dolgoz fel különböző merengéseken át, amelyek nagyon őszintén, szinte már sebet ejtően és egyben kendőzetlenül tépik fel az olvasó lelkét. Tulajdonképpen egy confessio-t olvashatunk, amely több oldalról is vizsgálódik, mégis meghagyja a lehetőséget az eltérő véleményre. A versek több rétegből állnak, melyek az idősíkokon át is változnak, hol a történelem véres időszakaiból, hol a mai világ hazug prédikációiból merítkeznek. Szemmel követve az adott kor politikai szennyét, melyért oly sokan az életüket is felteszik, pedig csak kicsit kellene a felszínt megkaparni és máris burjánzásnak indul a mélyen szunnyadó fertőzés.

Több versét is ki tudnám emelni, de én mégis három versrészletet választottam. Mindegyikről elmondható, hogy patetikus, vitriolos és érzelmekben gazdag.

Az első versre azért esett a választásom, mert nagyon mai problémákkal foglalkozik, amelyek bár nincsenek kimondottan felszínre hozva, mégis teljes egészében érhetőek. Fájdalmas volt olvasni akár a legelső sorát is, hiszen minden szava igaz, mégis hittem, hogy tudnom kell, nem csak én képzelgek –e feleslegesen. Döntse ezt el mindenki maga!

„drágul a morzsa

felcsíptem egy fagyott verebet

parányka testéből

vércseppeket csepegtetett

az emlékezet

ha marad kedvem
minden porcikáját elronthatod
nem tervezek semmit
szikrát vetni öreg vagyok
nem harapok
nem kacagok
az is könnytelen
ha sírok

eszem meg/megáll
nem lelkesít sem dús vállalkozó
sem lejárt párttitkár
sem sírjából kirángatott
hol volt hol nem volt
győzedelmes álom király

szegény
szívem furcsán ketyeg
hárítja az érzelmeket
nem ismeri fel
hogy csupán
felet ütő szerkezet mán
a növekvő semmiben –„

A második költeményt igazán a szívembe zártam, mert egy élő, őszinte embert láttam szemeim előtt, aki merte vállalni gondolatait, de mégis fennen hirdette, hogy ő csupán csak annyit tesz, hogy leírja valós vagy vélt gondolatait, amelyek bár egyeznek a sajátommal, mégis fájó pontja volt mindig is lelkemnek. Ezek a sorok talán közvetlenül nekem szólnak, talán mindenkinek, mégis úgy vélem ritkán szembesülünk az ilyen versekkel. Azt is elismerem, hogy megkönnyeztem, mert nagyon mélyen érintettek a leírtak, de remélem, hogy nem csak én vélekedek majd így. Kérlek, hogy olvasd hát figyelmesen!

„miért
rombolod tiszteletemet
mért veszed magadra
nem rád fércelt soraimat
nem dicsérni születtem hatra/vakra
csak hinni becsületem értékrendjébe
lelkem máglyáján is kitartani
belehalni
vélt vagy valós igazamba

bár lelkiismeretünk
egy húron pendül
bocsánatra hiába hívnálak
ha versem megbántott
és szívedben kevert zavart
fordulj más költőhez
hátha szereti a hazugságokat

olvass vagy ne
beláthatod hiába srófolod lángra
barátságomat
minden sorfityingem
független már tőlem
ha szereted
szeret
ám ha megírtam már
elhiheted írva marad
és nem keresi kedvedet

*nem magamért mondok igazat
csupán vénülök
vár a nagy árva semmi
életem halálkörzetében már
fölösleges lenne hazudni
vagy merni-„

A harmadik alkotás pedig a legnagyobb kedvencem, mert itt megelevenedik a természet is, ahol a költő lelke eggyé válva szirmaira bomlik. Minden szirom egy nagy sóhaj, ami feltör a sorok által és itt érződik igazán, hogy milyen mély érzésű költővel is van dolga az olvasónak! Íme, hát:

„ha történik valami
csupán ébredészavar még
dermedt tetszhalott a kert
orra csöpög a napnak
sáros a vidék

a gondolatok is harapnak
felhőbundában pityereg az ég
nem zörög a nedves avar
meg/megrebben a hajnali berek
vackában a szarvasgomba
illatát visszatartva
pityereg

fázom én is
használt sóhajok
dideregnek ágyam bugyrában
a napfény függönycsapdában dereng
lelkem is remeg hát dideregtetem
rágás nélkül nyelem kristályosodó
leheletem

bár nyár van
vagy ősz vagy tél
vagy olyan évszak
melyet nem jelzünk
talán fel sem ismerünk már
valahogy mégis csak hideget érzek
alig akad forró jótét lélek
puszta a határ

boldogan írnék mégis nektek
de lassan leomlok
mint az örökösen utamat álló falak
a csillagok is elhalványulnak fölöttem
mint a komlóval mérgezett halak –„

Azt hiszem, hogy nem kell különösebben magasztos szavakat használnom ahhoz, hogy megértessem mindenkivel, hogy mennyire feldúltak a fenti sorok. Aki kicsit is empatikusan tekint a világra, annak nem kell semmilyen magyarázat arra, hogy a költő miképpen szemléli mai korunkat és miért hirdeti mondanivalóját a kés élével vágott sorokkal. Mert őszintének lenni ma már igazi kincs, hazug szép szavakat hallani nem merészség, hanem önbecsapás vagy gyávaság. Ez a picike versrészlet a bizonyítéka:

„(abban az időben
amikor a kultúra még értékrendű volt
s nem megélhetési ön/talpnyalatás
szép álruhában válogatott személyes
érdekek radírgumijával lopták
értékeinket letiltásra edzett
robotizált cenzoremberek)”

Összességében egy csodálatos verseskötetet vehettem kézbe, amitől nagyon fáj a lelkem, mégis boldog vagyok. Olyan írásokat olvashattam, amelyeket akár én is gondolhatok. Szembe mertem nézni a költővel, önmagammal és a világgal is egyetemben, és végül letöröltem utolsó könnycseppjeimet is, hogy mosolyogva tehessem a könyvespolcom egyik rekeszébe.

Ajánlom minden olyan olvasónak, aki nyitott az igaz szóra, hisz még a világ csodáiban, mégsem dugja fejét a homokba. Mert ez a versrészlet a legigazabb:

„… ki verset olvas
nem rettegi önmagát
lelki/vakságba aligha
dermed körötte a világ-„

Amennyiben te is elmerülnél, a költő versei által teremtett világban, nem kell mást tenned, mint a Napkút Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy