Régóta keresem azon szerzőket, akik munkásságuk által új
kapukat nyitnak meg előttem. Legyen az egy olyan műfaj, amely még ismeretlen a
számomra, vagy egy olyan költőiség, amelynek üzenetével feltöltekezhetem. Sok
alkotás megfordul kezeimben és számos műfajból próbálok merítkezni, de még
mindig akad – szerencsére – olyan alkotó, aki képes megszólítani, felemelni.
Amikor először veszek kézbe egy ismeretlen költő munkáját, elfog egy bizonyos
izgalom, hiszen nagyon szeretném szeretni és nyitott lélekkel várom üzenetét. A
mostani kötet is egy ilyen alkotások csokrát takarja, amelyek újdonságként
üdvözölték lelkem, de mégis ismerősek voltak a sorok, azonban ezt csak a végén
értettem meg.
Időhámozás című verseskötete 2020-ban jelent meg a Napkút
Kiadó gondozásában.
A könyv számos témát dolgoz fel különböző merengéseken át,
amelyek nagyon őszintén, szinte már sebet ejtően és egyben kendőzetlenül tépik
fel az olvasó lelkét. Tulajdonképpen egy confessio-t olvashatunk, amely több
oldalról is vizsgálódik, mégis meghagyja a lehetőséget az eltérő véleményre. A
versek több rétegből állnak, melyek az idősíkokon át is változnak, hol a
történelem véres időszakaiból, hol a mai világ hazug prédikációiból merítkeznek.
Szemmel követve az adott kor politikai szennyét, melyért oly sokan az életüket
is felteszik, pedig csak kicsit kellene a felszínt megkaparni és máris
burjánzásnak indul a mélyen szunnyadó fertőzés.
Több versét is ki tudnám emelni, de én mégis három versrészletet
választottam. Mindegyikről elmondható, hogy patetikus, vitriolos és érzelmekben
gazdag.
Az első versre azért esett a választásom, mert nagyon mai
problémákkal foglalkozik, amelyek bár nincsenek kimondottan felszínre hozva,
mégis teljes egészében érhetőek. Fájdalmas volt olvasni akár a legelső sorát
is, hiszen minden szava igaz, mégis hittem, hogy tudnom kell, nem csak én
képzelgek –e feleslegesen. Döntse ezt el mindenki maga!
ha marad kedvem
minden porcikáját elronthatod
nem tervezek semmit
szikrát vetni öreg vagyok
nem harapok
nem kacagok
az is könnytelen
ha sírok
eszem meg/megáll
nem lelkesít sem dús vállalkozó
sem lejárt párttitkár
sem sírjából kirángatott
hol volt hol nem volt
győzedelmes álom király
szegény
szívem furcsán ketyeg
hárítja az érzelmeket
nem ismeri fel
hogy csupán
felet ütő szerkezet mán
a növekvő semmiben –„
A második költeményt igazán a szívembe zártam, mert egy élő,
őszinte embert láttam szemeim előtt, aki merte vállalni gondolatait, de mégis
fennen hirdette, hogy ő csupán csak annyit tesz, hogy leírja valós vagy vélt
gondolatait, amelyek bár egyeznek a sajátommal, mégis fájó pontja volt mindig
is lelkemnek. Ezek a sorok talán közvetlenül nekem szólnak, talán mindenkinek,
mégis úgy vélem ritkán szembesülünk az ilyen versekkel. Azt is elismerem, hogy
megkönnyeztem, mert nagyon mélyen érintettek a leírtak, de remélem, hogy nem
csak én vélekedek majd így. Kérlek, hogy olvasd hát figyelmesen!
„miért
rombolod tiszteletemet
mért veszed magadra
nem rád fércelt soraimat
nem dicsérni születtem hatra/vakra
csak hinni becsületem értékrendjébe
lelkem máglyáján is kitartani
belehalni
vélt vagy valós igazamba
bár lelkiismeretünk
egy húron pendül
bocsánatra hiába hívnálak
ha versem megbántott
és szívedben kevert zavart
fordulj más költőhez
hátha szereti a hazugságokat
olvass vagy ne
beláthatod hiába srófolod lángra
barátságomat
minden sorfityingem
független már tőlem
ha szereted
szeret
ám ha megírtam már
elhiheted írva marad
és nem keresi kedvedet
*nem magamért mondok igazat
csupán vénülök
vár a nagy árva semmi
életem halálkörzetében már
fölösleges lenne hazudni
vagy merni-„
A harmadik alkotás pedig a legnagyobb kedvencem, mert itt
megelevenedik a természet is, ahol a költő lelke eggyé válva szirmaira bomlik.
Minden szirom egy nagy sóhaj, ami feltör a sorok által és itt érződik igazán,
hogy milyen mély érzésű költővel is van dolga az olvasónak! Íme, hát:
„ha történik valami
csupán ébredészavar még
dermedt tetszhalott a kert
orra csöpög a napnak
sáros a vidék
a gondolatok is harapnak
felhőbundában pityereg az ég
nem zörög a nedves avar
meg/megrebben a hajnali berek
vackában a szarvasgomba
illatát visszatartva
pityereg
fázom én is
használt sóhajok
dideregnek ágyam bugyrában
a napfény függönycsapdában dereng
lelkem is remeg hát dideregtetem
rágás nélkül nyelem kristályosodó
leheletem
bár nyár van
vagy ősz vagy tél
vagy olyan évszak
melyet nem jelzünk
talán fel sem ismerünk már
valahogy mégis csak hideget érzek
alig akad forró jótét lélek
puszta a határ
boldogan írnék mégis nektek
de lassan leomlok
mint az örökösen utamat álló falak
a csillagok is elhalványulnak fölöttem
mint a komlóval mérgezett halak –„
Azt hiszem, hogy nem kell különösebben magasztos szavakat
használnom ahhoz, hogy megértessem mindenkivel, hogy mennyire feldúltak a fenti
sorok. Aki kicsit is empatikusan tekint a világra, annak nem kell semmilyen
magyarázat arra, hogy a költő miképpen szemléli mai korunkat és miért hirdeti
mondanivalóját a kés élével vágott sorokkal. Mert őszintének lenni ma már igazi
kincs, hazug szép szavakat hallani nem merészség, hanem önbecsapás vagy
gyávaság. Ez a picike versrészlet a bizonyítéka:
„(abban az időben
amikor a kultúra még értékrendű volt
s nem megélhetési ön/talpnyalatás
szép álruhában válogatott személyes
érdekek radírgumijával lopták
értékeinket letiltásra edzett
robotizált cenzoremberek)”
Összességében egy csodálatos verseskötetet vehettem kézbe,
amitől nagyon fáj a lelkem, mégis boldog vagyok. Olyan írásokat olvashattam,
amelyeket akár én is gondolhatok. Szembe mertem nézni a költővel, önmagammal és
a világgal is egyetemben, és végül letöröltem utolsó könnycseppjeimet is, hogy
mosolyogva tehessem a könyvespolcom egyik rekeszébe.
Ajánlom minden olyan olvasónak, aki nyitott az igaz szóra,
hisz még a világ csodáiban, mégsem dugja fejét a homokba. Mert ez a versrészlet
a legigazabb:
„… ki verset olvas
nem rettegi önmagát
lelki/vakságba aligha
dermed körötte a világ-„
Amennyiben te is elmerülnél, a költő versei által teremtett
világban, nem kell mást tenned, mint a Napkút Kiadó weboldalára ellátogatnod.
Írta: NiKy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése