Josza Buszon - 120 haiku

 

„Tó és a folyó

egymásba feledkeztek

zápor idején”

Most már biztos vagyok abban, hogy a költészet eme ágazata is hatalmas kedvencemmé vált az évek alatt. Amikor ezeket az apró, de mégis annál nagyobb érzelmeket tükröző sorokat olvasom, mindig úgy érzem, hogy egy kincsre leltem általuk. Megbékélve az adott helyzetemmel, a világgal és önmagammal is egyaránt. Mert ezekben a sorokban benne van a költő lelkének egy pici lenyomata, az én lelkem éppen aktuális árnyalata és a költészet határtalansága, amelynek egyenlete egy visszafordíthatatlan változást idéz elő bennem. Minden haikuköltő egy varázsló is egyben, legyen az a régmúlt vagy a jelen nagy alakja, mindegyik kapott egy varázspálcát és csak rajtuk múlik, hogy mit kezdenek vele. Szerencsére a múltban alkotó nagy varázslók munkássága fentmaradt az utókor számára, hogy minden befogadó lélek rálelhessen a maga kedvencére és vissza-visszatérve elmerülhessen ebben a csodálatos világban.

A Napkút kiadó sajátos sorozatába tartoznak az egy címet viselő 120 haiku alkotások, amelyek mindig egy aktuális szerzőt emelnek ki költeményeik által. Jelen esetben Josza Buszon nevével ismerkedhet meg az olvasó. Ráadásul minden kötet egy sajátos fordítói nyelvezettel dicsekszik, amely még jobban kiemeli a kötet fényét és ezt ismételten Czifra Adrienn munkájának köszönhetjük.

Josza Buszon másnéven Josza no Buszon ( 1716. Szeccu tartomány – 1784. január 17. Kiotó prefektúra, Japán) japán haiku-költő és festő, az Edo-kor egyik legnagyobb költőjeként tartják számon. Róla itt tudhatsz meg többet.

A 120 haiku című könyv 2021-ben jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában. A borítót Utagava Hirosige (1797-1858) fametszetének felhasználásával Bobek Attila tervezte.  A borítón szereplő tájképet pedig Josza Buszon tanítványa, Macumura Gosun (1752-1811) festette.

Ha van köztetek olyan, aki már kézbe vette az eddig megjelent két könyv bármelyikét, annak nem lesz újdonság a mostani szerkezeti felosztás, hiszen itt is a négy évszakra osztható a könyv. Minden időszak egy-egy érzelmi szintet jelöl, amelyek egy egységként érzékelhetőek. Minden alkotás kimagasló a maga nemében, én mégis négy kedvencet választottam, amely jól mutatja az adott időszak pompáját és árnyoldalát is egyetemben.

Az első, amellyel rögtön megismerkedünk a Tavasz. Az élet újrakezdése, a természet ébredezése. Az állatok „téli álom” utáni ébredése, tulajdonképpen egy új élet csírája serken ebben a szakaszban.

„Szilvavirág hullt,

magányban fagyoskodik

a szomorúfűz”

A Nyár már az önfeledtség és boldogság időszaka. A meleg üdítően hat a lélekre és a természetre egyaránt. Egy kellemes nyári zápor frissítője után, a meleg szellő simogatása által szinte szárnyra kap minden élő és tán holt is, hiszen ilyenkor a teljességé a főszerep.

„Időm múlatom –

ecset helyett fűszállal

festem legyezőm”

Az Ősz már némiképpen a búcsú ideje, de még minden zsizseg, hiszen a természetben élők felkészülnek a fagyos télre, elemózsiát gyűjtenek és meleg fészket készítenek. Míg a növények ezer színben pompáznak, addig az emberi lélek feltöltekezik a látvánnyal, a mennyei illatokkal és elfogadja, hogy lassan itt a csendesség időszaka.

„Ni, egy kis róka

bújócskázik tán velem

őszirózsák közt”

És végül elérkezett a Tél, fehér köpenyt húz magára a világ. A táj kopár, bár selymesen csillogó, hiszen a fehér lepelre hulló napsütés meg-megcsillan a zord idő ellenére is. A világ álmos és lassú, bár a felszín alatt vannak népek, kik most is szorgalmasan élik a hétköznapjaikat. Az emberi szív elfogadja ezt az állapotot és elgondolkodik az eltelt időszak múlandóságán, az életében megélt vagy éppen elkerült pillanatokon, eseményeken. Ahogy a világ lenyugszik, úgy éled a remény az újdonság iránt, de még ki kell „pihenni” az eltelt időszakot.

„Hangtalan kopog,

mohát áztat az eső,

felsejlik a múlt”

Azt hiszem ez a könyv is méltó helye lesz a szívemben, a lelkemben és a polcomon egyaránt. Sokáig olvastam, hagytam ülepedni, megérni egy-egy alkotás üzenetét és mégis úgy éreztem többször is, hogy még sokszor kézbe kell vennem, mert, ahogy idősödöm én magam is, úgy változik majd a költemények jelentése. Ahogy mondani szoktam: „megérik” a lelkemmel együtt.

Ajánlom a könyvet a költészet szerelmeseinek, főleg aki nyitott a haikuk világára, elvégre ezek az apró csodák teszik teljessé egy nehezebb napunkat, mikor a lelkünk szárnyat növeszthet és a gondolatokkal együtt dimenziókon át repülhet. Csodálatos és egyben nagyon igaz ez az alkotás is:

„Ó, bár feledné

vén fejem a szerelmet…

Potyog az eső”

Amennyiben ezek után nyitott vagy a könyv elolvasására, nem kell mást tenned, mint a Napkút Kiadó weboldalára ellátogatnod!

Írta: NiKy