Győri László - A kis ebihal

 

„Csak az ember változik, lesz jóvá, gonosszá, lesz csecsemőből bankár, munkanélküli, hajléktalan.”

Kicsit úgy érzem, hogy eltévelyegtem, ami eme kötetet illeti, ugyanis meg voltam győződve róla, hogy valami mesét fogok olvasni. Igen, talán naivságomat azzal is magyarázhatom, hogy a borító megtévesztett, de talán nem lennék teljesen őszinte, ugyanis vágytam valószínű mélyen ott belül erre a formációra. Miután megállapítottam tévedésemet, már felengedett bennem egy bizonyos feszültség, és elmerülhettem egy igen csak szokatlan vallomásban.

Győri László szerző munkássága már ismerős volt a számomra, elvégre még 2020-ban volt szerencsém kézbe venni Éjszakai híd című verseskötetét, amely akkor ámulatba ejtett és nem eresztett azóta sem. Polcom egyik büszke tagja, így mikor felismertem a nevét egy nagy mosollyal az arcomon kezdtem olvasni eme cseppnyi kötetet.

A borítóról még annyit írnék, hogy Buzási Viktória munkáját dicséri, ahogy a könyvben elszórtan található illusztrációk is. Nagyon „családias” érzést keltettek mondanom sem kell, de persze ettől még nem lett volna ilyen hatással rám a történet.

Milyen is a boldog és büszke nagyszülő? Teszem fel rögtön a kérdést. Nos, biztosan nem olyan, aki tollat ragad, és áhítatos szöveget formál az unoka születésétől kezdve egészen a gyermek serdülővé válásáig. No, már most ez történt, hiszen a szerző minden szeretetét, örömét és büszkeségét papírra vetette. Nagyszülőnek lenni sokszor nehéz feladat, hiszen nem elég szeretni és büszkén mutogatni minden érdeklődő és kevésbé figyelő rokonnak, szomszédnak, ismerősnek az unokáról készült fotókat. Bizony el is kell rontani mindazt, amit a szülők a hétköznapokban tanítottak. Mert ugye a szigorúság nem a nagyszülők dolga, az maradjon meg az utódoknak, akik persze rendre morgolódnak, hogy megint kezdhetnek mindent újra. De ez így van rendjén, hiszen ezt tapasztalták anno a felmenők is, és míg világ a világ valószínű ez a bejáratott folyamat fenn is marad.

„(…) először fogtam föl igazán, hogy nagyapának lenni csakugyan öröm, s ha közben egy-egy rettenetes betegség ér, akkor gyógyír, vígasz. Kirügyezett az ágacska ágacskája, amelyet közönségesen unokának hívnak. Szeretnék valami szebb, jobb nevet találni rá, de hát ennyi a nyelv, nem lehet eltérni tőle, különben senki sem érti, az unoka tehát unoka, nem egyéb. Milliószámra teremnek, és milliószámra lesznek az apákból nagyapák. Nekik írom, hogy tudják: nagyapának lenni jó dolog, a csecsemőknek, hogy tudják, unokának lenni szép küldetés. A nagyanyák se térjenek ki előlem, ezek a följegyzések nekik is szólnak. Merengjenek és nevessenek, ha olyan erdei tisztásra lépnek, ahol bugyogni kezd a jókedv. A csecsemő ugyanis csupa móka, a karjai úgy csapdosnak összevissza, mint egy bohócé, a szeme olyan ravaszkás, hogy sosem tudod, mit olvashatsz ki belőle. Csak mókásan érdemes a kis ebihalról írni; jókedvűen, mert minden íze csupa játék, miközben teljes erővel fúrja előre magát az életbe.”

Azt kell, hogy írjam meglepően kellemeset csalódtam, pedig ahogy az elején írtam, nem egészen erre számítottam. A szerző nagyon jó humorral tálalta gondolatait, amelyek néhol ugyan furcsaságokká nőték ki magukat, de ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzek bárkit-e téren! A gyerekről olvasni mosolyogtató volt, de eközben felsejlik a múlt, láthatjuk, ahogy a szerző visszaemlékezik saját életének fonákjára. Amikor még ő maga is ifjú volt és merész, majdan a szerelem perzselő lángja eltalálta szívét és végül elvette kedvesét. Megérkezett az első gyermek is és végül a családba érkeztek sorra az utódok is. Ez az élet valódi forrása, ahol generációk örökítik át egymás szokásait, legyen az jó vagy éppen rossz, de szeretettel és törődéssel nevelve a következő nemzedéket is.

„-Kis ebihal! – szalad ki a számon.
Amire a nagyanyja kellőképpen megsértődik.
-Te meg vén varangy vagy!”

Talán egyetlen kellemetlenség ért a kötet olvasása közben, mégpedig a felfedezés, miszerint nem az első gyermeknek szól ez a kis iromány. Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon miért történhetett ez, vagy csupán éppen most érte el a szerzőt az ihletés szele! Ettől függetlenül jó érzés volt elmerülni és sajnos túl hamar vége ért ez a kis kaland.

Összességében kellemes olvasmányban volt részem, amely az alkotó csalhatatlan és egyedi stílusával egy igazi csemege volt a lelkemnek.

Ajánlom a könyvet nemtől és kortól függetlenül, hiszen egy rövid kikapcsolódás erejéig feltöltekezhetünk és bizony még a humort is szeretettel kapjuk. Ha pedig él még nagyszülőtök, akkor öleljétek jó szorosan magatokhoz, hiszen egy kincs ezen a széles világon.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Napkút Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy