Egressy Zoltán - A virágot jelentő deszkák

 

„Ahhoz, hogy az ember tudjon valamit, kellő mennyiségű energiát kell befektetni.”

 

 

Még mindig nagyon kacagok, pedig már tegnap befejeztem a könyvet. Ugyanis vannak azok a bizonyos történetek, amelyek még olvasásom után is velem maradnak, igaz mindig más okból. Jelen esetben egy nagyon vegyes olvasási élményen vagyok túl, de mielőtt ebbe belemennék, szeretném elmesélni nektek, hogy miképpen is állok a gördeszkázáshoz. Hogy mi köze ennek a kötethez? Oh, nagyon is sok, ugyanis az alapsztoriban ennek a tevékenységnek van a főszerepe.

Nos, hogy rövid legyek –tőlem szokatlan módon- a gördeszka sosem volt a szívem csücske, pedig még csak ki sem próbáltam. Ellenben az általános iskolai éveimben az osztálytársaim körében nagyon menőnek számított, ha valaki így járt iskolába. A gondom csupán annyi, hogy borzasztó zajos. Ellenben a pozitívuma mindenképpen a látvány, ahogy a fiatalok ügyesebbnél-ügyesebb trükköket alkalmaznak. Szóval részben megértem a könyvben szereplő felnőtteket, de megint előre szaladtam.

Egressy Zoltán József Attila – díjas magyar író, költő, akinek számos kiváló regényt köszönhetünk. Ilyenek többek között a Szarvas a ködben vagy a Százezer eperfa című alkotásai. Gyermekirodalom tekintetében már két könyvet is megálmodott a kisebbeknek, amelyek a Piszke papa meséi címet kapták. Első ifjúsági regénye viszont jelen esetben A virágot jelentő deszkák címmel 2022 egyik újdonságaként került a hazai piacra, amelyet a Móra Kiadó gondozásának köszönhetünk.

A cím elsőre nekem is furcsán hangzott, de a kötet végére bizony nagyon is megértettem, sőt fel is kacagtam. Nem is lehetett volna találóbb nevet adni eme kiadványnak, rádadásul Szabó-Nyulász Melinda illusztrációi még fergetegesebbé tették az amúgy sem unalmas történetet.

Adott négy fiatal suhanc, akik a gördeszka királyaiként minden nap a helyi lakótelepen bosszantják az ott élőket. Különösen Tücsi bácsit és Pölö nénit. Az előbbi közösképviselőként, míg az utóbbi egy „kedves”, de annál kíváncsibb lakóként harcol a „baromarcúak” ellen. Igen ezt a gúnynevet kapták a fiúk, hiszen a napi háromszoros intelem sem hat rájuk soha, ráadásul Pölö néni új tudománya – az ecetes, fokhagymás víz – sem árthat nekik, főleg, ha csak más kap ebből az égi áldásból rendszeresen. A két felnőtt egymáshoz való viszonya sem probléma mentes, elvégre az asszonyi érzelmeknek igazán nehéz ellenállni… vagy mégsem?

Ugyanezen a téren bandáznak a Viráglányok is, akik a nevük után egy csapatot alkotnak. Bár lenne egy negyedik leányka is, de ő sajnos bármennyre is helyes és megfelelne a csapat szigorú szabályainak – nem kerülhet be, pedig milyen jó lenne.

Természetesen a két banda között óriási harcok és pimaszkodások húzódnak meg, pedig néha-néha a hormonok is közrejátszanak.

Az egész kálvária végül odáig fajul, hogy a felnőttek egy igazán komoly tervet eszelnek ki. Majd ők megmutatják, hogy kikkel kezdtek ki a suhancok! Eközben pedig a két csapat között is elindul egy igazi verseny, amelynek tétje talán mindenkit igazán meglephet!

Tudom, hogy egy ízig-vérig ifjúsági könyvet vettem kézbe, amely tele van poénokkal, nagyon mai problémákkal és szlengekkel, de őszintén szólva az elején nagyon nem tetszett Tücsi bácsi viselkedése és kimondottan irritált a „baromarcúak” kifejezés is. Valahogy nem fér össze számomra ez a fajta trágárság az ifi regényekkel. Ugyanakkor a végére megszoktam és végül teljesen elengedtem.

Karakterek tekintetében szerettem a fiúkkal és a lányokkal is egyaránt „bandázni”, valahogy természetes volt ez a macska-egér játék és nagyon jól szórakoztam a felnőttek puffogásán is.

Azt kell, hogy írjam tényleg nagyon mai a történet, csupa olyan problémával, amely bármelyikünk gyermekével, vagy körülöttünk lévő fiatalokkal is megeshet. Jó volt beleilleszkedni ezen gyermekek szemszögébe és éppen aktuálisan pimaszkodni a felnőttekkel.

A könyv üzenete is elég aktuális, ráadásul jó megoldásokat kínál akaratlanul is.

A kötet vége ugyan meglepett, de talán ez volt az egész őrület legjobb lezárása.

Azt kell, hogy írjam egy estés szórakozásnak tökéletes volt, de valószínű nem fogom újra kézbe venni.

Ajánlom kortól és nemtől függetlenül, mert ebben a történetben mindenki megleli önmagát és a remek szórakozásnak nincs korosztályos határa. Kalandra fel!

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Móra Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy