Ferger Annamária - Néma ölelés

 

„Elég egy kis papír s egy kis gyufa,

Ezekből egy pici tűz, melynek parazsa

Magasba száll. A szikra életet ad a tűznek,

A tűz pedig fészket készít a meleg reménynek.

Ne félj tüzet rakni, hisz’ álmodni sem fél az ember,

S bár az árnyékok mindig a háttérben lesznek,

Szemedet a lángokra vesd, abból gyűjts erőt:

Így alakíthatod könnyedén a reményteljes jövőt.”

Évek óta nagy figyelmet fordítok a versek és haikuk szerzőire és most ismételten ráléptem erre az ingoványos útra. A mai kortárs szerzők érzelmeit tapasztalataim szerint még nehezebb értelmezni és tulajdonképpen többszöri olvasásukat követően is mindig fedezek fel újdonságot egy adott mű tekintetében. Ez a méltatásom jelen esetben attól is nehezebb a számomra, hogy személyes okokból kiindulva, nem túl pozitívan álltam neki az olvasásnak, de végül elszállt ennek a gondolatiságnak minden negatív mozzanata és csak a döbbenet és öröm maradt meg bennem.

Ferger Annamária – Néma ölelés című verseskötete 2022 újdonságainak egyike, amely a NewLine Kiadó gondozásában jelent meg. Az írónőtől már több alkotást is volt szerencsém kézbe venni, kedve első verseskötetével (Néma utazás), amely a mostani versek „testvére” is, vagy elődje úgymond. Az akkori élményem meghatározó volt a további éveimre, mert nagyon sokat kaptam általa. Annak a borítóját, bár megcsodáltam, de el is feledtem, míg a mostani köteté megfogó, megnyugtató és ad egy bizonyos tisztaság képzetet, hiszen a hattyú többek között ennek a jelképe is egyben. Ami a kép szépségét illeti, már meg sem lepődöm, hiszen nem először csodálom meg Ashley Redwood munkáját és valószínűleg nem is utoljára teszem.

Ebben a kötetben már egy sokkal érettebb személyiség bontja szirmaira életét, gondolatiságát, szerelmét. Míg az elsőben egy szárnyait bontogató költői lélek mutatkozott meg, itt már egy sokat megélt és egyben révbe is ért nő adja át rímekbe foglalva a fent említetteket.

A kötet két részre bontható. Bár ez a duál nincs határozottan elkülönítve egymástól, mégis eltérnek nemcsak műfajilag, de tematikailag is. A vers és haikuk ugyan egy nagy család „gyermekei”, amelyek a költő élményanyagából születnek meg, mégis eltérnek szerkezetileg és tulajdonképpen mondanivaló tekintetében is. Bár az előbbi szerelmese vagyok, mégis a haikuk nagy alkotói közül is többet megszerettem az évek folyamán. Ebben az esetben a szerző nagyon ügyesen vegyíti ezt a két verselést és azt kell, hogy írjam, hogy tulajdonképpen egy csodás érzést és stílust kölcsönöz a kötetnek.

Tematikailag sokrétű szintén, hiszen a veszteségtől kezdve, egy szerelmes asszony révbeéréséig, az élet apró – cseprő pillanatain át mindent megtalál a kedves olvasó. Kinek mi kell ahhoz, hogy igazán belesimuljon egy adott versbe, eltérő, de összeségében hiszem, hogy mindenki megtalálja a maga igényét egy – egy költemény olvasása közben.

Számomra három kiemelkedő is akadt, bár nehéz volt a választás, hiszen több olyan szerzeményt is találtam, amit többször is újra olvastam. Ezek közül mégis ezeket a költeményeket éreztem igazán közel magamhoz és ezért egy kis „ízelítő” gyanánt meg szeretném mutatni nektek!

„Apró cseppek kopognak az aszfalton:
Ezernyi könny a kiszáradt arcokon.
Még a díszes tasak is megsebez,
Mikor kinyitjuk, felfedezve, mit rejteget.

Van, hogy nehéz… más szemébe nézni,
Látni a fájdalmat a mélyén égni.
Mert két izzó tekintet tükröt mutat:
Kényszerít, hogy magunkba nézzünk. Kutat.

Minden, mi történik, lenyomatot képez,
Majd a szívünkben egy új dalra ébred.
Ami néha szomorú, néha meghitten andalog.
Boldog pillanatok azok, mit másoknak adhattok.”

A második:

„Szürke némaság, kopogó cipő az utca kövén,
Halk sóhajként fúj a viharhírnök: a szél.
Zizegnek a levelek, így jelzik, hogy fáznak,
Míg roppanó gallyak állnak háttal a világnak.
Ők meg nem törnek. Majd eltöri őket a dúló vihar,
Gyenge kezecskéjük az utolsó percig is kitart.
A levelek gyengék, mégis harcba szállnak,
Összefogva kavarognak, együtt támadnak.
Bár megtépázva landolnak, de színt hagynak a földön,
Az elmúlást hirdetik. A kép szemkápráztató gyönyör,
Mit esőkönny áztat. A vihar már el is vonul…
Értelme sem volt talán. Arcom elkomorul.
Szenvedő levelek, letört faágak.
Eljöttél, Ősz, de én már vártalak.”

És a harmadik:

„ Nem érdekel már mások ezer gondja,
Mikor a sajátom is kedvemet rontja.
A magad fájdalmát ne vetítsd ki másra,
Keresd, ki alólad a padlót kirántja…

Elég! Az élet sok lehetőséget kínált,
De nem tűröm, hogy életem bíráld!
A szálkát piszkáld csak más szemében,
Nem leszek tovább dallam a zenédben!”

Amit pedig külön ki szeretnék emelni, az a tiszta természet és virágok szeretete. A szerző többször is visszatér a különböző természet adta jelenségekre, élőlényekre. A virágok szeretete szinte kikandikál a lapokból és az általuk megihletett sorok felpezsdítik az olvasói lelkeket. Ebből is hoztam egy személyes kedvencet! Kérlek, hogy olvassátok figyelmesen!

„Egy pitypang egy-egy magja
A szél hátán hordja álmát,
A maga láthatatlan útján halad,
Bevégezni kívánja vágyát.

Kavarog a levegőben, felkapja a szél,
Aztán újra landol – a kurdarc fenekén.
Álmot hordó kis magocska: gyönyörű lebegés,
Ide-oda táncol, s nem ismer feledést.”

Összességében ez a verseskötet egy mély benyomást hagyott bennem, amely pont a megfelelő időben érkezett el hozzám. Ezt a fajta megrázó, de mégis felemelő érzést utoljára Gazi Béla – Pillanatok című versesköteténél éreztem még évekkel ezelőtt. Talán pont jó okkal, hiszen e két szerző valami elképesztő könnyű és tiszta fátylat borított a lelkemre, amelyen át másképpen szemléltem a környezetem és békére leltem egy kis időre.

Ajánlom a versek szerelmeseinek ezt a kötetet is, elvégre egy kortárs szerző kiemelkedő sorait olvashatja mindenki. Ráadásul a témakörök sokszínűségével egy igazán különleges életadta palettát kapnak mindazok, akik nyitott lélekkel olvassák a költőnő sorait. Számomra ismételten nagy kedvenc lett és elismerem költőisége gazdagságát!

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a NewLine Kiadó oldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy