F. Várkonyi Zsuzsa - Férfiidők lányregénye

 

„(…) amit nem mondasz, azt sosem bánhatod meg.”

Mostanában egyre több olyan könyvet veszek kézbe, amely kimondottan embersorsokat állít középpontjába. Ez többnyire nem tudatos választás, mégis kezdek komfortosan mozogni a témában, aminek igen csak nagy szükségét érzem most. A korszak is meghatározó, hiszen mindig valamilyen forrásból a háborúkhoz köthető, ezen belül is inkább a II. világháború borzalmait eleveníti fel. Így nem olyan meglepő, hogy immáron sokadszorra is egy hasonló idősíkban mozgó könyvet választottam olvasmányomként.

F. Várkonyi Zsuzsa író és pszichológus. Elsődlegesen pszichológiai témakörökben publikált könyveket, amelyek közül az egyik legismertebb kötete, az először 1999-ben megjelent, majd azóta több utónyomást megélt Tanulom magam című alkotása. Ezen felül számos hasonló témában jelentek meg könyvei és legutóbb pedig egy szépirodalmi alkotással is meglepte olvasóit. Róla itt tudhatsz meg többet.

A Férfiidők lányregénye című könyve először 2004-ben jelent meg, majd szintén több utánnyomást megélve a legutóbbi pedig 2020-ban a Libri kiadó gondozásában került a boltok polcaira. Ennek a kötetnek sajátossága, hogy igaz történet alapján került megírásra, amely hűen bemutatja az adott kor társadalmi szerkezetét és működését egy olyan szeretet díszcsomagolásban, amellyel még nem találkoztam olvasói pályafutásom során, és ezért nagyon különlegessé tette számomra az élményt.

Mielőtt belemerülnék a belső tartalom leírásába és elemzésébe, szeretném kiemelni a szerző saját véleményét erről a kötetről:

„“A szép-emberit akartam megírni, azt, amit az én túlélőimtől kaptam, láttam. Az ocsmány-emberit már annyian megírták, és olvassák is boldog borzongással. Hátha a szépre is lesz kíváncsi szem és fül. Ezt a történetet nekik, az élesfülűeknek ajánlom. Csak meg kell hallani a gyógyító szavakat. 1948. Mindenkinek mást jelent. Én például a születésemmel voltam elfoglalva. Ennek a történetnek a hősei a túléléssel küszködtek. Talán szebben, mint sok kortársuk. Mert korábbi életükből volt elegendő szeretetforrásuk, ami nemcsak 44 traumáját segített begyógyítani, hanem 1950-et is átvészelni. Szabad-e ebben a férfivilágban leírni, hogy a gyógyítás mindig a szeretetről szól? Nekem hivatásom is ez lett.  Ugyanerről írok pszichológiai könyveimben is. Csak ez most egészen más. Személyes.”

Hogy őszinte legyek ezek a sorok már önmagukért beszélnek, és mielőtt valaki kézbe venné a könyvet, érdemes ezt a pár sort elolvasnia, hogy megértse tulajdonképpen miért is olyan különleges az adott mű.

Ráadásul, ha valaki úgy érzi, hogy nem elegendő a kötet olvasása, akkor már film formájában is élvezheti a képernyők előtt, hiszen a regény alapján készült alkotás, Az Akik maradtak címmel, Tóth Barnabás rendezésében 2019 került a nagyközönség elé. Ennek előzetesét itt tudjátok megtekinteni.

De nézzük is, hogy miről mesél ez a kötet:

Ez a történet egészen 1948 nyaráig viszi vissza az olvasót, ahol is Körner Aladár nőgyógyásznál egy kétségbeesett asszony jelenik meg a rendelésen egy fiatal lány kíséretében. Klára,- aki a háború borzalmai miatt elvesztette szüleit és testvérét - egy lesoványodott, lelkileg traumatikus személyiség zavart mutató leányzó, aki a megélt események következtében úgy tűnik, mintha nem akarna felnőni. Körner Aladár, aki családja tekintetében egyedüli túlélője a vészkorszaknak, igen hamar felismeri a lány szótlansága és kamaszos dühe mögött azt a magányt és elképesztő szeretetvágyat, amellyel neki is nap, mint nap meg kell küzdenie.

A férfi és leány között kialakuló mély barátság, rövid időn belül nagyon szorossá válik, amely igen nehezen értelmezhető és elfogadható az akkori társadalmi nézetek szerint.

Aladár és Klára kapcsolata igen különleges és időtálló, mégis sok küzdelmet és nehézséget kell átvészelni, hogy igazán kiteljesedjen és beérjen. Vajon képes –e túlélni egy ilyen tiszta kapcsolat két idegen ember között a háború szörnyűségei és egy megtépázott társadalom haragjának kereszttűzében? És vajon milyen események veszélyeztethetik még egy olyan elkülönülő etnikumú embert, akinek népét szinte teljesen kiirtotta a történelem legsúlyosabb pokla?

„Megtagadni valakitől, hogy törődhessen, legalább olyan kegyetlenség, mint megtagadni valakitől a törődést.”

Szubjektív meglátásom szerint ez a történet gyönyörű és egyben kegyetlen is. Az előbbit elsősorban azért írom, mert az emberiség egyik legkegyetlenebb és legszörnyűbb időszakát túlélő emberekről, ilyen mély együttérzéssel és szeretettel írva még nem találkoztam. Az utóbbit pedig azért gondolom, mert a háború időszaka után egy újabb borzalmas időszak várt a magyar népre, amely egészen 1956-ig súlyosbította az alapvetően is megtépázott társadalom hétköznapjait. Az egyik rettegésből még ki sem lábalt nép már térhetett át az újabb nézetek szerinti elnyomásba, amely rendkívül leterhelő még az utókor számára akkor is, ha csak a történelemkönyvekből és a még élő felmenőktől ismerheti meg a kirakós darabkáit.

„(…) rövid keresgélés után levett egy könyvet a polcról, és felkucorodott vele a díványra. Szerb Antal, Utas és holdvilág. Nem korai-e, gondolta először a doktor, aztán legyintett magában. Az élet is korai, mégsem cenzúrázza senki…”

Karakterek szempontjából nagyon szép utat járhattam be a két szereplőnek köszönhetően. Ráadásul két eltérő korosztály, különböző nem egyedei, mégis mind a két fél szenvedéseinek alapjai megegyeznek és ezáltal szinte egy szintre emelkedtek. Aladár múlékonysága egy bizonyos szembeállítás Klára lobbanékonyságával. A két személy kezdetleges harcai, majdan az ebből kialakuló mély barátsága egy olyan pszichológiai útra terelt, amely elengedhetetlen volt számomra ahhoz, hogy megértsem és elfogadjam az apró életadta manírokat e két sebzett lélek tekintetében. Csodálatos, de egyben nagyon nehéz olvasmányt kaptam általuk, azonban az ő fejlődésükön keresztül önmagamhoz is kapcsolódhattam részben és több szempontból is magamra ismertem Klára szemszögén keresztül.

Veszteségeink mindig is lesznek, de egy család és nemzet kiirtását túlélni embert próbáló feladat. Ráadásul, akik itt maradnak, már sosem lesznek a régi önmaguk.

„-Nem mondom… Rettenetes, amikor szembesülünk… De egyszer túl kell rajta esni. Nem áltathatom még én is. Ahogy bele sem lökhetem ebbe a felismerésbe… Pedig onnantól könnyebb. Nem jobb, csak könnyebb. Üres lesz minden. De az ember el tud már aludni. És neki talán majd… meg is telik… valami jobbal… az élete.”

Az események szempontjából itt is érezni lehet ennek a kornak a nyomorúságos buktatóit, ráadásul többször is összeszorult a gyomrom, hogy minden rendben legyen a főhősökkel.

Azt hiszem ez a regény egy gyöngyszeme az idei olvasási palettámnak, mert bár alapvetően is jobban elmerülők az igaz történet alapján írt regényekben, de ha ennyire közvetlenül, mégis tisztelettel van megírva, az számomra egy kincs.

„-Mi, férfiak mindig azt gondoljuk, nincs jobb megoldás, mint kibírni.”

A szerzőtől ez volt az első olvasásom, de ezek után biztos vagyok benne, hogy a további alkotásait is kézbe fogom venni.

Ajánlom a könyvet minden olyan olvasni szerető léleknek, aki örömét leli a történelmi regényekben, de azok is megtalálhatják önmagukat benne, akik átélték ezen korszak borzalmait, mert a szeretettel becsomagolt szöveg, gyógyírként hathat a szomorú lélekre.

Amennyiben úgy érzed, hogy te is elmerülnél ebben a világban, akkor nem kell mást tenned, mint a Libri weboldalára ellátogatni és megrendelni a könyvet. 

Írta: NiKy