Philip Reeve - Olivér és a tengerkócok

 

Azt hiszem elmondhatom magamról, hogy az ilyen könyvekért szerettem meg felnőttként ismét a mesék világát, de mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni a Móra Kiadónak, hogy olvashattam a könyvet. Köszönöm.

A kiadói sorozatokat többnyire nem követem külön figyelemmel, hiszen azokból is számos áll rendelkezésre tematika és korosztály szerint, viszont a Káprázatos kalandokra, amibe a mostani értékelésem kötete is beletartozik, így is felfigyeltem. ( Ha érdekel téged is, itt megtalálod őket).

Philip Reeve munkássága immáron nem volt ismeretlen a számomra, hiszen nem is olyan régen olvastam tőle a Sen és a száguldó szán című könyvét, amit akkor megszerettem és pont ezért is nagyon izgatottan vártam, hogy a többi regényét is kézbe vehessem. Gondolhatjátok mekkora örömmel fogadtam, mikor kiválaszthattam a teljes sorozatot és most szépen sorban elmerülhetek ezekben a világokban.

Olivér és a tengerkócok címmel 2015- ben jelent meg a kiadónál. Az elsőre bohókás külsejű kötet egy csupaszív és nagy kalandokat rejtő történetet ismertet meg olvasójával. Nézzük is, hogy fülszöveg alapján miről is szól ez a kis mese:

A történet főhőse, Olivér, aki élete első tíz évét kicsit sem szokványos módon élte, hiszen egy felfedezőcsaládban nőtt fel. Számos kalandban volt már része, de úgy érzi, hogy jó lenne kicsit „normálisabb” gyermekként is tapasztalatokat gyűjtenie. Vágya végül teljesülni látszik, hiszen a szülők mindent felfedeztek, amit csak lehetett. Az otthonukként szolgáló ház közvetlenül a tengerhez közel épült, így nem kis meglepetésükre fedezi fel a kis család, hogy titokzatos új szigetek alakultak ki tőlük nem messze. A két szülő rögtön kap az alkalmon és elindulnak feltérképezni az új jelenségeket. Sajnos egy nem várt kalamajka alakul ki, és bizony Olivérnek nem marad más választása, mint hogy újra nekivágjon az ismeretlennek, de szerencsére mellé szegődik pár „barát” is – egy mogorva, vén albatrosz, egy rövidlátó hableány és egy barátságos sziget, akit Szirtesónak hívnak –, hogy megkeresse eltűnt szüleit. Ám mielőtt belefoghatna a mentőakcióba meg kell küzdeniük egy sereg tengeri majommal, némi időjárási viszontagsággal és még a gúnyos hínárokkal is kezdeniük kell valamit. Vajon sikerül–e a mentőakció? És mi köze van ennek az egésznek egy bizonyos versenyhez? Nos, megtudhatok, ha elolvasod a könyvet.

„– Mit eszel? – firtatta Paprimorc úr.

– Majonézes tonhalat – felelte a fiú.

– Újmódi trutymó – horkant fel az albatrosz.”

Számomra rendkívül szórakoztató volt felfedezni és kalandozni egyaránt, ráadásul többször is elmosolyodtam, vagy bölcsességre leltem általa. A karakterek kedvesek és bár csetlenek – botlanak, mégis fejlődésre képesek, amit kimondottan szeretek. És bizony még a negatív szereplőkkel is együtt tudtam érezni, bár ettől még tetteik következménye alól senki sem mentesülhetett.

„Ha Andy Handabandy másféle fiú lett volna, akkor azt gondolhatta volna: „Lett egy barátom!” De Andy sosem vágyott igazán barátokra, így hát azt gondolta: „Lett egy szolgám!”

Ki szeretném emelni a beszélő nevek játékát, mert a szerző rendkívül kreatívan oldotta ezt meg, valamint Sarah Mcintyre illusztrátor rajzait, melyekért külön is érdemes barangolni a kötetben.

Összességében elmondhatom, hogy ismét remekül szórakoztam és mellette levontam a magam konzekvenciáit is.

Ajánlom kicsiknek és nagyobbaknak, mert szórakozva kalandozni a világ legjobb dolgainak egyike.

Amennyiben elmerülnél te is ebben a világban, megteheted, ha a Móra Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy