Oldalak

Oldalak

2021. május 22., szombat

Carlos Ruiz Zafón - A Köd Hercege

 

„(…) a gyermekkor egyes emlékei úgy rögzülnek az agyunkban, akár a fénykép az albumban: olyan jelenetek, amelyekhez akármennyi idő teljen is el, mindig vissza-visszatérünk, amelyekre mindig emlékszünk.”



Ó, te jó ég! Ez volt az első kiáltás, ami elhagyta a számat, miután befejeztem ennek a könyvnek az olvasását. A második pedig annak a felháborodásomnak adott hangot, mely abbéli dühömet és kétségbeesésemet kívánta alátámasztani: mégis, hogy lehet így befejezni egy könyvet? Nos, a válasz egyértelmű, hiszen az író jót kacaghatna most kétségbeesésemen és dörzsölhetné a tenyerét, hogy lesz ez még így se. Pontosan tudom, hogy egy trilógia első részét volt szerencsém olvasni, de egyszerűen még mindig nem tértem magamhoz igazán.

A fenti monológom csupán egy töredéke mindannak a mély érzésnek, melytől nem tudok szabadulni és ez az érzés a kétségbeesés. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni az Európa Kiadónak, hogy meghonosítottátok itthon az írót és műveit. Ha ti nem vagytok, akkor valószínű én se avatok új kedvenc alkotót.

Az első, ami teljesen elbűvölt, az a borító volt. Az Európa Kiadó könyveire alapvetően is jellemző egy bizonyos kiemelkedő „borítókép világ”, de amikor egy-egy kiadványukat bátorkodom kézbe venni, csak ámulok és nagyon hamar nagy elvárásokkal fogok neki az olvasásnak. Ez most is így történt.

Carlos Ruiz Zafón neve először nagyjából egy éve került elém, amikor karácsonykor kerestem olvasnivalót a Páromnak.  Akkor megvettem A ​szél árnyéka / Tűzrózsa című alkotását –ami azóta is várat magára a polcon-, de nem fűztem hozzá különösebben nagyobb elvárásokat. A köd hercege című regénye viszont már megjelenése előtt vonzott magához, hiszen lépten-nyomon „belebotlottam” és sokszor úgy éreztem, hogy be kell szereznem, de végül erre idén kerítettem sort. A borító csodálatos, ahogy fent már említettem és bizony többször csak hosszan nézegettem. Külön vonzódásom van ehhez a kötethez, amit még így utólag sem tudok ész érvekkel megmagyarázni, csupán csak annyit írhatok, hogy szerelem első látásra és olvasásra.

Fülszöveg alapján történetünk 1943 nyarán kezdődik valahol Spanyolország egy városában. A Carver család a háború elől a városból az Atlanti-óceán partjára menekül, egy kis faluba, abban a reményben, hogy békére és nyugalomra lelnek a világi zavargások elől. A család tagjai a két szülő és a három gyermek, Alicia (16), Max (13) és Irina (8). Az apa nagy lelkesedésétől eltekintve a többiek nagyon nehezen viselik a változást, de igyekeznek a helyzethez megfelelően viselkedni. Látszólag az új szituációval és a környezettel Irina barátkozik meg először, hiszen még az érkezésük napján egy „jó barátra” tesz szert, egy cica személyében. A macska különleges minden szempontból, bár ki látott még olyat, hogy nem issza a tejet, de az óriás pókokat pillanatok alatt levadássza! Bár hízelegni nagyon tud, de mégis sokszor furcsa, vizslató tekintettel néz a gazdáira és a világra is.  Az új ház sok felfedezni valót nyújt a családnak, bár szinte még tapintható a régi tulajdonosok jelenléte. Max és Alicia jó barátságot köt egy helybéli fiatallal és egészen idilli érzettel kezdenek neki az új életüknek. De, ahogy mondani szokták a látszat néha csal, hiszen a ház mögötti ködbe borult szoborkert folyamatosan éberen figyeli az eseményeket. Hogy mi köze van mindehhez egy titokzatos hajóroncsnak és egy világítótoronyőrnek?  Nos, erről igazán nem beszélhetek, de javaslom, hogy olvasd el a könyvet.

„ A rossz emlékek akkor is veled vannak, ha nem viszed magaddal őket (…).”

Ez az idézet valahogy meghatározza az egész történet hangulatát, mert a múltból előtűnik egy bizonyos Köd Hercege, aki nem engedi, hogy begyógyuljanak azok a régi sebek. Sokáig nem tudtam vagy nem akartam megérteni, hogy miért is nyomasztó ennyire ez a történet, mire végre ráébredtem, hogy sok olvasóban felszínre hoz majd olyan emlékeket, melyeket a legszívesebben elfelejtene.

„Minél idősebb vagy, annál több dolgot értesz. (…) az ember élete három szakaszból áll. Az elsőben még nem gondolunk arra, hogy megöregszünk, hogy az idő telik, sem arra, hogy születésünk napjától kezdve a halál felé haladunk. Ezután jön a második életszakasz: az ember már nem gyerek, éppen ezért tisztában van saját élete törékenységével, ez eleinte kissé nyugtalanítja, majd a nyugtalanság nőttön – nő, egy kétségekkel és szorongással teli tengerré duzzad, ami aztán életünk végéig elkísér. Végül az ember utolsó életszakasza is elérkezik: ekkor már elfogadja a valóságot, beletörődik és türelmesen várakozik. Életem során számos olyan embert megismertem, aki beleragadt valamelyik életszakaszba, és képtelen volt túllépni rajta. És ez szörnyű dolog.”

Személyes élményem a könyvvel kapcsolatban az, -melyre a fenti idézet is jó példával szolgál-, hogy az ember az idővel nem gazdálkodik megfelelően és mindent egy „világ egységbe” próbál beleerőltetni. Mondhatnánk azt is, hogy ettől van rend és ehhez viszonyítunk mindent, de szerintem és a történet bizonyos szegmenseiben is, ez nézőpont kérdése. Mert megszületünk és meghalunk, ez tény, de, hogy kinél mikor jön el, ahány ember annyi verzió. Nem vagyunk egyformák, hiszen rólam nagyon kevés ember tudja megállapítani a valós koromat, míg egy kedves barátnőmről szinte mindenki. A kettőnk közti eltérés nagyon nagy, nem csak az életünk alakulása, de a gondolkozásunk miatt is és ez meglátszik a külsönkön. De nézhetünk olyan példát is, ahol két 20 éves fiatal leánykát vizsgálunk, az egyikük korosztályának megfelelően néz ki, a másik pedig vagy tíz évvel idősebbnek. Mert nem mindegy hogyan éljük a mindennapokat és az sem, hogy mennyire becsüljük meg az időt.

A könyv ettől az üzenettől függetlenül is nagyon érdekes és értékes. Számos olyan kérdést boncolgat, ami alapjaiban is megrendíti az olvasót, de így „egy csokorba” szedve nagyon letaglózó és fájdalmas.

A karakterek érdekesek, mert bár egyikük sincsen különösebben kidolgozva, viszont a felszínes kezdetek után nagy utat járnak be, főleg a három főszereplőnk. Számomra Max személye volt a legkülönlegesebb, mert egy 13 éves kamasz szemszögéből a felnőtté válást megélni, valami elementáris cunamit indított el bennem. Az egész lénye unikális, mind eszével, mind pedig egy bizonyos csendes bölcsességével. Nyitott lélekkel figyeli a világot és hamar levonja a maga konklúzióit.

Alicia kicsit zárkózottabb, mert lényének egy része még kiforratlan. Hiába Ő a legidősebb gyermek, ettől függetlenül is érződik, hogy két véglet között őrlődik. Egy részről igényli a szülői figyelmet és törődést, de a másik oldalról már távolinak érzi kishúga gyermeki viselkedését és el is várja környezetétől, hogy felnőttként kezeljék. Sokszor perlekedik húgával és a szüleivel is dacol, mégis,- ahogy egyre több minden történik vele-, egy törődő, kedves leányt ismerhettem meg személyében. A végén pedig egészen szívfájdítóan megkedveltem.

Van két legény a történetben, akik nem is különbözhetnének egymástól jobban, mind korban és mind világszemléletben. Mégis együtt érnek egy egészet, mert velük kezdődött minden és általuk „ér” véget. Egyikük élete se könnyű, de egymás nélkül még nehezebb.

És igen, létezik egy kimagasló misztikum, egy megfoghatatlan jelenség, ami maga az őrület, mégis vonzott egész végig. Tudni akartam a létezése okát és azt is, hogy vajon mi a lénye legfőbb vágya.

„ Az univerzum végtelenjében túl sok részlet van, ami az emberi értelem előtt rejtve marad.”

A regény szimpatetikus, merész és nagyon eredeti, mert bár elemeiben tartalmaz „lerágott csontnak” gondolt elemeket, mégis a köré épített világ és maga a megoldás is nagyon megnyerő és originális.

„Az univerzum egyik nagy ellentmondása: csak akkor döbbenünk rá az igazságra, amikor már túl késő.”

Összességében elmondhatom, hogy egy nagyon izgalmas és remek szórakozást nyújtó regényt olvashattam.

Ajánlom minden olyan olvasni szerető léleknek, aki nem riad meg egy kis misztikumtól és szereti a mélyebb gondolatokkal ellátott könyveket. És ne feledjétek: „(…) a gyermekkor egyes emlékei úgy rögzülnek az agyunkban, akár a fénykép az albumban: olyan jelenetek, amelyekhez akármennyi idő teljen is el, mindig vissza-visszatérünk, amelyekre mindig emlékszünk.”

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az Európa Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése