Szun-ce - A háború művészete

 

„Ami véget ér és újra kezdődik, az a Nap és a Hold. Ami meghal és újjászületik, az a négy évszak.”

Egyszer azt hallottam, hogy mindenki életében van legalább egy olyan mű, melyet, ha elolvas, a lelke mélyéig hatol, és nem ereszti. Hogy tudatos vagy tudattalan ez a folyamat nem érdekes, csupán az eredmény a lényeg és úgy gondolom, hogy nálam ez a kötet pont ilyen. Egy több ezer éves alkotásról van szó, mely elsődlegesen a háborús és katonai képzésre hat a mai napig is, de számomra mégis egy alapvető alkotássá vált. A benne leírtakat egy másik nézőpontra kivetítve elengedhetetlennek gondolok, de erről kicsit később írok. A mostani értékelésem elsődlegesen egy könnyed, összehasonlító elemzés lesz a részemről a mai világunk és az akkori kor szellemét tekintve.

Szun-ce, teljes nevén: Szun Vu kb. i. e. 544 – i. e. 496 között élő hadvezér, író, filozófus volt. Az általa írt alkotás A háború művészete címmel fennmaradt hadtudományi kézikönyv, mely nem csak az ókori kínai kultúrában, hanem napjainkban is az egész világon többnyire elismert mű. Szun-ce olyan ember lehetett, aki tudta, hogy hogyan kell a hadsereget irányítani és ezért Vu állam akkori uralkodója, Ho-lü felismerte tehetségét és kinevezte őt tábornokának. A fennmaradt írások szerint több sikeres hadjáratot vezetett és az általa alkalmazott filozófia volt sikerének kulcsa. Bár életéről túl sok feljegyzés nem maradt, azt gondolják a szakemberek, hogy nagy valószínűséggel nem élte túl uralkodóját, aki egy Jüe elleni vesztes csatában szerzett sérüléseibe halt bele.

A háború művészete egy kézikönyv, melyben az alkotó fő pontokba szedve és azon belül is minden oldalról megközelítve írja le gondolatait, melyek a gyakorlatban is megállják a helyüket.

A fő fejezetek:

1.  A mérlegelés

2. A hadviselés

3. A támadás megtervezése

4. Katonai elhelyezkedés

5. Hadászati erő

6. Erős és gyenge pontok

7. Manőverek

8. Kilenc változás

9. A vonuló sereg

10. A terep

11. A kilenc terep

12. Fölégetéses támadás

13. Kémek alkalmazása

Mint látható egy széleskörű ismeretanyagot hagyott hátra az utókornak. Hogy ebből a mai világ mit tud alkalmazni már más kérdés, de erről nem is kívánok bármit is írni, hiszen nem vagyok járatos a hadászatban.

Ami az én, szubjektív meglátásom a kötettel kapcsolatban az, hogy több olyan pontja van ennek a műnek, melyek alappillérei lehetnek egy mai, tisztességesen élő embernek is. Fontos kiemelni, hogy bár a kötet egy letűnt kor szellemében íródott, de meglátásom szerint az ember nem fejlődött alapvetően semmit. Az, hogy modern korunknak megfelelően viselkedünk, öltözünk és tesszük a dolgunkat, még nem jelenti azt, hogy az ösztönös viselkedés és belénk kódolt gondolkodás ne felelne meg a könyv keletkezésének idejében élő emberekéhez. Sőt, úgy gondolom, hogy egyre inkább csak a technikai fejlettség visz minket előre, de az evolúcionista gyökerek nem változtak, hiszen, aki nem uralkodik másokon, vagy nem tapossa el a másik felet elveken létezünk és a társadalmi kereteken belül is vannak kis „uralkodók” és nagyobbak. A kötetben felsorolt nézetek átültetett, tágabb értelmezése a mai „mintapolgár” jelenségét eredményezi. Elvégre a fegyelem, a stratégiai gondolkodás és tervezés gyümölcse, egy nagyon eredményes életet és karriert hozhat az egyén számára. Míg a lusta, alantas gondolkodású vagy irányítható egyedek, egy modern gondolkodó szavaival élve: eltűnnek a süllyesztőben.

Hat idézetet szeretnék kiemelni a kötetből, melyekhez nem kívánok magyarázatot fűzni. Csak annyit kérek, olvasd el őket figyelmesen és kíváncsi vagyok, hogy számodra milyen gondolatokat és érzéseket hoznak felszínre, melyet az értékelés alatt nyugodtan írd is meg! Köszönöm!

Az első:

„Ezért lelkedben emberségesség, tetteidben pedig igazságosság lakozzék.”

A második:

„Minden zűrzavar elrendezésének útja: első az emberségesség, második a megbízhatóság, harmadik a tisztesség, negyedik az egység, ötödik az igazságosság, hatodik a rugalmasság, hetedik a központosított hatalom.”

A harmadik:

„ Ami megfelel az emberi természet sajátosságainak, azt nevezzük „törvénynek”.

A negyedik:

„Általában az emberek meghalhatnak a szeretet miatt, a düh miatt, a büntetések miatt, az igazságosság miatt és a haszon miatt.”

Az ötödik:

„Az uralkodónak sohasem szabad személyes haragja miatt mozgósítani a hadseregét. A hadvezérnek sohasem szabad személyes csalódottsága miatt harcba bocsátkozni. Ha előnyödre szolgál, mozdulj, ha viszont nem, maradj veszteg! A harag még örömmé változhat, a bosszúság pedig még lehet elégedettség, de az elpusztított országot nem lehet többé föltámasztani, a halottakat pedig nem lehet többé életre kelteni.”

És az utolsó:

„Annak, hogy háborút indítsunk, általában öt oka lehet. Az első: a hírnévért harcolni; a második: a haszonért harcolni; a harmadik: a felgyülemlett gyűlölet miatt; a negyedik: a belső zavargások miatt; az ötödik: az éhínség miatt.”

Talán furcsa lehet számodra kedves olvasó, hogy nőként miért foglalkozom ilyen dolgokkal, de nemtől függetlenül úgy gondolom, aki kicsit is azon nézeteket vallja, mint jómagam is teszem, annak az emberi viselkedés megfigyelése, megfelelő elemzése és végül megértése adja a túlélés kulcsát. Mert peremvidéken élek a gondolataim, az igazságérzetem és az empatikusságom miatt, ez nem divat manapság és pont ezért mindent megbecsülök, ami előrevisz és erősebbé tesz vagy szélesebb körű tudással lát el.

Összességében elmondhatom, hogy egy nagyon részletes és érdekes filozófiai és hadászati kézikönyvet olvashattam, mely valószínűleg megállja modern korunkban is a helyét.

Ajánlom nemtől és kortól függetlenül, mert a szárazsága ellenére egy kiemelkedő alapmű.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Helikon Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy