Ezt a könyvet az egyik hétvégi bevásárlásom alkalmával
szereztem be. A pénztár mellett volt kitéve a könyvállány, és várakozás közben,
míg a férjem a nassik közt válogatott, én a könyvek között szemezgettem. Amikor
elolvastam az alcímet, hogy „Bram Stoker eredeti regényének átdolgozása”, meg a
„Klasszikusok könnyedén”, egyből a gyerekkorom jutott eszembe. Abban az időben
lett divat a kötelező olvasmányok röviden sorozat. Akkor nem volt lehetőségem
egyet sem elolvasni, így kíváncsian vártam, hogy ez milyen hatással lesz rám.
A borítója egy emberi kezet ábrázol, ami úgy néz ki, amikor
valaki épp mászik ki a koporsóból. Persze, ehhez hozzátartozik, hogy ez a
kézfej sötétbarna színt kapott, és így jól beleillik a körülötte lévő
fadeszkákba, ami a koporsó egy része akar lenni. A könyv tetején a
„klasszikusok könnyedén” felirat ugyanehhez a színvilághoz társul. A boritó
alján elhelyezkedő szöveg – mely arra hívja fel a figyelmet, hogy ez egy
átdolgozás – fehér színt kapott, míg középen áll maga a cím teljes valójában a
maga sászöld betűivel. Nem mondom, hogy tökéletes egy borító, de azt hiszem,
elég kifejező a történethez képest, illetve az összhatás is azt éri el, hogy az
olvasó leemelje a polcról és szemügyre vegye közelebbről is.
A hátsó képen kapott helyett egy nagyon rövid összefoglaló,
ami pontosan három mondatot tett ki. Végül is, tényleg a lényeg van benne. De
olyannyira, hogy szerintem el sem kell olvasni az ember már tudja az egész
történetet. Ez alatt szerepel még egy kis információ arról, hogy miről is szól
a Klasszikusok könnyedén sorozat.
„A könnyebb érthetőség kedvéért lerövidített és nagy gonddal
átírt klasszikus regényekben ugyanazokat a fordulatokat és izgalmakat élhetik
át…”
Nagy gond, hát az van. Ezzel a könyvvel több is. Először
megemlíteném, hogy a kötet 147 oldal, átlagos (19,5 x 13,5 cm) méretű,
keménytáblás könyv. A belsejében a betűk is jó nagyok, és a sortávolság is igen
szelős. Szóval, olvasáshatósági szempontból igencsak kedvező. Azonban, ha azt
nézem, hogy az eredeti 291 oldal, eléggé kis méretű (14,5 x 10 cm), puhatáblás,
akkor azt kell mondanom, hogy felesleges volt lerövidíteni. És ezt nemcsak az a
méret és az oldalszám miatt mondom, mert nyilván ahány kiadás annyiféle forma
és fazon, hanem főként azért, mert ebben az új verzióban nincs semmi jó. De
komolyan. A borítón kívül, nem találtam benne semmi értékelhetőt. Olyan szinten
le van butítva a szöveg, a történet, hogy elveszik az egésznek a lényege,
eltűnik a szépsége, a lénye. Ha nagyon őszinte szeretnék lenni, akkor azt
mondom, hogy olyannyira nem ijesztő és rémítő, hogy még egy alsós gyermek
kezébe is simán oda merném adni. Ahhoz képest, amivel ma az internet világában
találkoznak, ez kutya füle hozzá.
Írom mindezt úgy, hogy először ezt a verziót olvastam, így
az eredeti nyelvezetéről, stílusáról nyilatkozni nem tudtam. Időközben
elkezdtem Bram Stoker Drakuláját is, mert ezek után igen furdalt a kíváncsiság,
hogy milyen nehéz, régies lehet az a szöveg, melyet ma egy átlagos gyerek nem
ért, hogy ennyire bugyuta környezetbe kellett bújtatni a történetet.
A történet szövegét egy-egy helyen képek szakítják meg. Ezek
azok, amiket teljes mértékben a könyv pozitívumának tudok mondani. Persze a
borító mellett. Nem túl sok az illusztráció, de nem is kevés, úgy érzem pont
annyi került bele, hogy megtalálja az arany középutat. Azt is kiemelném, hogy
ugyan én elég válogatós vagyok a képek, rajzok terén, de amik ebben a könyvben
szerepelnek, azok nekem tetszettek.
A könyv végére került pár kérdés, melyet a szerző
vitaindítónak szánt, de hát… nem is tudom, hogy mit gondoljak erről. Most
őszintén, ennyire ostobának tartják a mai fiatalokat, hogy nem birkóznak meg
egy ilyen művel? Csak két példa ezen kérdésekből:
„4. Renfield azt mondja, hogy azért eszik bogarakat, mert
élnek, és ha megeszi őket, akkor az életüket neki adják. Te elhiszed ezt? Mi a
legfurcsább dolog, amit valaha ettél?
"9. Úgy tűnik, Drakula biztos benne, hogy senki sem győzheti
le. Vajon miért? Ismertél-e hozzá hasonlót?”
Fogalmam sincs ez mennyire vitaindító, meg azért kíváncsi
lennék a gyerekek/diákok válaszára és arra, hogy ezen válaszokat egyes
pedagógusok hogyan kezelnék. Mert nem mind vagyunk egyformák, van, aki sok
olyan dologban hisz, mely mások számára teljességgel lehetetlennek tűnik. És
ebből következik, hogy ezt valaki el tudja fogadni, míg mások nem.
Emellett van még egy utószó is a könyvben, melyet Dr. Arthur
Pober írt, aki szaktekintélynek számít a média és a gyermekvédelem területén.
Szerinte:
„Egy klasszikus regény rövidített változatának elolvasása
után az ifjú olvasót a függetlenség érzése és elégedettség töltheti el, hiszen
befejezett egy „felnőtt” könyvet.”
Ez szép és jó, de azért elgondolkodtató, hogy egy egyszerű
történetet, ami bár néhol ijesztő, vagy épp félelmet keltő lehet, miért kell
ennyire bárgyú módon tálalni, és legfőképp, hogy azt miért kell egy
szaktekintélynek elmagyarázni, hogy ez miért és mire jó.
Mindent összevetve, én azt mondom, hogy aki jól akar
szórakozni, élvezni szeretné a történetet, szeretné megismerni a szereplőket,
akikért izgulhat, akikkel együtt élheti meg hihetetlen kalandjaikat, az igenis
vegye elő az eredeti Bram Stoker Drakuláját, és olvassa el. Ne alázzuk meg az
írót egy ilyen silány másolattal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése