Oldalak

Oldalak

2021. január 16., szombat

Csernus Imre - Főnix

 


Ha valaki csüngött eddig Dr. Csernus Imre szavain, akkor az én voltam. Közel öt éve olvastam az első kötetét, mely akkor bombaként robbant az életembe és mindent felégetett bennem, amiben előtte hittem. Ezt a könyvet számos másik írása követte, de mindig hagytam időt a feldolgozásra és az olvasottak befogadására. Nagyjából évente két kötetét olvastam, hiszen ha foglalkozunk önmagunkkal sosem elég pár nap. Nekem sokszor hosszú hónapok kellett mire sikerült egy –egy területet rendbe tennem annyira, hogy a következő szintre léphessek. Az első élményem után sokkot kaptam és közel egy évig rezignáltam. Aztán újra kézbe vettem ugyan azt a kötetet és végre felszabadított ebből a lekötözött, hibernált állapotból. Akkor úgy éreztem a legjobbat akkor teszem, ha követem a könyvei által adott életvezetési tanácsokat. Persze jártam különböző szakemberekhez, mert sajnos telt ház volt a doktor úrnál és anyagilag sem volt megfelelő számomra akkoriban a közös munka díja. Ma már szerencsére ez változott, de már sokkal jobban vagyok és én is meg találtam a mély lelkiválságaimra a megoldást és elkezdtem gyógyulni. Sok tragédia övezi az életemet, de sosem gondoltam arra, hogy feladjam vagy elengedjem a küzdést, még abban az egy évben sem.

Az mostani kötetét azért vettem meg, mert úgy éreztem ismét elérkezett az idő, az újabb „gyomlálásnak” és a mostani időszakban a vírus is adott egy bizonyos löketet, hogy fejlődjek minden téren.

A Főnix az egyik kedvenc mitológiai lényem, melyről köztudott, hogy felégeti önmagát és hamvaiból újjászületik. Ennek a szimbólumnak mindig nagy hatása volt az életemre, mert számos helyzetben kellett felállnom és sokszor egy hajszálon múlott, hogy megtehettem. Ugyanakkor még mindig szerencsés vagyok, mert van erőm, hogy megtegyem. És csodálatos társat kaptam az élettől. Vele úgy érzem, hogy bármi is ér, képes vagyok hideg fejjel, a megfelelő lépéseket tenni, hogy megoldjam az adott problémámat.

A Főnix most is elérte hatását és felégetett bennem egy nagyon erős hitet, de sajnos nem, úgy ahogy szerettem volna. Ennek a kötetnek az volt a fő célja, hogy utat mutasson azon embereknek, akik kétségbeestek a koronavírus okozta helyzet miatt. Mindenkit érint ez a jelenkori vírushelyzet. Legtöbbünket mentálisan tépázott meg, de még több embernek a napi megélhetése került veszélybe. A terhek növekedtek, hiszen egy bizony elmagányosodás lépett fel a családokon belül is. Idős szeretteinkért rendületlenül aggódunk napi szinten és csak reménykedhetünk, hogy jól van és egészséges. Gyermekeink felé mutatva a féltő gondoskodást, de erősnek is maradni, hiszen felelősséggel tartozunk értük és más szeretteinkért, nagy teher és sokan beleroppantak ebbe. Nagyon sok embernek került veszélybe a megélhetése és bár tavaly nem kellett a hiteleket törleszteni, mégis sokan minden hónapban egyéni válságot élnek meg, hiszen az albérleteket ki kell fizetni. Ott nem mondhatjuk azt a főbérlőknek, „bocs, de válság van”! Ez a vírus szedi áldozatait akár tetszik akár nem és igen fontos, hogy a megfelelő intézkedésekkel megtegyünk mindent, hogy megvédjük magunkat és az otthoniakat. Az, hogy belehalhatunk, egy olyan mély traumát okoz, melyet sokan nem képesek kezelni, hiszen amíg nem kerülünk olyan helyzetbe, az elmúlás gondolata messze elkerüli az átlagembert. Most előttünk lebeg minden egyes nap és ezzel megbirkózni vagy szembenézni nagyon nehéz és leterhelő.

A Főnix ennek a megsegítésére szolgáló kötet lenne, melyben a doktor úr feltárja meglátásait, hogyan is kell szembenézni és feldolgozni, akár kezelni ezt az időszakot. Nagyon sok igazságot találtam a kötet olvasása folyamán. Többször szembesültem vele, hogy hol van még dolgozni valóm és mi az, amivel még nem sikerült megküzdenem.

A hét fő bűn, illetve az író szerint egy nyolcadik bemutatásával és annak részletes feltérképezésével vezeti olvasóját a megoldások felé. Szembe állítja a bűneinket a hét erénnyel és többször önismétléssel taglalja, hogy a hazugság – akár magunknak, akár másoknak- milyen károkat okoz és mennyire megkötözi az emberi lelket.  Megkülönböztet öreg és fiatal főnixet, hiszen az új csak akkor léphet az életünkben, ha felégetjük mindazt, amitől szenvedünk, de felelősséget vállalva.

Sok bölcsességet és igazságot ír le ebben a kötetében is, viszont ahogy teszi már hagy némi kivetnivalót maga után. Hiteles számomra az, aki mondandójával egysíkon cselekszik. És mondhatnám azt, hogy ebben az esetben hiteles az író, hiszen több példával alátámasztja a leírtakat. Ugyanakkor számomra mégis csalódásként csapódott le, mert egy megteremtett kényelmes létből, ahogy mondani szokták „magas lóról” könnyű az észt osztani. Azon embereknek, akiknek a mindennapi megélhetés kockázata áll fenn, mikor azért rettegnek emberek meddig lesz munkájuk, miből fizetik az albérletet, a számlákat és miből etetik a családot, azoknak ez a könyv nem fog segítségül szolgálni. Ezt a félelmet nem lehet félvállról venni és sajnos egy kertészkedés sem fogja elfeledtetni ezt a nyomást a lélekben. Az írónak megteremtett, nyugodt vidéki élete, kiegyensúlyozott magánélete megadja azon lehetőségeket, hogy tehermentesen „élvezze” a Covid által okozott kényszerpihenő időszakát. De akik ilyen körülmények között élnek, azoknak valószínű nincs is szükségük egy orvos tanácsára. A középréteg már jobban szomjazik ezen írásokra, ide tartozom én is, de mégis úgy gondolom, az igazán célzott réteg az anyagilag kiszolgáltatott életet élők felé tendálna, de sajnos ott nem hiszem sok megértést fog kapni.

Összességében úgy érzem, hogy nagyon félrecsúszott ez a könyve az írónak. Az érzések elbagatellizálása nem jó útmutató senkinek sem. Most csak a jót ajnározni és a negatívat csak úgy átlépni nem éppen segítő szándéknak érzem és őszintén szólva nem is tudom hova tenni ezt a könyvét az alkotónak.

És bár számomra csalódás volt, még lehet, hogy neked kedves olvasó pont azt fogja nyújtani, amitől kirobbanó formában érzed majd magadat.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a Jaffa Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése