Nem gondoltam az első három rész után, hogy ez egy nehéz
olvasmány lesz. Azt hittem ez egy ömlengős kis sztori lesz arról, hogy Snow elnök
igazából egy csodálatos, szent ember, akit csalódás ért és ezért lett Panem
legnagyobb szemétládája, de nem. Sőt, éppen ellenkezőleg. Coriolanus Snow a kezdetektől
egy becsvágyó, beképzelt, végtelenül önző karakter. Éppen ettől vált hitelessé
számomra. Pontosan olyan, mint amilyennek egy ilyen embernek lennie kell.
Nincsenek ráerőszakolva olyan tulajdonságok, amik miatt majd imádni fogja az
olvasó, egyszerűen olyan személyisége van, amilyen személyiség alkalmas egy
ilyen undorító pozíció betöltésére. Megkockáztatom, hogy ha az egész cselekményt
nem vennénk számításba csak magát a szereplők személyiségét, akkor is ugyanez
lenne a végkifejlet.
Valójában a könyv nem a cselekménye útján mutatja be az éhezők
viadalának "fejlődését", hanem a karaktereken keresztül. Adott a korábban
említett főszereplőnk, akit állítsunk középre, adott Sejanus, a legjobb barátja,
akit állítsunk mellé jobbra és ott van dr. Gaul, aki tőle balra helyezkedik el.
Sejanus a valódi tiszta lélek. A hős, az igazság mintaképe, de a tettei abban a
világban, amit a regény elénk tár értelmetlenek, jelentéktelenek. Mert lássuk
be, Sejanus tetteinek nem volt visszhangja, a pozitív események mind eltűntek.
Nagyon szerettem eleinte egyébként, jó volt egy tiszta lelkű ember ebben a
mocsokban. Aztán később egész egyszerűen nevetséges volt a fafejűsége és a
butasága. A legszerethetőbb karakter, de se nem ravasz, se nem okos.
A baloldalon álló dr. Gaul már más tészta. Az a nő
gyakorlatilag pszichopata. Olyanokon éli ki a hatalmát, akik nem tudnak védekezni.
Állatok és gyerekek. Emellé szuper intelligens és megnyerő a kommunikációja. Tökéletesen
ismeri az embereket, látja a leendő tetteiket, az okot és az okozatot.
Ennek a három szélsőséges személynek a viselkedése a könyv
gerince. A cselekmény maga eleinte vontatott volt. Megismerhettük a lázadást a
Kapitólium szemszögéből és láthattuk pár olyan igazságot, amit a lázadók szemén
keresztül talán soha. Amikor elkezdődik a tizedik éhezők viadala, akkor indul
meg valójában a cselekmény, ekkor válik izgalmassá. Itt buknak ki a
karakterekből az ösztönök.
Coriolanus, aki több elemi érzést és erre alapuló viselkedést
is itt tapasztal meg először, Lucy, aki az életéért harcol és Sejanus, akit
lelkileg csapdába zár a helyzet. A viadal után a körzetben folytatódik a
cselekmény, ami ugyan csapong, mert egyszer nagy boldogság van, aztán meg
kiborulás. Ez érthető is, teljesen életszerű is, de nekem a vége nagyon túl
volt játszva. Egyszerűen nem passzol Coriolanus higgadt személyiségéhez ez a
hirtelen, tébolyodott viselkedés.
Ettől eltekintve nagyon tetszett, elég sok mindenre rávilágított,
ami eddig talán kissé homályos volt és olyan hadügyi, politikai részleteket
mutatott meg, amitől végig a hányinger és a reszketés kerülgetett. Pontosan ez
a könyv célja, és ezt el is éri.
Mindenkinek ajánlom, aki az trilógiát szerette.
Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az Agave Könyvek
oldalán be tudod szerezni a könyvet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése