Omar Hatamleh – Tilesch György - Mesterség és intelligencia

 

“Elképzelhető egy olyan jövő, ahol az innovációk és a bőség révén virágzó emberiség csak pár órát dolgozik hetente, és a nagyszámú lehetőségnek köszönhetően egyfajta modern reneszánsz születik. Azonban olyan jövő is lehetséges, amelyben a munkájuktól megfosztott embereket az emberi természetre és értékekre fittyet hányó autokrata intelligens gépek nyomják majd el. Jelenlegi technológiai és kognitív képességeink fényében mindezek a jövők elképzelhetőek és elérhetőek.”

A mesterséges intelligenciával vagy a virtuális valósággal való fenyegetés lassan már annak a népmesében szereplő kisfiúnak a példáját idézi, akit a birkanyáj őrzésével bíztak meg és unalmából és heccből olyan sokszor kiáltott farkast, míg a fenevadak egyszer tényleg fel nem bukkantak, de akkor már a falusiak nem vették komolyan a segélykérését. Valóban, sokáig a gépi értelem maximum csak a mozivásznon vagy a könyvek lapjain tört az emberiség életére vagy ébredt bármilyen, a közegészségre veszélyes öntudati állapotra, mindennapi életünkben ritkán manifesztálódott egzisztenciális fenyegetés formájában. Voltak persze robotok, amelyek kíválóan sakkoztak vagy megverték az aktuális go világbajnokot, de ettől még egyikünk se kezdett rettegni attól, hogy ezek bármelyike egyszer majd a Terminator-filmekből ismert Skynet ősapja lehetne. Pedig a színfalak mögött hatalmas ütemben zajlik a mesterséges intelligencia fejlesztése és a szűk értelemben vett változata már mindennapi életünk szerves részét képezi.

“A mesterségesintelligencia-evolúció jelenlegi szintjén az MI a gépi tanulással (ML) és a prediktív analitikákkal rokon értelmű, amelyek hatékonyságnövekedést hoztak magukkal, nem pedig a “Skynet-Szingularitást.” A felhajtás által keltett véghangulat – majd a vég elmaradása – rengeteg embert arra sarkallt, hogy ne vegyen tudomást az MI által érkező változásokról. Azonban az 1950-es évek első MI-fejlesztéseivel szemben napjainkban jelentős különbséget jelent, hogy a legfrissebb MI-fejlesztések és áttörések szinte exponenciális mértékben zajlanak.”

Tilesch György és Omar Hatamleh által közösen jegyzett Mesterség és intelligencia című kötet a Libri Kiadó gondozásában jelent 2021-ben. Stílusos, a címhez és témához jól passzoló borító alapozza meg előre a könyv mondanivalóját.  

Kép: NiKy m.i.

Szóval az MI már lerágott csont, ugyan minek olvassak el még egy könyvet a témában? Nekem is ez volt az első gondolatom, bár a frappáns cím láttán kissé ökölbe szorult a gyomrom, hiszen a mű rögtön az ezeréves magyar néplélek Achilles-ínát támadja, beveti az atomfegyvert, vagyis a munkánk elvesztésével riogat. Persze önmagában még hatásvadásznak és lerágott csontnak tűnhet ennek ellenére is a téma és elintézhetjük egy kézlegyintéssel, mondván: “Mégis kit érdekel, hiszen az MI úgyse fog sose az ember fölé kerekedni a …… terén.” Itt a pontozott részt mindenki töltse ki hite és meggyőződése szerint. Nos, spoiler nélkül azt kell írjam, kedves Olvasó, hogy napról napra rohamosan csökken azon tevékenységi körök száma, ahol az MI ne lenne képes túlszárnyalni az emberi teljesítményt. S míg az előző ipari forradalom elsődlegesen a nehéz vagy monoton fizikai munkát tette zárójelbe, addig a következő gazdasági szerekezetváltás már inkább a fehérgallérosok munkavállalási feltételeit fogja negatív irányban befolyásolni. Persze az új paradigma új lehetőségeket is teremt, de a kereslet nem mindig találkozik a kínálattal, vagyis egy kiadványtervező grafikus nem fog egyik napról a másikra felcsapni felhőprogramozónak.

A kulcsszó most is, mint ahogy az evolúció több milliós történetében mindig is volt, a rugalmasság. Kérdés, hogy képesek leszünk-e elég gyorsan alkalmazkodni az ugrásszerűen fejlődő MI-k által átalakított játékszabályokhoz? A szerzők érvelése szerint kudarcra vagyunk ítélve, ha mindig utólag próbálunk reagálni majd a történésekre. Példaként hoznám fel erre a könyvből a végtelen ostrom fogalmát, ami leegyszerűsítve a gyakorlatban úgy nyílvánulhat meg, hogy az MI az általunk gyűjtött hatlamas mennyiségű adat alapján kimondottan ránk szabott reklámot készít, amit képes végtelenszer levetíteni és addig finomítani, amíg a célzott fogyasztói reakciót ki nem válta vele. Alexander Weinstein - Az Új világ gyermekei című novellájában írja le ezt úgy, hogy a főszereplők elfelejtik frissíteni a tűzfalukat, mire a házukat elárasztják a reklámok. Képzeljük el, ahogy a böngészőnk hírdetési sávjában vagy kiterjesztett valóság szemüvegünk látómezejében súlyos betegségben elhunyt rokonunk jelenik meg és életbiztosítással győzköd bennünket! Mi lesz azokkal, akiknek nem fogja majd az MI ellen védő tűzfalra futni? Képes lesz-e bármilyen tűzfal megfelelő védelmet nyújtani?

Kép: NiKy m.i.

A könyv szerint átfogó preventív szabályozásra és keretrendszerre van szükség, amit széles körű társadalmi és állami szintű konszenzusnak kell megelőznie. A társadalmaknak tájékoztatás és tanulás útján digitalis immunrendszert kell kifejleszteniük, ami megnöveli a túlélés esélyeit az MI-által teremtett veszélyekkel szemben.

Persze van pozitív forgatókönyv is, az MI nem csak disztópiát, hanem utópiát is teremthet, de ez nagy mértékben rajtunk, embereken fog múlni. Milyen erkölcsi alapelveket és mércéket fogunk az MI elsődleges morális irányelvévé tenni? Milyen célokat és feladatokat fogunk kijelöni neki? Bele kell-e táplálni az egzisztenciális szorongás érzését a döntéshozatali mechanizmusaiba, hogy jobban átérezze az emberi állapotot vagy hagyjuk ki belőle, mert annak köszönhetően az elpusztításunkra is törhet? Ki képviseli legautentikusabban az emberiséget egy globális MI-keretrendszer megalkotása során? Az ENSZ? A Vatikán? Az MI fejlesztésben élen járó technológiai óriásvállalatok? A Ray Kurzweil által is képviselt szingularitáskultuszok?

Megannyi izgalmas és fontos kérdést feszeget a könvy, és sok esetben megpróbál szolgálni válaszokkal is. A javasolt akciótervek mellett olvashatunk még arról is, hogy milyen változásokat hozott vagy hozhat a technológia fejlődés az oktatás, az egészségügy vagy a képzőművészetek terén, összefogalalja az MI-kutatás terén jelenleg is zajló globálsi fegyverkezési versenyt, illetve felvázol számos potenciális jövőbeni forgatókönyvet.

A könyv egyértelmű célja az olvasó figyelmének és tudatosságának a felketése, hogy a kritikus tömeg elérésével kialakuljon a társadalom előzetes védelmi mechanizmusa. Vitaindító és gondolatébresztő mű, amit úgy érzem, hogy mindenkinek érdekében áll kézbe venni, hiszen mindannyiunk alapvető érdeke, hogy jobban készen álljunk a jövő kihívásaival való szembenézésre.

“Semmi sem elkerülhetetlen, de nincs még késő ahhoz, hogy megzabolázzuk a jövőt, és antropocén reneszánsszá tegyük a robocén kor eljövetele helyett. Viszont most kell nekilátnunk: ha ez túl későn történik meg, akkor rettenetes ébredés vár ránk.”

Remélem, hogy kellően érdekessé vált számodra a könyv, hiszen mindenképpen érdemes kézbe venni. Amennyiben elolvasnád, nem kell mást tenned, mint a Libri weboldalára ellátogatnod. 

Írta: Süni

Bergsveinn Birgisson - Válasz Helga levelére

 

„A szerelem nem csupán városi romantikus történet, hogy túlcsordul és megállás nélkül ömlik, mintha valami örök pumpa hajtása. (…) az embernek ki kell tartania a döntése mellett, táplálnia kell azt és nem eltérni tőle – ez a szerelem.”

Vajon mi a szerelem? Teszem fel immáron sokadszorra ezt a kérdést, hiszen egy megfoghatatlan, láthatatlan definícióról beszélünk, mégis az egyik legmeghatározóbb fogalom mai világunkban.

Az emberi érzelmek bonyolultsága mindig is vitatott kérdés volt. A mély érzelmű lelkek meghatározó szerepet töltöttek be az emberiség történelme során. A szerelem, közismertebb nevén románc számos formában megihlette évszázadok óta a művész embereket, akik többnyire egyoldalú, de mindenképpen negatív töltetű emocionális túlcsordulásuktól eltelve alkották meg az utókor számára műveiket. A világ számára ezek az alkotások többnyire az alkotó halála után váltak értékessé, pedig a még élő művész, talán nagyobb megbecsüléssel még időtállóbb és tartalmasabb „értékeket” álmodna meg a számunkra.

Az irodalmi szférában a romantika irányzata már igencsak elcsépeltté vált az utóbbi években, illetve elment egy olyan irányba, hogy szinte rendelésre íródnak az újabb művek, sem mint a tiszta érzelmi ábrázolás érdekében. Ehhez a tematikához nyúlva Bergsveinn Birgisson, izlandi származású író egy olyan kisregényt álmodott meg a számunkra, amely elsődlegesen a reális talajú gondolkodáson alapszik, mégis elmondható róla, hogy talán eredetibb és valóságosabb, mint azt elsőre  gondolnánk.

Bergsveinn Birgisson (1971. augusztus 30. Reykjavík) izlandi származású író, filológus, aki az északi költészet és folklór kutatásának egyik kiemelkedő alakja. Hazánkban eddig három regénye jelent meg.

Bergsveinn Birgisson - Válasz Helga levelére című kisregénye 2022-ben jelent meg a Ø Kiadó gondozásában. A kötet puritán külseje egységesen jellemző az eddig megjelent kiadói kiadványokra, amelyet jelen esetben maga a fordító, Veress Dávid álmodott meg a számunkra.

A könyv egy idősödő izlandi gazda, Bjarni visszaemlékezéseiről szól, amelyeket levél formájában vet papírra. Ezek a sorok egy nagy szerelemről mesélnek, amely az idők múlásával még erősebbé vált és soha meg nem szűnt. Szép lassan a régi sebek ismét vérezni kezdenek, ahogy főhősünk számot vet életével, ahogy tulajdonképpen egykori szeretőjének évtizedekkel ezelőtt kapott levelére válaszol. Velejéig őszinte, néhol örömteli, de többnyire nyers és fájdalmas emlékek buknak a felszínre, és tulajdonképpen arra keressük a választ, hogy vajon jól döntött –e anno Bjarni, hogy a szenvedélyes szerelem és ismeretlen városi élet helyett, rideg feleségét és megszokott, de annál hidegebb, vidéki otthonát választotta.

Kép: NiKy m.i.

„Hagyjam ott a vidéket, ahol az őseim majdnem ezer éve éltek, és költözzek egy városba, ahol nem látnám a munkám gyümölcsét és bérlő lennék, mások rabszolgája? Ahol az emberek azt mondják, az idő pénz, és amit poliészterbe öltözve az irodákban megkeresnek, színházra meg szórakozásra költik?”

A történet elsődlegesen egy visszaemlékezés monológ, amely a maga nyers, szinte puritán egyenességével vissza-visszarepíti az olvasót a múltba. Megismerhetjük főszereplőnk felmenőinek életét, szeles, kissé vad természetű (vidéki) otthonát, feleségét és a környező embereket is. Elsődlegesen az emberi természet és az elzárt közösség közti párhuzamot véljük látni, ahogy egy hamis pletyka megelevenedik, szinte életre kél és azt, hogy ez miképpen befolyásolja majd a szereplőket.

„Visszatérek már, érzem,
oda, honnan vétettem.
Bár kevésen tengettem,
hosszan és jól élhettem.

Fonal van a szívemben,
hogy ne éljek vétekben,
utamon az vezessen –
beh, de rég elengedtem.

Élet, veled én a pénzen
sokat perlekedtem,
jaj, minek is, hiába, hiszen
magammal nem vihettem.

(…) inkább szembemegy az ember azzal, amit prédikál, legyen az politikai meggyőződés vagy, mondjuk, egzisztencialista filozófia. Mintha a fogyókúrázók tennék a legtöbb cukrot a palacsintára, és a legkegyetlenebbek magyaráznának a „lelkek iránti szeretetről”. Általában azok a legnagyobb gaztevők, akik a leghangosabban szónokolnak a bűnözés ellen, a kapitalizmus meg, aminek mindenkit gazdaggá kellene tennie, mindenkit elszegényít, és biztos lehetsz benne, hogy a szabadság, amiről mostanában oly sokat beszélnek, végül mindenkiből rabszolgát csinál.”

Kép: NiKy m.i.

Alapvetően nagyon kettős érzésem van a kötettel kapcsolatban, ugyanis, ha szimplán tekintek az olvasottakra, akkor egy vén kujon szexuális ábrándozásait véltem felfedezni, amelyek még idős korára sem hűltek ki. Az ex szeretővel eltöltött pajzán órák, és az azóta szűnni nem akaró vágyakozás, alaposan felőröli főszereplőnk lelkét és ez elől az olvasó sem menekülhet.

„Az ember szívében elnyomott vágy talán a halál torkában válik igazán világossá és tisztává.”

Ugyanakkor a vad vidéki élet, az emberek összezártsága és a lelkitusák sűrűjében mindig fel-feldereng egy ösvény, amelyet a „Mi lett volna, ha” néven emlegetek csak. Sok olyan kérdésről elmerengünk, amelyek alapvetően természetesek a számunkra és többször is úgy érezhetjük, hogy a mi életünkből is merítkezik a szerző.

Ráadásul a halál és élet párhuzamáról is másképpen kezdünk vélekedni, amely talán nem csak fekete és fehér a maga torzított valóságában, hiszen az elmúlás kérdéséről oly sok verziót olvastunk már, de szépnek és megnyugtatónak igazán kevés alkalommal láthattuk. 

Kép: NiKy m.i.

„Néhányan valami rajtuk kívül álló okból halnak meg. Mások azért, mert már régen bennük volt a halál, befészkelte magát az ereik közé. De mindenki meghal. Mindenki a maga módján. Vannak, akik egy mondat közepén esnek össze. És vannak, akik álmukban szenderednek el. Vajon úgy ér véget ilyenkor az álom, ahogy a film utolsó képe lepereg a vászonról? Vagy csak megváltozik? Új fényt kap, és új színeket? Észrevesz ebből bármit az álmodó?”

Összességében úgy gondolom, hogy minden kettősség ellenére értékes olvasásban volt részem, mert több olyan tematikát is érintettünk, amelyről fontos volt elmerengeni. Hogy a vágy, mint egyik központi elem mennyire érinti meg az olvasót, az igencsak szubjektív és megismételhetetlen. Az bizonyos, hogy csak akkor vagyunk jól testileg és lelkileg egyaránt, ha döntéseinket mind a két oldalról megfontoljuk és válasszunk akár a szív, akár az ész tekintetében, sose nézzünk vissza és bánjuk meg. A döntéseinkért felelősséggel tartozunk.

Ezek tudatában inkább olyan olvasóknak ajánlom, akik szeretnek elmerengeni az életről, a vágyakról és az elmúlásról egyaránt. Szívesen merülnek el egy idegen lélek visszaemlékezéseiben és értékelik mindazt a mély mondanivalóságot, amely ezekből fakadóan a felszínre tör. De egyet sose felejtsen el senki: „Mindenki hibázik. Különben nem lennénk emberek.”

Ha szívesen kézbe vennéd a könyvet, akkor ajánlom figyelmedbe a Ø Kiadó weboldalát, ahol megvásárolhatod. 

Írta: NiKy