Vajon mi a szerelem? Teszem fel immáron sokadszorra ezt a
kérdést, hiszen egy megfoghatatlan, láthatatlan definícióról beszélünk, mégis
az egyik legmeghatározóbb fogalom mai világunkban.
Az emberi érzelmek bonyolultsága mindig is vitatott kérdés
volt. A mély érzelmű lelkek meghatározó szerepet töltöttek be az emberiség történelme
során. A szerelem, közismertebb nevén románc számos formában megihlette
évszázadok óta a művész embereket, akik többnyire egyoldalú, de mindenképpen
negatív töltetű emocionális túlcsordulásuktól eltelve alkották meg az utókor
számára műveiket. A világ számára ezek az alkotások többnyire az alkotó halála
után váltak értékessé, pedig a még élő művész, talán nagyobb megbecsüléssel még időtállóbb
és tartalmasabb „értékeket” álmodna meg a számunkra.
Az irodalmi szférában a romantika irányzata már igencsak
elcsépeltté vált az utóbbi években, illetve elment egy olyan irányba, hogy
szinte rendelésre íródnak az újabb művek, sem mint a tiszta érzelmi ábrázolás érdekében.
Ehhez a tematikához nyúlva Bergsveinn Birgisson, izlandi származású író egy
olyan kisregényt álmodott meg a számunkra, amely elsődlegesen a reális talajú
gondolkodáson alapszik, mégis elmondható róla, hogy talán eredetibb és
valóságosabb, mint azt elsőre
gondolnánk.
Bergsveinn Birgisson (1971. augusztus 30. Reykjavík) izlandi
származású író, filológus, aki az északi költészet és folklór kutatásának egyik
kiemelkedő alakja. Hazánkban eddig három regénye jelent meg.
Bergsveinn Birgisson - Válasz Helga levelére című kisregénye
2022-ben jelent meg a Ø Kiadó gondozásában. A kötet puritán külseje egységesen
jellemző az eddig megjelent kiadói kiadványokra, amelyet jelen esetben maga a
fordító, Veress Dávid álmodott meg a számunkra.
A könyv egy idősödő izlandi gazda, Bjarni visszaemlékezéseiről
szól, amelyeket levél formájában vet papírra. Ezek a sorok egy nagy szerelemről
mesélnek, amely az idők múlásával még erősebbé vált és soha meg nem szűnt. Szép
lassan a régi sebek ismét vérezni kezdenek, ahogy főhősünk számot vet életével,
ahogy tulajdonképpen egykori szeretőjének évtizedekkel ezelőtt kapott levelére
válaszol. Velejéig őszinte, néhol örömteli, de többnyire nyers és fájdalmas
emlékek buknak a felszínre, és tulajdonképpen arra keressük a választ, hogy
vajon jól döntött –e anno Bjarni, hogy a szenvedélyes szerelem és ismeretlen
városi élet helyett, rideg feleségét és megszokott, de annál hidegebb, vidéki
otthonát választotta.
„Hagyjam ott a vidéket, ahol az őseim majdnem ezer éve
éltek, és költözzek egy városba, ahol nem látnám a munkám gyümölcsét és bérlő
lennék, mások rabszolgája? Ahol az emberek azt mondják, az idő pénz, és amit
poliészterbe öltözve az irodákban megkeresnek, színházra meg szórakozásra
költik?”
A történet elsődlegesen egy visszaemlékezés monológ, amely a
maga nyers, szinte puritán egyenességével vissza-visszarepíti az olvasót a
múltba. Megismerhetjük főszereplőnk felmenőinek életét, szeles, kissé vad
természetű (vidéki) otthonát, feleségét és a környező embereket is.
Elsődlegesen az emberi természet és az elzárt közösség közti párhuzamot véljük
látni, ahogy egy hamis pletyka megelevenedik, szinte életre kél és azt, hogy ez
miképpen befolyásolja majd a szereplőket.
„Visszatérek már, érzem,
oda, honnan vétettem.
Bár kevésen tengettem,
hosszan és jól élhettem.
Fonal van a szívemben,
hogy ne éljek vétekben,
utamon az vezessen –
beh, de rég elengedtem.
Élet, veled én a pénzen
sokat perlekedtem,
jaj, minek is, hiába, hiszen
magammal nem vihettem.
(…) inkább szembemegy az ember azzal, amit prédikál, legyen
az politikai meggyőződés vagy, mondjuk, egzisztencialista filozófia. Mintha a
fogyókúrázók tennék a legtöbb cukrot a palacsintára, és a legkegyetlenebbek
magyaráznának a „lelkek iránti szeretetről”. Általában azok a legnagyobb
gaztevők, akik a leghangosabban szónokolnak a bűnözés ellen, a kapitalizmus
meg, aminek mindenkit gazdaggá kellene tennie, mindenkit elszegényít, és biztos
lehetsz benne, hogy a szabadság, amiről mostanában oly sokat beszélnek, végül
mindenkiből rabszolgát csinál.”
Alapvetően nagyon kettős érzésem van a kötettel
kapcsolatban, ugyanis, ha szimplán tekintek az olvasottakra, akkor egy vén
kujon szexuális ábrándozásait véltem felfedezni, amelyek még idős korára sem
hűltek ki. Az ex szeretővel eltöltött pajzán órák, és az azóta szűnni nem akaró
vágyakozás, alaposan felőröli főszereplőnk lelkét és ez elől az olvasó sem
menekülhet.
„Az ember szívében elnyomott vágy talán a halál torkában
válik igazán világossá és tisztává.”
Ugyanakkor a vad vidéki élet, az emberek összezártsága és a
lelkitusák sűrűjében mindig fel-feldereng egy ösvény, amelyet a „Mi lett volna,
ha” néven emlegetek csak. Sok olyan kérdésről elmerengünk, amelyek alapvetően
természetesek a számunkra és többször is úgy érezhetjük, hogy a mi életünkből
is merítkezik a szerző.
Ráadásul a halál és élet párhuzamáról is másképpen kezdünk vélekedni, amely talán nem csak fekete és fehér a maga torzított valóságában, hiszen az elmúlás kérdéséről oly sok verziót olvastunk már, de szépnek és megnyugtatónak igazán kevés alkalommal láthattuk.
Kép: NiKy m.i.„Néhányan valami rajtuk kívül álló okból halnak meg. Mások
azért, mert már régen bennük volt a halál, befészkelte magát az ereik közé. De
mindenki meghal. Mindenki a maga módján. Vannak, akik egy mondat közepén esnek
össze. És vannak, akik álmukban szenderednek el. Vajon úgy ér véget ilyenkor az
álom, ahogy a film utolsó képe lepereg a vászonról? Vagy csak megváltozik? Új
fényt kap, és új színeket? Észrevesz ebből bármit az álmodó?”
Összességében úgy gondolom, hogy minden kettősség ellenére
értékes olvasásban volt részem, mert több olyan tematikát is érintettünk,
amelyről fontos volt elmerengeni. Hogy a vágy, mint egyik központi elem
mennyire érinti meg az olvasót, az igencsak szubjektív és megismételhetetlen.
Az bizonyos, hogy csak akkor vagyunk jól testileg és lelkileg egyaránt, ha
döntéseinket mind a két oldalról megfontoljuk és válasszunk akár a szív, akár
az ész tekintetében, sose nézzünk vissza és bánjuk meg. A döntéseinkért
felelősséggel tartozunk.
Ezek tudatában inkább olyan olvasóknak ajánlom, akik
szeretnek elmerengeni az életről, a vágyakról és az elmúlásról egyaránt.
Szívesen merülnek el egy idegen lélek visszaemlékezéseiben és értékelik mindazt
a mély mondanivalóságot, amely ezekből fakadóan a felszínre tör. De egyet sose
felejtsen el senki: „Mindenki hibázik. Különben nem lennénk emberek.”
Ha szívesen kézbe vennéd a könyvet, akkor ajánlom
figyelmedbe a Ø Kiadó weboldalát, ahol megvásárolhatod.
Írta: NiKy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése