Dóka Péter - A kék hajú lány

 

„Csak ne legyen olyan, mint a valóságban (…) Ez a művészet lényege. Bele kell tenni az egyéniségedet.”

A mesék világa csodálatos ajándék minden gyermeknek és felnőttnek egyaránt. Egy különleges birodalom kapujához kapunk kulcsot, amely mögött azok lehetünk, amit legmerészebb álmainkban látunk. Sok színben pompázik a lelkünk ilyenkor, hiszen egy egész doboz festéket és ecsetet is kapunk a kulcs mellé, és legyél ifjú vagy éppen idősebb lélek, a vászon még üres, csak rajtad áll, hogy milyen formákkal és színekkel töltöd meg ezt az ürességet. Aki kevésbé érzi magát még kezdetben bátornak, annak jó barátjává válhat egy aktuális szerző is, és együtt indulhat el mindenki a maga kalandjára, ezt biztosan állíthatom. Mégis vannak történetek, amit az élet maga kezd el alakítani, ám a végkifejletet csak maga a művész láthatja, elvégre a titkos recept egy álmodó és egy üres vászon, ahol megelevenedhetnek a képek. Légy te magad a tiszta lap és minden olvasással hagyd a Mestert alkotni, hogy a végeredményben közösen gyönyörködhessetek!

Dóka Péter neve számomra egyet jelent a vidám, de annál tanulságosabb történetekkel, hiszen számos írását volt szerencsém kézbe venni, ámbár eddig a legjobban Az ellopott zsiráf című kalandregénye fogott meg, amely egy igazi csemege minden korosztály számára. Most egy olyan alkotásához nyúltam, amely a maga nemében sokszorosan született újjá, hiszen az én példányom 2022-ben került a könyvesboltok polcaira a Móra Kiadó gondozásának köszönhetően ismét.

Dóka Péter - A kék hajú lány című kötete egy kisfiú különleges kalandjáról mesél, ahol az élet árnyékos oldalát ideje korán kénytelen megismerni, és számos „próbatétel” után már semmi sem ugyanolyan, mint előtte. De mi köze mindehhez egy kék hajú lánynak, akinek tekintete zöldebb, mint a napfényben fürdő rét és a lelke a sötét égen ragyogó csillagokéval ér fel? Az élet néha egy igazi mókamester és ahol a könnyek folyója folyik, ott az élet virága terem, hiszen minden emberi lélek egyszeri és megismételhetetlen.

„-Nem vagy gyáva. Attól, hogy félsz, még nem vagy gyáva.”

Kép: NiKy m.i.

Ebben a történetben van egy megfoghatatlan varázslat, amely a legváratlanabb pillanatokban mutatja meg igazán erejét, ez pedig nem más, mint a szeretettel átitatott humor, amely a legbánatosabb arcra is mosolyt csal.

„-Lehet, hogy belezúgtam a nővéredbe – szólal meg mögöttem Zsombor.
Oliver a fejét rázza.
-Scarlettbe vagy szerelmes. Az ember nem lehet két nőbe szerelmes.
-Dehogynem. Én minden csajba bele tudok szeretni, mert nőcsábász vagyok. Anyu szerint apától örököltem. Te nem vagy nőcsábász?
Olivér hallgat.
-Szerinted van esélyem a nővérednél? – kérdezi Zsombor.
- Nála mindenkinek van (…)”

Talán erősnek tűnhet elsőre, amit most írok, de úgy vélem, hogy ez a mese gyógyerővel rendelkezik. Jelen helyzetemben sokszor szomorú vagyok, és nehezen tudok a napi rutinomban erőt és mosolygásra okot találni, mégis mikor kézbe vettem ezt a könyvet minden túlzás nélkül sokszor és jólesően, hangosan felkacagtam. Amikor egy olvasó nehezen enged a saját sötétségén át látni a csillagokat, akkor egy szerző akaratlanul is segítő kezet nyújthat. Ezért szeretek olvasni, mert minden élethelyzetemben megkaptam eddig a tanácsot, vagy éppen egy apró boldog pillanatot, amelyet elraktároztam.

A történet egy olyan gyermeki világba kalauzolt, ahol sok – sok ifjonti léleknek kellett megküzdenie a maga kis tragédiájával, néhol túl nehéz feladatnak bizonyult cipelni a maguk batyuját, de Olivér által a szeretettel teli figyelem is óriási segítséget eredményezett, miközben főszereplőnk is megjárja a maga fejlődési útját, hogy a végére igazi élményekből merítkezve tekinthessen a következő feladata elé.

Kép: NiKy m.i.

A könyvben találtam egy igazán különleges kis verset, amely a maga bájával elvarázsolja a szíveket.

„Én vagyok a vámpírlány,
arcomon is van pír ám!
Kakaót én nem iszom,
vérnarancs az italom!

A hajam most tengerkék,
világosabb, mint az ég.
De a lelkem fekete,
éjszakával van tele.

Éjjel mindig repülök,
a holdra is felülök.
Onnan nézek szerteszét,
bámulom a földtekét.

A Supermant keresem,
ő lesz az én kedvesem.
Kedvenc csemegém a vér,
ments meg engem, Olivér!”

Összességében úgy gondolom, hogy egy csodálatos mesét olvashattam és nagyon hálás vagyok érte jelen pillanatomban. Dóka Péter egy varázsló, ezt minden túlzás nélkül állíthatom, mert aki egyszere tud könnyeket fakasztani és hangos kacagásra késztetni, annak a tehetsége határtalan és kincs a szememben. Ez a mese számos formában mutatja meg, hogy legyünk bármely korban is éppen, az élet nem kímél senkit sem, mégis mindig van lehetőségünk a szeretet által gyógyítani és barátokra lelni.

Ha egy kicsit is szereted a vidám, de tartalmas történeteket, akkor úgy érzem, hogy ezt a könyvet neked szánták az égiek. Hiszem, hogy a szeretet egy nagyon erős fegyver a bánat ellen és egy idegen is tud csodákat tenni, csak engedni kell!

Ha úgy érzed, hogy kíváncsi lettél erre a kötetre, akkor nem kell mást tenned, mint a Móra Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy

Adèle Dan - Démoni ketrec

 

„Honnan tudhatnád, hogy valóban feledni akarsz, ha még sosem emlékeztél igazán?”

Nem tudom, hogy mennyire fogok meglepetéssel szolgálni, de valahogy így képzeltem el mindig is a poklot, ahogy a jelenlegi olvasmányomban szemeim előtt megelevenedett. Sokszor gondolkodtam már azon, hogy az ember által elképzelt túlvilág milyen is lehet, de ahány vallást vettem figyelembe, annyi féleképpen képzeltem el ezeket a helyszíneket. Minden tekintetben úgy gondolom, hogy a kötet egyik idézete nagyon is méltán visszaadja a hitemet, miszerint „Valóban semmi sem fekete vagy fehér. Mégis hogyan lehet így a jót választani?” És való igaz, hogy nincs a két pólus meg egymás nélkül, tehát a jó csak a gonoszság párhuzamával nyeri el méltó jelentését. Ha ezt a nézetet tovább viszem, és kicsit kifordítom, akkor új értelmet nyer számomra a szórakoztató irodalomban, napjaink nagy divatját élő, erotikus irányzat is. Ezt a műfajt jómagam kevésbé kedveltem eddig, sőt meg merem kockáztatni, hogy az egyik olyan ágazatnak véltem, amelyet igen ritkán vettem kézbe. Számomra a mostani nagy divathullámban kiadott kötetek közül kézbe vett ilyen típusú regények legjava igencsak silány minőségű, mondhatni egyszer olvasható kategóriába estek és ennek okán egyre ritkult azon példányok száma, amelyeket szívesen forgattam, de pont ezért úgy éreztem előfordulhat, hogy nem megfelelően állok hozzá. Ekkor jutott eszembe, hogy nagyon szeretem a fantasy stílust, és ha ezzel keveredne a túlfűtöttség, akkor vajon az mennyire nyerné el tetszésemet? Nos, ez immáron a második olyan kötet, amely egy ilyen közös műfajban mozog, és azt kell, hogy írjam, nagyon jó irányba haladok. Persze a mostani regényt nemcsak ezért vettem kézbe…

Adéle Dan egy magyar származású írónő, aki első regényével legyőzte saját félelmét és egy olyan álmot valósított meg, amely sok olvasó szívét kötötte gúzsba. Démoni ketrec című regény idén (2023) jelent meg a hazai könyvesboltok polcain, amely a maga ütős külsöjével első pillantásra magához lánccolja leendő olvasóját. A kiadvány a NewLine Kiadó gondozásában jelent meg. Hogy ki valójában a rab és a fogvatartó? Igazán nehéz kérdés, elvégre a történet egy nagyon mély világba rántja be a kíváncsi lelkeket, ugyanakkor önmagában semmit sem érne.

„Minden döntésnek ára van. Mindegyiknek.”

Történetünk hősnője Lotte, egy huszonkét éves egyetemista lány, akinek a nappalait gyógyszerfüggősége, az éjszakáit pedig az általa látott szörnyek határozzák meg. Ebben a kaotikusságban egy perc nyugta sincs, míg egy napon szüleivel ismételten az örök emlékezés helyszínére kénytelen menni. Itt mintha megállt volna az idő, a szél lassan érinti a fák leveleit, a nap sugara kissé fagyossá teszi a földet. Holt és élő néz szembe egymással, ki-ki a maga nézőpontja szerint, hogy a fájdalom folyóján át eljuthassanak a megbékélés szigetére. De ez a nap más, mint a többi, hiszen Lotte fellázad mindenki és minden ellen és mivel mindennek ára van, ezért is meg kell fizetnie… Angyalok és démonok harcába csöppen, ahol a jó fogalma is ragacsos vértől átitatott, és ha mindez nem lenne elég, a múlt árnyékai is hamarosan elérik a lelkét. Vajon hogyan képes megküzdeni mindennel és miért retteg, hogy a vágyai felemésztik a lelkét?

„Jó akarok lenni.
Végre egyszer az életben jó akarok lenni.
És ki fogom találni, hogyan tudom ezt elérni.”

Kép: NiKy m.i.

Ez a történet sok párhuzamot húz és rengeteg kérdést hoz felszínre olvasójában. Itt van mindjárt – a már fent is említett – jó és rossz témaköre, de akár a gyászról és elengedésről is írhatnék éppen. Sok – sok ellentét, mégis kiegészítése egymásnak, olyan tematikák, amikről alapvetően nem szokásunk filozofálni, csupán elfogadjuk létezésüket, hiszen az életünk részei akaratlanul is.

„Rég túlléptem már azon, hogy megbotránkozzak azon, hogy az egész eddigi világnézetem darabokra hullik.”

Saját meglátásom szerint ez a történet olyan, mint egy éles tör, ha hozzáérsz, megvágod magad vele. Az általa keletkezett seb pedig vérezni fog, akár akarod, akár nem. De, hogy a fájdalommal mit kezdesz, az már egyedi, elvégre valaki szisszen egyet és rászorít egy zsebkendőt, míg mások sírva fakadnak akár, én viszont megvizsgálom a vágás mélységét és egy kicsit „gyönyörködöm” benne. Talán betegnek tűnik elsőre, de az emberi test különleges adomány, egy olyan kincsesláda, amit használunk, elhasználjuk, amire teremtődött, de csak igen ritkán fordítunk rá komolyabb figyelmet. Ez a történet, pedig szintén olyan, mint egy figyelmet érdemlő, lélegző teremtmény. Behúzza a lelkedet, a szorítása egyre szorosabbá válik, míg végül elenged, de már sosem leszel olyan, mint előtte.

Kép: NiKy m.i.

Nagyon szerettem olvasni, hiszen a sötétséget néhol felváltotta a fény vékony vonala, de démonokkal és angyalokkal harcoltam, vágyakoztam és néhol megégettem magam, mégis minden pillanatban az őrület vett körül, hiszen mindez nem létezik vagy mégis?

Lotte karaktere kicsit megosztóra sikeredett a számomra, mert nehezen viseltem csetléseit, sőt, meg merem kockáztatni, hogy nem egyszer volt buta liba is, mégis megbocsájtottam neki, mert amin ő keresztülment, azt ép ésszel nehéz elfogadni, legyen szó bárkiről.

Darya maga a pokol leggyönyörűbb és egyben legveszélyesebb alakja. Külsőre kedvező a szemnek, de belülről a sötétség legmélyére lelünk. Pillantása maga a tűz és egyben a halál kegyes megváltása, mégis egyszere vonzódunk hozzá és rettegünk, hogy elveszünk.

A két főszereplő közötti kapcsolat forró és kissé játékos, hiszen élvezet volt olvasni szócsatáikat és tüzes „ismerkedésüket”. Talán néhol túl folyékonnyá váltak, de összességében nagyon érdekes párosra leltem általuk.

Nagy kedvencem Nársz, bármennyire őrült egy figura, sokkal jobban élveztem mikor róla olvashattam és még én is akartam, hogy egy óriás felfigyeljen végre rá. A szerelmi játékok veszélyesek, ez tagadhatatlan, és bár a huncutság nélkül még a pokol is unalmas hely lenne, azért jó ügyesen játszani.

„Nem attól lesz valaki bármi, mert megvan rá az esélye, hanem attól, hogy mennyire elhivatott azzá válni.”

Azt hiszem, hogy most először el fogom ismerni, hogy imádtam egy erotikus fantasy-t, mégpedig nem is akármilyen formában. A szerző még csak első könyvét adta ki idén, de bennem megmozdított valamit mélyen. Mondjuk egy kérdésem lenne: mégis hol volt eddig kedves írónő? Évek óta keresem azt a túlfűtött történetet, amelyben van tartalom, mégis a feltüzelt pillanatokat is örömmel fogadom. Végre, egy olyan kötet, amely az első mondatától az utolsóig megfogott, elgondolkodtatott és mégis elérte, hogy jól szórakoztam, miközben a lelkem sajgott. Ettől jó számomra egy erotikus műfajban íródott alkotás és nagyon várom a folytatását. A végéről pedig csak annyit, hogy pont annyira felcsigázó, hogy ne kaparjam a falat a következő kötetért, de azért gyötrő is, hiszen már olvasnám, nem is kérdés.

Hogy ajánlom-e? Hogy a viharba ne tenném, és válogatás nélkül mindenkinek, aki szereti a buja világú fantasy történeteket. Ennek a kötetnek lelke van, persze pont ezért csak saját felelősségre vedd kézbe! Nem hiszel nekem? Én szóltam…

„-Semmi nem adhatja meg neked a feloldozást és a teljes életet, csak saját magad. Így érezhetnél, ha megadnád magadnak azt, amire szükséged van. Ha ezt még nehéznek érzed, akkor nem vagy készen arra, hogy elérd.”

Remélem sikerült felcsigáznom a kíváncsiságodat, mert bizony most arra csábítalak, hogy válassz egy estét és rendeld meg a könyvet a NewLine Kiadó webshopjában.

Írta: NiKy

Matt Haig - Evie és az állatok

„– Nincs is jobb, mint amikor szabad vagy, és az lehetsz, aki tényleg vagy […].”

 

A természet – és állatvédelem manapság nagy divatját éli. Igen, jól olvastad, egyre jobban menőnek számít, ha valamilyen formában képviseled a környezetvédelmet. Persze kis hazánkban még igen gyerekcipőben jár ez a téma és annak gyakorlása is, de a nagyvilágban már felismerték ennek fontosságát és bizony nem egy olyan ország létezik, ahol már kimondottan megszokott tevékenységnek számít, hogy környezettudatosan élik az emberek hétköznapjaikat. Magyarországon sajnos a közöny és tudatos tudattalanság határozza meg a köz emberének minden napjait, ámbár az is igaz, hogy itt is egyre többen váltanak át pl. műanyagzacskókról papír- vagy anyagszatyrokra. A változás mértéke persze függ egy adott populáció intelligenciáján is, elvégre a tudás hatalom és minél szélesebb ismeretekkel rendelkezünk, annál nagyobb igényünk lehet egy tisztább és védettebb környezetre. A klímakatasztrófától kezdve az állat – és növényvilág kipusztulásáig bőven akad veszélyforrás, amire figyelnünk kell, de minden változás lassú folyamat, mert az ember a saját kényelmét nehezen adja fel, akár a jövője érdekében is.

Sok esetben már az óvodás, iskolás gyermekeket is bevonják a fent leírt kérdéskör megvitatásába, vagy legalábbis felhívják a figyelmét a még zsenge, kíváncsi lelkeknek arra, hogy miképpen is lehet, érdemes kis odafigyeléssel élni a mindennapi életet. Erre tudnék rögtön egy híres és talán kissé hírhedt fiatalt is felhozni, hiszen nem is olyan régen tűnt fel Greta Thunberg neve a közmédiában, majd, mint a tűz, amely a száraz ágakon végig ég, terjedt el a világban. 2019-ben tett szert nemzetközi ismeretségre, hiszen több világkongresszuson is felszólalt az éghajlatváltozás miatt. De eme leányka csak egy kiragadott név a sok közül, akiknek legalább olyan fontos a biztonságos jövő képe, mint azon személyeknek, akiket fentebb már említettem.

Matt Haig (1975. július 3.) angol származású író, újságíró. Több díjnyertes ifjúsági –és felnőtt regény szerzője, akinek gyermekei kívánságai az egyik legfőbb ihletforrása, hiszen kisfia kérésére született meg A fiú, akit Karácsonynak hívnak című regénye, amelynek alappillére, hogy vajon a Télapó milyen is volt fiatal korában. Ugyanennek apropóján született meg Evie és az állatok című ifjúsági regénye, amelyhez kislánya adta az alapötletet. Az író könyvei mindig valami fontos téma köré épülnek, de a fűszere az a páratlan humor, amellyel az olvasó igazán bele tud simulni az adott kötetbe. Ha te is kíváncsi vagy egy igazán különleges alkotóra és munkásságára, akkor látogasd meg honlapját és merülj el világában!

Matt Haig – Evie és az állatok című fiataloknak szóló regénye 2019-ben jelent meg a Kolibri Kiadó gondozásában. A kötet rajzait Emilly Gravett munkájának köszönhetjük, amelyek a maguk bohókás stílusával igazán hamar belopják magukat az olvasói szívekbe.

„Gyermekek jelenlétében meggyógyul a lélek.”

Ahogy a cím már sejteti, ennek a regénynek a főhőse Evie, aki édesapjával és nagymamájával éli a tinédzserek ügyes-bajos hétköznapjait. Ebben a korban szinte mindenki kivétel nélkül valamiért különlegesnek érzi magát, másnak a többi gyermeknél, de jelen esetben bizony ez való igaz, hiszen Evie tud kommunikálni az állatokkal. Az Adottság „köznéven” ismert tudás valóban kész csoda, de egyben átok is, hiszen minden kalamajka forrása, ráadásul az édesapa legnagyobb bánata is. Kamaszként nehéz elfogadni, hogy nem lehet önmaga egy lázadó lélek, ráadásul ennek elfojtásához rengeteg energia kell. De ki hallott már olyat, hogy az állatoknak van véleményük? Ráadásul sokszor a legnagyobb bosszúságot maga az ember okozza számukra.

Evie számos kalandot él át, mire sikeresen eléri célját, de, hogy eközben milyen bonyodalmakba keveredik, arról már nem mesélhetek. Egy biztos, minden állat, legyen az egy puhaszőrű nyuszi, egy kis „cserfes” madárka, egy ősi tudást birtokló szakállas agáma vagy éppen egy kicsit csapzott kutya, csodálatos élőlények és általuk is csak még izgalmasabb a történet és a világunk is egyaránt.

„A kutyákkal ugyanis az a helyzet, hogy ők önkéntelenül is beszélgetnek az emberrel. […] Még gondolatolvasónak sem kell lenni hozzá, hogy rájöjjünk, tulajdonképpen folyamatosan beszélnek. Minden farkcsóválás, ugatás, szűkölés, fejbillentés, minden kedves kis pillantás, minden lélegzetvétel és zihálás egyfajta beszéd. Minden mozdulattal mondanak valamit.”

Kép: NiKy m.i.

Ennek a történetnek is az állatvédelem adta az alapját, ahogy számtalan más szerzőt is megihletett már ez a tematika, ellenben a humorral fűszerezett, könnyed stílus segítségével szinte egy szusszanásnyi idő alatt elolvastatja magát olvasójával.

Számomra is érdekes volt egy kislány gondolatain keresztül látni és átélni a kalandokat, ellenben azért akadt pár problémám a kötettel.

Először is soknak éreztem a magyarázkodást, miszerint csak gondolatban kommunikáltunk éppen egy adott állattal. Párszor elszórtan leírva természetesen szükségesnek vélem, de szinte minden oldalon említést tettek vagy utalva lett rá valamilyen formában és megmondom őszintén engem ez nagyon bosszantott egy idő után.

A másik problémám a végkifejlettel volt. A halál, mint témakör természetesen –sajnos vagy sem- igazán hétköznapi egy ifjúsági kötetben is, de ennek vannak olyan változatai, amelyeket nem olvastam örömmel egy kb. 10 éveseknek szóló regényben. Nem szeretnék mélyebben belemerülni ebbe, mert az igencsak spoileres lenne, de erre azért jobban oda kell figyelnie a szerzőnek, úgy érzem.

Kép: NiKy m.i.

Pozitív oldalát tekintve igazán kedveltem Evie-t, mert cserfes, őszinte és nagyon jószívű kislányként jelent meg szemeim előtt. Számtalan megpróbáltatáson kellett átesnie, mire megérthette és elfogadhatta önmagát. Persze az ember csak abban hisz általában, amiben akar vagy tanítják, mégis a gyermekek fantáziájára fognak a felnőttek mindent, amit nem érzékelnek vagy tapasztalnak éppen.

Az apukát eleinte nem kedveltem, ezt őszintén bevallom, de később megértettem, a múlt megismerése után, pedig elfogadtam minden morgolódásával együtt.

És külön ki szeretném emelni a Nagymamát, mert mindamellett, hogy igencsak hasonlít az unokájára vagy éppen fordítva, még ráadásul bölcs és jó a humora is. Vagány idős hölgynek gondolom, és remek tanácsokkal tud szolgálni, ha szükséges.

„Az ember szörnyen tud viselkedni. Néha egyáltalán nem törődik a többi állattal. Sőt, a többi emberrel sem.”

Kép: NiKy m.i.

Összességében jól szórakoztam, kicsit izgultam és valóban fontos tematikáról olvashattam. A szerző szándéka nagyon nemes, hiszen a környezet – és állatvédelem ebben a formában igazán könnyen befogadható és tanulható is egyetemben.

Ajánlom a könyvet kortól és nemtől függetlenül, mert úgy vélem, hogy sokunknak tud kellemes élményeket és számos érdekességet nyújtani, ráadásul kicsit jobban megismerhetjük az állatvilágot vagy magát az embert.

„– Minden lehetetlennek tűnhet, egészen addig, amíg egyszer véghez nem viszed.”

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Libri weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Ivana Bodrožić - Hotel Zagorje

 

„Akárhányszor ütközöl bele valami problémába, föl fogod adni. Nem lesz az úgy jó. A legkönnyebb föladni, és lehajtani a fejed. Meg kell birkózni az élettel, nem pedig menekülni!”

Évről évre egyre több háborúról szóló kötet jelenik meg a hazai könyves piacon. A legtöbb esetben természetesen a II. világháború borzalmait élhetjük át elkövető vagy áldozat szemszögéből, ha nem éppen dokumentációs tényekkel „szórakoztatjuk” magunkat. A történelem borzalmait nehéz tényként kezelni úgy gondolom, és a XX. század végével még nem értek véget az oly felesleges öldöklések sem. Bár a fent említett időszakot jómagam is kiemelt figyelemben részesítem, mégis úgy vélem, hogy más népek és időszakok fájdalmáról is olvasni érdemes. Bár a mostani olvasmányom alapjaiban más okozattal került kezeimbe, mégis úgy éreztem, hogy némiképpen tudatos választásnak is tekinthetem. Jelen esetben 1991-ben jártam, mégpedig Horvátországban, a délszláv háború, pusztító ciklusában.

Ivana Bodrožić író és költő, 1982-ben született Vukováron, ahol egészen 1991 nyaráig élt. Bátyjával még azon a nyáron üdülni mentek, amelynek időtartama azonban meghaladta az előre megbeszélteket és végezetül nem térhettek vissza szülővárosukba. A háború kitörésével számos ismerőssel és ismeretlennel egyetembe Kumrovecbe kényszerül a csonka család, ahol végül az általános iskolát is befejezte. Középiskolát már Zágrábban végezte, később pedig a zágrábi Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon szerezett mesterdiplomát filozófia és horvát szakon. 2005-ben megjelent első verseskötete Első lépés a sötétségbe címmel, amelyért megkapta a fiatal költőknek járó Goran-díjat és a Matica hrvatska Kvirin-díját is. Ezután számos könyve jelent meg, amelyek meghatározó tematikákban íródtak. Első regénye 2010-ben a Hotel Zagorje címmel került a könyvesboltok polcaira. Próza és versírás mellett a Zágrábi Könyvfesztivál programkoordinátoraként is tevékenykedik. Ha éppen nem aktuális könyvén dolgozik, akkor szabadúszóként rovatokat ír újságoknak és különböző irodalmi portáloknak. Ha kíváncsi vagy a szerzőre és munkásságára, akkor ajánlom figyelmedbe honlapját is!

Ivana Bodrožić - Hotel Zagorje című regényes életrajzi kötete 2019-ben jelent meg kis hazánkban a Park Kiadó gondozásában. A könyv borítóját Barbara McKinney készítette, ami elsőre kissé filmes hatást keltő, de pontosan összefoglalja mindazt az érzést, amelyet egy 9 éves kislány szemszögén keresztül tapasztalunk eleinte.

Ahogy fent már említettem egy igaz történet került végül az olvasó szemei elé, elvégre a szerző saját életéből merítkezve mesélte el mindazt a borzalmat és reménytelenséget, amelyet ő sokadmagával kénytelen volt átélni.

9 évesen egy gyermek jó esetben még a saját kis környezetének biztonságában éli életét, játszik társaival, tanul és családja féltő ölelésében tekint a világ felé, de vannak sorsok, amelyek sajnos idejekorán a felnőtté válás szakaszába kénytelenek lépni, hiszen egy nem várt borzalom tépázza meg eddigi megszokott közegüket.

Kép: NiKy m.i.

A délszláv kegyetlenkedések elől menekülve édesanyjával és bátyjával Zágrábban kénytelenek menedéket kérni és itt kezdődik az a végeláthatatlan időszak, amely a bizonytalanság fojtogató légkörébe és egy kis szoba magányába zárja az ifjonti lelkeket. Minden élet ajándék és megismételhetetlen, és pont ezért a mindennapok kilátástalanságában kénytelen felfedezni az élet árnyékos oldalát eme gyermek, ahol a nappalok fénytelenségét, csak az éjszaka kegyes álmai segítik át. Vajon milyen jövő vár azon hontalan emberi lelkekre, kiket megkülönböztetnek menekült és áldozat státusza szerint, de az életnek folytatódnia kell, nem igaz?

„Beleegyezünk abba is, hogy valaki jogot formáljon arra, ami nem az övé, elfogadjuk, amit kínálnak, hiszen mi csupán afféle menekültek vagyunk, akik ingyen kapják a lakást, jó lesz nekik a kisebbik is, belenyugszunk, hogy így működik a világ, mindenbe belemegyünk, csak legyen végre otthonunk.”

A történet rendkívül depresszív minden tekintetben és bár folyamatosan kalandozunk, egy gyermek szemszögén keresztül mégis felsejlik egy olyan időszak, amikor minden morzsa adomány és a hála érzését is beszennyezi mások lesajnáló pillantása. Őrlődünk a tehetetlenségtől, miközben emberek halnak meg mellettünk, reméljük a másnap kegyelmét, hogy az elvesztett szerettünk visszatéréséről kapjunk hírt, és talán eljön a megváltás is, hogy egy saját otthonra is lelhetünk, legyen bármilyen kicsi is.

„Létezik két mondat, melyek valahol az égben lakoznak, varázslatosak, pedig untig ismertek, hiszen magamban mindig mondogatom őket. Mégse tudom, hogy hangzanak igazából, mert sose hallottam őket kimondva, nem mondtam ki őket soha hangosan. Az egyik az Apu él, a másik a Kaptunk lakást.”

Kép: NiKy m.i.

Sokszor úgy éreztem, hogy egy ártatlan lélek szemszögéből még borzalmasabb szembesülni mindazzal, amelyet alapvetően elfogadunk, hiszen ez az emberiség szégyenének egy újabb bizonyítéka. A gyermeki oldalról ábrázolt események mindig nyomasztóbbak, mint ha felnőttekkel „láthatnánk” egy nép pusztulását éppen. Persze ennek a történetnek is megvan a maga „bája”, ha fogalmazhatok így, elvégre a gyermek cseperedik és sok olyan élménnyel gazdagodik, amely által mi is képet kapunk egy emberi roncsokon lépkedő társadalomról vagy éppen a kegyetlen politikai csatározások kerülnek akaratlanul is felszínre.

Őszintén szólva fájt a lelkem, mikor a könyvet olvastam, és nem elsődlegesen a fent leírtak miatt, hanem abból kiindulva, hogy bármely időszakot is nézem, az ember nem változik. Néhány kivételes, beteg lelkű személy miatt szenved több ezer másik társunk csak azért, hogy egy olyan ideált valósíthassanak meg, amely segít nekik, a legjobban megtömi a pénztárcájukat és telhet el bármennyi idő, ez nem változik, itt az élő példa napjainkra kivetítve is.

Összességében a kötet nagyon olvasmányos és magával ragadja az olvasót is. A hangulata komor és nyomasztó, mégis néhol elmosolyodunk akaratlanul is, mert minden rom alatt növekszik egy virág, amelyet a remény öntöz a másnap hajnalán.

„A háború előtt a legtöbben nem tudtuk, mi a nincstelenség, ám amikor mindent elvesztettünk, felfogtuk, mi a különbség aközött, amikor van valamid, meg aközött, amikor nincs semmid.”

Úgy gondolom, hogy egyszer mindenkinek érdemes kézbe vennie ezt a regényt is, hiszen szükségesnek érzem, hogy néha szembesüljünk a háború borzalmaival. A kötet igaz eseményeket mutat be élvezhető stílusban és bár ezután nem fogjuk jobban érezni magunkat, arra mindenképpen megfelelő, hogy megbecsüljük a jelenünket és azt a békét, amelyet a mindennapokban tapasztalhatunk környezetünkben.

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Libri weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Diana Urban - Halálos játszmák

 

Az elmúlt időszakban nagyon sok ifjúsági könyvet vettem kézbe, amelyek átlagban valamely komolyabb témát boncolgattak, de a maguk nemében alig hordoztak olyan egyedibb tematikát, amelytől kiemelkedtek volna az aktuális „dömpingből”. A laza, könnyed stílustól kezdve a mélyebb gondolatiságot tükröző fiataloknak szóló lektűrig igen széles a paletta, mind a hazai, mind pedig a külföldi szerzők tollából származó kiadványok tekintetében, de a legtöbb esetben a megcélzott korosztályon kívül nem figyelnek arra, hogy esetleg mások is kézbe vennék az adott művet, pedig itt vagyok erre élő példának jómagam is. Elvégre messzemenőleg nem az én korosztályomnak íródnak ezek a könyvek, mégis éves szinten az egyik legtöbbet ebben a műfajban kalandozom. Úgy gondolom, hogy minőségibb és egyedibb szórakoztató irodalomba tartozó könyvet nem is olyan egyszerű találni, ámbár aki keres, előbb-utóbb meglelheti a számára megfelelő köteteket, úgy érzem. Hogy ennek tudatában miért is érzem magamhoz közel ezt a műfajt? Nos, biztosan állíthatom, hogy egy örök fiatal lélek vagyok, aki nagyon tudja méltányolni eme irodalmi szférában életre keltett alkotásokat, amelyek a Merítés – Díj Ifjúsági zsűrije által a mindennapi életem részévé is váltak az évek alatt. Ellenben a mostani olvasmányomat nem magam választottam, hanem a 21. Század Kiadó jóvoltából vehettem kézbe, amelyet itt is szeretnék megköszönni.

Diana Urban szerző számos regény megálmodójaként mindig arra törekszik, hogy történetei által az olvasók félelmeit vegye górcső alá, ezzel is megerősítve a hitet, hogy egy jó író bármit elérhet közönségénél. A többszörösen díjnyertes alkotó számtalan olyan történetet álmodott meg az utókor számára, amelyek a maguk kategóriájában kiemelkedőek és az emberi pszichózist kívánják – nem klasszikus formában – bemutatni. Amikor éppen nem a kitalált karaktereit kínozza, szabadúszóként videójátékok elbeszéléseinek írásával foglalkozik. Férjével és macskájával Bostonban él. Ha szívesen megismerkednél részletesebben is munkásságával, akkor úgy gondolom érdemes ellátogatnod a szerző honlapjára is.

Diana Urban - Halálos játszmák című könyve 2023 nyári újdonságainak egyike, amely kis hazánkban a 21. Század Kiadó jóvoltából kerülhetett a könyvesboltok polcaira. A kötet igazán figyelemreméltó, hiszen – a most oly nagy divatnak örvendő stílusban -, élfestéssel készült, amely a maga domináns szín és formai választásával egy éke lehet polcunknak.

A történet főhőse Crystal Donovan, egy középiskolás lány, aki éli a tinédzserek ügyes-bajos hétköznapjait, hiszen iskolába jár, segít húga nevelésében és barátaival fokozatosan merül el a gamerek világában. De ezen nincs is mit csodálkozni, elvégre a modern társadalmunk egyik fő eleme, hogy a fiatalok a játékok világában élnek. Iskolai és családi kötelezettségeit letudva sokszor alig várja, hogy barátaival elmerülhessen a MortalDusk világában, elvégre a tét nem kicsi, a legjobb csapat bejuthat a MortalDusk Tourney-re. A csapaton belüli harc sajnos elkerülhetetlenné válik, hiszen egy apropó folytán az alapjaiban 6 tagú csapat belső versenyén dől el, hogy ki az az 5 szerencsés „barát”, akik végül együttes erővel indulhatnak a nagy eseményen.

Egy nem várt fordulat viszont elemeiben forgatja fel Crystal életét, hiszen ki hallott még olyat, hogy egy emberrabló egy app segítségével üzeneteket küldözget a számára? Ráadásul a tét testvére élete, aki megkötözve várja, hogy nővére kiszabadítsa végre. A követelések egyre hajmeresztőbb feladatok elvégzésére sarkallják Crystal-t, míg a végén nem marad más, csak a sötétség, amely félő, hogy elnyel mindent és mindenkit, aki eddig kedves volt számára. Vajon sikerül időben elvégeznie a feladatokat vagy csupán egy vágyálom buborékjai lebegnek előtte, míg idővel kipukkadnak?

„A videójátékokra mindig számíthat az ember. Elterelik a figyelmet a fájdalomról. Felszárítják a könnyeket.”

Kép: NiKy m.i.

A kötet két szálon futó eseményeken vezeti olvasóját, elvégre megismerjük a múltban történteket – ezáltal a diszfunkcionális családi szerkezet is láthatóvá válik -, valamint a jelenben zajló ámokfutást is végigkövethetjük, hogyan és milyen akadályokon át vezet főszereplőnk sorsa.

A két idősíkon futó események katyvaszán keresztül próbáljuk meg megérteni, hogy ki állhat az emberrablás mögött és milyen tragédiák vezettek ehhez a feszültségekkel teli „játékhoz”. A tét mindig nagy, az igazság pengéje pedig a legélesebb fegyver, amely valaha létezett az emberiség történelmében, mégis nehéz teher mind a hordozónak, mind az „áldozatnak” egyaránt.

Őszintén szólva nagyon vegyes érzésekkel csuktam be a könyvet, mert bár az alap sztori egyedi és nagyon aktuális, mégis a karakterek sok esetben elvitték az izgalmak jó részét. Az elején még nem sejtettem, hogy ki az elkövető és milyen események húzódhatnak meg a háttérben, de nagyjából a kötet felénél már szinte biztos voltam a megoldásban és végül egy nagyon kicsi eltéréssel kiderült, hogy jól gondoltam. Alapjaiban ezzel nem is lenne semmi problémám, elvégre nem az én korosztályomnak szól elsődlegesen a regény, de sajnos Crystal viselkedése elvitt egy negatív irányba. El tudom fogadni, hogy egy 16 éves lánynak nem erőssége a logikus gondolkodás, de, hogy semmire sem tudta használni a fejében lévő „computert”, az nagyon elszomorított. Több olyan feladatot hajtott végre, ami nonszensznek tűnt még számomra is, pedig mindig igyekszem felmenteni a fiatalabb korosztályt, hiszen tapasztalat nélkül az ijedtség sokszor őrültségbe hajtja az embert, de több esetben mutatkozott meg számomra egyfajta önsanyargató, kissé „királylány” viselkedés, amely egy bizonyos fanatizmussal keveredett.

A múlt és jelen párhuzamában a családi bántalmazás is előtérbe kerül, amely egyedül adott keretet ennek az őrületnek és tulajdonképpen mentette meg számomra is bizonyos szinten a regényt.

Kép: NiKy m.i.

Összességében elmondhatom ugyan, hogy az alapfeszültséget jómagam is átéreztem és néhol szomorúsággal olvastam a sorokat, de a leányka eszement ámokfutása számomra csak azt bizonyította, hogy fiatal kora ellenére sem erőssége a logikus gondolkodás és bár mentségére szolgált a szerette iránt való aggodalma, de ennek ellenére sajnos nagyon vegyes érzéseket hagyott bennem.

A történet olvastatja magát, ezt el kell ismernem, és ha kicsit szerethetőbb hősnővel találkozom, biztos vagyok benne, hogy számomra is egy nagyon izgalmas élményt hagyott volna. Most csak annyit tudok írni, hogy a kötet külseje nagyon megfogó és méltán tükrözi a belső eseményeket, ugyanakkor, aki otthonosan mozog a thrillerek világában, már kevésbé fogja komfortosan érezni magát.

A könyvet elsődlegesen a fiatalabb olvasóknak ajánlom, akiknek még tud feszültséget és izgalmat okozni egy tinédzser lány kálváriája, ugyanakkor egy délutáni, pihentetőbb olvasásnak is megfelelhet.

Amennyiben szeretnéd polcodon tudni a regényt, akkor nem kell mást tenned, mint a 21. Század Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy

K. F. Breene - A rózsák romjai

„-Túl sokat olvasol.

-Létezik olyan, hogy túl sok olvasás?

-Akkor túl sokat ábrándozol.

(…) –Hát az lehetséges.”

Évek óta keresem azt az érzéki stílusban íródott könyvet, amely többről szól a puszta testiség megjelenítésénél. Van tartalma, olyan mondanivalója, amely tökéletessé teszi számomra az adott olvasási élményt. Sokszor morgok, sőt mérges is vagyok, hogy az erotika műfaja alá már minden „szemetet” besöpörnek, hiszen, aki némi túlfűtöttségre vágyik, annak eme kifejezés –még ha tagadja is a világ előtt – elfogadhatóvá válik. Önnyugtatás csupán, ezt mindenki jól tudja, ellenben sokfelé visz ez a kissé túlfűtött, de annál sikamlósabb út, elvégre a szépirodalmi, illetve szórakoztató szférákban számtalan ízléses kiadvány látott már napvilágot. Sokunk számára a gyönyör egyedinek tűnő, hiszen számtalan formában elégíthetjük ki testünket és lelkünket egyaránt, ám az irodalmi közeg nagyon megosztóvá válik, amint a testiség képbe kerül. Azt gondolom, hogy minden kiadványt helyén kell kezelni és a maga kategóriájában megítélni, ámbár még így is fennállhat annak veszélye, hogy nem ránt be az adott felnőtteknek szóló mese. Számomra egyértelmű volt, hogy a mostani olvasmányom a szórakoztató irodalom kissé buja világába fog kalauzolni, az persze már más kérdés, hogyan is hatott rám.

K. F. Breene amerikai származású szerző, aki elsődlegesen túlfűtött fantasy történeteivel hódította meg az olvasók lelkét. Kis hazánkban a Démonkirály átka című tetralógiáját ismerhetik meg a paranormális romantika kedvelői. Ha érdekel az írónő munkássága, akkor látogass el honlapjára. 

K. F. Breene - A rózsák romjai című erotikus fantasy regénye 2022-ben jelent meg az Álomgyár Kiadó gondozásában. Az elsőre gyönyörűnek tűnő borító bevallom őszintén számomra kissé kaotikussá vált, amikor felfedeztem, hogy a kép közepén egy haladó jóga póznak sem utolsó pozícióban lévő alakból egy fénypászma türemkedik kifelé. Őszintén szólva inkább röhejes, sem mint érzékiséget tükröző, de ízlések és pofonok, ahogy mondani szokás.

Történetünk erősen hajaz a már oly jól ismert, és sokunk által szeretett, Szépség és Szörnyeteg mesére, amely ugyan a felnőttek szórakoztatását vette céljául, mégis számos formában hozza, a már ismert mese elemeket. Vegyük mindjárt elsőként figyelembe, hogy a kötetben alakváltók kapják a főszerepet, ámbár az is igaz, hogy nem a szokványos módon. Kapunk egy hősnőt, aki szeret olvasni és a növények nagy rajongója, aztán ott a rettegett „szörnyeteg”, aki idővel „ledobja” formáját (ruháját) és megmutatkozni látszik emberi oldala is. Aztán szintén felfedezhető egy átokkal súlytott kastély és annak – kissé eldeformált – személyzete, egy városi bunkó, aki nem ismeri a nem szó valós jelentését, némi kitekintést kapunk egy igazi fő gonoszra is, akit csak Démonkirály néven ismerhetünk meg. Ezeken felül az elvárt humor és rejtélyesség is felüti a fejét, megfűszerezve egy nagy adag erotikus töltettel, oh és egy csipetnyi varázslattal egyetemben. Itt kérem szépen az orgia olyan, mint másnak az osztriga, csak úgy cuppantjuk befelé az ízeket, képeket, ámbár úgy vélem kissé túlcsordult a fűszerezés, ami a szexet illeti éppen.

Kép: NiKy m.i.

„Miért kérdezi valaki a véleményemet, ha aztán nem veszi figyelembe?

-Talán csak azt szeretné, ha megdicsérnéd és segítenél neki bekötni.

- Bah! (…) Ez történik, ha egy pasi olyan nőt vesz feleségül, aki túlságosan támogató hajlamú. A végén hülyét csinál magából.

- Legalább van valami foglalatossága. (…)”

Talán nem kellene pimaszkodnom, mert alapvetően tetszett, amit olvastam, mégis lenne pár megjegyzésem, amit nem tudok magamban tartani.

Először is mesélje már el nekem valaki, hogy miért kell egy történetet ilyen minősíthetetlen, ocsmány beszéddel teletűzdelni. Egy egész szappan elfogyna, ha minden karakter száját ki kellett volna mosnom és még lehet keveset is írtam. Azzal, hogy ugyan nem a fallosz szót használják a koronaékszerek megnevezése kapcsán, még nem azt jelenti, hogy le kell alacsonyodni a putriba. Számomra sokkal élvezetesebbek azok a regények, ahol – még ha elhangzik is némi obszcén mondat -, az nem fojtja el az érzékiséget az éppen izgatott olvasói lélekben.

Hasonló gondom támadt a szex minőségével egyaránt, ámbár a züllöttség mércéjét megértettem és elfogadtam, de a főszereplőnk tekintetében már egy idő után untam. Kissé olyan hatást keltett, minthogy a köz emberének nevezett társadalmi rétegben csak a trágárság járja, és halvány esélye sincs senkinek sem a kicsit kulturáltabb beszédhez, valamint a „bizsereg az alsó testrész” érzésének nem egyetemes következménye, hogy akárki nadrágjába bedugjuk a kezünket – remélem.

Kép: NiKy m.i.

„Könyvek sorakoztak a kicsiny helyiség polcain, mely nem volt sokkal nagyobb, mint egy felmagasztosult szekrény. De én nem bántam. Számomra ez volt a menedék. A tudás forrása. Egy kemény nap után, egy unalmas nap után, illetve lényegében bármilyen nap után idejöhettem és elmenekülhettem egy másik világba, élhettem egy másik életet.”

A fenti idézet volt az első olyan gondolat, amely lényegében megszeretette velem ezt a történetet. Igen, minden tiltakozásom ellenére, szép lassan azt vettem észre, hogy hol dühöngök a fent leírtakon, hol izgulok, vagy éppen hangosan felkacagok. Nagyon változónak éreztem az aktuális megítélésemet a kötet iránt szinte minden elolvasott oldal után, ámbár végig izgultam (nem mind a két értelmében) és nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen titkokról kapok éppen információt. Persze több kérdésemre nem leltem választ, de ezen könnyedén át tudtam lebegni, hiszen egy sorozat első kötetét vettem kézbe.

Finley karakterét egyszerre kedveltem és utáltam, ez tagadhatatlan, ugyanis a könyvek és növények iránti elköteleződése nagyon tetszett, szinte rokonlélekként üdvözöltem, de amikor beindultak a nedvei, valahogy nem tudtam azonosulni vele. Vágyaim nekem is vannak természetesen, de ezt a fajta, szinte már állatias párosodás érzését nehezményeztem, szinte mocskosnak éreztem magam tőle. A felelőssége és karakán viselkedése mégis folyamatosan a pozitív megítélés irányába taszított, így igyekeztem elfogadni és főleg az értékeire koncentrálni.

Nyfain maga a tökéletes bunkó, bár a sok sérülése által ez nem is csoda, mégis egy érett, domináns hím, aki rendre megfelel a neki szánt szerepkörének, talán kicsit sokat szenved a múlt és jelen árnyai miatt, de ezen nagyon könnyen felül lehet kerekedni. Közte és Finley között szinte tapintható a feszültség minden téren és ettől is válnak olyan izgalmassá a szócsatáik jelenetei.

Cselekmény szempontjából az átok másképpen sújtja a királyságot, mint az eredeti mesében, de pont ezáltal válik igazán érdekessé. A betegség – amely az átok egyenes ági mellékterméke – csak súlyosbítja az amúgy sem könnyű életet, elvégre ki szeret démonokkal henteregni akarata ellenére!

Régen imádtam a komornyik, Lumiere karakterét, hiszen mókás kis fickónak tűnt, aki a maga nézeteivel tette színessé a komor kastély világát, most ugyanebben a szerepkörben tetszeleg Hadriel, aki nagyon jó humorral segíti a történet alakulását. Nélküle szerintem semmit nem érne ez a sztori sem, és pont ezért az egyik kedvencemként tartom számon.

Kép: NiKy m.i.

Kimondottan kedveltem, hogy a könyvek szeretete mellett a növények gondozásáról is kapunk némi betekintést, hiszen számomra is ez a két világ adja a megnyugvást többek között.

„A növényekkel való munkálkodás (…) mindig megnyugtatott valami különös módon, amit nemigen tudnék leírni. Élveztem a kifinomult gondosságot, amit igényelt. Azt is, ahogyan a növény tulajdonságai együtt változtak a környezetével.”

Összességében úgy gondolom, hogy nagyon megosztó ez a kötet még a ponyva kategóriában is, mert bizony ezt máshova nem tudom sorolni sajnos. A fantasy elemek ugyan adottak és ez a csábító töltet is hozzátesz, de minden egyéb tekintetben csak a humor és a helyén kezelés terel a pozitív irány felé. Még számomra sem teljesen egyértelmű, hogy mit is várhatok a sorozat további részeitől, ámbár az is igaz, hogy hamarosan folytatni fogom a titkok felfedezését, mert kellően függővéggel záródott a mostani regény, természetesen nagyon morcos vagyok miatta.

Nem szoktam erotikus műfajú könyveket jószívvel ajánlani, és talán ez sem éppen annak fog látszani, mégis azt kell, hogy írjam, hogy „agyatlan” olvasásra tökéletes és ízlésektől függetlenül, a megfelelő hozzáállással egészen szórakoztatóvá is válhat minden erotika műfajt kedvelők számára.

Ha úgy döntesz, hogy belevágsz ebbe a kalandba, akkor az Álomgyár Kiadó weboldalán megtalálod a könyvet.

Írta: NiKy 

Atiq Rahimi - Türelemkő

 

„(…) sajnos, vagy sem, de nem lehet mindenki boldog, sem az életben, sem a mesékben. Az egyik ember boldogsága egy másik ember számára mindig boldogtalanságot szül. Szomorú, de így van.”

A Közel - Keletről szóló történetekről mindig Az Ezeregyéjszaka meséi jutnak eszembe, pedig számos könyvet olvastam már, ami nem éppen a boldogságról szólt. Az élet ezeken a tájakon teljesen eltér a számomra megszokottaktól, hiszen, a kulturális különbözőségen kívül, számos olyan tényezővel kell szembesülnöm - ha eme népekről hallok, olvasok -, amelyek befogadhatatlanok számomra minden téren. A történelmük kaotikussága, a végeláthatatlan háborúk után maradt pusztulások és az emberi elkorcsosulások, valamint a vallás által félreértelmezett társadalmi nézetek szinte fojtogatóvá válnak az olyan „szabad”, biztonságban élők számára, mint amilyen jómagam is vagyok. Mégis úgy gondolom, hogy a sok negatívitás ellenére is vonz és szükségesnek érzem, hogy mélyebben beleássam magam ebbe a témakörbe.

Atiq Rahimi író, filmrendező. 1962-ben született Kabulban, egy magas rangú köztisztviselő gyermekeként, és a Lycée Esteqlal középiskolába járt. A szovjet inváziót követően Rahimi elmenekült Afganisztánból, egy évig Pakisztánban talált menedéket, majd 1985-ben, miután politikai menedékjogot kapott, Franciaországba költözött.

A Sorbonne-on folytatott tanulmányai befejeztével egy párizsi székhelyű produkciós céghez csatlakozott, ahol hét dokumentumfilmet készített a francia televízió számára, valamint számos reklámfilmet. Írással a kétezres évek környékén kezdett foglalkozni, amellyel egy új izgalmas világhoz nyitotta meg kapuit. Első, perzsa nyelven írt regénye számos díjjal gazdagodott. Jelenleg kétlaki életet él, hiszen hol Párizs macskaköves útjait járja, hol pedig Afganisztán pulzálásában keresi a lehetőségeit.

Atiq Rahimi – Türelemkő című kisregénye a negyedik könyve a szerzőnek és kis hazánkban 2010-ben jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában.

Valahol Afganisztán háborgó „gyomrában” egy füsttől és vértől szennyezett, haldokló városban fekszik egy férfi magatehetetlenül. A ház csendjét néhol gyermekei visongása, a külső világban zajló forrongások és felesége hangja töri meg. Egy sebesült lélek, akinek egy „eltévedt” golyó megpecsételte sorsát, hiszen az élet és halál peremére száműzte, akaratlanul is fültanúja lesz, ahogy a magára hagyott asszonya szépen lassan elmeséli féltve őrzött vágyait, titkait. Ezek az alkalmak először szorványosan törik meg a csendet, később egyre hosszabban, míg végül az igazság otromba talppal tiporja szét a hit legbiztosabbnak vélt mezsgyéjét. Vajon milyen titkokról hullik le a homály fátyla és mennyit ér egy megfélemlített asszony szava, ha a legkisebb hibáért is a halál ölelő karja várja a bűnbeesett lelkeket? És mit számít a múlt, ha a jelen vörös ködén át csak az infúzió cseppjei jelentik az életet? Az idő lassan folydogáló folyama egy letűnt időszak képeivel festi fel a díszleteket, amelyek hol fájdalmasan, hol félelemtől átitatva ragadják el a lelkeket.

„Néhány hangya járkál a légy hullája körül, a szőnyegen. Aztán rávetik magukat, és elviszik.”

Kép: NiKy m.i.

A történet akár egy színházdarab is lehetne, ahogy az olvasó előtt kibontakozik egy asszony tragikus sorsa. A két idősíkon mozgó kötet számos meghökkentő meglepetéssel szolgál, amelyek nézőponttól függetlenül, valószínűleg felháborítják, később pedig elborzasztják az olvasót. Ezeket természetesen az asszony vallomásaiból ismerhetjük meg, amelyek pont olyan lassan csordogálnak, ahogy az infúzió cseppjei eljutnak a férje szervezetébe. Élet és halál, hit és remény, fájdalom és megváltás, hazugság és őszinteség váltakozik a lapokon. Minden oldal nyomasztó hatással bír, rövid, tő mondataival, kesernyés szájízt hagyva a kíváncsi „szemlélődőben”.

„Féltem, féltem mindentől, tőled, az ágytól, a vértől. Ugyanakkor olyan félelem volt ez, amit szerettem. Ismered a félelemnek azt a fajtáját, amely nincs messze a vágytól, ellenkezőleg, izgat téged és szárnyakat ad, még akkor is, ha éget?”

Kép: NiKy m.i.

Szubjektíven először arra gondoltam, hogy semmi újat nem olvashatok majd ebben az alig 143 oldalas kiadványban, hiszen a csapból is a nők eltorzítása, bántalmazása folyik, ha egy olyan országról kapunk információt, mint amilyen maga Afganisztán is. Természetesen lázong a lelkem, minden bántalmazott asszonyért, gyermekért, de a tehetetlenség fojtogatása alatt, csak a levegőm és a reményem fogy el, hiszen mit tehetnék egymagam ennyi szenvedő lélekért? Önsanyargatás, mondják sokan nekem, hogy olyan történetekről szóló könyveket veszek kézbe, amelyekről tudom előre, hogy fájni fognak. De, hogy értethetném meg bárkivel is, mennyire fontosnak tartom a széles látásmódot, a sokszínűséget, hogy jómagam is értékelni tudjam minden egyes nap, hogy hova születtem és hol élek. Amikor ilyen életekről olvasok – legyen igaz történet vagy éppen fikció –, mindig arra a konzekvenciára jutok, hogy az én gondjaim eltörpülnek mások fájdalma mellett és szerencsés vagyok.

Egy asszony fájdalmán át „láthattam” azt a majd 300 évvel lemaradt barbarizmust, ahogy egymással bántak az emberek. A nőket oly régóta tartják félelemben, és az önző birtoklás jogán elvesznek mindent, amit egy puha szépség adni képes. A nemek közötti egyenlőségről papolhatnék napestig, de semmi értelmét nem látom, hiszen nem itt kell leírnom ezeket, ellenben ezáltal mindenki sejtheti, milyen nézetekkel élek.

„Az életemben két mesterem volt, a nagynéném és az apád. A nagynénémtől azt tanultam meg, hogy kell élni a férfiakkal, az apádtól, pedig azt, hogy miért kell velük élni.”

Kép: NiKy m.i.

Olvastatta magát a kötet és hajtott az a kiapadhatatlan tudásvágy is, hogy milyen titkokra láthatok rá egy ilyen elfojtó környezetben. Megdöbbentem, ezt nem is tagadom bizonyos részeknél, de a végére őszintén szólva elfáradtam, hiszen itt nem volt remény.

Ellenben kifejezetten bosszantónak találom, hogy még most is azzal kellett szembesülnöm, hogy a trágárság felütötte fejét ebben a történetben is. A drámai felhang így is adott volt számomra, semmi szükségét nem éreztem erre az alacsony szintre való lesüllyedésre, miszerint csak az obszcén kifejezés adhat súlyt a keserűségnek, haragnak. Számomra ezek a könyvek elértéktelenednek egy idő után, mikor ezzel találkozom, és bár én magam is néha elengedek egy – egy nem kívánt szitkot, azt gondolom, hogy egy nő szájából nagyon lealacsonyító ez a fajta alantasság.

Összességében úgy gondolom, hogy nagyon megosztó könyvet vehetettem kézbe. Talán írhatnám úgy is, hogy sokan unalmasnak fogják találni lassú áramlásáért, a sok keserű emlékért és a valóság fájdalmas ridegsége miatt, ugyanakkor szeretném megcáfolni a fent leírtakat, mert ez a tempó kimondottan jót tesz a megértésnek és a kötet hagyj időt mindenkinek a leülepedésre, feleszmélésre.

„Épp ezt nevezzük misztériumnak (…). Minden vég lehetséges, de tudni, hogy melyik a jó és a helyes… Ebben van a titok.”

Ajánlani jó szívvel nem fogom tőlem szokatlan módon, de csupán a gyötrelmes tartalma miatt, elvégre ezt jó érzéssel nem lehet olvasni. Természetesen mindenki eldönti maga, hogy bátor és szembenéz az élet sötét oldalának egy szegmensével, vagy inkább úgy érzi számára a napos, de információkban szűkebb oldalt választja, elvégre a szabad döntés ajándék, amelyet megbecsülni érdemes.

Amennyiben úgy döntesz, hogy kézbe vennéd a könyvet, akkor látogass el a Libri weboldalára, hátha akad még egy szabad példány a számodra. 

Írta: NiKy

Terry Brooks - Shannara első királya

 

„A dolgok nem mindig aszerint történnek, ahogy várjuk.”

Biztosan ismeritek azt az érzést, amikor egy bizonyos hiányérzet kezd kialakulni lelketek mélyén! Először nem tudjátok azonosítani, csak sejtitek, hogy valami nem jó, de hiába keresitek ennek forrását, nem leltek rá. Majd egyik pillanatról a másikra megvilágosodtok, mert egy olyan helyzetbe kerültök – akár akaratlanul is -, amely elhozza számotokra a teljes felismerést.

Számomra ilyen katarzissal megélt élmény volt kézbe venni mostani olvasmányomat. Ennek fő oka, hogy hosszú hónapok óta alig jutottam hozzá az általam oly nagyon szeretett fantasy tematikában íródott alkotásokhoz, hiszen javarészt ifjúsági, Holokauszt, vagy más embersorsokkal foglalkozó irodalmi szférákban kalandoztam. Persze nem volt kényszer hatása ez a „távollét”, de beleestem abba a hibába, hogy nem választottam néha olyan kötetet, amely szívem felfedező oldalát is kielégítette volna.

Gondolom senkinek sem lesz újdonság, ha azt írom, hogy először J. R. R. Tolkien - A Gyűrűk Ura című könyvének világát akartam felidézni ezzel a kötettel, de nagyon rossz ötletnek bizonyult, már az első oldal után megállapítást nyert nálam, ugyanis hiába „nevelkedtem” fel a fent említett „óriás” világában, egy „megszokott” elemekből építkező történet még nem fogja ugyanazon szinten szőni ármányokkal telített eseményeit, arculatát. De miután visszatértem a helyes elvárások ösvényére, meglepődtem, hogy mennyi minden várt rám egy hosszú utazás alatt.

Terry Brooks 1944. január 8.-án született Illinois-ban. Gyermekkorát és felnőtté válásának korai szakaszát a Sinnissippi Park és környékén töltötte történetek megálmodásával. Idejekorán megmutatkozott írói „vénája”, amely csodálatosabbnál csodálatosabb világokba száműzték lelkét. Egyetemi diplomáját a Hamilton College-ban szerezte angol irodalom szakon, majd a Washington & Lee Egyetem jogi karán szerzett diplomát. Már középiskolában is sok időt áldozott az írás szentségének, így nem is csoda, hogy nagy hatással volt rá William Faulkner, akinek stílusa apró hintésekkel alakította későbbi írói pályáját. Közel hét évébe telt, mire befejezte Shannara kardja című regényét, amely 1977-ben jelent meg. Ez lett az első olyan szépirodalmi mű, amely valaha is felkerült a New York Times trade paperback bestseller listájára.1982-ben kiadta a Shannara Tündérkövei, majd 1985-ben a Shannara Kívánságdala című műveit, mindkettő bestseller volt. Az évek hamar elröppentek, mégis minden esztendő egy újabb mű születésével kecsegtetett. Azóta számos regényt írt a Shannara, Landover és Word/Void sorozatokban, többek között George Lucas is őt választotta ki a Star Wars: The Phantom Menace regényváltozatának megírására. Ha kíváncsi vagy a szerző munkásságára, ajánlom figyelmedbe honlapját.

Terry Brooks - Shannara első királya című high fantasy és posztapokaliptikus regénye 2020 –ban jelent meg kis hazánkban a Delta Vision Kiadó gondozásában. Ez a kiadvány a híres Shannara sorozat előzménykötete, amely ugyan kronológiai sorrendben elsőként mutatja be a kezdeteket, mégis utolsóként került a rajongók kezébe.

„[…] a gonosz lehetősége ott lapít minden ember lelke mélyén, magamat is beleértve.”

Kép: NiKy m.i.

Ahogy már megszokhattad, kérlek, hogy hunyd be a szemed egy pár percre. Ereszkedj bele a végtelen érzésébe, lazuljon el tested egésze és hagyd, hogy gondolataid átformáljanak egy másik világba:

Sötét van, éjszaka csak a Hold világítja útunkat, mert sok felhő takarja az égen „zümmögő”, pislákoló, fényes bogarakat. Minden pillanatban érezzük, hogy valami megváltozik körülöttünk, de sem alakot, sem mozgást nem érzékelünk. Ösztönösen összébb húzzuk magunkon köpenyünket, bár a szél most csendesen játszadozik néha hajunkkal, mégis jelenlétét éreznénk inkább, mint ezt a baljósságot. Bármi is történik velünk éppen, Bremen megmondta, hogy eljön a változás, akár akarjuk, akár nem. Ebben az időszakban, mikor a jól ismert világ elemeire hullhat, minden megszokott fontossá válik számunkra.

Eljött az idő, hogy ismét higgyünk a mágiában, pedig a Fajok Első Háborúja után, már a Druidák is felhagytak a gyakorlásával. De mi segíthet egy olyan entitással szemben, aki ősi idők gyermeke, az első Druidák tagjaiból veszett el? Megfoghatatlan, mégis élőbb az élőnél és ereje minden nappal egyre nagyobb. Kompániájával közeledik, hogy elpusztítson mindent, ami oly kedves a számunkra és nem hagy maga után mást, csak vért, áldozatokat, romokat.

Nincs más választásunk, nekünk kell összefogni és az utolsó leheletünkig, Bremen utasítása szerint eljárni. Hogy mi lesz a vége, ha nem tudjuk összekovácsolni a fajokat egy közös ügy érdekében? Erre gondolni sem merek, mert abban a pillanatban a jeges szél vinné el lelkemet.

Öten indulunk útnak, mindenki nehéz batyut hordoz lelkében, ez a teher nem megosztható, de mégis egy célért viseljük súlyát. Nincs sok időnk és talán csak a balga remény játékának áldozatává válunk, mégis hittel járjuk végig a magunk útját és bár a szélrózsa minden irányába szóródunk, a búcsú pillanatában belenézünk egymás szemébe és némán megerősítjük ígéretünket, amelynek terhe az életünkbe is kerülhet. Mi lesz a világgal, ha kudarcot vallunk? Vajon lesz bárki is, aki megírja mesénket az utókor számára, már ha eljöhet ez az idő? Annyi kérdés, és semmi válasz. De talán egy mégis akad, felelj, hát kérlek rá! Te mit tennél helyettünk, hinnél vagy elvesznél egy olyan célért, amelynek útját sötétség borítja? Felelj, hát kérlek, mert én elveszek a bizonytalanság vízében…

„[…] a tanulás nem egyenlő a zárt dolgozószobával és az elmélkedéssel. Az tanul, aki utazik és elvegyül, aki közös témákról vitatkozik, aki – csak a megfigyelésből meríthető – tudatában van az élet árapályának, aki hajlandó beismerni, hogy talán nem minden igazság érhető el a régi utakon.”

Kép: NiKy m.i.

Köszönöm, hogy velem tartottál ebben a rövid ismertetőben, hiszen saját szemeddel jobb látni, mint egy fülszöveget ismételni. Persze az igazi „élmények” csak a könyv olvasása által adatnak meg mindenki számára, de itt pont elegendő ennyi is ízelítő gyanánt, úgy érzem.

Mint már érezhető, egy igazi kalandban lesz része mindenkinek, aki jegyet vált eme veszélyekkel és fájdalmakkal telt utazásra. Senki ne gondolja, hogy biztoságban van, csak mert a kötet külső szereplőjeként vehet részt a kalandban, hiszen az olvasó lelke a tét, az pedig felér ezer karddal, ha elvész, pótolhatatlan kinccsé válik… Persze, mindig azt értékeljük igazán, amit már nem birtoklunk, nem igaz?

„Nem elég elemezni és értekezni; tenni is kell.”

A kötet négy részre bontható, ámbár szinte csak átlibbenünk egyik térből a másikba, igazán nem érzékeljük sem az idő múlását, sem a fájó sebeink újra – újra felszakadását. Eme szakaszok mégis alapot adnak, akár égő fáklyák a sötétségben, hogy tudjuk, egy percre sem pihenhetünk, nincs megállás, sem vígasz veszteségeinkre.

1. Paranor bukása
2. A Fekete Tündérkő felkutatása
3. A kard kovácsolása
4. A Rhenni csata   

Kép: NiKy m.i.

„Milyen gyorsan megváltozik minden, ha nem figyelsz oda […] Milyen sebesen változik az élet.”

Saját élményem megosztónak mondható, legalábbis az elejét tekintve, hiszen eleve téves elvárásokkal akartam elindulni a számomra kijelölt ösvényen. Mikor balgaságomat beláttam és visszatértem a kiindulópontomra, már felvérteztem magam bizonyos szinten és tiszta (lélekkel) szemlélettel tekintettem a rám váró kalandok elébe. Sok olyan társra akadtam utazásom folyamán, akiket szívembe zártam és bizony a szeretet szikrájával lángoltak el, mikor eljött értük az árnyak valamely borzalma. Minden veszteséggel nőtt bennem a harag, hogy ezt mégis, hogy teheti meg velem az ég (író) és nem tagadom bosszút esküdtem, mikor már azt hittem eszemet vesztem. De végül elértem én is utam végéhez és fáradtságommal nem törődve újra akartam kezdeni mindent, ám végül beletörődtem, hogy számomra sincs feloldozás, ahogy egyes lelkeket sem kérdezett senki, tették, ami jutott és elfogadták, ami megadatott. De kérdem én, hogy ki foglalkozik igazán az olvasó háborgó lelkével? Milyen gyógyír létezik, amely enyhíti a veszteségeket?

„Régi barátait is meglátogatta, akiknek némelyike éppenhogy fölcseperedett, amikor utoljára találkoztak. Némelyikük valaha közel állt hozzá, de különböző utakon indultak el, és valamennyien túl messzire mentek ahhoz, hogy visszafordulhassanak. […] Az idő ellopta a vonzalmakat, meglazította a kötelékeket. A barátságok ígéretekké változtak, de egyik sem lehetett elég erős ahhoz, hogy visszahozza azt, ami elmúlt. De hát ilyen az élet: különböző utakon indít el, míg a végén ki-ki egyedül marad.”

Számomra nagyon fontos minden „utazásom” folyamán, hogy kikkel hoz össze a sors (író), kikből lesz barát vagy éppen ellenség. Minden szereplő legyen az élő, holt vagy éppen csak egy identitás, fontos a maga létében, egyszeri és megismételhetetlen. Pont ezért emlékezem meg rólatok most e pár sorban, hogy méltón adhassam át közös kalandunk záradékaként a bennem szárbaszökkent gondolatokat, érzelmeket.

Kép: NiKy m.i.

„Önmaga gyűrött karikatúrája volt, egy halom csont, lötyögős bőrben.”

Bremen: Ennek a hatalmas bölcsességnek és átoknak a magja te magad voltál, veled kezdődött utam és veled is ért véget az utolsó szóval. Sírtam érted, mert a könnyek megkönnyebbülést ígérnek a fáradt léleknek, de számomra csak a tisztelet egy apró morzsájaként hullottak le a földre. Reméltem, hogy sorsod olyan véget ér, amely méltó hozzád, és ha én mégis másképpen látom a történteket, általad mozgott minden és mindenki a megfelelő jövőért. Persze sok múlott másokon, elhullottak jók és rosszak, de nélküled nem tudom, hogy merre vezet majd a jövő láthatatlan szakasza. Én tanultam tőled, pedig nem is ismertelek igazán, olyan erő voltál életed elhalványuló időszakában is, amely befogadóját is feltöltötte.

„Csapdába estem a között, aki voltam és aki vagyok. Sem ennek, sem annak nem érzem magam.”

Tay Trefenwyd: Örök kételkedés és harc volt életed, amely egy perc nyugalmat sem reméltetett. Míg a druidák fátyolos, maszkszerű életét élted is ott volt benned az örök kérdés, hogy jó helyen vagy-e, ezt kell-e tenned! Hited mindig előre vitt és céloddal, szeretteid iránt való elköteleződésed vetekedett, ami áldásával és átkával egyetemben megbélyegezte sorsodat minden téren. Nagyon szerettem azt az időt, míg veled jártam a végtelenséget, hiszen olyan értéket képviseltél, amit keveseknek adatik meg. Érted izgultam az egyik legjobban és haltam el, ahogy az árnyak átvették az élők életterét. Jó lenne, ha újra olvashatnám, hogy merre jársz éppen, bár ahol most te lépkedsz, ott minden nyomodban egy lélekvirág sarjad szeretettel.

„Csak egyetlen oka lehet a visszatérésednek (…). És az nem jó hír. Ám legyen. De szövetségesekre is szükséged lesz, és ezek egyike én vagyok.”

Risca: Számomra egy örök talány a léted, már az első pillanattól kezdve nem tudtalak elhelyezni téged. Maga voltál a vidám, mégis legjobban képzett harcos, de akárhányszor veled indultam el, ezer kérdés bukott felszínre bennem. Ki voltál valójában? Harcos, aki a fegyvereket jobban ismerte, mint népét, vagy egy örök virgonc druida, aki a mágiáját magához ölelte, mint kebelbarátot, és bár egy jó sörre nem hívhatta meg, a saját belsődet adtad át minden alkalommal. Hős voltál, mégpedig a legjobbak egyike és egyben egy hűséges, elkötelezett társ a végtelenben.

„Gyermekkorára gondolt, amikor az erdős határvidéken élt Varfleettől északkeletre, a Sárkányfogak árnyékában. Nem is nagyon különbözött akkori önmagától. Éjszakánként, amikor a szülei, fivérei és nővérei már aludtak, álmatlanul feküdt és az eget bámulta, csodálta nagyságát, helyekre gondolt, amelyekre ugyanez az ég néz le és ahova ő sohasem jut el. Néha odaállt a hálószoba ablakába, mintha attól, hogy közelebb megy, megláthatná, ami kint várakozik. Mindig tudta, hogy el fog menni, akkor is, amikor a többiek nekiláttak kialakítani az életük kereteit. Felnőttek, megházasodtak, gyermekeik lettek, saját otthonba költöztek. Vadásztak, csapdát állítottak, kereskedtek, földet műveltek azon a vidéken, ahol megszülettek. Ő azonban csak sodródott, fél szemmel folyton a távoli eget nézve, folyton azt mondogatva magának, hogy egy napon mindent látni fog az ég alatt.”

Kinson Ravenlock: A menekülés múltad és jelened elől hozott össze Bremennel és talán akkoriban még nem láttad ennek gazdagságát, később magad is megérthetted, hogy nincs rossz út, csak a cipő kényelmessége határozza meg minőségét. Visszük magunkkal démonjainkat, nincs menekvés, ezt te magad is tudtad minden pillanatban, de képes voltál hűséges barát és társ lenni egy olyan ügyért, amelynek kivitelezését ezer veszély keresztezte, míg legvégül egy aranykoszorú került fejedre.

„Egy nyughatatlan lélek és egy háborgó szív üldözöttje. Ez volt Mareth”

Mareth: A legnagyobb rejtély voltál egész idő alatt számomra, mégis megkedveltelek. Elfogadtam lelked sötét oldalát, ahogy a fény felé közeledve is megértettem kételyeid okát. A bátorság egy hallgatag lélek legnagyobb adománya és te küzdöttél, míg szükséges volt, bizonyítottál magadnak és másoknak egyaránt. Persze felmerül a kérdés, hogy jól döntöttél-e, mikor elfogadtad a „botodat”, de ezt már senki sem tudhatja meg…

Persze számos más érdekes szereplőt nem említettem, de számomra ők voltak a legfontosabbak mind közül.

Kép: NiKy m.i.

Összességében elmondhatom, hogy hosszú utat tettem meg, harcoltam élő és holt ellen, elhullajtottam a magam könnyeit, mikor azt hittem senki nem figyel és végül elfáradtam, hiszen egy halandó lélek vagyok, tele erővel, de nem kiapadhatatlan forrással rendelkezem. Utam immáron nekem is véget ért, legalábbis amíg feltöltekezem egy még hosszabb kaland erejéig, ezért most kissé szomorúan engedem el eme világ karaktereinek kezét.

Olyan élménnyel zárom le lelkem ládikáját, amelyet csak az a tapasztalt utazó érezhet, aki megjárta a poklot és mennyeket, de minden tapasztalása ellenére, letörölve a könnyeket, egy új remény hajnalával néz az eljövendőre.

Hogy kinek ajánlom? Nehéz kérdés, bár nyilván a fantasy és kalandok kedvelőinek kötelező darabként említeném. Mégis, inkább úgy fogalmaznék, ez az utazás jól jön, ha ki akarsz szabadulni a szürke hétköznapok mókuskerekéből, még akkor is, ha a lelked már sosem lesz olyan, mint olvasás előtt.

És ne feledd el, kérlek: „Az igazság sohasem törékeny. Minden fegyverek között a leghatalmasabb.”

Remélem kellően felcsigáztalak és szívesen merülnél el ebben a világban. Ha úgy érzed ez a könyv számodra íródott, nem kell mást tenned, mint a Delta Vision Kiadó weboldalát felkeresned. 

Írta: NiKy