Csillagtalan antológia, szerzői mustra 6. - Interjú M. Z. Chapelle írónővel

 

A Csillagtalan antológia szerzői mustrájának következő állomása egy olyan alkotót és novelláját mutatja be, akit első perctől fogva a szívembe zártam, pedig ezt nagyon ritkán érzem. A Szilánkok című alkotás egy csodálatos és mégis fájdalmakkal teli történet, ahol két lélek egymás felé való viszonyulása és tapogatozása szirmaira bontja az olvasó lelkét. Nagyon szerettem volna még olvasni, de túl hamar vége lett. Azt hiszem, hogy nem túlzok azzal a kijelentésemmel, miszerint ez a történet önálló életet élt a könyvben és hatalmas kedvencemmé vált. Pont ezért, ez a beszélgetés igen kedves a lelkemnek. Kérlek, fogadjátok sok szeretettel M. Z. Chapelle írónővel készült interjút!

Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogyan jutottál el idáig és milyen hatások értek, amelyek arra ösztökéltek, hogy író legyél?

Köszönöm a lehetőséget! M.Z. Chapelle írói néven alkotok, Budapesten élek. Általános iskolás koromtól írogatok kitalált történeteket, amiket egy időben a Merengőre töltöttem fel, de komolyabban csak az utóbbi néhány évben kezdett el foglalkoztatni az, hogy tudatosan elsajátítsam az írástechnika eszközeit, fejlesszem magam, és szélesebb olvasóközönség előtt is megjelenjek. Interkulturális pszichológiát és szociális munkát végeztem az egyetemen, a társadalmi különbségek, az egyes csoportok kulturális sajátosságai meghatározó területei az érdeklődési körömnek.  Az írás kezdetben arra volt jó, hogy feldolgozzak olyan élményeket, problémákat, amik napközben foglalkoztattak, mára azonban sokkal fontosabbá vált ez a tevékenység, mint bármikor előtte: nem igazán tudom elképzelni az életemet írás nélkül.

Azt mondják minden novella egy álom kezdő fonákja, ami elegendő ahhoz, hogy akár egy egész történetté növekedjen. Mit gondolsz erről? Megfordult-e a fejedben, hogy a történetedből akár önálló regény is születhet? 

Én úgy gondolom, egy jó novella az nem több, mint egy jó novella. Tehát nem várhatjuk el tőle, hogy regénnyé növekedjen, önmagában kell kerek egésznek mutatkoznia. Mint egy kulcslyuk, amin benézünk, és elénk tárul egy kép, amit élvezhetünk, amin szomorkodhatunk, vagy jól szórakozhatunk. Az az ajtó sosem fog kinyílni, nekünk csak a kulcslyuk marad. Van olyan novellám, aminek a szereplői a szívem csücskei, és nem kizárt, hogy egy nap kapnak valamiféle folytatást, de az eddigi munkáimról szeretem azt gondolni, hogy nem szorulnak bővítésre, mert így teljesítik be a küldetésüket, novellaként.

Mit olvashattunk tőled eddig? Milyen stílus áll közel hozzád? Honnan merítkezel a hétköznapokban?

Tavaly több novellaantológiában is helyet kaptak az írásaim (Stigma, Sssh! antológia, Bújj-Bújj, Csillagtalan). Ezekben többnyire romantikus novelláimmal találkozhattak az olvasók, a Museliere korábbi kötetében pedig egy thriller történetemmel.

A Wattpadre romantikus-erotikus novellákat és The Untamed fanfictionöket szoktam feltölteni.

Egyébként a mágikus-realizmus áll hozzám a legközelebb, szeretem, ha van a történetben egy kis misztikum, és élek-halok a csattanókért. A hétköznapokban a legapróbb élmények is képesek ösztönözni, nekem mégis az vált be, hogy egyszerűen leülök írni minden este. Maga az írás tölt fel.

Egy novellás kötet több szerző tehetségén alapszik, elvégre a közösség ereje adja a könyv sikerét. Mit gondolsz erről? Mennyire fontos az egyén munkája egy adott többszerzős kötetben? És szerinted te, hol helyezkedsz el ezen az írói palettán jelenleg?

Abszolút egyetértek, én imádom a novellásköteteket, mert sokszínűek, és mert remek szerzőkre lehet bukkanni teljesen véletlenszerűen. Mivel nem egyetlen nagy történetet alkotunk sokan, hanem mindenkinek megvan a maga műve, ezért elengedhetetlen, hogy egyénileg is színvonalas munkákat adjunk ki a kezünk közül. A Csillagtalanban szereplő novellámban visszafogottan jelenik meg a romantika, így szerintem jól kiegészíti az explicitebb erotikát tartalmazó történeteket. Elsősorban az érzelmek, a ki nem mondott gondolatok dominálnak benne, az elszakíthatatlan kötelék két ember között, miközben olyan helyen és korban játszódik, ahol és amikor háttérbe szorult az emberiesség, és nem volt helye mély érzelmeknek.

Szerinted mi az erőssége a Csillagtalan könyvnek? Elsődlegesen milyen zsánerű olvasóknak ajánlanád?

Úgy gondolom, a Csillagtalannak az adja a varázsát, hogy nagyon sokféle stílus, látásmód megmutatkozik benne, minden olvasó ki tudja választani azt a történetet, amelyik a legjobban megfogja. Aki szereti a különleges hangulatú novellákat, a romantikában megbúvó sötétséget, akkor ne habozzon beszerezni a kötetet.

A novellád milyen forrásokból merítkezik? Honnan jött az ötlet, hogy végül ez a történet került a kötetbe?

A Szilánkok c. novellámhoz a Boldog karácsonyt, Mr. Lawrence! című film adta az ihletet, régóta dédelgettem a gondolatot, hogy egyszer én is emléket állítanék ennek a történetnek. Habár maga a sztori eltér a filmtől, a hangulatot mégis próbáltam megőrizni, ahogy a szereplők közti óvatosan alakuló kapcsolatot is. Remélem, elnyeri az olvasók tetszését. LMBTQ történettel szerettem volna megjelenni a kötetben, a tervezésnél még úgy nézett ki, hogy a tavalyi megjelenéseim közül ez lesz az egyetlen ilyen. Végül nem így lett, mert a Sssh!-ben is két LMBTQ novellámat olvashatják az olvasók, de nem bántam meg, mert a Szilánkok különleges helyet foglal el a szívemben.

Úgy tartják, hogy a legtöbb író nagy könyvszerető is egyben és pont ezért érdekelne, hogy rád milyen írók, netalán kutatók és tudósok voltak és vannak hatással? Ki az az egy személy, akitől bármikor szívesen olvasol és miért?

Időszakosan mindig vannak írók, akik hatnak rám, és akiknek a munkásságában elmélyülök. Mostanában főleg a távol-keleti irodalom ragadott magával, a kedvenceim: Murakami Haruki, Ken Liu, Mo Xiang Tong Xiu. Rajtuk kívül, akiket mindig újraolvasok: Bulgakov, Oscar Wilde, Romain Gary: Előttem az élet című regénye. Amikor írok, mindig nagyon odafigyelek, hogy olyan könyveket olvassak mellette, amik nem visznek el más irányba, mert hajlamos vagyok annyira beleélni magam az olvasottakba, hogy akarva-akaratlanul is visszatükrözöm az élményanyagot a saját történeteimben.

A karaktereid "színesek és szagosak", ahogy mondani szoktam. Nagyon érdekes lélekkel rendelkeznek és ez tulajdonképpen jellemző a negatív szereplőkre is. Honnan merítkeztél a típusjegyeket véve? Van-e olyan élő személy, akinek a személyiségjegyeit átadaptáltad a történetedbe? Amennyiben igen és nem titok, kiről lenne szó? Örülnék, ha mesélnél róla!

A fentebb említett film pergett a szemem előtt, miközben írtam, így a karakterek némileg hasonlítanak az ott lévő szereplőkre. A japán tiszt titokzatos, keveset tudunk róla, amit mégis, az tulajdonképpen nem is őróla szól, hanem a másikhoz fűződő viszonyáról. William, a főszereplőnk megnyerő figura, akit könnyű megkedvelni. Mivel nem egy regényről, hanem egy rövidebb alkotásról beszélünk, szerintem muszáj markáns karakterábrázolást alkalmazni, olyan jegyekkel felruházni a szereplőket, hogy megfogják az olvasót.

Nem szoktam egyébként élő személyekről mintázni a karaktereimet, legfeljebb egy-egy személyiségjegyet, tulajdonságot, reakciót „kölcsönzök” a való életből.

Mi az az üzenet, amit át szeretnél adni az olvasóknak az írásaid által?

Nem szeretem a nagy szavakat, a célom inkább csak annyi, hogy a történeteim elgondolkoztassák, szórakoztassák, olykor megríkassák, vagy felvidítsák az olvasóimat. Szeretem a sokrétű írásokat, amiket többször olvasva az ember mindig felfedez egy új részletet, új árnyalatot. 

Mikor olvashatunk tőled legközelebb és milyen műfajban alkotsz éppen?

Idénre is több novelláskötet van tervben, részben romantikus, részben más zsánerűek, de ezekről még nem szeretnék többet mondani. Ez az év számomra nagyon meghatározó lesz, ugyanis idén júniusban jelenik meg az első regényem, a ThanLéo Story – Velünk kezdődött. Ez egy valóra vált álom számomra, ugyanis a történetet a Wattpad felületén kezdtem el írni, és az olvasóim biztatására mertem felkeresni kiadókat a kézirattal. Az hogy épp a Művelt Nép Könyvkiadó bólintott rá, számomra egy külön csoda. Ők azok, akik a kedvenc ázsiai BL regényeimet hozzák be hazánkba, amiért nem lehetek elég hálás nekik. A regényem egy Thaiföldön játszódó romantikus-krimi (LMBTQ tartalommal), ami egy trauma feldolgozásáról és egy bűntény felderítéséről szól, erős hangsúlyt kap azonban a romantikus szál is benne.

Amennyire nem tartottam magamat romantikus írónak, most épp annyira élvezem ezeket a történeteket. Azonban törekedni fogok rá, hogy más zsánerekben is megmutathassam magam, most is épp egy sötétebb hangulatú novellán dolgozom. Aki figyelemmel szeretné kísérni az írói munkásságomat, M. Z. Chapelle néven megtalál Facebbokon, Instagramon és a Wattpaden is.

Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook vagy Istagram oldalait, ahol további érdekességeket olvashattok!

ThanLéo Story – Velünk kezdődött regényét előrendelhetitek a Művelt Nép Kiadó weboldalán.

A Csillagtalan antológiát pedig a Book Dreams Kiadó weboldalán tudjátok megrendelni.

Írta: NiKy

Tóth Erzsébet Fanni – Vibók Ildi - beszÉLJ!

 

„Az iskola egyébként pont olyan a gyerekeknek, mint a munkahely a felnőtteknek, csak éppen több benne a potenciál.”

Érezted már úgy valaha, hogy a kezedben tartott könyv egy olyan alkotás, ami már olvasása előtt elhiteti veled, hogy különleges? Esetleg hallottál-e már olyan kötetről, amely nem csak neked szól, hanem az egész családnak? Nos, ezekre a kérdésekre, ha igennel tudtál felelni, akkor azon kevés szerencsések közé tartozol, akik átélhették eme csodát, de, ha egyikre is nem volt a válaszod, akkor se keseredj el, hiszen most pont egy olyan művet fogok bemutatni neked, ami különlegessé válhat a számodra is. De mielőtt ebbe mélyebben belemennék, szeretném megköszönni Tóth Erzsébet Fanni írónőnek a lehetőséget, hogy olvashattam a könyvet. Hálásan köszönöm!

A többszerzős műveknél előfordul, hogy bizalmatlanul állok neki az olvasásnak, ugyanis, ami az egyik alkotóban megfogó lehet, az a másikban még hiányozhat. Két lélek közös álmát kézbe venni megtisztelő, még akkor is, ha előtte semmit sem olvastam tőlük. Szerencsére számomra Vibók Ildi írónő neve már ismerősen csengett, hiszen több kötetét is volt alkalmam kézbe venni. Többek között ilyen volt A ​szuperlétra című mesekönyve, ahol a DNS világáról olvashattam és a másik pedig az Állati ​dumák, ahol az kommunikáció eltérő formáiról mesélt. Mind a két alkotás egy remekmű a maga kategóriájában és csak ajánlani tudom.

Tóth Erzsébet Fanni pszichológus, traumakutató nevével sem először találkoztam, hiszen nem is olyan régen olvastam egy vele készített interjút (ezt itt tudjátok megtekinteni), ahol erről a könyvről is szó esett és bizony felkeltette az érdeklődésemet. 

Elgondolkodtam, hogy vajon milyen lehet egy olyan művet kézbe venni, amely nemcsak a gyerekeket szólítja meg, hanem tulajdonképpen a felmenőket is, ráadásul a közös olvasás alatt a kellemes időtöltés mellett, egy igazi családfát és családtörténetet ismehetünk meg! Különlegesnek gondoltam már első perctől fogva és szerencsére ez az érzés meg is maradt bennem.

Tóth Erzsébet Fanni – Vibók Ildi - beszÉLJ! című könyve 2021-ben jelent meg a Kulcslyuk Kiadó gondozásában. A borítóképet és egyben a mesében található illusztrációkat Igor Lazin készítette, amelyek néhol vidám, máskor kissé groteszk ábrázolásmódjukkal egy külön történetté nőtték ki magukat. Érdemes végiglapozni a könyvet és esetleg kicsit részletesebben is górcső alá venni a képeket.

Nézzük is, hogy miről szól ez a kiadvány:

Mindenkinek van egy családtörténete. Egy olyan több szálon futó, eseményekben és szereplőkben gazdag meséje, ahol a történelmi idősíkokon át vezet az ösvény. Ahogy már megszoktuk ezekben a történetekben is találunk csodákat, hihető és kevésbé elképzelhető eseményeket, sőt bátor vagy éppen félénk karaktereket. Az életek fonalát az idősíkok szála erősíti meg, és hogy ki milyen életet köt vagy sző magának belőle, az bizony kész rejtélyt eredményez. A legtöbbünk életében előfordulnak kisebb-nagyobb tragédiák is, amikor a bizonytalanság veszi át a főszerepet, mégis hittel telve, a legjobbat kihozva, egy igazi kaland kerekedhet ki belőle!

Ez a történet egészen 1947 januárjába, egy csehszlovákiai kis magyar faluba vezeti vissza az olvasót, ahonnan kis hőseinket, egy héttagú családot származásuk és anyanyelvük miatt az országon belül deportálják. A viszontagságoktól nem mentes út után egy nagy ház lesz az új otthonuk, ahol még két másik család lakik. Itt rendezkedik be mindenki és végzi el a mindennapos feladatát. Ennek a családnak van egy csupaszív és nagyon kíváncsi kisfiú tagja, akinek köszönhetően kibontakozik szemeink előtt egy néhol vidám, máskor szomorú történet. Vajon milyen kalandok várnak a családra és hogyan állják meg a helyüket? És mi köze van mindehhez a nagy Sárkánynak? Nos, ezek a kérdések csak töredékei azoknak, amelyek a történet folyamán eszünkbe jutnak, mégis minden válasz megtalálásával egy újabb rejtélyt is megoldunk, elvégre a múltunkat igazán csak így ismerhetjük meg.

„(…) senkinek sem könnyű egyik pillanatról a másikra otthagyni az életét, amikor egész addig azon dolgozott, (…) sokan belezakkannak ebbe.”

Minden egyes fejezet egy apró szegmense a nagy egésznek, tehát az események és újabb szereplők felfedezésével egy szép kerek történetté növi ki magát. A kalandok néhol vidámak, máskor kesernyések, de mindig kedvesek és felemelőek. Ráadásul a fejezetek végén több segítő kérdésre is lelhet az olvasó, amelyeknek elsődleges szándéka a múlt feltárása és másodlagosan pedig egy játékos formába csomagolva a szülőkkel való közös játék és kutatás serkentése. Együttes erővel hatalmas eredményekre lesztek képesek és a szórakozás mellett komoly eredmények is születhetnek. Elvégre a transzgenerációs öröklődés fontossága a tét, hogy kitől mit „örököltünk” akaratlanul is és miképpen tudjuk feldolgozni, netán átalakítani lelkünket, jellemünket.

„(…) a büntetés az a fajta dolog, ami még akkor sem esik jól az embernek, ha tudja, mit követett el.”

Szubjektív meglátásom szerint ez a könyv egy nagyon jó kezdete és egyben egyedi formája annak a közös élménynek, amely a kommunikáción keresztül egy őszintébb és megértőbb családi környezetet eredményezhet. Én ugyan egyedül jártam végig ezt az utat, mégis sok emlékem tört felszínre és többször is felkerestem egy – egy családtagot, hogy vajon történtek –e velünk hasonló események. A válaszokat még emésztenem kell nekem is, de nagyon jó volt újrateremteni önmagamat és bizonyos negatív jellemzőimet megérteni és átalakítani. Ez a játék egy hosszú folyamat tudom jól, de mégis azt éreztem akkor és most is, hogy minden emlék egy külön mese a számomra, amelytől több leszek és felszabadultabb.

Összességében elmondhatom, hogy a szórakoztatás mellett sokat kaptam ettől a kötettől és biztos, hogy még számos alkalommal újra kézbe fogom venni.

Ajánlom a könyvet minden olyan fiatalnak és felnőttnek, aki úgy érzi nyitott egy mesés játékra és szívesen kalandozik családjával a múltban. Mese a mesében, lélek a történelemben. Fedezzétek fel együtt egy különleges család nem mindennapi életét és ismerjétek meg jobban a saját felmenőitek múltját is.

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Kulcslyuk Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Benjamin Ferencz - Mindig csak az igazat

 

„Ha befelé sírsz, akkor legalább kifelé nevess, különben belefulladsz a saját könnyeidbe (…).”

Az életünk folyamán legalább egyszer megkérdezik tőlünk, hogy ki a példaképünk! Ez az önmagában látszólag egyszerű kérdés nem is olyan könnyű, hiszen ki az az egy személy, akiről bátran kijelenthetjük, hogy megtestesíti mindazt, aki lenni kívánunk! Persze, ha nem vesszük annyira komolyan, akkor mondhatunk bárkit, de ha belegondolunk nagyon fontos, hiszen meghatározza a rólunk kialakított képet és tulajdonképpen akaratlanul is megmutatja, hogy kik vagyunk ott bent. Sokszor nem gondoljuk át, hogy ezek a kérdések mennyire befolyásolják a világról alkotott nézeteinket vagy éppen azt, akikké lenni kívánunk. Ennek a bevezetőnek elsődleges célja, hogy rávegyelek kedves olvasó arra, hogy felelj erre az egyszerű kérdésre! De mielőtt megteszed, kérlek, hogy gondold át a választ, és hidd el, meg fogsz döbbeni az eredményen! Tehát a kérdés így szól: Kit tartasz példaképednek?

A történelem, -ahogy a divat is- folyton megismétli önmagát, hiszen a régi szabásminták adják az alapot és a kor szelleméhez hűen ezekhez tesszük hozzá az újat, tehát egy szeletet önmagunkból. A történelem is ilyen, elvégre az ember teremtette a múltat, amely bukásaival és győzelmeivel tette lehetővé azt a világot, ahol jelenleg élünk. Ez a világ semmivel sem jobb vagy rosszabb, mint a régi, elvégre most is emberek vagyunk, gyarlók, önzők és nagyravágyók. Mégis, a múlt hibáiból – ha lassan is – tanulunk, és hittel telve reméljük, hogy az új kor fő színeit nem a vörös és fekete teszik ki. Az előbbi a feleslegesen kiontott életek után maradt pillanatnyi nyom, amelyet az idő beszárít és elkoptat, az utóbbi pedig a sötét világ, amely a pusztítás után maradt. Ahogy mondani szokták egy háborúnak csak pillanatnyi nyertesei vannak, de az őszinteség falai mögött minden nemzet gyászolja az elhullottakat.

Ez a könyv egy olyan darabja a hosszú évek óta tartó olvasási ciklusomnak, amely megmutatta, hogy érdemes kutatni és keresni, hogy végül megleljem azt az egy alkotást, amely legalább olyan fontossá válik számomra, mint másoknak a vallásuk szent szövegei.

Benjamin Ferencz - Mindig csak az igazat című könyve 2021-ben jelent meg az Open Books Kiadó gondozásában. A borító terve Csík Vince munkáját dicséri, amelyen a szerző látható. Őszintén szólva jó érzés volt tudattalanul is rátekinteni, elvégre egy bölcs és nyitott tekintettet láttam magam előtt, amely megadta számomra azt a lelki löketet, amely egész olvasásom folyamán kitartott és végül megerősödött bennem.

Benjamin Ferencz egy igazi túlélő, hiszen elmúlt száz esztendős, amikor megírta a mostani kötetét és még energiája teljében volt. Ez a férfi egy nyitott lélek, aki a nagy gazdasági világválság idején, egy szegény magyar bevándorló család gyermekeként nőtt fel Amerikában. Borzalmas körülmények között nevelkedett, egy idegen földrész rideg valóságának legszegényebb negyedében, Hell’s Kitchen-ben. Már egész fiatalon rájött arra, hogy ha eredményeket akar elérni az életben, akkor neki magának kell előteremtenie a rávalót, így kíváncsiságának, elszántságának és némi szerencsének köszönhetően egy dohos, patkányokkal teli pincéből egészen a Harvard Egyetem jogi karáig küzdötte fel magát. Életében, a maga 150 centijével mindig hátrányból indult és pont ezért még jobban kellett küzdenie és akarnia. Az emberek sokszor gúnyolódtak rajta magassága, származása vagy éppen társadalmi helyzetéből adódó hiányosságai miatt, de pont ezért, a kitartása és szorgalma segítette át a nehéz időkben. A II. világháború kitörését követően számos egységhez jelentkezett, de rendre visszautasították, míg végül mégis megtalálta a maga helyét. Kitüntetéseit a háború öt nagy nyugat-európai csatájában való részvétele után kapta és részt vett a normandiai partraszállásban is. Később tíz koncentrációs tábor felszabadításának volt tanúja és végül a nürnbergi amerikai katonai törvényszék főügyészeként is dolgozott. Egész életét a világ jobbá tételének áldozta, hűen és kitartóan hirdetve: „hogy az igazság mindenekfelett fontos és hogy a háború nem megoldás semmire”. Ha részletesebben meg szeretnéd ismerni ezt a kiváló gondolkodót, akkor vedd kézbe ezt a könyvet!

„Vizsgálódásaim szerint a háborúknak három fő okuk van. Az első a vallás – az  emberek ölni és meghalni is hajlandók, ha úgy érzik, veszélyben forog az istenük. A második a nacionalizmus – az emberek ölni és meghalni is hajlandók, ha úgy érzik, veszélyben forog a hazájuk. A harmadik ok gazdasági – aki nem tud enni adni a feleségének és gyerekeinek, az hajlandó lesz ölni és meghalni is az élelemért.

Amióta a kis Dávid legyőzte a nagy Góliátot, azt hisszük, hogy követ dobálni nemes cselekedet. Nem fogjuk fel, hogy ideológiákat nem lehet fegyverrel kiirtani. Feltételezzük, hogy ha odamegyünk, és lemészároljuk az ellenségeink felét, akkor győztünk. Ez őrült gondolkodás, de ma is létezik. Néha, mint ahogy Ruandában történt, ugyanolyan vallású és bőrszínű emberek mészárolják egymást, csak mert a hitük kicsit eltér egymástól.

Ártatlanok meggyilkolásával nem lehet megoldani problémákat – nem az áldozatok hozták a döntéseket. Különösen igaz ez a mai kibervilágban, amelyben a következő háború lesz a legutolsó. Az már a bolygónk végét hozza el. Mindenkinek el kell ítélnie a háborút, és nem lehet elég fiatalon kezdeni. Hogyan sikerülhet? Az egyszavas válaszom: lassan.”

A könyv egy része memoár, de egy másik oldalról pedig „emberiség napló”. Egy hiteles forrás szemszögén keresztül ismerhetjük meg az emberiség történelmének és létezésének egyik legnagyobb szégyenét, a II. világháborút. Hiteles forrás az a személy, aki személyesen átélte azon borzalmakat, amelyek a frontvonalakon zajlottak és pont ezért, mindentől függetlenül képes volt ember maradni és egy jobb, békésebb jövőért harcolni.

„Országaink a kultúrák között zajló, egyre intenzívebbé váló háborúk csatatereivé váltak, mivel az „ők vagy mi” típusú gondolkodás kizárja az empátiát és lehetetlenné teszi a kompromisszumot. A bejáratott gazdasági rendszerek egyenlőtlenséget és korrupciót szülnek, a zsarnokok egymás ellen fordítják a kisebbségeket, miközben ők maguk az alkotmányos kereteket és intézményeket támadják. Egyre komolyabb veszélybe kerülnek azok az értékek és eszmények, amelyeket eddig természetesnek hittünk: például az igazságosság és a nagylelkűség.”

A könyv számos formában felhívja a figyelmet a politika és elnyomás adta zsarnokságra, különösen nagy hangsúlyt fektetve és többszöri visszatekintésekkel alátámasztva, hogy minden nemzet olyan vezetőket kap, amelyeket megtűr és bár a történelem formálja egy társadalom morálját, mégis fontos hinni, hogy az agresszió nem megoldása a problémáknak, sőt azok tetézésére ad alapot. A nagy közeg szemléletének gyökeresítése, már az óvodás korban elkezdődik, hiszen a szabályok mibenléte meghatározza a mindennapokat és tulajdonképpen megszokássá válik az egyén számára.

„A világ minden gyereke hasonlóképpen működik. Kortársi közegben nem érdekli a faj, a bőrszín, a hit különbsége, és míg valaki fel nem világosítja, természetesnek veszi a helyzetét, hiszen nem ismer mást. Nem törődik az emberek közti szakadékokkal, semmit sem tud az anyagiakról vagy az eltérő lehetőségekről, fontosabb számára a közösségi érzés, a vidámság, a szabadság és a függetlenség. Nekünk, felnőtteknek is törekednünk kellene rá, hogy megőrizzük ezt a szellemi beállítottságot.”

Saját élményemként szeretném ezt az idézetet a figyelmetekbe ajánlani, elvégre ebben a pár mondatban benne vagyok én is és sokan mások is. Kérlek, olvassátok el!

„Néha olyan létra jut az embernek, amelyen nem akar felmászni – de ez még nem jelenti azt, hogy nem is tud rajta felmászni, és még az is megeshet, hogy odafent szebb kilátás várja. Ne fordíts hátat egy eléd kerülő helyzetnek, csak mert nem tökéletes, vagy másra vágytál; tedd oda magad, dolgozz a legjobb tudásod szerint, és kiderülhet, hogy több hasznod származik belőle, mint gondoltad volna!”

Szubjektív meglátásom szerint ez a könyv csodálatos, még akkor is, ha elsődlegesen egy emberi lélek kiemelkedő tettei és megingathatatlan hitére támaszkodó memoárként szolgál. A kötetnek nagyon sok humor és szörnyűség együttese adja a pikkantériáját és ébresztőként szolgál minden olvasónak, hogy nézzen körül környezetében, a nemzetében és lássa meg a valóságot. Mert lehetünk bármely nemzet gyermekei, lehet eltérő a bőrszínünk, a vallásunk, az identitásunk, sőt a politikai nézetünk is, akkor is emberek vagyunk. Egy olyan bolygón osztozunk és szívjuk a levegőjét, melynek nincsenek határai és egy biztosabb jövőről álmodunk, amelyet gyermekeinknek hagyhatunk örökségül.

Az értékelésem elején feltettem egy kérdés, miszerint ki a példaképed, de én még nem feleltem erre. Azt gondolom, hogy határozottan és hittel állíthatom, hogy számomra Benjamin Ferencz az a személy, aki megtestesíti mindazt, akit embernek és felemelő léleknek hívok. Szeretnék méltó lenni ahhoz, hogy a magam utamat járva, az ő példáját követve harcoljak az igazság, a szabadság és egy agresszív háború mentes jövőért. Ezt pedig sok tanulással és bátorsággal fogom elérni!

A könyvet utazókönyvként vehettem először kézbe, amit itt is szeretnék megköszönni. Hálás vagyok a tulajdonos türelméért, mert szokásomhoz hívem több ideje nálam van, mint az eredetileg lehetett volna és azért is külön említést tennék, hogy nem koppintott az orromra. KÖSZÖNÖM!

Összességében úgy gondolom, hogy ennek a kötetnek méltó helye lesz a könyvespolcomon és minden évben legalább egyszer kézbe fogom venni.

Ajánlom a könyvet neked, kedves olvasó és minden olyan személynek -nemtől és kortól függetlenül-, akinek nem mindegy, hogy milyen a környezete, aki még hisz a háborúmentes, békés jövőben, és aki képes a maga szerény életterében, apró változásokkal felülemelkedni a káoszon. Mert ne feledd: „Minden lehetetlen, amíg valaki meg nem csinálja.”

Amennyiben úgy érzed, hogy szeretnéd te is elolvasni, akkor az Open Books Kiadó weboldalán meg tudod rendelni.

Írta: NiKy

Csillagtalan antológia, szerzői mustra 5. - Interjú Frey Éva írónővel

 

Fotó: Liszi Renáta

Ma folytatjuk a Csillagtalan antológia szerzői mustráját, ahol a következő alkotónak nemcsak a személyéből, de a számunkra megálmodott novellájából is árad egy bizonyos elegancia. A kék könyv című történet egy csodálatos világba kalauzolja el a kíváncsi olvasót. Számomra kellemes időtöltés volt, és be kell, hogy valljam, nem csak egyszer olvastam. Mivel ismételten felmerültek bennem plusz gondolatok, így nagyon örültem, hogy a szerző elvállalta az interjú felkérésemet. Kérlek, fogadjátok sok szeretettel Frey Éva írónővel készült beszélgetésemet!

Köszönöm, hogy elfogadtad az interjúfelkérésemet. Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Hogyan jutottál el idáig és milyen hatások értek, amelyek arra ösztökéltek, hogy író legyél?

Frey Éva vagyok, a szerzői csoport legidősebb tagja.  Ha visszagondolok a gyerekkoromra, azt hiszem, én fejben mindig is író voltam. Amikor megtanultam a betűket, már le tudtam jegyezni a történeteket, és rajzokat készítettem hozzájuk. Később, tizenéves koromtól az érdeklődési köreimmel kapcsolatos regényekkel próbálkoztam.  Talán a zárkózottságom és az élénk képzelőerőm ösztönzött arra, hogy az írás legyen az egyik hobbim. Szeretem a magányos tevékenységeket, kikapcsolnak.

Azt mondják minden novella egy álom kezdő fonákja, ami elegendő ahhoz, hogy akár egy egész történetté növekedjen. Mit gondolsz erről? Megfordult-e a fejedben, hogy a történetedből akár önálló regény is születhet? 

Nálam ez fordítva történt: egy elkészült, de még kiadásra váró regényemből merítettem az ötletet. Ez a regény egy kerettörténetbe foglalt fiktív napló szerteágazó cselekménnyel és egészen más végkifejlettel, mint amit a novellában bemutattam.

Mit olvashattunk tőled eddig? Milyen stílus áll közel hozzád? Honnan merítkezel a hétköznapokban?

Realista fikciókat és egy valós történetet írtam eddig. Öt regényemet nyomtattam ki egy magánkiadónál, mert szerettem volna könyvként látni és a polcomra helyezni őket. Nem tudom, hogy a rokonaimon és ismerőseimen kívül vásárolt-e ezekből valaki, mert előállítási áron kínáltam őket, és nem néztem utána az eladási statisztikáknak.

A hatodik regénnyel kiadást nyertem egy pályázaton, amiről ez a mondás jut eszembe: „Jól vigyázz, mit kívánsz, mert még beteljesül!”

Hozzám a realista stílus áll legközelebb. Szívesen írok és olvasok napjaink kisemberéről, a különcökről, az útkeresőkről.

Egy novellás kötet több szerző tehetségén alapszik, elvégre a közösség ereje adja a könyv sikerét. Mit gondolsz erről? Mennyire fontos az egyén munkája egy adott többszerzős kötetben? És szerinted te, hol helyezkedsz el ezen az írói palettán jelenleg?

Minden lánc csak annyira erős, mint a leggyengébb láncszem, tehát fontosnak tartom, hogy a közös munkában mindenki a maximumot nyújtsa.

Hogy hol helyezkedem el az írói palettán? Nem tudom. Nem próbálok úgy írni, ahogy a többiek, csak azért, hogy eladhatók legyenek a munkáim. Úgy írok, ahogy jön, és azt tapasztalom, hogy kicsi a felvevő-közegem. Ez nem gond, mert vagyok annyira introvertált, hogy ne a nagyközönség igényeit akarjam kiszolgálni. 

Szerinted mi az erőssége a Csillagtalan könyvnek? Elsődlegesen milyen zsánerű olvasóknak ajánlanád?

A Csillagtalan erőssége a stílusbeli sokszínűség, és azoknak ajánlom, akik nem feltétlenül a megszokottat, a hagyományost, a sablonost keresik egy antológiában. Tehát a nyitott, elfogadó olvasóknak ajánlanám.

A novellád milyen forrásokból merítkezik? Honnan jött az ötlet, hogy végül ez a történet került a kötetbe?

A novellám szubjektív forrásból táplálkozik, ahogy a regény is, amely az ötletet adta. Foglalkoztat a szerelem-szeretet érzésének mibenléte és ezen érzések egymáshoz való viszonya vagy különbözősége. Érdekel, hogy melyik az emberibb, a „magasabb rendű”, a fontosabb számunkra, emberek számára.

Úgy tartják, hogy a legtöbb író nagy könyvszerető is egyben és pont ezért érdekelne, hogy rád milyen írók, netalán kutatók és tudósok voltak és vannak hatással? Ki az az egy személy, akitől bármikor szívesen olvasol és miért?

Szeretek olvasni, jobban, mint filmet nézni. Szabó Magda és Szilvási Lajos könyveit szeretem, utóbbival kapcsolatban azt szeretném elmondani, hogy távol áll tőlem a politika és annak minden irányzata. Akitől pedig mindig mindent szívesen olvasok, ő Stephen King. Horrort csak tőle olvasok, mert hozzá képest bárki más gyengének tűnik, de mindegyik novellája és regénye tetszik. Szeretem a nyers stílusát, a karaktereit és az általa alkotott világok hangulatát. A fantáziája pedig lenyűgöző.

A karaktereid "színesek és szagosak", ahogy mondani szoktam. Nagyon érdekes lélekkel rendelkeznek és ez tulajdonképpen jellemző a negatív szereplőkre is. Honnan merítkeztél a típusjegyeket véve? Van-e olyan élő személy, akinek a személyiségjegyeit átadaptáltad a történetedbe? Amennyiben igen és nem titok, kiről lenne szó? Örülnék, ha mesélnél róla!

Nem tudom, melyik híres író mondta, hogy végső soron mindenki önmagáról ír, de ez rám is igaz. Minden karakteremben benne vagyok, vagy benne van az a személy, aki lenni szeretnék.

Mi az az üzenet, amit át szeretnél adni az olvasóknak az írásaid által?

Élni és élni hagyni.

Mikor olvashatunk tőled legközelebb és milyen műfajban alkotsz éppen?

A napokban fejeztem be utolsó fantasy regényemet, ehhez keresek majd kiadót. Többet nem szeretnék ebben a műfajban írni.

Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel a szerző Facebook vagy Istagram oldalait, ahol további érdekességeket olvashattok!

Csillagtalan antológiát pedig a Book Dreams Kiadó weboldalán tudjátok megrendelni.

Írta: NiKy

Dóka Péter - Az ellopott zsiráf

 

„- Nem szabad egy gyereket megütni.”

Sokszor hangoztatom, hogy a mai ifjúságnak szóló regények mennyire színesek és érdekesek és hogy én mennyire tudtam volna értékelni anno, ha ilyen könyvek kerültek volna a kezeimbe. De most végre egy olyan kötettel találkoztam, amely első megjelenése a 90-s évek végére tehető, tehát ezzel bebizonyosodott, hogy fiataloknak szóló, remek alkotások már akkor is megjelentek, csak amilyen peches voltam, ritkán találtam rájuk. De, ahogy a mondás tartja: „jobb később, mint soha”, ezen az elven végre én is elolvashattam eme kalandos regényt és együtt izgulhattam a főszereplőkkel.

Dóka Péter 1974-ben született Budapesten. Elsődlegesen gyermek- és ifjúsági könyveket ír, de nevéhez fűződik számos színdarab és mesefilm is. Róla itt tudhatsz meg többet.

Az ellopott zsiráf című ifjúsági regénye először 2003-ban jelent meg, majd ezt követően még három újranyomást kapott, köztük az utolsó 2021-ben látott napvilágot a Móra Kiadó gondozásában. Az én kezeimben ez a példány fordult meg, amely elsődleges Oravecz Gergely illusztrációi miatt hívta fel a figyelmemet, majd később a fülszöveg vonzott magához.

Történetünk főhősei néhol viccesek, máskor bolondosak, de minden szempontból különlegesek és nagyon kedvesek. Tulajdonképpen egy családot ismerhetünk meg, ahol a mindennapi szerencsétlenség mókás kivitelezésben a megszokott. Adott két szülő, akik úgy döntenek, hogy a nyári szünetet kihasználva, újraélik a nászutas emlékeket és felkerekednek egy jó kis velencei utazásra. Csakhogy ez nem is olyan egyszerű, elvégre van két gyermekük is, akiket nem lehet egyedül hagyni ennyi időre. Sebaj, végül is mire valók a nagyszülők, nem igaz?

Szalai tata és Ili mama igazán kedvesek, hogy elvállalták a gyerekek felügyeletét, az már más kérdés, hogy nem kedvelik a várost és minden olyan kusza a számukra. De mit lehet tenni? Nos, Szalai tata igazán nem mondhatja, hogy unalmas az unokákkal lenni, elvégre nem mindennap kerül az ember egy zűrös kaland kellős közepébe. Jenci és Barnabás, valamit barátaik: Király Tibi a pesti vagány, Dezsi a legjobb barát, Zsuzsi és barátnői, valamint Beniczky Péter az elszegényedett magánnyomozó, nem kis feladatra vállalkoztak, mint kideríteni és előkeríteni az állatkertből elrabolt kis zsiráfot. Ehhez hozzájárul egy cukrászda, egy teke klub, némi rohangálás a városban és egy csipetnyi szerelem is. Hát nem maga az őrület? Nos, ezt eldöntöd majd magad, de arra készülj fel, hogy hasfájást okoz a sok móka és kacagás.

„-A szabadság veszélyes dolog, de éppen attól szabadság. Tudjátok, azokat kellene ketrecbe dugni, akik elveszik az állatoktól a szabad élet örömét. Szabadságot az állatoknak!”

Azt hiszem, hogy egy rossz szavam sem lehet, hiszen mindent megkaptam, amit egy ilyen ifjúsági regénytől elvárok. Izgultam, nevettem, szomorkodtam és elgondolkodtam a történet üzenetén. Nagyon jól éreztem magam egész végig és rendkívül felszabadultnak, sőt élettel telinek mondhattam el magam a végére. Ezért azt hiszem új kedvenc könyvre leltem, ami ebben a forrongó világban most különösen gyógyír lelki sebeimre.

A könyv elsődleges üzenete, hogy mindenki szabadnak született és másodlagosan pedig a fiatalság múlékonyságára hívja fel a figyelmet. Elvégre egyszer vagyunk gyermekek és oly rövid ez a viszonylag felhőtlen időszak életünkben. Ha pedig egy igazán kalandos őrületre vágyunk, csak kézbe kell vennünk ezt a könyvet.

Ajánlom minden olyan olvasni szerető léleknek, aki mer még hangosan kacagni és képes felhőtlen lélekkel egy kis időre boldognak lenni. Legyél fiatal, vagy idősebb, egy könyv csodáit befogadni tudni kell. Mert a lélek szárnyalásához egy történeten keresztük vezet az út. Olvasásra fel!

És, hogy ne csak egyszer kerüljön a kezeidbe, ajánlom, vedd is meg, hiszen a polcodon jól mutat és egy történet többször olvasva mindig egy új kaland. Ha élnél ezen lehetősséggel, akkor a Móra Kiadó várja a rendelésed. 

Írta: NiKy