Huh, egy mély sóhaj tört most fel bennem, pedig már több
órája fejeztem be a könyvet. Kellett pár óra, amíg megemésztettem az
olvasottakat, de igazán azért húztam az időt értékelés előtt, mert úgy éreztem,
hogy nem vagyok teljesen biztos az dolgomban. A legtöbb esetben hamar
megszületik a döntésem, miszerint szerettem vagy éppen ellenkezőleg, nem
kedveltem meg az adott történetet, de vannak bizonyos könyvek, amelyek kifognak
rajtam és ez történt most is. Ennek apropóján elgondolkodtam, hogy azért vagyok
bizonytalan, mert nem a korosztályomnak szól és mégis tetszett, vagy azért,
mert bár ifjúsági könyv, de alapvetően horror elemekkel tarkított, tehát
némiképpen zavar ez az ellentmondás. Igen, tudom, hogy csak az én fejemben nem
fér össze a kettő, de nézzétek el nekem, hiszen amikor én voltam tizenéves, még
nem volt keletje az efféle történeteknek. De nézzük is, hogy most miről írok
éppen.
Első körben az tűnt fel, hogy a borító egy cseppet hasonlít
egy nagyon kedves mesesorozat nyitó jelenetsorára, de végül úgy döntöttem nem
kutatok a közös pontok után, elvégre várt rám egy izgalmasnak ígérkező
történet.
Amúgy innen üzenem szeretet barátnőmnek, akitől eme csodás
könyvet kaptam, hogy köszönöm és nem féltem.
Apró terek egy igazán érdekes cím egy olyan kötetnek, ahol
bármi megtörténhet. Kezdetben nem értettem miért van egy bizonyos kukoricamező
és ufós előérzetem, míg végül kiderült, hogy némi pontatlanságtól függetlenül
van közük ehhez a történethez.
De nézzük is, hogy mit rejteget ez a kötet:
Régen élt három fiatal, akik szoros barátságot kötöttek, de felnőtté válásuk után egy tragédia árnyékolja be az életüket.
És adott egy régi könyv, amelynek már megsárgultak a lapjai, az
idő otthagyta nyomát minden oldalon, hiszen közel száz esztendeje várja, hogy betöltse szerepét. Ennek a könyvnek különleges sorsot szánt az ég és mégis
igen hálátlanul bántak vele. De, ahogy mondani szokták minden rossznak eljön
egyszer a vége, amely e tekintetben egy apró magányos lelket jelentett, akinek
az olvasás a túléléssel ért fel és minden pillanatot ezzel töltött, amikor csak
tehette.
Egy zárkózott gyermek, egy iskolai kiruccanás, némi
kalamajka és egy alku, amelyért sok halandó fizet majd súlyos árat.
A tizennégy éves Ollie nem olyan, mint a többi fiatal,
hiszen számára az idő megállt, a lélegzés és a napi rutin mellett, csak a fák
sóhajtása és a könyvek világa jut át azon a lelki merevségen, ami egy éve érte.
A szürke hétköznapok, az emberek közeledése és nyíltan titkolt együttérzése a
világon a legbosszantóbb, főleg akkor, ha semmi mást nem akarhatunk csak
nyugalmat és csendet, vagy a patak zúgását. Az emlékek néha felszínre törnek,
de erősek vagyunk és tudjuk, hogy már semmi sem lesz ugyan olyan. Mégis el kell
mennünk egy farmra, pedig inkább olvasnánk, hiszen itt ez a csodás könyv és
annyira érdekel minket a vége. De aztán sorban furcsa dolgok történnek, és nem értünk már semmit. Ráadásul felvetül bennünk a kédés, hogy miért van ennyi madárijesztő egy ekkora területen? Miért van egy elfeledett
temető az erdő közelében? Olyan sok kérdésünk van, amire nincs válaszunk.
Egy tanya, egy busznyi gyermekcsapat és egy figyelmeztetés,
amit csak kevesen hallanak meg. Vajon mi történik, ha eljön az este és leszáll
a köd? És miért tekintenek ránk mindig azok a fura kitömött bábuk? Vajon
hazaérünk-e időben?
„Még a rossz dolgok is vezethetnek jó dolgokhoz. A szomorú
időkben talán segít, ha erre gondolsz.”
Nos, nem kattantam meg, de csak így tudom elmesélni nagy
vonalakban, hogyan is éreztem magam, amíg Ollie bőrében voltam. Valahogy minden
összekuszálódott bennem, és amíg az utolsó oldalt el nem olvastam, igazán nem
tudtam levegőt venni.
Ez a regény nagyon megfogó, mind a karakterek színessége,
mind pedig az események láncolata miatt. A horror rész igazán sokat adott az
alapvetően is izgalmas történethez, hiszen többször libabőrös lettem, pedig
higgyétek el, hogy nem ijedek meg egykönnyen. És most mégis jó érzéssel
borzongtam és izgultam azért, hogy végül sikerüljön elérni a végcélt.
Szeretem, amikor a karakterek fejlődnek, hiszen mi is
változunk az idő teltével, ettől sokkal hitelesebb, élettel telibbnek érzem,
akiről olvasok éppen és ezt itt nagyon megkaptam.
Bár a szórakoztatás mellett a szerző több üzenettel is
szolgál olvasójának, mégis igazán attól lesz megkapó az adott sztori, hogy
gyermekeken keresztül teszi mindezt. Valahogy jobban tudunk elborzadni, akár
örülni vagy sírni, ha egy ártatlan lélek küzd a maga gondjával, szörnyűségével
és mélyebben érint minket, ha esetleg eltévelyegnek.
A szerző csodálatosan ír, ezt el kell ismernem, még akkor is
így gondoltam, amikor több napra félre tettem a könyvet és valahogy nem volt
kedvem ismét visszatérni ebbe a világba. Mert azt tudni kell, hogy voltak
napok, amikor csak tologattam magam előtt, de nem éreztem a visszahívást. Ettől
függetlenül nem gondolnám, hogy ez a könyv hibája, inkább betudom annak, hogy
nehezebb időszakomban vettem kézbe és ez így van jól.