Eve Rigel - Lien

 

„A félelem jó barátunk, nem hagyja eltunyulni az elménket, mert befészkeli magát a legrejtetettebb zugokba is, és segít emlékezni. A félelem fájdalmat okoz, rettegést és bizonytalanságot szül, de muszáj jelen lenni ahhoz, hogy mindent érezhessünk. Nélküle elveszítenénk a legfontosabbat… önmagunkat.”

Korunk hazai sci-fi írói igen változatos munkákat tesznek le az érdeklődők elé. Gondolok itt elsősorban a témaválasztásra és a megálmodott történet kidolgozására. Hibátlan könyvet írni nem könnyű és nagyon szubjektív az olvasó részéről is, hiszen ami egyikünknek tetszik, az egy másik szemszögből már nem lesz ugyanolyan. Természetes folyamatról van szó, mégis akkor mikor mondhatjuk egy adott kötetről, hogy kiváló vagy éppen megfelelő? Ezt a kérdést a mai napig nem tudtam megválaszolni teljes bizonyossággal, mégis úgy gondolom, hogy minden könyvnek megvan a maga olvasói rétege, legyen bármilyen műfajú éppen. Hogy a sci-fi hova tartozik, szintén nem teljesen behatárolható, hiszen sem korosztály, sem pedig nem szerint könnyen besorolható.

Én a „gyengébb” nem képviselőjeként például többször veszek kézbe nehezebb tematikájú könyveket és kevésbé kedvelem a habkönnyű romantikus történeteket. Pont ezért, mikor felkeresett az írónő, nem is gondolkoztam azon, hogy akarom –e olvasni, hiszen reméltem, hogy egy érdekes és felettébb szórakoztató történettel leszek gazdagabb. Hogy milyen élményben is volt részem? Nos, ezt hamarosan kiderítheted!

Először is szeretném itt is megköszönni a lehetőséget, hogy olvashattam a történetet. Köszönöm!

Eve Rigel szerző neve számomra újdonságot jelentett, hiszen első olvasásom volt az alkotótól. Kis kutakodás után felfedeztem további műveit is, melyek fülszöveg alapján igen érdekessé váltak számomra. Úgy látom az írónő első szárnybontogatása volt a „hard” zónában eme regénye, amely elemeiben érezteti a témakör ismeretlenségét, mégis érdekes elegyet képezett.

Kép: NiKy m.i.

Eve Rigel – Lien című kisregénye 2022 téli újdonságainak egyike, amely a Trivium Egyesület jóvoltából jelent meg. A kötet E-book formában olvasható, amely szerencsére jól szerkesztett és ezt külön örömöt okozott a számomra. Sajnos nagyon kevés kötet jelenik meg ebben a formában igényesen és ezért sokszor morcossá válok olvasás közben. Egyedül a borító képével nem vagyok kibékülve, hiszen ehhez a történethez egy sokkal ütősebb, úgy is írhatom, hogy hangsúlyosabb illusztráció illene.

De miről is szól tulajdonképpen ez a történet?

Adott egy férfi, aki megjárta a legveszélyesebb csatákat is. Harci tudása és fegyverismerete a legmagasabb szinten jegyzett, bátorsága kiemelkedő és helyén van a szíve és esze egyaránt. Narval három évvel ezelőtt még egy teljes életet élő katona volt, aki hűen szolgálta a császárt és hitt az egység erejében. De egy nem várt esemény után minden megváltozott.

Jelen korunkra egy különleges alakulat vezetőjeként egy távoli bolygón komoly veszélynek kitéve azért harcol csapatával együtt, hogy segítséget nyújtsanak a rászorulóknak. Ezért a ganjuri ellenállókhoz csatlakozva veszik fel a harcot napról-napra, remélve, hogy egy napon megnyerik a háborút.

Egyik nap egy fiatal nő jelenik meg, aki egy igen különleges ajánlatot tesz a csapatnak. A feladat nem kis veszéllyel járó, de a fizetség mindent megér. Vajon sikerül-e teljesíteni a feladatot és mi köze van ehhez a császárnak?

Kép: NiKy m.i.

Eközben a palota falain belül igen veszélyes az élet. A császár és felesége kemény kézzel irányítják a belső udvart. A legkisebb hiba is komoly büntetést von maga után, így a fegyelem az egyetlen túlélési biztosíték. Ebben a közegben él és dolgozik Davina, a császárnő személyi szolgája. A napi rutin és a múlt elfeledt történései között őrlődve küzd az életben maradásért. Egyetlen fénypont ebben az őrült káoszban, Aritha, aki beragyogja a legsötétebb pillanatokat is. Vajon van-e kiút ebből az őrjítő malomkerékből és miért nincs egy emlék sem Davina elméjében?

„– Tudod, Mash, megboldogult öregapám mindig azt mondogatta, úgy még sose vót, hogy valahogy ne lett vóna!

– De, Narv, te nem is ismerted az öregapádat!

– Attól még mondogathatta.”

A regény egyszerre tartogat a kíváncsi olvasóknak izgalmakat, egy csipetnyi humort és sok akciót. Ellenben a figyelmesebb szemlélőknek fel fog tűnni a kötet szövege mögötti üzenet is, amely témáját tekintve kissé elüt a szórakoztatástól, mégis fontos részét képezi az eseményeknek.

Szubjektíven először nem tudtam mit kezdeni a történettel és önmagamhoz képest lassan, közel egy hónapig olvasgattam. Nehezen rázódtam bele és őszintén szólva az elejét nagyon untam. Mégis azt kell, hogy írjam a kötet nagyjából negyedétől kezdett igazán érdekessé válni a számomra és utána már csak akkor pillantottam fel, mikor az utolsó oldalt is befejeztem.

Karakterek tekintetében több szemszögből ismerjük meg a történetet, így minden szereplőnek fontos a jelenléte. Amit sajnálok, hogy egyikük sem lett igazán kidolgozva, így a fejlődésük elenyésző.

Kedvenc szereplőm Lien lett, akinek személyét végig homály fedi, mégis úgy éreztem, hogy az ő lelke lett a legjobban árnyalva és sokkalta több annál, amit elsőre a szerző látni enged. Róla szívesen olvasnék egy külön szálon futó novellát, hiszen ezer színben pompázik a személye.

Kép: NiKy m.i.

Ami a többieket illeti kicsit csalódottan nyugtáztam, hogy a sablonos jellemzőket mindenki felaggathatta magára, de ami mögötte rejtekezett, azt sajnos a homály elfedte.

Események tekintetében egy igen sűrű és sokoldalú, úgy is írhatom, hogy feszes tempójú történetet olvashattam. Ebben a tekintetben nagyon elégedett vagyok és a kidolgozás is kiemelkedő a számomra.

Ellenben sajnos két negatív szempontot ki kell, hogy emeljek. Az első a szerelmi szál beleerőltetése volt. Bár a főszereplők közötti kapcsolati szál indokolttá tehetné, mégis úgy érzem, hogy csak rontott a történet értékén. A másik kifogásolni való fordulat szintén két szereplő közti családi viszonyon alapszik, ami teljesen érthetetlenné vált a számomra és őszintén szólva fel is bosszantott. A magyarázat sem segített ennek feloldásán, ezért inkább arra kell, hogy gondoljak, talán az olvasói célközönség kiszélesítése miatt kerülhetett bele.

Ezektől függetlenül érdekes világot kaptam, ahol biztos, hogy nem élnék.

Összességében úgy gondolom, hogy nem hibátlan a történet, de egy jó kezdésnek mondanám. Bizonyos karakterekkel még szívesen találkoznék egy második részben vagy éppen egy-egy különálló történetben. Mivel szórakoztató irodalom, így a könyv funkcióját betöltötte.

Ajánlom a könyvet azon olvasóknak, akik szeretik a katonai sci-fiket, nem riadnak vissza a véres leszámolásoktól és szeretnek izgulni. Szórakoztató és gördülékeny stílusú, így bárki jól érezheti magát, aki kézbe veszi.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, megteheted, ha a Trivium Egyesület weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Emma Donoghue - Menedék

„[…] vajon miért versengenek egymással az emberek, hogy minél több dolgot halmozzanak fel, amikor saját bőrüket sem tarthatják meg az Isten által kiszabott időn túl.”

 

Vajon ki számít igazi hívőnek és ki hitetlennek? Teszem fel sokadjára is ezt a kérdést, hiszen a XXI. századra megváltoztak a vallás gyakorlásához szükséges nézetek és feltételek. A kereszténység hatalmi játszmái már elenyészőben vannak, ezért a modern családok életében a felmenőktől eredeztethető erkölcsi szabályok és a mostani szülők tévelygéseinek egyvelegét kapják a fiatalok. A család, mint fogalom is igen tág értelmet kapott, hiszen jóformán mind szerkezetileg, mind fogalmilag kiszélesedett. A hit mindenkiben mélyen gyökerezik, hogy ki milyen szinten ad teret annak életében, természetesen egyéni.

A korai századokban ellenben teljesen más életfelfogásról tudunk. A vallás, mint irányadó intézményforma, a családok mindennapi életének nagy részében uralkodott, és az ezzel való ellenszegülésre bűnként tekintettek, amely súlyos következményeket vont maga után. De mi a helyzet a vallási közösségek szent embereivel? Kik számítottak igazán hívőnek és kik engedtek a testi örömöknek? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ, amikor megvettem a mostani könyvet. Természetesen tisztában voltam azzal a ténnyel, miszerint fikciót veszek kézbe, mégis reméltem, hogy részben választ remélhetek a kérdéseimre.

Emma Donoghue (1969. október 24.Dublin, Írország) ír-kanadai származású irodalomtörténész, regényíró és forgatókönyvíró. A 2010-ben megjelent Room (Szoba) című regénye a Booker-díj döntőse és nemzetközi bestseller lett. Számos kiváló történet megálmodója, amelyek szerencsére kis hazánkba is eljutottak az évek alatt.

Menedék című regénye 2022 egyik újdonsága, amely a XXI. Század Kiadó gondozásának köszönhetően került a könyvesboltok polcaira. A kiadvány elsőre is feltűnő gyönyörű borítójának képi világával, amely a hangulatos színeivel, valamint a történet fő szálait idéző ábráival megadja a szemnek és léleknek azt a kezdeti feltöltődést, amely elegendő ahhoz, hogy a kíváncsi olvasó már ezek alapján is kosarába helyezze a könyvet. Nem tagadom első ránézésre én is elcsábultam, pedig a vallás, mint műfaj nem áll közel a számomra szívesen olvasott területekhez.

„– A bölcső és a halálos ágy tehetetlensége között minden embernek vannak gyenge pillanatai, nem igaz?”

A történet egészen a VII. századig repíti vissza az olvasót, méghozzá Írországba. Három férfi áll ennek a kötetnek a középpontjában. Három lélek, kik nem is különbözhetnének jobban egymástól, mégis akad egy közös pontjuk: az Istenbe vetett hitük.

Kép: NiKy m.i.

Artt tudós, pap, aki szent emberként járja a világot és terjeszti az igét. Híre sokszor megelőzi, ezért minden kolostor tárt karokkal fogadja és a legnagyobb tisztelettel adóznak irányába.

Cormac egy idősebb szerzetes, aki túlélte a pestist és több harcot is megvívott mind az emberekkel, mind az élettel. Későn megtérő hívőként hűségesen szolgálja az Urat és a rendet. Gazdag élettapasztalatával kiemelkedik társai köréből.

Triant egy ifjú szerzetes, aki egy nehéz múlttal a háta mögött éli a mindennapokat a kolostor falai között. Mindenesként ott segít, ahol szükség van rá, de lelkesedése töretlen és a zene iránti szeretetét csak az Istenbe vetett hite győzi le. 

Kép: NiKy m.i.

Artt jós álma összekapcsolja eme három férfit, miszerint zarándoklatra indulnak, hogy megtalálják azt a földet –szigetet –, amit még ember nem piszkított be bűnös lelkével. Az út hosszú és nehéz, ezzel mindannyian tisztában vannak, de ami rájuk vár, azt még a legmerészebb álmaikban sem várták volna. Vajon mi erősebb, az emberi test szükségletei vagy az egy Istenbe vetett hitük? És ki számít igazán hívőnek? Aki mindent feláldoz, vagy aki emberként az egyén bűneivel szolgál a legjobb tudása szerint?

Ezekre a kérdésekre mindenkinek magának kell meglelnie a választ, de a kötet nagyon jó útmutató.

„– A szerzetes élete egyetlen hosszú háború az ördög ellen. És amikor több tucat ember él együtt… nos, hol lenne jobb búvóhelye a farkasnak, mint a nagy birkanyáj közepén?”

A történet számos érdekes kérdést vet fel, amelyekre nem is gondolnánk elsőre. Ezek megkérdőjelezik a valóságot, a hitet, de még az önmagunkról vélt gondolatokat is. Minden új eseményével újabb kérdéseket vélünk felfedezni és csak remélhetjük, hogy választ találunk rájuk.

Szubjektíven először arra gondoltam, hogy te jó ég, ez a kötet nem nekem íródott. Önmagamhoz képes hosszú ideig volt kezeimben és nagyon lassan haladtam vele. Nehezen emésztettem meg a sűrű, sokszor ragadósnak vélt imádságokat. Az eltorzult, akár hívhatom úgy is, elvakult nézeteket. Nehezen fogadtam be a hit nevében elkövetett lelki torzulásokat és azt a tényt, hogy az Úr az állatokat azért „adta”, hogy az embert szolgálják.

Ennek a regénynek erős pontja a madárvilág ismertetése is, hiszen számos fajtáról olvashatunk. Érdekesnek találtam a leírásokat és lelki szemeim előtt megelevenedett a kép, amikor ezen csodás tollas lényekről olvashattam.

„A madarak mindig a saját fajtársaikkal tartanak, még akkor is, ha néha összekapnak egy falaton; […] erejük a sokaságban rejlik.”

Kép: NiKy m.i.

Karakterek tekintetében részletesen megismerhetjük a három szerzetest és külön a belső monológokkal zárjuk őket a szívünkbe. Mindenkinek megvannak a maga titkai, szenvedései és apró, gyarló örömei. Természetesen a túlzó bigott vallásosság miatt számos bűn elkövetésében lesz osztályrészük mind a szereplőknek, mind az olvasónak akaratlanul is.

Események tekintetében lassú folyásúnak mondanám inkább, de nem is ez a lényege, hiszen elenyészővé válik minden, mikor egy komoly pszichológiai kavalkádot kapunk.

Összességében úgy gondolom, hogy remek könyvet vettem kézbe, hiszen egy számomra igen csak nem kedvelt műfajhoz tartozik, mégis olvastatta magát. A karakterek élettel teliek voltak a számomra és sokszor fájt a szívem értük. A kötet végére viszont elfáradtam és már meg sem lepődtem a lezáráson sem. Jó tudni, hogy a történet alapjait egy valós helyszín, a legismertebb nevén Mihály-szikla és a múltban ott élt szerzetesek adták. Bár a szerző elmondása szerint nem volt lehetősége ellátogatni eme helyre, mégis sikerült hitelesen egy különleges történetet álmodnia hozzá és ki tudja, lehet számára az Égiek ezt a küldetést adták.

Ajánlom a könyvet minden olyan olvasónak, aki hisz az Úrban, de azoknak is, akik kevésbé hívőnek vallják magukat. Mivel én az utóbbiak táborát erősítem, így hiteles forrásként írhatom, hogy mindenki megtalálja benne mind a szórakozás örömét, mind pedig az élet materiális és idealista kérdéseire a válaszokat. És egy értékes gondolat: „Az élet a legnagyobb ajándék, nem szabad visszaadni, ki kell várni a végét.”

Amennyiben úgy érzed, hogy elég erőt gyűjtöttél és belevágnál ebbe a kalandba, nem kell mást tenned, mint a XXI. Század Kiadó weboldalára ellátogatnod.

Írta: NiKy

On Sai - A gyógyítók

 

„A világ úgy működik, ahogy működtetjük. Nem egy kőomlás, ami maga alá temet, hanem egy út, amit te is, én is építünk.”

Előre is elnézést kérek a következő, kissé túlfűtött, rajongói hisztimtől, de képtelen vagyok magamban tartani. Javaslom, akit zavar egy bekezdéssel haladjon tovább! Köszönöm!

OMG! Cseppet-sokkos állapotban vagyok, ráadásul ismételten függővéget kaptam. Mégis, hogy lehet így befejezni egy történetet? Arról már nem is beszélve, hogy közel húsz alkalommal olvastam az első két részét a Vágymágusok sorozatnak, és kisebb olvasási válságon estem át minden ilyen élmény után. Most mégis mit olvassak, ami felemel és nem hagy ebben a kétségbeesésekkel teli árokban?

Miután kiírtam magamból az első sokkot, talán értelmesebb értékelésre is képes leszek.

On Sai nevét úgy gondolom, hogy lassan nem kell bemutatnom, hiszen aki szereti a hazai fantasy világot, az úton – útfélen találkozhat valamilyen formában az írónő nevével. Ha mégis akad olyan személy, aki még nem olvasott a szerzőtől, annak javaslom, hogy dobjon el mindent és irány az első könyvesbolt. Ugyanis az írónő híres a nyakatekert mondatairól, a páratlan humoráról és a gyilkos függővégeiről. Oh, igen, ezt még most sem vagyok képes megbocsájtani, de talán nem is kell, hiszen minden ilyen jól irányzott merénylet után csak még jobban vágyom a következő adagomra, amit csak az alkotó könyvei tudnak csillapítani.

Komolyra fordítva a szót – bár lehet jelen esetben felesleges ezzel erőlködnöm -, a Vágymágus sorozat immáron harmadik részét vehettem kézbe, amit, mint már sejthető, jó ideje nagyon vártam.

A gyógyítók 2022 téli újdonságainak egyikeként jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásának köszönhetően.

Kép: NiKy m.i.

Hogy miről is szól eme regény?

Nos, minden ott folytatódik, ahol az előző részben abbamaradt.

A már jólismert Szépvölgyi testvérpár, Roan és Rianna kalandjait követhetjük nyomon. Szépvölgyi Rianna élete sose volt könnyű, elvégre egy ősnemes család lányaként egy elnyomó társadalom béklyóitól terhes jövő árnyékolja be sorsát, ahol a nők a társadalmi utódlásáért felelnek, de az igazi úr a férfiak világa. Minden kis nemesi magocska egy új élet szikrája, így a vérvonal fennmaradása az elsődleges célja a társadalomnak. Ráadásul a mágia csak a férfiak körében elismert, bármely nő esetében halálos bűn, amely az élet kioltásához vezet. Ebben a közegben nem sok jót ígér a lányban lakó ősi mágia feltörése, amely ráadásul elhívja védett otthonától távolra, egy olyan világba, ahol a férfiak az urak és minden vár kövében a halál csókolta szikra várja, hogy felébressze.

A sok megélt veszély után egy perc pihenésre sincs lehetősége hősnőnknek, hiszen a lelepleződés szeme, már csak félárnyékot vet rá. Sok veszéllyel kell ismét szembenéznie, hol a halál feni kaszáját reá, hol a vágy és szerelem lángja égeti fel minden percben.

Kép: NiKy m.i.

Egy ősi háború, két halálos ellenség és egy elfeledett múlt tele titkokkal, fájdalommal. Vajon mennyit ér egy igazságért üvöltő hang és megéri-e feláldozni mindent egy perc szabadságért cserébe?

„Nem akarok olyan világban élni, ahol nem lehetek önmagam. Jogom van annak lenni, aki vagyok, jogom van élni, szeretni, szabadságban és békében tölteni a napokat. Miért ekkora súly más előítélete?”

Ez a történet olyan sok mindenről szól, hiszen szórakoztat, felperzseli a lenyugodtabb olvasói lelkeket és mégis sokkalta többet ad, mint egy pár órás kikapcsolódás. Sok igazságról tesz tanúbizonyosságot, ámbár az olvasó hol azért sír, mert nevet, hol pedig azért a sok igaz szóért, ami a sorok között rejtekezik.

Nem titok, hogy számomra hatalmas kedvenc több okból is. Az első és talán legfontosabb, hogy ebben a sorozatban mindent megtaláltam, amit keresek a legtöbb könyvben. A szórakoztatás mellett intelligens és nem követelőző, mégis akaratlanul is tanító. A humora páratlan és olyan ingoványos ösvényen járhatok, amelyen a legmerészebb álmaimban sem tenném.

„Ha egy rendszer rossz, meg kell változtatni.”

Kép: NiKy m.i.

Imádom a karakterek esendőségét, mégis különleges mindenki a maga nemében. Legyen negatív vagy éppen pozitív egy személy, mindenkinek különleges szerepe van és ezerszínben pompázik a lelke. Mindenki téved, hibázik, szenved, de ott a remény, az öröm és a vágy is.

Imádom Rianna-t, mert bátor és igazságos. Sokszor nehéz helyzetben is mások javát nézi, mégis hisz az egyenlőségben és ki meri mondani azt, amit mások elhallgatnak.

Másik kedvencem, természetesen Lidérc. A csodás loboncával, a hihetetlen óvó szeretetével, a kiemelkedő bátorságával és legfőképpen a pimasz beszólásaival hódította meg a szívemet.

És talán csodálkozásra adhat okot, de Delon is kiemelkedik a karakterek sokasága közül. Egy igazi disznó, mégis szerethető és talán igazam lesz a végén vele kapcsolatban is.

„(…) mindennek oka van, a saját nézőpontjából minden ember logikusan cselekszik. Legfeljebb kívülről nem értjük.”

Cselekmény tekintetében ismét pörögnek az események. Az olvasónak egy perc nyugta sincsen, ráadásul egy rendkívül bonyolult és szövevényes társadalmi kasztharcba is belecsöppenünk akaratlanul is, ahol a nemesi vér mindenek felett áll, és csak a származás adhat előnyöket az életben maradáshoz.

Összességében ismételten imádtam ezt a könyvet és mivel pimasz lezárást kaptam, csak reménykedhetek benne, hogy az újra olvasások által kicsit csillapítani tudom kíváncsi – fanatikus – olvasói lelkemet.

Ajánlom a könyvet minden olyan fantasy szerető olvasónak, aki szereti a pörgős eseményeket, imádja a gyilkos humort és jól kezeli a kissé túlfűtött pillanatokat. És ne feledjétek: „Ne a kudarcra figyelj! Mindig lehetett volna többet, jobbat! Arra fókuszálj, ami sikerült elérni, különben felőröl a világ.”

Ha te is részese szeretnél lenni a kalandnak, nem kell mást tenned, mint a Könyvmolyképző weboldalán megrendelned a könyvet! Kalandra fel!

Írta: NiKy

Simon Stålenhag - A Labirintus

“A rendszer képes lesz életben tartani a lakóit akár generációkon át, ha szükséges. Részletes tervek állnak rendelkezésre a teljes populáció genetikai állományához. Egyszerűen nem volt értelme azon aggódni tovább, hogy miként bánnak a felszínen élőkkel. Mit tehettünk volna? Állítsunk fel egy sorrendet, és a legkétségbeesettebbeknek nyújtsunk menedéket? Mindenki reménytelenül kétségbeesett volt.”

 

Meddig képes elmenni az ember önnön túlélése céljából? Mi az az ár, amit még hajlandóak vagyunk megfizetni az életben maradásért? Milyen világ marad ránk azután, hogy minden erkölcsi határt átléptünk egy korábban sohanem látott katasztrófa átvészelése érdekében?

Simon Stålenhag negyedik műve, A Labirintus az Agave Kiadó gondozásában jelent meg 2021-ben. A rendkívűl impozáns és szemet gyönyörködtető kiadvány tekinthető inkább művészeti albumnak, mintsem hagyományos értelemben vett fiktív irodalomnak. Személy szerint rajongok a vizuális kultúra számos formájáért, örömöm azonban mégsem volt felhőtlen a nyomdai munka minőségét illetően. Az általam olvasott példánynál számos lapon enyhén elkenődött tintapor nyomai fedezhetőek fel, illetve több egész oldalas festményre is számomra érthetetlen vékony fehér margók kerültek. Megkövetem magam, ha ez utóbbi az eredeti kiadványban is szereplő megoldás, sajnos nem állt módomban ellenőrizni.

Kép: NiKy m.i.

A világhírű svéd alkotóművész apokaliptikus tárlatra vezet minket, a helyszín pedig az eddig is megszokott vidéki Svédország lesz. Adott egy természetfeletti esemény, aminek hatására a földi bioszféra lassú és megállíthatatlan hanyatlásnak indul, mey folyamat végére bolygónk leginkább egy meteorbecsapódás következtében kialakuló holdbéli tájhoz válik hasonlóvá. Mindent vastag hamuréteg fed, de az emberi civilizáció már jóval az ökoszisztéma előtt összeomlik. Mint mindig, most is vannak azonban túlélők, de az életbenmaradásért a múltban mindenkinek magas árat kellett fizetnie.

A könyv elsősorban a szemünket fogja elkényeztetni, elképesztően realisztikusan hatnak a festmények, mintha egy film egy-egy kiragadott jelenetei lennének. Stílusát tekintve retrofuturisztikus, vagyis mintha a ’80-as évek világa és a távoli jövő technológiája találkoznának valahol egy alternatív univerzumban. Repülő Trabant tankol egy benzikúton, valahogy így tessék elképzelni. Valószínűleg a nosztalgiafaktor miatt is olyan sikeres ez az elegy, megsárgult gyerekkori képek hangulatára rezonálnak sokszor ez egyes alkotások (már ami az én korosztályomat illeti persze). A művész korábbi alkotásaihoz képest kicsit irányt váltott, a kötet első fele tele van szürke, sivatagszerű kopár pusztaságokkal és klausztrofóbb, baljós belső terekkel. Egyes kompozíciók mintha egyenesen valaemelyik régi termékkatalógusból kerültek volna elő, ami talán kicsit furcsán hathat, de ugyanakkor kölcsönöz valami mély személyességet is a festményeknek. Az olvasó tud kötődni valami megszokotthoz a biztonságos múltból ebben az idegen és ellenséges új világban. A könyv második felében viszont már újra az általam jobban kedvelt külső tereké a főszerep, azt hiszem ez a rész nagyon erősre sikeredett, lehet a korábbi oldalakhoz képest erős kontraszt miatt is.

Kép: NiKy m.i.

Nem szabad elmenni a könyv irodalmi taralma mellett sem, ami ugyan egy rövidebb lélegzetvételű novella terjedelmét teszi csak ki, de szerintem önmagában is megállja a helyét, sőt. Nem egy könnyed életigenlő darabról van szó persze, lemerészkedhetünk a dehumanizáló emberi gyakorlatiasság legsötétebb bugyraiba, ha kedvünk tartja. A látvány és az olvasnivaló jól kiegészíti egymást, amit az ecset nem tud vászonra vinni, ott a betűk veszik át a főszerepet. Mondhatnám, hogy a kötet egyfajta magas művészi fokra emelt képregény szövegbuborékok nélkül. A legvégére bezsúfolt “cliffhanger” egy kicsit erőltetett lett, nyugodtan kimaradhatott volna véleményem szerint.

Nyugodt szívvel tudom ajánlani az apokaliptikus hangvételű művek minden kedvelőjének, illetve a realisztikus kompozíciók és tájképek rajongói sem fognak csalódni. Bár gyorsan a végére fogunk érni, egyes jelenetek azt hiszem hosszú időre velünk fognak maradni.

Amennyiben szívese kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha az Agave Kiadó weboldalán el látogatsz.

Írta: Süni

Balázs Imre József - Egyformázni, különbözni

 

„Vulkán apó, másképp kérdek, s másfélét.

Mit tegyek, hogy bent érezzek több békét?

Mikor jó, ha felrobban a feszültség?

Aki morgott, lehet aznap derűs még?”

Évek óta olvasok mesekönyveket, gyermekeknek szóló kiadványokat. Sok kötet érintette már meg lelkemet és többről is elmondhatom, hogy nagy kedvenceim egyikeként tettem a polcomra. De igen kevés akadt eddig, amely a maga egyszerűségében ragadta meg figyelmemet. A mostani verses kötet kisebb gyermekeknek íródott, mégis sokkalta több annál.

Balázs Imre József szerző nevével most találkoztam először, pedig több kiadvány megálmodója. Többek között a nevéhez fűződik a Madárábécé és A Tenger című könyvek is.

2022 egyik újdonságaként jelent meg az Egyformázni, különbözni című könyve, amely gyermekverseket gyűjtött egy csokorba. A versek az emberi lélek érzékenységére, egy bizonyos elmélyülésre, a csend erejére és a pillanatok megélésére reflektálnak. Minden sorból árad a szeretet, az egyszerűség iránti tisztelet, az élet apró-cseprő pillanatainak megélése. Az világ apró, néha eltörpülő eseményeire, a természet adta különleges jelenségekre és az ember által „szürke” hétköznapnak csúfolt napok történéseire, képeire, tárgyaira irányítják a figyelmet a költemények. Néha jó megállni és valóban érzékelni a körülöttünk lévő világot, de talán a képzelet is segít kicsit ennek a nyugalmi állapotnak a megteremtésében.

Három alkotást választottam kedvcsináló gyanánt.

Kép: NiKy m.i.

Az első rávilágít arra, hogy mennyire jó együtt lenni, mégis különbözni. Milyen különleges az érintés és a közös idő megteremtése. Nézzétek csak:

„Ameddig mész velem, addig jó menni,

ahol megállunk, csöndet lélegezni.

Amennyi szétszállt, azt repülni hagyni,

akikké gyűltünk, kicsit rendbe rakni.

A lehunyt szemben zöld nyugalmak ülnek,
ha elringat a világ, megörülnek.
Ha fentből s lentből lesz teljes egy tájkép,
legyél nekem fel-felvillanó árnyék!”

A második vers egy különleges barátságról mesél, amelyet mindannyian kívánunk magunknak. Ha bárki is átélte a lenti sorokat, akkor nagyon szerencsésnek mondhatja magát, hiszen a bizalom egy törékeny kincs, amelyet megszerezni nehéz, de elveszíteni egy pillanat is elég!

Kép: NiKy m.i.

„Leszek a barátod reggel,
léphetünk közelebb eggyel.

Leszek a barátod tízkor,
ha rám pici titkokat bízol.

Leszek a barátod délben,
ha nem engedsz el erős szélben.

Leszek a barátod este,
két ikercsillagot lesve.”

A harmadik pedig a lelkünk mélyéről mesél. Egy vers, amiben benne van minden és mégis megfoghatatlan képeket fest le:

„Leltem a polcon egy titkos iratot.
Minden betűje a lapból kiragyog,
mintha a laptól messze lebegne,
látom szállni, de az csak a teste.

Ha lenne egy igazi, titkos nyelvem,
naplót írnék lapon és fejben..
Mialatt írnék, messze lebegnék,
messzi magamhoz közelebb lennék.”

Sokszor úgy érzem, hogy a mostani mesekönyvek már felérnek egy-egy pszichológussal, hiszen a legtöbb alkotás valamilyen problémára fordítja az olvasó figyelmét, ezáltal felszínre kerülnek a gyermekek körüli hétköznapi gondok, amiket aztán a szülőkkel át tudnak beszélni. Nagyon fontos a gyermek és szülő közti érdemi kommunikáció, amikor játékos formában, kölcsönösen, egymást meghallgatva kötnek kompromisszumot. Mert sokan úgy gondolják, hogy a gyermeknek csak követni kell, amit a felnőttek mondanak, miközben ezen apró kis lelkeknek is meg van a maguk fájdalma, gondja. Egymásért tenni hosszútávú befektetés, egy egészséges majdani felnőttért. Ezek a kötetek pont erre is jók a szórakoztatás mellett. Legyen az vers vagy mese, minden formában nagy segítséget nyújtanak.

Nagyon szerettem kézbe venni ezt a kiadványt, hiszen számos értékes és különleges verset olvashattam, ráadásul valóban elgondolkodtam általuk és nyugalomra leltem egy kis időre.

Ajánlom a könyvet az iskoláskorú gyermekeknek, főleg 10-12 év körül. A nyelvezet és tartalom szempontjából mindenképpen érdemes kézbe venni, de akár szülőkkel is egy remek program az olvasása. És egy nagy igazság:

„Utazzon a család mindig együtt!
Jó, ha az együttlét ízét megszeretjük.
Utazzon a család bent, a házban!
Jó magunkat megtalálni minden lázban.

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Gutenberg Kiadó weboldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Matt Ruff - 88 név

 

Virtuális valóság. Már-már közhelynek ható gyüjtőfogalom, amely évtizedek óta izgatja mind a hétköznapi emberek, mind a tudományos társadalom fantáziáját. A technológiai óriáscégek beszállásával újra reneszánszát éli, és a ‘80-as években megrekedt fejlődése új lendületet kaphat, nem utolsó sorban a grafikus kártyák, illetve általában a számítógépek teljesítményének drasztikus növekedésének köszönhetően. Maga az elképzelés pedig egyáltalán nem új keletű, hiszen az amerikai hadsereg (ki más?) már a II. világháború idején alkalmazott kezdetleges szimulátorokat a repülőgép pilóták kiképzésének felgyorsítására. De ha elég ambíciózusak vagyunk, akkor visszamehetünk egészen akár René Descartes 1641-ben megfogalmazott gonosz démon elméletéig egyfajta hamis vagy látszat valóság megfogalmazására. Természetesen a sci-fi műfajában is gyakran megszólított múzsa a metaverzum, elég csak a Mátrix-ra vagy a Ready Player One-ra gondolni.

Kép: NiKy m.i.

Matt Ruff - 88 név című regénye az Agave Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg 2022-ben és elég csak egy pillantást vetni a borítóra, hogy tudjuk, pontosan milyen témával is lesz dolgunk. Apropó, borító. Általánosságban véve nagyon elégedett szoktam lenni a kiadó termékeinek külalakjával, a mostani azonban átlag alattira sikerült szerintem. Inkább illene valami “Számítástechnika mindenkinek” magazin elejére, bár elfogadom, hogy nem könnyű egy ennyire kizsigerelt témában újat alkotni.

Ami a történetet illeti, nem fogunk sok újdonsággal találkozni itt sem. Főhősünk, a fiatal John Chu serpaként keresi a kenyerét, de veszedelmes hegycsúcsok meghódítása helyett a virtuális valóságban szegődik gazdag ügyfelek szolgálatába. A vállalkozás lényege, hogy népszerű videójátékokban biztosítja csapattársaival a kliensek számára azt a fokú játékélményt, amihez annak normális esetben több száz órát kellene előzetesen beleinvesztálnia. Ami magát a könyvben szereplő legnépszerűbb játékot illeti, ha valaki valaha játszott a World of Warcraft-tel, akkor kísértetiesen ismerősnek fogja találni. Feltételezem, hogy az író részéről ez nem “lenyúlás”, hanem tudatos stratégia volt, hogy a valós példa alapján az olvasó könnyebben értelmezhesse a leírtakat. Az üzlet úgy ahogy eldöcög, a szokásos femme fatale és a titokzatos nagyhatalmú ügyfél kavarja meg a történet állóvízét. A végkifejlet, a történet lezárására számomra nagyon kurta-furcsa lett, nem tudom, hogy ez mennyire volt tudatos vagy csak az író kifogyott az ötletekből, de mindenesetre nagyon erőltetettre sikerült. Értem és méltányolom a szándékot, hogy a könyv figyelmeztet a virtuális valóság, de leginkább a közösségi média veszélyeire, az alteregókra és a hamis személyazonosságokkal történő visszaélésékre, de nekem a lezárás nagyon klisés lett, különösen a szülők színre lépésével lett deus ex machina érzete az egésznek, minden komoly problémának hirtelen egyszerű megoldása lett. Ha meg akarnám ragadni a könyv princípiumát, akkor lényegben az internetes trollkultúrával szembeni állásfoglalás.

Kép: NiKy m.i.

Ami a könyv pozitív oldalát illeti, a hozzám hasonló kockák lubickolni fognak a sok MMORPG-s kikacsintásban, különösen tetszett az a fejezet, amely a szöveges alapú kalandjátékok hősi múltját elevenítette fel, bár a Himbi úr féle perverzitás egy kicsit testidegen volt. Élvezetes volt olvasni azokról a hatásokról is, amelyeket a virtuális valóság tömeges adaptációja gyakorolhat a társadalomra az elképzelt jövőben, ezek közül számos véleményem szerint a valóságban is végbemehet.

Fontosnak érzem megemlíteni, hogy a könyvben érezhető a sokakat megosztó gender-jelenség hatása is, nem véletlenül, hiszen a virtuális valóságban mindenki kedve szerint választhat fizikai külsőt. Engem ez a kliséktől eltekintve a legkevésbé zavart, de lehetnek olvasók, akiknek befolyásolhatja az olvasási élményét.

Összefoglalva, elég vegyesek az érzéseim a könyvet illetően. A stílus jó, a történetvezetés azonban nagyon Hollywood-i és sok klisétől sújtott. Ajánlhatnám a többjátékos szerepjátékok rajongóinak, hogy a játék helyett néha olvassanak is egy kicsit, de valószínűleg nem ez a könyv fogja felállítani őket a monitor elől. Nagyra értékelem az író azon szándékát is, ahogy a virtuális valóság, illetve tágabb értelemben az internet veszedelmeire felhívja a figyelmet. Habkönnyű olvasmány egy napra, ami elsődlegesen a fiatalabb korosztály számára nyújthat kikapcsolódást.

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha az Agave Könyvek Kiadó weboldalára ellátogatsz. 

Írta: Süni

Yuval Noah Harari - Így hódítottuk meg a Földet

 

“Most már ismered őseink történetét. Tudod, miért riadsz fel időnként éjszaka, és félsz attól, hogy szörny van az ágyad alatt. Hogy miért olyan jó a tábortűznél ülni és a lobogó lángokat nézni. És miért szeretnél néha egy egész csokitortát befalni, pedig az nagyon nem tesz jót. Tudod, hogy akár egyetlen csontocskából azonosítani lehet egy emberfajt. Tudod, hogy vannak szigetek, amelyeken valaha törpék laktak. Tudod, hogy a kőkorszakban a legtöbb eszköz nem is kőből készült, a legtöbb ember pedig nem volt barlanglakó. Tudod, hogy néha tinédzserek és kislányok is tehetnek fontos tudományos felfedezéseket.  És tudod, hogy egy jó történettel, amiben elég ember hisz, a világot is meg lehet hódítani.”

Szinte minden ember fogékony és érdeklődést tanúsít valamilyen fokon az emberiség őstörténete iránt. Ki ne szeretné megtudni, hogy milyen életet élt ük-ük-ük nagyapja vagy hogy milyen vér csörgedezik az ereiben. Az eltelt évezredek szinte áthidalhatatlan szakadékot vertek jelen és múlt közé, sokszor a tudomány hézagai között támadt űrt hipotézisek és találgatások töltik ki. Talán soha nem fogjuk tudni pontosan rekonstruálni a múltat, de minden egyes új felfedezés kicsit közelebb visz bennünket az igazsághoz.

Kép: NiKy m.i.

Vitathatatlan, hogy az izraeli Yuval Noah Harari korunk egyik sztártörténésze, akinek Így hódítottuk meg a Földet című munkája a Lampion Könyvek Kiadó kiadásában jelent meg 2022-ben.

Rendhagyó módon mostani értékelésünk bevezetőjét a könyv utolsó pár oldalának néhány sora szolgáltatta, amely szintézisszerűen foglalja össze az addig leírtakat. Ez a részlet plasztikus képet ad az érdeklődő olvasó számára abban a tekintetben, hogy milyen tartalmat is várhat, ha a mű elolvasására vállalkozik. Nem lesz egy megterhelő feladat, hiszen a kötet alig 160 oldal terjedelmű, nagyon gazdagon illusztrált és a letisztult nyelvezete is elősosorban a fiatalabb korosztályt célozza meg. Aki járatos a történész által jegyzett, szinte franchise-méreteket öltött irodalomban, az tekinthet úgy is a könyvre, mint egy Sapiens Light-ra.

Kép: NiKy m.i.

Mint ahogy fentebb már említtem, egyértelműen a tizenéves olvasóközönséget igyekszik megszólítani a szerző, a rendkívül jól felépített artikuláció, a barátságos, könnyed hangnem és a képregényszerű illusztrációk mind a befogadást és a további ismeretszerzés iránti igényt segítenek felerősíteni. Persze a laikus, a téma iránt érdeklődő felnőttek is találhatnak benne megannyi hasznos plusz infromációt, a kötet ifjúsági irodalom ellenére magas tudományos igényességgel íródott. Külön ki kell emelni azt a nyitott, előítéletektől mentes gondolkodásmódot is, amelyet az író igyekszik elültetni a jövő nemzedékében a könyv által.

Összegzésképpen egy új sorozat első köteteként rövid, de szórakoztató őstörténeti kitekintést nyújt ez a magas fokon prezentált könyv, elsősorban a fiatalabb korosztály számára, de a téma iránt érdeklődő felnőttek is nyugodtan kézbe vehetik.

Amennyiben úgy érzed, hogy szívesen kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha az Animus Central Kiadó weboldalára ellátogatsz. 

Írta: Süni

Ivády Balázs - Keresztmetszet

 

„egy ölelés az öböl széle,

partjára kiül a nedves gondtalanság.”

Azt mondják, hogy a vers egy ember utolsó fájdalmas sóhaja a világ felé, amelyben minden elmondott vagy éppen elhallgatott igazsága rejtekezik. A sorok között megbúvó üzenetek, melyeket csak az igazán figyelmes olvasók lelik meg, egy egész életutat mesélnek el. Hogy éppen a kortárs vagy a letűnt korok nagyjaitól származnak ezek az éteri sóhajok, oly mindegy, a lélek könnyeitől nem fog új élet sarjadni, mégis alá hullva a legszebb esőt ígérik a földnek. A költészet végtelensége két ember lélekeszenciájának tánca. A költő a felkérő, az olvasó pedig az a pillanatnyi szerencsés személy, akivel a megfelelő ütemben haladva, a legszebb táncot járhatja. Egy forgás, két lépés balra, majd ismét közelítve vagy talán távolodva, egy apró kacaj, egy pillanatnyi merész pillantás, és a végére nem marad más, csak az apró sóhajokkal elhaló meghajlás. Ezért minden vers egy újabb tánc lehetősége, amelyre az alkotó felkérése és az olvasó reménye adja az ütemet és a varázst.

A fent leírtak egy cseppnyi pillanatot írnak le, amely valóságát most megtaláltam ebben a könyvben, de, hogy éppen milyen dallamra történt ez a tánc, azt a következőkben bővebben is kifejtem. Mielőtt elmerülnék az aktuális kiadvány részletesebb ismertetésében, szeretném megköszönni a Dr. Kotász Könyvkiadónak, hogy olvashattam a könyvet. Köszönöm!

Ivády Balázs első kötetes magyar költő, orvos, akinek az életmentés az életpályája, mégis tollat ragadva egy különleges hangulatú verseskötetet álmodott meg a számunkra. A versek többnyire egy adott író lelkéből merítkeznek, amelyek tökéletesen alkalmasak arra, hogy egy napló funkcióját is betöltsék. Olvasásom folyamán felmerült bennem a kérdés, hogy mennyire szabadidős tevékenysége és mekkora arányban egy önkifejezés formája a mostani kötet! Egy biztos, hogy a költemények erőssége a mélyen szántó gondolatok és a röpke pillanatképek keveredése, amely hol a fellegekbe repít, hol pedig a legmélyebb bánatot idézi elő az olvasóban.

Kép: NiKy m.i.

Ivády Balázs – Keresztmetszet című verseskötete 2022-ben jelent meg a Dr. Kotász Könyvkiadó gondozásában. A borító a szerző fotója által lett elkészítve, amely a maga letisztult képi világával egy különleges utazásra csábítja az olvasót.

A legtöbb, verseket tartalmazó kiadvány fő szakaszokra osztja a tartalmazott költeményeket. Természetesen semmilyen szabály nem köti az adott szerzőt ahhoz, hogy megtartsa ezt a felosztást, mégis meglepődve tapasztaltam ennek hiányát. Persze a rövidsége ellenére ez nem von le az értékéből, hiszen ez a szabadosság, szinte könnyedség, egy bizonyos fokú szabadság érzetet is kölcsönöz a könyvnek. De nézzük is, hogy számomra mely alkotások voltak kiemelkedőek és miért!

Aki valamilyen formában követi az olvasási szokásaimat, annak talán nem fogok újdonságként szolgálni, azzal a ténnyel, miszerint nagy szeretettel és kíváncsisággal olvasok friss, „elsőkönyves” szerzők könyveit, hiszen az újdonság varázsa adott a számomra, ráadásul reménykedem abban, hogy új kedvencre lelek. Természetesen a legtöbb vers egy bizonyos lelkiállapotban való befogadását követeli, mégis vannak olyan alkotások, amelyeket olvashattam bármilyen időszakomban, mindig megérintették a lelkem. 

Kép: NiKy m.i.

„a hold vagyok.
a halvány.
ablakból hív le egy kislány.

holttengernyi homlokomra

fénylyugatta foltos útra

a csillagok ugróiskolát rajzoltak.

kormos testemen havas ezüst zápor.

kifagyott küzdelem

mely alig világol.

a hold vagyok.

aki szereti az éjt.

akiből az ég most kivág egy karéjt.”

Fontosnak tartom, hogy egy adott író, költő kifejezze koráról alkotott véleményét, legyen szó politikáról, társadalomról vagy éppen az emberi életút rögös szakaszairól.

 

Kép: NiKy m.i.

„sajnálom ezt az embert

már rég a végtelené

s most újra eladja magát.

mélyen áron alul, bagóért

egy jó injekcióért

egy nagyon rövid, semmitmondó szóért

sajnálom ezt az embert

aki magát siratja

saját sírja felett bánatosan áll, mert itt kell majd

hagynia.”

A szerzőt megihlették az elmúlt időszak eseményei, ámbár az is igaz, hogy erről a tematikáról sosem lesz késő beszélni. A háború az emberek árnyjátékainak legrosszabb típusa, hiszen győzni mindenki szeret, de ebben az esetben csak a vesztesek rangjsorolását láthatja a bámészkodó publikum.

Kép: NiKy m.i.

„miféle földi undort érzek

ha a katonákra nézek

akár a pokol-szirmú árnyak

a létbe csak gyilkolni járnak

szürke holtak akik ha nem ölnek

akkor is rettentő karnak rettentő ölnek

zugában némán szorítják az örök fegyvert

a mindig rest tettest, a társat: az embert.

miféle földi undor fog el

az ész elrothad a jog el-

mállik a mérges múlt századi gázban

a szemekben gyűlölet a szívekben gyász van

s a béke a ritka régi vendég

egy eltalált bérház kamrájában bennég

a menyasszonyt éjfélkor egy tank kéri táncra

időset fiatalt verve láncra

aki él elveszt ép elmét

a sorsot hiába perelnék

nem lesz vigasz ha bárki pert nyer

a tátongó pusztulás mindent elnyel”

Úgy gondolom, hogy a fenti sorokhoz nem kell különösebb részletekbe mélyülő magyarázat. Minden szóban ott a költő lelke, aki vészjósló intelemmel mesél az emberiség legnehezebb és legmegvetettebb „játékáról”. Hiszem, hogy a szerző sokat látott és talán tapasztalt életutat járt be eddig, ami a költeményeiben is fel-felvillanni látszik. Hinni, élni, cselekedni, ezektől vagyunk egyek, de ölni, rombolni és vértől mocskosan megelégedve leszünk csupán csak lelketlen porhüvelyek.

Kép: NiKy m.i.

Szubjektíven úgy érzem, hogy a szerző párhuzamot állít az élet és halál, a fény és sötétség, valamint a pusztító semmi és az remélő ember között. Ezek a témakörök önmagukban is érdekesek, de egy alkotásba sűrítve kissé fullasztó élményt hagyhatnak az olvasóban. Egy ember élete csupán egy tollpihe az idő végtelenjében, de minden lélek különleges a maga nemében és egy erős alkotó eleme az élet éterének.

Különleges élményt nyújtott, bár azt el kell ismernem, hogy többször félre kellett tegyem. Nem minden alkotás szólt nekem, de több olyan is megmutatta magát, amelytől több vagy éppen elgondolkodó lettem.

Összességében úgy érzem, hogy korunk egyik különleges, friss szemléletű szerzőjével volt szerencsém megismerkedni, és végül én magam is felkéretettem eme éteri táncra. Forogtam, pörögtem, balra vagy éppen jobbra léptem, de minden alkalommal egy pimasz, nyílt tekintetet láttam magam előtt, akinek kisugárzása megfogó és az ütem végére kellően magával ragadónak bizonyult.

Ajánlom a költészet szerelmeseinek és minden olyan olvasni szerető léleknek, aki nyitott szemlélettel is képes olvasni a sorok között, szeret táncra perdülni rímek adta ütemre és az élet zenéjére a legszebb érzésekkel feltöltekezve forogni. És a végére egy nagy igazság: „a szenvedés ünnepélye… a háború.

Ha kedvet kaptál az olvasáshoz, akkor javaslom, hogy térj be a Dr. Kotász Könyvkiadó webshopjába érte.

Írta: NiKy

Tillmann Pentele - Éhes sziromsugarak

 „hajnali égen

két bőregér kóvályog

vértől részegen”

Hosszú évek óta keresem azokat a szerzőket - legyenek írók vagy költők -, akik egyéniségükkel alkotásaikon át képesek megérinteni a lelkem. Sok alkotót ismertem meg ez idő alatt és szerencsésnek mondhatom magam, hiszen nem egy barátságot kötöttem, mégis némiképpen egy bizonyos hiányérzet tört rendre felszínre bennem. Ennek talán az okát nem is lenne érdemes fejtegetnem, de mivel rosszul viselem a (probléma) csomókat, így végül arra a megállapításra jutottam, hogy bizony ezt is ki kell bogoznom minél előbb. Végül megtaláltam a megoldást, pedig véletlenül ismertem fel. Mai korunk komor eseményei okán, akaratlanul is keresem a humort, legyen bármilyen halovány is. Számomra egy mosoly felér ezer jó szóval, és ha olvasok is szükségesnek érzem ezt az „apróságot”.

A költészetre kitekintve inkább komorabb üzeneteket kapok útravalómul, sem mint boldog percekről való megemlékezéseket. Ezért kissé felvértezem lelkemet, mielőtt kézbe veszem az adott művet. Jelen esetben is így kezdtem volna meg az olvasásomat, de már volt szerencsém a szerző alkotásaiból „ízelítőt” hallani. Némi kitekintésként, hadd jegyezzem meg, hogy nem is olyan régen részt vettem a Dr. Kotász Könyvkiadó egyik könyvbemutatóján, ahol Kállay Kotász Zoltán vállalta a konferanszié szerepét, amelyet igen szórakoztatóan alakított, így általa nyertem előzetes betekintést eme kötetbe. Már akkor megállapítottam, hogy valami egészen különleges kis könyvet fogok hazavinni és vajon igazam lett? Nos, ezt mindjárt részletesen is kifejtem.

Tillmann Pentele költő, író és szerkesztő, akinek neve már önmagában is figyelemre méltó. Sokat gondolkodtam az írói névválasztás eredendőségén, de végül megértettem okát. A Pentele igen ritkán hallott, a köztudatban kevesek által ismert név, amely görög eredetű keresztnév, jelentése: könyörületes. Igazán érdekes választásnak gondolom, ámbár az is igaz, hogy egy-néhány költeményben fellelhető ennek eredete. Ezt a gondolatiságot meghagyom mindenkinek kibontakoztatni, hiszen érdemes kézbe venni a kötetet. Ha valaki megleli kis pimaszságomra a választ, örömmel venném, ha az értékelés alá megírná véleményét. Köszönöm!

Kép: NiKy m.i.

Tillmann Pentele - Éhes sziromsugarak című verseskötete immáron a második könyve, amely 2022-ben jelent meg a Dr. Kotász Könyvkiadó gondozásában. A kiadvány borítója letisztult képivilágával megadja az alaphangulatot.

A könyv számos értéke mellett megtartotta a már oly „megszokott” haiku alapszerkesztési formát, amely az évszakok váltakozásával osztja fel a költeményeket. A négy eltérő fő rész elemeiben hűen ábrázolja az adott időszakot, mégis sokszínűségre törekszik. A természet apró csodáitól kezdve, az emberi lélekesszencia töredékekig, mindent megtalálhat az érdeklődő publikum, ráadásul a humor is megfűszerezi ezt a világot.

Tavasz:

Kép: NiKy m.i.

Minden évben alig várjuk a tavasz eljövetelét, hiszen az élet bimbózni látszik. A növények „lerúgják” magukról a hótakarót, nagyot nyújtóznak. A hűs esőben megfürösztik elgémberedett tagjaikat, majd a friss, üde szellő megszárítja őket. A frissesség határtalan öröm minden élettől duzzadó élőlénynek és pont ezért a csintalanság is meg – megvillanni látszik.

„hosszú pillákkal

kacérkodik velem az

előbújó nap”

Nyár:

Kép: NiKy m.i.

A következő természetesen a nyár időszaka, itt már sokkal élénkebb a természet. Minden lélek – legyen az növény, állat vagy éppen ember – feltöltekezhet a meleg napsugarak csipkedésével, a lágy szellő simogatásával, a hűsítő eső ölelésével. Az élet ezer színben pompázik, csak körbe kell nézni és befogadni ezt a csodát.

„hegy árnyékában

nehezen érik a meggy –

nőj fölé, kis fa!”

Ősz:

Kép: NiKy m.i.

Az ősz már némiképpen a búcsú ideje, de még minden zsizseg, hiszen a természetben élők felkészülnek a fagyos télre, elemózsiát gyűjtenek, és meleg fészket készítenek. Míg a növények ezer színben pompáznak, addig az emberi lélek feltöltekezik a látvánnyal, a mennyei illatokkal és elfogadja, hogy lassan itt a csendesség időszaka.

„vasalás nélkül

csíptették fel az égre

eső függönyét”

Tél:

Kép: NiKy m.i.

És végül elérkezett a tél, fehér köpenyt húz magára a világ. A táj kopár, bár selymesen csillogó, hiszen a fehér lepelre hulló napsütés meg-megcsillan a zord idő ellenére is. A világ álmos és lassú, bár a felszín alatt vannak népek, kik most is szorgalmasan élik a hétköznapjaikat. Az emberi szív elfogadja ezt az állapotot és elgondolkodik az eltelt időszak múlandóságán, az életében megélt vagy éppen elkerült pillanatokon, eseményeken. Ahogy a világ lenyugszik, úgy éled a remény az újdonság iránt, de még ki kell „pihenni” az eltelt időszakot.

„szomorú tüzet
fojtogatja a sírás
vizes fa könnye”

Mint látható, amilyen picinyke ez a kötet, annyira sokszínű és változatos a maga tekintetében. Ráadásul olyan apróságokból merítkezik a szerző, amely a legtöbbünknek láthatatlan.

Külön ki kell emelnem a szerző pajzán gondolatait is. A humor mellett fel-felcsillanni látszott a Férfi a szó eredendőségében. Bizony szépen elszórtan helyezkednek el ezek a kis huncutságok, de a figyelmes olvasó rá fog lelni eme kis eszenciára. 

Kép: NiKy m.i.

„pongyolád alá
suhant a fantáziám
pitypang-pihéje” 

A humort már többször említettem, de talán pont ezért szeretném megmutatni az egyik „gyöngyszemet”.

„fűben fekve kis
pocakod csupán eggyel
több vakondtúrás”

Összességében elmondhatom, hogy üde, friss és nagyon fiatalos könyvet olvashattam. Ezek után biztos vagyok benne, hogy a másik kiadványát is el fogom olvasni a szerzőnek és érdeklődve várom a további alkotásait is. 

Ajánlom a könyvet a versek és haikuk szerelmeseinek, ráadásul a jó hangulat biztosítva van, hiszen a páratlan humor megteszi hatását. Aki egy kis könnyed kikapcsolódásra vágyik vagy éppen a rekeszizmok tornáztatására, annak garantált az élmény, ráadásul ehhez át sem kell öltözni, csak kényelembe helyezkedve élvezni a leírtakat. Kell ennél több? Ugye, hogy nem!

Amennyiben úgy döntesz, hogy elmerülnél ebben a világban, csak annyit kell tenned, hogy a Dr. Kotász Könyvkiadó webshopjában megrendeled a könyvet.

Írta: NiKy