Lana Del Rey - Violet a fűben hátrahajol

„Semmi nagy döntés

tó legyek ma vagy tenger

Ennyit kérdezek”

 

A mai kortárs költészet igencsak szerteágazó forma, stílus és önkifejezés tekintetében. Számos költő nyúl a mondatok kavalkádjához, a szabad formaisághoz vagy éppen a képvershez, más néven kalligramhoz. Érdekes módon újabban, vagy éppen visszatérőként, ismét nagy divatját éli a dalszövegek költészetté való formálása is. Mint olvasható, igen sokrétűek és talán nem meglepő, hogy pont ezért igen nehezen értelmezhetőek vagy éppen befogadhatóak sok esetben a mai „kortárs” versek. Természetesen kell az olvasó tájékozottsága a költőt tekintve, illetve egy bizonyos lelki érettség is. Hogy ki mennyire érzi magát felkészülve az irodalom eme sokszínű ágazatára, tulajdonképpen lényegtelen, hiszen egy kötetről alkotott véleményt számos más nézőpont is befolyásolhat.

És ha már a divatirányzatokról írtam fentebb, szintén nagy keletjét élik azon alkotások, amelyeket valamilyen más területen elhíresült, úgyis mondhatjuk, hogy sztárok vetnek papírra. A jelen esetben górcső alá vett kiadvány is, egy igen csak ismert énekesnő tollából származik.

Lana Del Rey amerikai énekesnő-dalszövegíró, aki állítólag a művésznevét a néhai Lana Turner hollywoodi színésznő és a Ford Motor Company brazil gyártású Ford Del Rey típusának nevéből alkotta meg. 1985. június 21-én, New Yorkban született, a milliomos Rob Grant internetes domain-befektető vállalkozó leányaként, majd a New York állambeli Lake Placidben élt hosszabb ideig. Az írás is egészen fiatal korától kezdve meghatározó volt az életében. Számaiban elsődleges egyfajta sötét, az ötvenes és hatvanas évek filmes világa, és kis mértékben a filmes noir-t idéző hangulat jellemző, amelyet gyakran egészíti ki a szövegek hasonló mondanivalósága. Az énekesnőről honlapján olvashatsz többet, de az oldal angol nyelvtudást igényel.

Lana Del Rey - Violet a fűben hátrahajol című könyve 2022 egyik újdonsága, amely a Jelenkor Kiadó gondozásában jelent meg.

Kép: NiKy m.i.

A kötet több részletből tevődik össze – dalszövegek, naplórészletek, versek, haikuk -, amelyek egy egységet képeznek és tulajdonképpen egy töredék memoár sejlik fel a lapokból.

A legtöbb alkotása mély, intenzív depressziót hoz felszínre az olvasóban, amely többnyire egy nehéz szerelmet szólít meg. Ez a legbelső, szinte már fájdalmakkal bíró érzelem változó személyekhez szól, ahogy haladunk az idősíkon keresztül, mégis ugyanolyan intenzivitással égeti fel a lelkeket.

„Mi kéne még hogy ne azt érezzem épp elrobog velem a vonat

amihez hozzá vagyok kötözve bánatos hősnő az utolsó

kocsihoz

Mi kéne még hogy ne legyen szükségem rád

és csak szórakozásból lehessek veled

meg aki valójában vagy”

 Ha már a depresszív felhangról írtam fentebb, tulajdonképpen ez a szomorúság az eszenciája is egyben ennek a kötetnek. A bánat és szomorúság sok költőt tartott a felszínen, ráadásul kiváló költeményeket hagytak hátra az utókor számára. Cseppet ezt éreztem a szerző mostani versében is.

Nézzétek csak!

Kép: NiKy m.i.

„Add, hogy szemem a horizont síkján maradjon

add hogy sose emelkedjen tekintetem föl az égig

a miérteket kutatva

Add hogy sose jussanak el oda hol az angyalok lépni is félnek

mert a válaszokat az égből kell kérnem

A miérteket amiket az életben találtam jelentéktelenek

a pillanat varázsához képest. ami a legtöbb kérdés

megoldása

mert nincsenek okok.

És ha mégis lennének – hát tévedek

de legalább nem várakozásra pocsékolom az életem

vagy túlvilági hívásokra fülelve

30 milliárd fényév távolságból

Nem. hagyom hogy mások elmélkedjenek

míg én a pázsiton ülve

olvasok valami lényegtelent

a bekapcsolt tévé mellett

Persze korán kelek majd azért

-de csak hogy kávét készítsek neked

Ezen gondolkodtam ma reggel Joe

ilyenkor amikor a tengeri tejköd felszáll

a vÍzről a kedvenc éttermünk panorámájában

és én imádkozom hogy mindig

a tekinteted magasságában tarthassam a tekintetem

ne süssem le a szemem ne bámuljam az asztalterítőt

Igen Joe

ilyenkor amikor a tengeri tejköd felemelkedik

a vízről a gyertyafényes kikötőben

amikor azt mondogatom magamban

még mindig annyi mindent nem tudsz rólam

hogy néha megijedek a szomorúságom túl nagy

és egy napon segítened kell majd hogy valahogy elviseljem

de addig is

hadd tartsam tekintetem a láthatáron

az új épületek csillogó sziluettjén

Long Beach partjainál

ne emeljem az égig soha se a kísértetekre

Mert hiszek az emberben még ha ez furcsán is hangzik

ezekben az időkben

és nemcsak a barna szemeidben talált melegség miatt

hanem mert hiszek a bennem lévő jóban

ami elég szilárd hozzá hogy beletűzzek egy zászlót

vagy

elültessek egy rózsabimbót

vagy felépíthessek rá egy új életet”

Többször olvashatunk a belső magányról, amely eddig végig követte az életét, hiszen már a kezdetek óta édesanyja meleg ölelése hiányából fakadóan egy bizonyos űr keletkezett a lelkében.

„Tudom hogy rossz vagyok de nincs hová mennem
hazajöhetek végre?
Sosem volt anyám
Megengeded hogy enyém legyen végre a nap    
és a fiam az óceán
neveltetésem dacára egész jól viselem gondját a dolgoknak
Felnevelhetem a hegyeidet?
Megígérem hogy zöldebben tartom őket lányaimmá teszem
beszélek nekik a tüzekről figyelmeztetem őket a vízre

Magányos vagyok LA
hazajöhetek végre?”

És végezetül, de nem utolsó sorban a haiku műfajban íródott költeményeiről is elmondható, hogy a kiragadott pillanatképek egy-egy apró csendéletnek felelnek meg, amelyeket áthat a fojtogató melankólia, mégis gyönyörűek.

„Évekig kértem
hogy vegyél a karodba
de soha. Nem ment.”

Kép: NiKy m.i.

Szubjektíven úgy érzem, hogy bár bizonyos szegmensei valóban meghatóak és szépek, mégis túl van értékelve. Ez a bizonyos hype persze szintén szubjektív, mégis úgy érzem, hogy nem attól lesz kiváló egy verseskötet, hogy fittyet hányunk az alapvető szabályoknak. Akár úgy is fogalmazhatok, hogy túl közköltemény, amelyet sokan magasztalni fognak az énekesi pályán elért sikerek oltárán. Kár, hogy a dicsfény elvakítja a lényeget. A haiku költészetéről mondhatom el egyedül, hogy valóban megfogóak és egyedibbek. Sajnos én nem látom azt a hatalmas értéket és kultuszt, amit alapvetően a nevéhez fűznek, pedig az énekesnő dalait nagyon kedvelem.

Összességében ugyan elmondhatom, hogy megértettem az üzenetet, csak sajnos ebben a formában nem tudom értékelni és pont ezért nehéz bármit is hozzáfűznöm a fent említetteken kívül.

Hogy kinek ajánlom? Őszintén szólva csak azoknak, akik kedvelik az énekesnő munkásságát, hiszen ez egy érdekesség lesz a számukra. A melankólia és drámaiság vörös és fekete posztójával ékesített szövegek azon lelkeket meg fognak érinteni, akik hasonló mélységben szemlélik az életet, azonban akik kevésbé befogadóak – mint jómagam is, annak egy egyszeri olvasmányban lesz része.

Amennyiben kézbe szeretnéd venni a könyvet, megteheted, ha a Libri weboldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy