Oldalak

Oldalak

2022. augusztus 7., vasárnap

Gregus Gábor - A gyilkos tündérek városa

 

„A tekintet, a lélek tükre még csodával sem módosítható.”




Az első gondolat, amely hirtelen eszembe jutott, hogy mégis miért gondolják a legtöbben azt, hogy a hazai szerzők nem érnek fel a határokon túli, más népek gyermekeként felnővő nagy nevű írókkal. Mert igen, sokszor nem tökéletes, amit olvasunk, ráadásul ahány lélek, annyi üres vásznat kapunk, amelyre az aktuális alkotó felfesti majd könyvének rejtelmeit, de ehhez kell az olvasó fantáziája is és e kettőségből bontakozik ki végül az olvasási élménynek is hívott véleményezés. Jelen pillanatban azt gondolom, hogy nagyon izgalmas egy magyar szerző regényét kézbe venni és igen, én bátran nyújtom üres vásznamat, hogy töltse meg színekkel, élményekkel. Ezek után persze azt gondolhatja mindenki, hogy áradozni fogok erről az olvasásomról, de hogy ez kiderüljön, velem kell tartanotok. Mielőtt bármit is lejegyeznék, szeretném őszinte hálámat kifejezni a szerző irányába, hogy biztosított számomra egy példányt és előolvashattam a könyvét. Köszönöm szépen.

Gregus Gábor egy név a tömegből, de mégis egy hihetetlen kreatív elme, akinek a fantáziája valószínűleg kiapadhatatlan. Hogy miért gondolom így? Talán azért, mert ebben a történetében a magyar mondákat és népihiedelmeket formálta korunk modern világába. Az emberek élik „szürke” hétköznapjaikat és mégis annyi mindent nem látnak, nem hallanak. Persze ez még nem jó semmire se, mondhatná bárki, de aki kicsit is fogékony a magyarság őstörténetére, azon hagyományokból merítkező népimesékre, amelyeket minden ember valamilyen formában megismer gyermekként – ki félelmei alapjaira ismerhet, ki pedig csodás álmok világára -, azokban mind ott lakozik az őserő, amelyről már nem sokat beszélünk, de tudjuk létezését. Minden magyar szívében és lelkében őriz őseinek eszenciájából, de vannak kiváltságosok, akik vérünkben érzik pezsgését és kiapadhatatlan hittel formálják egy kézzel fogható bizonyítékká. Jelen esetben egy könyvről van szó, amely az olvasót el fogja bűvölni és esélye sem lesz eme „rontás” ellen védekezni. Tehát, ha azt kérdezed, hogy ki Gregus Gábor? Akkor a választ ebben a könyvben fogod meglelni, ezt garantálom. De, ha te mégis a racionálisabb csoporthoz tartozol, a szerző honlapján érdemes lehet kutakodnod!

De most már foglalkozzunk olyan dolgokkal, amelyek ide vonzottak téged kedves olvasó. A könyv, mely évezredek óta ősi tudások őrzője. Titkok és rejtélyek gyűjtő helye. Egy különleges jelenség, amely bár fizikai formáját meglelvén bárki kezébe kerülhet, de csak annak mutatja meg valós tartalmát, aki nyitott lélekkel és tiszta tudással kezdi el olvasni sorait. Egy kötet, amely csak arra vár, hogy felnyisd fedelét és onnantól kezdve örök rabjává tesz, akár akarod akár nem. Van elég hited önmagadban és lelki erőd? Tudod, hogy képes vagy elolvasni és elengedni? Nos, erre csak akkor tudod meg a választ, ha cselekszel.

Hogy mire számíthatsz, egy kis segítséget kapsz tőlem. Figyelmesen olvasd a következő sorokat, vagy vessz el hanyagságod miatt!

„Aki nem hisz a csodákban, az az életben sem hisz...”

Amit most látsz magad körül mind az ember által teremtett, anyagias világhoz tartozik. Ha kilépsz az utcára már egy fokkal közelebb vagy egy másik dimenzióhoz, amely körülvesz, de te észre sem veszed. Ha elindulsz a megadott ösvényen, talán láthatsz néha növényeket, fákat. Ha szerencsés vagy hűs szellő cirógatja arcodat, és a Nap incselkedik veled játékosan. Ez már egy jó kezdete annak, hogy néha átláthass a Fátyol mögé, amely egy olyan világot rejt, amelyhez foghatót úgy hiszem elképzelni sem tudtál soha.

Kép: NiKy m.i.

Mai világunkban él egy szürke lelkű, sokszor maróan gúnyos szavakkal incselkedő fiatalember, akinek legnagyobb vágya éppen, hogy hőn vágyott és hónapok óta kiszemelt kolléganőjét végre randira hívhassa, de sajnos a mai nap még várat magára, hiszen jönnek tanulmányozni egy ősi könyvet, amelyet ugyanabban az épületben őriznek hét lakat alatt, ahol hősünk dolgozik éppen. Ugyan sokan akarják megkaparintani, de mi esélyük van álig felfegyverkezett őrök ellen, és ugyan ki lenne oly balga, hogy megpróbálja elvinni? Nos, igen, normális esetben ez a felvezetés valódiságon alapulna, de mivel nemcsak az emberek tudnak létezéséről, ezért sok harcost és nem evilági lényt vonz szintén tartalma. A kalandok igazán akkor kezdődnek, mikor egy Örzők névre hallgató társaság libben be a fent említett ősi leletért és persze ehhez főszereplőnknek is lesz egy – két fájdalmas sóhaja.

Hunor már a nap elején érzi, hogy valami igen kellemetlen élményben lesz része, de feltételezése okán csak abban hisz, hogy esetleg éppen kiszemeltje utasítja el, ehhez pedig már kezd hozzászokni igazán. Persze izgalmas a mai nap azon tekintetben is, hogy pár emelettel fentebb egy egész országot lázba hozó antik magyar leletet őriznek.

Kép: NiKy m.i.

A kötet ősi nyelven íródott, amelyet csak a legjobb tudósok képesek talán megfejteni, de míg erre sor kerül, addig komoly erőkkel őrzik a beavatatlan szemek elől. Persze ez a pár fegyveres legény nem sokat ér, ha természetfeletti erejű ellenféllel találja magát szemben, főleg akkor, ha hirtelen többen is lesznek. Hunornak esze ágában nem volt belecsöppenni egy varázslattal, mágikus lényekkel tarkított horror filmbe illő világba, de ahogy magához tér és érzékeli a körülötte lévő világot, rá kell döbbennie, hogy a látszat csal és bár a józan eszét valószínűleg elvesztette, amikor elájult, mégis el kell fogadnia, hogy a gyermekkorában hallott mesék hősei bizony léteznek. Tündérek, manók, ősi fajzatok ezrei, akik elrejtőzve a Fátyol mögött élik életüket és nagyon komolyan vigyáznak kilétük fedhetetlenségére. De ahogy már lenni szokott, minden népnek vannak romlott tagjai, kik többre vágynak, mi éppen megadatik nekik. Jelen esetben, hogy ez egy emberméretű csótány vagy éppen egy tüzes asszony képében jelenik meg igazán mindegy, a lényegen nem változtat. Hiszel és cselekszel vagy elveszel! Hited legyen törhetetlen, lelked és hangod ezer fényben ragyogó és legfőképpen döntsd el most, hogy melyik oldalra állsz, mert mind a két oldalra elkél a friss hús! Döntöttél? Akarod a tudást és kell a könyv? Gyere és szerezd meg! De előtte barátom vegyél egy kis friss levegőt, mert ez lesz az utolsó, míg be nem fejezed a történetet…

„Ha kizárólag az észérvek és a tudomány vezeti a gondolkodásodat egész életedben, az nagyon sivár tud lenni. Mindenkinek jót tesz néha kilépni a realitás kereteiből, legalább gondolatban. A képzelet fontosabb, mint a tudás. A mondák ereje nagyobb a történelemnél. És az álmok felülkerekednek a legerősebb tényeken is.”

Ejha, ez aztán egy kemény és bizony minden pillanatában üdítően ható történet volt azt kell, hogy írjam. Nem tagadom, hogy imádtam minden sorát, az első betűjétől az utolsó mondatáig. Nem erre számítottam ezt nyilván mondanom sem kell és elég szkeptikus tudok lenni a fantasy tekintetében, hiszen ami jól mutat egy író fejében, az még papíron igencsak silány lehet. Írni tudni kell és nem mindenki alkalmas rá, ezt most leszögezem. Ráadásul a zsánert is érdemes kutatni és keresni, hiszen kevesen tudnak újra és újra megújulni. Számomra a szerző neve már ismert volt, mert nem első olvasásom tőle, de most először írok róla kritikát és ez sokat elmond.

„A magyarok hiedelemvilága a sámánizmus volt. Ez a hit az ősi valóságból ered. Abból, hogy minden él, és minden kapcsolatban áll mindennel. Az ég, a föld, a tűz és a víz, mindez mi vagyunk. Hatnak ránk, de mi is hathatunk rájuk. A régi dalaink, mondókáink, meséink mind erről szólnak. Ezekkel a rigmusokkal űzte el a táltos a gonosz szellemet, gyógyította a beteget, hozott esőt…”

Karakterekben és eseményekben gazdag alkotást vettem kézbe, hiszen nem elég, hogy szoknom kellet a stílust, de bizony már az első oldaltól kezdve kapaszkodót kellett keressek, mert szédületes tempót diktált a történet. Kezdve a sok ősi magyar hiedelemvilágból való merítkező lényekkel. Nagyon szeretem a magyar hagyományokra épített közeget, ahol bárki és bármi kiléphet a lapokból. Elképesztő kutatómunka állhat a könyv születését megelőzve, mert ennyi tudást és részletgazdagságot nem szívunk magunkba az anyatejjel és bár a letűnt idők hagyományai elenyészőben vannak korunk mindennapjaiban, ebben a regényben mindenki meglelheti a maga kedvencét vagy éppen gyermeki félelmei elevenednek meg szemei előtt.

Hunor karaktere esendő és a maga nemében ettől is vált hitelessé a szememben. Egy ideig ugyan idegesített hitetlenkedése, de valószínűleg én se reagáltam volna másképpen a vele történtekre. Barátja egy igazi pojáca, ezen nincs mit szépíteni, de ahogy a Nap nincs Hold nélkül, úgy ez a történet is igényelte jelenlétét, sokszor a végletekig bárgyú megnyilvánulásait.

Az Örzők csapatát három fő alkotja eleinte. A táltos igencsak mogorva fickó, aki társaival keményen bánik, ahogy ellenfeleivel is, mégis hűséges és remek barát. A kékbőrű már megjelenésében is egy madárijesztőre hasonlító, önmagában elég fura jelenség, mégis határtalan energiájú személyiség, akihez foghatót még nem olvastam eddig. És ott van a virágillatot árasztó, mindig csupa fény és mosoly leányka, aki lelkileg már öregebb, mint a társai együttvéve, mégis kedvessége és tudása ennek a regénynek a legszebb szereplője.

Kép: NiKy m.i.

Persze a negatív oldalt is illik kicsit tüzetesebben megismerni. Mindjárt itt van egy komoly motoros banda, akinek a vezére nem éppen mindennapi lény. A félig csótány félig ember szerzet minden vágya elpusztítani a fenti csapatot és megszerezni a könyvet. Ehhez pedig sok lelemény és aljasság kell, de megéri, nem igaz?

„[…] az undor nem más, mint felvett reakció.”

És ott a szépség, az évezredek legérdekesebb asszonya, a bűnre csábító lény, akinek létezése már a természetet is legyőzte cseleivel. Ennek az asszonynak szépségével vetekszik jéghideg belseje, amelyet a vér éltet és szintén a könyv titkait kívánja éppen.

Természetesen számos érdekes és különleges mellékszereplővel gazdag a regény, de úgy gondolom eleget duruzsoltam erről, hiszen tudod, hogy nem úszod meg és csak olvasás által leplezheted le az igazi titkokat.

„A szépség és a fiatalság örökös hajszolása.
Az emberiség legnagyobb részét érintette ez a problematika, és amióta világ a világ, ebből egyesek igencsak jól profitálnak. Milliárdok költődnek el egészséges élelmiszerekre, sporteszközökre, edzésekre, gyógyszerekre, tanácsadókra, orvosokra. Ha valaki összeszámolná, azt találná, hogy sokkal több pénzt fordítottak a zsír elleni harcra, mint a föld bármilyen éhezési problémájára, vagy a szegénység felszámolására. A jelenkor ráadásul erőteljesebben tobzódik ebben az őrületben, mint bármelyik korábbi éra a történelemben. Mindenhonnan árad ránk, életünk minden percében kapjuk a dózist. Minden fronton, minden médiumon keresztül, minden hullámhosszon láthatjuk a szép és fiatal embereket, akik boldogok és gondtalanok. A szépség maga a boldogság.
És mivel minden olyan túláradóan szép körülöttünk, rájövünk, hogy azért nem vagyunk boldogok, mert nem vagyunk elég szépek.”

Események szempontjából is igencsak sokrétű a kiadvány. Egy perc nyugta sincs a gyanútlan olvasónak, sőt mit több, sokszor fuldokló hatásokat vált ki, hiszen képtelenség letenni és megpihenni. A sok izgalom mellett komolyabb üzenetekkel is szolgál a regény, amelyeket szépen adagolva kapunk azáltal, ahogy haladunk az olvasással. Ezek megfejtése és megértése szintén egyéni, hiszen nem vagyunk egyformák. Ami engem megérint, az téged hidegen hagy és fordítva, de egy biztos, a remek szórakozás mellett a regény gondolkodásra is késztet, ami nem utolsó úgy gondolom.

„– A magafajták eljátszogatnak abban a sártengerben, amit a Földből csináltak. Süketek, vakok, a betonrengeteg gyermekei. Ott születnek, és ott is halnak meg. Abban a világban, ahol semminek sincs értéke, de mindennek van ára.”

Azt hiszem elmondtam, amit olvasás előtt érdemes tudnod. Ezek után a te döntésed, hogy élsz a tudással vagy hagyod elenyészni, mint ahogy majd testeddel is történik, mikor lelked elhagyja fizikai otthonát. Az élet rövid és sokszor nem könnyű, de azért fontos használni a képzeletet, hogy újra felszívhassuk magunkat egy különleges világ eszenciájával, hogy majd visszatérve a valóságba ismét energiákkal telve harcolhassunk életünk csatáiban. Mert bár ez egy röhejes közhely, mégis igaznak vélem: Nem a csata számít, hanem a háború. A stratégia, amit azért vetsz be, hogy végül megnyerd a háborúdat és végül elnyerd méltó jutalmadat. A segítség számtalan formában eléd kerülhet, akár ebben a regényben is meglelheted.

Egy kitekintésem viszont lenne a könyv vonatkozásában. Ha egy szerző ilyen minőségi történetet hagy hátra az utókornak, akkor miért nincs rendesen átnézve a szöveg? Tele van elütésekkel, vessző és ékezett hiányokkal. Egy hisztisebb olvasó rögtön kapni fog az alkalmon és dobálózhat majd a hanyagság fogalmával. Őszinte leszek, nekem is fullánk a nem létező ősi talpamban, de mivel többre értékelem a tartalmat és az író írástechnikáját, ezért csak említés céljából hagyom itt gondolataimat.

„– A zene és a ritmus alapvetően misztikus erőkből ered. Védelmet nyújtottak, feltüzelték, vagy megnyugtatták az embereket, igény szerint. A csend a valóság félelmetes üressége, amit mi azzal törünk meg, hogy hangot adunk ki magunkból. Dúdolni kezdünk egyedül a sötétben, hogy ne érezzük annyira a védtelenséget. Régen dobokkal indultak a harcba, ma pedig a fülünkbe dugjuk a fülhallgatót, hogy csak egy kis időre kizárjuk az egyhangú szürkeséget.”

Összességében jól szórakoztam, megméretettem tudás és lelkierő tekintetében, ismét hiszek őseink erejében és tudom, hogy a következő regényét is kézbe veszem kedves író úr… lehet rettegni, de addig is álmodjon és írjon, mert ez valami elképesztő jó volt jelen esetben.

Tőlem szokatlan módon csak annyit írnék ajánlóként, hogy mindenki emelje fel a fejét és nyissa ki jól a szemét. Az olvasás kézségfejlesztő és gondolkodásra késztető. Tudom, hogy fáradtságos tevékenység, de csak gyakorlás kérdése, mint minden. Ha nem vagy lusta, hiszel önmagadban és nyitott vagy egy a népünk őselemeiből merítkező fantasy kötetre, akkor a polcodon a helye és hiszem, hogy a szórakozás mellett még használod majd az eszed is. Hiszen ez igaz a legjobban: „A gondolat nem folyó, hogy gátat vethess neki…”

Ezek után remélem lesz merszed kézbe venni a könyvet, amelyhez nem kell mást tenned, csak az Olvasni Menő Kiadó weboldalán rendelni egy példányt, ráadásul most kedvezményes áron tudod beszerezni! Kalandokra fel!

Írta: NiKy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése