Sokszor hangoztatom, hogy két témakörben nem szívesen
olvasok: az egyik a vallás, a másik pedig a politika. Ugyanis ez a kettő
sokszor agresszív felhanggal hirdeti az adott hitét, véleményét, meglátásait,
és ha valaki eltér az általa kijelentettektől, akkor azt tűzzel - vassal
támadják. Sokszor belekérdezek olyan dolgokba, ami nem egyértelmű és teljesen
mindegy számomra az is, hogy ezzel pont azt a véleményt alakítom ki magamról,
amely az ellentétek érzését kelti. Kérdezni emberi alapjogom, amelyet nagyon
fontosnak tartok. Ennek tudatában, hogyan is lehetséges a mostani értékelés?
Igen, ez egy fontos kérdés, ugyanakkor a válaszom is igen egyszerű.
Még valamikor 2021-ben jelent meg a könyv a Libri Kiadó
gondozásában. Egy rövid, de annál hangosabb hullám, egy bizonyos hype vette
körül a kötetet, amelyet bár taszítónak éreztem akkor, de végül mégis úgy
gondoltam, hogy érdemes lehet foglalkoznom vele. Aztán egy nagyon kedves
molytársam és barátom is olvasásra adta a fejét, így az lett a vége, hogy közös
olvasást tartottunk. Ráadásul ez azért is érdekes, mert egy történelemimádó
emberrel az én kis „laikus” véleményem fog szemben állni, amely egy izgalmas összehasonlítással
kecsegtet, miszerint két egymást kedvelő ember véleménye mennyire lehet e
kényes – politikai - tematikában azonos vagy ellentétes. Az Ő véleményét itt
tudjátok megtekinteni.
Azt még le kell szögeznem, hogy elsőre egy kissé groteszk
vicckötetnek gondoltam a cseppet gúnyos karikatúrákat ábrázoló borító miatt.
Ezt ugyan nem egészen úgy kaptam, ahogy vártam, de sokkal kellemesebb élményben
volt részem.
Először is tisztába akartam jönni azzal a talánnyal, hogy ki
is Ésik Sándor. Mert igen, elolvastam a hátoldalon feltűntetett rövid
ismertetőt, de valljuk be, hogy nem vagyok egy nagy Facebook guru és nem
követem az általa vezetett csoportot sem. Igaz, ez azóta megváltozott, de ez
persze más kérdés.
Miután kicsit kutakodtam az interneten, megállapítottam,
hogy elsőre szimpatikus úriember, aki mer véleményt alkotni, ráadásul a jó öreg
humort is társául hívva. Nagyon pozitív számomra minden olyan személy létezése,
bátorsága és igaz hite, aki fel meri vállalni ország - világ előtt véleményét és
mentes az agresszió bármely formájától. Egyébként, ha valakit érdekel a Diétás Magyar Múzsa Facebook csoportja, annak érdemes hetente legalább egyszer arra látogatnia.
Ez a könyv egy jól érthető, szépen összeszedett és
rendszerezett politikai összesítő, amely az eltérő fejezetek alatt humorral
fűszerezve rántja le a leplet minden fontos témakörről. Ilyen pl. a hazai korrupció hálózata, a
szegénységben és nyomorban élők eltérő helyzete, a melegellenesség, az EU
fogalma és szerkezete, valamint talán az egyik legfontosabb, az országot vezető inkompetens politikusokból álló csorda
„legelése” témakörei, de ezek természetesen csak az általam kiragadott példák,
hiszen sokkalta többről szól a könyv.
„Ahhoz, hogy Magyarországon ne legyen korrupció, nagyon
kevés, ha az állam csak látványos megtorlásokat rendez. Minőségi különbség
nincs a határon zsebre dolgozó közrendőrök lekapcsolása és a milliárdokat lopó
politikus elszámoltatása között. Sajnos a korrupció során elveszett pénzre
nagyrészt úgy kell tekinteni, hogy az már nem jön vissza. Persze fontos
rettegésben tartani a korruptakat, mert ezzel növeljük a korrupció
igénybevételének kockázatát. Az illegális és kockázatos dolgok pedig mindig
drágák.”
Szubjektíven először arra gondoltam, hogy végre valaki
megírta ezt a könyvet. És igen, lelkes lettem, sőt mi több, kedvet éreztem a
politika mélyebb tanulmányozásához. Ez pedig az esetemben hatalmas nagy szó,
hiszen ez állt tőlem eddig a legtávolabb.
Nagyon hálás vagyok a szerzőnek azért, mert különbséget tett
jól érthető formában a szegénység és a nyomor között. Nézzétek csak:
„Szegény az, akinek sakkozni kell minden hó végén a
vásárlással, aki adósságot görget maga előtt, akinek minden ruhája turkálóból
vagy a kínaiból van, aki csak az egyik szobát fűti, és azt is csak 17 fokra, a
legolcsóbb parizelt veszi, és így tovább. Ő a társadalom peremén él, de még a
peremen innen.
A nyomortelepen ezek a kérdések átalakulnak, hiszen a
nyomorra a szegénységgel ellentétben a benne élők nem átmeneti állapotként
tekintenek. A szegény ember tervez, álmodozik, keresi a lehetőséget. Adott
esetben maradék vagyonát pénzzé teszi, és kivándorol. (…)
A nyomor reménytelen. Fontos tudnunk, hogy akik nyomorognak,
nem terveznek, és nem reménykednek. A csodában persze hisznek, ezért szokták a
szegénység adójának hívni a mindenféle legális és illegális szerencsejátékokat.
A nyomorból tehát az ember nem kilábal, mint a szegénységből, hanem kitör.
Nagyon ritkán. A nyomorgó leginkább belenyugszik, hogy ez így is fog maradni. A
társadalom perifériáján fogja leélni életét, és a nyomort stigmaként fogja
viselni. (…)
A nyomort a társadalom nem sajnálkozással és többé-kevésbé
szolidaritással nézi, mint a szegénységet, hanem undorral. „
Külön öröm volt olvasni a „melegellenes” kampányolás témaköréről,
hiszen végre valaki közérthetően különbséget tett a pedofília és a melegség
fogalma között. Nagyon boldog vagyok, hogy talán ezzel a jól érhető és kiváló
stílusú könyvvel egy jó pár olvasó fejében helyére kerülnek a fenti fogalmak és
nem keverik össze, vagy akár nem mossák össze őket.
Mélységesen felháborítónak tartom a mai hazai társadalmi agresszivitást,
a kizárásokat és megalázásokat egyaránt, legyen szó etnikai, generikus, vallási
vagy éppen politikai nézetek tekintetében.
Külön örömmel olvastam a híres és egyben hírhedt Trianon
tematikáját is. A szerző egyértelműen kifejtette – történelmi kitekintésekkel –
álláspontját és a valóságot is szépen felvázolta, pozitív és negatív oldalról
is körbejárva.
Ami pedig a tanárok, egészségügyi – és rendőrségi dolgozók
esetét illeti, teljes mértékben egyet tudok érteni, a következők miatt:
„A magyar társadalom egyik legnagyobb baja, hogy amikor a
rendőrök, a tanárok, vagy akárkik felemelik a hangjukat, hogy „hahó, kérem,
minket épp tönkretesznek, megaláznak”, akkor nem gondolkodunk el legalább nagy
vonalakban azon, hogy ezeknek az embereknek tényleg rossz. Nem kell feltétlenül
tisztában lenni a rendőri jelentések és intézkedések világával vagy a tantervkészítés
nehézségeivel.
Meg kell becsülni a másikat, a másik munkáját, és tisztelni
kell azt. Ha így teszünk, akkor a részletek nélkül is eljut az ember addig a
felismerésig, hogy a másik munkája is kemény, becsületes munka, pont olyan
kemény és becsületes, mint a mi munkánk. (…)
De az a szegény és keserű országok sajátja, hogy a másik
munkájáról, életéről valamiféle keserű irigységgel beszélünk, és talán még
kicsit örülünk is, ha őt vették elő. Aztán amikor minket vesznek elő, akkor
csodálkozunk, hogy rólunk is keserű irigységgel beszélnek. (…)
Ameddig ilyen dolgokon össze tudnak minket ugrasztani,
ameddig úgy gondoljuk, hogy csendben meghúzódni vagy közömbösnek maradni jobb,
mint a másikért kiállni, addig bármit megtehetnek velünk. Gondoljunk erre, amikor
a következő szakma, társadalmi réteg vagy csoport kerül sorra!”
Azt hiszem, hogy napestig sorolhatnám a témaköröket és
mutathatnék részleteket a könyvből. De úgy gondolom ebből ennyi bőven elegendő
lesz. Számomra nagy kedvencé vált és szeretném, ha minél több ember kézbe
venné. Sőt azt is megkockáztatom, hogy kötelezővé tenném a középiskolákban, de
még a választások előtt is. Hihetetlen felszabadító és egyben nagy teher a
tudás, de mindenkinek kötelessége az ország életét irányítani, a maga nézetei
és saját véleménye szerint.
Ajánlom a könyvet nemtől és kortól függetlenül, mert ami
ebben le van írva, egy humorban megforgatott valóság. Ráadásul minden meggyőzés
ellenére hatással lesz az olvasóra. Mert én hiszek abban, hogy a politika
mindenkié, ahogy a régi mondás is tartja: „Egy mindenkiért, mindenki egyért!”
Ezért ha teheted, akkor járj ki tüntetésekre, állj ki a másik igazáért, hisz
nem tudhatod, hogy legközelebb mikor lesz neked szükséged mások támogatására,
megértésére! Ne dugd a fejedet a homokba, a Nap melege arcodat érje!
Amennyiben elolvasnád, a könyvet megteheted, ha a Libri
weboldalára ellátogatsz.
Írta: NiKy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése