Oldalak

Oldalak

2022. március 30., szerda

Shrek Tímea - Halott föld ez

 

„Attól, hogy valaki iskolázatlan, vagy lassú a felfogása, még nem bolond.”





Mostanában nincs könnyű dolgom könyvek választása terén, hiszen témakörök tekintetében a paletta igen széles, de valahogy nincs kedvem egyikhez sem. Talán pont ezért olvasok nehezebben emészthető köteteket, amelyek valamilyen élettani, társadalmi problémával, netalán tabunak számító tematikával foglalkoznak. Persze, ezzel nem fogom ezt a kisebb olvasási válságomat kiküszöbölni, de ilyenkor jobban be tudom fogadni és el tudok mélyülni az adott könyvekben. Jelen esetben is így került a kezembe ez a „novellacsokor”, amely a maga poklával sikeresen elérte célját.

Shrek Tímea neve sokak számára meghökkentő lehet, hiszen egy „mesehős” nem mindennapi kalandjai fognak óhatatlanul is eszükbe jutni. Mondanom sem kell, hogy én magam is elmosolyodtam, de felmerült bennem a kérdés, hogy hogyan születhetett meg a fenti mesealak neve! Ebbe persze nem fogok mélyebben belemerülni, de érdekes kérdés jutott eszembe. 

A szerzőről csak annyit tudok, hogy 1989. augusztus 13-án született a kárpátaljai Beregszász városában. A beregszászi székhelyű Kovács Vilmos Irodalmi Társaság alapító tagja. 2014-től rendszeresen publikál a kárpátaljai Együtt című irodalmi és művészeti folyóiratban és több novelláját közölte a Napút, az Irodalmi Szemle stb. Róla itt tudhatsz meg többet.

Halott föld ez című könyve 2019-ben jelent meg a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kiadó gondozásában. A borítóról csak annyit írnék, hogy Ádám Gyula fotójának felhasználásával Mohácsi László Árpád készítette, amely önmagában is hangulatkeltő, de ha összevetem a belső tartalommal, akkor konformis érzetet keltő is egyben.

A könyv tartalmilag két részre bontható. Az első Kék Sáv címmel, a szerző Beregszászi 7. Számú Általános Iskolában tanárként betöltött időszakából „csemegézik”. Ezekben az években többszörösen hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozott. Ebből az időszakból válogatta össze a történeteket.

Míg a második, Zöld Sáv címmel a saját gyermekkorából és fiatal felnőtt életéből merítkezik, ahol megismerkedhet az olvasó a családtagokkal, párkapcsolattal és elvált, egyedülálló szülői szerepkörével is.

A szerző nagyon jól kivehető párhuzamot állít a két idősíkban elhelyezkedő események között. Jól látható, hogy bár a roma tábor lakóinak mindennapi tragédiáját nehéz ép ésszel megérteni, mégis a személyes élmények között is akad szép számmal tragikum, amely ugyan nem fog soha egyenértékűvé válni a hánytatott sorsú gyermekek életében bekövetkezett szörnyűségekkel, mégis mind a két esetről elmondható, hogy sok esetben gyomorforgató és nagyon megrendítő. Az olvasóban akaratlanul is végbemegy egy bizonyos katarzis érzése, ahogy számot vet önmagával és az életével.

„-A ruha sem teszi az embert.
-De. Sokkal többet elárul, mint gondolná!”

Őszintén szólva nagyon megrendítő volt számomra olvasni ezeket a kiragadott novellákat, amelyek egy-egy gyermek tragédiájából merítkeznek. Sosem szerettem homokba dugni a fejem és nem tudomást venni a globalizációs problémákról, de sajnos egyedül a véleményemmel csak gyötrődésként élem meg ezen emberek szenvedéseit.

„A vállam fölött hátrapillantok, látom, ahogyan a katonák decis pohárból isszák a vodkát. Egyik pillanatban elítélem őket, a másikban meggondolom magam, hiszen józan ésszel ki bírná feldolgozni, ami velük történt? Gyilkolnak. Ismerőst, ismeretlent, parancsot kapnak. Gyermekkórházat bombáznak le csupán azért, mert rossz koordinátákat adnak meg nekik. A legjobb barátjukat lövik le mellettük, és semmit sem tehetnek.”

Ami az írónő magánéletéből kiragadott novellákat illeti, volt, hogy megdöbbentem, de akadt olyan is, amitől úgy éreztem, hogy ez cseppet sok és nem ide való. És, ha már erről írok, kicsit hatásvadásznak érzem, hogy minden novella középpontjában a szerző áll. Értem, hogy a vele történtekből áll ez a kötet, de ezt meglehetett volna úgy is írni, hogy ne a „hősnő, aki meg akarja menteni a világot” érzést hozza felszínre az olvasóban.

Ezektől függetlenül egy nehéz olvasmánynak gondolom, mert szörnyű és megrázó egy empatikus olvasónak mindenképpen.

Ajánlom a könyvet minden olyan olvasónak, aki érdeklődik, és jól bírja az életből merítkező, mélyen felkavaró, és szociográfiai mélységű írásokért.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, a Líra weboldaláról meg tudod rendelni.

Írta: NiKy










2 megjegyzés:

  1. Az ilyen kötetetek mindig fájdítják az ember szívét:(
    Kinga

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, viszont szükségét érzem, hogy minél szélesebb körben tájékozódjak-e tematikák tekintetében is. :(

      Törlés