Oldalak

Oldalak

2022. március 20., vasárnap

Roger Crowley - Hódítók

 

“A portugálok egy olyan hadszíntérről érkeztek, ahol ádáz versengés zajlott, mélyen gyökerezett a gyűlölet, s bevett dolognak számított a fejlett technológiák tengerészeti és tüzérségi alkalmazása. Ráadásul egy olyan beszűkült világnézetet hoztak magukkal az iszlám világáról az Indiai-óceán térségébe, amilyenre leeresztett sisakrostélyuk mögül Marokkó partvidékén tehettek szert. Az Ibériai-félsziget hatalmai, amelyek 1494-ben felosztották maguk között a Földet, megszállottan hittek a kereskedelmi monopóliumokban és a keresztes hadjáratok szükségességében.”  




Emlékszem, ahogy anno a középiskolás történelem tankönyv kurtán-furcsán egy-egy mondattal elintézte a világot örökre megváltoztató, nagy földrajzi felfedezéseket: XY ekkor és ekkor felfedezte ezt vagy megkerülte azt. Ritkán kaptunk ennél bővebb magyarázatot vagy részletes leírást és ami még fontosabb lett volna, az adott eseménynek a globális politikára gyakorolt hatását. Mondjuk a középiskolai történelemoktatás akkoriban nagyon Európa-centrikus volt, nem tudom, hogy ez a helyzet azóta változott-e.

Ilyen szempontból, de önmagában is hiánypótló és egyedülálló a brit Roger Crowley - Hódítók című munkája, amely 2019-ben jelent meg a Park Kiadó gondozásában. A kötet a többi kadványaikhoz hasonlóan ízléses külsőt kapott, jól mutatnak egymás mellett a könyvespolcon.

A szerző számos munkája látott már szerencsére magyarul is napvilágot és összefoglalóan elmondható róluk, hogy elsősorban a Földközi-tenger medencéjének vérzivataros középkori történelmével, a keresztény és oszmán hatalmak élet-halál harcával foglalkoznak. Ezúttal az apró tengerparti ország, Portugália került a górcső alá és mindazok a felfedezések s hódítások, amelyek közelebb hozták egymáshoz a világ keleti és nyugati felét. Olvashatunk a Jóreménység-fokának megkerüléséről, India és a Távol-Kelet felfedezéséről, megannyi véres tengeri ütközetről és politikai cselszövésről. A kötet gerincét egy rendkívül mozgalmas, alig két évtizedes időszak teszi ki, amelynek keretében a messiánisztikus hévvel fűtött Mánuel király expedíciókat küld az Indiai-óceán térségébe, a portugálok nagy nehézségek árán megvetik a lábukat és ambíciójuk odáig terjed a kezdeti sikereken felbuzdulva, hogy már a kairói mameluk szultánság megdöntésére és a Szentföld felszabadítására szövögetnek terveket.

“A portugálok tengeri fölénye, rendkívüli jártasságuk az erődépítésben, a tengerhajózásban, a térképészetben s a lőfegyverek készítésében és alkalmazásában, flottáik mozgékonysága és abbéli képességük, hogy a tengerek hatalmas térségein hangolják össze hadműveleteiket, valamint állhatatosságuk és kitartásuk – az, hogy több évtized szívós munkájával tanulták ki a hajóépítést, gyűjtögették a földrajzi ismereteket, és gyarapították szaktudásukat – lehetővé tette számukra a nagy kiterjedésű tengeri birodalmak egy új válfajának létrehozását, s a kereskedelem és az erőforrások ellenőrzését roppant távolságokból. Mindez módot adott nekik a világméretű terjeszkedésre. Közelebbről szemügyre véve azonban az India-vállalkozás gyakran meglepően roskatagnak tűnt, s igen nagy mértékben függött a rendkívüli egyéni kezdeményezésektől.”

 A kötet rendkívül olvasmányos és élvezetes stílusban íródott, nincs egy percig se olyan érzésünk, mintha valami száraz történelmi tanulmányt olvasnánk, sokkal inkább érződik egy kalandregénynek. Minden bizonnyal hatalmas kutatómunka előzte meg a kötet írását, hiszen rengeteg apró mozzanat s részlet elevenedik meg a lapokon, nagyon körültekintő jellemrajzokat kapunk a korszak kiemelkedő fomátumú személyiségeiről és a portugál nemesség fenegyerekei, a fidalgo-k határtalan becsvágyáról és kapzsiságáról is. Nem ismerem persze a teljes magyar könyvpiacot, de kötve hiszem, hogy ennél áttekintőbb összefoglalót találnánk Portugália korabeli vállalkozásairól az Indiai-óceánon innen és túl.

Tiszta szívvel merem ajánlani a könyvet a történelmi témájú olvasmányok szerelmeseinek, de a könyv könnyed és olvasmányos stílusa miatt talán még azok is tehetnek egy próbát vele, akik csak szeretnének többet megtudni egy mozgalmas és kevésbé dokumentált időszakról, amely örökre megváltoztatta a világunkat.

Amennyiben polcodon szeretnéd tudni ezt a könyvet, nem kell mást tenned, mint a Park Kiadó webodalán leadni a rendelésed.

Írta: Süni

2 megjegyzés:

  1. Bár nem vagyok kimondott töri rajongó, de szoktam ilyet is olvasni, érdekesen hangzik.
    Kinga

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor remélem ez is a várólistádat gyarapítja és egyszer te is elolvasod. Kíváncsi lennék, hogy milyen véleménnyel csuknád be a könyvet! :D

      Törlés