Oldalak

Oldalak

2022. február 19., szombat

Barnabás Varga - Egydollárosok a falon

 

„– Azt mondják, az élet fonala sosem szakad meg, legfeljebb a lelkek időnként ruhát cserélnek.”





Rövid időn belül ez a második novellás kötet, amit volt szerencsém kézbe venni. A két könyv közti eltelt időben teljesen eltérő műfajokban olvastam, így megadatott a tiszta kíváncsiság és egy bizonyos izgalmi állapot lehetősége, amely abban segített, hogy nyitott lélekkel állhassak neki az adott műnek. Egyáltalán nem számítottam - a fent leírtaktól függetlenül sem – valami eget rengetőre, de azt kell, hogy írjam, bizony tévedtem.

Barnabás Varga – Egydollárosok a falon című könyve 2020-ban jelent meg a Kalliopé Kiadó gondozásában. A kötet borítója Czeglédi Zoltán munkáját dicséri, amely teljesen eltér az általam „megszokott” külsőségektől. Ennek a képnek elsődleges célja egy bizonyos „úri” fennköltség és nyugalom egyvelege, amely kellemes érzést kölcsönös a szemnek meleg színei és kifinomult formái miatt. Ennek tükrében jó érzés volt kézbe venni a könyvet és reméltem, hogy ez az állapot megmarad az olvasásom végéig.

Ebben az alkotásban 17 novella kapott helyet, amelyek írói stílusuk és bizonyos zsenge humoruknak köszönhetően közös tulajdonságokkal rendelkeznek, de ezen felül mindent fellelhetünk bennük, amit egy kíváncsi olvasói ízlés és érdeklődés kívánhat. Nézzük is sorban őket:

Az utolsó tánc egy igazán megindító történet, ahol egy férfi hűen önmagához öröm teli mulatozásra buzdítja egy kocsma vendégeit. Vajon tényleg ilyen felszabadító hatása van a ritmusnak, amely a táncolóval marad egészen az utolsó levegővételig?

Aki nincs hozzászokva a nyilvános szerepléshez, azt bizony elkapja sokszor a Lámpaláz, elvégre kínos tud lenni a felsülés. De mi van akkor, ha a barátok szórakoztatása furcsa események láncolatát indítja el és nem marad más csak a nevetés?

A kötet címadó novellája egy igazi meglepetés, hiszen a névválasztás is már erre utal. Egydollárosok a falon sem mindennapi látvány, különösen akkor, ha rengeteg található egy helyen. Vajon miért ilyen különlegesek és kinek fontosak ezek a bankjegyek?

Egy Elismerés igazán fontossá válthat, ha egy olyan személytől érkezik, akire felnézünk vagy ellenkezőleg. De vajon mit kell megtennünk érte és megéri-e?

Egy nőnek Látatlanban nehéz döntenie, de a titok mindig valami váratlan eseményt idéz elő. Vajon ebben az esetben miről van szó?

Minden egy Halszálka lenyelésével kezdődött és azóta sem volt megállás. A történtek láncolata összeegyeztethetetlenné alakította egy pár életét. Vajon miért ilyen különleges ez a veszélyektől nem mentes körülmény?

Az író Utoljára még egy olyan történetet mesél el, ahol megkérdőjelezed a helyes döntés fogalmát és valószínű te magad is rájössz, hogy bármit is felelsz, mindig ott lesz az a bizonyos lelkiismeret. Vajon megérte?

Az ember mindig is agresszív és primitív ösztönökkel reagált az idők végtelen síkján, amikor olyan eseményekkel vagy jelenségekkel találkozott, amelyeket nem ismert. Ez a bizonytalanság egy mélyről jövő pusztítást eredményez, amelyet csak igen kevesen képesek irányítani. Ezek tekintetében nincs is min meglepődni, hogy  a Némák városa lakói hogyan reagálnak egy különleges lélekre.  Vajon miért nem változunk soha és miért érték az élet?

A művészetek világa nem csak színek és formák násztáncától különleges, hiszen vegyük csak az Egyiptom ecsete történetét. Az eltérő stílusok, a különböző látási formák sokszor életeket kívánnak, mégis megéri felismerni az igazi kincset. De vajon milyen árat kell fizetni érte?

Mesteri találkozás hirdeti a cím, ahol egy különleges lélek fáradhatatlan bölcseletével megváltoztatja az olvasó látásmódját is. De vajon az időn és téren át, hol helyezkedünk el igazán?

Nincs Menekvés, annyiszor hallottuk már, hiszen sűrűn használt kifejezés, de vajon egy különleges beszélgetés hogyan határozhat meg egy életet?

A legtöbb emberben ott a Versenyszellem, csak van, akiben erősebb és akad olyan is, aki egyenesen megszállottja lesz. A siker adta mámor felülmúlhatatlan, mégis az az igazi kihívás, ha önmagunkat győzzük le.

A jó történetmesélésnek megvan egy bizonyos Folytonosság érzete, amely ritkán vezet melankóliához, de annál értékesebb. Vajon milyen érzés, amikor valaki kiválasztottá válik, akár érti okát, akár nem?

A tudomány emberének csak az lehet Gyógyír, ha valami olyat ér el, ami önmagát is megdöbbenti. De mi van akkor, ha ez a különleges esemény kívül esik minden vágyon és az ár érte a legmagasabb?

A mai műsorok elsődleges fő trendje, a Valóságshow világa -hol jobb vagy éppen rosszabb-, feszes tempóban, a valóságtól elrugaszkodó események láncolata. De mi van akkor, ha semmi sem az, aminek látszik? És legfőképpen milyen áldozattal jár a siker?

Mindenkinek van egy rossz álma, ami annyira valóságos, mint A komponista novellájában is. Hiszen az utolsó pillanatunkban az a legfontosabb, hogy kik voltunk és mit tettünk, amíg lehetett.

A megtépázott reverenda pedig egy olyan fontos információt tol az olvasó elé, amely elsőre lesokkolhat bárkit, de a végén eléri, hogy igazi béke költözzön minden ember lelkébe.

„Mikor tanulják már meg az emberek, hogy teljesen egyformák, sőt egyek vagyunk? Nem lenne szabad olyan görcsös gátakat építeni azáltal, hogy feltételezésekbe bocsátkozunk. Minden kishitű ember egy festőművész, akinek a tudata olyan képeket alkot, ahol az ecsetét téveszme vezeti, mely egy látszólagos hitrendszeren alapszik. Ez a káprázat. Talán megértik, hogy az alázat felesleges, hiábavaló, nevetséges, nem létező fogalom. Nincs olyan, aki fenn, vagy fentebb áll. Csak az van, hogy ki hogyan használja a kelyhet, mennyire engedi be és dolgozza fel a rezgéseket a testében és a tudatában.”

Szubjektív meglátásom szerint ezek a novellák önálló életet élnek, hiszen együtt lélegeznek az olvasóval akaratlanul is. Minden történetnek megvan a maga kritikus pillanata és egy bizonyos szarkasztikus tetőpontja is, amely csak arra hivatott, hogy lesokkoljon, vagy éppen kiemeljen a szürke hétköznapokból.

Valóban közös pontja minden műnek az a varázslatos, szinte csipetnyi mágikus felhang, amely a szerző érdeme, hiszen akaratlanul is egy bizonyos tesztelés „áldozatai” leszünk általa. Megméretettünk hitünk, tudásunk és érzéseink terén és többször mi magunk is elgondolkodunk azon, hogy vajon mennyire vagyunk jó emberek és mennyit kell még fejlődnünk, hogy azzá válhassunk.

„Ahhoz, hogy jót cselekedj, néha az élet rákényszerít olyan dolgokra is, amikre a legrosszabb rémálmodban sem gondolnál.”

Nagyon elégedett vagyok ezzel a kötettel és már pontosan tudom, hogy egy példányt a polcomon szeretnék tudni. Mivel utazókönyvként került hozzám, ezt szeretném itt is megköszönni. Egy élmény volt az olvasása.

Ajánlom a könyvet a novellák szerelmeseinek és minden olyan olvasni szerető léleknek, akik értékelni tudják a fanyar humort, a mély mondanivalót és legfőképpen egy bizonyos varázst, ami olvasásunk folyamán elér minket. És egy záró gondolat a végére: „Minden dal véget ér egyszer.”

Amennyiben kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Kalliopé Kiadó weboldalára ellátogatsz. 

Írta: NiKy


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése