"A hobbim a munkám is. Szeretek segíteni embereken, a belőlük feltörő hála nekem is erőt ad, feltölt, megerősít abban, hogy az utamon járok." - Interjú Czernay Hajna írónővel

 

Fotó: Estefán Barnabás

Életem folyamán számos szép vagy akár gyönyörű írással találkoztam már, de igen kevés olyan regény akadt közte, amely bár elsőre nem volt megfogó a számomra, az olvasásom végére mégis megsiratott és bizony elérte, hogy változzon benne valami mélyen ott belül. Nem vagyok egy rideg lélek, de pontosan tudom, hogy nem olyan könnyű meghatni. Czernay Hajna - Ha fázik a lélek című alkotása egy kisregény, de méretétől függetlenül nagyon mély témákkal foglalkozó alkotás. Sok kérdés maradt bennem olvasásom után, amit legnagyobb örömömre feltehettem az írónőnek. A regényről, érzésekről, nőkről és még számos érdekes témáról beszélgettem az alkotóval. Kérlek, fogadjátok szeretettel!

Köszönöm, hogy elvállaltad az interjú felkérésemet. Kérlek, pár mondatban mesélj magadról a kedves olvasóknak!

Szívből köszönöm Nikolett, hogy felkértél rá, általad a magyarországi olvasóknak is alkalmuk nyílik megismerni. Székely Ildikó vagyok, Erdélyben, Kézdivásárhelyen születtem 1972-ben. Bank és pénzügy szakon szereztem közgazdász diplomát, majd a kézdivásárhelyi Raiffeisen bankban helyezkedtem el, ahol az elmúlt 24 évben dolgoztam. Három éve már, hogy a bank mellett belső indíttatásra elvégeztem egy masszázskurzust, és másfél éve csak azzal foglalkozom.

2019 év végén fogalmazódott meg bennem az elcsendesedés, egy nyugodt élet utáni vágy, amely mára már valósággá vált.

A hobbim a munkám is. Szeretek segíteni embereken, a belőlük feltörő hála nekem is erőt ad, feltölt, megerősít abban, hogy az utamon járok. A bankból való kilépésem következménye az elcsendesedés és egy belső, mély nyugalom megélése volt, ami a mai napig hozzásegít ahhoz, hogy masszőrként jelen legyek, hiszen sokszor lelki terápia jellegű a munkám, nemcsak a fizikai tevékenységre terjed ki. Ez az elcsendesedés, a rohanásból való kilépés egy másik életmódot tárt elém, egy olyan emberét, akinek van ideje rácsodálkozni a természet szépségére, a felhők játékára, olvasni, írni, túrázni, kerékpározni. Mivel két nagy fiam van, akik már a saját útjukat járják, és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a férjem teljes mértékben támogat mind az írással kapcsolatos törekvésemben, mind a házimunkában, bőven van időm alkotni.

Ha fázik a lélek cím egy igen különleges kifejezés, melyről azt gondolom, hogy a lélek, mint psziché a szellem és a test kapcsolatát valósítja meg. Szerinted mennyire van alapja ennek a gondolatmenetnek és miért ezt a címet kapta a regényed?

A lélek mely az egységből született le, azaz ,,vétetett", valóban a szellem és a fizikai testet kapcsolja össze. A cím adta magát, miután a regény megszületett. A történet hősnője bár férjnél van, és két fiú édesanyja mégis sokat szenved a szeretetlenségtől. Úgy érzi nem úgy van szeretve, ahogyan szeretné, hogy szeressék. És ebben a nagy szeretetlenségben fázik a lelke. Véleményem szerint, többször is tapasztalhatjuk életünk során, hogy ,, fázunk". Ilyenkor vágyunk arra, hogy valaki szeressen, melegségével beburkoljon. Két ember együttéléséhez szükség van a beszélgetésekre, közelségre, egymásra figyelésre. Ha ez nem történik meg, eluralkodik a »külön« élménye a kapcsolatban, a társtalanság és magányosság érzete. Ekkor kezd fázni a lélek. És ha nincs akit szeressen, vagy aki viszontszeresse, bele is tud pusztulni a nagy szeretetlenségbe.

A történet hősnője, Réka, aki két gyermekes családanya, feleség és dolgozó nő. A munkájában és az élet egyéb területein mindig precíz, szorgalmas és kedves természet, akit szeretnek a kollégái és úgy átlagban az emberek, de ettől függetlenül kevés barátot tudhat magáénak, viszont azokat megbecsüli. Az életét javában a munka, a gyermekei nevelése, a házastársi „kötelességei” és a házimunka teszi ki. A férjével való kapcsolata folyamatos romlásnak indul, mely különböző lelkiállapotokat hoz felszínre a fiatalasszonyban. Zsóka, mint legjobb barátnője rendszeres noszogatásának végül engedve, egy tánctanfolyamon vesz részt, ahol a mozgás mellett számos más élmény éri. Innentől kezdve az asszony a változás mezejére lép, míg fel nem tűnik egy bizonyos harmadik. Réka karakterét sok mai nő magáénak érezheti, és könnyen bele tudja képzelni magát a helyébe. Pont ezért szinte olyan érzésem volt olvasás közben, mintha ismerném a hölgyet. Mennyire valós eseményekből merítkeztél és mennyi csak a képzelet műve? 

Valós eseményt tártam az olvasó elé, itt-ott persze módosításokat eszközöltem, változtattam a karaktereken, körülményeken.

Valójában naponta hallunk történeteket, melyben két egymásra vágyakozó lélek, ha néha későn is, de találkozik. Ilyenkor csupán rajtuk múlik, hogy mit vállalnak fel a kapcsolatukból. Tény, hogy lelkünk mindig mutatja az irányt. Nincs olyan párkapcsolat köreinkben, amelyben nem lenne gubanc. Ha tabuként kezeljük, ha nem beszélünk róla, akkor is valós jelenség. Ezt szerettem volna kivesézni, olvasók elé tárni, hogy minél több embernek megnyithassam általa a lelkét.

Maradjunk még Réka személyénél. Számos mai rossz házasságban élő nő példaképe lehetne. Pont ezért milyen szándékkal formáztad meg a „hősnő” személyiségét? Elrettentő vagy követendő példának?

Sem elrettentő, sem követendő példának nem tartom regényem eseményét, csupán elgondolkodtatni szeretném olvasóimat a szeretetről, a szerelemről. Főképp a meg nem élt szerelemről, mely óriási erővel rendelkezik lelkünk felett.

Regényem nemcsak a nőknek, hanem a férfiaknak is szól. Ha elolvassák, rádöbbennek arra, hogy a nő – mivel másfajta energetikát képvisel, érzékenyebb, finomabb a lelke – állandó biztonságot, szeretetet, törődést igényelne. A férfiak sokszor későn veszik észre, vagy észre sem veszik, hogy van valami probléma a kapcsolatukban. Mivel másfajta szeretetnyelvet beszélünk – hiszen hozzánk, nőkhöz, a lelkünkön keresztül vezet az út –, nagyon fontos lenne odafigyelni egymásra, és sort keríteni olyan beszélgetésekre, amikor csak egymásra szánjuk az időt. Mi, nők, szeretjük azt, ha a párunk kitalálja, vagy legalábbis megsejti a gondolatainkat, és azoknak megfelelően cselekszik. Ez megnehezíti a férfiak dolgát, mivel ők nem ennyire érzékenyek. Ezért fontos, hogy kimondjuk mindazt, ami örömet szerez, és azt is, ami fáj, ami bánt minket ott, legbelül. Ha szőnyeg alá söpörjük, a halom csak gyűlni fog, nagyobb és nagyobb lesz, amíg teljesen el nem választ egymástól.

Mit gondolsz a mai világunkról? Milyen szerepük van a nőknek és mennyire tudják megélni önmagukat, hiszen rengeteg a válás manapság? Mennyire érdemes küzdeni egy házasságért és mit tanácsolnál egy hasonló helyzetben lévő asszonynak, mint Réka?

Véleményem szerint világunk nem jobb és nem is rosszabb mint régen. Mi emberek változtunk, lettünk közönyösebbek magával az élettel szemben. Mintha mindaz az élettel szembeni tisztelet melyet még elődeink oly fontosnak tartottak, kihalt volna belőlünk. Hiányzik a legfontosabb, az életöröm. Elfelejtünk élni, szeretni, nevetni. Épp ami a legfontosabb, amellett megyünk el óriási sebességgel. Ezért van ennyi boldogtalan ember manapság, és ezért érezzük néha kegyetlen kíméletlenséggel azt, hogy fázik a lelkünk.

Nincs recept arra nézve, hogy mit kellene tenni a Rékával hasonlatos helyzetben élő nőnek. Mindenkinek szabadakarata van, és tudatszintjének megfelelően dönt bizonyos helyzetekben.

Valójában a nem döntés is egy döntés.

Tény viszont, hogy ha egy párkapcsolat nem működik, az rengeteg fájdalmat generál mindkét félnek. Ilyenkor, ezt enyhítendő, léphet be egy harmadik személy a pár közé. Ha a nőnek lesz házasságon kívüli kapcsolata, a társadalom egyáltalán nem tolerálja. Napjainkban is tapasztaljuk, hogy amíg egy férfi részéről ez akár bocsánatos bűnnek számít, a nőt mind a férfiak, mind a nőtársak elítélik. Pedig ma is nagyon sok nő – és nem egy férfi – él olyan párkapcsolatban, amelyben nem teljesedik ki, hiányérzete van, szeretetre, törődésre, odafigyelésre vágyik. Ha a pár még mindig szereti egymást, talán megmenthető a kapcsolatuk.

A könyved önsegítő is egyben, mert az olvasó óhatatlanul átesik azokon a változásokon és lelki tusákon, mint amelyeken Réka is végig megy. Milyen eredményt szerettél volna elérni a történeteddel és végeztél-e valamilyen pszichológiai tanulmányokat esetleg?

Könyvem egy kiégett házasságban élő nőről és házasságon kívüli szerelméről szól, mely valóban rengeteg embert megérint. A mélylélektani regényben mindenki magára találhat, hiszen Réka, a főszereplő személyében számos női sorstapasztalat van összegyúrva. Nem végeztem pszichológiai tanulmányokat, viszont a mindennapi masszőri munkám során sokszor szembesülök azzal, hogy hány „sorstársam” betegszik meg testileg is azért, mert boldogtalan, mert nem tud szeretettel feltöltődni. Magamnak az írás jelentett terápiát, másnak talán a könyv olvasása lesz az, de mindenképpen jó kimondani, ami bánt.

A nőnek van a legfontosabb szerepe a társadalomban, hiszen nem csak anyagi egzisztenciát teremt – sokszor egyedül –, hanem ő adja az életet. Éppen ezért nagyon fontos, hogy egy nőnek rendben legyen a lelke. Aki terheket cipel, megsavanyodva éli a mindennapjait, belefásul a teendőkbe, nem tud annyi szeretetet és törődést nyújtani a gyerekeinek és a párjának, ami egy boldog élethez szükséges lenne. Nekünk, nőknek kell figyelnünk magunkra, fel kell tudnunk emelkedni a külső, rossz hatásokon. Akkor lesz igazi Nő valakiből, ha annak is érzi magát, és egy ilyen nő mellett öröm férfinek lenni, öröm őt anyának szólítani, hiszen sugárzik és boldog.

Van-e olyan példaképed, akinek a munkássága vagy léte hozzásegített ahhoz, hogy itt tarthass jelen pillanatban az írói munkásságodban?

Kedvenc írom az 1878-ban Szlovákiában született Erdős Renée. Megfogott eredeti, szókimondó stílusa. Szokatlan nyíltsággal írt a szerelemről és az erotikus vágyakról, amivel a hölgyek testi élvezetekhez való jogát hirdette. Az írásaiban megjelenő nő ellentmondott a hagyományos női szerepeknek. Szenvedélyes érzelmek kísérték életútját, viharos magánélete volt, talán ebből is születtek tabudöntő versei és nagy port kavaró, pikáns  regényei, melyek a mai napig foglalkoztatják az irodalom kedvelőket. De Erdős Renée-n kívül nagyon mély nyomot hagyott bennem nagyon sok múlt századi író is, mint Robert Merle, Émile Zola, Thomas Hardy és még sorolhatnám oldalakon keresztül, hiszen valamikor régen ,,mindenevő" voltam. A mai napig imádok olvasni. Lételemem. 

Mit gondolsz a mai gyermekvállalásról? Sokan azon az elven élnek, hogy túlnépesedett a bolygónk, ezért nem vállalnak gyermeket, mások szerint pedig asszonyi kötelesség az utód pótlása. Mi erről a meglátásod, véleményed?

A gyerekek a legnagyobb ajándékot jelentik nekünk többségünknek. Viszont van, aki nem érez hivatást a szülői elhivatottságra. Személyem szerint a gyerekvállalás tényét nem szabad erőltetni, befolyásolni. Ki-ki annyi gyereket vállal - már ha úgy érzi, hogy vállalni szeretne -, ahányat legjobb belátása szerint szeretetben képes felnevelni.

Térjünk kicsit vissza a regényedre. Az egész történetet átszővi egy bizonyos transzcendens, egy megfoghatatlan jelenlét érzése. Mekkora szerepe van a vallásnak a könyvedben?

2009-ben édesapám halála indított el a keresés, önkutatás útján. Rengeteg tanítónál, gyógyítónál jártam, ugyanakkor faltam az ezoterikus irodalmat, foglalkoztatott az agykontroll és sok egyéb. A szellemi táplálék szempontjából szinte ,,mindenevő” voltam. Aztán eljött az idő, amikor rájöttem, hogy mindaz, amit keresek, bennem van, rendelkezem már mindennel, amit szerettem volna megkapni, az életem részévé tenni. Ehhez a felismeréshez csak hagynom kellett az isteni gondviselést, hogy rendelkezzen, tegye a dolgát azon a személyiségen vagy inkább fizikai formán keresztül, aki által itt, a földön megnyilvánulok. Ezt a megtapasztalást próbálom az olvasóknak is átadni, hogy megértsék, mindenikünkben benne van az, amiért sóvárgunk. Ha ezt vallásnak nevezhetjük, igen, óriási szerepet játszik nemcsak a könyvben, hanem saját életemben is.

Szerinted egy kevésbé erős lelkű nő, hogyan képes megbirkózni – akár egy bántalmazó - kapcsolat mindennapjaival? Milyen segítséget tud kérni, ha a környezete nem támogató? Érdemes –e küzdeni egy ilyen házasság megváltoztatásáért vagy rögtön el kell válni?

Még egy erős lelkű nőnek is nehéz megbirkózni, sőt akár lehetetlen fennmaradnia egy bántalmazó kapcsolatban. S ez egy nem támogató környezetben, még nehezebbé válik. Életünk során gyakran tapasztalhatjuk, hogy sokunkra nagyon erősen hatnak a hiedelmek, a mélyen belénk nevelt erkölcsi, vallási dogmák. S ha ez még tetőzve van egy szeretethiányos gyerekkorral, szinte biztosak lehetünk, hogy sok lelkisérülést hordozunk magunkban.

Sokan élünk függőségben. Nők és férfiak egyaránt. Életünk alatt sok szerepet öltünk magunkra, azt akarjuk, hogy szeressenek, ennek nevében pedig megerőszakoljuk önmagunkat.

Főhősnőm is beleragad egy párkapcsolatba azért, hogy legyen, aki szereti, aki vele van. Majd belép egy harmadik személy az életébe, aki felkarolja őt, szereti, akivel lélekben kapcsolódnak egymáshoz. A regény arról szól, hogyan éli meg ezt a helyzetet. Azt hiszem, napjainkban rengeteg nő küszködik hasonló gondokkal.

Hiszem, hogy léteznek karmikus kapcsolatok, amelyekben nem éppen összeillő párok találkoznak. Különböző az érdeklődési körük, más a természetük, neveltetésük, családi háttér, vérmérsékletük stb. sőt lelki fejlettségük színvonala is. De ha létezik köztük szeretet, vagy az összetartozás érzése erős, akkor nem szabad elengedni egymás kezét.

Ha viszont a kapcsolat lehúzó, romboló jellegű, brutális és félelmet szül, akkor bármiféle előítélet, vallási elkötelezettség ellenére is de jobb elválni.  Ez persze az én saját véleményem. Valójában minden sors egyedi, mindenikünk a legjobb belátása szerint dönt, vagy éppen nem dönt bizonyos helyzetekben.

Milyen jövőbeli terveid vannak íróként és esetleg személyesen hol találkozhatnak veled az olvasók?

Szabadidőmben írok a mai napig, ugyancsak a Czernay Hajna művésznév alatt. Nem tudok nem írni, annyira erős az alkotás iránti vágy. Van, amikor az írás terápia, a szavaknak felszínre kell törniük, mint egy gátat átszakító, hatalmas víztömegnek. A második könyvem is így született. Amúgy nagyrészt mobiltelefonon jöttek világra a sorok, mivel az mindig kéznél volt, az értékes gondolatok, sürgető ihletek rögtön lejegyződtek. Talán ezért is készült el a ,,Ha fázik a lélek" ilyen rövid idő alatt (5 hét). Második könyvem megírása melynek címe: Visszhang, mélylélektani mű ez is, sokkal kiforrottabb, és szintén egy nő sorsát tárja fel. Arra tanít, hogy a belső világunk mindig megteremti a kinti valóságot, valójában ez a visszhang. Makrokozmosz, mikrokozmosz – egyik sincs a másik nélkül. Ami fent, az lent.

Nyitott vagyok könyvbemutatókra, bárhová elmegyek, ahová az olvasók hívnak. Jelenleg második könyvem a ,,Visszhang" bemutatójával telnek a napok.

További sok sikert kívánok az írónőnek!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó Facebook és Istagram oldalait, hiszen számos érdekességet olvashattok!

Ha fázik a lélek című könyvet pedig, az Underground Kiadó oldalán tudjátok megrendelni.

Írta: NiKy

Szalai Zsolt - Gyökeres ház

 

„ Találni, válogatni, letisztítani csak azt lehet,

ami kész. A kirakós játék végén

a több tucat egyforma bögre

mozaikjaiból csálé lesz a készlet.”

Sokszor azt gondoljuk, hogy egy adott épület csak egy tárgy, ahol éljük a szürke hétköznapokat, de sosem változik semmi, maximum csak általunk. Én mégis úgy gondolom, hogy egy ház is él, akár az ember, tele emlékekkel. Ez a verseskötet ennek a tiszteletére íródott, de mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni a Napkút Kiadónak, hogy olvashattam a könyvet. Köszönöm.

„Lesöpörtük a padlást. A csatos üvegeket

meg a literes borospalackokat félretettük,

a nem tudom, mire lesz jó favonalzót,

ónémet tükröt is. Egy rendezetlen élet kellékeit.

Aztán nekiláttunk a födémnek.

A lapáttal fölszedett vályog porfelhőjében

sok ezer csillag gyúlt, maszkban figyeltük

egy világegyetem születését. Amikor leülepedett

a zavaros homály, a hűlő döbbenetben

deszkák réseiből záptojások, kirágott dióhéjak,

kukoricacsutkák kerültek elő.

Vödörszám hordtuk le, gyűlt a halom ház előtt.

Átköltöztetett lett a káosz. A hálószobában már

szkafandert vettünk, ne a nyakunkban folyjon a törekes

homok. Láncban adtuk ki az ablakon, talicskával rohantunk

egyre kisebb lendülettel a magasodó dombra.

Aztán megállt az emelkedés, befejeződött a bontás.

Végül feltártuk a nagy pele múmiáját is, örök álomra

aludhatta magát valamelyik télen.

Egymástól kérdeztük, hogy lesz ebből otthon,

és a ház előtti sitthalmot néztük. Legalább eltűnt a mocsok,

hangzott a civilizált válasz, de láttuk az ablakból.

Három hónapig hordtuk a hulladékudvarba utánfutóval,

végül jött egy munkagép meg egy hatalmas billencs,

és negyedóra alatt eltüntette földtörténetünk nyomait.

Érdekes ez a verseskötet, mert igazán nem szól semmiről és mégis ezer színt, érzelmet és az élet apró mozaikdarabkáit fedezhetjük fel általa. Mert az embernek az otthona igazán ott van, ahol a lelke van. De vajon az az épület akarja-e az ott lakókat? Sokszor történik, hogy egy beköltözött család nem tudja elengedni magát az adott lakban, és még csak az okát sem tudják megfogalmazni. Pedig a válasz igen egyszerű. Az adott helység még őrzi az előző tulajának illatát, érzéseit és nem fogadja el az új jövevényeket. Furán hangzik, én is belátom, mégis csak az a ház áll értünk szívesen, melyet rendszeresen ápolunk és törődünk vele.

„A sóderes cement feladta, a szerte-

szét pattogó kavicsok fedik fel

a kapu régi helyét.

Az első pillér még mindig

tartja a homlokzatot,

pedig a felrakott téglafallal

nem is volt kötésben;

csak a vakolat fogta egybe

a régit az újjal.

Akkor hinni kezdtem,

a háznak tényleg lelke,

a helynek arca, szelleme van,

és kivárásra játszik,

meg akarja őrizni magát

a változó időben.

Meg kell értened,

csak ezen át

léphetsz be a földre.”

Amikor beköltözünk egy új házba sokszor keressük a régi emlékeket, hogy vajon milyen emberek éltek előttünk ott. Ha szerencsénk van, akkor lelhetünk egy pincét vagy padlást, ahol az el nem vitt holmikból felsejlik az a bizonyos múlt.

„ A padlás porában talált fotónegatívon

egy nő áll a ház mellett. Éppen hazaért.

Jobb kezében táska, a kutya combjához

nyomja nedves orrát. A verandán bicikli,

épp a szobám előtt. A pilléreken sorjázik

fény, foltokban havas az udvar. A hátsó

kert bejáratánál egy hársmagonc törekszik

a kerítés mellől árnyékból a fényre.

               Most költöztünk be igazán.

 

Összességében úgy gondolom, hogy bár nem nekem íródott ez a csepp kötet, mégis meg van a maga bája és érdekessége. Sajnos nem fogott meg sem a versek témája, sem pedig az a költő gondolatisága.

Ajánlom azon versszerető olvasóknak, akik nyitottak az újdonságokra és szeretik a különlegesebb verseléseket.

Amennyiben te is kézbe vennéd a könyvet, megteheted, ha a Napkút Kiadó oldalára ellátogatsz.

Írta: NiKy

Tokody Klára - Mina és Vidi az óriások nyomában

 

„Minden mesében van valami igazság!”

A mai értékelésem egy olyan könyvről fog szólni, amit azt hiszem sokan szeretni fogtok. Elsősorban azért gondolom így, mert a fő helyszíne, a Balaton, mely úgy hiszem a legtöbbünk számára az egyik legkedvesebb helyszínek egyike. De mielőtt ebbe belemennék, szeretném megköszönni, hogy utazókönyvként olvashattam a kötetet. Köszönöm.

Tokody Klára – Mina és Vidi az óriások nyomában című mesekönyve két kis diófatündér kalandjairól mesél a gyermekeknek. Már a címből is adódik, hogy a két hős neve Mina és Vidi, akik történetesen testvérek. A szokott módon néha összeszólalkoznak, de többnyire nagy szeretettel törődnek egymással és az állat barátaikkal. Egy nap sütögetést rendeznek a tóparton. A meghívottak között ott van Mogyi mókus, Galiba gólya, Csöppke és Röpke a két cinegepár, Vakondpajtás a vakond és természetesen Apóca, a teknős. A díszes társaság remekül érzi magát, de Apóca meséje nélkül nem is lehetne teljesebb az este öröme. A történet a Balaton kialakulásáról és egy bizonyos könyv lapjairól szól, melyeket egy furcsa nevű idegen hagyott hátra és titokzatos óriásokról mesél. A két tündér bizony enged a kíváncsiságának és útra kelnek, hogy kiderítsék ezt a felettébb izgalmas és rejtélyes történetet.

Azt kell, hogy írjam a mese egy igazi üde színfoltja a mai kortárs meséknek. Számos elemet hoz a régi, klasszikus irányzatból is, de ez jól vegyítve, szinte észrevétlenül belesimul a modernebb elemekbe.

A szerző nagyon érdekes és kedves karaktereket álmodott meg számunkra, hiszen ki ne szeretne tündér lenni és rejtélyek után nyomozni! A mese számos bölcselettel és jó tanáccsal látja el olvasóját, ráadásul rendkívül kedves és szórakoztató is.

Az egyetlen negatívum a számomra, hogy külön fejlécet kaptak a fejezetek, melyek esetemben kvázi spoilerként hatottak. Nem szeretem ezt a formációt és sajnos rontotta az olvasási élményemet.

Ettől függetlenül nagyon megszerettem a könyvet és jó szívvel ajánlom kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt, hiszen a Balaton a magyarok szíve csücske és ha még olvashatunk is róla, több mint boldogság.

És csak egy saját plusz élményt is említsek, a mese végén egy olyan személy ajánlja a könyvet, akinek szintén olvashattam alkotását és az idei évem egyik legmeghatározóbb élményei közé sorolom. Ha Czikora Ildikó klinikai szakpszichológus nevével találkozom, akkor számomra egyértelmű a minőségi olvasás.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, a MinaVidi oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy

Matilda Gustavsson - Az Elitklub

 

“Szüleim, akik mindketten ismert írók, gyakran mondták, hogy az írónak az a feladata, hogy felfedezőútra induljon a világban, aztán anyaggal felpakolva hazatérjen. Minden élményt át lehet formálni irodalommá. Igen, az irodalmi anyag jelentett mindent, és ebben a hozzáállásban van egy nagy adag bátorság és kíváncsiság. De soha nem esett szó arról, milyen árat kell ezért fizetni – és hogy ez az ár a nők számára legtöbbször magasabb, mint a férfiaknak.”

Talán nincs olyan élő ember, aki ne hallott volna a 2017-ben kirobbant meetoo botrányról, mely végigsöpört a világon és következményeként számos, addig szent és sérthetelen státuszt betöltő híresség nimbusza hullott a porba az általuk elkövetett szexuális attrocitások miatt. Sajnos mostanra a mozgalom hatására bekövetkezett lelepleződések kapcsán nyugodtan kijelenthetjük, hogy a magas körökben elkövetett szexuális kizsákmányolás civilizációs jelenség, amely szinte minden országban kialakult kisebb vagy nagyobb mértékben. Természetesen a XXI. század jó szokásához híven ezt a törekvést is politiaki lufivá, a nemek közötti harccá degradálta, sokszor leértékelve ezzel a mélyen húzódó probléma jelentőségét és akadályozva a tényszerű, objektív igazságszolgáltatást.

“Vajon mi lenne más, ha valaha együtt partiztam volna velük, ha részesültem volna figyelmükben, kaptam volna a díjaikból és ösztöndíjaikból. Korábban tettem volna fel a kritikus kérdéseimet, vagy épphogy belefulladtak volna a kétségeim a magasztos környezetben óhatatlanul létrejövő bonyolult érzelmek tengerébe? Milyen irányban befolyásolta volna a kérdéseimet az a többé-kevésbé önkéntes önfeladás, ami valódi hatalommal bíró, karizmatikus személyek közelében mindig bekövetkezik?”

A svéd újságírónő, Matilda Gustavsson - Az Elitklub című könyve az Alexandra kiadó gondozásában jelent meg 2020-ban, ízléses, már-már ünnepi csomagolásban és a meetoo jelenség svédországi következményeinek feltárásával foglalkozik.

A könyv középpontjában a III. Gusztáv svéd király által az 1700-as években alapított Svéd Akadémia körül kirobbant botrány áll. Nincs még egy ilyen páratlan jelentőségű intézmény a túlélésért küzdő svéd szépirodalmi életben, amely évente több, mint egymillió euró értékű díj és támogatás kiosztásáról rendelkezik. Emellett a nemzetközi kultúrális életben is megkerülhetetlen, hiszen e testület dönt minden évben a páratlan (bár mostanra kissé megkopott) presztízsű irodalmi Nodel-díj kiosztásáról is. Ehhez az abszolutisztikus hagyományokkal rendelkező hatalmi központhoz szorosan kapcsolódva, azzal egyfajta szimbiózisban működik a Fórum, a svéd kultúra elitklubja. Tulajdonosa és egyben a szellemi körök egyik kedvelt és ünnepelt bizalmasa egy bizonyos Jean-Claude Arnault, akinek felesége nem más, mint Katarina Frostenson, rendkívűl népszerű költőnő, nem mellesleg az Akadémia örökös tagja. A Fórum varázslatos módon az évente kiosztott éves támogatások egyik legnagyobb haszonélvezője lesz az évek során.

“Svédország annyira kicsi ország, hogy megtörténhetett, hogy egy bizonyos kultúrális mozgalom és a hozzá tartozó kör teljesen átvegye a hatalmat.”

Könnyen láthatjuk már az eddigiekből is, hogy a politikai koncentráció, az összeférhetetlenség és az egyfajta személyi kultusz olyan buborékokhoz vezet, amelyekben a korrupció vagy a szexuális zaklatás gyakorlatilag “belügy” marad. A meetoo tuladonképpen ezt a senki által meg nem kérdőjelezett rendszert forgatja fel végül fenekestül, amikor néhány bátor nő elmeséli Arnault-val kapcsolatos “kalandjait” az írónőnek.  

A könyv tulajdonképpen egy nyomozás krónikája a szerző szemszögéből elmesélve. Betekintést nyerhetünk a főbb “szereplők”, Arnault és Frostenson életútjába, megtudhatjuk, hogy hogyan vált néhány lázadó fenegyerek a kultúra legmagasabb szintű döntéshozójává és a végére talán jobban megérthetjük, hogy miért úszott meg gyakorlatilag mindent Arnault a szellemi elit hallgatólagos jóváhagyása mellett.

“Szélsőséges helyzetekben nehéz elfogadni a közös valóságot, és úgy sejtem, az összeesküvés beleillik a kulturális világot háborúként értelmező felfogásba. Horace Engdahl és Stieg Larsson a nyolcvanas években szálltak harcba a hetvenes évek ideológiai alapon álló irodalmával. Átvették a hatalmat, és szerintük most egy új – politikai irányúltságú – esztétikai program szervezkedik és indít támadást ellenük. Úgy képzelem, számukra ettől értelmet és magyarázatot nyer az egész.”

A mű nagy érdeme, hogy mindvégig rendkívűl tárgyilagos marad a stílus, a szereplők mindig teljes nevükön szerepelnek, a szerző vigyáz arra, hogy ne foglaljon állást senki ellen vagy mellett, hiszen a nyomozás során sok csontváz előkerül a szekrényből. Néha azonban megtörik ez a száraz újságírói hangnem és megismerhetjük az írónő belső érzelmeit, kezdeti hitetlenkedését majd félelmeit is, ahogy egyre jobban beleássa magát az ügybe. Ugyanakkor az olvasási élmény nem felhőtlen, egyrészt maga a nehéz téma miatt, másrészt pedig számomra a svéd irodalmi élet nagyrészt ismeretlen, inkább csak kuriózum, így annak nüanszai nemigazán kötöttek le. Mindentől függetlenül a regény apropója globális természetű és minden elismerésem a alkotóé, hogy volt bátorsága végigvinni és nyílvánosságra hozni nyomozásának eredményét.

A frappáns utószót ezúttal is az élet nyújtja, amikor a szabadságvesztését töltő Arnault-t később átszállítják egy másik intézménybe, miután szexuálisan sértő megjegyzéseket tesz az egyik börtönőrre.

A hatalommal való visszaesés, a hátrányosabb pozíciókban lévők kihasználása egyidős az emberi történelemmel és még hosszú pszichés fejlődés áll előttünk, míg felül tudunk emelkedni ezeken a primitív ösztönökön.

Hogy kinek ajánlom? Tulajdonképpen bárkinek, aki úgy érzi, hogy érdekel a téma és képes szubjektív maradni, akármelyik nemhez is tartozik éppen. De egyet jó, ha szemelőtt tartunk: az életben sok a titok és a rejtély, de olyan még nem volt, hogy azok a bizonyos “csontvázak” örökké a mélyben maradjanak.

Amennyiben elolvasnád a könyvet, az Alexandra Kiadó oldalán be tudod szerezni.

Írta: NiKy

"A főszereplő lányom is azért erős jellem, hogy példát mutasson, így akkor az alkotójának ez kötelessége!"- Interjú Heniko Sakka írónővel

 

Fotó: Czinege Photography

Érdekes, hogy mostanában milyen sok izgalmas és frissnek mondható ifjúsági regény lát napvilágot. Ráadásul az is figyelemre méltó, hogy egyre fiatalabb szerzők mernek nagyot álmodni és megalkotni ezeket a történeteket. A mostani beszélgető partnerem egy számomra fontos lista alapján került a figyelmembe, ugyanis az írása egy igen energikus középiskolás történet és bár nem volt felhőtlen az olvasási élményem, mégis úgy gondolom, hogy első könyvként egy ígéretes kezdetben volt részem. A regényről és számos más érdekességről kérdeztem Heniko Sakka írónőt. Kezdjünk is hozzá!

Örülök, hogy elvállaltad az interjúfelkérésemet, köszönöm. Kérlek, pár mondat erejéig mesélj magadról! Mikor döntöttél úgy, hogy író leszel?

Én köszönöm a megkeresést, hiszen mindig nagyon szívesen mesélek a munkásságomról. A civil életem nem annyira izgalmas. Mondhatjuk, hogy olyan, mint Supermannek Clark Kent, annyi különbséggel, hogy ő újságot ír, én meg a családi vállalkozásunkban dolgozom. A munka mellett szeptembertől egy kölyökkutya mamájaként is tevékenykedek, igaz mostanra ő már póniló méretű.

Hogy mikor döntöttem el, hogy író leszek? Igazából a terv már régóta a fejemben volt, de igazán jól kivitelezni csak tavaly sikerült. Előtte afféle hobbi-író voltam, viszont már akkor is érlelődött bennem a motiváció, hogy ne elégedjek meg csak egy publikus blogfelülettel. Mindig nagy vággyal sétáltam el egy könyvesbolt előtt, hogy bárcsak itt lehetne az én munkám is. El se tudom mondani milyen érzés, hogy már tényleg ott is van! 

Heniko Sakka egy japán eredetű név. A legtöbb esetben a japánokra jellemző egy bizonyos „beszélő” név irányzat. Miért ezt az írói álnevet választottad és van-e valamilyen különleges jelentése?

Sokat gondolkodtam, hogy a polgári nevemen publikáljak-e, de végül inkább az álnév használata mellett döntöttem. Nem mintha titkolni akarnám, hogy írok, hiszen nagyon büszke vagyok rá, viszont a Heniko Sakkát sokkal inkább magaménak érzem. A Heniko már nagyon régóta művésznevem. Idén 11 éve, hogy cosplayezem és ott már a kezdetektől ezt használom. Evidensnek tűnt, hogy ezen az új művész területen is alkalmazzam. A „sakka” az írás szeretete miatt van. Japánul írót jelent.

Az édes tini élet egy sorozat címe is egyben. Hány kötetesre tervezted a történetedet és miért pont középiskolásokról szólnak? Mennyire merítkeztél valós eseményekből és mennyire kitalált a világod és karaktereid?

Ezt az Édes sorozatot három kötetesre terveztem. 2020-ban jöttem ki az elsővel, most 2021-ben érkezik a második, jövőre pedig lezárom a srácok tini életét. A történet nagyon kezdetleges verzióját még középiskolás koromban kezdtem el írni, innen jött a témaválasztás. Mivel akkor ez a jelenem volt, így nem volt nehéz beleélni magamat Riáék életébe. Vannak valós ihletésű elemek a regényben, viszont nagyon sok elem az elmém színezése. Devon, Markus, az összes focista fiú és lány a fantáziám szüleménye. Ria élete és az enyém között van némi hasonlóság, de a stílusunk már teljesen ég és föld. Max. a humorunk az, ami egyezik.

Ha már a szereplőkről beszélünk elég vegyes érzésekkel zártam az olvasásomat. Rietta kedvelhető személyiség, de Devont még mindig meg tudnám folytani egy kanál vízben. Valamilyen szinten kiegészítik egymást, mégis erős ellentétek. Direkt húztál egy éles határt a két főszereplőd személyisége között? Ki a kedvenced és miért?

Igazából az eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy bármelyik főszereplő kiváltja néhány olvasó ellenszenvét. Olvastam már, hogy valakinek Ria is túl sok, de valóban Devon kapja a több kritikát. Első olvasásra valóban csak egy bunkó srácnak tűnik, de ha alaposabban megvizsgáljuk őt, kiderül, hogy nagyon is szerethető. Egyfelől van neki egy természetesnél erősebb önbizalma, de ezért nem lehet hibáztatni, hiszen rengeteg megerősítést kap a környezetétől. A lányok fanatizálják, a srácok felnéznek rá, a sportban tehetséges és jó eredményeket ér el, a tanulásban minden erőlködés nélkül jól teljesít. Sok akadályba sosem ütközött, egészen addig, amíg nem találkozott Riával. Mivel hasonló személyiségű emberrel még nem volt dolga, azért nehezen is tudja eldönteni, hogy mit kellene kezdenie a lánnyal. Egy dologban viszont teljesen biztos, hogy ez a csaj valamiért zavarja. Az érzései teljesen összezavarodnak, mivel első pillantásra megtetszett neki Ria, azonban amint a lány kinyitotta a száját, azzal sárba is tiporta a vonzalom csíráit. A belső harcok nagyon próbára teszik Devon lelkét és agyát olyannyira, hogy a könyv közepe felé majdnem a kikészülés határára is sodródik. Viszont az tagadhatatlan, mégha ő hangosan ezt sosem vallaná be, hogy az eddig nagyjából unatkozó srácnak, nagyon is szüksége volt erre a lányra, hogy kibillentse őt az addigi szerinte „unalmas” kerékvágásból. A második kötetből kiderül majd, hogy Devon lelkében van egy sötét folt, ami alapból rányomja a bélyegét a fiúk kapitányának életére, viszont a szerelem, ami fellobban benne, nagyon erős változásokat hoz majd számára, és pont emiatt, nekem ő a totális kedvenc főszereplőm.

Riát is nagyon szeretem, mivel nekem ő nagyon valóságos. Tipikusan olyan lány, aki a látszat ellenére igazából nagyon zárkózott és célorientált. Persze nem tűnik szürke személyiségnek, hiszen dominánsan van jelen a jelenetekben, de ha alaposabban megfigyeli az ember, látszódik, hogy rengeteg titkot őrizget, akár a családja, vagy a legjobb barátai előtt. Sok hibája van, ami teljesen természetes egy ilyen tinilánynál. Meggondolatlan, nagyobb a szája, mint kellene, és egyértelműen nem ismeri fel a határait. Ugyanakkor az elhivatottsága és az ereje vagyon figyelemre és becsülésre méltó.

Az egész történetedre jellemző egy erős sportközpontúság. Ebből arra következtetek, hogy te magad is szereted a mozgást. Esetleg személyes élményből merítkeztél a foci kapcsán vagy csak a véletlen műve? Valamint számomra kicsit hiteltelen érzetet keltettek a pályán történtek. Mennyire volt tudatos ezeknek a jeleneteknek a megírása, megjelenítése?

A foci számomra egy fontos sport. Nagyon szeretem nézni, legyen az élőben, tévében vagy e-sport formájában. Hobbi szinten mindig fociztam fiúkkal az általános iskolában és a középsuliban is, de különleges tehetségem nincs hozzá. A sport jelentek megírása teljesen tudatos volt. Igazából lehetett volna sokkal reálisabban, vagy tudósítás központúra írni ezeket, de nekem az volt az első számú szempont, hogy eladjam a focis jeleneteket azoknak is, akik nem szeretik ezt a játékot. Úgy érzem, hogy a sok közjáték, egyéni gondolatmenet és szájalás sokkal szórakoztatóbbá tette ezeket a részeket, mintha csak feketén és fehéren ledaráltam volna azokat. Sokan kiemelték, hogy nekik pont így tetszett, ahogy van, szóval biztos vagyok benne, hogy nehéz lett volna megtalálni azt a középutat, amelyik mindenkinek teljesen tökéletes.

A második kötetre nem kell már olyan sokat várniuk az olvasóknak, mert úgy tudom, hogy idén szeptemberben várható a megjelenés. Elárulnál egy kis ízelítőt, hogy mire számíthatnak az olvasóid?

Igen az a terv, hogy szeptember elejére a második kötet is elérhető legyen az olvasóimnak. A következő regényben Devon kap dominánsabb szerepet és bizton állíthatom, hogy ez a kötet, mindenki véleményét megváltoztatja majd őt illetően. Itt megismerjük őt közelebbről és olyan oldalai is megmutatkoznak, amiről nem is sejtettük volna, hogy megvannak neki. A foci itt is jelen lesz, ahogyan a szórakoztató jelenetek is. Viszont abból a szempontból érettebbnek mondanám, hogy nagy érzelmi mélységei és magasságai is lesznek a történetnek. Lesznek olyan jelenetek, amik nagyon érzelmesre sikerültek.

Nagyon fiatal szerző vagy, ami sok tapasztalatlanságot sugallhatna, mégis sokszor úgy látom a közösségmédiás megjelenéseiden, hogy magabiztosan állod a sarat. Hogyan éled meg valójában a mai írói világot ilyen fiatalon és miképpen kezeled az esetleges buktatókat? Gondolok itt a negatív kritikák kezelésére, a trollokra stb.

Úgy gondolom, hogy az internet amennyire jó dolog, pont annyira rossz is. Az arctalanság és a névtelenség miatt, sok ember sok mindenre érzi magát feljogosultnak, relatíve bármire. Beszólnak, eltipornak, kioktatnak, megtesznek veled, amit nem szégyenlenek. Bevallom, én ennyi idősen elég érettnek gondolom magam ahhoz, hogy nem megyek bele amatőr és értelmetlen szópárbajokba, mert semmi értelme. Alapból egy nyugodt, nyitott, humoros és segítőkész ember vagyok, aki nem szeret kijönni a béketűréséből. Pont ezért igyekszem ignorálni azokat a megnyilvánulásokat a környezetemből, amik egyértelműen arra mennek, hogy trollkodjanak velem. Persze azzal, hogy kiléptem a nyilvánosság elé, részben közszereplő is lettem, így valamilyen szinten el is kell viselnem a kellemetlenkedőket. Tudom, hogy nem leszek, mindenki számára szimpatikus. Azt is, hogy sokaknak nem én leszek a kedvenc írójuk. De amíg akad egy olyan ember is, aki azt írja, hogy köszöni a munkámat, és a jó olvasás élményét, addig nem fogok sem elkenődni, sem elretteni semmitől. A főszereplő lányom is azért erős jellem, hogy példát mutasson, így akkor az alkotójának ez kötelessége!

Mint kezdő író, hogyan találtál rá a Book Dreams Kiadóra és milyen a közös munka velük? Mennyi beleszólásod van a könyveid külsejébe? Esetleg kellett kivenni részeket vagy át kellett-e fogalmaznod bármelyik fejezetet? Amennyiben igen, hogyan dolgozod fel az esetleges zökkenőket?

Mielőtt leszerződtem a Book Dreams kiadóval, nagyon sokat keresgéltem előtte. Sajnos nem voltak túl sikeres próbálkozások. Rengeteg helyről nem hogy elutasító levelet, de még csak sima válasz e-mailt sem kaptam. Azonban a félelmeim ellenére, életem egyik legjobb döntése volt, hogy a Book Dreams kiadót választottam. Nagyon jól megy a közös munka, a vezetés rendkívül segítőkész. A könyvem kinézetét én dönthettem el 100%-ban. Elmondtam, mi a tervem, ők pedig minden kritika nélkül rá is bólintottak. A kiadó lektorától kaptam tippeket a változtatásokra, aztán közösen megbeszéltük, hogy mi miért nem oké, vagy miért lehetne egy az egyben ki is dobni a kukába. Igazából nagy húzások nem voltak a kéziratban, de tudom, hogy a szerkesztő munkája az, hogy jobbá tegye a könyvem, nem pedig az, hogy elrontsa.

Úgy gondolom, hogy minden szerzőnek van egy bizonyos időszaka, amikor terméketlen úgymond. Neked volt-e már ilyen amióta tollat ragadtál és ha igen, hogyan ösztönözted magad ebben a helyzetben? Milyen időközönként alkotsz és van-e valami rutinod, ami elősegíti ezt a folyamatot?

Szerencsére hosszú üres járataim nincsenek. Amikor nem a második kéziratát rendeztem, akkor a harmadik regényt írtam, vagy a felnőttet. Ha mégis úgy érzem, hogy valahogy most nem jön, akkor sokat hallgatok zenét vagy keresek valami olvasnivalót. Észrevettem magamon, hogy az olvasás elég jól stimulálja az agyamat, hogy a saját írnivalóra jöjjenek az ötletek.

Amikor nem írsz, mivel töltöd a szabadidődet? Van-e olyan tevékenység az életedben, ami szintén feltölt és esetleg még ihletet is ad az alkotáshoz?

Szabadidőmben én is sokat olvasok, mondjuk nem abban a zsáner műfajban, amiben én alkotok. Ezen kívül néha még hódolok a cosplayes vagy éppen fotós hobbimnak. De szerencsére nekem az írás egy jó szabadidős tevékenység. Bár reménykedem benne, hogy így a vírusjárvány lecsengése lehetővé teszi a baráti találkozókat és hasonló társas programokat, mert érzem, hogy kicsit antiszociális lettem, ami amúgy nem vagyok. :D

Kipróbálnád-e magadat más műfajban is? Van-e olyan zsáner, amit közel érzel magadhoz, de még nem volt merszed kipróbálni?

Ahogy befejezem az ifjúsági trilógiámat, már jön is egy új zsáner kipróbálása. Az a tervem, hogy Ria és Devon életét egy new adult-romantikus-erotikus regényben fogom majd tovább vinni. Igazából már van is belőle 10 fejezetnyi írásom, és az előolvasók véleménye alapján, az is elég izgalmas és szórakoztató lesz. Ha minden jól megy, 2023-ban ki is tudom majd adni.

További sok sikert kívánok az írónőnek!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődéseteket, keressétek fel az alkotó Facebook és Istagram oldalait, hiszen számos érdekességet olvashattok!

Az Édes tini élet című könyvet pedig, a Book Dreams oldalán tudjátok megrendelni.

Írta: NiKy

Fredrik Backman - Hétköznapi szorongások

 

„Azt mondják, az ember személyisége a tapasztalatainak összessége. De ez nem igaz, legalábbis nem teljesen, mert ha a múltunk lenne az, ami meghatároz bennünket, nem bírnánk együtt élni saját magunkkal. Meg kell győznünk magunkat, hogy többek vagyunk a tegnapi hibáinknál. Hogy a jövőbeli választásaink is mi vagyunk, a holnapok is mi vagyunk.”

Sokszor arra gondolok, hogy vajon mások mi alapján választanak aktuális olvasnivalót. Többnyire tudatosan válogatok, de néha én is csak az ösztönömre bízom magam. Ennél a könyvnél most az előbbinek adtam teret, mert  egy csodálatos személy, aki nekem nagyon fontos, egy közösségi oldalon a kedvencévé tette és tudni akartam, hogy miért. Most már tudom és mindent értek.

Fredrik Backman neve nem volt ismeretlen a számomra, hiszen többször láttam a fent említett szeretett személy olvasólistáján a különböző alkotásait. Nyilván nem tudatosan jegyeztem meg az író nevét, de valahogy úgy éreztem, hogy fontos emlékeznem rá. Ennek a zagyvaságnak csupán annyi értelme van, hogy elmesélhessem, milyen érdekes kapcsolatom van az íróval. Úgy hinni, hogy ismert ismeretlen furcsán hangozhat, de aki járt már hasonló cipőben érteni fogja. Tehát az alkotóról tudtam pár információt – köztük azt, hogy humorban gazdag történeteket írt, de igazán nem foglalkoztam vele, egészen eddig a kötetig.

Hétköznapi szorongások címmel jelent meg ez a regény, ami önmagában is egy különös érzést kölcsönöz annak a naiv olvasónak, akinek még fogalma sincs arról, hogy mibe keveredett. Gyanútlanul megállapítja – mint ahogy tettem én is -, hogy milyen muris a borító képe és elgondolkodik a cím jelentésén is. Összefüggést találni a borító kép és az események között először szürreális érzést kelthet, de valahol a közepén már csak fogtam a fejemet és nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek. Csak annyit szeretnék ehhez még hozzáfűzni, hogy remek ötlet volt, és aki tervezte a borítót az egy zseni.

„Őszintén szólva hiszek abban, hogy majdnem minden embernek szüksége van rá, hogy elhitesse magával, hogy hozzájárul egy jobb világhoz. Vagy hogy legalábbis nem teszi rosszabbá. Hogy a jó oldalon áll. Még ha… nem is tudom… talán a legrosszabb tetteinknek is van valami magasabb célja? Mert majdnem mindegyikünk érzi, hol a határ a jó és a gonosz között, így ha a saját erkölcsi kódexünk ellen vétünk, kénytelenek vagyunk mentegetőzni saját magunk előtt. Azt hiszem, a kriminológiában ezt neutralizációs technikának nevezik. Magyarázhatjuk vallási vagy politikai meggyőződéssel a tettünket, vagy azzal, hogy azt éreztük, kénytelenek vagyunk megtenni, de valamivel mindig igazolni tudjuk. Mert véleményem szerint nem sok ember lenne képes azzal a tudattal élni, hogy… gonosz.”

 Hogy miről szól ez a történet? Nos, igen, erről nehéz lesz írni, de igyekszem a legjobb tudásommal és természetesen a fülszöveg segítségével valami értelmeset hátra hagyni az utókornak.

Szilveszter előtti nap egy svéd kisvárosban olyan események indulnak el, amit az ott lakók még évtizedekkel később is mesélnek majd.  Egy ingatlanügynök úgy gondolja, hogy ez a megfelelő időpont egy lakásbemutatóra, hiszen nincsenek vetélytársak, mindenki pihen, neki viszont mindig „munkanap” van. Csakhogy ennek a „remek” ötletnek akad egy hatalmas bökkenője és egy kudarcot vallott bankrabló sikeresen tönkre is teszi vagy mégsem?  Az éppen menekülő félben lévő bűnöző kénytelen túszul ejteni az összes érdeklődőt: tehát két megkeseredett IKEA-függőt, egy mogorva bankigazgatót, egy szomorú nénit, egy terhes nőt a párjával, egy nyúlfejet viselő ismeretlent, no meg magát a túlbuzgó ingatlanost. Ahogy már a filmekben is megszokhattuk a rendőrség körülveszi a házat, és ahogy egyre csak telik az idő, a nyolc összezárt – és egyáltalán nem túszhoz méltóan viselkedő – idegen szép lassan összeismerkedik, és legnagyobb döbbenetükre rá kell, hogy jöjjenek nem is olyan eltérőek, sőt. Az életük apróbb mozzanataiban mindenkinek megvan a maga kis helye, sőt még a túszejtő is különleges. Vajon mi történik ezekkel az emberekkel, ha a rabló nem is olyan magabiztos? És talán nincs is kidolgozott terve… de hiszen tudjuk, az élet kifürkészhetetlen.

„Nem változtathatjuk meg a világot, gyakran az embereket sem. Legfeljebb apránként. Ezért segítünk, amikor tudunk, kicsim. Mentjük a menthetőt. Megteszünk mindent, ami tőlünk telik. Azután megpróbáljuk bebeszélni magunknak, hogy ez… elég. Hogy együtt tudjunk élni a kudarcainkkal, anélkül, hogy azok megfojtanának minket.”

Ha saját szavakkal kellene leírnom, hogy miről is olvastam tulajdonképpen, vagy mi volt az értelme ennek a történetnek, akkor csak egyetlen egy szót írnék le, ez pedig: híd. Egy olyan létesítmény, amit nap mint nap használunk, de funkciós szerepét tekintve annyi minden másra is „alkalmas”. Mert számomra annyit tesz: egy átjáró hozzád. Egy olyan biztos út, melyen ha elindulok odaérek eléd. Mások számára menekülés a valóság elől, egy kiút, mely a sötétségbe vezet.

„ (…) a felnőttség legrémesebb velejárója, hogy kénytelenek vagyunk belátni, abszolúte senki nem törődik velünk, mindent magunknak kell elintézni, egyedül kell kisakkoznunk, hogy működik a világ. Dolgozni, számlákat befizetni, fogselymezni, autógumit cserélni, telefont tölteni, kikapcsolni a kávéfőzőt, bejelenteni a gyerekünket az úszóoktatásra. Reggel kinyitjuk a szemünket, az élet pedig alig várja, hogy ránk zúdítson egy újabb „Jusson eszedbe!” és „Ne feledd!” lavinát. Nincs időnk gondolkodni, levegőt venni. Felébredünk, és elkezdjük átrágni magunkat az aznapi teendőhalmon, mert holnap újabb jön. Néha körülnézünk, a munkahelyünkön, a szülői értekezleten, az utcán, és megrettenve vesszük tudomásul, hogy mindenki más pontosan tudja, mit csinál. Csak nekünk kell színlelni. Mindenki más elengedheti magát, képben van, bírja a szuflát. Mindenki gyereke tud úszni. De mi nem álltunk készen a felnőttlétre. Valakinek meg kellett volna állítania minket.”

Hogy őszinte legyek ez a regény maga az élet, mert minden oldaláról megvizsgálja az éppen aktuális helyzetet és bizony sokszor tükröt tart elénk, pedig mi nem is kértük erre. Viszont számos olyan érzés és élmény alakult ki bennem olvasásom folyamán, amivel úgy gondolom pár mondat erejéig érdemes foglalkoznom.

Az elsődleges és talán ez a legfontosabb a számomra, hogy olyan karakterekkel találkoztam, akiket nagyon meg tudtam szeretni. Mindenkit a maga tökéletlenségével együtt. Csodálatos volt látni, ahogy különböző nemű, korú és identitású emberek egy lélekké olvadnak össze. Mert mindenkinek meg vannak a maguk kis titkai, elfojtott vágyai és az el nem mondott szavai. Millió álom tört össze egyetlen perc alatt, hogy a hamvakból egy újabbnak adjon helyet. Minden személyiség élt a lapokon és valahol hiszem, hogy azon kívül is, hiszen emberek voltak, akik hibáztak, szerettek, gyűlöltek és vétkeztek. De mindenkinek jár egy újabb lehetőség, nem igaz?

Ha kedvencet kellene említenem, akkor számomra Zara személye volt a legmegfogóbb. Először nem értettem, hiszen nagyon nyers volt, mint személyiség és sokszor rideg, nehéz volt azonosulni vele, de a végén meglepődtem, felkacagtam és elszomorodtam. Ebben a szereplőben ismertem rá legjobban önmagamra és pontosan ezért nehéz volt szembe néznem vele. Valamint van egy elméletem, miszerint az író is ugyanebben a karakterben engedte be magát a történetbe. Nem narrátora volt, hanem szereplője, egy olyan személy, aki mindig az arcodba tolta az igazságot, akár akartad, akár nem. És pont ezért, úgy döntöttem Zarát helyezem a kedvenc személyeim trónjára. Minden megvan benne, amit gyűlölők és szeretek egyszerre.

Természetesen ahány szereplő annyi igazsága volt ennek a történetnek, hiszen mindenki hozzátett ahhoz, hogy végül megszülethessen a könyv fénypontja, ami lehet akár jó is, de rossz is, ezt mindenki eldönti maga.

Események szempontjából először csak egy alapra fókuszáltam, de egy idő után rá kellett, hogy döbbenjek, annyival több rejtőzik ebben az őrületben. Tulajdonképpen egy hatalmas társadalomkritika az egész történet, mely meg van fűszerezve rengeteg íróniával és humorral, de az író keze megcsúszott mikor adagolta és ezért könnybe lábad az olvasó szeme és nem tudja eldönteni, hogy azért potyognak a könnyei, mert nevet, vagy azért, mert magára ismert.

Gondoltam rá, hogy teszek ide még egy idézetet a könyvből, de az igazság az, hogy az egész történetet kimásolhatnám, mert minden fontos, az első betűjétől az utolsóig. Ezért most abbahagyom az értékelésemet és most először csak annyit fogok zárásként leírni, hogy adok egy jó tanácsot neked kedves olvasó: Fuss, sőt rohanj el a legközelebbi könyvesboltba és követeld magadnak ezt a könyvet, mert valahol ott vagy benne te magad is és lehet számodra is egy életmentő öv lesz.

Ezek után, hogy kinek ajánlom? Csak és kizárólag olyan személyeknek, akik mernek gondolkodni, hiszen arra van a fejük, akik mernek látni, és akik kellően bátrak ahhoz, hogy érezzenek. Mert az élethez nem kell pompa és csillogás ahhoz, hogy túléljünk, de ha a szeretet személy ránk néz a szemében szétrobbanó millió csillag a legszebb a számunkra.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed az Animus Kiadó várja a rendelésed.

Írta: NiKy