Oldalak

Oldalak

2021. június 3., csütörtök

Kőszegi-Arbeiter Anita - A barátság

 

„(…) a törődés csodákra képes.”


Még tavaly fedeztem fel az írónőt, amikor is volt szerencsém elolvasni Lillen, a tünde című alkotását. Akkor nagyon boldog voltam, mert egy rendkívül fantázia gazdag és kimagasló alaptörténetet ismerhettem meg, aminek azóta is töretlenül várom a következő részét. A mostani mesekönyv egy sorozat második kötete, de legnagyobb örömömre önmagában is remek szórakozást nyújt.

A fülszöveg szerint kis hősnőnk, Csenge már nagyon várta a tavasz eljövetelét, ugyanis ahogy beköszönt a jó idő, az anyukájával kis cserepekbe növénykéket ültetnek, hogy majd azok kivirágozhassanak. Ám egy napon furcsa esemény történik, az összes virágcserepet „baleset” éri. Mint kiderül, Lidérc, a gonosz tündér minden cserepet tönkretesz. Csenge és három kis tündérbarátja, Menta, Levendula és Akác, kis töprengés után remek ötlettel állnak elő. Hogy mi történik? És vajon Lidérc megváltozik-e? Nos, igazán nem mondhatok többet, de javaslom, hogy olvasd el a történetet.

Ez a mese nemcsak kedves, de rendkívül tanulságos is, mert nem mindegy, hogyan is állunk másokhoz és bizony nem minden az, aminek elsőre látszik. Néha a negatív események mögött komoly bánat húzódik meg és a probléma sokszor kedvességgel vagy szeretettel megoldható. Természetesen nem minden esetre igaz ez a megoldás, de a számunkra érdemes először ezzel kezdeni.

Az írónő rendkívül szépen bánik a szavakkal, külön odafigyelt arra, hogy ne egy sima megoldása legyen a történetben felmerülő kalamajkának, hanem elindítson a kis olvasójában egy gondolatmentet. Fontos üzeneteket oszt meg velünk az alkotó, és ha leleményesek vagyunk, bizony sokat tanulhatunk belőlük.

Az illusztrációk először furcsának tűntek a számomra, de végül megbarátkoztam velük és már csak mosolyogtam, mikor külön végignéztem csak a rajzokon.

Egyetlen problémám akadt a kötettel, még pedig, hogy több helyen is elütéssel vagy helyesírási hibával találkoztam. Sajnos ez kizökkentett az olvasásból, de természetesen nem morgok miatta, mert összességében remekül szórakoztam.

Ajánlom a könyvet kicsiknek és nagyobbaknak is egyaránt, hiszen remek esti mese elalvás előtt, de szórakoztató olvasás gyakorlására is.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az alexandra.hu weboldalon be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy


2021. június 2., szerda

Avi Loeb - Földönkívüli

 


“A földön kívüli élet keresését övező ellenállás egy része annak a konzervativizmusnak tudható be, amelyet sok tudós magáévá tesz, hogy minimalizálja a karrierje során elkövetett hibák számát. Ez a legkisebb ellenállás útja, és eredményes is, hiszen azok a tudósok, akik megtartják a konzervatív szemléletüket, több kitüntetést, díjat és anyagi támogatást kapnak. Sajnos ez a buborékhatást is erősíti, mert az anyagi támogatás miatt mind nagyobb kutatócsoportok jönnek létre, amelyek ugyanazt a konzervatív gondolatot visszhangozzák. Ez pedig hólabdahatást okozhat, vagyis a buborékokban felerősödik a konzervativizmus, ami az ifjú kutatókból kiöli a velük született kíváncsiságot, s a legnagyobb részük úgy érzi, hogy be kell állnia a sorba. A trend annyira elfajulhat, hogy önbeteljesítő jóslattá változtatja a tudományos konszenzust.”


2017 végén a hawaii obszervatórium felfedezett egy különös égitestet, amely a Naprendszerbe történő belépését követően rövid időre Nap körüli pályára állt, majd arról letérve(!) és gyorsuló(!) sebességgel távozott. A csillagközi látogató az ‘Oumuamua nevet kapta, ami magyarul annyi tesz, hogy “távoli hírhozó, aki elsőkét érkezik”. Természetesen a bejelentés nagy vihart kavart mind a csillagászat, mind a tömegmédia csatornáin és nem alakult ki egységes álláspont az objektum eredetét illetően. A legtöbb tudós aszteroidának vagy meteoritnak bélyegezte, kategorikusan és szemellenzősen tagadva az ennek ellentmondó bizonyítékokat. Kevés szakember jutott arra a feltételezésre és vette a bátorságot, hogy hangot is adjon annak az elképzelésének, hogy a jelenség esetleg a földönkívüli élet jele is lehetne.

Avi Loeb, a Harvard vezető csillagásza, ezen kivételek táborát erősíti és nézeteit a Földönkívüli című könyvében foglalja össze, amely az Agave Kiadó gondozásában jelent meg 2021-ben. A kötet, a megszokott magas színvonalat képviseli a csomagolás tekintetében, a leírtak értelmezését számos belső illusztráció is segíti, melyek mind világosak is jól kivehetőek.

Nem tisztem megítélni vagy vitába szállni a szerző álláspontjával, hiszen nem rendelkezem az ehhez szükséges fizikai vagy matematikai tudás töredékével sem. Laikus vagyok, nem az én szavam fogja eldönteni, hogy az Oumuamua egy mesterséges földönkívüli objektum vagy “csupán” egy olyan aszteroida, mely megcáfolja minden eddig felállított elméletünket az aszteroidákat illetően. Véleményem attól persze még lehet, és bár általában szkeptikus vagyok az UFO-észlelésekkel kapcsolatosan, ebben az esetben hajlamos vagyok a szerzőnek igazat adni. Ebben nagy szerepet játszik a könyv élvezetes és világos stílusa, nem marad egyetlen felvetett szakkifejezés vagy tudományos elmélet sem magyarázat nélkül.

“A kísérleti bizonyítékok hiánya ellenére a fősodorbeli elméleti fizikusok vitathatatlannak és evidensnek tartják a szuperszimmetriát, az extra dimenziók elméletét, a húrelméletet, a Hawking-sugárzást és a multiverzumok elméletét. Hogy egy kiemelkedő fizikus egyik konferencián elhangzott szavait idézzem: “Ezeknek az elméleteknek igaznak kell lenniük akkor is, ha nem támasztják őket alá kísérleti eredmények, mert több ezer fizikus hisz bennük. Nehéz lenne elképzelni, hogy a matematikai tehetséggel rendelkező tudósoknak ilyen nagy csoportja tévedne.”

Ahogy az eddig kiemelt idézetek azt sugallhatták, a csillagközi utazó eredetének boncolgatása mellett a szerző foglalkozik egy sor másik, talán sokkal égetőbb kérdéssel is: fel vagyunk-e egyáltalán készülve arra, hogy elfogadjuk a földönkívüli élet létezésének tényét? Hajlandóak vagyunk-e túllépni az anyagi érdekek előtérbe helyezésén és erőforrásainkat a csillagközi űrre összpontosítani, mint az egységes emberi faj és nem egymással versengő országok? A szerző velünk megosztott tapasztalatai meglehetősen negatívak, olyan érzésünk van, mintha a tudósok mind bezárkóztak volna elefántcsonttornyaikba és nem a társadalom szolgálatát vagy haladását tekintenék elsődleges céljuknak, hanem a tudományos előremenetelt. Tekinthető a könyv tehát egyfajta vitairatnak is, amely igyekszik felrázni a szakmai közösséget, hogy merjenek kockázatot vállalni, elhagyni a kitaposott ösvényt, mert az időablak a következő nagy szűrő megakadályozására egyre jobban szűkül. A következő kihalási eseményt ugyanis nemcsak egy környezeti katasztrófa okozhatja, hanem az is, hogy kritikusan alábecsüljük vagy elutasítjuk annak esélyét, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban. Az emberiségnek több évszázadig tartott például a geocentrikus világkép elvetése is, de nem biztos, hogy a következő újraértékelésig újabb több száz év áll még rendelkezésünkre.

“A lakható bolygók bőségét tekintve az elbizakodottság netovábbja lenne azt feltételezni, hogy egyedülállóak vagyunk. Szerintem ez az ifjúság hübrisze. Amikor a lányaim kicsik voltak, különlegesnek képzelték magukat. Miután viszont más gyerekekkel is találkoztak, más nézőpontból tekintettek a valóságra. Érettebbé váltak. “

Elcsépelt közhely, de tényleg nyugodt szívvel tudom ajánlani mindenkinek a könyv elolvasását, nem hiszem, hogy sokan lennének, akiket ne foglalkoztatna az örök kérdés, hogy vajon egyedül vagyunk-e a világűrben.

A szerző többek között egyetemi oktató is, aminek köszönhetően a stílus rendkívül tiszta és érthető, laikusoknak sem kell félniük a rájuk leselkedő féloldalas egyenletektől. Véleményem szerint a cél egyértelműen a minél szélesebb körű tájékoztatás és figyelemfelkeltés (is) volt. Elgondolkodtató volt számomra az olvasottak ismeretében az is, hogy vajon csak a piaci verseny eredménye-e az, hogy a könyvet nem egy elsősorban tudományos munkákkal foglalkozó kiadó adta ki itthon.

Angolul tudó olvasóknak kiegészítésképpen ajánlom Lex Fridman-nek a szerzővel készített interjúját, amely megtekinthető a legnépszerűbb közösségi videómegosztón. (Ezt itt megnézhetitek)

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed, az Agave Kiadó oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy


A fitoösztrogén hatóanyagot tartalmazó növények

 


Az előző bejegyzés ígéretéhez híven, hoztam néhány fitoösztrogén hatóanyagot tartalmazó növényt.


A jamsz gyökér és hatóanyaga: a diosgenin

Még a fitoösztrogének hatását segítő növényt fogok ismertetni röviden, ez most annyiban különleges, hogy indirekt módon hat az ösztrogénszintre. Ez a jamsz gyökér kivonata.

Maga a jamsz vagy jam gyökér a trópusokon fontos tápláléknövény. Népi gyógyászatban kifejezetten nőgyógyászati problémákra alkalmazták a fitoösztrogén tartalma miatt. Főleg azokban a problémákban képes segíteni, ahol a hormon egyensúly felborulása az ok, pl.: menstruációs panaszok és menopauza. Diosgenin jamsz gyökérben található fitoösztrogén, mely a progeszteron előanyaga.

Ahhoz, hogy megértsük a diosgenin hatását, előbb a progeszteron hormon hatását érdemes áttekintenünk. A progeszteron peteérés után termelődik a petefészekben (amennyiben volt ovuláció), illetve kis mennyiségben, a mellékvesékben is termelődik. A női nemi ciklus második felében van jelen. Más néven sárgatest hormonnak nevezzük, mivel a tüszőrepedés után a visszamaradt sárgatestben termelődik. Jelenléte alapvetően fontos az egészséges terhességért és a megtermékenyített petesejt beágyazódását segíti.

Már 1940-es években képesek voltak a kutatók a jamszgyökérben található diosgenin kémiai átalakításával progeszteront előállítani. Amit fontos tudni, hogy a jamsz gyökér kivonata közvetetten szabályozza az ösztrogén szintet a női szervezetben. Sokkal inkább a kiválasztódás csökkentésével emeli a szérum ösztrogén-szintet, önmagában nem csökkenti a menopauzás panaszokat, így érdemes olyan készítményt alkalmazni, amelyben olyan fitoösztrogén tartalmú hatóanyag is megtalálható, amely kifejezetten az ösztrogén szintre hat. Ilyen például az előzőekben már ismertetett genistein.



A szójabab hatóanyaga: a genistein, az egyik leghatékonyabb szabadgyök fogó


Szójababban található izoflavonoidok csoportjában található fitoösztrogén, mely nemcsak a menopauza tüneteit enyhíti, hanem a napfény általi bőrkárosodást és napallergia megelőzésében is nagy segítséget nyújthat.

A geistein kémiai szerkezete nagyon hasonló a humán ösztrogén stuktúrájához emiatt érvényesül a sejtjavító hatása érett bőrön (változókori bőrproblémákon képes segíteni), és így képes a napfény okozta UV károsodásokat javítani (pigment és májfoltokat), illetve megelőzni az idő előtti bőröregedését is.

Bőrrák kutatásban is bizonyított hatóanyag: egy szegedi kutatócsoport melanóma kezelésére alkalmazta. Tű nélküli mezoterápia (elektroporáció) segítségével penetrálták a daganatba, egyértelműen kimutatták, hogy a kezelt modell állatokon (egereken) csökkent a melanoma mérete.

Alapvetően az izoflavonoidok a növényvilágban széles körben elterjedtek. Glikozidok formájában vannak jelen, ezek a vízoldékony vegyületek és a sejtek belsejében vákuolumokban vagy sejtnedvüregben raktározódnak. Fontos antioxidáns szerepük van, melyeknek fő céljuk a szabadgyökök semlegesítése. Kis szerves molekulák, melyek plazmafehérjékhez kötődve fejtik ki antigén hatásukat.

Immunstimuláns hatásuk is van az immunrendszer interleukin (IL) nevezetű molekuláin keresztül. Hisztamin felszabadulás gátlásával fejtik ki hatásukat. A hisztamin szervezetünk allergiás reakcióiban felszabaduló anyag.A genistein erősíti olyan bőrápoló termékek hatását, melyek A-, C-, E- vitamint, béta-karotin-t tartalmaznak. Izoflavonoidokat tartalmazó növények még a vöröshere, a borsó, a csicseriborsó és a lucernafélék.



A lenmag fitoösztrogén hatóanyagai: a lignánok

A lignánok a növényi eredetű, női nemi hormonokkal rokon hatású, úgynevezett fitoösztrogének közé tartoznak. A lenmagban lévő, biológiailag aktív anyagok hatásának lényeges feltétele a mag fogyasztás előtti megőrlése. Enélkül ugyanis a mag – apró mérete miatt – nagyrészt változatlanul halad át az emésztőrendszeren.

Egy tanulmányban az őrölt lenmag és a lenmagkivonat hatását vizsgálták a menopauzában lévő nők panaszaira. Kilencven nőt véletlenszerűen három csoportba osztottak: az első csoport napi 1 gramm lenmagkivonatot, a második napi 90 gramm lenmagőrleményt kapott, míg a harmadik csoport placebót, azaz hatóanyagmentes kivonatot. A kísérlet elején és hat hónapnyi kezelés után mérték a változókori tünetek erősségét. A vizsgálat szerint mind az őrölt lenmag, mind a kivonat statisztikailag szignifikáns mértékben csökkentette a menopauza tüneteit. A vizsgálat során súlyos mellékhatást nem tapasztaltak.

Több vizsgálat eredményét összefoglaló tanulmányokban azt vizsgálták, milyen hatása van a lenmagnak a menopauzában lévő emlődaganatos nők tüneteire. Azt találták, hogy a lenmag fogyasztása némileg csökkentette a hőhullámok gyakoriságát és súlyosságát, jelentősebb mértékben fokozta a tumorszövet pusztulását, és kisebb mértékben, pedig fékezte a sejtek burjánzását. Az adatok szerint a hőhullámok mérséklése és a tumorellenes hatások a napi 25 gramm lenmag vagy 50 mg lignán rendszeres fogyasztásával járó, érképződést gátló hatásokkal magyarázható. Megfigyeléses tanulmányok arra utalnak, hogy a lenmag fogyasztása és az elsődleges emlőrák kockázatának csökkenése, a mentális egészség javulása, és az emlőrákos betegek halandóságának csökkenése között összefüggés van.

Továbbá esszenciális zsírokat is tartalmaz a lenmag, mint az omega-3 és -6, magas B-vitamin és ásványianyag (magnézium és foszfor) tartalma miatt is érdemes fogyasztani.

Írta: Zsuzsi

2021. június 1., kedd

Durica Katarina - A rendes lányok csendben sírnak

 

„ Az igaz barát megérzi, amikor szükség van rá. Jön, jelzi, hogy itt van, bármikor számíthatsz rá, majd megy is.”


Nagyon ritkán engedem meg magamnak, hogy egy bizonyos elkeseredett és fájdalmas düh eluralkodjon rajtam, de ami ennek a könyvnek az olvasása után feltört bennem, végig söpört rajtam, mint egy tornádó és amíg ki nem tombolja magát, nem fog csillapodni. Többnyire temperálni igyekszem a felháborodásomat, de mivel ízig-vérig Nő vagyok, nem tudom és valahol nem is akarom jelen pillanatban fegyelmezetten csak leírni a regénnyel kapcsolatos meglátásaimat. Rám alapvetően is jellemző egy bizonyos szenvedélyesség, hiszen mindent szívvel-lélekkel csinálok, legyen az a munkám, a tanulmányaim, a hobbim vagy az igazságtalanság ellen való felszólalásaim. De mielőtt ebbe belemennék, itt is szeretném megköszönni, hogy utazókönyvként olvashattam ezt a kötetet. Tanulságos, de rendkívül depresszív gondolatokat és érzéseket hagyott bennem.

Durica Katarina - A rendes lányok csendben sírnak című regénye egy valós eseményeken alapuló történet, mely a 90-es években játszódik és a dunaszerdahelyi maffia uralmának eseményeit eleveníti meg. (Erről és az írónőről itt tudsz többet megtudni!)

A könyv három nő szemszögéből meséli el azon időszakot, mikor Dunaszerdahelyen magyarnak, nőnek, vagy fiatalnak lenni egyenlő volt az öngyilkosággal. Ennek a három teremtésnek két közös pontjuk volt. Az egyik, hogy mindannyian ugyanabban a nyolcemeletes panelházban laktak. A másik pedig, hogy valamilyen formában ugyanazért rettegtek a mindennapokban.

Fülszöveg alapján az egyik „hősnőnk”, Júlia fodrászként dolgozik és mások szerint gondtalan életet él rendőr férjével és kisfiával. A szürke hétköznapok telnek, nem történik semmi izgalmas, kivéve, hogy a városban egyre több pletykát lehet hallani bizonyos eltűnésekről és egyéb bűntettekről. Egy nap egy fiatalember állít be a szalonba. András teljesen más, mint az otthon megszokott házastárs, kedves, vidám és van benne valami nagyon érdekes. Miközben a városban egyre jobban eluralkodnak az erőszak különböző formái és fellángolnak a szlovák nacionalista érzések, az asszony magánéletébe is befészkeli magát az a bizonyos káosz és félelem. Amikor két ember vonzódik egymáshoz, nagyon nehéz figyelmen kívül hagyni ezt az emóciót és csak kemény akarattal lehet ellenállni annak a bizonyos csábításnak. Vajon képesek lesznek feltörő érzelmeiknek megálljt parancsolni? És mégis, hogy élne túl egy állandóan rettegő asszony ennyi izgalmat és hazugságot?

A második amazonunk, Hilda, aki a Júlia alatti lakásban él családjával. Külföldi továbbtanulásról és a szokásos tinédzser bulikról álmodozik, de mindez lehetetlennek tűnik szigorú szülei és egy olyan város fojtogató légkörében, ahol mindennapos az erőszak és a helyi maffia határoz meg mindent. Vajon mennyi esélye van egy fiatal lánynak arra, hogy kitörjön ebből a pokolból úgy, hogy ne égesse meg magát és a környezetét?

És a harmadik fő karakterünk pedig a nyugdíjas Erzsi, aki a hetediken él. Napjaiban két fontos eseménye van: az egyik, hogy megigya a napi „tea” adagját, a másik pedig, hogy a tévésorozatok legjobb részeiről ne maradjon le. A boldogság illékony dolog és nem mindenkinek adatik meg, ezért ez a két esemény meghatározza a mindennapjait, ráadásul kénytelen tehetetlenül végig néznie, ahogy Ricsi fiából véreskezű maffiózó lesz. Vajon képes lesz –e elengedni a múltat és meglátni azt, ami a kisvárosban valóban zajlik?

„Megszoktuk, belefőttünk, mint béka a levesbe. Ha megfogsz egy békát, és forró vízzel teli fazékba teszed, akkor kiugrik rögtön, kapálózni kezd. De ha a langyos vízbe zárod a fazékba, és fokozatosan melegíted a vizet, akkor nem ellenkezik. Szépen lassan megfő anélkül, hogy protestálna. Hát így voltunk valahogy mi is. Voltak pillanatok, amikor el sem tudtuk képzelni, hogy jutottunk mi idáig.”

A fenti idézet nagyon jó példa arra, hogyan is néztek szembe az ott élő emberek azzal a hétköznapivá váló pokollal, amit a helyi maffia okozott számukra. Minden egyes napot abban a rettegésben töltötték, hogy vajon szeretteink épségben hazaérkeznek-e? Esetleg ki tudják-e fizetni az egyre magasodó védelmi pénzt és marad-e annyi, hogy meg is éljenek? Vagy csupán eltudnak-e menni bevásárolni, dolgozni, iskolába úgy, hogy nem esik bántódásuk? Ilyen körülmények között létezni és élni a „mindennapokat” maga a Golgota legmélye és nincs kilátás a jobbra, szebb jövőre.

„Hiába, franciának lenni szexi, szlováknak nem az. Budapesti magyarnak lenni szintén dögös és egzotikus, szlovákiai magyarnak lenni viszont őrült gáz.”

Szubjektív véleményem a könyvről, hogy rendkívül fájdalmas volt olvasni ennek a három teremtésnek a sorsát. Több szemszögből íródott, mégis egy egységet képeztek az események hálóján át. Sokszor úgy éreztem ezt már nem lehet fokozni, de tévedtem, mert az írónő bizony képes volt még jobban „belém rúgni”. Sokszor mérges voltam, vagy fuldokoltam a mérhetetlen igazságtalanságtól, de nem tehettem semmit és végül elfogytak a sorok. Mit tehet az olvasó, ha nincs fájdalmára gyógyír? Talán semmit vagy elfogadja, hogy ilyen az élet. Szenvedünk vagy szenvedtetünk, de sosincs igazán béke. Az ember képtelen nyugodtan élni saját fajtársaival, hiszen rombolni és uralkodni kell, és ha valaki gyengébb, az uralom adta mámora részegítőbb lehet, mint egy jó bor. Persze szerencsére sokan nem ilyenek, mégis azok szenvednek a legtöbbet, akiknek semmi közük az egészhez.

„– A maffiának szüksége van a politikusokra, ugyanúgy a politikusoknak is szükségük van a maffiára.”

A karakterekkel nehezen azonosultam, amit először nem értettem, míg a végére rá kellett, hogy döbbenjek, bármelyikük lehetnék éppen én is. Sőt, az egyikük bizonyos események miatt tükörképem lett és nagyon megszenvedtem.

„Ez pont olyan, mint hogy lyukas zoknira sohasem húzunk csizmát, nem indulunk útnak. A fehérneműszettnek is mindig passzolnia kell – színben, anyagban, mintában-, mert mi van, ha elüt az autó, bevisznek a mentősök, dől a vér mindenfelé, és mit szólnak majd, ha a zokni lyukas, a melltartó pedig nem passzol a bugyihoz? Hm? Na, ugye? Mit szólnak? Miccónak? – nálunk ezt így mondják.”

Júlia személye volt az egyik legkönnyebb azonosulásom, mert az ő félelmei minden második nő gyötrelmei a mai napig is. 

- Úgy felnőni, hogy narcisztikus szülők parancsaira cselekszünk és tulajdonképpen felnőttként már azt sem tudjuk, hogy kik is vagyunk valójában. Hiszen mindig patyolattisztának kell lenni, mert mit szólnak az emberek, mit szól az anyósom, a férjem, a gyermekem osztályfőnöke. Rettegni napi szinten, hogy minden tökéletes legyen, és ha hibázunk gyomorideggel kelünk és fekszünk, a házasságunk már egy szürke máz, mely ránk keményedet, ha akarnánk se tudnánk lekaparni, de minek is, hiszen jó az úgy ahogy van. Aztán megjelenik egy férfi, egy pillantás, egy lopott szisszenés és már tudjuk, hogy valami kirobbanni készül bennünk. Próbáljuk elfojtani, küzdünk és rettegünk, hogy senki még csak észre se vegye, hogy min megyünk keresztül és bár ez maga az őrület, de mégis egyszer olyan jó lenne csak a pillanatnak élni. –

Ilyen gondolatokkal lettem egy fodrász, egy családanya és egy feleség, akinek felrobbant a megszokott közönye és belül, ott mélyen feléledt az a bizonyos „Nő vagyok, jogom van boldognak lenni” szlogen. Érdekes élmény volt az biztos.

„(…) az életben a legjobb tanácsot a fodrászok adják: emeld fel a fejed!”

Erzsi már egy teljesen más élményként csapódott le bennem:

- A reményvesztettség, a folytonos kibúvók keresése, a mások hibáztatásának elegye adta létezésünk alapjait. A napi „tea” nagyon finom, jó, ha mindig kéznél van, bár a fiunk nem örül neki, de hát, amit nem lát, az meg sem történt, nem igaz? És persze a sorozatok, hiszen annyit szenvedett már szegény Esmeralda, igazán megérdemli a jobb sorsot. De vajon, ha neki sikerül, nekünk miért nem jött össze? Persze, egyedül maradtunk és két gyereket felnevelni nagyon nehéz, amit tudtunk, megtettük. -

„Ott állt előttem a fiam, az én nagy fiam, olyan magas volt, mint a ruhásszekrény, pedig milyen pici súllyal született. Olyan kicsike volt, olyan erőtlen, hogy az orvosok azt mondták, ne éljem magam bele, még bármi lehet. Hogy a pokolba lehet ilyet egy anyának mondani, amikor a kezében a kisbabájával a szülőszobán összevarrva fekszik?”

- De a mi drága vézna gyermekünk, az az áldott lélek, hogy megnőtt, már rá se ismerni. Van vagy két méter és olyan, mint egy szekrény és állandóan házon kívül van. Jó lenne, ha találna egy jó munkát és egy rendes kislányt, az lenne az igazán megfelelő.–

Ezek a gondolatok jutottak nekem Erzsi bőrébe bújva és sokszor úgy éreztem, hogy meg kell, hogy rázzam, fel kell, hogy ébresszem, de végül feladtam. Csak hagytam, hogy a múlt átvegye felette hatalmát, mert már nem érdekelte semmi.

„A fiam rossz úton járt, ezt tudtam, de imádkoztam érte. Jártam a templomba, beszéltem Zoltán atyával, ő is biztatott, hogy tíz miatyánk, három üdvözlégy.”

A legnehezebb és egyben legfájdalmasabb élményem pedig Hilda szerepe volt. Nem azért volt nehéz, mert fiatal és néha felelőtlenül könnyelmű volt, hanem abban a városban élni egy nyílásban lévő virágszálként nagyon letaglózott és sokszor fel is dühített:

- Sokszor úgy éreztük, hogy a szüleink túl szigorúak, de hiába nem mondunk igazat, mindig lebukunk. Ilyenkor persze bánjuk, amit tettünk, de tudjuk, hogy muszáj lesz megint, mert nem lehet elmenni sehova, és sokszor félünk azoktól a fiatal fiúktól is. Sokan vannak, mindig színes ruhákat hordanak, menőznek és durvák, jobb a békesség, de annyira jó lenne egy rendes srác, és ha felvennének az egyetemre minket. Akkor eltűnnénk ebből a porfészekből és nem kellene folyton rettegni, igen ez lenne a legjobb számunkra. –

Hilda szerepe egy mérföldkő volt a számomra, egy olyan tanulságos látásmódot kaptam általa, amelyet nem kértem és pont ezért akaratlanul is feltépőtek az én sebeim is. Vannak események, melyeket nem lehet csak úgy elfelejteni, mindig minden körülmények között ott lesz velünk. Már sosem leszünk ugyanolyanok, mint előtte, egy korszaknak vége.

A könyv valós eseményekből merítkezik, ami folyamatosan táplálta a fájdalmamat, és a kétségbeesésemet, hogy, hogyan voltak képesek embernek nevezett szörnyetegek ilyeneket tenni olyanokkal, akik semmit se ártottak nekik. Pénzt keresni: tehetség, szorgalom és akarás nélkül, ide vezet mindig. Ha nincs tehetség, még az utóbbi kettő megmenthet, és mindig van eredménye, de mások fájdalmából nyerészkedni, sőt mi több kéjelegni, az egyik legundorítóbb bűn a szememben. Nem vagyok vallásos, nem egy eszme miatt írom ezeket, hanem azért, mert összefogással egy élhetőbb világért mi vagyunk a felelősek.

„A gyerekek olyanok, mint a nyílvessző, mi kilőjük őket, útjukra bocsátjuk, de azt már nem tudjuk befolyásolni, hogy a nagy szélben, hóviharban, hurrikánban ne térjenek el, a tervezett iránytól.”

A fenti idézet is igaz, de a kilövés iránya sem mindegy merre mutat, mert egy jó szögből nehezebb a rossz irányba terelődni, tény, hogy vannak erre is példák, de sokkal kevesebb. Szülőnek lenni felelősség és nem csak lemondás. Érdekes, ahhoz, hogy háziállatod legyen, sokszor ötvenszer átgondolt tény és eshetőség. De gyermeket vállalni és a szélben elereszteni, hogy majd lesz valahogy, csak egy pillanat műve.

Ami pedig az erőszakot illeti, egyszer azt mondta nekem valaki, hogy ne drámázzak, hiszen minden második embert ér erőszak valamilyen formája. Ha nő vagy akkor nemi, ha férfi, akkor egyéb testi. Mondja ezt úgy valaki, hogy nem retteg minden érintéstől, nem undorodik a saját lététől és minden reggel van esélye arra, hogy pihentető álomból emelje fel a fejét a párnáról. De, akik átélik a borzalmakat, azoknak az álmatlan sötétség egy börtön, ha becsukják a szemüket, akkor különböző jelenetek kerülnek elő, melyeket felejteni és mélyre tuszkolni próbálnak egész nap a fényességes ég alatt. Mikor kérdezik, hogy vagy, mégis mit felelhetnél? Létezel, de csak egy héj vagy, belül nincs semmi, csak az üresség. Természetesen telnek az évek, és aki szerencsésebb, -mert erős lélek, vagy kap külső segítséget- fel fog épülni, de ugyanolyan nem lesz többet. Lesz egy az előtti és egy utáni élete, amit csak bár mélyre temet, de elfelejteni nem lehet.

Összességében elmondhatom, hogy egy nagyon intenzív és fájdalmas történetet olvashattam, amit sokáig magammal fogok vinni lélekben. Valószínűleg soha többet nem fogom újra kézbe venni, de azért nagyon hálás vagyok, hogy olvashattam és sok információra lelhettem általa.

Hogy kinek ajánlom? Igazából senkinek és mindenkinek. Egyszer érdemes elolvasni és tudomásul venni, hogy ez megtörtént és hálásnak lenni, hogy nem akkor, hanem a mostban élünk. És egy jó tanács a történetből: „Kritizálni, pletykálni, megjegyzéseket tenni mindenki tud. De egy lépést hátrálni, és megvizsgálni a probléma gyökerét, segítő kezet nyújtani, azt már kevesen.”

Amennyiben elolvasnád a könyvet, akkor a Libri oldalán be tudod szerezni.

Írta: NiKy

2021. május 30., vasárnap

Lakatos Levente – Ne csinálj úgy, mint akit megerőszakolnak!

 

„Felnőtt fejjel hajlamosak vagyunk gyámoltalanul aranyosnak, édesnek látni a gyerekeket, elolvadunk tőlünk, az igazság viszont az, hogy egymással gyakran kifejezetten kegyetlenül viselkednek.”


Valószínűleg nem leszek népszerű ezzel az értékelésemmel, de vállalom a véleményemet és bár borzalmas, ami ebben a rövid novellában le lett írva, mégis úgy gondolom, hogy nem minden az, aminek látszik. De mielőtt ezt kifejteném, talán kezdeném azzal, hogy a borító és a fülszöveg fogott meg igazán. Nagyon sokat gondolkodtam, hogy akarom-e ezt a picike kötetet megvenni és elolvasni, de ez az író miatt volt. Soha nem olvastam még semmit az alkotótól és tudatosan kerültem a könyveit. Ennek egyszerűen, azaz oka, hogy nem érdekeltek az írásai.

Igen, most jön az, hogy prűd vagyok, és nem szeretem az erotikát, de ez hatalmas nagy tévedés. Én nagyon szeretem ezt a műfajt, csak a mai legtöbb erotikának csúfolt pornót nem kedvelem. Mert, ha nincs történet, sem emocionális vagy eseménybeli fejlődés, tehát nincs háttér sztori, akkor csupán a szexről szóló írások nem többek számomra, mint egy olyan pornófilm, amiben az emberi méltóságnak nyoma veszett és csak a közösülés a fontos. Üres, rideg és igénytelen. És igen vállalom, sok olyan véleményt olvastam vagy hallottam, ami ezt a feltételezésemet támasztotta alá és ezért is elkerültem az írót.

De ennek a kötetnek a témája nagyon vonzott, tudni akartam, hogy vajon mi lehet az a borzalmas eseményeken alapuló igaz sztori, ami ennyire felkavaró lehet. A borító számomra gyönyörű, mert mindent elmond arról, hogy milyen lehet az adott novella és úgy is hirdeti a rányomtatott marketing szöveg: felkavaró tartalom.

Lakatos Levente – Ne csinálj úgy, mint akit megerőszakolnak! című írása egy fiatal lány tragédiájáról mesél. 

Fülszöveg alapján a most huszonegy éves Rebeka, a múltjára emlékezve meséli el, hogy tizenhárom évesen egy manipulatív férfi karmai közé került, és minden tekintetben az áldozatává vált. Később rossz társaságba keveredett és többszörösen kihasználták, mind lelkileg, mind testileg.

Szubjektív véleményem a történetről, hogy alapjaiban valóban megrázó, ami le lett írva, de sajnos csak az első aktus alatt átélt szörnyűségeket tudom annak tekinteni. Ugyanis tizenhárom évesen ez a hölgyemény valóban szexuális bántalmazáson esett át. Viszont az utána átélt három év, többszörösen is önellentmondásokkal van tele. Nem tudok és nem is akarok sajnálni egy olyan leánykát, aki tudatosan sanyargatta magát és mind ezt úgy, hogy volt fogalma arról min megy keresztül. Valóban fiatal volt és zavarodott, de a leírtak alapján nagyon hatásvadász érzetem volt és egyáltalán nem éreztem azt, hogy mennyire szomorú, vagy depresszív a történet. Egyszerűen olyan érzésem volt egész végig, hogy van egy pokoli emlékem, amit kicsit tele tűzdelek érzelmi csapdákkal és mivel ez beválik, a legtöbb esetben majd mindenki sajnálni kezd. Nem szuper? Hát nem az, sőt mi több nagyon szomorú, hogy írunk egy novellát, közben meg elfelejtünk érzéseket belevinni, valódi kidolgozottsággal megmutatni, hogy figyelj, mert így is járhatsz! Igen dühös vagyok, mert nem tudom megérteni, hol voltak a kedves szülők mikor mindez megtörtént? Aztán mesélje el nekem valaki, hogy egy eddig gyenge jellemű és lelkű leányka, hogy fog tudni egyik pillanatról a másikra felállni és megszakítani minden olyan emberi kapcsolatot, ami eddig pulzálta? Arról nem beszélve, hogy se az alkoholról, de a drogról nem fog leszokni több évi fogyasztás után egyik pillanatról a másikra. Ezt kár volt így leírni, mert hiteltelené vált a szememben.

Valamint, a kötet elején az író leírja, hogy kicsit ő is hozzátett ehhez a történethez. Nekem csupán egy kérdésem lenne. Hol mutatkozik meg ez a novellában? Nem éreztem semmi pluszt, csak annyit, hogy egy visszaemlékezés monológját olvasom, melyben az ifjú hölgy fájdalmas visszaemlékezéseit olvashatjuk, de semmi köré épített világot vagy kidolgozott karaktert nem találtam, tehát szimplán „papírra lett vetve” a történet.  Az egyetlen, ahol kaptam némi pluszt, az a novella vége volt, mert bár számomra keserédes volt, mégis elhittem. A leánykával történeteket nem lehet elfelejteni vagy teljesen feldolgozni és mivel pontosan tudom miről írt, ezért hitelesnek is gondolom.

Elhiszem, hogy igaz történet lett leírva, csak olyan lélektelen és semmilyen az egész kidolgozás. Az első felében még szánom a gyermeket, majd pár sorral később inkább már dühít és értetlenül állok az egész előtt, hiszen állítólag voltak „normális” szülei.

Összességében elmondhatom, hogy egy nehéz olvasmányt vettem kézbe, ami a kidolgozatlansága miatt hagyott bennem némi felhangot.

Hogy kinek ajánlom? Igazán senkinek, de tőlem függetlenül talán egyszer érdemes kézbe venni.

Amennyiben elolvasnád a novellát, a DiBook oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy