Lakatos Levente – Ne csinálj úgy, mint akit megerőszakolnak!

 

„Felnőtt fejjel hajlamosak vagyunk gyámoltalanul aranyosnak, édesnek látni a gyerekeket, elolvadunk tőlünk, az igazság viszont az, hogy egymással gyakran kifejezetten kegyetlenül viselkednek.”

Valószínűleg nem leszek népszerű ezzel az értékelésemmel, de vállalom a véleményemet és bár borzalmas, ami ebben a rövid novellában le lett írva, mégis úgy gondolom, hogy nem minden az, aminek látszik. De mielőtt ezt kifejteném, talán kezdeném azzal, hogy a borító és a fülszöveg fogott meg igazán. Nagyon sokat gondolkodtam, hogy akarom-e ezt a picike kötetet megvenni és elolvasni, de ez az író miatt volt. Soha nem olvastam még semmit az alkotótól és tudatosan kerültem a könyveit. Ennek egyszerűen, azaz oka, hogy nem érdekeltek az írásai.

Igen, most jön az, hogy prűd vagyok, és nem szeretem az erotikát, de ez hatalmas nagy tévedés. Én nagyon szeretem ezt a műfajt, csak a mai legtöbb erotikának csúfolt pornót nem kedvelem. Mert, ha nincs történet, sem emocionális vagy eseménybeli fejlődés, tehát nincs háttér sztori, akkor csupán a szexről szóló írások nem többek számomra, mint egy olyan pornófilm, amiben az emberi méltóságnak nyoma veszett és csak a közösülés a fontos. Üres, rideg és igénytelen. És igen vállalom, sok olyan véleményt olvastam vagy hallottam, ami ezt a feltételezésemet támasztotta alá és ezért is elkerültem az írót.

De ennek a kötetnek a témája nagyon vonzott, tudni akartam, hogy vajon mi lehet az a borzalmas eseményeken alapuló igaz sztori, ami ennyire felkavaró lehet. A borító számomra gyönyörű, mert mindent elmond arról, hogy milyen lehet az adott novella és úgy is hirdeti a rányomtatott marketing szöveg: felkavaró tartalom.

Lakatos Levente – Ne csinálj úgy, mint akit megerőszakolnak! című írása egy fiatal lány tragédiájáról mesél. 

Fülszöveg alapján a most huszonegy éves Rebeka, a múltjára emlékezve meséli el, hogy tizenhárom évesen egy manipulatív férfi karmai közé került, és minden tekintetben az áldozatává vált. Később rossz társaságba keveredett és többszörösen kihasználták, mind lelkileg, mind testileg.

Szubjektív véleményem a történetről, hogy alapjaiban valóban megrázó, ami le lett írva, de sajnos csak az első aktus alatt átélt szörnyűségeket tudom annak tekinteni. Ugyanis tizenhárom évesen ez a hölgyemény valóban szexuális bántalmazáson esett át. Viszont az utána átélt három év, többszörösen is önellentmondásokkal van tele. Nem tudok és nem is akarok sajnálni egy olyan leánykát, aki tudatosan sanyargatta magát és mind ezt úgy, hogy volt fogalma arról min megy keresztül. Valóban fiatal volt és zavarodott, de a leírtak alapján nagyon hatásvadász érzetem volt és egyáltalán nem éreztem azt, hogy mennyire szomorú, vagy depresszív a történet. Egyszerűen olyan érzésem volt egész végig, hogy van egy pokoli emlékem, amit kicsit tele tűzdelek érzelmi csapdákkal és mivel ez beválik, a legtöbb esetben majd mindenki sajnálni kezd. Nem szuper? Hát nem az, sőt mi több nagyon szomorú, hogy írunk egy novellát, közben meg elfelejtünk érzéseket belevinni, valódi kidolgozottsággal megmutatni, hogy figyelj, mert így is járhatsz! Igen dühös vagyok, mert nem tudom megérteni, hol voltak a kedves szülők mikor mindez megtörtént? Aztán mesélje el nekem valaki, hogy egy eddig gyenge jellemű és lelkű leányka, hogy fog tudni egyik pillanatról a másikra felállni és megszakítani minden olyan emberi kapcsolatot, ami eddig pulzálta? Arról nem beszélve, hogy se az alkoholról, de a drogról nem fog leszokni több évi fogyasztás után egyik pillanatról a másikra. Ezt kár volt így leírni, mert hiteltelené vált a szememben.

Valamint, a kötet elején az író leírja, hogy kicsit ő is hozzátett ehhez a történethez. Nekem csupán egy kérdésem lenne. Hol mutatkozik meg ez a novellában? Nem éreztem semmi pluszt, csak annyit, hogy egy visszaemlékezés monológját olvasom, melyben az ifjú hölgy fájdalmas visszaemlékezéseit olvashatjuk, de semmi köré épített világot vagy kidolgozott karaktert nem találtam, tehát szimplán „papírra lett vetve” a történet.  Az egyetlen, ahol kaptam némi pluszt, az a novella vége volt, mert bár számomra keserédes volt, mégis elhittem. A leánykával történeteket nem lehet elfelejteni vagy teljesen feldolgozni és mivel pontosan tudom miről írt, ezért hitelesnek is gondolom.

Elhiszem, hogy igaz történet lett leírva, csak olyan lélektelen és semmilyen az egész kidolgozás. Az első felében még szánom a gyermeket, majd pár sorral később inkább már dühít és értetlenül állok az egész előtt, hiszen állítólag voltak „normális” szülei.

Összességében elmondhatom, hogy egy nehéz olvasmányt vettem kézbe, ami a kidolgozatlansága miatt hagyott bennem némi felhangot.

Hogy kinek ajánlom? Igazán senkinek, de tőlem függetlenül talán egyszer érdemes kézbe venni.

Amennyiben elolvasnád a novellát, a DiBook oldalán be tudod szerezni a könyvet.

Írta: NiKy